A kiló nem százat jelent.

1889-ben már okozott pandémiát egy koronavírus: öt évig is eltartott

2021. február 25.

Dán kutatók genetikai vizsgálatai alapján a korábban influenzának tulajdonított 1889-es pandémiát, az orosz náthát szintén egy koronavírus okozhatta. Rossz hír: volt ahol öt évig is eltartott a járvány és a harmadik hullám volt a legsúlyosabb.

covid1889.jpg

A DR.dk dán lap augusztusi cikkének illusztrációja alapján.

A 2020-21-es COVID-19, sőt a 2002-2004-es jóval halálosabb (ezért kevésbé ragályos) SARS és a 2012-es MERS járványok közismerten nem az első koronavírusok, amivel kórokozóként találkozunk, több családjuk ismert évtizedek óta, mint a megfázásos tüneteket okozó kétszáz-valahány kórokozó egyike. A zömében enyhe, hasonló légúti fertőzések jó felét a rhinovírusok, 20-30%-ban koronavírusok okozzák, ahogy arról 1970-es évekbeli magyar szakcikkek is írtak, az utóbbiak olykor súlyos eseteket is. A hasonló fertőzések zöme gyerekbetegségként van jelen, mindenki átesik rajtuk, a koronavírusok tipikusan felnőttkori megbetegedést okoznak inkább. Hét koronavírus törzset ismerünk jelenleg:

Lone Simonsen és Anders Gorm Pedersen dán kutatók genetikai kutatásai arra engednek következtetni, hogy nem A/H3N8 vagy A/H2N2 influenza törzsek okozták az 1889-90-es pandémiát, hanem egy koronavírus, az OC43. A becslések alapján egymillió áldozatot szedett az 1889-es világjárvány — miközben a Föld népessége kb. ötöde volt a mainak, az 1918-as spanyol nátha áldozatainak számát pedig 17-100 millió közé becsülték. A COVID-19-et 2.5 millió halálesettel hozták eddig összefüggésbe 2020-21-ben. 

Az 1889-es járvány Dániában volt a legsúlyosabb és mivel a halálozások leginkább az idősebb generációkat érintette csak, szemben az influenzával a járvány lefolyása és mortalitása is inkább a mostani koronavírus járványéra emlékeztet. A járvány első két hulláma viszonylag enyhének bizonyult, a legtöbb halálozás a harmadik hullámban történt 1891 végén. Utána a hullámok besimultak a szokásos trendekbe. (Minden viszonylagos. A mortalitás a századfordulón jóval magasabb volt normál esetben is, mint mostanában pandémia idején.)

Kutatásukról még csak egy augusztusi interjúban számoltak be, az eredmények publikálása további vizsgálatokat igényel.  A New Scientistben Anthony King publikált hasonló cikket még májusban. Részben találgatásokról van szó, mert szövettani vizsgálatokra értelemszerűen nincs mód.

Az 1960-as években elkülönített OC43 és a 229E koronavírusok eredetéről nem sok biztosat tudtak korábban. Mivel a vírusok mutációi matematikailag jól modellezhető valószínűséggel zajlanak, így egészen jól meg lehet saccolni, hogy egy vírus evolúciója mikor "válhatott el" egy másik tehát vagy sertés vírustól (a koronavírusok gyakoriak a haszonállatainkban). Az OC43 a számítások szerint pedig éppen 1890 körül ugorhatott át... Tökéletes egybeesés.

Egy másik hasonlóság a központi idegrendszert érintő tünetek jelentkezése — bár ez a kapcsolat kevésbé közismert, de az OC43 kiválthat szklerózis multiplexet. Az "ünnepelt" tanult immunválasz kialakulása sajnos együttjárhat az autoimmun zavarok kialakulásával is. Márpedig ez az oltások célja is. Ettől kockázatosak részben.

Az a feltételezés, hogy a ma ismert négy fő enyhébb megbetegedéseket okozó koronavírustörzs is egykor egy-egy komolyabb pandémiaként jelentkezhetett, akár a COVID-19. 1960-ig lényegében alig tudtunk bármit ezekről a kórokozókról és ma sem tudunk minden tüsszentés mellé biológiai labort felállítani, hogy ténylegesen képet alkothassunk, még a tüdőgyulladásos halálok pontos okát sem éri meg minden esetben kinyomozni. 2020 az első eset, hogy méregdrága genetikai kutatásokra kitalált PCR-teszteket végzünk — vitatható pontossággal és vitatott hasznossággal és csak egyetlen kórokozóra...

  • Magától értetődő: 1889 nem tanulság nélküli 2020-21 számára. 

    Ki lehet jelenteni, hogy jártunk tehát már ebben a cipőben a múltban, de ettől még a lábunk nem fáj kevésbé, és az sem vígasztalja a bármilyen idős áldozatok hozzátartozóit, hogy korábban fájt már jóval jobban is.

  • A (talán) sikeresebb védekezés nyilván betudható triviálisan annak, hogy nemcsak az életkörülmények és az általános egészségi állapotunk javult jelentősen az elmúlt 130 évben, de az orvostudomány vírusokról való ismeretei is jócskán bővültek — mégha a médiában naponta haknizó szakértők havonta változó, ellentmondásos kikényszerítetett kinyilatkoztatásai olykor az orvostudomány tanácstalanságát erősítik meg számunkra.
  • A járvány bizony rácáfolt mind az azt bagetelizáló, marginalizált kritikusokra, mind az annak súlyosságát eltúlzó mainstream propagandára egyaránt.

    "Nyájimmunitás", BCG-oltás, maszkok, lezárás, Orbán Viktor, tudomány — higgyünk bármiben: a második hullám mégis csúnyán beütött. Riasztó lehet az a jövőkép, hogy egy hasonló járvány akár 5 évig is eltarthat és hozhat akár rosszabb fordulatot is — ami (én mondom) furcsamód hitelesítheti a tömeghisztériának megágyazó bulvárhírek hangulatát. (Valamiért ezen hírek kapcsán a mainstream média mégis kihagyta a ziccert.)

  • A fertőzéshullámok természetrajzának nem teljes megértése és a tudósok által kreált nyájimmunitás illetve immunitás fogalmak pontatlansága miatt a valóság mindegyik tábor logikáján kifogni látszik sajnos.
  • Hasznos lehet, hogy nemcsak a tudomány számára nem újdonság a COVID-19, de látjuk, hogy a népesség jelentős része is szerzett immunitással bírhat illetve bír is.

    Az "immunitás" megszerzése jó, de épp a tökéletlen megértésünkből fakad, hogy nem értjük, nem mindig jó: van, hogy sajnos rossz.

    Az idősebb, rosszul működő immunrendszerű emberekben éppen azért alakulhat ki súlyosabb reakció, mert már találkozott az "új" koronavírushoz hasonlóval.
  • A vírusos megbetegedések súlyossága gyakran lényegében egyszerűen túlzott immunreakcióval azonosíthatóak. (Ennek moderálására hivatott a napfény hatására szervezetünkben termelt D-vitamin. A megbetegedések szezonalitása, lényegében eltűnése ezért mozog együtt az évszakok változásával.)
  • 1889-ben persze fel sem merült, hogy a mainál jóval súlyosabb és a kor szokásosan magas mortalitásánál is rosszabb járvány terjedését meggátolják, nem az eszközeik hiányoztak. A karantén bevezetése akkor már évszázados gyakorlat volt természetesen, de nem tartották indokoltnak a bevezetését
  • Egy pandémia akár öt évig is elhúzódhat....

    Kezdtük azal, hogy "csak két hetet kell kibírni otthon", ebből lett egy év... a logika alapján akár öt év is lehetne tehát a lockdown...
    Akár öt év bezártságot jelenthetne a néhány hónap alatt uralkodóvá vált paradigmák értelmében. Ez még akkor is most elképzelhetetlen gazdasági és társadalmi károkhoz vezethet, ha a járványhelyezet a mostani mérsékelten súlyos szintről valóban továbbromlana. Lényegében egy egész nemzedék életkezdésére nyomná rá a bélyegét és széles társadalmi rétegeket szegényítene el véglegesen.

  • Kérdés továbbra is, hogy a kényelemhez és biztonsághoz szokott modern társadalmak kockázattűrő képessége helyre tud-e állni a közeljövőben. Hol húzza meg a még tolerálható áldozatok számát és hogyan értékeli ki a lezárásokból fakadó nemkívánt következményeket.
  • Főszabályként az érvényesül, hogy ha egy vírus túlságosan halálos, nem képes terjedni, mert a vírus élő sejtek segítsével képes magát sokszorosítani és terjeszteni. Az enyhébb megbetegedések felé való eltolódásra nagy az evolúciós nyomás. A COVID-19-et okozó SARS-CoV-2 jövőbeli pályafutása még biztosra nem jósolható. A legvalószínűbb, hogy a koronavírusok enyhébb megbetegedést okozó négy régóta ismert családja közé fog besimulni.

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr9516438766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alöksz róz 2021.02.26. 14:39:40

"2020 az első eset, hogy méregdrága genetikai kutatásokra kitalált PCR-teszteket végzünk — vitatható pontossággal és vitatott hasznossággal és csak egyetlen kórokozóra..." - valami nagyon nem stimmel a pozitív tesztekből levezethető fertőzésszámokkal.

tepedelem 2021.02.27. 17:34:42

Úgy teszel egészségüggyel, virológiával, biológiával kapcsolatos határozott kijelentéseket, megállapításokat, jóslatokat, hogy semmilyen végzettséged és/vagy tudásod nincs, ami predesztinálna arra, hogy ezekben a témákban egyáltalán kinyithasd a szád!

Osztod az észt, miközben gőződ nincs arról amiről beszélsz, az összes eddigi jóslatodról, megállapításodról kivétel nélkül kiderült, hogy mind nettó baromság volt, amit az élet sokszorosan megcáfolt.

Szitokszóként használod a mainstream médiát, a tudományt, miközben te névtelenül, tudatlanul terjeszted a milliószor megcáfolt baromságaidat.

Szégyen vagy ember...

Piffu 2021.02.28. 20:39:23

@tepedelem:

Te már megint ugyanaz az agyhalott vagy, aki állandóan idejár hisztizni, vagy valami másik észkombájn?

Neked bizonyára a tanulás sosem volt erősséged, így valószínűleg azzal még nem próbálkoztál, hogy olvasol egy információt, megérted, és legközelebb már tovább is tudod adni.
Te ki a tököm vagy, hogy megítéld, hogy ki tehet "határozott kijelentéseket, megállapításokat, jóslatokat"? És ki a tököm vagy, hogy kijelentsd, hogy ki az, aki kinyithatja a száját bármilyen témában, vagy nem nyithatja? Nem vagy te eltévedve?

Miről derült ki, KIVÉTEL NÉLKÜL (???) hogy nettó baromság? Mit cáfolt meg az élet? Ha valami becsípődésed van, akkor kérjél segítséget.

Szégyen vagy, te NÉVTELEN és TUDATLAN senki.

Egyébként mi a fenét szerettél volna mondani? Ami nem arról szólt, hogy szerinted mit kellene tennie, mondania egy bloggernek a saját oldalán?

Kilo barátom, te is vonzod a dilinyósokat.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.01. 09:52:07

@tepedelem: vonatkoztassunk most el attól, hogy a szerző hülye és kezeljük a jövőben ezt axiómaként, hogy koncentrálhassunk kizárólag a tartalomra.

Köszönöm az értékes észrevetéleteidet, ne tartsd magadban máskor se!

Piffu 2021.03.01. 22:01:36

"Kutatásukról még csak egy augusztusi interjúban számoltak be, az eredmények publikálása további vizsgálatokat igényel. A New Scientistben Anthony King publikált hasonló cikket még májusban. Részben találgatásokról van szó, mert szövettani vizsgálatokra értelemszerűen nincs mód."

Én úgy vagyok vele, h. azokhoz a tanulmányokhoz, amelyek 2020-ban készültek, nincs bizalmam. Pontosabban korlátozottan hiszek el bármit is valósnak, tekintettel arra az igyekezetre, ahogy próbálnak eltüntetni mindenféle információt, ami a jelenlegi helyzet mainstream magyarázataival szembemegy. Például vajon hányan vannak vele tisztában, hogy a gugli - cseppet sem titkolva - befolyásolja a keresések eredményeit annak tükrében, hogy a covidtáliboknak megfelel-e a hír, vagy ellenkezőleg.
"A Google nem ad teret többé a koronavírus-járványra vonatkozó összeesküvés-elméleteknek - jelentette be közleményében a kaliforniai óriásvállalat. ...A pénteki bejelentés mindazon reklámokra és tartalmakra vonatkozik, amelyek az új típusú koronavírussal kapcsolatosan a TUDOMÁNYOS KÖZMEGEGYEZÉSNEK (melyik tudományos közmegegyezésre gondolhattak vajon) ellentmondó információkat közölnének. Ezek körébe tartoznak a koronavírus eredetére vonatkozó tartalmak vagy az olyan anyagok, amelyek szerint a járvány pusztán kitaláció, a koronavírus biológiai fegyver, vagy Bill Gates Microsoft-társalapító összeesküvésének "terméke".

www.dehir.hu/vilag/a-google-blokkolja-a-jarvanyra-vonatkozo-osszeeskuves-elmeleteket/2020/07/18/

"Ezeknek" már azt sem hiszem el, amit kérdeznek.
A kutatás meg amolyan "brittudósos". "Részben találgatás..."
Naná, találgatás...viszont milyen jól rímel arra, hogy a "c19 nem fog eltűnni, velünk marad még legalább tíz évig"...A járvány akkor fog végetérni, ha mindenki be lesz oltva" - tényleg, az ember azt gondolná, a jóslás felsővezetői körökben már nem olyan menő, mint a Delphoi Jósda volt anno. Mondjuk, a falára felírt bölcsességekből ma is tanulhatnánk.

"Ismerd meg magadat. Semmit sem túlságosan. Légy ura lelkednek. Kerüld az igazságtalanságot. Igazul tanúskodj. Keresd a hírt. Dicsérd az erényt. Cselekedj igazságosan. Szeresd barátaidat. Védekezz ellenségeid ellen. Gyűlöld a gőgöt. Beszélj tisztességesen. Könyörülj a segélykérőkön. Valósítsd meg célodat. Légy ura asszonyodnak. Senkit ne nézz le. Tiszteld a felsőbbséget. Hajolj meg az istenség előtt. Ne büszkélkedj erőddel. Gazdagodj igazságos úton." - meg főleg tanulhatnának belőle magukat istennek tartó "elitünk" - itthon is, meg máshol is.

"PCR-teszteket végzünk — vitatható pontossággal és vitatott hasznossággal és csak egyetlen kórokozóra..."
Annak tükrében pláne vitatott a hasznosság, ha a teszt pozitív lesz „Influenza A vírus (H1N1), Influenza B vírus (Yamagata), Respiratory Syncytial vírus (típus B), Respiratory Adenovirus (típus 3, típus 7), Parainfluenza vírus (típus 2), Mycoplasma Pneumoniae, Chlamydia Pneumoniae“ esetén is.

(a Creative Diagnostics által gyártott RT-qPCR-teszt használati utasítása)

"a második hullám mégis csúnyán beütött"

Mivel első hullám nem volt, sőt kevesebb volt a halálozás a szokottnál, így nem "üthetett be" "második hullám". Attól a pillanattól fogva, hogy végre komolyan vesszük - nem csak mi, de a szakma is, - amit közel egy éve szakértők mondanak, hogy a PCR NEM ALKALMAS járványdiagnosztikára, nem beszélhetünk "második hullám beütéséről".

Ha nem tudjuk, hogy mire reagáltak pozitívan a tesztek, és nem tudjuk, hogy milyen durva százalékban voltak a tesztek falspozitívak, akkor nem jelenthetjük ki, hogy "a "második hullám" durván beütött".

"a CDC (Amerikai Járványügyi Hatóság) és az FDA (Gyógyszerek Forgalomba hozatalát Jóváhagyó Hatóság) is beismeri: az úgynevezett „SARS-CoV-2 RT-PCR-tesztek“ alkalmatlanok a SARS-CoV-2 diagnózisára. A 2020. március 30-án közzétett „CDC 2019-Novel Coronavirus (2019-nCoV) Real-Time RT-PCR Diagnostic Panel“ című dokumentumban, így ír a CDC: „Detection of viral RNA may not indicate the presence of infectious virus or that 2019-nCoV is the causative agent for clinical symptoms [A virális RNS kimutatása nem feltétlenül jelenti a fertőző vírus jelenlétét, vagy hogy a 2019-nCoV a klinikai tünetek okozó ágense]“. Továbbá: „This test cannot rule out diseases caused by other bacterial or viral pathogens [Ez a teszt nem zárhatja ki az egyéb bakteriális vagy virális kórokozók által okozott betegségeket.]“. (31)

(31) CDC 2019-Novel Coronavirus (2019-nCoV) Real-Time RT-PCR Diagnostic Panel. 2020. március 30.

Ezért mondják a pereket megindító jogászok, hogy ha "megdöntjük a hamis pozitív PCR-tesztek "uralmát", akkor végetér a C19 járvány."

alöksz róz 2021.03.02. 11:20:20

@Piffu: ezek logikailag hibás következtetések:
Ha nem tudjuk, hogy mire reagáltak pozitívan a tesztek, és nem tudjuk, hogy milyen durva százalékban voltak a tesztek falspozitívak, akkor nem jelenthetjük ki, hogy "a "második hullám" durván beütött".
Ezért mondják a pereket megindító jogászok, hogy ha "megdöntjük a hamis pozitív PCR-tesztek "uralmát", akkor végetér a C19 járvány."

kamugyar 2021.03.02. 12:31:44

Igazából, ha azt a kérdést tisztáznák végre tudományos kutatásokkal alátámasztva, hogy a tünetmentesek is fertőznek e, igen sokat jutnánk előre ebben az egész cirkuszban.
Ha jól tudom a wuhani tanulmányon kívül nem volt ilyen kutatás. (elnézést ha igen, szívesen várom őket, hogy elolvassam)
Ez a feltételezés tartja életben az egész covid őrületet. Mégsem látom igazolva tudományosan. Miért?

alöksz róz 2021.03.02. 13:42:57

@kamugyar: kérdés, a tünetmentes egyáltalán koronavírusos-e

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.03. 09:37:20

@Piffu: Ú. Te túl sokat tudsz. Előbb-utóbb erre jár egy fact checker fekete autón és elvisz. :D

Szóval az öt évig tartó járvány valamiért mégsem kapott polgárjogot, MÉG A TANULMÁNY SEM JELENT MEG!, mert eddig éppen az volt a mondás, hogy csak két hetet kell kibírni és minden rendben lesz. A két hétből most lesz két év. De ha azt mondják az elején, hogy öt év, akkor mindenki számára világos, hogy ez irreális. Nem lehet addig lockdown. Nincs gazdaság, ember, gyerek, aki ezt bírná.

Szóval ez nem illett a narratívába, pedig én ettől jobban tartok, mint attól, hogy tünetmentesen fertőzhetnek-e az emberek.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.03. 09:41:35

@alöksz róz: az, hogy valakinek a nyálkahártyáján kimutatja a teszt egy RNS törmelék jelenlétét, nem jelent fertőzést, sőt semmmit se, de persze teoretikusan, akár egy enyhe tünetes, tünetmentes fertőzött is fertőzhet: nagyon csekély viral load-ot tud nyilván kibocsátani és rövid ideig. Hiszen ha még tünete sincs, akkor eleve kizárt, hogy nagyon sokáig replikálódhatnának benne a vírusok. Ha mégsincs így, akkor előbb-utóbb komoly baja lesz. A tünetmentes fertőzés tífusz esetén ki volt mutatva egyébként, volt egy-két elszigetelt eset, amikor valaki egész életében fertőző volt és hullottak körülötte az emberek. Nem írtam erről, mert nem volt rá időm, de Tífuszos Mary sztorija ismert pl. egy google searchöt megér. De a lényeg, hogy ezek ritka furcsaságok. Nem főszabály. Most mindenkit tünetmentes fertőzőnek tekintünk. Azt a 40%-ot is, aki Merkely szerint átesett a betegségen már. Ami pedig egy nagy szám.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.03. 09:56:07

@Wildhunt: @tepedelem: mi nek igaz, mi igaz ez mindig jó kérdés, mivel nem én írom a tanulmányokat, ahogy más sajtótermék sem, már ha ez egy sajtótermék és nem egy hobbista megnyilvánulás, jószerinvel nincs saját állításom, mások állításait adom közre, tudom közreadni, spekulációkkal, feltételezésekkel, ezért számonkérhető jóslat sincs. Annyit azért hozzátennék, hogy a mainstream média valóban gyatra munkát végez kilonem100.blog.hu/2021/03/02/covid_kutyafuttaban_es_futoszalagon és tényszerűen cáfolható kijelentéseik vannak, sorra megdőlő jóslatokkal. Mennyit hallottuk, hogy csak két hetet kell kibírni, meg hogy ha majd mindenki maszkot hord meg hasonlók. Mi lett ezekből? Talán esetleg ki lehetne próbálni végre azt is, amit VALÓBAN mondanak a tudósok és beszedni azt a rohadt D-vitamint...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.03. 09:58:15

@kamugyar: volt egy francia kislány, aki tünetmenetesen volt igazolt fertőzött, semmi dráma. Mind a 200! kontaktját letesztelték és EGYIK SEM kapta el a vírust. Egyik sem. A 200-ból. Azért ez egy erős szám. Ezért is mondta a WHO, hogy a gyerekek nem fertőznek lényegében és az iskolákat nyitva lehet tartani. Lényegében 14 év alatt nincs COVID. Azért ez egészen csodálatos szerintem.

Wildhunt 2021.03.03. 10:53:34

@A kiló nem százat jelent.: Ahogy én értelmezem az információkat:
1. Amikor olyat hallok ami szembemegy évtizedes tételekkel (két hónap alatt vakcina, halálozási statisztikák átértelmezése, a koronavírusok biológiájának megváltozása, járványkezelés) legalábbis szkeptikus vagyok, és legalább olyan szintű magyarázatot várok el, mint ami az egyetemi biológiakönyvekben van.
2. Amikor érzelmi zsarolás a magyarázat (lásd: ha meglátogatod, meghal a nagymama), akkor abból indulok ki, hogy aki ezt használja az hazudik. Pont.
3. Összehasonlítom amit kapok az eddig ismert járványokkal (van jó néhány a pestistől a H1N1-ig).
4. Igyekszem NEM figyelembe venni a szűk környezetemben tapasztaltakat.

alöksz róz 2021.03.03. 14:17:19

@A kiló nem százat jelent.: azóta már inkább 50%. olyan sok, h felmerül a gyanú, hogy nem is igaz, és valami nagy fake van a tesztekkel.

alöksz róz 2021.03.03. 14:59:14

@alöksz róz: a who-nak is volt valami hasonló felvetése.
egész korrekteket bír mondani amúgy a who, pl a maszkról h kétséges a haszna, vagy pl kifejezetten ellenezték a lezárásokat. merkely béla is kifejezetten korrektül nyilatkozik.
süti beállítások módosítása