A kiló nem százat jelent.

Amit a brit halálozási adatok a COVID-19-ről mutatnak. Mit mondana Churchill a brit halálozási statisztikáról?

2020. október 31.

Belgium és Spanyolország után Nagy-Britanniát sújtotta legsúlyosabban a COVID-19 2020-ban Európában. Amennyiben a halálozások számával jellemezzük egy járvány súlyosságát és nem a 80%-ban tünetmentes fertőzöttek nyilvánvalóan pontosan nem is megismerhető száma alapján. Ennek ellenére Angliában és Wales-ben folytatódott a 2000-es évek trendje: tovább csökkent a halálozások száma. A járvány úgy szólván nem rövidítette meg a britek életét egyetlen évvel sem — legalábbis statisztikai értelemben. Eközben úgy gondokodunk és cselekszünk, mintha sosem látott tömeges halálozások veszélyével szembesültünk volna idén. Ennek azonban semmi nyoma nincs.

Aki nem hiszi, járjon utána a brit statisztikai hivatal weboldalán:

uk_mortality.pngSzázezer főre vetített, életkorra standardizált halálozási statisztika Angliában és Wales-ben szeptemberben.

A hír valójában ennyi. Mindenki leszűrheti ez alapján, hogy volt-e ok a precedens nélküli lezárásokra, amik a briteket ugyanannyira sújtották, ha nem jobban, mint maga a koronavírus. Ahogy egy korábbi hivatalos brit felmérés kimutatta: minden 3 COVID-19-halálra jutott 2 halott, akinek a halálát a lezárások okozták közvetett módon. A "gyógymód" veszélyesebbnek bizonyult, mint a betegség.


A blog azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba. Olvasottságunk idén lépte át az egymilliót. Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig. 
Lájkolj és kövess minket: facebook.com/kilonem100 Támogass: patreon.com/kilonem100 Köszönjük!

Amúgy meg már májusban idéztünk egy statisztikus-epidemiológust: Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy a COVID-19 nem rövidítette meg senki életét?! A legtöbben nem szólnak semmit, el vannak képedve, hogy hogy mer valaki így beszélni, már azért falhoz állítanának, mert megosztottam valami ilyesmit. Zavarja őket. Világnézetükkel ellentétes.

Miközben a számok (amik makacs dolgok) valójában tényleg ezt mutatják. A naponta egyesével szenzációként világgá kürtölt "COVID-19 áldozatok" hírei azonban elnyomják ezeket a mainstream médiába be sem kerülő adatsorokat. Én kérjek elnézést?

media_covid.jpg

A sok-sok haláleset közül kiemelve egyedi eseteket sosem fogjuk látni a nagy képet, csak ha megnézzük a tényleges halálozási statisztikákat — egy az egyben. (Erre azonban még várnunk kell.)

Nem kimazsolázva.

Nem kontextusukból kiragadva.

Ebben, remélem, egyetértünk azért? 

Tudom, hogy teljesen mindegy, milyen kommentárral látom el ezt a grafikont vagy bármelyik másikat. A közvélemény egy jelentős része eleve indoktrinálva van már azzal kapcsolatban, hogy csak ilyen vagy csak olyan híreket hajlandó befogadni. Igyekeztem ilyen és olyan híreket is egymás mellé tenni és elemezni mennyiben fedhetik az igazságot, mennyiben jellemzőek és mennyiben a média hiteles tájékoztatáson túli céljai motiválták megírásukat.

(Mint pl. a kattintásszám vagy kognitív disszonancia saját paranoid módba kapcsolt hipochondriájukhoz — ami a COVID-válság alatt szintén egekbe szökött a statisztikák szerint.)

Ez a poszt a még gondolkodni képes embereknek szól, a többiek jobb, ha megkímélnek a kommentjeiktől, ha nincs valami megfellebbezhetetlen fegyvertény a kezükben. (És remélhetőleg fegyver sem.) Minden adat, amit ezen a blogon látsz a leghivatalosabb, ellenőrzött forrásokból érkezik. Tény és nem vélemény. És mégis...

Annak ellenére erősen megosztó a járványkezelés kérdése, hogy nem politikai ügy valójában, és többnyire nincs szó másról, csak a száraz tényekről. Idén mindenki demográfussá és epidemiológussá képezte ki magát. Akár tanult statisztikát, akár nem. A légúti fertőzések kérdésében elismerem, mindenki szaktekintélynek számít, hiszen nincs élő ember, aki ne esne át többen is évente.

spanish_flu_death_chart.png

Többnyire különösebb következmények nélkül — leszámítva a férfináthát. Kb. 200 különböző kórokozó okoz hasonló betegségeket, verseng a figyelmünkért, de eddig csak az influenza egyes törzsei és az "új" koronavírus kapta meg azt: az influenza, mint minden pandémiák ősanyja, nem is minden "érdem" nélkül. Soha nem halt meg járvány következtében annyi ember, mint az egyes nagy influenzajárványokban, köztük az idei járvánnyal ellentétben rengeteg egészséges fiatal is. Nem bocsátkozom számháborúba, ez még mindig a száraz statisztikai tények világa. Legyen házifeladat. Ahogy az is, hogy az éves influenza halálozások többször túlszárnyalták már a COVID-19-ét.

Manapság az igazságot a magukat a témában hatalmas szaktekintéllyé avató kétkezi sajtómunkások igyekeznek szerintem erősen elhamarkodottan meghatározni és kinyilatkoztatni és olykor az orrunk alá dörgölni:

"Már megint kilógott az orrod a maszk alól, meg is halt rögtön egy távoli otthonban két nagymama! Te gyilkos!"

— stílusban. Úgy döntöttem, hogy e gyorstalpalón (sem) képzett "szakértők" mellett én sem maradhatok le. Láthattuk, hogy mennyire sokféleképpen lehet elemezni az adatokat, érezzük azokat kicsiknek vagy nagyoknak, minden viszonylagos. Napi 10-20 valójában bagatell halottszámmal is sakkban lehet tartani a nagyságrendeket illetően tökéletesen analfabéta olvasókat.

Egy szál hajszál a levesemben sok, egy (statisztikai értelemben kopasz) ember fején pedig kevés.

"Ezer ember halála statisztika, egyetlen ember halála tragédia" — tulajdonítják Leninnek a cinikus mondást.

dilbert.gif"Nem voltak pontos számaim, ezért ezt csak úgy kitaláltam." "Számos tanulmány azt mutatja, hogy a pontos számok semmivel sem hasznosabbak, mint a kitaláltak." "Hány tanulmány mutatta ki ezt?" "Nyolcvanhét."

A 20. század óta a korszellem a cinizmus, amit időnként legyőz a paranoia

A halálozási statisztikák bárhogy forgatjuk is azt mutatják, hogy a járvány egyáltalán nem ölte halomra az embereket, bármi is lesz a végső szám majd, amit a COVID-19-nek fogunk tulajdonítani. Más szavakkal: azok haltak meg sajnos valószínűleg, akik amúgy is meghaltak volna...

Vagy: ugyanannyian haltak meg. Hiszen nyilván nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha.

Annak a valószínűsége csekély, hogy a most élő idősek örökké éljenek és megnyugtatólag a mostani fiatalokat sem kecsegteti ezzel a rohamtempóban bukdácsoló tudomány sem. (Amit persze nagybetűvel szabad csak hivatkozni.) A halál mindig, még súlyos betegség vagy idős kor esetén is tragédia. Ugye ebben is egyetértünk? És abban is, hogy a tipikusan (40-50%) idősotthonokban végül valamilyen kórházi fertőzésben elhunyt, átlagosan is 80 év feletti és gyakran magatehetetlen emberek halála nem tartozik a rendkívüli események közé.

Ami nem pandémia, hanem úgynevezett szindémia, ahogy a legrangosabb orvostudományi lap, a Lancet főszerkesztőjét idéztem szó szerint. Másként kell társadalmilag kezelni, mint egy légúti fertőzéses járványt. 

A halál sajnos az élet része.

Az élet rendje.

És mindannyiunkra ez vár. Ha ez feldolgozthatatlan is az elkényeztetett modern ember számára. És talán ez minden bajunk gyökere most.

Nem lehet ellene letölteni egy appot, nincs pirula rá, amit be lehet venni, nem lehet átkapcsolni egy másik csatornára, ha zavar a főhős, nem lehet kitörölni, mint egy nemkívánatosan elénk tolakodó kommentet a saját hírfolyamunkon.

A halál kívül esik az ember által uralt dolgokon. Minden okunk megvan a szerénységre és az alázatra. De a 21. századra elvesztettük ezeket az erényeket. A cinizmus és az arrogancia viszont miénk maradt.

Semmi okunk és jogunk másokat hibáztatni, szidni az elkerülhetetlen miatt. Frusztrációnkból, tehetetlenségünkből, elkeseredettségünkből nem is éppen elegáns.

Ezt mutatják a statisztikák.

"Azokban a statisztikákban hiszek, amit magam hamisítottam" 

— tartja a Churchillnek tulajdonított cinikus mondás. De ahogy a statisztikákban kételkedni szokás, legalább annyira űzünk sportot a hamis idézetek valamilyen híres embernek tulajdonításából. Valójában nem kisebb kortárs notabilitás, mint Joseph Göbbels híresztelte Churchillről, hogy ilyen cinikusan vélekedett a statisztikákról, ennyi tudunk. A másik sportág, ami a kommentszekció paralimpiáján mindig megtalálható, ezek kényszeres cáfolata.

Valószínű Göbbels nem alaptalanul mondta, amit mondott.

A két ország ekkor nem csak a hadszíntéren, de a statisztikai számokban is hadban állt egymással: a bombák és találatok számával kábították valószínű kölcsönösen saját népüket. Így megy ez. Churchill reakciója a nácik számaira logikus volt. De nem lepődnék meg, ha a németeknek kevesebbet kellett volna hazudnia, Anglia sorsa hajszálon múlt. Tehát nagyon valószínű, hogy Churchill a (hamis?) idézet szerint állt a közölt számokhoz hozzá.

Vajon mit szólna most? És mit szól a nyájas olvasó?

Érveléstechnikából számos hibás metódust oktatnak (ez elég fura, mert a helyeseket kéne, de hát ez egy ilyen világ), de nem mondják el, hogy 99%-ban a tények azok, amikben vitatkozunk és amikben általában menthetetlenül és cinikusan "tévedünk". Hol érdekből, hol hülyeségből.

És onnantól kezdve borul minden. Minden jól felépített elmélet. Amit nem engedhetünk meg magunknak, mert nagyon sok energiánkba került felépítenünk.

Ezt a jelenséget hívjuk kognitív disszonanciának.

Fél órája várod azt a rohadt buszt, ami két perce ide kellett volna érjen, ezért még egy órát biztos ott fogsz állni, önérzetből. Ilyenek vagyunk, mi emberek.

Annyira jó embernek érzed magad, hogy az autódban is maszkot viselsz, hát csak is azért, mert mások életét mented vele. Aha.

Bár egy adat vagy mondás "erejét" talán nem a szerzője adja, hanem a tartalma, mennyire világít rá valamire. Igazságtartalmuk pedig mindig megkérdőjelezhető. Churchill valóban mondott valami hasonlóan cinikusat a statisztikákról. Állítólag azt is hogy "A statisztika olyan, mint részeg embernek a lámpaoszlop..." Vagy ő mondta vagy Mark Twain vagy Andrew Lang, kevésbé ismert skót író. Ha választanod kéne melyiket tartanád alkalmasabbnak a szerzőségre? Hát persze, hogy a tekintélyesebb hírességet. Viszont Andrew Langtől valóban megtalálható tucatnyi idézetben: 

"Van, aki úgy használja a statisztikát, mint részeg ember a lámpaoszlopot, támasztéknak és nem a dolgok világítására."

Persze az is belefér a valaki mondtá-ba, hogy mondott valami hasonlót vagy idézte a mondást. Határeset. Valószínű gyakran észre sem vesszük, hogy mások frázisait vesszük át. És jól van ez így. 

Az nincs jól, hogy a tényeket politikailag motiváltan rendezzük át a kedvünk szerint.

Ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács — szólt Sztálin kedvenc mondása. Nem ő találta ki, de mondta. Legalább ilyen módon tudunk játszani a számokkal is. Azt javaslom, nem baj, ha ezt valaki vitatja, de játszon velük. Már az is fél siker az igazság felé vezető rögös úton.

Persze lehet engem ezután a poszt után is sértegetni, hülyézni és leszólni, de búcsúzzunk néhány statisztikával és idézettel inkább. Lássuk a svéd csodát. Mindössze 59 súlyos COVID-19 beteget ápolnak az egész országban most.

Britannia eredetileg a svéd úton járt, majd némi késéssel márciusban győzött a pánik és a lockdown-t (lezárást) választották. A svéd csodára tényleg nincs teljeskörű magyarázat.  A svédek jól döntöttek. (És még néhány másik ország.) Akár a brit, akár a magyar adatokkal vetjük össze.

A svéd ősz a magyar bulvármédia híreszteléseivel ellentétben meglehetősen nyugodt (láthatod te is). Hamarosan a magyar halálozások is "behozzák" a svéd számokat. (A valóság az, hogy a magyar halálozási statisztikák 41 ezer fővel mindig magasabbak a svédnél.)

A britek lockdown-ja láthatóan nem befolyásolta a halálozások görbéjét. Meg is állapította. a kormány, hogy rossz ötlet volt. Majd most megint felmerült, hogy bevezetik. Teljesen logikus. A lezárás, ahogy a maszk is sajnos hatástalannak bizonyult, mert a levegőben terjedő vírusok eljutnak a veszélyeztetett csoportokig előbb-utóbb. A vírusok, baktérumok mindenütt ott vannak, délután 3 vagy este 11 után is, bármit írunk a rendeletbe. Nyugodtan legyünk cinikusak.

 sved_csoda.png

uk_covid_lockdown_oct31.png

hungary_covid_masks_oct31.png

sweden_england.png

Sokféle magyarázattal el lehet látni ezeket az ábrákat és lehet csűrni-csavarni a számokat, meg persze meg lehet várni az egész kifutását, ahogy Anders Tegnell javasolta. (Ő Müller Cecília svéd kollegája, csak míg Müller Cecília magyarul sem képes összefüggő gondolatok kifejtésére, addig svéd kollegája folyékony angolsággal ad interjút a BBC-nek.)

Ezen kiválóságok személyén kívül fő különbség a három ország között, hogy a svédeknél a szakértők határozták meg a járványkezelést, nem beszéltek az embereknek össze-vissza, felnőttként kezelték őket és köszönik szépen jól vannak. A magyaroknál és a briteknél ellenben a bulvármédia és a (populista) politika maga alá gyűrte az észérveket.

Belgium és Spanyolország után Nagy-Britanniát sújtotta legsúlyosabban a COVID-19 2020-ban Európában. Amennyiben a halálozások számával jellemezzük egy járvány súlyosságát és nem a 80-90%-ban tünetmentes vagy enyhe megfázást mutató fertőzöttek nyilvánvalóan pontosan nem is megismerhető száma alapján. Ennek ellenére Angliában és Wales-ben folytatódott a 2000-es évek trendje: tovább csökkent a halálozások száma. A járvány úgyszólván nem rövidítette meg a britek életét egyetlen évvel sem — legalábbis statisztikai értelemben. Eközben úgy gondokodunk és cselekszünk, mintha sosem látott tömeges halálozások veszélyével szembesültünk volna idén. Ennek azonban semmi nyoma nincs.

hungary_england.png

Ugyanis az áprilisi angol halálozási csúcs, ami majd szépen besimul a statisztikákba, a szokásos magyar téli halálozási csúcsokig ér fel mindössze, de jóval nagyobb kilengéseket is láthattunk az elmúlt évek európai adataiban is. Tehát még az angol COVID-csúcs sem kirívóan magas. De még a pár évtizeddel korábbi brit adatokhoz képest sem magas. Ezt láthattuk ezeken az ábrákon valójában.

A választók elfordulásától való rettegés, ami Orbánt és Johnsont is annyira megrémíti, lesöpört minden korábban elfogadott szakmai érvet. Szakmai érv alatt nem a celebtudósok médiahaknijára gondolok, akik most úgy érzik, hogy tizenöt perc hírnév, tizenöt perc nárcisztikus stand-up-olás a tévében fellendíti karrierjüket, végre figyel rájuk valaki, és mit számít több évnyi szakmai munka, ha az amúgy a kutyát sem érdekelt.

Bármit be lehet böfögni, hiszen mire kiderül senki sem fog emlékezni rá, hogy mit mondtak. Vaaaagy:

falus_h1n1.png

Falus Ferenc: "A maszk nem sokat ér"

Miért nem ér sokat a maszk? Mert egy 1991-es vizsgálat már régen kimutatta, hogy 1537 sebészmaszkban végzett műtét elvégzése után 4.7%-ban kaptak a betegek sebfertőzést, a kísérlet 1551 sebészmaszk nélkül végzett műtétje után is 3,5%-ban, ami nem azt jelenti azért számomra, hogy maszk nélkül biztonságosabb az élet, bár a számok ezt mutatják, hanem azt, hogy a maszk azért nem jelent védettséget a kórokozók terjesztése ellen, illetve a maszkok hiánya sem teszi ki veszélynek még a nyílt seb esetén sem a beteget. Minden más igen: pl. a magyar egészségügy munkamorálja és/vagy felszereltsége komoly kockázati tényező. A hazai kórházi fertőzések száma mutatja ezt.

(Az utcán egyébként nem nyílt sebekkel sétálgatunk, ha valaki aktuálpolitizálni szeretne. Teljesen egészséges emberekről vélelmezzük, hogy lehet tünetmentes fertőzők, ami tudjuk, hogy 99,99%-ban nem igaz.)

Megint azok a kínos statisztikák. Meg azok a kínos letagadhatatlan idézetek...

Szóval a megérdemelt nyugdíjból politikai okokból a képernyőre visszarángatott Falus Ferenc (korábbi Müller Cecília és szerencsénkre csak majdnem Karácsony Gergely) mondta ezt. Müller egyébként tavasszal szintén osztotta Falus véleményét: "a maszk akár káros is lehet", majd persze súlyos büntetések terhe mellett kötelezővé tette. Teljesen logikus.

A Big Ben meg egy hifitorony.

Május: Merkely Béla: "Tankönyvi értelemben járvány már nincs, de a veszély megmaradt" — júliusban ugyanő ráérez az idők szavára és a média igényeire: "Akár már nyáron is kitörhet az újabb járvány" Erre egyik országban sem volt járvány nyáron. Sehol. Semmi. Görgess vissza. Elárulom a titkát (már márciusban elárultam) úgy hívják, hogy napsütésD-vitamin és #NeMaradjOtthon.

Kb. ez az egyetlen, amivel foglalkozni kéne a sok széltolás és obszcén marhaság helyett. A D-vitaminszintünk különbözteti meg elsősorban a nyarat a téltől és erre a legtöbb ország egészségügye évek óta figyelmeztet a honlapján, és javasolja, hogy D-vitaminnal kellene felvennünk a harcot a légúti fertőzésekkel és egyébként általában a télen megugró más halálozásokkal szemben. Örökké ugyan nem élünk, de tartós D-vitaminhiánnyal egész biztosan rövidebb ideig. Márpedig a D-vitaminhiány 40-50%-ra szökik fel a népességben Európában.

A halálozások száma évről évre egy fűrészfogszerű ritmust követ: télen halnak meg a legtöbben. Statisztika. Tudjuk régóta. 

Tudomány. Csak erre a tudományra valamiért senki sem kiváncsi. 

Bonustrack

Utolsó idézetünk a nyugalmazott magyar epidemiológus celebtől. (Nekünk csak vizesvödrös Falus Ferencek jutottak Winston Churchillek helyett. Ezért már tényleg én kérek elnézést.)

screenshot_2020-10-31_at_10_16_29.png

Falus Ferenc és Kincses Gyula saját Facebook-oldalán osztotta meg ezt a nyájimmunitás-tagadó, tehát tudománytagadó, tehát vírustagadó mémet. Falus és az orvosi kamara politikus elnöke tudományellenesek. 

Egyébként a mémet logikusan értelmezni nem lehet, nincs is semmi értelme. Valaki szellemes akart lenni, de nem sikerült neki. A nyájimmunitás, aminek valószínű a svéd népesség a közelébe kerülhetett, az alapja az oltásoknak is. Falus Ferenc ezért lényegében oltástagadónak is tekinthető. Ugyanis a nyájimmunitás védi a nem beoltottakat a járványok kialakulásától. Márpedig a legtöbbünk legtöbb gyerekkori oltása már rég elévült és hatástalan, azért nem terjed a betegség, mert minden évben új nemzedékek kapják meg az oltásokat. Ezt ne tudná az az ember, aki korábban a járványügy élén állt? Utóda is szokott zavarában szórakoztató dolgokat mondani.

A mémben a birkák stimmelnek. Sőt a birkák legtöbb állítása lényegében igaz. A nyájimmunitás (herd immunity) találó kifejezés tehát. A vírusok azonban nem farkasok. Amúgy a maszk vagy a boltok bezárása nem igazán érdekli a farkasokat, ha úgy alakul. A statisztikák szerint éppolyan étvággyal fogyasztják a szájmaszkosokat, mint a masznélkülieket. Ja, a COVID-19 dettó.

Az egész COVID-hisztériát Müller Cecília egyedi humora teszi számomra is elviselhetővé. De az a bornírtsággal párosuló arrogancia, ami Falus Ferencből árad Müller Cecíliát már-már érdemessé teszi a Nobel-díjra és az Oscar-jelölésre egyszerre. 

A svéd Anders Tegnell viszont vitán felül rockandroll:

Anders Tegnell az egyetlen epidemiológus, akihez dalokat írtak.

UPDATE: A szeptemberi vagy áprilisi statisztikákat meg hagyjuk a fenébe. Semmi jelentőségük nincs. Ezt nyugodtan lehet idézni majd. Hiteles forrás. Majd évek múltán látni fogjuk a nagy képet. Addig türelmet kérek. A poszt frissül. Annyi viszont valószínű, hogy ezek miatt a számok miatt újra lezárni egy országot teljesen abszurd.

uk_fallingmortality.png

Az életkorra standardizált mortalitási ráta hosszú idők óta jelentősen csökkent Angliában és Wales-ben. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a 2020-as halálozási többlet az évtizedek során elöregedett népességet is figyelembe véve. Jól látható, hogy a csökkentés üteme 2014-ben tört meg. A trendforduló után szükségszerű a számszerű halálozási többlet, ezt a torzítást küszöböli ki, ha életkor szerint standardizáljuk az adatokat.

 
A blog azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba. Olvasottságunk idén lépte át az egymilliót. Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig. 
Lájkolj és kövess minket: facebook.com/kilonem100 Támogass: patreon.com/kilonem100 Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr3016257958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon2 2020.10.31. 11:06:37

Ez a vita ebben a formában hülyeséges fingfűrészelés, hiszen a járványhelyzetet ütközteti a gazdasági hatásokkal és mert bár ezek összefüggenek, de mégis kb. olaj és víz szintjén keverhetőek össze! Jó megoldás nincs, mert egyiket preferálni, csak a másik kárára lehet, a különféle elemezgetések, pedig mindig tendenciózusak és már az elejükön látszik, hogy "mire gondolt a költő" !
És tudok még egy "meglepetéssel" is szolgálni, mégpedig, hogy a jelentőségét és a veszélyeit nem vitatom, de ezzel együtt ez a járvány már jobban politikai, mint egészségügyi, hiszen könnyen tettenérhetően próbálják egyesek a helyzetet politikai haszonszerzésre használni! Ha lenne rá statisztika, hogy hányszor nyilatkozik valami pártmegmondó ebben az ügyben és hányszor orvos, járványügyi szakember, akkor számszerűleg látni is lehetne amit itt állítok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2020.10.31. 17:55:55

blogger ennyi ésszel neked nem kéne írnod.
a múltkirk után pl Csörcsil sose mondott ilyet, ezeréves, szakállas a híre, te még mindig neki tulajdonítod
"Csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítottam."

Az idézet Winston Churchill nevével híresült el nemzetközi szinten, a frappáns mondat eredetét éveken át kutató Werner Barke azonban arra jutott, hogy minden bizonnyal a második világháború alatti német propagandaminiszter, Joseph Goebbels törekvése volt Churchillt hazugnak beállítani, bizonyítandó, hogy a brit vezetés hamis adatokat közöl a német bombázásokról.

Az idézet angolul: "I only believe in statistics that I doctored myself."
Az idézet németül: "Ich glaube nur der Statistik, die ich selbst gefälscht habe."

www.urbanlegends.hu/2010/01/churchill-csak-abban-a-statisztikaban-hiszek-amit-en-magam-hamisitok/

Helga Beauty Salon2 2020.10.31. 19:10:30

@tesz-vesz: Volt egy barom, aki képes volt ezt évekig kutatni? :DDDDDDDDDDD

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.10.31. 20:54:53

@tesz-vesz: valaki itt nem tud olvasni. Ugyanazt írom le csak hosszabban és vitatom, hogy ezt el lehetne dönteni ilyen egyszerűen, ha lenne forrás, akkor egyértelmű lenne, de a tagadását nem lehet bizonyítani, azt hiszem veled valami nagy baj van, öregem...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.10.31. 20:58:05

@Helga Beauty Salon2: ráadásul meg sem értette, amit csak úgy mellékesen erről leírtam, effektíve visszamondta ugyanazt... :) ennek így sok értelme nincs. Szerintem kurvára mellékes. És én ennyit állítok. Amúgy az egész azért került felvezezésre, mert sokszor tényleg igen érdekes, hogy egyesek mit mondanak és mit nem... Az adatok hitelességéről szól az egész poszt. Az, hogy egy ilyen jellegű mondást kinek tulajdonítunk TÖK MINDEGY. De az, hogy valaki olvasni nem tud, csak kommentet írni, engem elszomorít a mai napon.

Tesz-vesz nevű kartács problémája persze az, hogy egy anyázását kitöröltem. Ez annyira felcseszte az agyát, hogy nem képes higgadtan kommentelni. Keresi a kákán a csomót. Kap is pár nap gondolkodási időt szerintem, mert azért ez nem járja.

GyMasa 2020.11.01. 14:23:02

Nekem az fordította fel a gyomromat nemrég, amikor megjelent az indexen egy cikk, maivel elkezdte a balos média a Svéd modelltől a rugalmas elszakadást...
Annak az volt a lényege, hogy nem is volt semmiféle Svéd modell, hiszen ők is mindent pontosan ugyanúgy csináltak, mint bármelyik másik ország.

A másik kedvencem meg az, hogyan tette át a hangsúlyt ugyanez a média a halottak számáról a fertőzöttek számára. Magyarországon persze még lehet írni a halottak számáról is, hiszen az nálunk nagyon alacsony volt tavasszal.
A fertőzöttek száma meg ugye azért is kényelmes, meg azért is növekszik olyan meredeken, mert közben elkezdődött mindenhol a tesztelések számának erős növekedése.

GyMasa 2020.11.01. 17:07:16

@janos_3:
Mi van matyika, nem bírsz magaddal?

Etniez 2020.11.01. 17:19:38

Ezzel a poszttal is az a baj, hogy összeveti a mi lett és a "mi lett volna ha" eredményeket, holott utóbbit nem lehet pontosan megállapítani.

Természetes, hogy ha lezárások vannak, maszk viselés van, akkor kevesebb ember hal meg, mivel kevesebb vírus és baktérium talál magának gazdatestet.
Pl a maszkviselés miatt nincs idén influenza egyáltalán sehol.
Az emberek nem járnak munkába, se sehova, ezért nem halnak meg munkahelyi balesetben, közlekedési balesetben, stb.

Az egész statisztika csak akkor érne valamit, ha így részletesen le lenne bontva, úgy lehetne elemezgetni egy ideig, de azt soha nem fogjuk tudni kiszámolni, hogy lezárások nélkül mennyi covid halott lenne. A fatal rate 0.05% és kb lefertőzné a lakosság 80-90%-át.

Ez UK-ban 330.000 halottat jelentene.

Én hiszek a járványügyi szakembereknek, te kedves blogíró nem.

Sir Galahad 2020.11.01. 17:32:12

Először is kérném a fórumból a mocskot kitakarítani (szegény Gendermatyi megint új névvel próbálkozik...szánalmas). Másodszor, igenis számításba kell venni a gazdasági hatásokat. Én elhiszem, hogy a brit gazdaság kibír még egy lezárást, de a magyar nem. A gazdasági összeomlásnak pedig sok egyéb mellett az lesz a következménye, hogy megszűnik az egészségügyi ellátás. Ez miért jó egy járvány kellős közepén? - kérdezem a lezáráspártiaktól.

Ekrü 2020.11.01. 17:54:35

"Mit mondana Churchill a brit halálozási statisztikáról?"-Ez attól függ,hogy kormányon lenne vagy ellenzékben...

GyMasa 2020.11.01. 19:25:57

@Sir Galahad:
Nyugi ki lesz takarítva, csak gondolom a bloggazdának van élete is, és a vasárnapját nem egy ilyen értelmi fogyatékosra szánja, amivel teljesen egye tudok érteni.
Szóval, türelem!

nawazzeg 2020.11.01. 19:28:23

janos_3 for President!

Bandibacsi34 2020.11.01. 19:59:20

Janosnak jelenesei voltak... Kevesebb kokszot kene nyomnia...
444.hu/2020/11/01/25-millio-embert-leteszteltek-szlovakiaban-egy-nap-alatt
Szombaton az országos koronavírus-teszten 2 millió 581 ezer 183 embert teszteltek le Szlovákiában. Ebből 21 ezer 850 lett pozitív, ami kevesebb, mint 1 százalék - jelentette be vasárnap Jaroslav Naď védelmi miniszter az Új Szó beszámolója szerint. Ez azt is jelenti, hogy az ország közel felét letesztelték egy nap alatt.

Ha valaki pár nappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy elérünk ilyen eredményt, akkor valószínűleg kinevettem volna - mondta a védelmi miniszter, aki arról is beszélt, hogy az előzetes információk szerint csak helyi fertőzési gócpontokat találtak az országos tesztelés során."
A svedek csinaltak a legjobban. Nem b.. sztak szet a gazdasagukat, csak tavolsagtartast volt kötelező tenni(aki meghalt az mind nagycsaládos bevandorlo volt, akik keptelenek voltak szabalyokat betartani, kar az ilyenekert???)
Kamuavirus jarvanynak Januarban vege lesz Kedden elbokvalasztas es eltunik, mintha sohasem lett volna. Nem tunt fel senkinek, hogy pont az elnokvalasztas eveben kezdődött?? Nem elotte vagy uatan egy evvel??? Hogy magyar orvos is panaszkodott, hogy nem boncoljak Mari nenit, mert ha koronavirust irnakboda egyszerűen lepapirozhato(es mas országban is igy ment). index.hu/belfold/2020/10/20/korhaz/ Hiányolja a boncolásokat a koronavírus-tagadó magyar orvos. Pócs Alfréddal október elején közölte a kórház vezetése, hogy nem tart igényt a munkájára. A 25 éve a kórházban dolgozó orvos azóta több helyen is elmondta, hogy nem tagadta a koronavírus-járványt, de úgy véli, hogy boncolás nélkül nem lehet kijelenteni, ki mibe halt bele, miközben a koronavírus-áldozatok számának emelkedésével lecsökkent az influenza halottjainak száma. principia-scientific.com/study-autopsies-prove-every-cv-19-death-had-co-morbidity/
Jancsi is hisz a császár új ruhájában, az Andersen meseje alapjan, mert hinni is akar...

Bandibacsi34 2020.11.01. 20:06:54

@janos_3: Ja hany ember halt meg mert nem kezeltek oket a korhazbezarasok miatt??? Ők is bekerultek biztos a CV19 es statisztikaba... Az USA libernyaks sajtonis ezt szorgalmazta, most meg pont ezzel vadaskodott. Most jo sok ember meghal az egesz vilagon(nem CV19 ben hanem mas betegsegekben CV19-kent lepapirozva) oszt megkönnyebbül az egészségügy mindenhol: Kina az idősektol szabadul meg, Anglia a 3ik vilagbeliek szüleitől, akiket azok behoznak NHS-re, mas orszagokban a tul sok nyugdijastol). A vakcinakon is majd nyereszkednek: www.napi.hu/magyar_gazdasag/vakcina-koronavirus-covid-19-orban-viktor-eu.716703.html Mamer arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy miként illeszkedik az uniós bizottság oltások beszerzésére és terjesztésére javasolt, szigorú minőségi megfelelést rögzítő stratégiájába az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentette: Magyarország a kínai, valamint az orosz vakcinák ügyében is tárgyalásokat folytat. Mellesleg sok csődbe ment étterem es mas ceg, szalloda kerul VALAKIK tulajdonaba(las 2008-as válságot, vagy birkapestis utan az öngyilkos birkatenyesztők vagyona olcsón ment a VALAKIK kezebe.....

Etniez 2020.11.01. 20:22:30

@Bandibacsi34: Ekkora ostoba kommentet ma még nem láttam :D

"Nem b.. sztak szet a gazdasagukat, csak tavolsagtartast volt kötelező tenni(aki meghalt az mind nagycsaládos bevandorlo volt, akik keptelenek voltak szabalyokat betartani, kar az ilyenekert???)"

Ne, idősek haltak meg, sokan idősotthonban.

A gazdaságot meg a elzárt határok úgy is tönkreteszik, nincsenek jobb számaik a svédeknek, mint a szomszédiaknak, ellenben sokkal több halottjuk van.

Nagyon érdekes volt olvasni a valóságtagadó írásod :D

Sir Galahad 2020.11.01. 20:23:09

@GyMasa: Persze, megértem én ezt, nyilván én se pazarolnám szívesen az időmet egy ilyen takonyarcú papagályürülék-rakásra...

Bandibacsi34 2020.11.01. 20:44:24

@janos_3: A norvégok az olajbol elnek, a finnek alig vannak. Magyarországon hany %-os volt a GDP visszaeses?? Angliaban?? Nem mondjak vagy nem merik mondani az igazat te kukifej!!!
US 4.3%, Japan 5.3%, Germany 6.0%, Canada 7.2%, France 9.8%, UK 9.9%, Italy 10.6. Ahol erősebb a turizmus ott nagyobb a veszteség, ahol nem ott csökkenti az, hogy turizmus helyett otthon koltetik el veluk a penzt!! AZ USA-ban a hazafias kormanyzok nem engedtek szetb.. ni a helyi kereskedők uzletet es ezert ok szenvedtek el a legkisebb veszteseget!! www.tigerdroppings.com/rant/politics/here-are-leading-nations-gdp-losses-per-the-imf-october-2020/92440233/
www.bbc.co.uk/news/business-53664354 Coronavirus: Sweden's economy hit less hard by pandemic
Sweden 's economy is doing better than another European Nations!! EZt a BBC irja, aminek az objektivitasa megkérdőjelezhetetlen te tökfej!!!

Bandibacsi34 2020.11.01. 20:57:42

@Etniez: Leirtam, hogy mindenkire odairtak a CV19 et megha masban is halt meg!! Olvasas oran hol voltal???
"a svéd GDP a második negyedévben jóval kisebbet zuhant, mint a szigorú korlátozásokat alkalmazó országoké"
www.costadelsolmagazin.com/content/svedeknel-nem-volt-karanten-megis-visszaszorult-virus
privatbankar.hu/cikkek/makro/svedorszag-fenntartotta-az-eletet-de-az-idoseket-nem-tudta-megvedeni-.html (Legyunk realistak!! Ezek ugysem eltek volna sokaig. Az ilyen idosotthonnak alcazott elfekvők nem fognak senkit sem évtizedekig benn tartani. Jo ürügy volt CV19 et irni az elhalalozas okakent, azt senki sem vizsgalja). "In Norway, where 15% of residents were born abroad, 25% who had tested positive for COVID-19 by April 19 were foreign-born. Somalis, with 425 confirmed cases, are the largest immigrant group testing positive, accounting for 6% of all confirmed cases -- more than 10 times their share of the population"(Errol persze nem itnak a magyar weblapok) www.reuters.com/article/us-health-coronavirus-norway-immigrants-idUSKCN2260XW

Bandibacsi34 2020.11.01. 20:58:48

@miklos_1: Copy paste hulegyerek olvasd el mit irtam elotted, ott a valasz!!

Bandibacsi34 2020.11.01. 21:02:03

@Bandibacsi34: A sved gazdasag eros, a spanyol, olasz, francia gyenge, a nemet es osztrak a tartalekaibol el. A norvegok az olajbol elnek, a finnek alig vannak, az orosz piacbol elnek tobbnyire, nem szamitanak. A Svedek bebizonyitottak, hogy nem kell karanten, nem kell masz es semmifele b. romsag!! Eleg a tavolsagtartas stb stb!! Miert nem zarjak be az iskolakat, ha azok a legnagyobb jarvanygocok?? Mert kamu az egesz!!! Te pedig tovig be.. tad!!

Bandibacsi34 2020.11.01. 21:02:57

Miklos 1 nek ment aki Janos volt korábban es csak copy pastelni tud!!

Bandibacsi34 2020.11.01. 21:12:19

A hydroxychloroquine gyogyitja, de nem engedik hasznalni. Ha egeszseges valaki(nem ivott, dohanyzott, zabalt vagy mozgasszegeny eletet elt, akkor nem veszelyes a CV19!! 102 eves nő is tulelte!!! Ez a kamu hulyeseg a csaszar uj ruhaja mese élőben!! Miert nem zarjak be az iskolakat? Miert lehet gyarban dolgozni, de kocsmaban, ahol az alkohol fertőtlenít ott nem?? Hanyan halnak meg mert nem mehetnek ki a lakasaikbol/nyigdijas otthonaikbol honapokig, es behulyulnek, az izmaik eltunyulnak, nem mozognak eleget?? Be akarjak adatni a nanochipes oltast(letezik hasonlo, a technológia nem akadaly: www.timesofisrael.com/silicon-chip-becomes-vehicle-to-deliver-alzheimers-busting-protein-to-brain/,https://thefreedomarticles.com/nanochips-smart-dust-microchipping/) , ez az egyik fo cel!! Tonkreb.. tak a turizmust es a KKV szektort, de csomagot kuldeni lehet, ott nem jon a fertőzés..???

Bandibacsi34 2020.11.01. 21:12:52

@miklos_1: A sved gazdasag eros, a spanyol, olasz, francia gyenge, a nemet es osztrak a tartalekaibol el. A norvegok az olajbol elnek, a finnek alig vannak, az orosz piacbol elnek tobbnyire, nem szamitanak. A Svedek bebizonyitottak, hogy nem kell karanten, nem kell masz es semmifele b. romsag!! Eleg a tavolsagtartas stb stb!! Miert nem zarjak be az iskolakat, ha azok a legnagyobb jarvanygocok?? Mert kamu az egesz!!! Te pedig tovig be.. tad!!

Bandibacsi34 2020.11.01. 21:13:18

@miklos_1: A sved gazdasag eros, a spanyol, olasz, francia gyenge, a nemet es osztrak a tartalekaibol el. A norvegok az olajbol elnek, a finnek alig vannak, az orosz piacbol elnek tobbnyire, nem szamitanak. A svedek bebizonyitottak, hogy nem kell karanten, nem kell masz es semmifele b. romsag!! Eleg a tavolsagtartas stb stb!! Miert nem zarjak be az iskolakat, ha azok a legnagyobb jarvanygocok?? Mert kamu az egesz!!! Te pedig tovig be.. tad!!

Bandibacsi34 2020.11.01. 22:23:50

@miklos_1: jovok te debil!
A sved gazdasag eros, a spanyol, olasz, francia gyenge, a nemet es osztrak a tartalekaibol el. A norvegok az olajbol elnek, a finnek alig vannak, az orosz piacbol elnek tobbnyire, nem szamitanak. A Svedek bebizonyitottak, hogy nem kell karanten, nem kell masz es semmifele b. romsag!! Eleg a tavolsagtartas stb stb!! Miert nem zarjak be az iskolakat, ha azok a legnagyobb jarvanygocok?? Mert kamu az egesz!!! Te pedig tovig be.. tad!!
index.hu/kulfold/2020/11/01/olaszorszag_tuntetes_lezaras/
www.napi.hu/magyar_gazdasag/buksza-gdp-ipari-termeles-koronavirus-jarvany-megye-budapest.715997.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.01. 22:35:49

Én elkaptam csütörtökön.

A szerencslés többséghez tartozom, azaz a jellemzők kicsit erősebbek, mint egy normál influenza esetében,

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.01. 22:40:12

@janos_3: egy kicsit pihenj, azt hiszem elgurult a gyógyszer, papa!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.01. 23:01:38

@Etniez: miért jelentene, ha Svédországban sem volt annyi, amennyit jósoltak? :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.01. 23:04:06

@Ekrü: pontosan, tiéd a nap kommentje!

De tényleg. A szeptemberi halálozási statisztika bármire jó. Pl. kommentucunamikra.

hopp11 2020.11.01. 23:48:12

Te tényleg ennyire hülye vagy? Leírod - helyesen -, hogy nem a covid-statisztikák számítanak, hanem az össznépesség halálozási adatai, illietve annak a korábbi évek adataival való összehasonlítása. Erre beteszed a nagy bizonyítéknak a 3 ország covid-halálozási statisztikájának grafikonjait. Mondván, a svédek csinálták jól, mert Magyarország is gyorsan utol fogja érni őket. Ezt ugyan senki nem tudhatja, hogy mi lesz a jövőben, te azért megfellebezhetetlen ítéletet mondasz, hogy a svédek csinálták jól, bezzeg a magyarok hülyék, szarul csinálták. Ezt arra alapozod, hogy a svédeknél van kb 6000 ezer halott, a magyaroknál meg 1700-1800. De hát te ismered a jövőt, és az Mo.-on rosszabb lesz vagy ugyanilyan, de akkkor is a magyar kormány csinálta rosszul. (mondjuk ezt se értem, ha utolérjük a svédeket, tehat nálunk se jobbak az adatok, az miért bizonyítaná, hogy a svédek csinálták jól, de hát az egész írás ilyen zagyva)
Amikor végre megpróbálnál az eredeti gondolat szerint az összhalálozással foglalkozni - tehát nem a covid-adatokkal -, akkor meg csúsztatsz, átvered az olvasót, ugyanis ekkor csak a szeptemberi halálozásokat hasonlítod össze korábbi évek halálozásaival. (Csak hogy jó tisztázni, hogy szeptemberben Nagy-Britanniában nem is volt járvány, igazi járvány komoly halálozásokkal ekkor még csak Spanyolországban volt Eu-ban, meg kisebb mértékben
Portugáliában.)
Erre hivatkozol, amikor azt mondod, hogy nem is haltak meg többen, mint más években, tehát kamu ez az egész covid-hiszéria. Akkor én felhívom mindenkinek a figyelmét az euromomo oldalra, ahol bizony ellenőrizni lehet az egyes országok összhalálozásait, ahol egy egyenes vonal mutatja a normálisan várható halálozási számot. Ha ettòl eltér adott héten az adott ország összhalálozása, akkor azt a grafikonon jelzik. Azt is, ha a normálisan várhatónál az adott héten többen, azt is, ha kevesebben halnak meg. Ez alapján pedig bukik az egész hazug írásod, ugyanis az látszik ezeken a grafikonokon, hogy Nagy-Briranniában is óriási halálozási többlet volt tavasztól nyárig. Tehát igenis hasznos volt a lezárás, azzal lehetett lecsillapítani a járványt, ezzel pedig a tomboló halálozásokat. A svéd grafikon pedig még ennél is durvább, ott az látszik, hogy márc. közepétòl júl. közepéig a normálisan várható halálozási számot mutató vonalhoz képest a britnél is sokkal nagyobb a növekedés. Tehát Svédországban nyár közepéig tartott a normálisnál jöval nagyobb halálozás.
Ehhez képest a magyar grafikon azt mutatja, hogy egész évben a normális halálozási szinten voltunk, egyedül augusztusban volt egy hét, amikor - nyilván a nagy meleg miatt - egy hajszálnyival fölé mentünk a normalisan várható halálozási számoknak. Egyébként vagy a vonalon voltunk, vagy alatta picit.
Érdekes még a legutolsó 2 hét adata, hiszen most már Európa nagy részén újból tombol a járvány. Itt azt láthatjuk, hogy Nagy-Briranniában már újból a vonal fölött vannak. Ha nem is sokkal, de felette vannak. Svédország pont a vonalon van, ez annyiban nem meglepő, hogy ott csak az utóbbi pár hétben erősödött meg a második hullám, még nem volt idő, hogy a halálozási számok megugorjanak. Magyarország viszont az utóbbi két hétben - tehát nem a mostani, hanem a megelőző 2 hétben - nem hogy a normálisan várható halálozást mutató vonalon van, hanem alatta. Miközben nálunk már legalább 3-4 hete brutális adatok jönnek a járvány kapcsán ( fertőzöttség, halálozások).
Tehát a valóság az, kedves hazug blogger, hogy a legrosszabb összhalálozást az év folyamán pont Svédország mutatta a 3 ország közül. Magyarországon pedig még a legutóbbi héten is kisebb volt az összhalálozás, mint az normálisan a 41-42. héten várható lenne. Tehát hazudj csak tovább, hogy a svéd Tegnell az isten, Müller Cecíliáék meg teljesen hülyék. A valóság, a számok ennek pont az ellenkezőjét bizonyítják.

Bandibacsi34 2020.11.02. 00:52:22

@hopp11:
Halalozasi statisztikak England+Wales
2020 453026
2019 390922
2018. 410690
2012 370708
Kb 50 milliobol 350 000-450 000 között van a halalozasok szama(januartol-szeptemberig) vagyis 0.8%.
www.ons.gov.uk/peoplepopulationandcommunity/birthsdeathsandmarriages/deaths/datasets/monthlyfiguresondeathsregisteredbyareaofusualresidence
A szazalekos arany nem sok!! 1 millio CV19 beteg halt meg 2020-ban a 8000 millio emberből!!! 2015-ben 140 millio ember született es 55 millio halt meg.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 07:06:03

@hopp11: Nyugi! Nyugi! Azért van, hogy hörögjél! Nagy-Britanniában kimutatható halálozási többlet volt, attól függően, hogy mihez viszonyítjuk. Ezel a szeptemberi adatok. A másik meg a svéd. Majd évek múltán szépen látható lesz a nagy kép. Addig kis türelmet.

De tudnátok mit, majd frissítjük a posztot! :)

Pontosan az történik, amit gondoltam. Egy kollega annyira felkapta a vizet, hogy 100 kommenttel spam-melte a posztot. Azért szerintem erre nincs szükség.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.11.02. 07:25:41

"A vírusok, baktérumok mindenütt ott vannak, délután 3 vagy este 11 után is, bármit írunk a rendeletbe."

Este 11 után az emberek jó része otthon alszik, de legalábbis otthon van. Aki nem, azok jó része szórakozóhelyen tölti az időt, nyilván tömegben. Egy 11 utáni kijárást tiltó rendelet ezt a terjedési lehetőséget szűkíti le.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 07:30:19

@p.a: Nem vitatom. Egy vírus számára a nap 23 órája mindenre elég egyébként is. :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 07:34:17

@Etniez: Jó, de vágod, hogy nincs így.. :D
Azt gondolnád, hogy bármi hatása van ezeknek, de ezek szerint nincs. És korábban is csak annyit mondtak, hogy lassítja a terjedést. Hát... Igazából nem is lassította talán. Legfeljebb pont azok körében, akikre nem hat ez a nyavalya különösebben, csak terjesztik.

masada 2020.11.02. 07:38:49

Na Te vagy a tipikus társadalom számára haszontalan lény...vajon mi a foglalkozásod? Influencer? Gamer? Minden esetre valami hülye kis komputerbuzi az biztos

lpt1 2020.11.02. 08:04:50

Az angolok sem tudják értelmezni a számaikat:

www.bbc.com/news/uk-54773196

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.02. 08:17:14

A brit statisztikai hivatal szerint 2019 jan-júl. között 450 ezren haltak meg, idén 500 ezren...gondolom, ez nem emelkedés.

A80 2020.11.02. 08:18:20

Ekkora katyvasz cikket már rég láttam. Át kéne gondolni legközelebb mi az állítás és mivel lehet azt alátámasztani. Ennek a csapongásnak semmi értelme. A farkas meg a sánta bárányt fogja elkapni, aki a leglassabban fut, e tekinterben nem hasonlít a vírusra, amely néhanapján egy-két alfahímet is levadász.

Mr. Hyde 2020.11.02. 08:27:09

A világjárványnak definíció szerinr _közegészségügyi_ válsághelyzetnek kellene lennie.

A tőkés kormányok ezzel szemben a vírussal nem feltétlenül összefüggésben lévő, (a kapitalista konjunktúra ciklus szerint egyébként is időszerű) gazdasági válságot kezelik a 2008-09es eljárással hasonló módon.

Az egészégügyi szektor helyett az autógyártó vállalatokat mentik, a bezáratott kisvállalkozások vásárlóit a nyitva maradó monopóliumok veszik át amelyek egyben "gazdasági mentőcsomagokra" is számíthatnak. A profitráta összeomlására hivatozva felfüggesztik az egyébként is elégtelen környezetvédelmi rendelkezések végrehajtását.
A marketinget teljes mértékben az online csatornákat ellenőrzésük alatt tartó IT vállalatok járadékvadász felületeire irányítják át. A "social distancing" miatt a valóságos térből a politikai interakciók is az IT monopolíumok kizárólagos ellenőrzése alatt zajlanak immár.

A COVID-19 politikai olvasta egy mondatban:
Amíg a 2010es évek elején a tüntetők a Wall Street elfoglalását és a pénzügyi szféra jogi felelősségre vonását tűzték ki célul, addig ma a nagyvállalatok által támogatott identitáspolitikák jegyében etnikai szempontok mentén csapnak össze a tömegek és a maszk hordása/nemhordása miatt verik agyon egymást a bevásárlóközpontokban.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 09:26:57

@MAXVAL birсaman közíró: Igen, sok C-vitamin, D-vitamin, A-vitamin, cink, magnézium... Egyes B-vitaminok is fontosak az immunrendszer számára.

Sok folyadék. Szellőztetés. Sok alvás. Alapvető.

És tényleg jobbulást!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 09:29:35

@A80: Köszönöm az olvasást és az objektív kritikát! Én is katyvaszként élem meg, ami történik körülöttünk. Ebben egyetértünk.

Ettől függetlenül a kis novella szerintem több tanulságra is felhívja a figyelmet. Függetlenül attól, hogy mit tartunk súlyosnak és egyetértünk-e a megállapításommal, hogy azért nincs itt semmi armageddon. Nem kell egyetérteni. Ahogy írtam ez szubjetkív: egy hajszál a levesemben sok, a fejemen meg kevés. Minden relatív.

k.jubei 2020.11.02. 09:32:24

Ritka szar írás,olyan mint maga a blog.Nem értem igazából mi ellen lázadsz kedves blogoló?
A maszk zavar? Vagy elvesztetted a munkád a járvány miatt? Vagy valami olyan vállalkozásod van ami megzuhant a járvány miatt?
Jó kapcsolataid lehetnek hogy megint kint vagy az indexen.

sasa22 2020.11.02. 09:37:52

Sok beszédnek sok az alja. Főleg, ha nincs a végén ellenőrizhető irodalomlista. Statisztikát a járványról egyébként nem érdemes a járvány elején, csak a végén készíteni. Olvastam a fentieknek épp ellentmondó részletesebb (havi bontású) elemzést. Igaz nem angolt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 09:38:09

@k.jubei: egyik sem, de köszönöm a kedves szavakat és az olvasást! A blog szerintem rendben van. Ettől a cikktől pedig ne várj világmegváltást.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 09:40:33

@sasa22: kb. ugyanazt mondjuk akkor. Menetközben részeeredményeket közölni butaság. De az látszik, hogy Svédország menyivel jobban áll, mint bárki más. Ez látszik. Meg a nyár. És az, hogy nem armageddonról van szó, persze ez szubjektív.

Ennél rövidebben ezt nem lehet megírni viszont. Sajnálom, ha nem tetszik. Én csak ennyit tudok nyújtani. Ha összeszedem magam írhatok pánikoltató cikket is, de nincs hozzá kedvem.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 09:47:14

@Igazamvanvagyigazamvan?: kérdés, hogy lényeges-e egyetlen adatból bármilyen következtetést levonni. A kérdés nem az, hogy halnak-e meg emberek, hanem az, hogy ez valóban olyan rendkívüli esemény, mint állítjuk vagy korábbi évek elmaradt halálozásainak "feltorlódása" vagy bármi egyéb statisztikai szépség. Előbb-utóbb meg kell halni. A kérdés, hogy kik halnak meg és mikor. 80 év feletti emberek halála nem számít rendkívüli eseménynek szerintem. Ennyi az adatok maniuplálhatóságán túl a mondanivalóm. Bármit bemutatok.

Miért pont 19-et vessük össze és miért pont azokat a hónapokat? Miért nem szeptembert?

Helga Beauty Salon2 2020.11.02. 10:05:35

@sasa22: Sok beszédnek sok az alja. Főleg, ha nincs a végén ellenőrizhető irodalomlista. Statisztikát a járványról egyébként nem érdemes a járvány elején, csak a végén készíteni..............

Persze, hogy akkor érdemes! A statisztikából meg akarsz tudni valamit, ezek meg statisztikának álcázott propaganda eszközök, mert nem kimutatni akarnak valamit, hanem bebizonyítani az álláspontjukat és ehhez igazítják, hogy mely adatokat használják és mik azok, amiket ki kell hagyniuk, hogy az általuk kívánt eredmény kijöjjön! (Remek példa a választási eredmények ellenzék által történő interpretálása, hiszen az egyéb szabályokat figyelmen kívül hagyva, tényleg nincs meg a kétharmad a leadott szavazatok száma alapján! ) Így látszólag statisztikával állunk szemben, az eredménye is reálisnak tűnik és a hülyék meg is megkajálják!

Reding Roli 2020.11.02. 10:10:50

Számomra döbbenetes , hogy a blogposzt írója mennyire tèvúton jár a világjárvánnyal kapcsolatban , annak hatásait elbagtellizálók táborát erősítve , totális outsiderkènt ...
Szinte majdnem minden mondat kifogásolható\ cáfolható- ilyen elrontott írást mèg nem is olvastam tőle...Nem trollkodni akarok , hiszen korábban törzsolvasó voltam itt, más nicken ès hasonlók a politikai nézeteink is ...

Èn csak azt nem értem , hogyan alakult ki ez az általános társadalmi cinizmus , amely vègül - szemben azokkal az országokkal ahol nagyon komolyan vettèk a járványt mint nèhany ázsiai országban - egyre nagyobb ès beláthatatlan kimenetelű egèszsègügyi katasztrófává alakul...
Ahol a politikai ignoramcia a társadalmi ignoranciával párosul , gyenge lábakon álló egèszsègüggyel , ott aratni fog a járvány ...Egyèbkènt a különböző országok nehezen összehasonlíthatók, legtöbbször fals konkúziók jönnek ki ( más a geografia, más az emberi mentalitás , más az egészségügy , stb..)
A svèdek lehet hogy szabálykövetőbbek szabályok nèlkül is mint mi ...Valójában vannak ott is szigorítások , csak jobban meg kell nèzni ...és várjuk meg a továbbiakat , csak két hete indult a " második hullám , a halálozások mèg kèsőbb jelentkezhetnek ...

A legjobb lenne , ha azokra figyelne mindenki, amit vírusharc első első vonalában dolgozók mondanak, nem pedig az önjelölt okoskodókra ...
A covid fertőzèssel kórházba kerülők 5-10 % meghal mondja Szlávik, akik " túlèlik azok hónapokra , vagy örökre szövődmènyeket szednek össze ...Csupa aggasztó tènyek ...Ez egy novel vírus , nincs rá sem igazán hatèkony gyógyszer a sem oltóanyag...

" Azok halnak meg , akik amúgy is meghaltak volna " Nem, nem és nem !
Azok halnak meg, akik megfulladtak a covid- tüdőgyulladás miatt , amit a CT is kimutat, sajátos kèpjellemzői vannak ..
Ezek az emberek mèg èveket, èvtizedeket èlhettek volna a kockázati faktoraikkal együtt ...magas vèrnyomas ès társai..

" Fiatalokra nem veszèlyes " De, igen veszèlyes . Sokkal alattomosabb betegsèg ,mint az infuenza , hiszen erősen megnöveli a trombózis hajlamot, így ha a tüdőgyulladás nem , akkor a tüdőembólia , infarktus , agyvèrzès viszi el a beteget...

Hogyan viszonyul az infuenza ès a Covid veszèlyessège egymáshoz ?
A H1N1 2009- ben a WHO ès a CDC szerint 150 - 650 ezer halálát okozhatta , a covid erre már magasan rátett, ès még hol a vège .. ...Hozzá lehetne tenni, hogy semmi sem törtènt 2009- ben, nehogy megroppanó egèszsèggyi rendszerek nem voltak..
Az infuenza nem annyira veszélyes , a szövődmènyeikènt lètrejött bakteriális tüdőgyulladás antibiotimumokkal jól kezelhető

A maszk nem hatèkony " ez egy újabb tèveszeme , ne dőljön be senki , bárki mond ilyen hülyesèget! Számos tudományos vizsgálat bizonyította ,hogy igenis vèd a maszk...Ha megfelelően használják a sima sebészeti is ...( Nem 100% de a semminèl minden jobb ! ) A mi családi tapasztalatunk - felesègem kisklinikumban viszonylag rövid idő alatt 4x volt kontakt , utána teszteltèk, és egyszer sem kapta el ( 70 cm -- re volt a betegtől ) Egyszer a betegen nem volt maszk és így sem adta át a betegsèget ...Garancia persze nincs , de semminèl minden jobb!

Konklúziókènt azt tudom mondani , ne a járványtagadó outsidereknek higgyünk , hanem olvassunk bele mondjuk az intenzíves orvosok és ápolók naplójába ...Mennyire kemény ès súlyos betegsèg ez , csak akkor èrti meg az ember...Az utat odabent egyedül kell megtenni és megvívni mindenkinek ...Elbúcsúzásra sincs lehetősèg a szeretettektől...A halál soha nem szèp, de lassú megfulladástól nehezen lehet elkèpzelni szörnyűbbet!

Varelse 2020.11.02. 10:15:58

Szerintem csak azért sántít kicsit az egész, mert a lockdown/karantén/maradjotthon idején az emberek sokkal jobban vigyáztak magukra. Az idősek nem mászkáltak az utcán, így nem estek el, nem lett combnyaktörésük, stb. A szívbeteg üzletemberekj nem hajszolták túl a ketyegőjüket a barátnőjükkel. Satöbbi, satöbbi, a lényeg nyilván érthető. Így az összes halálozás kisebb lett a Covid-19 fertőzéssel összefüggáésbe hozható halálozások ellenére is. A másik dolog, hogy persze, az áldozatok közül a legtöbben meghaltak volna... csak nem feltétlenül most. Esetleg lett volna még pár évük. Ezzel az erővel egy ebolajárvány áldozataira is mondhatjuk, hogy úgyis meghaltak volna. (Igen, tisztában vagyok vele, hogy nem mindegy, 9 vagy 99 évesen megy el valaki, de egy kis sarkítás a szemléltetés érdekében belefér.)
De a szerző ügyesen dobálózik a statisztikákkal, és olyan hosszan beszél ugyanarról, hogy a felületes olvasó talán el is hiszi, amit ír.

Sir Gombóc 2020.11.02. 10:39:51

Amikor a butaság párosul a szorgalommal tipikus esete ez a blog. A számokat értelmezni is kell tudni, önmagukban semmit nem mutatnak meg, a körülmények, amik mellett keletkeztek ugyanolyan fontosak. És itt csúszik mellé az érvelésed, de nagyon. Fontos tényezőket hagysz figyelmen kívül, mint pl. az egészségügy terheltsége, ami messze nem a normális szinten van. Ez mivel magyarázod? Ezek ugyanúgy tények, mint a citált számaid, a kettő között nyilvánvaló ellentmondás van.
A maszkkal kapcsolatos állításaid is védhetetlenek, csak nézz meg pár vizsgálatról készült videót, akkor talán megérted, mi a jelentősége a viselésnek. És igen, nem véd 100%-san, messze nem, de nem elhanyagolható mértékben csökkenti a fertőzés tovább adásának esélyét és sok kicsi, sokra megy. Ez az amit a hozzád hasonlóan gondolkodók nem fognak fel.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 10:42:12

@Sir Gombóc: pont erről szól a poszt. A számok semmit sem mondanak. A teljes igazsághoz pedig még várnunk kell.

De hülyézz nyugodtan.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 11:21:10

@Reding Roli: ez tételesen a legnagyobb sületlenség. Egyetlen statisztika szernt sem nőtt a tüdőgyulladásban elhuntak aránya.

A COVID-19 halálok felének semmi köze a tüdőhöz. Inkább szív és érrendszeri probléma.
www.ons.gov.uk/peoplepopulationandcommunity/birthsdeathsandmarriages/deaths/bulletins/deathsregisteredweeklyinenglandandwalesprovisional/weekending16october2020

Valamikor meg kell halni az elmúlt években ez a valami a COVID-19 és a lockdown volt. A vírusok ellen nincs mit tenni. A lockdownt magunknak köszönhetjük.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 11:22:27

@Sir Gombóc: talán megérted, hogy a leírtak és a tanulmányok, amik hozzájuk kapcsolódnak mást mutatnak. Mást mutat a valóság. Maszkok mellett is ugyanúgy, ugyanannyi megbetegedés van. Illetve kevesebb. Lásd Svédország, Magyarország, Britannia.

Irbisz 2020.11.02. 12:21:00

A t. szerző alaposabban is utánajárhatott volna a számoknak, és visszafoghatta volna magát a nagymellényű hordószónoki mondataival, mert:
- láthatólag neki sem erőssége a diagramok olvasása :(,
- mazsolázgat az őt alátámasztó adatok között, miközben ami cáfolja azt be se rakja, vagy hallgat róla mint mamutszar az ősgyepen
- több érvelési hibát is elkövet tudatosan vagy véletlenül ezek közül : a.te.ervelesi.hibad.hu/
- az hogy a maszkviselés hatástalan, az a legócskább bullshit, kb. a laposföldtagadók szintje. Meg kellene nézni hogy ahol a járvány nem dúlt (Új-Zéland és a Távol-Kelet jópár országa), ott ez az egyik esszenciális eszköz volt a járvány ellen a távolságtartással, a fertőtlenitéssel és a szigorú, néhol 4-5-ik szintig lemenő kontaktkutatással együtt. Ott nem olyan nagyarcú alakok élnek mint a blogiró, ezeket komolyan vették, nem puffogtatták ezt az ócska dumát és lám mi lett? Alig volt beteg és halott, igy maximum lokális és rövid korlátozások voltak, igy lockdown (mint utolsó módszer, ha már semmi más nem segit) nyilván nem is volt, és a gazdaságuk is köszönik szépen jól muzsikál, nuku gazdasági visszaesés - legfeljebb ami begyűrűzött máshonnan.

Persze ott a firkász által hatástalan maszkhordást komolyan is veszik, nem ugy mint itthon a sok önjelölt, de buta maszkellenes partizán, aki abban a tévhitben van, hogy a ezzel a tökfejű kuruckodásával fejezi ki emberi jogait :). Az UK-ben (másokat meg hagyjunk), többek között azért is kellett korlátozás, mert a kórházak és az egész egészségügy nem birta a terhelést, nem volt kapacitás a betegeellátásra és az átlagembernél társadalmilag sokkal fontosabb orvosok és kisegitőszemélyzet kezdett a "felfújt és nemkomoly" járványnak egyre inkább áldozatául esni. Mielőtt ez még jobban elfajul, kénytelen volt lépni a kormány, úgy látszik ennyi sütnivalója még Boris johnsonnak is volt. No meg mellékesen egy felelős kormány sem szereti, ha a hullákat már hűtőházakban tárolják - vagy ez a veszély fenyeget.

JA még valami: mivel a lockdown qrva drága, ezt a WHO is utolsó lépésnek javasolja. DE nincs is rá semmi szükség, ha a pár sorral fentebbi best practice országok példáját követik.
Viszont nálunk, itt a közép-Balkánon mi van? Sir (egyébként teljes joggal) a tanulatlan tinója, mekkora kárt okozott a tavaszi lezárás, mennyi munkahely oda stb., de annyi sütnivalója már nincs hogy megértse, hogy ezt úgy lehet elkerülni, hogy - és itt nem ismétlem önmagam. Az más kérdés hogy nálunk a kormány nem is igyekezett hatásos intézkedéseket hozni, beérte látványpolitizálással ezen a téren (is). Aztán ezeket a gagyi intézkedéseket is szabotálja a baromarcúja ahol lehet - és ezért fenyegetnek is újra, nálunk is a korlátozások :( . Persze akik képtelen az ok-okozati összefüggések felsimerésére, attól mit várunk ... A kormány meg lehet hogy csak örül, jó sok nyugdijas elhalálozik, csökken a hosszútávú TB-kiadás.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.02. 12:24:41

szerintem a posztolo direkt vette fel ezt az iranyt es direkt ir zagyva posztokat is a temaban. jot tesz a latogatottsagnak.

a maszkrol, btw
www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7580955/

GyMasa 2020.11.02. 12:46:03

@droid_:
Mondjuk a cikk abstract-ja az írja, hogy a masz csak a fertőző betegek továbbfertőzését akadályozza meg. Egészséges embereket nem véd 100%-osan a fertőzéstől.
(nem olvastam el az egész tanulmányt)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.11.02. 12:49:29

az a tobb mint 300 ember aki az eleteert kuzd eppen a lelegeztetogepen, na ok a statisztikai hibahatár?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.11.02. 12:53:31

@A kiló nem százat jelent.:

" A vírusok ellen nincs mit tenni. "

jaaaa. kérem, ez aztan brilliante erveles technika. Leborulunk mester.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 13:06:10

@Irbisz: "az hogy a maszkviselés hatástalan, az a legócskább bullshit, kb. a laposföldtagadók szintje." Ugye nem azt akarod mondani, hogy ezek után te akarod elmagyarázni milyen az érvelési hiba. Leginkább megmutatni tudod. Mi köze a lapos földnek a maszkok kritikájához? A német orvosi kamara elnöke és az ÁNTSZ mostani és korábbi vezetője is ugyanazt mondja. De felőlem hajtogasd, hogy mindenki hülye, aki tanulmányokkal alátámasztottan érvel.

Köszönöm az értő olvasást és a kommentet!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 13:07:28

@FILTOL: miért van? szívesen meghallgatom, hogyan lehet elbújni előlük a pincében, csak kiröhöglek utána.

D-vitamin, tesó, D-vitamin! Én ennyit tudok javasolni a cikkben is átbogarászott statisztikák alapján meg, amit magunk körül látunk.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 13:13:08

@FILTOL: hol küzd 300 ezer ember az életéért lélegeztetőgépen? honnan származik ez a fals adat?

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 13:21:17

Én vagyok a hülye, hogy végigolvastam. (És ez egy nagy igazság, mondta Csodálatos Nalaya.)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 13:27:56

@Patreides: Á! Én vagyok a hülye, hogy végigolvastam azt a vagy száz kommentet, amit ki kellett moderálnom végül.

Ugyanakkor utólag bele kellett nyúlnom a szövegbe is. Ez kétségtelen tény. Kutyafuttában készült és ezért elnézést. Én azt hiszem, aki akarja, érti az üzenetet.

And37 2020.11.02. 13:36:28

@nj: Félreolvasta, 300-at 300 ezernek, azért nem értette.

nj 2020.11.02. 13:43:04

@And37: Hát, most erre mit mondjak... :-)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 13:45:45

@nj: ja hogy 300. Hát arra azért nem mondanám, hogy valami nagy szám. Azt hittem 300 ezer vagy ilyesmi. Már megijedtem. :)

And37 2020.11.02. 13:47:27

@A kiló nem százat jelent.: Nem teljesen értem a hozzászólásod, FILTOL kérdezte hogy az a 300 életéért küzdő ember, az számodra a statisztikai hibahatár, erre kérdezted, hol az a 300 EZER, erre más reagált statisztikával, én meg jeleztem, elbeszéltek egymás mellett.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 13:48:34

@FILTOL: elnézést, azt olvastam, hogy 300 ezer. Most komolyan. 313 miatt kéne aggódni? Nevetséges túlértékelése a "helyzetnek".

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 13:49:52

@And37: benéztem, ennyi. Már rájöttem. Azt hittem, hogy valami komoly számot dob be. Meg sem álmodtam volna, hogy a 313 neki egy jelentős tétel.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 13:51:58

@droid_: szerintem csak elsőre tűnik zagyvának egyébként. A leírtaknak megvan a maga logikája. De felőlem továbbra is azt gondol, ír mindenki a kérdésben, amit akar. Én nem látom a hullahegyeket továbbra sem és ez már kibaszottul bosszant. Akkor sem látom, ha nonszensz kitalált statisztikákkal akarják bizonygatni. Nincsenek sehol.

Ahogy most már Matyi kb. 100 hozzászólása sincs sehol, amit törölnöm kellett itt.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.02. 14:12:33

@GyMasa: azt vizsgaljak hogy a kilelegzett virus koncentracio milyen aranyban detektalhato szemben allva belelegzeskor, kulonbozo tavolsagrol, kulonfele maszkkal itt, ott, mindenhol ill nelkul. 100%-osan sehogy sem ved, ilyet szerintem soha nem allitott senki, ellenben azt sokan allitjak hogy semmit nem er (ld poszt).

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 14:22:33

@A kiló nem százat jelent.: "Most komolyan. 313 miatt kéne aggódni? Nevetséges túlértékelése a "helyzetnek"."
* * *
Nem a 313 a sok, hanem - egyrészt - az a kb. kétezer tapasztalt, képzett intenzíves szakember, akik napi huszonnégy órában kb. 6-700 lélegeztetett beteget tudnak - az állandó és szükséges, szakszerű beavatkozással - életben tartani. Ehhez kapcsolódóan, - másrészt - a tendencia az ijesztő, mert ilyen dinamikával a lélegeztetésre szorulók száma hamar elérheti azt a mennyiséget, amikor már nem egy, hanem két, majd három gépre kötött beteget felügyel egy szakember (az életben maradás esélye így jelentősen csökken, már akkor is, ha kettőt lát el, de ha hármat vagy többet, akkor még durvábban). Nem is beszélve arról, hogy ez a tíz.tizenöt éves tapasztalattal rendelkező intenzíves és aneszteziológus személyzetre érvényes, a lóhalálában frissen átképzettek esetében a helyzet sokkal rosszabb, hát még ha már olyanokat kell odaállítani, akiknek akkor magyarázzák el a gép működtetését...? A lélegeztetett beteg életben tartása olyan, mint egy műrepülés, egy rossz mozdulat, egy kis figyelmetlenség, és a földbe áll...
(Ennyit az aranyárban megrendelt és kifizetett 16.000 különféle típusú! lélegeztetőgépről -lásd még: offshore és panamázás -, ezek hozzáértő, tapasztalt működtető teamek nélkül annyit érnek, mint autóroncsok a roncstelepen.)

* * *
Olyan állat meg nincsen, hogy maszk általában, meg hogy szűr véd vagy nem véd. Itt szépen kifejtik a dolog különféle részleteit:
qubit.hu/2020/10/26/mennyire-ved-a-maszk-a-koronavirus-ellen-es-melyik-a-legjobb
Egyszerű, fekete-fehér igazságok ritkán léteznek.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 14:26:02

@Irbisz: ja igen, a másik masszív valótlan állítás, hogy a briteknél tele voltak a kórházak.
Az igazság az NHS szerint az, hogy NÉGYSZER ÜRESEBBEK voltak, mint máskor. Nem volt túlterhelés. Az ápolók arról szelfiztek, hogy unatkoznak, tncolgattak stb. mivel hazaküldték a betegeket ők is.
www.hsj.co.uk/acute-care/nhs-hospitals-have-four-times-more-empty-beds-than-normal/7027392.article

Ennyit arról, hogy "Az UK-ben (másokat meg hagyjunk), többek között azért is kellett korlátozás, mert a kórházak és az egész egészségügy nem birta a terhelést, nem volt kapacitás a betegeellátásra és az átlagembernél társadalmilag sokkal fontosabb orvosok és kisegitőszemélyzet kezdett a "felfújt és nemkomoly" járványnak egyre inkább áldozatául esni. "

Nem értem, honnan a fenéből szeditek ezeket a baromságokat és hogyan van arcotok ilyen arrogáns módon kioktatni másokat. Iszonyatosan felcseszi az agyamat az emberi hülyeség.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 14:27:38

@Patreides: Nem kell minden beteg mellé egy szakkképzett ápoló és altatóorvos folyamatosan. Még az intenzíven kezeltek sem mind vannak lélegeztetőgépen. Többnyire csak oxigénpótlást kapnak. Gépre kerülni kb. halálos ítélet, ahogy arról írtunk már korábban.

Irbisz 2020.11.02. 14:29:23

És még valami: Európában a 2. világháború óta nem volt olyan, hogy annyi a súlyos beteg valahol, hogy országok között kell szállítani a súlyos betegeket és elfogynak az intenzív ágyak.
Olyaan pláne nem volt nagyobb méretben, hogy azt kellett eldönteni mint egy háborúban, hogy kit hagynak elpatkolni és kit érdemes kezelni.
Idén ez több helyen előfordult, és már ezen a küszöbön állnak a csehek, a belgák, de még Svájc is, hogy már betegeket szállítanak a németekhez- de Belgium úgy néz ki, hamarosan még igy is elkezdi a betegek szelektálást: www.portfolio.hu/global/20201102/koronavirus-belgium-az-osszeomlas-szelen-napokon-belul-arrol-donthetnek-kit-mentsenek-meg-455504

Azt, hogy egy ország 1 már ilyen súlyos helyzetet mivel kezel, "hulljon a férgese" megközelítéssel avagy lockdown, az a gazdaságon túl a kormány mérlegelésén múlik - amit befolyásol az is, maguk a választók hogy állnak honfitársaik életéhez.

okos népségek, akik közé mi sajna nem tartozunk, megelőzték a bajt, a prevenciót választották, nem csak futottak az egyre súlyosabb helyzet után és folyamatos tűzoltás állapotában szerencsétlenkedtek. A prevenció konzekvens betartása némi kellemetlenséget okoz, de elmaradnak a baromi súlyos következmények. Ennek megértéséig láthatólag a kilonem100 írója sem jutott el, pedig értelmesebb általános iskolások is megértik, okos ember elkerüli a tüzet, nem pedig ha kitör, azt próbálja több-kevesebb sikerrel eloltani ...

And37 2020.11.02. 14:30:03

Hosszúra sikeredett, bocsi. :)

" Én nem látom a hullahegyeket továbbra sem és ez már kibaszottul bosszant. "

Szerintem elég ha szüleid vagy közvetlen hozzátartozóid közül egy meghal koronavírusban, és az mindjárt jobban fog zavarni.

Nézd másképp: tippre a magyar egészségügyben 1-1 kórház fel van készülve rutinszerűen 15-20 lélegeztetőgépes betegre max. Ha a nyakukba szakad egyszerre 5-6 újabb eset pár órán belül, akkor ezt szakszerűen, teljes odafigyeléssel nem tudják ellátni. Akkor valakinek maradandó károsodásai lesznek, aztán pár héten belül meghalhat akkor is, ha egyébként túlélhetné, akkor is, ha nem 80, csak 34 éves, vagy 28 éves és "adat feltöltés"-ben szenved, mint tette az 1865-ös sorszámú "statisztikai adat". Meg lehet kérdezni azt az ismerősöm, akit Tatabánya helyett Zalaegerszegre vittek, mert csak ott volt már hely, hogy élvezte-e a kocsikázást; vagy akiről csak hallottam, hogy Pestről Ceglédre, onnan Szolnokra, onnan vissza Pestre fuvarozták, mert 3 kórház pattintotta le hirtelen hely hiányában, aztán menet közben kifogyott az oxigénpalack (de túlélte).

És amíg ők feleslegesen meghalnak/szenvednek, és az ilyen felesleges halálesetek számát mondjuk pár százalékkal csökkenteni lehetne, ha nem focimeccsre hangolva isznak a cimborák, míg mások vasárnap éjjel 11-kor szabadulnak a PCR gép mellől az egyébként 6 órás normál munkaidejük helyett, addig ellenérzést szül arról olvasni, hogy milyen piszok kevés a haláleset a normál influenzához képest, miközben a normál influenzához képest jelenleg az egészségügyi rendszer totál megfeszített hadi üzemmódban lassan csak a koronavírus ellen küzd, az emberek jelentős része pedig igyekszik távolságtartóbb módon viselkedni, utazni, kézfertőtleníteni stb. És közben hörög azokon, akik elvi kérdést csinálnak a maszknemviselésből, mert az 5G meg a billgéc (meg azokon, akik közben két nap alatt lerendezik az orvosok béreit szabályozó törvényeket).

Ha túlfeszített az egészségügy, a lezárás megóvja pár száz/ezer ember életét, de egyértelműen csomó járulékos halálesettel jár, tehát inkább csak szükséges rossz, nem véletlen nem akarják meglépni, ahhoz viszont komolyan kell venni a koronavírust.
Nem mellesleg egy lezárás teljesen egyértelműen kommunikálható szemben a helyes és felelős maszkhasználattal (Nem, nem nyúlsz be alá, nem, nem fogod meg a felületét, nem, tüsszentéshez nem veszed le tömegben, ha nem fertőtlenítetted a kezed a szemedhez se nyúlj a boltban, mobilt külön fertőtlenítsd... Mivaaan?)

Uff.

elemental.medium.com/us-covid-19-deaths-compared-to-diseases-pandemics-wars-2a7495a43280

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 14:31:13

@droid_: igazából nem én állítom, hanem Müller Cecília állította, Falus Ferenc, Anthony Fauci, Anders Tegnell. Ezt hívjuk úgy, hogy konszenzus. A társadalmi maszkviselés nem azonos a maszkviseléssel. Én egy olyan tanulmánnyal tudtam ezt a témát megtoldani, ami kimutatta, hogy a sebészek esetén a műtőben sincs jelentősége. Általában az orvosok nem köpnek a sebbe. Ez a felmérés engem meglepett.

Nem a hír hozója találja ki a hírt. Ezt kéne megérteni. Az egész cikk akörül forog, hogy milyen információk, milyen forrásból, milyen interpretációval torzulnak el.

Egyébként már februárban volt maszkom, before it was cool. Ugyanis, ha nincs haszna akkor mindegy, ha meg van, akkor jól jártam.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 14:31:35

@Patreides: Úgy értem: 16.000, különféle típusú... (A vessző lemaradt a szám után.)
De - állítólag az nem mese, hogy egy kórházba is került két, sőt három fajta gép is - hogy totál meghülyítse még a tapasztalt személyzetet is. Nagyobb az esély, hogy félrenyomnak egy gombot. (Légitársaságoknál alapszabály, hogy egy pilóta egyidőben, egy adott, hosszabb ideig egy típust repül, és nem véletlenül hozták ezt a szabályt. Sok halott ember van minden ilyen szabály mögött.)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 14:33:35

@Irbisz: ellátás SZERVEZÉSI problémák voltak. És de egyébként időnként szállítanak betegeket országok között. A kapacitások és a kompetenciák nem azonosak. A COVID-pánik pedig káoszt okozott a legtöbb rendszerben. A németek könnyedén vettek át betegeket. Az ő rendszerük úgy tűnik jobban szervezett. Ami nem lep meg a franciákhoz és olaszokhoz viszonyítva. Tudjuk, milyen szervezők.

k.jubei 2020.11.02. 14:34:02

@A kiló nem százat jelent.: Akkor nem értelek mire föl ez a nagy vírus és maszk ellenességed.
Akkor két tippem van:1:Talán valamelyik gödény féle bizniszben vagy érdekelt
2:Buta vagy

A maszk egyébként nem csak a vírus ellen hasznos hanem a légszennyezettség ellen is véd,persze a megfelelőt kell használni.Ázsiában hosszú évek óta bevett szokás a maszkhasználat a nagy légszennyezettségű városokban.Itthon is a nagyvárosokban a fűtési szezon idején az utcán is érdemes lenne hordani,mivel nálunk is folyamatosan a megengedett határérték felett van szennyezettség.
A másik pedig hogy nem mindegy mennyi vírus jut a szervezetbe,ha valaki kevesebb vírust nyel be könnyebben átvészelheti a betegséget.Erre pedig kiváló a maszk.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 14:38:05

@Patreides: tiszteljük meg egymást azzal, hogy a bulvármédia híreit nem tekintjük forrásnak. A Qubit kattintásokra megy. swprs.org/face-masks-evidence/ egy rakás valódi tanulmányt idéz még azon kívül, amit én találtam a neten. De egy jó tanulmány is elég. Egy Qubit cikk pedig nem írja felül. Ahogy egy tengeri malacos kísérlet sem. Ismétlem: nem a maszk hatásossága a kérdés, hanem a társadalmi maszkviselés hatásossága. Nincs ott a maszk, amikor lenyomsz egy kilincset, megfogsz egy terméket a boltban. Nincs ott a maszk, amikor sok óra után meglazulva mellette jön a levegő stb. Az egész józan ésszel kisüthető. Ettől nem lehet várni egy járvány megfékezését. Máskor sem jött be. Japán sem működött. Ott is vannak influenza-járványok. Ha a maszk hatásos lenne, akkor ma nem lenne több beteg, mint tavasszal.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 14:38:58

@k.jubei: mire fel az értetlenséged. Igazságpárti vagyok nem maszkellenes. A maszkkal egyébként sincs semmi bajom, mint ahogy leírtam. Nem értem, hogy talán nem tudsz olvasni: nekem már februárban is volt.

And37 2020.11.02. 14:40:45

"a másik masszív valótlan állítás, hogy a briteknél tele voltak a kórházak. Az igazság az NHS szerint az, hogy NÉGYSZER ÜRESEBBEK voltak, mint máskor. Nem volt túlterhelés."

Ez nálunk is így volt, cserébe még egy sima Calicivírus-fertőzésgócot sem sikerült felszámolni tavaly télen 3 hónap alatt az egyik kórházban. El tudod képzelni, mennyien fertőződtek volna meg koronavírussal, ha teltház van, egészséges emberekkel pl. lábujjköröm-benövés meg hasonlók miatt?

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 14:43:01

@A kiló nem százat jelent.: "Nem volt túlterhelés. Az ápolók arról szelfiztek, hogy unatkoznak, tncolgattak stb. mivel hazaküldték a betegeket ők is."

Két dolgot összemosol. Nálunk, Magyarországon is úgy volt, hogy a koronavírusos betegek kezelését végző kórházakban túlterheltek voltak a kapacitások, míg az előre kürített más kórházakban a személyzet a lábát lógatta, mert a betegeket előre hazaküldték.

Még egyszer megismétlem: a dolgok általában nem fekete-fehérek, másrészt pedig folyamatában érdemes azokat megérteni, nem statikusan, csak egy pillanatképet - és annak is csak egy részletét, egy oldalát - figyelembe véve.

Egyszerű igazságok és megoldások általában nincsenek. Ha azt érzi az ember, hogy vannak, az legyen gyanús! :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 14:43:10

@And37: hogy ez korábban nem jutott eszükbe! a kórházi fertőzések megelőzésének legjobb módja, ha a kórházat eldózeroljuk a betegket meg hazaküldjük

volt probléma, nincs probléma — és én vagyok a hülye

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 14:49:48

@A kiló nem százat jelent.: " Nincs ott a maszk, amikor lenyomsz egy kilincset, megfogsz egy terméket a boltban. "

Ezért nem is ajánlja senki a maszkviselést, mint kizárólagos megoldást.
Ezért emlegetik mellette a gyakori, szappanos kézmosást, meg hogy előtte ne nyúlkáljunk az arcunkhoz.
Na meg a távolságtartást...
...valamint az otthon maradást. (Ezúton is csókoltatjuk a milliomosokat.:) )

Reding Roli 2020.11.02. 14:53:14

@A kiló nem százat jelent.:" Egyetlen statisztika szernt sem nőtt a tüdőgyulladásban elhuntak aránya.
A COVID-19 halálok felének semmi köze a tüdőhöz. Inkább szív és érrendszeri probléma."

Az ARDS , tüdőkárosodás , akut lègúti distressz szindróma , a legfőbb halálok , és annak szövődmènyei.
Az ARDS olyan èletet veszélyeztető állapot, a tüdő olyan jellegű károsodása, amely miatt nem jut elegendő oxigénhez, így a keringés, és egyéb szervek is károsodnak. Ebben halnak meg a coravírusosok , a legtöbb szövődmèny az ARDS , a tüdőkárosodás miatt alkul ki, az ARDS következtében folyadék kerül a léghólyagokba. A folyadékfelhalmozódás (ödéma) meggátolja az oxigén véráramba jutását.A légúti folyadéktelődés miatt a tüdő kemény és merev lesz, tágulási képessége lecsökken. A vér oxigénszintje veszélyes mértékben csökken. Ezen okok szövődmènyekèpp- tehát a tüdő betegsège okán - jön lètre a többszervi leállás a legtöbb esetben ,tehát az teljes mèrtèkben nem igaz , hogy a halálozások 50% - nak semmi köze a " tüdőgyulladáshoz "

De, mit várjunk a laikus blogposzt írótól, akinek egèszsègügyi szakmai kèpzettsège\vègzettsège nincs , így racionális ,tudományosan megalapozott szemlèlete, rálátása sem a tèmára ...
Én levènnèm a blogposztot , mert a "kiló nem 100 " törtènetèben a legrosszabb írás , nemcsak rèszleteiben elhibázott, hanem teljes egeszèben tèveszmèken alapul...

HaD 2020.11.02. 14:55:18

Alapból a jelen "elit" gazdaság filozófiája vezet immár nem ciklikus hanem permanens gaz dasági és szociális csödhöz...a II VH utáni fegyverkezési szitu miatt mindenképpen el akarják kerülni a világégést,de ezek a kísérletek csak halogatják azt. Az "elit" fajra jellemzö folyamatos rettegés vezet oda hogy egy beteges növekedési kényszert eröletetnek a világra miközben azt hirdetik hogy az igazán hasznos dolog tud növekedni...holott ezt kizárólag protekcionizmussal tudják igazolni. A fejlettnek nevezett világ szembe találta magát azzal hogy a kinai szorgalom és alapvetöen szolgalelkü attidüdre épített növekedési pálya kezdii maga alá temetni...ezért aztán az USA behúzta a vészféket...ez meg simán hazavágta a kis terveket....ezt vezetik most le azzal hogy a kisemberek pénzét eiailégetik...és így talán a demográfiai nyomás anélkül is csökken hogy háborúba kellene vinni az embereket...plusz egy néhány lokális csetepaté ....nem a covid miatt van válság hanem a válság miatt van a covid úgy kezelve ahogy látjuk.....magyarán egy valós problémát kreáltak majd úgy kezelik ahogy egy nyolc éves középkori kisgyerek is kirögné...ennyire hülyék nem lehetnek...és nem is azok....csak a cél van "kissé" elfedve....ne azt nézzék mit mondanak hanem hogy mit tesznek...és az mit is szolgál valójában.

And37 2020.11.02. 14:55:28

@A kiló nem százat jelent.: tegyük fel, köhögsz. Nagyon. Nem tudod, miért.
Annyira köhögsz, hogy egy idő után kénytelen vagy mentőt hívni, mer ilyen rossz még életedben nem volt.
Amikor bevisznek a kórházba, hova szeretnél kerülni? 3-4 potenciálisan koronavírusos köhögő beteg közé, vagy egy alaposan fertőtlenített szobába, ahol kivárhatod a 6 órát, míg eldöntik, koronavírusos vagy-e? a) esetben mikor kiderül hogy influenzád van és szövődményei, felépülésed folyamatába esetleg belerondíthat, hogy mostmár koronavírusod is lesz több mint 50% eséllyel.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 14:56:03

@A kiló nem százat jelent.: "hogy ez korábban nem jutott eszükbe! a kórházi fertőzések megelőzésének legjobb módja, ha a kórházat eldózeroljuk a betegket meg hazaküldjük"

Ezt szarkasztikusan írod, de már hallottam olyat, hogy nálunk azért nem nőtt (sőt, tavasszal talán kicsit csökkent) a halálozási ráta, mert a kórházak kiürítésével csökkent a kórházi ferőzésekbe belehaltak száma. Komolyan.
(És csókoltatjuk a sírjában évtizedek óta pörgő-forgó Semmelweis Ignácot, ha ezt megérhette volna... Ő, meg persze Galjuska Galagonyovics.)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.02. 15:01:26

Igen, csökkent a mortalitás jelentősen tavasszal, amikor felfüggesztették az ellátásokat. Ez egy paradoxon.

@Patreides: ez a paradoxn engem is foglalkoztat, de ami ennek a posztnak a bottom line-ja a statisztikák tekintetében: VÁRNI KELL AMÍG EZ KIDERÜL. Egyelőre nem ütöttek be az elmaradt kezelések, műtétek következményei. Ahogy az emberi szenvedés növekvő adatait sem ismerjük. Mivel ilyen nincs.

Persze, ha kiderül, hogy feleslegesen járunk kórházba, sőt.. igazából meghalni járunk oda és a túlélési esélyeink jobbak ellátás nélkül, akkor Lenkeit Nobelre lehet jelölni, mert a vitaministák hiszik, hogy mindenre van egy vitamin. Kiderül, hogy lehet igaz. Félig persze minden igaz.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.02. 15:07:35

@A kiló nem százat jelent.: most hirtelen rakerestem hogy falus ferenc maszk, es csupa olyan talalatot kaptam amiben a maszkviseles fontossagara hivja fel a figyelmet a volt tisztifoorvos. muller ceciliara ra sem kell keresni, mindenki tudja mit javasol nap mint nap. ugyhogy ne zagyvalj.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.02. 15:09:41

na de nyitva maradt a kerdes: miben is vagy tudos? mihez ertesz?

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 15:10:12

@A kiló nem százat jelent.: "Egyelőre nem ütöttek be az elmaradt kezelések, műtétek következményei"

Az én családomban már beütöttek. Egy tavaszi elmaradt CT következménye egy nyári temetés lett.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 15:16:16

@droid_: "muller ceciliara ra sem kell keresni, mindenki tudja mit javasol nap mint nap. ugyhogy ne zagyvalj."

Most. De tavasszal minden erővel tiltakozott a maszkok viselése ellen, hogy csak az egészségügyi személyzet hordjon, meg akik betegek (otthon, karanténban?).
De hát engedjük meg a fejlődés és a tanulás lehetőségét neki is, magunknak is.
(Meg hát a politikai széljáráshoz való alkalmazkodás jogát is annak, aki nem szégyelli.)

HaD 2020.11.02. 15:17:05

A részleges karantén intézkedések a világtörténelem tanulságai szerint(amiröl biztosan a sok tudós doktor is tanult:)) soha nem csökkentették a betegség terjedését semennyire...két három hét jól szervezett karanténnal simán le lehetett volna állítani a cuccot...de mondjuk egy olyan eccerü kis rendelettel is hogy a cégek kötelezöen teszteljenek simán ki lehette volna a gazdasági hatásokat szürni...és ha már teszt akkor mondjuk egy elektro mikroszkópos igen egyszerü újbegyes tüszúrásos megfestéses módszer azonnali és biztos eredményt muatatna az egyén virushordozóságáról. Nyílván erre hónapok söt ha a barcelonai vagy milánói vizmintákból indulunk ki akkor akár éves idö is lett volna hogy megfelelöen ellássák a mintavételi helyeket müszerrel...egy 100 000 nagyítású elektro mikroszkóp azért nem olyan nagy ügy..pláne ha az adatátvitel elég gyors a mintavevö helyek és az azonali autaomata értékelö alkalmazás között ...de ez nyilván nem volt érdek. Avagy a járvány alapból kizárólag a turizmust vágja vissza amire szintén lehetett volna megfelelö válszt adni hogy ne döljön be..vagy csak csekély mértékben.....minden más gazdasági ágazat simán mehetett volna csakhogy eleve egy válságba sodródott a világ .
Egy karantén ott kezdödik hogy az emberek bizzanak az ellátó rendszerekben(nyílván rendkívüli eseményre szervezve)....és ez esetben simán felfogják hogy minek kell otthon ülni 2-3 hétig...de nem...ez nem játszott és nem játszik...ehelyett a zavarkeltés és a félre informálás az amit a birbaum alapú politikai kommunikáció alkalmaz amivel a szemükben csürhét jól megzavarják ami félelmet kelt és így igen könnyü öket manipulálni...eccerü trükk,de a mai média ellátottság mellett abszolut bejön nekik...jobb mint a templom meg az egyházak:)....ide értve a mindenféle vallást:)

nj 2020.11.02. 15:19:30

@A kiló nem százat jelent.:
"Hát arra azért nem mondanám, hogy valami nagy szám. Azt hittem 300 ezer vagy ilyesmi. Már megijedtem. :)"

És mekkora az a szám, ami már meghaladja az ingerküszöbödet?

HaD 2020.11.02. 15:21:11

...a bloghoz még csak annyit hogy a satisztikusok mit is mondtak arról hogy Barcelonában már 2019 februárjában Milanóban pedig már 2019 öszén a vizmintában volt a virus....tehát hol lapult majd egy évig és miért is nem robbant be....lineárisan vagy exponenciálisan vagy gausz görbésen jóval korábban:):)???

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.02. 15:24:56

@Patreides: az biztos hogy szerencsesebb lett volna azt mondani, hogy legyszi ne rohanjon mindenki maszkot venni zsakszamra, mert ugy sincs annyi, de nem ezt mondtak.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.02. 15:25:59

@droid_: es persze ezzel azt ertek volna el hogy az is rohan aki amugy nem akart es rogton harom zsakkal mielott elfogy.

gombakomba 2020.11.02. 15:29:57

En javasolnam, hogy jelentkezz onkentesnek a COVID-ellatasba, es ket het utan irj egy ujabb posztot.

And37 2020.11.02. 15:31:24

@HaD: "...a bloghoz még csak annyit hogy a satisztikusok mit is mondtak arról hogy Barcelonában már 2019 februárjában Milanóban pedig már 2019 öszén a vizmintában volt a virus"

www.medrxiv.org/content/10.1101/2020.06.13.20129627v1

"Based on your validation data (p1 of the supplemental material), you had better sensitivity/LOD for E, N1, and N2 than you did for IP2/IP4. Therefore if you were able to detect IP2/IP4 in the March 12, 2019 samples (Fig 2A in your results), you should have been able to detect E, N1 and N2. But you didn't ! This is not consistent with the presence of SARS-Cov-2 and would never qualify as a positive result."

Ami magyarul azt is jelentheti, hogy elcseszték a mérést, nem azt a koronavírust detektálták, amit akartak. De így 15 másodperc belefektetett munkával ezt sokkal kevésbé merem állítani, mint te az ellenkezőjét.

gombakomba 2020.11.02. 15:32:13

@droid_: Nem lett volna szerencsesebb, mert akkor tuti rohant volna mindenki, es a wc papirhoz hasonloan ketszaz evi keszleteket halmozott volna fel a "szemfulesebbje"

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 15:33:23

@A kiló nem százat jelent.: "akkor Lenkeit Nobelre lehet jelölni, mert a vitaministák hiszik, hogy mindenre van egy vitamin."

Ő azt is hirdeti, hogy a vírusok, baktériumok nem fertőznek, nem okoznak betegséget.
Ezt abszolút nevetséges logikával úgy vezeti le, hogy az erős, egészséges, ellenálló szervezetet ezek nem betegítik meg, csak az lesz beteg, akinek az immunrendszere legyengült állapotban van. (Egyetek tehát sok vitamint, mondja ő, és tőlem vegyétek, mert véletlenül én pont azt árulom.)
Tehát a betegség oka nem a vírus és a baktérium, hanem a legyengült szervezet, tehát a vírus és a baktérium nem fertőz, nem okoz betegséget, mondja.
Féligazság, és utána abszolút hibás logika (de a sok vitamint el kell adni).
De kíváncsi lennék, hogy Lenkei bemenne-e védőruha nélkül, - csak egy alapos vitaminkúra után - mondjuk ebolás betegeket ápolni?
Mert a fertőzéshez egyik is kell (a kórokozó), meg a gyenge, vagy nem felkészült immunrendszer. (És vannak kórokozók, amihez semmillyen immunrendszer nem elég erős, És a legtöbb ilyen vírus egyelőre még az éppen kiirtás alatt álló őserdőkben rejtőzik, egyelőre távol az emberektől.)
De Lenkei a rákot is vitaminnal gyógyítaná, ha jól értettem... De csitt, nem szeretnék az "elnyomó személy" kategóriába kerülni. Sapienti sat. :)

gombakomba 2020.11.02. 15:36:16

@Patreides: Jelentkezem. Nalunk tobbeknel is van kovetkezmenye elmaradt kezelesnek/terapianak.

gombakomba 2020.11.02. 15:43:46

@Reding Roli: Ezt nagyon jol osszefoglaltad.

gombakomba 2020.11.02. 15:44:27

@gombakomba: En mar nem tudtam ennyire diplomatikus lenni.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 15:47:55

@gombakomba: Pszichológusok szerint, egyrészt legyünk asszertívek, másrészt küldjünk mindig "én-üzeneteket" a vitákban, és ne mondjunk olyat, hogy valaki ilyen meg olyan, ne őt magát, csak az állításait véleményezzük. Meg ilyenek...
Ó, azok a jólnevelt ángílusok! :)

And37 2020.11.02. 15:54:53

Most "A kiló nem százat jelent.-ből empatikus COVID-önkéntest faragunk, gombakomából meg diplomatát" játékot játszunk? :)

And37 2020.11.02. 15:57:02

@And37: (Upsz, "gombakomba" - azt hiszem felveszem a todo-listára az olvasni tanulást.)

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 15:58:04

Egyébként december utolsó hetében amúgy is leáll szinte minden, most meg lehetne kockáztatni, hogy december utolsó két hetében egész Európa teljesen leálljon, mindenki otthon, bezárkózva, cégek befagyva, kivéve mentők, tűzoltók, élelmiszerboltok.
Lehet, hogy végül csak ez hoz megoldást, és hogy ez meghozza...
A covid19.healthdata.org/hungary?view=total-deaths&tab=trend oldal most még 9385 magyar COVID19 áldozattal számol január végéig bezárólag. (Bár a kórházban ápoltak számában két héttel, a lélegeztetőgépre kerültek számában három héttel az ő jóslataik előtt járunk, ami az egészségügyi rendszerünkre nézve azért riasztó.)

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.02. 16:10:15

@Bandibacsi34: 2020 453026
2019 390922

Tényleg...matekból sikerült a második osztály?

igazi hős 2020.11.02. 17:26:39

Nem a poszterről jutott eszembe: "A logika olyan, mint a kard, aki használja, általa esik el." (akárki, akit okosnak hiszünk, úgy se emlékszik senki az eredetére)

ymel 2020.11.02. 17:38:36

@tesz-vesz: ezt a reszt vegigolvastam a blogban. Szerintem ezt kifejti rendesen. Goebbels felol is.

2020.11.02. 18:30:01

Ezt a kurva szófosást bazmeg, kb az ötödéig bírtam olvasni, addigra leesett, hogy ez a Gődény-féle, csak még annál is tudománytalanabb, vilagigazsaga.com színvonalú értelmetlen szócséplés. A Gődény legalább a vitaminbiznisze miatt tolja a faszságot, de a poszter láthatóan ingyen és bérmentve idióta. Kibaszott szégyen, hogy az index ezt a blogketrecen kívül a főoldalra teszi, nagy lehet a córesz, ha ilyen szarokkal kell kitölteni a címlapot. Na aztán ki is tilthatsz agyatlan blogger, ha kedvem van, ezer másik accounttal jövök vissza oltani.

Bandibacsi34 2020.11.02. 19:06:08

@Patreides: Ennek sohasem lesz vege!
Mindenkin at kell menjen a virus, ha nem most lehet egy ev múlva!!! De azert szet kell b.. ni a gazdasagot ugye?? Ki kell rugatni embereket, a KKV-t tonkreb.. ni, a multikat megpenzelni?? (az egesz vilagon). Aki gyenge, a meghal benne, mert megvannak a gyógyszerek(pl. hydroxychloroquine) csak visszatartjak őket, akik panikot keltenek.
Svédország mutatja a helyes utat!!!

Bandibacsi34 2020.11.02. 19:28:32

New Hope!!
www.independent.co.uk/news/uk/politics/nigel-farage-brexit-party-coronavirus-antilockdown-reform-uk-b1517259.html

By Barney Davis
10 hours ago
N
igel Farage wants to rebrand the Brexit Party as Reform UK and “become a voice” for lockdown skeptics during the coronavirus pandemic.

The Brexit Party fought 275 seats and took two per cent of votes but did not succeed in electing an MP in the 2019 general election.

It will now broaden its agenda to include campaigning against measures imposed by the UK Government, as well as seeking “reform” in other areas.

He said: “As promised, we continue to keep a very close eye on the Government’s trade negotiations with the EU, to ensure a proper Brexit.

“Further reform in many other areas is also vital for our nation’s future.”

Essential news, delivered daily

your@email.com
Sign up

Evening Standard would like to keep you informed about offers, events and updates by email, please tick the box if you would like to be contacted
Read our full mailing list consent terms here

He later tweeted: “There is now a political choice on lockdown and we wait to see whether we get a genuine Brexit. Beyond that, our whole system of government is not working and needs wholesale reform.”

<p>Brexit Party leader Nigel Farage enjoys a pint in The &nbsp;while on the campaign trail for the Brexit Party ahead of the General Election.</p>
( Brexit Party leader Nigel Farage enjoys a pint in The while on the campaign trail for the Brexit Party ahead of the General Election. / PA )
In a message from a hotel lobby in Washington DC, where he has been following Donald Trump on his presidential campaign, Mr Farage said that there was “no political voice” for people frustrated at lockdown measures in the UK but that “may change very soon”.

He said: ”At least in America they have a choice [over lockdown]… I’ve had enough of lockdown. They are almost putting us back in house arrest in terms of traveling.

"Whether a miracle vaccine is round the corner I’m skeptical that people will take it because it’s so new.

“Do we as a country continue to go bankrupt, continue to see suicides spike, have millions unemployed? Or do we say we have no choice but to live with this? This second lockdown says to me that the cure is now worse than the disease.”

Hundreds of thousands of pounds have reportedly been pledged already to the party, with some Conservatives anxious about Reform UK capitalising on anti-lockdown sentiment in Tory heartlandsChairman Richard Tice added: “The need for major reform in the UK is clearer now than ever.

“A new approach is essential, so that government works for the people, not for itself. The most urgent issue is a new coronavirus strategy, so that we learn to live with it, not hide in fear of it.”

Mr Farage said in December that the party could become the “reform party” if the UK leaves the EU on January 31. Mr Trump invited Farage on stage during a campaign rally in Goodyear, Arizona, introducing him as "one of the most powerful men in Europe".

Mr Farage returned the praise to Mr Trump, describing him as the "single most resilient and bravest person I have ever met in my life”, to a cacophony of cheers from the crowd.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.02. 19:34:35

@Bandibacsi34: "Mindenkin at kell menjen a virus"

Már mért kellene?? Miért? Ezt honnan veszed?

"De azert szet kell b.. ni a gazdasagot ugye?? Ki kell rugatni embereket, a KKV-t tonkreb.. ni,"

Nálunk nem kap senki segítséget, máshol csak úgy tolták a pénzt a bajba került embereknek és cégeknek. Hogy túléljenek, megmaradjanak, és hogy a fizetőképes kereslet fennmaradjon, fenntartva egy szinten a gazdaságot is.
Nálunk meg az az ideológia, hogy senki nem juthat "ingyen pénzhez".
Ami lehet máskor egy vitaképes elgondolás (?), de pont nem egy ilyen kivételes helyzetben. Ez most önsorsrontás.

"Aki gyenge, a meghal benne, mert megvannak a gyógyszerek(pl. hydroxychloroquine) csak visszatartjak őket, akik panikot keltenek. "

Meghal ebben az erős is, ha nincs szerencséje. Tiszta genetikai oroszrulett.
Vagy csak éppen egy pszichiátert sodor a lélegeztetőgépéhez a rossz szerencse..
A gyógyszerek meg éppen megvannak, csak szinte hatástalanok, de legalább szarrá bombázzák a májat meg a vesét. Különösen a hidroklorokin.
A remdesivir, meg a favipiravir egyesek szerint segíthet valamennyit akkor, ha a betegség egy meghatározott, megfelelő időszakában alkalmazzák, de ezek a szerek egyelőre akkor is kísérleti gyógyszernek számítanak ennél a vírusnál.

A Covid-19 egyelőre nem gyógyítható betegség, nincs rá hatásos "meggyógyító" gyógyszer. A tüneteket lehet megkísérelni befolyásolni, a gyulladást kicsit csillapítani, a légzést könnyíteni, a többi az emberek immunrendszerén múlik.

A hidroklorokint Trump ette úgy "megelőzésképpen" (lett is eredménye...(nem)), mintha csak popcorn-t tömne magába. (Inkább evett volna D3 vitamint.)
Meg Orbán jelentette ki, hogy a Covid-19 betegeket meggyógyítjuk ("a király keze gyógyító kéz"), ő volt olyan bátor. Az orvosok meg erre dobtak egy hátast...

And37 2020.11.02. 22:46:12

@Bandibacsi34: "Mindenkin at kell menjen a virus, ha nem most lehet egy ev múlva!!!"

Jó-jó, de hányszor? Sógornőm barátnője első körben tünetmentes volt, második körben a hagymát meg a csokit nem tudta megkülönböztetni csukott szemmel, harmadik körben tavasszal ha oxigén kell neki, lehet hogy a t...udata tele lesz a hozzáállásoddal.

"Aki gyenge, a meghal benne, mert megvannak a gyógyszerek(pl. hydroxychloroquine) csak visszatartjak őket,"

Tóth Kristóf (24, vízilabdázó), Balogh Lajos (28) vagy Legeza Örs (48, heti 3x2000m gyors) tűnik gyengébbnek és elesettebnek számodra? Amikor kicsit rosszul érzed magad, és három óra múlva arra ébredsz, hogy már nem tudsz aludni a fájdalomtól, éppen ki és milyen gyógyszert tartott vissza? Olvasd el a cikkeket, csak utána válaszolj légyszi, ha akarnál:

hvg.hu/elet/20201014_Toth_Kristof_koronavirus

index.hu/belfold/2020/11/02/jozsefvarosi_kepviselo_roma_ember_jogi_aktivista_volt_a_koronavirus_28_eves_aldozata/

index.hu/belfold/2020/04/14/magyar_koronavirus_mta_doktora_szemelyes_beszamol_teszteles/

Afrikában madár féreghajtót adnak (ivermectin) mert másra nem futja, egész jó a nemmeghalási ráta, Amerikában Trumpnak nem adtak hidroklorokint, hanem helyette egy rakás egyebet (remdesivir, regeneron, dexametazon, cink, D-vitamin, melatonin, aszpirin, famotidin): www.origo.hu/nagyvilag/20201021-donald-trump-koronavirus-kezeles-remeny.html

Bolsonaro, aki a hidroklorokint tolta, olyan jól kúrálta magát hogy végigfertőzte a családot, anyósa bele is halt, mondjuk ez nem tudom, pozitív vagy negatív változás-e számára...

And37 2020.11.02. 22:47:49

@And37: hidroklorokin -> hidroxiklorokin, bocs.

And37 2020.11.02. 22:56:24

@Bandibacsi34: Nigel Farage tipikusan annak az embernek látszik, aki megérkezik a buliba pia nélkül, felhajt négy felest, belehány a medencébe és aztán elfut, mielőtt megvernék. Igazi példakép. A brexit is milyen jól megy, ugye. És nem is a politikai haszonlesés motiválja sose.

Boris Johnson is ugyanebbe a lezárásellenes pártba tartozott volna, csak aztán majdnem megfulladt a saját tüdőváladékában, és újragondolta.

blöff 2020.11.02. 23:39:48

@And37: lezárásellenes párt. Bazmeg, azért te is átgondolhatnád néha. Komolyan, csak és kizárólag a lezárás az üdvözítő? És meddig játszuk ezt? Évekig bezárjuk magunkat a gardróbba, vagy mi lesz? Ez a középkor megoldása volt, a 21. században azért ennél már többet várnék el, mintsem általánosan mindenkit zárjunk be bazdmeg és ehhez még a sok hülye még tapsoljon is.
Ez nem a vírus veszélyességéről szól, hanem a védekezési módról. Ezt kellene már felfogni végre, hogy a védekezés módja hibás, hihetetlen károkat okoz. Abba kell hagyni ezt a reflexszerű lezárásosdit és főleg a lezáráspártiságot. Csak növeli a bajokat, durván.
Talán lenne (vaan) intelligensebb megoldás is, mint az ostoba középkori karanténtálibkodás.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.03. 00:49:43

@blöff: "Talán lenne (vaan) intelligensebb megoldás is, mint az ostoba középkori karanténtálibkodás"

Ja, ja. Persze, hogy van.
A neve: védőoltás.
Már van belőle jónéhány, csak azt nem lehet egyelőre tudni, melyik mennyire hatásos, és milyen hosszútávú hatásai vannak.

Bandibacsi34 2020.11.03. 02:42:06

@And37: "
Tóth azt mondta, másfél hétig kellett a légzését segíteni, a harmadik héten szűntek meg a tünetei. A Covid-tesztjei nagyon sokáig pozitívak maradtak, két hét után viszont már ki lehetett jelenteni, hogy felszívódott az embólia, és a tüdőgyulladás is megszűnt.

A mindössze 24 éves vízilabdázó azt is elmondta, hogy három hetet és három napot töltött kórházban, a vizsgálatok szerint nem kell befejeznie a pályafutását, de a visszatérésének időpontja, az odáig vezető folyamat hossza még kérdéses."
Tulelte!!
Tudoemboliaja volt meg tüdőgyulladása!! A CV19 csak mellekes ezekhez kepest, de oneki 2 het utan legyozte siman a virust a szervezete!!
En is elkaptam a coronavirust(nem a CV19-et) 2018-ban Marokkóban. Sz.r erzes, de 2 het alatt atmegy! Ez a virus volt mindig!! 1% beteg es sulyos tunete az 1% 10%-anak van!!!

blöff 2020.11.03. 07:01:29

@Patreides: hát nem, nagyon nem csak. Mobiltelefonos kontaktkutatás, rengeteg teszttel egybekötve, gyorstesztek Pl. Dél-Koreában, stb.
Öregek otthonának fokozottabb védelme, az ilyen intézmények lezárása csak.
Bőven lenne, csak ehhez pénz és erőfeszítés, komoly szervezési munka kellene.
Inkább zárjunk be mindenkit, mert az krva egyszerű. Ti meg még tapsoltok is hozzá.
Abba, hogyan nyomorodunk bele, az persze csak járulékos rossz mi?
Jó lenne kicsit gondolkodni is, nem ostoba karanténtálibként viselkedni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.03. 07:06:08

@And37: az empátia bolsevista trükk! :) azokkal is lehetnénk empatikusak, akik a hisztéria és a lezárások áldozataivá váltak. Sokkal több van belőlük

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.03. 07:07:20

@gombakomba: mi a fenének? jelentkezz te, rugasd ki magad a hülye lezárások miatt, veszítsd el az egzisztenciádat és utána dumálj :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.03. 07:10:28

@droid_: ne légy fogyatékos, korábban is posztoltam a linkek is ott voltak, most screenshotot tettem be. az, hogy hetente mást mondanak: tehát ha valaki zagyvál, akkor ezek az észlények zagyválnak. Nekünk ők jutottak és nem Tegnell-ek.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.03. 09:31:00

@shitgun: a szavaidat tényleg megvalósíthatnád, de ezért még nem jár kitiltás. Miért érdekelne valakinek a véleménye, aki el sem olvasta, amit írtam? Ez a sokadik cikk ráadásul. Azt pedig látom, hogy nem könnyen emészthető. Ezt a kritikát elfogadom. De picit máshogy írtad le ugyebár....

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.03. 09:33:02

@blöff: légúti fertőzés esetén nincs értelme a kontaktkutatásnak. Ez nem szexuális úton terjed. Ezernyi (1000-10000) emberrel érintkeznek a nagyvárosi polgárok egy nap.

And37 2020.11.03. 09:52:38

@blöff: "Bőven lenne, csak ehhez pénz és erőfeszítés, komoly szervezési munka kellene.
Inkább zárjunk be mindenkit, mert az krva egyszerű. Ti meg még tapsoltok is hozzá.
Abba, hogyan nyomorodunk bele, az persze csak járulékos rossz mi?
Jó lenne kicsit gondolkodni is, nem ostoba karanténtálibként viselkedni. "

Mutass egy politikai szereplőt Magyarországon, aki ezt meg tudja, meg akarja és meg fogja csinálni. Amúgy a kontaktuskutatás nálunk sokkal szervezettebb/diktatórikusabb országokban is csak nagyon bajosan működik. Kínában 16 millió (jó, lehet csak 5 millió maradt ott) embert bevágtak karanténba, aztán kollektíve leteszteltek, és tadaa.

Nem tapsolok a lezárásnak. Most jöttem ki karanténból, köszönöm, jó volt együtt lenni a családdal, de nem igénylem azonnal újra. Viszont amíg a szülészeten nincs WC-papír és pisiben tocsog a kismama, amíg 100e bruttóért takarít a kórházban a takker és amikor mondják neki a sürgősségin, hogy azt a foltot ugyan mossa már át még egyszer, mert az a reggeli hányás volt, akkor azt átmossa, majd a hányásos felmosóvízzel takarítja végig az összes többi szobát. Vagy amíg az erősen ajánlott maszkviselés mellett 1000 fős temetésen 20 emberen van vidéken maszk...

Melyik ország problémáiról és 2-3 héten belüli lehetséges megoldásairól beszélünk?

700 milliót félretettek év végéig a PCR tesztekre, a júliusi túlórákat pedig már kifizették nekik, eközben egymilliárdot egyházi örökségvédelemre és bejelentettek egy újabb stadiont. Akkor már inkább most egy lezárás, mint az ima meg a focimeccs.

De leginkább a fejekben a változás, hogy igen, tudom hogy a maszk engem nem véd meg, de ha nem tudok elfújni benne egy gyertyát, valószínű a tőlem 10 méterre levőt se köpöm tele vírussal. Igen, tudom hogy kevesen halunk meg arányaiban, de ez a BCG oltás és az eü. rendszer teljes megfeszítése mellett is csomó egyéni tragédia, szóval ha lehet, nem fogok kezet, és vigyázok a többiekre is. Még ez se megy, nemhogy a kontaktkutatás.

And37 2020.11.03. 10:22:42

@Bandibacsi34: "Tulelte!! Tudoemboliaja volt meg tüdőgyulladása!! A CV19 csak mellekes ezekhez kepest, de oneki 2 het utan legyozte siman a virust a szervezete!! En is elkaptam a coronavirust(nem a CV19-et) 2018-ban Marokkóban. Sz.r erzes, de 2 het alatt atmegy! Ez a virus volt mindig!! 1% beteg es sulyos tunete az 1% 10%-anak van!!! "

Értem én hogy túlélte, meg hogy simán legyőzte, ha nem élte volna túl akkor nem nyilatkozott volna ugye. Az nem merült fel benned, hogy mitől lett tüdőgyulladása meg tüdőembóliája otthoni karanténban (www.nemzetisport.hu/vizilabda/osc-ujbuda-toth-kristofnak-sulyos-volt-az-allapota-de-mar-hazaengedtek-2789497)? Véletlenül elaludt a hűtő kipakolása közben, vagy -2 fokra állította a légkondit?
Azt is elfogadom, hogy a Föld kialakulása előtt is volt már ez a vírus, meg hogy minden vírus egyforma és ennek a mostaninak a több mint 100 mutációja is teljesen megegyezik csak kicsit más, és az egyik 60x fertőzőbb, a másik meg arányaiban 5x több halálesetet okoz, de ezek egykutya, nem számítanak. De azért néhány dolgot mondj meg légyszi.

A munkások érdekeit, egészségét mindig abszolút szem előtt tartó, népét sz*rrá soha nem dolgoztató Kínában mi a tökömért haltak tömegével az emberek és zárta le az országot a nagy ünnep előtt/közben a nép nagy bölcs vezére, ha ez a vírus mindig is volt? Az ellenfél megtévesztésére, vagy hogy jövőre sokkal jobb legyen a GDP növekedés? A hűtőkamionok New Yorkban azért voltak, mert unták már a hagyományos temetést, és 2020-ban road RIPping a menő? Ha egy idősek otthonában 230-ból 200 pozitív minta van, és jó részük kórházban köt ki, az is egy sima náthát okozó koronavírus?

Van pár másik koronavírus is (www.synlab.hu/lakossagi/magazin/koronavirus-kisokos), négy hétköznapi náthatünetekkel, és annak idején az indiánokat is a nátha tizedelte meg, de most mi vagyunk az indiánok. És nem nagyon tanultunk az első körből, mert azt az olaszoktól bepánikolva túltoltuk, és emiatt elmaradt a látványos része. Szóval most nagyon gyorsan ki kell találni az exponenciális görbe laposításának a módját, mielőtt azok is halnak, akiknek elég lenne egy tüdőleszívás meg egy kis oxigén, és erre nem az a megoldás, ha azt mondod, ez ugyanolyan, mint a többi, mert nem ugyanolyan. És ha megoldjuk a lassítást, mielőtt karácsonyra le kéne zárni az országot, az jó lesz.

GyMasa 2020.11.03. 10:31:14

@And37:
".. annak idején az indiánokat is a nátha tizedelte meg, de most mi vagyunk az indiánok"
Mondjuk ez a "megtizedelés" azért egy barokkos túlzás, nem gondolod?

And37 2020.11.03. 11:17:45

@GyMasa: Abban a mondatban szerintem kb. minden barokkos túlzás. :) Egyrészt himlő, kanyaró, tífusz, szamárköhögés, influenza stb., nem (csak) nátha, másrészt éhezés és minden egyéb együtt: mult-kor.hu/nem-kolumbusz-megjelenesevel-kezdodott-az-amerikai-oslakosok-tragediaja-20160126
Itt 60 év alatt 6500-ról 900 főre csökkent a lakosság. Nem kapcsolódik a cikkhez, úgyhogy ezt inkább ne itt vitassuk meg. :)

And37 2020.11.03. 11:29:55

@GyMasa: amúgy erre emlékeztem halványan, csupán pár száz évet tévedtem és kevertem össze a náthát meg a spanyolnáthát: mult-kor.hu/tiz-tevhit-a-spanyolnatha-trteneterolbr-20180115

"Az Egyesült Államokban például az indiánok körében különösen nagy pusztítást végzett a spanyolnátha, előfordult, hogy teljes közösségeket törölt el a Föld színéről. "

GyMasa 2020.11.03. 12:47:30

@And37:
De a coviddal semennyire nem ez a helyzet...
Az esetek 90%-ában tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel zajlik le a betegség.
Csak a 60+-os korosztályban van valós veszélye a komolyabb lefolyásnak.
Viszont vegyük észre, hogy a 60+-os korosztály pl már inkább a nyugdíjasok rétege, akik nem dolgoznak, tehát emiatt lezárni egy olyan munkahelyet, ahol egyetlen egy 60+-os sem dolgozik, eléggé furcsának tűnik nekem.

And37 2020.11.03. 14:33:41

@GyMasa: "De a coviddal semennyire nem ez a helyzet..."

Ezzel teljesen egyetértek, nem állítottam, hogy a lakosság 5 vagy 50%-a meg fog halni ebben. Ettől még új betegség, pont mint az indiánoknak a spanyolnátha, innen a hasonlat.

"Csak a 60+-os korosztályban van valós veszélye a komolyabb lefolyásnak."

Esetleg a atlo.team/koronamonitor/ oldalon a "A koronavírusban elhunyt magyar nők és férfiak életkori eloszlása időrendben" résznél a vége felé szétnyíló szakaszon a hatvan alatti pontok közül meggyőznéd valamelyiket, hogy ő valójában még nem halt meg, mert nincs veszélye a komolyabb lefolyásnak? Oké, jó részük lehet hogy mással is küzdött, de cukorbetegséggel még simán lehúzhatott volna 20 boldog és tevékeny évet. És ha túl sok az új beteg (mert most egyre több és több), akkor egyáltalán nem biztos, hogy a 70% nem fertőzött mentős el fogja tudni végezni azt a munkát, amit egyébként normál menetben a 100% egészséges se mindig tud. És esetleg elvérzel, mintegy COVID-mellékhatásként.

"Viszont vegyük észre, hogy a 60+-os korosztály pl. már inkább a nyugdíjasok rétege, "

Háát... 65+ az igen, 60+ az még nem nagyon.

"emiatt lezárni egy olyan munkahelyet, ahol egyetlen egy 60+-os sem dolgozik, eléggé furcsának tűnik nekem."

Mi miatt, mert nem adja tovább a szüleinek, cserkészbecsszó fél évig nem megy haza, karácsonykor főleg nem, és egyébként is elvégezteti előtte az államilag ingyenes, másnapra kész tesztet?

A kórházi ápoltak száma az elmúlt napokban: 4048, 4205, 4415, 4767, és ez alapján a 16000-es ágylimit nincs is olyan elérhetetlenül messzire.

Szerinted mivel fogják letörni a nem túl jó trendet?
index.hu/belfold/2020/11/03/operativ_torzs_szerda_2020_11_03/

GyMasa 2020.11.03. 19:04:05

@And37:
"Ezzel teljesen egyetértek, nem állítottam, hogy a lakosság 5 vagy 50%-a meg fog halni ebben. Ettől még új betegség, pont mint az indiánoknak a spanyolnátha, innen a hasonlat."
Annyira azért már nem új...
Mostanra elég jól értjük, hogy kikre és mennyire veszélyes. Abban megegyezhetünk, hogy jobbára az idősekre és a valamilyen alapbetegséggel rendelkezőkre veszélyes.

"résznél a vége felé szétnyíló szakaszon a hatvan alatti pontok közül meggyőznéd valamelyiket, hogy ő valójában még nem halt meg, mert nincs veszélye a komolyabb lefolyásnak"
Ez ugye tudod, hogy elég demagógra sikeredett.
Nem azt mondtam, hogy SENKI nem hal meg 60 alatt, hanem, hogy 60 felett nő meg csak igazán a rizikó.

"Háát... 65+ az igen, 60+ az még nem nagyon."
Megintcsak: nem azt írtam, hogy Minden 60+ nyugdíjas, hanem, hogy azok már inkább a nyugdíjas korosztály.
Mellesleg pont azért vettem a 60-at, mert azon a honlapon, amit én néztem, nem volt 65 évnél vonal, hanem 60-nál volt.

"Mi miatt, mert nem adja tovább a szüleinek, cserkészbecsszó fél évig nem megy haza, karácsonykor főleg nem, és egyébként is elvégezteti előtte az államilag ingyenes, másnapra kész tesztet?"
- Miért, te direkt megfertőznéd a szüleidet?
Ha nem, akkor miért feltételezed, hogy mindenki más megtenné???
Ugye, nem hiszed el, hogy te vagy az erkölcsi tartás fáklyája az éjszakában?
- a tesztelésnek akkor van értelme, ha valakinem tünetei vannak. Ha nincsenek, akkor a naponta tesztelés is lehet egy jobbára kielégítő megoldás.
De az sem lenne 100%-os, mert hazafelé a buszon simán elkaphatja...

"A kórházi ápoltak száma az elmúlt napokban: 4048, 4205, 4415, 4767, és ez alapján a 16000-es ágylimit nincs is olyan elérhetetlenül messzire."
Még a 4767 is a kapacitás 1/3-ánál is kevesebb.
4 nap alatt 700-zal lett jobb.
Lineáris közelítéssel 12000/700=17 nap alatt érnénk el a 16 000-t csakhogy addigra majdnem mindenki meggyógyul, aki most kórházban van.
De, ha minden napra másfélszerezem a NÖVEDKEDÉS ütemét, Akkor is egy hétbe telik, mire elérem a 16 000-et.
És, akkor már azzal számolok, hogy aznap 6500 új beteg kerül kórházba.

"Szerinted mivel fogják letörni a nem túl jó trendet? "
Szerintem majd gyorsan csinálnak még egy nemzeti konzultációt, ahol megkérdezik, hogy soros-e az ka meg a migráncsok...
De, komolyan, talán egy határozott, 10 napos kemény karantén segíthetne, de akkor tényleg senkinek nem lenne szabad sehová mennie.
Csak, ezt konkrétan megvalósíthatatlan...

And37 2020.11.03. 20:33:30

@GyMasa: szavakon lovaglunk és elsiklunk a lényeg mellett. 60 alatt is van veszélye a komoly, tartós kárt okozó lefolyásnak, tény hogy kb. minden 10 halálesetre egy súlyosan veszélyeztetett fiatal jut, aki azért valószínű túléli.

12000/700*4, decemberre lenne teltház figyelembe véve az 1 fölötti terjedési rátát, V. Orbán dec. közepére jósolta.

"Szerintem majd gyorsan csinálnak még egy nemzeti konzultációt, ahol megkérdezik, hogy soros-e az ka meg a migráncsok..."

Vagy bevezetnek egy kamu időszakbeli kijárási tilalmat, mondván "gyerekek, vegyétek már észre, hogy ez azért komoly, viccnek legalábbis durva". Előző körben sem tudták/akarták túlzottan betartani a tilalmat, kíváncsi vagyok most mire jutnak. :P

Igen, 10 nap karantén segítene, de családon belüli átadást figyelembe véve kevés lenne a teljes takarításhoz.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.03. 23:14:07

@A kiló nem százat jelent.: akkor egyetertunk abban hogy nincs itt semmifele konszenzus. teljesen felesleges volt ilyesmit allitani, elegendo a tobbi zagyvasag is, amire nem terunk ki, mert egyszerubb az ilyen szandekosan idiota posztokat bezarni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.04. 06:25:47

@droid_: nem gondolnám, hogy jogod van idiótázni.. ne légy matyi

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.04. 15:36:04

@blöff: "Mobiltelefonos kontaktkutatás, rengeteg teszttel egybekötve, gyorstesztek Pl. Dél-Koreában, stb."

A hatékony kontaktkutatás segíthetett volna augusztusban, de a járványnak a mostani szakaszában már képtelenség ezzel fékezni a terjedést, a vírus annyira elterjedt, jelen van, hogy elég, ha egy buszon utazik valaki egy szuperfertőzővel (akár nem is pont egyidőben), aki az orra alatt viselte a maszkot.
Mobiltelefonos kontaktkutatásnak addig van értelme, amíg az egész nem halad meg egy mennyiségi szintet. Azután már hiába a mobilos app által feldolgozható információ, a fél országot nem lehet karanténba küldeni.
Ha nem fogják meg időben (és nálunk nagyon nem fogták meg), az egész csak eső után köpönyeg.

"Öregek otthonának fokozottabb védelme, az ilyen intézmények lezárása"

Ez meg pont megvalósul (elméletileg és rendeletek szerint), már amennyire egy ilyen intézményt le lehet zárni. Az igazi lezárás csak az lenne, ha a dolgozók is beköltöznének, és nem utaznának reggel be, este haza, illetve lenne bent egy kórház is, és így nem lenne oda-vissza forgalom a kórházak és az idősotthonok között.
Hőmérsékletmérés bemenetkor mindenkinek, de mit jelent a 34°C ? Mennyiről hűlt le a dolgozó homloka kint a reggeli hidegben, 36,4-ről, vagy 37,8-ról?
Kézfertőtlenítés, nyilván, meg átöltözés megérkezés után, OK.
Gyorsteszt minden nap? De lehet hogy ez még negatív, pedig a vírus már benne van, és üríti is.
A teljes, hermetikus lezárás nem lehetséges, a mostani (létező) mértékű lezárás meg valamit jelent, de azért messze nem 100%-os a biztonság.
A pesti úti idősotthonban is megvolt a lezárás, a látogatási tilalom már kora tavasszal, mégis bejutott a vírus. Vagy még pont a zárás előtt (mert az igaz, hogyy Cecília asszony nem azonnal, a kínai események első hírére rendelte el a zárást, egy ideig még úgy volt, az egész megmarad Kínában, sőt, Vuhanban), vagy az egyik kórházból - teszt nélkül - visszaküldött bentlakóval. Vagy egy dolgozóval, hiszen ők nagyrészt tömegközlekedéssel járnak be, és egy sebészi maszk, ha a szuperterjesztőn nincs maszk, még 50% védelmet sem ad a viselőnek. Az elején meg nem is jutott hozzá a földi halandó, jó, ha egy sálat tekert az arcára.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.11.04. 17:39:13

@A kiló nem százat jelent.: vegyuk eszre hogy en a posztot illettem a szandekosan idiota jelzovel, te pedig engem a fogyatekossal, mielott elkezdesz magas lorol oktatni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.04. 22:17:05

@droid_: leszarom. Arról beszélek, hogy ha szerinted egy sor remekül alátámasztott állítás idiótaság és meg se fontolod, hogy a srác igazat mondhat, az gáz.

Ezerszer elmondtam, hogy a veszelyérzeted, a kockázatvállalási hajlandóságod a tiéd, nem vitatom, szubjektív. De másnak hadd legyen már máshol a léc. Ennyi. Ha ebben kiegyezünk, ha elhisszük, hogy mindketten jót akarunk, egy a célunk, akkor ez lehet egy értelmes beszélgetés is. Máshogy nem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.11.05. 08:44:09

A helyzet az, hogy lekicsinyled a vírust. Holott a nemzetközi adatok szerint az influenza halálozási aránya tized százalékokban mérhető, míg a mostani fertőződési és halálozási adatok alapján a koronavírusnál ez két százalék körül van. A lélegeztetőgépre kerülteknek pedig kb a fele, harmada meghal. A felelőtlen viselkedés miatt, amihez te is hozzájárulsz, megsokszorozódott a fertőzöttek száma, ami már csak pszichológiailag is árt azoknak akik tartanak tőle. Ennek ráadásul igen komoly gazdasági következménye is van. Szóval én a helyedben törölném a posztodat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.11.05. 08:45:15

@A kiló nem százat jelent.: "De másnak hadd legyen már máshol a léc. " - na ez egy orbitális baromság.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.11.05. 08:47:51

@GyMasa: "Viszont vegyük észre, hogy a 60+-os korosztály pl már inkább a nyugdíjasok rétege, akik nem dolgoznak, tehát emiatt lezárni egy olyan munkahelyet, ahol egyetlen egy 60+-os sem dolgozik, eléggé furcsának tűnik nekem." - nyilván a 60 alattiaknál nem fordul elő hogy otthon a családban van 60 feletti. :-(( Mondd! Miért nem gondoltad végig mielőtt bepötyögted?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.05. 09:04:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: és az nem az adott család és az együttélők felelőssége, csókolom? Nem ott kéne akkor valamit tenni? Egyébként az idősek, nagyon idősek vannak kitéve, de nem a koruk miatt, hanem a betegségeik miatt. Az "áldozatok" zöme 2-3 krónikus betegséggel küzdött. Már a halálán volt. FELÜK! idősotthonban élt, ahova nem azért kerülszt, mert gondoskodni tudsz magadról, hanem az ellenkezője miatt. Ezek a tények. És a halálozási statisztikák is ezt mutatják.

Eleve annyi történt Britanniában, ha megnéznéd végre a kibaszott statisztikákat, hogy a brit halálozások felkúsztak a korábbi 20 évvel ezelőtti szintre, vagy felkúsztak a magyar halálozási szintre, EGYETLEN hónap erejéig, ami szerinted perdöntő, szerintem meg szeptember is lehetne ennyire perdöntő, amikor semmi ilyen nem látszik, csak a csökkenő trend. De nem azt állítom, hogy szeptembert vegyük alapul, hanem azt, hogy nézzük már meg a nagy képet! Vegyük majd az elmúlt pár év halálozási statisztikáit egybe. Mert, ha mindössze egy pár évvel csúszott errébb vagy arrébb pár nagyon idős ember halálozása (jórészt egyébként későbbre tolódott a korábbi évek enyhe járványai miatt), akkor valójában nem is történt semmi. Ez pedig vihar a biliben.

Vigyázni kell? Igen. Vigyázzatok magatokra. Ehhez is adtam receptet, amit többször kéne elmondani. Vettél már be ma D-vitamint? Erről pofázz, ne mellé. Mert ez fontos. Minden más közömbös.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.05. 09:22:19

A násik meg basszus. Idióták! A szezonális influenza éppen elég veszélyes. Sokezer fiatalember hal meg miatta évente.

Nem értem ezt a pánikkeltési vágyat. Miért kell könyörögni azért, hogy még sötétebb színben lássuk a jelent, jóllehet arra semmi okunk nincs. Viszont épp elég sötét, főleg az emberiség elméje, ami most van, körülvesz, stb.

And37 2020.11.05. 12:32:29

USA nem lépett fel egységesen, így néznek ki most:

ourworldindata.org/grapher/excess-mortality-raw-death-count?tab=chart&stackMode=absolute&region=World

Oké, hogy szerinted az idősek, akik úgyis meghaltak volna, más szerint meg az édesapja, aki még 10-20 évet élt volna (nem, nem a 85 éves nénike, hanem a 60-65 év körüli, magas vérnyomással).

Az, hogy ebben a szituációban neked aránytalan a hűhó, belefér, ha mindenki próbálná visszaszorítani a járványt akkor egyet is értenék vele teljesen. Más meg parázósabb, neki meg nem buli az, hogy Magyarországon jelenleg van 100-300e "terjesztő", akiknek fogalmuk sincs erről, mert nincs különösebb bajuk. És a végén nem az a lényeg, hogy a statisztika merre görbül, hanem hogy hány váratlan temetésre mész a következő hónapokban.

Billy Hill 2020.11.05. 12:57:04

@A kiló nem százat jelent.: Pontosan. Aki meg szeretné védeni a 60+ vagy 70+ rokonát, az már most bátran bevezetheti a saját családjára a tavaszi "szabályokat" magától, és csak bevásárol nekik, és az ajtó előtt otthagyja. Se puszi, se teázás, se semmi. A módszerek ismertek, aki szeretne biztonságos érintkezést, az alkalmazza őket mától / holnaptól.

Billy Hill 2020.11.05. 13:01:06

Van már több, mint öt 30+ és 40+ ismerősöm, akinek megvolt ez a betegség. Mindegyik punnyadt alak, egyik sem sportol, nemhogy élsportoló lett volna... Semmi bajuk nem lett. Másoknak meg, akik sokkal jobb állapotban voltak, belehaltak, vagy nagyon súlyos tüneteket kellett leküzdeniük. Itt szerintem csak részben számít az, hogy kinek milyen az életvitele, és ez is veszélyes jellemzője a kórnak; senki sem érezheti biztonságban magát csak azon az alapon, hogy fiatal és/vagy sportos életmódot él.

Glokta 2020.11.05. 17:49:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Holott a nemzetközi adatok szerint az influenza halálozási aránya tized százalékokban mérhető, míg a mostani fertőződési és halálozási adatok alapján a koronavírusnál ez két százalék körül van. A lélegeztetőgépre kerülteknek pedig kb a fele, harmada meghal."

Akkor nézzük a tényeket. A WHO szerint a koronavírus halálozási rátája (medián érték) 0,23%, és a 70 év alattiak körében mindössze 0,05% (már ha megfelelő ellátást kapnak a betegek): www.who.int/bulletin/online_first/BLT.20.265892.pdf
Ez eléggé egy nagyságrendbe esik az influenzáéval, de az idősebbekre jobban, a fiatalabbakra kevésbé veszélyes.

Glokta 2020.11.05. 18:05:58

@A kiló nem százat jelent.: Részben egyetértek. Én is úgy látom, hogy a COVID-ot tavasszal (és még sok helyen most sem) nem úgy kezelték, mint az összes többi veszélyforrást (meghalni influenzában, vezetés közben, repülés közben, dohányzás miatt, bányában dolgozva), nem racionálisan mérték fel a veszély súlyosságát és a korlátozások társadalmi és gazdasági hatásait, hanem pánikból reagáltak.
Mo-n pedig a kormány az intézkedéseit a többségi lakosság aktuális igényeihez igazítja, ahelyett hogy felelős módon kormányoznának.

Másrészt szerintem alábecsülöd a majdnem teljesen szabadon engedett járvány hatásait.
Ugyanis az egyetlen baj a vírussal az, hogy nagyon gyorsan terjed és látszólag egészséges emberek is könnyen továbbadhatják, így ha semmi védekezés nincs ellene, akkor előfordulhat, hogy az eü telítődik (amit most is látunk) és
1) az eü-s dolgozók többsége is átfertőződik, egyre kevesebben tudnak közülük dolgozni
2) olyan koronavírusos emberek is meghalnak, akiket egyébként, normális ellátás mellett túléltek volna
3) más betegek (akik nem koronavírusosak) halnak meg amiatt, mert a teljes eü-nek a koronavírusos betegek kezelésére koncentrálnia

Ezek alapján a tömegrendezvények, bulik, egyéb szuperterjesztő események teljes tiltása és a maszkviselés kötelezővé tétele (magyarázattal együtt arról, hogy kell 'szakszerűen' használni) tűnnek racionális intézkedésnek*, mert ezek nem okoznak komoly károkat a gazdaságnak, de hatékonyan csökkentik le a fertőzés mértékét és eredményezik, hogy a vírus csak 'kis körökben' marad elszigetelve (vagyis nem terjed át a családodon és néhány közeli barátodon át senkire sem az utcán vagy szurkolótársaidra).

And37 2020.11.13. 00:13:41

@A kiló nem százat jelent.: amit a brit számok nem mutatnak: mok.hu/realitas/cikk/intenziv-terapias-osztalyok---realitas?fbclid=IwAR2_CqcE46IuikpgWw_ndQQdhzjJJkkezTyM_XKI08ZaN2ajD_uZYPPu17E

(azért persze tartalmazták, csak... ha van egy ellátórendszer, ami 5000 beteg esetén 4900-at életben tud tartani, az nem jelenti azt, hogy 10000 esetén 9800-at fog, hanem esetleg csak 9000-ret)
süti beállítások módosítása