Én tényleg tökre sajnálok mindenkit. Nem lesz népszerű ez a posztom, de el kell mondjam, hogy engem lassan hidegen hagy már a színművészetis happening. Annyiszor játszották el nekünk a hattyú halálát, hogy immunissá lettem. Van az a klasszikussá vált Blikk-cím, hogy "Nóci majdnem elejtette a telefonját". Valahogy ilyen érzésem van az Orbán-rendszer tizenegyedik évében közéletünk híreivel kapcsolatban. Nócit is sajnálom.
(A kép csak illusztráció. Remélem valaki érti a viccet.)
Színház az egész világ és színművészetis benne minden magyar közéleti szereplő és strómanja. Többnyire nagyon pocsék színészi teljesítménnyel párosulva. Induló alternatív rockegyüttesnek érzem magam a '90-es évekből. Kellene egy dobos meg egy gitáros meg egy énekes. Ja és egy basszer.
"SZFE kivéreztetése". "Veszélyben az Index". És a többi. Mert O1G.
Oké. Ezek a témák dominálják a média egyik felét. Van az a klasszikussá vált Blikk-cím, hogy "Nóci majdnem elejtette a telefonját". (Az meg ki?) Kb. hasonló érzésem van mindig. A művésznő, utánanéztem, egy valóságshow-ban lett ismert és a (bulvár) média celebínségében hát ebből csinált hírt. Ki mondta, hogy egy újságírónak könnyű az élete?
— A celebeké, színészeké nem különben. A leendőké főleg.
"Vége van ennek nagyon, kicsi csillag."
Ó! Követem én a fontos híreket a médiában. Viszont folyton különös "hiányérzetem" van ezekkel a "hírekkel" kapcsolatban. Nóci mobilja kapcsán mindenki érti, miért. A színművészetis vagy az Index-es szappanopera kapcsán viszont az a pártízezer biztos nem érti a problémám, akik szinte vágynak ezekre, akiknek előrecsomagolt válaszai vannak, többek közt az, hogy O1G. A Nócis párhuzam pedig érzésem szerint magyarok milliónak a valósága. Ezért írtam meg ezt a posztot. Nem kell egyetérteni vele. Az Index-ügy kapcsán már korábban megírtam, hogy mik az alapvető hiányosságai a mainstream narratívának. Azóta új darabkák estek ki a mozaikból. Az sem érdekel senkit. Ezért folytatom.
Ettől még átérzem egyéni karrierek kettétörését: Upor László szerintem jobban kiérdemelte volna az SZFE rektorságát, mint Vidnyánszky Attila, de nem én döntök, és valójában semmit sem tudok a Vas utcáról, csak azt, amit Vidnyánszky ellenzői elmondtak. És: ilyen az élet, elnézést. Semmi sem jár senkinek. Van olyan, hogy mást neveznek ki. Veszíteni tudni kell. Nem feladni kell. Kitartani. Nem tüntetgetni kell, hanem fogat összeszorítva küzdeni. És egyéb közhelyek.
Két újabb dolog az Index-sztoriból, amit nem értek
1. Ugyanakkor az egy újabb kevésbé megcsócsált tény, hogy a balliberális médiában Távozó Indexesekként mártírrá avatott 80-90 újságíróból Kárpáti Márton és Munk Veronika által gründolt új lap, a Telex.hu csak a kollegák talán durván felét fogja tudni alkalmazni, már eleve. A többiek sorsa valóban a "mártírhalál", nem részesülnek az adományokból. Valószínű még az az 50 fő is felső becslés, akit a Telex le fog igazolni, majd egyszer és ki tudja mennyiért. Befektető nem nagyon sürgölődik egyelőre. Pedig a lap alapításának PR-ja szerintem tökéletes.
Még ha ez a PR-akció több tucatnyi újságíró megélhetésébe is került. Megint csak én empatizálok egyedül. Mindenki más elfolyik a gyönyörűségtől, hogy milyen szépen megmutatták. Azért gondolom jópáran közülük már máshogy látják a leányzó fekvését.
— Egy jó előadásba kellenek statiszták. Ők a feláldozhatók. Szerintem ez némi árnyékot vet a történetre.
2. Ezt maga Kárpáti Márton ügyvezető mondta a Média1 podcast-jában. Kárpáti Márton az Index egyik korábbi főszerkesztő-helyettese. Nekem attól is elkerekedett a szemem, hogy úgy állt a mozgalom élére, hogy még jóval Dull Szabolcs főszerkesztő menesztése előtt mondott fel és pedig "családi okokból". Testvére pedig jóval az események előtt bejegyeztette a telex.hu-t regisztráló kft-t. (A profitábilis Index "Nincs másik!" szlogennel folytatott sikeres adománygyűjtő-kampányt a maga számára.)
Azért ezek fontos apróságok, mert állítólag a Dull Szabolcs mellett szolidaritásból elkövetett csoportos szakmai öngyilkosság célja a főszerkesztő székének megvédése, az Index függetlenségének a megőrzése volt. (És nem néhányak induló lapjához szolgáló PR-bomba ledobása.) Az induló új lapnak ennek ellenére nem Dull a főszerkesztője, meg sem jelenik az új lap körül, ezt Indexes szerződése sem engedi, amit nem tudom, hogy fel tudna-e bontani, anyagi áldozat nélkül nyilván nem, állítólag most pihen.
— Nem mindenki fizeti meg a forradalom árát egyformán.
A legnagyobb nevek nyilván találnak állást, ahogy a kiváló Dezső András rögtön leszerződött a HVG-hez, nem telexezik, meg sem várta a gyűjtés elindulását.
Ebben az országban mindenkinek joga van akár felmondani, távozni, meghátrálni.
Kérem, tegye a jövőben csöndben. Mások nyugalmának megzavarása nélkül. Vagy: folytassa a munkát, küzdve küzdjön és bízva bízzon. Idézve az egyetlen magyar drámaklasszikust. (A magyar dráma ugyanis csapnivaló. Még az amatőr kisszínházakban van spiritusz, mint Pintér Bélában. Aztán az is kifullad. Mindig egy idő után.) Tessék tehát csak dolgozni. Pontosan szépen. Mint csillag megy az égen. Ahogy a táblára szokta írni a tantónéni, #teccikérteni?
— Minden más színészkedés. Ugyan nagyon sajnálom, sőt én kérek elnézést. Mindenkitől. Mindenért.
A kultúra benne a színház vagy a média számomra védendő érték, mint a gemenci szarvasok, de valahogy nem gondolom, hogy minden elemét egyformán márványból kéne kiönteni. Mert gyakran konformista, kontraszelektált, korrupt, vagy ahogy Tibi atya írta seggnyalás. (Ki is esett a pixisből rögtön.) És a többi. Sokszor, Pintér Bélával szólva, tündöklően középszerű a mainstream magyar színjátszás is. És van lejjebb. Kevés unalmasabb van hagyományosan, mint a magyar film, ami az előző spinoff-jának tekinthető. A szintén saját felmondása áldozatául esett Sixx lenne a megmondhatója, hogy pontosan, miért. (Éljen soká Andy Vajna!) Juteszembe.
A volán mögött elalvó mártírhalált halt román kamionsofőr és áldozatai emlékére is írnom kéne egy posztot. Ugyanaz a más tészta.
Vagy ahogy Gregor Bernadett mondta, aki rögtön meg is kapta a "tehetségtelen" jelzőt az "objektív kritikusoktól", úgy vélem nem művészete, hanem narratívából kilógó beszólása miatt. Volna, lett volna ok sok minden miatt protestálni: a színésznövendékek, különösen a lányok megalázása vagy konkrét abuzálása ilyen lett volna, de spongyát rá(?), mert az nem Orbánék miatt volt. Érdemes tudni, hogy mi az, ami mellett olyan hangosan ki akarunk állni...
Autonómia. Avagy: én is állami pénzből szeretnék lázadni. Van, aki meg becsületesen vállalja az autentikus amatőr sorsot... Trollolo. És mindig szív.
Tetves sajtószabadság
No persze. Kevés elcsépeltebb dolog van, mint az alkotói szabadság. Avagy a Sixx-féle időjárásjelentés a Tetves esőről, amit a szemfüles kritikusok véres kardként hordoztak körbe, hogy lám-lám az Index új kollegái mennyire nem tudnak késsel-villával enni, nyomába sem érnek Sixxéknek. Ja, hogy ezt még pont Sixx, az Index matuzsáleme írta: nem az számít, de "mennyire emocionálisan reagáltatok rá". És a bocsánatkérés elmarad. És ezen urak, hölgyek gondolják magukról, hogy jaj-de-független civil médiaelemzők...
— Tényleg tanulságos végighallgatni ezt is, ha a halálhörgésen túljutottál.
Mennyire kicsinyes, mennyire érdektelen, mennyire színvonaltalan ez az egész. El sem tudom mondani. Még a Sixx se tudná. Én meg nem írhatom le, hogy tetves eső.
— A téli palota kicsiny sikertelen kis ostromai: "A nép különleges tetteként leírt proletárforradalom valójában úgy zajlott le, hogy a város lakói abból szinte semmit nem is észleltek…" Trockijéknak bejött. Nem jöhet be mindenkinek.
Nyúlok a Blikk után. Nóci talán megint majdnem elejtette a telefonját...
Ez ad reményt. Hátunk közepére nem kívánjuk Vidnyánszkyt, de boldog tudatlanságban szerettem volna etekintetben leélni az életemet.
És higgy nekem, egy korsó sör kikérésekor sem Orbán Viktor jut eszembe, nem a nevével bújok ágyba és a vajazókésen sem a mindenkori miniszterelnök arcéle dereng fel számomra. Nem unalmas ez már számomra, hanem fásult topa fájdalommal járó közöny...
Őszinte részvétem.
Pörgetni azt a gyászmunkát, fiúk, mert unom!
Hogy, mi érdekel, azt már egy előző posztban megírtam, kéretik nem számonkérni: Nem színészkednek, tényleg az életükről van szó. Videóüzenetben tiltakoznak az újbudai polgárok a Hamzsabégi sétány parkjának lerombolása ellen. Van odakint egy való világ, nemcsak a Való Világ, a Nap-Kelte emléke és más valóságshow-k, amik mentén és színvonalán a valóban emocionalizált tüntetések zajlanak. Ugyanazzal a tízezer "törzsszurkolóval", akinek minden mindegy, csak mehessen tüntetni. A gond az, hogy ettől nem fog meghátrálni senki. Sőt.
Ok, tudom az én érzéseimet végképp mindenki leszarja. És jól van ez így, mert így a dolog jogosan lehet majd kölcsönös. Hívjuk ezt nemzeti konszenzusnak. Ebben élünk. Mit látok én, míg a hölgyek-urak az n+1-edik "most tényleg megmozdult valami" zsebforradalmat vívják? Megmozdult valami: a bilibe lógó kezecskénk talán. Jön az n+1-edik csalódás, amit előre megmondunk páran, és minduntalan lehülyéztek miatta.
Megmondom, mit látok...
Saját szememmel látom, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fél kézzel hajigálja le ezeket a gumicsontokat a Karmelita kolostor teraszáról a körúton belüli közvélemény
ritkuló falkáját etetve. Hogy lehet, hogy ezt más nem így látja? Látom, ahogy lelkesen kapnak a gumicsontok után a legdemokratábbak. Meg a legértelmiségibbek. Újra. A halak is mindig bekapják ugyanazt a csalit. Kásler, CEU, Origó, Index, SZFE, Vidnyánszky... Marginális ügyek a többségnek, identitást adó kérdések egy szűk kisebbségnek.
Azért van abban valami elképesztő, hogy Sixx éppen a cenzúra hiányát reklamálja a sajtószabadságért folytatott harc kellős közepén.
Nem tudom, elmondhatom-e én is a véleményemet? Nem csak az esővel van itt baj. Mert ha úgy gondolod, hogy valaki elmondhatja valaki nem, márpedig vannak, akik így gondolják, akkor az egészet megette a fene. Az egész "kiállásunkat". Ezért hátrébb léptem már egy kissé.
Free Árpádsáv!
Némi távolságtartással figyelem az eseményeket, de azért képben vagyok: szimbológiailag megható számomra, hogy a Színművészeti elleni liberális tüntetéssorozat az árpádsávot választotta jelképül. Nem a szívemhez nem túl közelálló mihazánkosok, hanem a Párbeszéd általam nagyra becsült képviselői aggatták tele a Parlament ablakait is "árpádsávos" szalagocskákkal. Szerintem ez a nemzeti egység felé vezető rögös út egyik fontos tudatalatti állomása, és hamarosan annyi sok testvérviszály után egymást fogja ölelni e tépett hon minden leánya és -fia.
— Hogy mit ittam? Most nem fontos.
El kell ismernem, hogy a mostani egyetemi ifjúság sokkal kreatívabb abban a tekintetben, hogy miért nem kívánja látogatni az előadásokat.
Meg ki kivel hajlandó vagy nem hajlandó tárgyalni. Ultimátum és a többi. Ganxta Zoli sajnos megénekelte a tutit:
"Leszarni lehet, de felszarni nem."
Nem tudom, ez így világos-e? Ez az úgynevezett mozgástér. Ha egy "tárgyaláson" valamit el akarsz érni. Akkor is tárgyalás zajlik, ha nem állsz szóba a másikkal. Aki speciel birtokon belül van. Minden más a realitásokat nem figyelembe vevő lázálom.
A mi rendszerváltás spleenjében felcseperedett generációnk annak idején egyszerűen csak nem ment be órára. A végeredmény persze ugyanaz. Mint tiszteletbeli "svédszakos" számára egyetlen lelombozó van a történésekben, hogy a diákok a hatalom által előírt arcmaszkban lázadnak a hatalom ellen még szabad levegőn is, ami inkább a tanult tehetetlenség konformizmusát juttatja egy pillanatra eszembe. Sokkal inkább, mint a korrupt struktúrák elutasítását. Esszenciálisan hiányolom ezt a fajta eredetiséget, ami minden valódi forradalom (legyen az szexuális vagy technológiai) lételeme és meghatározója. Hol vagyunk mi bármelyiktől, te úristen!
Ezek sótlan, céltalan megmozdulások csak levezetik időlegesen a feszültséget. Hagyják, hogy a gyerek kimozogja magát a játszótéren. Utána nyugodtabban alszik.
Gólyaeskü rendezte Vidnyászky Attila bácsi. Amitől legjobban tartunk, már rég a sajátunk.
Szó sincs arról, hogy az SZFE ellen vagy mellett (megfelelő aláhúzandó) tüntetőknek metaforikusan elegük lett a seggnyalásból. A segget illetően fejeztek ki némi karakteres üzenetet. Ez javukra is írandó és egy platformon is vagyunk. Másik segget kívánnak? Az előzőt vissza? Hát jó. Én ezt, mint az alulról jövő kezdeményezések lelkes támogatója, messzemenőkig tiszteletben tartom. Mint minden belülről jövő mély igaz emberi érzést.
— Nemes gondolatok. Hovatovább:
Nekem gőzöm se volt, hogy ki volt annak idején a rektor az egyetemen
És mind kb. pont leszartuk, hogy ki volt a rektor az egyetemen. Ez egy olyan képesség volt, ami érthetetlen, hogy kiszelektálódott mára. És ez már önmagában cáfolja az evolúciós elmélet igazságát. Jegyzem meg zárójelben.
Akkor most ne csináljunk semmit? Bármi történik nyeljük le?
No álljunk meg egy szóra. Nem. Én nem mondom, hogy ne álljunk ki senki mellett. Épp ellenkezőleg: ki kell állni az Indexnél maradó, érkező és távozó kollegák mellett is, de csak így korrekt. Azok, akik a maradókat gyalázzák és krokodilkönnyeket hullajtanak az ÖNSZÁNTUKBÓL távozókért és most a színművészetis SZINTÉN ÖNSZÁNTUKBÓL távozókért, nem gondolkodnak elvszerűen.
— Értem: Te felmondasz, hős vagy bár valójában "családi okokból", de aki a "helyedre" megy dolgozni az egy "alávaló rohadt szemét és hogy gondolja". Aha. Meg "szarul is ír", "haja is milyen". Éljen a sajtószabadság, de csak a tiétek... A másé dögöljön meg, "hogyha lehet máma még". Jelzem: hogy mi szar egy érdekes kérdés, a színvonal nem túl magas e honban, a gond azzal van, hogy unom, amit írtok, amit mondtok. Nagyon. És hát unja az ország is.
Mit gondolsz ez miért van? A közvélemény immunissá vált a téli palota kis ostromocskáira.
Kettős mércét alkalmaztok mindegyik oldalon
És én egyáltalán nem szeretnék ebben közösséget vállalni senkivel.
Ilyenformán az "én szolidaritásom" az egyedüli, ami valódi. Mindenki más csak a szardobálásban vesz részt. És ebből jogom van kiiratkozni, és azt mondani, hogy nem szeretném ezt látni újra és újra. Főleg mínuszos vagy álproblémák kapcsán, amivel kitölti mindenki az idejét ebben az országban, és amivé sok elsőre fontos téma is válik, mint a túlóraszabályozás vagy az SZFE átalakítása.
Míg a valódi ügyek a kilométeres elcseszések, egy leromló egészségügy (unásig ismert), a tavaszi "digitális" oktatás katasztrófája (a szülők tudják) vagy a Hamzsabégi sétány szétbarmolása jószerivel senkit sem érdekelnek, szépen elfelejtjük, úgy teszünk, mintha éppúgy természetes részei lennének az életünknek, mint a szemét az utcán, az autópályán a seggedbe beálló villogóval előzgető SUV-os, aki azt hiszi övé a pálya. (Megannyi wannabe NER-lovag.) Ami ebben az országban működik, az is hülyén működik, a kábeltévétől a BKV-ig. Nem nekiállunk megjavítani, hanem mint az egyszeri szaki, nekiállunk panaszodni a másik szakira.
— Nem érdekelnek az egyéni szociális problémák. A saját kis munkád érdekelne. Azzal, hogy állsz, operettország?
Baromira nem vagy szép Magyarország!
Egyre inkább nem. Áporodott a levegő.
Nálunk a lektűr megy. Az operett meg a bokréta isten kalapján. Vidéki hakni vagyunk. Beképzelt fővárosi színészekkel. Vállaljunk bármilyen szerepet az életben. Az n+1-edik hattyú halála. Most Vidnyánszky rendezésében. Producer: Orbán Viktor. Mi meg mind statiszták vagyunk. Vagy legjobb esetben az idehaza mindig is lenézett néző a maga igénytelenségével.
Tessék már végre felnőni, elvégezni azt, ami kinek-kinek a dolga. És ha az kész és maradt még energia, akkor nekiesni a nagyobb kihívásoknak. De amíg a saját kis szobádban sem tudtál rendet tenni, addig ne akarj máshol. Nem fog menni, csak minden egyre fárasztóbb és küzdelmesebb lesz, és semmi sem halad előre. Másra mutogatni a legkönnyebb mindig. Mindig más miatt szar? Tényleg a Vidnyánszky a legnagyobb problémánk? Mert nekem kurvára nem. Igazság szerint leszarom már. Ideje volna végre tükörbe nézni. Per pillanat az egész ország vállalhatatlan.
— Legalább a tényeket no meg alapszinten egymást tisztelni kéne. Erre kísérletet sem tesznek a főfelháborodók sosem.
Az ország közéletét pont olyan kínos figyelemmel kísérni, mint szüleink Facebook-ozási szokásait. A szekunder szégyen miatt a tenyerem nyomot hagy a homlokom koponyacsontján.
Operettország, hej!
Egyszer mindenkit kivezetnek a presszóból.
Folytonos dejavu-m van. Mintha ezt már láttam volna.
Egyszer az úgynevezett jobboldal, máskor az úgynevezett baloldal. Mintha lenne érdemi különbség. Persze az utóbbi balhéira most épp jóval kevesebben kiváncsiak. De a kocka fordulhat. Fordul is. A fiatalok pl. elfordulnak ettől az egésztől és nem csak a jobb élet reményében, de a mentálhigiénéjük megérzése érdekében húznak el, ha tehetik, ha épp nincs lezárva minden. A nyelvi korlátok egy ideig elfeledtetik, amit nem tudtunk, hogy a hülyeség egyetemes, és hamar eljutunk a transzfób Harry Potterig, és ehhez túl sem kell hajtani Hegyeshalmon már.
Egyek vagyunk a hülyeségben. Orrvérzésig magyarok. Vidnyánszky valójában egylényegű a tüntetőkkel, senki sem akarja jobbá teni a dolgokat, csak kicsit szerepelni szeretne. Elsírni élete bánatát. Legyen az trianon fantomfájdalma vagy valami magasztosabb liberális életérzés, amit biztos nem kapni a Tesco-ban és Kínából sem lehet megrendelni. (Ott minden van, de demokrácia speciel nincs.)
Egyre fárasztóbb minden tüntetésen ott lenni és eljátszani, hogy "majd most megmutatjuk nekik"
Mert látom, hogy nem. Tudom, hogy nem. Sugárzik az alkalmatlanságunk. Az egyetlen reménysugár, hogy ennek a sehova se tartó balliberális bolhacirkusznak leáldozóban van. Mehet nyugdíjba, mint Korda Gyuri bácsi és néha felléphet egy falunapon vagy az ATV szilveszteri műsorában, végül a Budapest TV-n végzi Anettka után. Most épp velünk együtt.
Nem csinálunk igazából semmit, jól meg főleg nem csináljuk, úgyhogy már ki sem megyek. Sokakkal együtt. Nyilván ez a poszt nem fog tetszeni megintcsak sokaknak. Nem akarok senkit sem áltatni, ezért nem áltatok senkit. Semmiből nem lesz semmi. Nem azért írom, mert jó, vagy hogy tetszen. Nincs ebben semmi jó. Frusztráló.
Persze mindennek megvan a maga közönsége.
Orbán Viktor is hatalmas sikert aratott statisztaként a Szegény Dzsoni és Árnikában
1983 eklektikus gyerekfilmjében, most pedig Csaba királyfi alakításával. Ebből is látszik, ez egy színésznemzet. Nem is értem, hogy miért akarunk még ennél is jobb színészképzést és színjátszást, hát ez már a csúcs. Tehetség terem itt magától minden bokorban.
— És hasonló cinikus gondolatok. Köszönet érte, ha valaki idáig kitartott volna.
Most épp Pintér Bélát is unom, túl sok volt, akkor volt a legjobb, mielőtt populárissá vált, mint a Kispál. Biztos sznob vagyok. Többek közt. Meg minden, ami kiemelkedett ebből a magyar posványból. Adyt most nem idézek, az a tantónénkre marad, akik ezt az egészet lelkesen végigasszisztálják. "Egy leszedált ország, tapsolgat a szarnak..."
Én úgy döntöttem nem leszek semelyik brancs statisztája vagy strómanja, pláne fizetés nélküli strómanja. :)
— Elég fiatalokat megszólító lett, Árpi? Kérem kapcsolja ki.
A szíve össze-vissza vert.
A hátam mögé néztem,
Vajon ki fogott ránk fegyvert?
Ijesztgették egymást,
Egy buktából a kukánál hangyák
Hordták ki a lekvárt.
Nagyon kinevetnek,
Ha nem félsz elmondom
Szerintem kik lehettek: krisnások,
Ukránok mer' megvettél
Egy nagy diszkót előlük.
Egy hajléktalanokat felgyújtó
Kis baráti társaság.
Egy kukkoló, aki mások szerelmét
Nézve rá-rá ránt.
Mint a gemenci szarvasok árvízkor,
Még sosem volt nagyobb esély,
We are the world, give peace a chance, i like Gemenc!
Akik ma még a parkban alszanak.
Egy öreg bácsi aki szerint,
Itt folyt régen egy patak.
A bezárt Kossuth térről,
és pár sérült aki parádéra még
Előjön a mélyből.
Inni, "okosozni",
és párok vadonat bőrülésen
Nyikorogva forogni.
Egy sárkány, akit hoztak szállni,
Sok román bácsi, a Horváth Charlie,
Bárki itt lehet, de tényleg bárki,
Mert együtt leszünk
Mint a gemenci szarvasok árvízkor,
Még sosem volt nagyobb esély,
We are the world, give peace a chance, i like Gemenc!