A kiló nem százat jelent.

Jaj, hova adjam le a nemzeti konzultációs kérdőívemet?!

2020. június 29.

Tragikomédia. Az uborkaszezonban egyetlen dolog foglalkoztatja a (még) politizáló magyarokat, hogy hova adják le azt a bánatos nemzeti konzultációs kérdőívüket. 

106399244_1894663853991360_8529391887482695962_n.jpg

Arctenyér. Szabadságról visszatérve mit kell megtudjak? A póstán is rengeteg a kommunista! Írja  legalábbis a kormánypárti trash-oldal, ezért a konzultációs íveket a helyi Fidesz-irodába ajánlják leadni! Jól van... Keleten a helyzet változatlan.

Mielőtt elmentem szabadságra az őrültek háza B épülete (tehát "az" ellenzék) azon pörgött, hogy hova adja le a konzultációs íveket, lehetőség szerint bárkinek, csak ne a kormánynak válaszlevélben, magyarán ne a rendeltetés szerinti módon. Voltak, akik gyűjtötték is közülük. Neveket nem érdemes megjegyezni. Sőt indul "ellenkonzultáció" is. Nagy sikerre ezekkel kapcsolatban sem készülnék.

Nem lennék ilyenkor a kormány helyében, amikor az ellenzéki lángelmék előjönnek az ehhez hasonló ötletekkel. Már ez önmagában elégséges magyarázat arra, hogy miért tartósan magasan népszerű egy mindenki által  korruptnak tartott kormányzat. Mert mi lesz, ha visszaküldöm? Mert mi lesz, ha nem? Mert mi lesz, ha rögtön dobom a kukába bontatlanul és nem pazarlok az életemből se pro se kontra erre egy percet sem, akár még a gondolkodást is tökéletesen megspórolva, hogy így akarjak "kitolni" a nemszeretem kormánnyal, vagy így demonstráljam hűségemet a nemzethez és párthoz? (Megfelelő agybaj aláhúzandó.)

Egyébként zárójelben jelzem: ezzel éppen inkább a kormány kommunikációs zsákutcájába sikerül ütközésig behajtani padlógázzal: mást elérni nem sikerül vele.

Egy demokráciában az az "úr", aki tematizál: ez pedig idehaza Orbán Viktor és a Habony Művek.

Ez az amúgy sajnálatos jelenség már legutóbb is "megfogott" engem, de most a kormánypárti hülyeséget mellé téve teljes a kép. Ez az ország politikai értelemben menthetetlenül a zárt osztályra való. Nem olvastam el a kérdőívet. Ha neked annyira fontos, töltsd ki és továbbítsd az illetékeseknek. Ha meg nem akarod kitölteni, akkor ne tedd. De ez a "jaj hova adjam le" (engem is megkerestek a kérdéssel páran) olyan téboly, amire nem találok értelmes magyarázatot egy 21. századi tudástársadalmat építő fejlett országban. Töltsd ki, mondd el a véleményed ezen a csatornán keresztül is, vagy írj róla kritikát, hogy miért hülyeség az egész, de ne hisztizz már az isten szerelmére. 

Kukába ezzel a magyar politikával! Kormányostul és ellenzékestül!

Amúgy a közvélemény felmérése jó dolog. A demokrácia alapja, hogy a népnek legyen hangja. A közvetlen demokrácia számos eszköze jelentene megoldást néhány akut politikai problémánkra. Részvételi költségvetés, népszavazás, népi kezdeményezés, konzultáció (nem irányított kérdésekkel)... Meg például az értelmes közéleti párbeszéd. Demokratikus viták. Láthatóan a közéletünk azonban inkább szeret hisztériák, álproblémák és műbalhék körül forogni, amiktől az értelmes polgár undorral fordul el, ami a színvonal lefelé tartó spirálját löki egyre tovább a mélybe. A politika marad a félőrültekre és a szélhámosokra.

Ők döntenek a sorsunkról. 

Nemzeti konzultáció a nemzeti konzultációról: 

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr9315973146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

liberalnazi dickheads 2020.06.30. 08:36:18

leszophatsz, nigger seggnyaló liberális kis köcsög

Bravehearth 2020.06.30. 09:22:36

Poszternek inkább magával és a szánalmas kis életével lehet baja, mint a rendszerrel. Nem értelek, kisautó! Mi a problémád?

Jogodban áll:

- támogató véleménnyel kitölteni és visszaküldeni
- ellentétes véleménnyel kitölteni és visszaküldeni
- kikukázni bontatlanul
- kikukázni felbontva és elolvasva
- leadni valami random ellenzéki söpredéknek, így kifejezve az ellenzéki véleményed
- kitörölni vele a segged

Ami viszont nem jogszerű:

- más postaládájából kilopkodni

Nos, előbbieket bármely magyar állampolgár szabadon megteheti. Utóbbit a 'zellenzékiek' és az aktivistáik művelik. Tehát akkor megállapítható, hogy állampolgárként úgy élsz a jogoddal, ahogy akarsz. A 'zellenzék' viszont (ismét) jogot sért. Nem meglepő...
Ha valamit itt bontatlanul kukázni kell, akkor az a balliba ellenzék! Én azért előtte csak 'fölbontanám' őket... :-/
B.

nemecsekerno_007 2020.06.30. 09:22:50

A kormány konzultál a nemzettel. Ti maximum a kezelő orvosotokkal.

birkamenet 2020.06.30. 09:40:42

Ennyi ész egy országba!

Blogger, annak semmi hozama nincs ha a klaviatúra mögül adja az ember az ellenállást, miközben maga sem ad jobb megoldásokat az általa szidalmazottaknál.

Aki tenni akar és úgy, hogy azt megjegyezzék, annak fel akar tűnni, annak látszódni kell az emberek előtt. Ez meg nem egy akármilyen észosztó blog, hanem pl akár ki lehetne menni a parlament elé és performanszot csinálni:

Pl. Kiírod, hogy Nemzeti konzultáció - csak Nemzeti Birkáknak, majd a nap végén látványosan elégeted a budi papírnak se alkalmas orbáni maszturbációs íveket. Este csak rólad beszél majd a híradás.

Vagy felállítasz egy pultot szemben a metró kijáratnál Alternatív Nemzeti Konzultáció címen és aláirást gyűjtesz arról, hogy pl: Akarja-e hogy a kormány elvegye Mérszaros Lőrinc lopott vagyonát és azt a kórházaknak és egészségügyi dolgozóknak adja? Ezzel ráadásul még a kretén fidiótát is ráveszed az aláirásra, mert persze hogy mindent akar amit a kormány mond!

Otthon ülve viszont nem fog beindulni a forradalom, a lázadók nem tudnak közös élményekhez jutni.

nemecsekerno_007 2020.06.30. 09:49:43

Nem veszitek észre, hogy kontraproduktív a nemzeti konzultáció fikázása?!?
Bármennyire kapálóztok ellene, ez egy demokratikus intézmény és olyan kérdésekben kéri ki a népek véleményét ami a többséget foglalkoztatja.
Az ellenzék olyan szinten elkurvult, hogy bohózatot csinált a közéletből, szimplán azért, mert jól megélnek Orbánból. Ezt annyira pofátlanul csinálják már, hogy még a látszatra se adnak.

DezInf 2020.06.30. 09:57:46

ennyi az összes fidesztroll minden nickjén?
qrvagyenge
járókeretes szellemi honvédők :)))

2020.06.30. 09:59:58

Nyugodtan kidobhatod a kukába. De már megint csak arra futotta részedről, hogy érvek nélkül rugdosd mind a két oldalt. Mi fáj neked abban, ha az ellenzék gyűjti a kérdőíveket? A nemzeti inzultációval ugyanis több baj van:

1) Mivel eddig a Fidesz és a kormány gyűjtötte, ezért nyilván nem azonos a merítése Fideszes és ellenzéki oldalról, tehát nem tekinthető fair szavazásnak.
2) A Fidesz és a kormány az, amelyik kiértékeli, tehát ebben sem bízhatunk.

Ezeket próbálja ellensúlyozni az ellenzéki akciót, amit a blogger ész nélkül, zsigerből utál, mert hülye.

Bravehearth 2020.06.30. 10:25:33

@Matthias Corvinus: "Mivel eddig a Fidesz és a kormány gyűjtötte, ezért nyilván nem azonos a merítése Fideszes és ellenzéki oldalról, tehát nem tekinthető fair szavazásnak."

Senkit nem gátol semmi abban, hogy akár az ellentétes véleményével teleírt ívet visszaküldje. Nyilván nem teszik, hanem kidobják. Így az adott vélemény meg sem jelenik, a támogató vélemények pedig felülreprezentáltak. Mi ebben az unfair? Ez az adott polgárok döntése.

"A Fidesz és a kormány az, amelyik kiértékeli, tehát ebben sem bízhatunk."

Mint ahogy a ballibákat pedig a 'závecz' és a 'publikusz' ellenőrzi. Már bocsi, de bennük sem sok értelme van bízni!

"Ezeket próbálja ellensúlyozni az ellenzéki akciót, amit a blogger ész nélkül, zsigerből utál, mert hülye."

Ebben egyetértünk. De melyik akcióra gondolsz? Az, hogy gyűjti, az rendben van. Az, hogy a postaládákból 'gyűjtik' (a.k.a.: lopkodják), az qrvára nincs rendben! Szerintem...

arthurthedent 2020.06.30. 10:37:09

@nemecsekerno_007: "Nem veszitek észre, hogy kontraproduktív a nemzeti konzultáció fikázása?!? Bármennyire kapálóztok ellene, ez egy demokratikus intézmény és olyan kérdésekben kéri ki a népek véleményét ami a többséget foglalkoztatja."

Aztán amikor agyonvágják a kisvállalkozókat 40% különadóval, akkor miért nem lérik ki a véleményükat. Pedig még kérés nélkül is elmondják, tessék:

wagmg.blog.hu/2020/06/30/mit_mondanak_a_katasok

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.06.30. 10:39:09

Bloggertárs.

Az ellenzék is eljátsza a kisded műsorait. Hadd játsza. Mivel játszon? A tippeket add a postára. Még Nagykovácsiban is vannak ilyenek a facebook csoportokban, akik gyűjtik a konzultációs leveleket, azoktól, akik utálják a kormányzatot és/vagy kidobnák a paksamétát...rejtély előttem, hogy mi a francnak gyűjtik. Biztos lemaradtam valamiről. Ez valami országos ellenzéki akció? Miről van szó? Te tudod? Biztos kurva izgi, a színvonal konstans.

Például erről is lemaradtam. Gyerekek

A Médianaplóban a Zöldi besokallt? Letörölte az összes kommentet visszamenőleg is és megszüntette a kommentelés lehetőségét? Mikor történt mindez? Konkrét hirig volt? Vér is folyt?...Csak elment nyaralni és addig bezárta a boltot? Bántották ősz fejét?
Persze igaz, meg is kérdezhetem tőle a rendszeren belül, ez lesz.

Weißkopf 2020.06.30. 10:42:50

Ez újabb parasztvakítás Orbán módra. "Megkérdezzük a zembereket, mert nekünk számít a magyar emberek véleménye." Teljesen mindegy, hány kérdőív érkezik vissza, úgyis azt fogják melldöngetve közölni a zemberekkel, hogy ennyi meg ennyi válaszadó 99,9%-ban az IGEN választ adta a 2-13. kérdésre. A visszaküldött kérdőívek száma pedig nyilván korrelálni fog a fidióták számával. Apropó, a román-magyarok kimaradnak ebből? Ők már nem méltók egy nemzeti konzultációra?

Tangooo 2020.06.30. 10:45:38

Ha az ellenzéknek politizálás gyanánt csak az jut eszébe, hogy el kell lopkodni a postaládákból a konzultációs leveleket, akkor érthető az "élcsapatuk" viselkedése is. Van ugye az MSZP-nek Kóros Lajos. A DK Kóros Lajosa a III. Birodalom-rajongó László Imre, a Jobbiké a végtelenül bunkó Jakab, a Párbeszédé az azonos kategóriába tartozó Tordai. Kihagytam valamit Ildikó?

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.06.30. 10:57:03

@DezInf: jaja, és titeket mégis legyőznek. na vajon akkor ti milyenek vagytok. inkább ezen gondolkozz.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.06.30. 10:58:53

@zord íjász: megunta, h rendszeresen felhívják a figyelmét arra, h mekkora idióta

Bravehearth 2020.06.30. 11:13:07

@zord íjász: Mikor már ezredik alkalommal törölték föl a követ vele és a hülyeségeivel, már nem tudott mibe belekötni és a karakterszámokkal kezdett kötekedni. Ne válaszolj nagyobb karakterszámban, mint a poszt, illetve ehhez hasonló ostobaságok...
Maga az arc egyébként egy igazi gerinctelen szarember, egy gyökértelen gyökér. Már a '18-as betoncsók után is borult picit a ballib agya, ezek szerint eddig bírta. Nem kár érte, csak többen vagyunk vele.

Galerida 2020.06.30. 11:32:18

A Fidesz kormányhoz képest még Karácsony is egy valóságos Napóleon!
Mi a túrót kérdezgetnek? Annak idején már Kóka megmondta, hogy a "Mocsár lecsapolásáról sem kérdezik meg a békákat!" és a Veres-Gyurcsány páros is úgy vágta zálogba az országot az IMF kölcsönért, hogy legfeljebb anyósmama véleményét kérték ki!

2020.06.30. 11:36:55

@Bravehearth: az az ember egy kretén :) Ráadásul nem tudott elszakadni a névtelen kommentelők kezdetű mantrától, pedig szép hangon többször elmagyaráztam neki, hogy nem egy kávéházban vagyunk, hanem az interneten, azon belül is egy blogon, de csak nem ment át. Sértődős vén majom :) Gondolom milyen színvonalon tanít.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.30. 12:02:38

@Bravehearth: felerészben azt írod, amit én, biztos, hogy velem vitatkozol? :D

Bravehearth 2020.06.30. 12:10:12

@A kiló nem százat jelent.: Pontosan látod! Felerészben... A másik felében nem értek egyet veled! Miért ne konzultálhatna a kormány a lakossággal? Ebben én sokkal kevesebb kivetnivalót látok, mint a söpredék ellenzék random összetevőjében.

nemecsekerno_007 2020.06.30. 12:18:18

@arthurthedent: Én is katás vagyok, de nem fogom aláírni. Bezárnak egy kiskaput. Ennyi.
Persze lehet mondani, hogy nem adózok a mocskos Orbánnak, csak az a gond, hogy nem neki adózol.

2020.06.30. 12:28:23

@nemecsekerno_007: "olyan kérdésekben kéri ki a népek véleményét ami a többséget foglalkoztatja."

Faszt.

1) Nem kérik ki a közvéleményt Budapest-Belgrád vasút, Paks II kérdésében, nem kérték ki koronavírus intézkedések kérdésében, munkanélküli segély kérdésében, egy csomó fontos kérdés van, ami tényleg fontos a közvéleménynek, de nem kérik ki

2) A visszaküldött válaszok nem tükrözik az ország véleményét, mert nem egy független intézet tényleges felméréséről van szó, és inkább Fideszesek küldik vissza

3) a kérdések manipulatívék, sokszor nem is létezik az a válasz, amit válaszolni szeretnék

4) a kérdések kiértékelését is a kormány végzi, megint nem megbízható, hogy elkötelezetlen

szóval EZ KURVÁRA NEM DEMOKRATIKUS.

2020.06.30. 12:30:53

@Bravehearth: "Utóbbit a 'zellenzékiek' és az aktivistáik művelik."

MŰVELIK A FASZT, TE HAZUG, MONGOLFIDIÓTA, RÁGALMAZÓ KÖCSÖG.

csak hazudni tudtok, ti szemét, selejt férgek!

2020.06.30. 12:35:14

@Tangooo: kihagytad a disznófejű rezibistost, a kokós Deutsch Tompikát, a pálinkázó, hazug csuti gecit, a szánalmas házmester Kövért, az összevissza, orrba-szájba hazugozó többi Fideszest, az egész lopkodós maffiabandát a gázuszerelővel az élén. ja, meg a Soros egyetemen végzett, sorosozó Kovácsot is.

ennél selejtesebb politikai garnitúra nem volt a rendszerváltás óta Magyarországon. ezek az ország legalja.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.06.30. 12:39:12

@Matthias Corvinus: bizony Matykó, és titeket ez a selejtes legallja banda is ripityára aláz választásról választásra

2020.06.30. 12:39:27

@Bravehearth: "Senkit nem gátol semmi abban, hogy akár az ellentétes véleményével teleírt ívet visszaküldje."

hacsak az nem, hogy kurvára semmi garancia arra, hogy ezt bele is veszik a statisztikába, tehát a faszom se fárad vele.

"Mi ebben az unfair? "

az egész világon kitalálták már, hogy egy ilyen közvéleménykutatást NEM a kormány kell, hogy csinálja. de már megint az van, hogy a világ leghülyébb Führere jobban is tudja, mint az egész világ.

"Mint ahogy a ballibákat pedig a 'závecz' és a 'publikusz' ellenőrzi. Már bocsi, de bennük sem sok értelme van bízni!"

megint, az egész világ úgy csinálja, hogy több közvélemény-kutató átlagát és trendeket néznek, de a mongolFidiótának ezt el kell magyarázni, mert háromig nem tud számolni.

" Az, hogy a postaládákból 'gyűjtik' (a.k.a.: lopkodják)"

HAZUDSZ

2020.06.30. 12:41:30

@Bravehearth: Orbán lopkodja a postaládákból a kérdőíveket, de még a Népszavát is, ha már arra jár.

Bravehearth 2020.06.30. 12:43:39

@Matthias Corvinus: Mi van, ideggyökér??? 'Idegállapotba' kerültél...? Termeled a gyomorsavat? :-D Naggggyon helyes...! Termeld, de vadul! :-) Jókat röhögünk rajtad...

"...csak hazudni tudtok, ti szemét, selejt férgek!"

Mondom én, hogy 'idegállapot...'! Keversz anyukáddal.

"Nem kérik ki a közvéleményt Budapest-Belgrád vasút, Paks II kérdésében, nem kérték ki koronavírus intézkedések kérdésében, munkanélküli segély kérdésében, egy csomó fontos kérdés van, ami tényleg fontos a közvéleménynek, de nem kérik ki"

Kikérték. Választásoknak hívták. Legutóbb '18-ban kérték ki többek között a magadfajta agyamputáltak véleményét is. Elmondhattad... Betoncsók lett a vége. Nem emlékszel?

"A visszaküldött válaszok nem tükrözik az ország véleményét..."

Mivel a fajtád lopkodja, kukázza és hazudozik róla, ez nyilvánvaló. Aki kitölti, visszaküldni, annak a véleményét tükrözi. Ez nem rakétatudomány! ;-)

"...nem egy független intézet tényleges felméréséről van szó, és inkább Fideszesek küldik vissza."

Olyan, hogy 'független' nem létezik! Olyan létezik, aki akként hirdeti magát. Persze ezek a legkevésbé függetlenek. És mi gátolja meg a 'zellenzékit', hogy visszaküldje az ívet? :-)

"a kérdések manipulatívék, sokszor nem is létezik az a válasz, amit válaszolni szeretnék"

Ó, dehogynem! Csak AZ A VÁLASZ nem létezik, amelyiket a fajtád hallani szeretne, mert az nem is válasz, hanem ostobaság!

"a kérdések kiértékelését is a kormány végzi, megint nem megbízható, hogy elkötelezetlen"

'Elkötelezetlen'??? Hm... Téged is a kunhalmi edzett helyesírásból, igaz? ;-) Tehát a 'závecz' és a 'publikusz' az nem volna 'elkötelezetlen'...? :-D Vicces egy 'pógár' vagy te! :-) Éppem annyira megbízható ez az eredmény is, mint a 'zellenzék' bármely szekértolójáé. Neked valami 'zárt kertű' ingatlanban volna célszerű tartózkodnod! O.m.g.! Te szerencsétlen...

2020.06.30. 12:55:30

@nemecsekerno_007: "olyan kérdésekben kéri ki a népek véleményét ami a többséget foglalkoztatja."

Faszt.

1) Nem kérik ki a közvéleményt Budapest-Belgrád vasút, Paks II kérdésében, nem kérték ki koronavírus intézkedések kérdésében, munkanélküli segély kérdésében, egy csomó fontos kérdés van, ami tényleg fontos a közvéleménynek, de nem kérik ki

2) A visszaküldött válaszok nem tükrözik az ország véleményét, mert nem egy független intézet tényleges felméréséről van szó, és inkább Fideszesek küldik vissza

3) a kérdések manipulatívék, sokszor nem is létezik az a válasz, amit válaszolni szeretnék

4) a kérdések kiértékelését is a kormány végzi, megint nem megbízható, hogy elkötelezetlen

szóval EZ KURVÁRA NEM DEMOKRATIKUS.

chrisred 2020.06.30. 12:58:42

@nemecsekerno_007: Szabad országban szabad polgár azt teszi, amit szabad neki. A nemzeti konzultáció során megtudjuk, hogy mit szabad ebben az országban kérdezni, és arra mit szabad válaszolni.

2020.06.30. 13:01:34

@Bravehearth: "Kikérték. Választásoknak hívták. Legutóbb '18-ban kérték ki többek között a magadfajta agyamputáltak véleményét is. Elmondhattad."

akkor ezzel elismerted, hogy a konzultáció még szerinted is hülyeség. ennyi, kis mongolFidióta. úgy szartad pofán magad, hogy még!

"Csak AZ A VÁLASZ nem létezik, amelyiket a fajtád hallani szeretne, mert az nem is válasz, hanem ostobaság!"

amikor bizonyos válaszokat előre kizársz azzal, hogy "az ostobaság", na azt hívják úgy, hogy NEM a közvélemény megkérdezése, hanem a te válaszaid sulykolása. azaz agymosó propaganda.

a közvélemény-kutató intézetek előnye, hogy össze lehet vetni őket egymással, van történetük, be lehet árazni, hogy melyik merre húz. lehet venni az átlagukat. a nemzeti inzultáciióval ezt mind nem lehet.

ezt az egész világon kitalálták már, csak a mongolFiditóa nem hallott még róla a szaros kis tyúkóljában.

2020.06.30. 13:02:31

@Bravehearth: Orbán lopkodja a postaládákból a kérdőíveket, de még a Népszavát is, ha már arra jár.

2020.06.30. 13:03:16

@Bravehearth: "Kikérték. Választásoknak hívták. Legutóbb '18-ban kérték ki többek között a magadfajta agyamputáltak véleményét is. Elmondhattad."

akkor ezzel elismerted, hogy a konzultáció még szerinted is hülyeség. ennyi, kis mongolFidióta. úgy szartad pofán magad, hogy még!

"Csak AZ A VÁLASZ nem létezik, amelyiket a fajtád hallani szeretne, mert az nem is válasz, hanem ostobaság!"

amikor bizonyos válaszokat előre kizársz azzal, hogy "az ostobaság", na azt hívják úgy, hogy NEM a közvélemény megkérdezése, hanem a te válaszaid sulykolása. azaz agymosó propaganda.

a közvélemény-kutató intézetek előnye, hogy össze lehet vetni őket egymással, van történetük, be lehet árazni, hogy melyik merre húz. lehet venni az átlagukat. a nemzeti inzultáciióval ezt mind nem lehet.

ezt az egész világon kitalálták már, csak a mongolFiditóa nem hallott még róla a szaros kis tyúkóljában.

nemecsekerno_007 2020.06.30. 13:03:51

@chrisred: Szómágia. Ne lepődjetek meg az újabb 2/3-on.

2020.06.30. 13:04:01

@Bravehearth: "Kikérték. Választásoknak hívták. Legutóbb '18-ban kérték ki többek között a magadfajta agyamputáltak véleményét is. Elmondhattad."

akkor ezzel elismerted, hogy a konzultáció még szerinted is hülyeség. ennyi, kis mongolFidióta. úgy szartad pofán magad, hogy még!

"Csak AZ A VÁLASZ nem létezik, amelyiket a fajtád hallani szeretne, mert az nem is válasz, hanem ostobaság!"

amikor bizonyos válaszokat előre kizársz azzal, hogy "az ostobaság", na azt hívják úgy, hogy NEM a közvélemény megkérdezése, hanem a te válaszaid sulykolása. azaz agymosó propaganda.

a közvélemény-kutató intézetek előnye, hogy össze lehet vetni őket egymással, van történetük, be lehet árazni, hogy melyik merre húz. lehet venni az átlagukat. a nemzeti inzultáciióval ezt mind nem lehet.

ezt az egész világon kitalálták már, csak a mongolFiditóa nem hallott még róla a szaros kis tyúkóljában.

2020.06.30. 13:05:06

@nemecsekerno_007: "olyan kérdésekben kéri ki a népek véleményét ami a többséget foglalkoztatja."

Faszt.

1) Nem kérik ki a közvéleményt Budapest-Belgrád vasút, Paks II kérdésében, nem kérték ki koronavírus intézkedések kérdésében, munkanélküli segély kérdésében, egy csomó fontos kérdés van, ami tényleg fontos a közvéleménynek, de nem kérik ki

2) A visszaküldött válaszok nem tükrözik az ország véleményét, mert nem egy független intézet tényleges felméréséről van szó, és inkább Fideszesek küldik vissza

3) a kérdések manipulatívék, sokszor nem is létezik az a válasz, amit válaszolni szeretnék

4) a kérdések kiértékelését is a kormány végzi, megint nem megbízható, hogy elkötelezetlen

szóval EZ KURVÁRA NEM DEMOKRATIKUS.

2020.06.30. 13:05:27

@nemecsekerno_007: "olyan kérdésekben kéri ki a népek véleményét ami a többséget foglalkoztatja."

Faszt.

1) Nem kérik ki a közvéleményt Budapest-Belgrád vasút, Paks II kérdésében, nem kérték ki koronavírus intézkedések kérdésében, munkanélküli segély kérdésében, egy csomó fontos kérdés van, ami tényleg fontos a közvéleménynek, de nem kérik ki

2) A visszaküldött válaszok nem tükrözik az ország véleményét, mert nem egy független intézet tényleges felméréséről van szó, és inkább Fideszesek küldik vissza

3) a kérdések manipulatívék, sokszor nem is létezik az a válasz, amit válaszolni szeretnék

4) a kérdések kiértékelését is a kormány végzi, megint nem megbízható, hogy elkötelezetlen

szóval EZ KURVÁRA NEM DEMOKRATIKUS.

nnnnnnnn 2020.06.30. 13:11:41

örülök ha az ellenzékiek kidobják, nem küldik vissza, másnak küldik, stb, így a kormány legalább csak a fideszesek hangját hallja, és aszerint cselekszik. ezúton köszönöm minden ellenzékinek aki nem akar beleszólni az ország dolgaiba.

nemecsekerno_007 2020.06.30. 13:22:37

@nnnnnnnn: Touché! :)))))))))
Ezek tényleg ennyire hülyék vagy csak a pénz miatt, amit az Orbánozásból keresnek?!

konrada 2020.06.30. 14:17:42

...egymás közt: ez a konzultáció olyan, mint a faszbukón azok a kattintásvadász feladatok, amikben az szerepel, hogy ezt csak a legokosabbak, meg csak alig pár % tudja megoldani.
S ez gyűjtő jelszó a leghülyébbeknek, akik igazolva látják - mivel a feladat hát "khmm" - milyen okosak, és ezért ők válaszolnak ezekre.

...akinek meg egy csepp esze van, az tovább görget, mert tudja, ez csak kattintásvadászat: ha válaszol rá - ha rávilágít arra, mennyire hülyére veszik vele az embereket, mindenképpen annak csinál hasznot, aki beírta, mert azzal foglalkoznak, amit ő feltett.

...szóval: a konzultáció egyik oldalról felmérés arra, kikre számíthat, a másik oldal felé meg olyan tematizálás, aminek a tartamát ők határozzák meg.

...szóval a legértelmesebb megoldás a kuka. (...de nem a papírral együtt beleugorva...;))

chrisred 2020.06.30. 14:38:42

@nemecsekerno_007: A XX. század eseményei után fel kell kötnie a gatyáját annak a politikusnak, aki meg akarja lepni a magyar embereket.

nemecsekerno_007 2020.06.30. 14:54:32

@chrisred: @nnnnnnnn már szépen leírta:

,,örülök ha az ellenzékiek kidobják, nem küldik vissza, másnak küldik, stb, így a kormány legalább csak a fideszesek hangját hallja, és aszerint cselekszik. ezúton köszönöm minden ellenzékinek aki nem akar beleszólni az ország dolgaiba. ,,

Galerida 2020.06.30. 14:55:21

@Matthias Corvinus: Aztán ha megkérdeznék, akkor te konkrétan mennyire értesz a Budapest-Belgrád vasút, Paks II, a koronavírus és a munkanélküli segély ügyéhez? Jó, a munkanélküli segély ügyéhez talán igen, de a többihez csak annyira, amennyire Korózs Athinája a szádba rágja a cáfolhatatlan igazságot...

vergyula 2020.06.30. 14:57:54

@konrada: A kormánnyal szimpatizáló visszaküldők teljesítik a házi feladatot, minden kérdést helyesen megválaszolnak a tanár bácsi gyönyörűségére. Elégedetten dőlnek hátra a fotelben, lám, ma is gyakoroltuk demokratikus jogainkat, együtt építjük az országot.
A kormánnyal szintén szimpatizáló, de értelmesebb réteg meg annak örül, hogy a "konzultáció" minden abszurditása ellenére egy hatékony propagandaeszköz, mellyel szemben az ellenzék gyakorlatilag tehetetlen.

kamugeri fél éve rosszabb mint Demszki 20 éve 2020.06.30. 14:59:37

A libbantak annyira rettegnek az emberek velemenyetol, hogy meg ellenzekbol is MINDENT megtesznek hogy megakadalyozak a velemeny-nyilvanitast.
De most a liberalisok nem tudnak szemeket kilovetni csak szanalmasan vergodni.

vergyula 2020.06.30. 15:02:09

@Galerida: Nem kell megkérdezni, elvileg képviseleti demokrácia van. Elég lenne, ha kevesebbet titkolóznának pl. Budapest-Belgrád vasút vagy Paks II ügyében.

vergyula 2020.06.30. 15:07:59

@nemecsekerno_007: Van itt valami ördögi kör.
- csak a fideszesek küldik vissza
- válaszaik a Fidesz álláspontját tükrözik
- a Fidesz a válaszok alapján határozza meg az álláspontját
Racionálisan nézve ez tényleg értelmetlen, de elismerem, hogy a tábort remekül egyben tartja.

chrisred 2020.06.30. 15:08:37

@nemecsekerno_007: Ez hogy kerül ide? Mindenesetre az sem szól bele az ország dolgaiba, aki egyetért azzal, amit a kormány csinál, tehát itt valójában arról van szó, hogy valaki az örömét fejezi ki, hogy egy polgár sem szól bele az ország dolgaiba.

nemecsekerno_007 2020.06.30. 15:31:10

@vergyula: Ugyanezek igazak az ellenzékre is. Ha visszaküldenék ők is, akkor nem így lenne.
Dehát ilyen az operett-ellenzék.

Galerida 2020.06.30. 15:52:21

@vergyula: Jobb, ha a kormány menet közben kérdez, mintha váratlanul ráébredne, hogy: "Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon!"

Andy73 2020.06.30. 16:28:42

"de ne hisztizz már az isten szerelmére"

Ez az írás nem hiszti véletlenül? Hiszti a hiszti ellen?

"A politika marad a félőrültekre és a szélhámosokra."

Ez az írás nem politizál véletlenül?

Vagy ha a hivatásos politikusokról van szó, akkor meg nyilván szabad a pálya, meg lehet próbálni másnak is, lehet újabb pártokat alakítani, ha egyikkel sem elégedett valaki a rengetegből. Már vagy 30 éve többpártrendszer van, és az 1 százalékot elérők már elég komoly pénzeket kapnak, úgyhogy nyugodtan meg lehet próbálni.

DezInf 2020.06.30. 16:38:43

miért ilyen agresszívek ezek a sokknevű fideszes trollok?
félnek?
rettegnek a jövötõl?
pedig már szervezik nekik a szibériai társasutazást :)

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 16:58:58

@DezInf: ja igen mi rettegunk, de az index nem retteg.... index in danger!!!! A libsik nem rettegnek : diktatura van!!!!

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 17:03:01

Ha az ellenzek akarna vmit akkor azt kovetelne hogy lathassa az adatfeldolgozast es valamennyi kerdest ok is beletegyenek szabadon!!!! Ennek lenne ertelme, szerintem meg a fidesz szavazok is tamogatnak... de nem .... inkabb ellopjak es kantaljak h faszsag... ezzel tenyleg azt eritek csak el hogy az ember latja h meg a katszatjat is kerulitek annak hogy erdekel az emberek problemaja titeket!!!@

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 17:08:45

@a nagy hohohorgász: szabad kerdes peldaul: egyetert e on azzal hogy hozzak nyilvanossagra a paks2 es vasut projektek alvallakozoit is? Egyetert e on azzal hogy a stadionokat a nep is ingyen hasznalja ne csak a botlabuak?? Stb nem kormanyt kell buktatni hanem tisztabb oolitikat kell csinalni!!!azt pedig csak a nep tudja kivivni!!!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.30. 17:23:47

@a nagy hohohorgász:

Egyet ért Ön azzal, hogy Gyurcsány és jó szolgái mint Hatházi Mákos, Börni Viharsz, Fegyőr, Botmixer, s Soros-Hódmező Márk ismét országot rontsanak Soros gazda és Brüsszel vezényszavára?

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 17:42:42

@MAXVAL bircaman közíró: Inkább kapjon pofont a kormány a nemzeti konzultációval minthogy 2022ben jöjjenek a libsik. Mert akkor végünk.

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 17:53:51

@a nagy hohohorgász: A katasok baszogatasa pont ideillik. Az teljesen jogos ha a nav vizsgálja a bújtatott munkaszerződést de ha valaki vállalkozóként keres többet egy cégen 3 milliónál és azt szopatjak akkor megint visszatért a maszop gondolkodás Nehogy valaki kijusson a szolgasorsbol....konkrétan meggátolja a középosztály kialakulását. Az informatikusok ezzel konkrétan beszoptak. És a hozzám hasonló nem sütit arulok is. Ha a kormány ezt meglepi én megyek tüntetni és megyek a nem szavazók taboraba.

Belzebubo 2020.06.30. 17:54:07

@nemecsekerno_007: vagyis ez a kormány nem képviseli a magyar lakosság egészét, csak az irományt visszaküldőket...

Belzebubo 2020.06.30. 17:55:49

@MAXVAL bircaman közíró: ha ennyire nem tetszik az EU, miért nem léptek ki???

2020.06.30. 18:02:09

@nemecsekerno_007: "olyan kérdésekben kéri ki a népek véleményét ami a többséget foglalkoztatja."

Faszt.

1) Nem kérik ki a közvéleményt Budapest-Belgrád vasút, Paks II kérdésében, nem kérték ki koronavírus intézkedések kérdésében, munkanélküli segély kérdésében, egy csomó fontos kérdés van, ami tényleg fontos a közvéleménynek, de nem kérik ki

2) A visszaküldött válaszok nem tükrözik az ország véleményét, mert nem egy független intézet tényleges felméréséről van szó, és inkább Fideszesek küldik vissza

3) a kérdések manipulatívék, sokszor nem is létezik az a válasz, amit válaszolni szeretnék

4) a kérdések kiértékelését is a kormány végzi, megint nem megbízható, hogy elkötelezetlen

szóval EZ KURVÁRA NEM DEMOKRATIKUS.

2020.06.30. 18:03:39

@a nagy hohohorgász: "kovetelne hogy lathassa az adatfeldolgozast es valamennyi kerdest ok is beletegyenek szabadon!!!! Ennek lenne ertelme,"

te melyik elmegyógyintézetben élsz, hogy ennyire fingod nincs arról, hogy minek van értelme? hol a jó édes kurva anyádban van arra esély, hogy ebbe Orbán belemegy?!

elmebeteg mongolFidióta vagy.

2020.06.30. 18:07:38

@Galerida: ti, mongolFidióta barmok semmihez nem értetek, tehát felesleges a nemzeti inzultációban megkérdezni ennyi elmebeteget, mint ti, bármiről is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.30. 18:12:16

@Belzebubo:

Túl könnyű lenne, ráadásul ezzel cserben hagynánk a nyakukon liberális csizma alatt alig levegőt kapó nyugati testvéreinket.

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 18:15:44

@Matthias Corvinus: Te selejtes szar. Fogd már fel h nem Orbánt kell legyőzni hanem a népet képviselni!!!!! A politikusoknak nem a győzelemnek kell számítani hanem az h képviseli a népet. Na takarodj te a kurva anyádba . Ha kepviselnetek a nép akaratát gyoznetek... Undorító mocskos féreg vagy

2020.06.30. 18:15:46

@Bravehearth: "Senkit nem gátol semmi abban, hogy akár az ellentétes véleményével teleírt ívet visszaküldje."

hacsak az nem, hogy kurvára semmi garancia arra, hogy ezt bele is veszik a statisztikába, tehát a faszom se fárad vele.

"Mi ebben az unfair? "

az egész világon kitalálták már, hogy egy ilyen közvéleménykutatást NEM a kormány kell, hogy csinálja. de már megint az van, hogy a világ leghülyébb Führere jobban is tudja, mint az egész világ.

"Mint ahogy a ballibákat pedig a 'závecz' és a 'publikusz' ellenőrzi. Már bocsi, de bennük sem sok értelme van bízni!"

megint, az egész világ úgy csinálja, hogy több közvélemény-kutató átlagát és trendeket néznek, de a mongolFidiótának ezt el kell magyarázni, mert háromig nem tud számolni.

@Bravehearth: Orbán lopkodja a postaládákból a kérdőíveket, de még a Népszavát is, ha már arra jár.

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 18:20:30

@Matthias Corvinus: Mondok neked vmit te fasz. Ha az ellenzék nyerni akar akkor a Fidesz szavazókat kell meggyőznie!!! A buzik ciganyok es devians gecik támogatásával ez nem fog menni. Ez csak Nektek pálya. Ti meg kevesen vagytok... Szarjál sunt Matyi.

2020.06.30. 18:21:35

@a nagy hohohorgász: semmi szükség a 2 millió mongolFidióta meggyőzésére, úgy el lehet taposni titeket, ahogy csak kell!

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 18:24:13

@Matthias Corvinus: Ja ha nem az indexet akarnátok megmenteni meg a ceut hanem piri nénit bivalybasznadon a ciganyoktol akkor lehet h nem500an mennének ki tuncikezni....

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 18:28:33

@Matthias Corvinus: Mátyás igazi demokrata vagy... Selejt akasztani eltiporni idiota.... Ilyen egy demokrata szókészlet. Gratula. A saját gyomorsavad kihanyasaba fogsz megdögleni 2022ben. Hajrá

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.30. 18:31:08

@Matthias Corvinus: összetéveszthetetlen math0-i stílusban fogant sokadjára elkövetett minden más tartalmat nélkülöző sorozatos idiótázás miatt letiltva. Különösen mert visszaeső. Az újabb regisztrációk sorsa is ugyanez lesz, amíg nem tanolod meg, hogyan beszélj másokkal. És egyébként jelzem, hogy korántsem vagy annyira okos, mint hiszed magad. Éppenséggel az egyik legsötétebb alesete vagy azoknak az ápoltaknak, akik a cikkben emlegetett B épületet megtöltik. Jobbulást! Ha kipihented magad, visszajöhetsz.

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 18:31:59

Poszter. Neked meg üzenem hogy irjal egy posztot karigeri 100 napjáról. A független zsindex nem mer!!!!hajrá hazudj vmit helyettük...

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 18:36:33

@A kiló nem százat jelent.: A Mátyás miatt respect. De azt nem tudom megítélni hogy tényleg a stílusa miatt tiltod ki vagy amiatt hogy te is tudod hogy többet árt mint használ neked...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.30. 18:40:22

@Matthias Corvinus:

"A visszaküldött válaszok nem tükrözik az ország véleményét, mert [...] inkább Fideszesek küldik vissza"

Javaslom az ellenzéknek, hogy ahogy most bojkottra hívja fel a híveit, tegye ugyanezt a 2022-es ogy. választásoknál is. Oszt majd akkor is inkább fideszesek mennek el szavazni. :D

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.30. 18:40:59

@Andy73: a kérdésedre nem a válasz, ezt nem hiszti. Mert kb. leszarom. De abban igazad van, hogy ezzel IS pont eggyel többet foglalkoztunk vele, mint kéne. De mégis hogy írnál a jelenségről úgy, hogy nem írsz róla? Kicsit lehetetlent kérsz szerintem.

A válaszadók egy jelentős része pedig láthatóan haosnló választ adott. A nagyobbik fele persze az ellenzéki bohócvonatra ülne fel. Ahogy a félőrültek sem tudják magukról, hogy azok, ők sem veszik észre, hogy ezzel a tábor másik felét elidegenítik vagy átküldik a Fideszhez. A fideszes agyhalottak reakciói pedig magukért beszélnek. Valószínű el sem olvasták az írást. Mert akkor tudnák, hogy ez nem a konzultációról írt kiritka. Épp ellenkezőleg. A műfajt helyesnek tartom. A politika kérje ki az emberek véleményét.

D E G L O B A L I Z A T I O N 2020.06.30. 18:43:06

"Jaj, hova adjam le a nemzeti konzultációs kérdőívemet?!"

Szerintem inkabb az a buzisag, hogy online nem lehet kitolteni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.30. 18:47:56

@Bravehearth: @liberalnazi dickheads: @birkamenet: @zord íjász: @nemecsekerno_007: és nagyjából mindenki: azt hiszem el kellett volna olvasni a rövid kis cikket, mielőtt kommenteltek! Szép estét!

Ekrü 2020.06.30. 18:50:43

@Matthias Corvinus:
1.A kormány arról kéri ki az emberek véleményét amit ő fontosnak talál vagy úgy gondolja ,hogy az embereket az érdekli.Viszont semmi sem gátolja meg az ellenzéket abban,hogy készítsenek ők is egy kérdőívet amiben kikérik az emberek véleményét arról amit ők fontosnak tartanak.Pld: Budapest-Belgrád vasút, Paks II .De ugye ehhez dolgozni is kéne valamit,az pedig ennek az ellenzéknek láthatóan büdös a munka,sokkal jobb fikázni és nem csinálni semmit.
2.A visszaküldött válaszok bizony az ország véleményét tükrözik,hisz arra abból is lehet következtetni,hogy pld. hányan küldik vissza. és persze mely válaszok vannak többségben.
3.Ha neked nem tetszik nem küldöd vissza.De attól még megkérdezni az emberek véleményét valamiről nem bűn,sőt a lehető legdemokratikusabb dolog.Ha ezt nem érted nem vagy demokrata.
4.Szerinted.Szerintem pedig pont az ellenzék megbízhatatlan,hisz mennyire megbízható az a párt akinek az aktivistája képes kilopni egy kérdőívet más emberek postaládájából.Ráadásul bármelyik előtt ott a lehetőség,hogy készítsen egy hasonlót amit majd ő értékel ki.(Na,jó,vicceltem,ehhez ész kell meg munkaszeretet.)

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 19:10:54

Amúgy kérdezem megint a posztert hogy Szerinted független az a sajtó (index)aki a 3metro felujitasanal élőben közvetítette h mekkora dugó van de a bicigli sav miatt meg nem???? Holott az egyik felújítás volt a másik meg csak úgy!!!!

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 19:14:10

@A kiló nem százat jelent.: Kérlek mondd meg őszintén halottal te arról hogy bármelyik Fidesz szavazó azt mondta volna hogy az m1 független??? Es hallottal e mar arról hogy az index független????

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.30. 19:15:28

@D E G L O B A L I Z A T I O N: én úgy tudom, ki lehet tölteni. Legutóbb ki lehetett. Már ha valakinek erre van ingerenciája. A mostaninak kevés értelmét látom. Az, hogy a magyar járványhelyzet ki sem alakult, köszönhető a BCG oltásnak és hasonlóknak. De nem valamilyen csodálatos intézkedésnek és ez nem vélemény kérdése. Ezt tanulmányból lehet megtudni. Teljesen mindegy, hogy Hugyos Józsi mit gondol. nem neki kell ezt megfejteni. Semmi köze hozzá.

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 19:16:41

@a nagy hohohorgász: Akkora demokrácia van a. Liberális oldalról hogy tudom hogy nem válaszolhatsz..... Éljen a független zsindex. Ha még is korrekten válaszolsz jar a respect.

a nagy hohohorgász 2020.06.30. 19:22:47

@A kiló nem százat jelent.: Ember te még talán mentheto vagy ... Talán érted... Talán... Ha egy Fideszes hazugságot ellenzéki hazugsággal akarsz cáfolni az gáz. Ha meg nem tudod hogy hazudsz akkor hülyébb vagy mint Orbán Gyurcsány és Mátyás egyuttveve...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.06.30. 20:31:53

@A kiló nem százat jelent.:

"Az, hogy a magyar járványhelyzet ki sem alakult, köszönhető a BCG oltásnak és hasonlóknak"

Mik azok a hasonlók?

bat4 2020.06.30. 20:57:40

"Jaj, hova adjam le a nemzeti konzultációs kérdőívemet?!" -Anyádba add le, az a legjobb.

birkamenet 2020.06.30. 22:33:52

Én azért szeretem ezt a Nemzeti Konzultációnak nevezett Orbáni Maszturbácíót, mert utána nyílt eredményhirdetést kapunk arról, hogy hány funkcionális analfabéta van Orbanisztánban.
(gy-k: pontosan annyi, ahányan visszaküldik)

birkamenet 2020.06.30. 22:38:39

@a nagy hohohorgász: "Szerinted független az a sajtó (index)aki a 3metro felujitasanal élőben közvetítette h mekkora dugó van de a bicigli sav miatt meg nem????"

Te csak hálás lehetsz az indexnek, hogy azt se közvetítette, amikor téged iszap papakolásra visznek az elmegyógyintézetbe.

Jóagos ég, te díszfidióta, hogy jön össze egy több százezer ember által használ(hatatlan) metró a egy biciklisávval??? Titeket fidiótákat köbe kellene hordozin a világban, hogy lássák a népek, hogy ilyen állat mégis van!!!

Vén motoros 2020.06.30. 23:02:42

@Galerida: Ehyetértek. Jól festene Szt. Ilonán.

Dan da Man 2020.06.30. 23:31:50

@Bravehearth: Hogy neked mekkora arcod van a semmire...

Már korábban is volt itt ilyen észosztó ugyanezzel a stílussal. Neked hanyadik nicked ez? És miért? Ha valahonnan kivágnak, feltétlenül muszáj visszakúsznod?
Vagy te vagy az egyetlen, az original?
Mert akkor ne erőltesd. A képzelt szellemi fölényed ugyanis pont azéval egyenértékű valójában, ami vagy: egy troll...

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.06.30. 23:34:04

@birkamenet: részeg vagy vagy csak a testedet elöntő epe miatt írsz így?

arthurthedent 2020.07.01. 06:31:10

@nemecsekerno_007: "Én is katás vagyok, de nem fogom aláírni. Bezárnak egy kiskaput. Ennyi."

Kiskaput? Mitől volt olyan kiskapu az a kiskapu?

"Persze lehet mondani, hogy nem adózok a mocskos Orbánnak, csak az a gond, hogy nem neki adózol."

Persze nem mondtam ilyet, hogy nem adózok a mocskos Orbánnak. Sok mindent mondtam, de ezt például csak te találtad ki.

arthurthedent 2020.07.01. 06:41:50

@a nagy hohohorgász: "A katasok baszogatasa pont ideillik. Az teljesen jogos ha a nav vizsgálja a bújtatott munkaszerződést de ha valaki vállalkozóként keres többet egy cégen 3 milliónál és azt szopatjak akkor megint visszatért a maszop gondolkodás"

Kivételesen egyetértek. Bűnözőnek kiáltottak ki, mert jól keresek:

wagmg.blog.hu/2020/07/01/izer_norbert_kerj_bocsanatot

konrada 2020.07.01. 07:24:34

@arthurthedent:
...jelzem: KATA-snak lenni vállalkozóként nem kötelező, lehet tételesen adózni is, és úgy bebizonyítani, hogy neked igenis jó okod van arra, hogy kevesebb közterhet fizess meg másoknál, s így kerülj versenyelőnybe ....

arthurthedent 2020.07.01. 10:08:13

@konrada: "és úgy bebizonyítani, hogy neked igenis jó okod van arra, hogy kevesebb közterhet fizess meg másoknál,"

ezt mondák a hatályos magyaz jogszabályok, miért kellene nekem bármit bizonyítani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.07.01. 12:23:02

@arthurthedent:

Ha tételesen adózol, akkor a könyveléseddel, a számláiddal, bizonylataiddal bizonyítod a költségeidet, bevételeidet stb. Ez az egész világon így van.

eßemfaßom meg áll 2020.07.01. 14:19:35

@arthurthedent: "agyonvágják a kisvállalkozókat 40% különadóva" Amikor agyonvágják a kata-nak álcázott munkaszerződést, ha pontos szeretnél lenni...

eßemfaßom meg áll 2020.07.01. 14:22:35

@Matthias Corvinus: "szóval EZ KURVÁRA NEM DEMOKRATIKUS." Neked nagyon az agyadra ment a meleg.

DezInf 2020.07.01. 14:43:08

@a nagy hohohorgász:

szóval fideszes troll vagy
eddig mindig tagadtad :)))
kapcsold be a klímát

a nagy hohohorgász 2020.07.01. 15:54:29

@DezInf: osszetevesztesz a kibicemmel... ifju demokrata

a nagy hohohorgász 2020.07.01. 16:05:22

@eßemfaßom meg áll: te agysebesz, nekem 5 cegtol van bevetelem abbol ketto 3 millio felett evente raadasul nem azonos tulajdonosi kor akkor szerinted meg a nav szerint nekem 50 ora egy nap minimum? Vagy 2 orankent mas munkahelyen jelenek meg???? Ha valakinek 2 helyrol van minimum bevetele es tulajdonosi kore a cegeknek nem ugyanaz akkor az gyanusan vallalkozo... de azzal egyetertek hogy a bujtatott munkaszerzodeseket szuntessek meg de kivizsgalassal es ne funyiro elv alapjan.... gondolkozz micimacko gondolkozz. Raadasul a 40 szazalekos ado nem nyugdijalapba a katasnak menne ha nem sima adobevetel. Mert a katas nyugdija az 50 vagy 75 ezer alapjan szamolodik... ami minimalnyugdijat jelent. Szoval ezzel csak az emberek szivnak, tehat visszatert a maszop szemlelet.... ez egy kurva rossz megoldas!!!! A kataban pont az a jo hogy valaki gondoskodhat a nyugdijarol ha akar es tud....

a nagy hohohorgász 2020.07.01. 16:08:57

@a nagy hohohorgász: ha ezt meglepi a kormany akkor tenyleg mindegy kire szavazunk mert az onerobol tudasbol gyarapodo embert egyik part sem tamogatja. Csak a prolikat es a csokosokat .....

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.07.01. 19:13:25

@eßemfaßom meg áll: Köszi a cikket, nem olvastam még. Azt hiszem ezt nem lehet tudni. A BCG és más oltások védettséget jelenthetnek közvetve is. A nyájimmunitáson keresztül. Emellett 30-50%-os alapimmunitást állapítottak meg a vírussal szemben a tudósok. Ez azt jelenti, hogy a BCG-vel együtt már lehet eleve nyújimmunitás alakult ki és ezért terjedt elenyésző mértékben a kór. Legtöbbünk találkozott a vírussal, ebben biztos vagyok. Egyszerűen kizártnak tartom. Ellenben nagyon enyhe lefolyású vagy észrevétlen lehetett. Azt is tudjuk, hogy ez nem új vírus. A koronavírusokkal való találkozás eleve adhatott valami meglévő védettséget, márpedig ez egy náthás ország. Elég masszív szokott lenni az influenzaszezon. Na és tudjuk, hogy konkréten ez a vírus már tavaly Európában volt...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.07.01. 19:25:23

@A kiló nem százat jelent.:

"A BCG és más oltások védettséget jelenthetnek közvetve is. A nyájimmunitáson keresztül."

Ezt az érvet gondold át még egyszer. :)

"Azt is tudjuk, hogy ez nem új vírus."

Márpedig az, eléggé eltér az eddig ismert koronavírusoktól, erről sokat lehetett olvasni.

"márpedig ez egy náthás ország. Elég masszív szokott lenni az influenzaszezon. "

Ez nem ad magyarázatot arra, miért volt a járvány sokkal enyhébb a kelet-közép-európai országokban. Adatom nincs ugyan, de nem hinném, hogy Ausztriában, Franciaországban vagy épp fenn északon lényegesen enyhébb lenne az influenzaszezon.

"tudjuk, hogy konkréten ez a vírus már tavaly Európában volt..."

Ha arra az egyetlen mintára gondolsz, ahol sem a megelőző, sem az azt követő mintákban sem találtak vírusnyomokat, akkor az egészen biztos utólagos szennyeződés lehetett.

chrisred 2020.07.02. 06:07:52

@A kiló nem százat jelent.: A cikk végén a kiigazítást is érdemes elolvasni: "1959-től megszervezték minden olyan 1. 5. és 8.-os általános iskolás gyerek újraoltását, akik nem rendelkeztek a tuberkulózis ellen kellő védettséggel. Tehát újszülött kori oltást ugyan nem kapott az 1945 és 1954 közötti generáció, de később, az általános iskolában megkapták ezt az oltást. Budapesten ennél még idősebbek is lehetnek oltva, a fővárosban például 1957-ben beoltották a 17 éves ipari tanulókat. Ezek alapján az 1944-ben született generáció a legfiatalabb, ahol még nagy számban lehetnek olyanok, akik nincsenek beoltva. Viszont Budapesten az ennél idősebbek között is nagy arányban vannak, akik megkapták az oltást iskolás korukban. Ezek alapján tehát a magyar adatokból nem lehet olyan erős következtetést levonni a BCG-oltás és a koronavírus kapcsolatáról, mint amit a cikk eredeti verziójában megfogalmaztam. A hibáért elnézést kérek."

Vagyis a cikkben szereplő adatok semmilyen cáfolatot nem jelentenek a BCG oltás vírus elleni hatásosságára.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.07.02. 07:32:08

@chrisred: Köszi. Szerintem erről elég sokat tudunk. Az oltások nem védenek semmi ellen. Az immunrendszer véd. Ezért írtam, hogy nem kell mindenki oltva legyen. A nyájimmunitáshoz amúgy is elég egy kritikus % átoltottsága. Mivel minden fertőzéssel szemben van egy alapvédettség is a kettő együtt már hatásos tud lenni. Biztos újat mondok, de a legtöbb gyerekkori oltásunk már ELÉVÜLT. Nem vagyunk védettek a betegségekkel szemben, amire oltást kaptunk nagyrészt, illetve a védettségünk már gyengébb. Egyébként fontos tudni, hogy egy legyengült szervezet, ha oltva is van, nem tud megbírkózni a betegségekkel, tehát egy oltott 80 éves, rákos, autoimmun stb. beteg valószínű elkapja az influenzát, stb., ha oltják is és akár súlyos beteg is lehet, meg is halhat. Sőt. Akár az oltás vált ki súlyosabb betegséget, bár ezt utólag nem lehet tudni. De ez nem idetartozik persze.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ezen túl két helyen és több mintában is találtak bizonyítékot a vrus korábbi jelenlétére, a magyar házi orvosok is decemberi megjelenésről beszéltek, csak ez nem mainstream infó. Az viszont biztos, hogy nem új a vírus és más koronavírusfertőzések már az immunrendszerünket részben felkészítették. Az oltás és a korábbi fertőzések ugyanúgy működnek. Edzik a tanult immunrendszert. A BCG esetén azt sejtik, hogy az immunrendszer másik ágát, a velünk születettet is megedzik. És ez nyújt előnyt. Minél több emberek megy át egy vírus szinte észrevétlen, annál kevésbé fognak fertőzni vagy egyáltalán nem fognak, hiszen értelemszerűen a tünetmentes fertőzés egy mítosz. És erre alapozzuk az egész stratégiát. Bizonyos esetekben lehetséges. De egész biztos nem ez a domináns terjedési mód. Erről is voltak meggyőző vizsgálatok. Ezért nem volt semmilyen járvány durván keleten.

A légúti fertőzések idehaza nagyon súlyosak voltak, "magyar halálként" beszéltünk a TBC-ről. Ez a történeti és immunológiai tapasztalat előnyt nyújthat a mostani nemzedéknek. Egyrészt lehetséges, hogy genetikailag is felkészültebb a népesség, másrészt az oltásokat (mint a BCG) komolyan vették. És egyébként valóban súlyos szokott lenni általában az influenza idehaza.

Másik szempont: kevés az idős ember idehaza. Nyugaton egyszerűen túlélt az a nemzedék, aki számára ez a vírus veszélyes. Nálunk meg meghaltak már rég minden másban. Most nem tudtak még egyszer meghalni. Nem bonyolult. Nem volt potenciális anyaga a fertőzéseknek és a halálozásoknak annyi, mint nyugaton.

A COVID-19 nem egy súlyos és veszélyes betegség. Ezt már rég tudjuk. 80% számára észrevétlen. A maradék zöme számára nagyon enyhe megfázást jelent, mint a többi koronavírus. Egy töredék az, aki számára veszélyes. 1%. De számukra sem a vírus, hanem saját gyenge immunrendszerük a "betegség" oka valójában. Bármi mást is elkaptak volna, ezért nem változott a mortalitás sehol. Csak most címkét kapott a halál. Máskor nem.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.07.02. 08:19:48

Mindeközben a poszt nem erről szólt. Hanem arról, hogy sok a kommunista a postán a portál szerint, és úgy tűnik mindenki azon izgul, hogy hova adja le azt a bánatos kérdőívet. Illetve van egy jó 40% kb. aki ezt magasról lesajnálja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.07.02. 12:08:07

@A kiló nem százat jelent.:

Arra utaltam, hogy egy tavaly márciusi barcelonai mintában utólagos vizsgálat során találtak koronavírus-nyomokat. Sem az ezt megelőző, sem az ezt követő barcelonai mintákban nem találtak ilyet, ezért erősen valószínű, hogy utólagos szennyeződésről lehet szó.

A tavaly decemberi európai, akár magyarországi megjelenést nem vitatom.

"értelemszerűen a tünetmentes fertőzés egy mítosz"

Itt arról van szó, hogy egy fertőzött már a lappangási idő alatt továbbadhatja a vírust. Később esetleg megjelennek nála a tünetek, így persze nem marad tünetmentes fertőzött, de a lappangási idő alatt bizony az.

"Másik szempont: kevés az idős ember idehaza. "

Ezt a magyar korfa más országokéval való összehasonlítása nélkül is elhiszem. Pl. ez az oka annak is, hogy egy adott életkor fölött több nő halt meg a vírustól, mint férfi - holott a kevésbé idősek közül több férfi halt meg. Nyilván azért halt meg több nagyon idős nő, mert a férfiak addigra már másban meghaltak na meg ugye nemcsak a mosónők, hanem a férfiak is korá(bba)n halnak.

"Bármi mást is elkaptak volna, ezért nem változott a mortalitás sehol. "

Ez nálunk igaz, ám pl. Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban kimutathatóan jóval többen haltak meg, mint más évek azonos időszakában.

Amúgy az index is írt egy tanulmányról, mely szerint a fertőzésben meghaltak átlagban 10 évet beszítettek az életükből, ez pedig cáfolja azt a vélekedést, hogy ha nem a koronavírusban, akkor másban, de így is, úgy is meghaltak volna mostanában. Azt persze nem tudom, más kutatások megerősítették-e ezt a tanulmányt, és linket sem tudok adni hozzá.

a nagy hohohorgász 2020.07.02. 17:04:50

@A kiló nem százat jelent.: egy kurva nagy baj van veled hogy felvallalt velemenyed nincsen csak szaros feligazsagaid. Nyugodtan tilts ki azert amit most irok de te egy csuszo maszo kis fereg vagy uszito blogbejegyzesekkel. Bar nagyon nem komazom a matyit de o legalabb felvallalja a gondolatait. Te kurvara nem, csak fosod a szot de semmi konkluzio, hatarozott velemeny. Latszik h politikus venad van. Sok sikert... tudod a donteskeptelenseg is dontes.... pont olyan vagy mint az altalad imadott karigeri... semmilyen, egy tulelesre jatsz mocsing.

a nagy hohohorgász 2020.07.02. 17:07:07

@a nagy hohohorgász: a mocsing az amit az ember se lenyelni sem kikopni nem tud de utalja....

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.07.02. 21:43:19

@a nagy hohohorgász: Te aztán cuki vagy. Szóval, ha nem verem a nyálam, mint egy idióta, akkor már meg sem tudod érteni a véleményemet. Ez elég nagy gond rád nézve és lesújtó szegénységi bizonyítvány a felfogóképességedről. Szerintem. Az igazáság az, hogy nagyon is érted, mit írok, csak nem tetszik, mert egyik szekértáborba se passzol. Valóban nem fognak ezért egyik tébolydában sem szeretni, de nem is vágyom oda. És szerintem neked sem kéne odatartoznod. Te döntész. Pontosan tudod, hogy igazam van, abban, amit írok. Csak küzdesz ellene.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.07.03. 08:02:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tudom, hogy a barcelona-i mintákra értetted. De több ilyen hír is volt, ami erősíti a teóriát, hogy ez nem új és már az elején is tucatnyian erről beszéltek. Én is olvastam a hírt, azért említettem meg. Én nem venném biztosra, hogy utólagos szennyeződés. Ezt persze kideríteni nem lehet. Az, hogy más mintákban nincs jelen ott, nem jelent semmit. Már pusztán a mintavétel módja sem erről szól. Nem KELL benne legyen. Hiszen rendkívüli ritka a betegség idén is. Nem szennyezi agyon a szennyvizet egyáltalán. Nem oszlik el benn egyenletesen és nyilvánvalóan csökken a kimutathatóság az idővel. Valószínű a vírus jelen volt folyamatosan. Illetve nem jelentősen tér el az elődeitől.

Jelen volt. Csak éppen nem volt kimutatható a jelenléte. Nem volt érdekes. De 15%-a a súlyos tüdőgyulladásoknak mindig is koronavírus volt. Ha kell megkeresem neked ezeket az idézeteket, de most nem túráztatom magam feleslegesen. A magyar média közlései erről igen harmatosak. Az én cikkeim sokkal inkább utánamentek a témának, mint bármely Qubit-írás. Egyszerűen szégyen, amit a témában a média művel.
kilonem100.blog.hu/2020/05/14/stockholm_szindroma_karantenorszag
kilonem100.blog.hu/2020/06/03/a_media_hadat_uzent_svedorszagnak
kilonem100.blog.hu/tags/j%C3%A1rv%C3%A1ny

A járvány igazi erejét világszerte a pánik adta. És a ráadott reakciók turbózták fel a problémát. Pánik nélkül valószínű máshogy élte volna meg minden ország a járványt, amivel kapcsolatban egyre szkeptikusabb vagyok. Szerintem mesterségesen van nagyítva az esetszám, különösen a halálozási statisztika. Erről is millió hír volt. Koronavírussal haltak meg a betegek 80%-ban, de nem koronavírustól, ezt még Riciardi mondta az elején.

A számok azóta módosultak, de csak az év végén hirdethetünk ítéletet. Hiszen a halálozási statisztikák hónapok alapján már végképp értelmetlenek. Svédország esetében pontosan tudom, hogy nem igaz az excess death. Olaszországra sem. Ezt te maximum valami nyakatakerten hazudó médiatermékben olvashattad. Az Index hülyeséget írt, sok hülyeséget lehozott. Általában ezek átvételek az alarmistáktól. Inkább olvass minket helyettük. :)

Excess death valóban volt New York-ban, de jelentős többlet máshol egyáltalán nem kimutatható. Az okokról: kilonem100.blog.hu/2020/06/12/new_york_covid
De az egész USA-ra a kép már nem olyan borús.

Egy újzélandi tudós szó szerint azt mondta, hogy a COVID-19 egyáltalán nem került emberi életévekbe. Ez közelebb áll a valósághoz, de nyilván minden betegségnél meg lehet mondani, hogy ha az nincs, akkor az illetők tovább élhettek volna és pár hónapot évet ki lehet hozni. Persze ekkor mást kaptak volna el, de ettől még kimutatható lenne, hogy milyen módon hatott az életünkre a vírus.
kilonem100.blog.hu/2020/05/25/koronavirus_mortalitas

Most egy olyan recenziót írok, ahol összevetették a lockdown árát és az ilyenformán a vírusnak felróható elvesztett emberi életeket. A stanford-i tanulmány szerint 2x annyi életévet vett el tőlünk a karantén, mint a vírus. Szerintem ez a fontos egyébként. Ráadásul ez USA felmérés, tehát egy már értékelhetően nagy minta alapján állít bármit is.

Ha minden jól megy, ma posztolom ki.
süti beállítások módosítása