@Piffu: Hú ez jó régi poszt. Köszönöm a kommentet. Egyelőre a blog szünetel valóban. Ahogy korábban írtam családi okokból, idő hiányában. De köszönöm. A témák adottak, de pl. pont az említett kérdésben én nagyon újat nem tudnék mondani. Lehet Te is többet tudsz nálam.
COVID ügyben a magam számára valójában már kitettem a pontot itt: kilonem100.blog.hu/2021/04/26/covid1984
Azóta a maszkok hasznát is cáfolták, amivel szintén érintőlegesen sem foglalkoztam, a WHO is lefújta a bizniszt és még sor esemény volt, ahogy egy éve az ukrán háború a téma és, hogy orrvérzésig oroszok ellen kéne uszítani.
Megvárom az excess mortality kifutását, és lehet arról még írok, mert összegzésre és visszatekintésre volna igény. Talán.
Pedig jó lenne felújítani az elmúlt két-három évet és azt, hogy kinek lett igaza, kik vitatkoztak itt habzó szájjal a saját hülyeségeiket tolva. Kiknek kellene szégyellni magát a mélyostobasága, vagy esetleg - az itt különböző nickeken megnyilvánuló - "szakember" Boldogkői kollaboráns kavarását.
Dr. Karl Lautersbach jelenlegi német egészségügyi miniszter a vakcinák által okozott károsodásokról, a jóvátételekről, a Big Pharma felelősség alóli felmentéséről, melyet a káros, de legalább védelmet nem nyújtó vakcináikkal szerzett milliárdok zsebretétele után sem vállalnak. Elégedetten hátradőlve konstatálhatják, hogy hatalmas nyereségre tettek szert, megöltek vagy károsítottak horror mennyiségű embert, köztük gyerekeket is, de a felelősség az államé, azaz a miénk, akiket szarráoltottak, vagy ellehetetlenítettek oltatlanként. Hol a felelősségre vonás, hol vannak most a mi víruscelebeink, Karikó, Szlávik. Merkely, Rusvai, Nyunyó és hol vannak a víruscelebek, akik hatalmas plakátokon tolták a vakcinát? Hol vannak a felelős politikusok?
Hoholék olyan sovénok, hogy a rumunculok tamulhatnának tőlük.
Az meg, hogy velejéig korruptak és a náciknál is nácibbak - nos az még valahogy nem fáj a megrendelőknek.
Aztán majd jól elfogynak a testvérháborúban és ki lesznek sepervevaz őstelenített földjükről, mert a bíznic az biznic .
Ezt laikusként igen jól körbejártad.
Csak egy egyszerű adatsort hadd mondjak még. Idehazai adatok.
Évente keletkezik 13,7 M m³ fa.
Ebből kitermelhető lenne 12 M m³.
S kitermelnek összesn 8,5-9,0 M m³-t.
Ennyit a rettegésről, amit a tájékozatlan, politikai kretének hőbörögtek.
A rendelettel szerintem két gond lehet.
1) közigazgatásilag - érzésem szerint - alávág az Evt-Tvt-Ákr-Áht négyesnek. De van ott épp elég jogász, hogy ezt megoldják...
2) lehetővé teszi a sarjfelújítást ott, ahol ahol a kiegyezés - 1. VH - Trianoni sokk maga mögött sarjerdőket hagyott, de az elmúlt 7 évtizedben az ágazat kitartó munkával szálerdővé alakította.
@Cpt. Flint: Köszönöm, ha megkésve is, a reakciót. Kevés időm van időben reagálni az eseményekre, így talán már sokszor okafogyottá is válhatnak a posztok. Ennek tudom be. Ez az én hibám, elnézést. Most a család és a munka az első.
@Wildhunt: @Piffu: Mi értendő a magyarok, magyarság "túlélése", "megmaradása" alatt szerintetek? Mert a magyar (anya)nyelv léte a c. nemzetiség (?) növekedésével sem forog veszélyben. A "magyar" genetika olyan szinten kevert, hogy kb. ugyanaz, mint a szomszéd országoké; és ebben is benne van az említett "nemzetiség". Vagy azt értitek alatta, hogy lesz-e Hollókőn vödörből locsolás húsvétkor 100 év múlva? Hogy állni fog-e a Parlament, meg a Lánchíd? Ez nyilván nem igazán az EU-n múlik... Változik a társadalom, változik a nyelvünk, "nyugati" életmódot akarunk, és nem vagyunk egy szigetország, hanem Európa kellős közepén ülünk egy medencében. Képtelenség elzárkózni a változások és a külső hatások elől.
Ez szép volt! Mondom gyakorló erdőmérnökként. Csak sajnos a többségnek hosszú (és magas is). :D Gondolom, ezért a reakciók hiánya. Hát, az én, pártatlanságra és racionalitásra törekvő hozzászólásaim sem szoktak nagy visszhangot verni, úgyhogy átérzem...
@Piffu: az oroszok rosszabb helyzetből fordítottak. A lakosságuk már stagnál. Nálunk a magyar - c...ny születések közelednek. Két kiesett generációt ugyan nem tudsz pótolni 20 év alatt, de ha a következő kormányok még 50 évig jó családpolitikát folytatnak, plusz mindent megtesznek hogy a határon túli magyarok helyben maradjanak és ne fogjanak el, akkor nem látom lehetetlennek.
@Wildhunt: Még 100 évig 10.000.000 magyarnak? Sajnos eléggé valószínűtlen. Pokol Béla elhíresült tanulmányában 50 évet adott a magyar többségnek. Nem tízmillió magyarnak, hanem annak, hogy kicsit több legyen a magyar, mint a ...nem magyar. És a tanulmány nem tegnap jelent meg. Eleve nem vagyunk már tízmillióan (még a határvidékiekkel kiegészítve sem), és enenk a "nincstízmilliónak" vajon hány százaléka magyar ténylegesen?
Mindenesetre Apponyi jóslata elég szépen halad. Ha sikerül itt megmaradni még vagy 100 évig olyan 10.000.000 magyarnak, akár túl is élhetjük az Egyesült EU kalifátust.
@evilwolf: Ezt hívjuk úgy, hogy antalli ökörség?
Bocs: örökség. Elírtam.
Soha sehol nem volt érdemi harc a Dél-Tirolhoz hasonló rendezés érdekében. Mindent aláírtak újra és újra és még azt is sajnálkozással.
A fidesz által sűrűn emlegetett december 5-ei népszavazás mellett miért hallgatnak az
ANTALL által
1991. december 6-án Kijevben aláírt magyar-ukrán alapszerződésről?
-----------
Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról?
991. december 1-jén a mai Ukrajnában népszavazást tartottak a Szovjetunióból való kilépésről. Ezzel együtt Kárpátalján arról is szavaztak az emberek, hogy nyerjen-e Kárpátalja egy különleges státust, valamint arról, hogy szülessen-e Beregszász központtal egy magyar autonóm terület?
Az emberek elsöprő többséggel mindkét kérdésre igennel szavaztak. Öt nappal később, 1991. december 6-án Kijevben Antall József, Magyarország akkori miniszterelnöke aláírt egy olyan ukrán-magyar alapszerződést, amely nem reflektált a népszavazásban megnyilvánult népakaratra, és amely örök időkre lemondott Kárpátaljáról. Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter eljárását a Magyarok Világszövetségének Elnöksége a hazaárulás minősített esetének nevezte... www.magyarmenedek.com/products/13659/Miert_mondott_le_az_Antall-kormany_es_az_Orszaggyules_a_tortenelmi_Karpataljarol__-_Danyi_Laszlo.htm
@A kiló nem százat jelent.: meg aztán megoldják házon belül, sokkal nagyobb médiahátszéllel. Mikor már Vadai ügynöközte magukat, azt hittem nincs lejjebb. De szerencsére tévedtem.
A kiló nem százat jelent.
Utolsó kommentek:
A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2023.05.09. 15:04:28
COVID ügyben a magam számára valójában már kitettem a pontot itt:
kilonem100.blog.hu/2021/04/26/covid1984
Azóta a maszkok hasznát is cáfolták, amivel szintén érintőlegesen sem foglalkoztam, a WHO is lefújta a bizniszt és még sor esemény volt, ahogy egy éve az ukrán háború a téma és, hogy orrvérzésig oroszok ellen kéne uszítani.
Megvárom az excess mortality kifutását, és lehet arról még írok, mert összegzésre és visszatekintésre volna igény. Talán.
Bejegyzés: Egy magyar háziorvos korrektebb tájékoztatást ad a koronavírusról, mint bárki
Piffu 2023.03.16. 09:39:38
Kár, hogy ennyire leült ez a jó kis blog!
Pedig jó lenne felújítani az elmúlt két-három évet és azt, hogy kinek lett igaza, kik vitatkoztak itt habzó szájjal a saját hülyeségeiket tolva. Kiknek kellene szégyellni magát a mélyostobasága, vagy esetleg - az itt különböző nickeken megnyilvánuló - "szakember" Boldogkői kollaboráns kavarását.
Dr. Karl Lautersbach jelenlegi német egészségügyi miniszter a vakcinák által okozott károsodásokról, a jóvátételekről, a Big Pharma felelősség alóli felmentéséről, melyet a káros, de legalább védelmet nem nyújtó vakcináikkal szerzett milliárdok zsebretétele után sem vállalnak. Elégedetten hátradőlve konstatálhatják, hogy hatalmas nyereségre tettek szert, megöltek vagy károsítottak horror mennyiségű embert, köztük gyerekeket is, de a felelősség az államé, azaz a miénk, akiket szarráoltottak, vagy ellehetetlenítettek oltatlanként. Hol a felelősségre vonás, hol vannak most a mi víruscelebeink, Karikó, Szlávik. Merkely, Rusvai, Nyunyó és hol vannak a víruscelebek, akik hatalmas plakátokon tolták a vakcinát? Hol vannak a felelős politikusok?
karikor.substack.com/p/nemetorszag-egeszsegugyi-minisztere
karikor.substack.com/p/nemetorszag-egeszsegugyi-minisztere
Bejegyzés: Egy magyar háziorvos korrektebb tájékoztatást ad a koronavírusról, mint bárki
gigabursch 2022.12.16. 21:36:32
Az meg, hogy velejéig korruptak és a náciknál is nácibbak - nos az még valahogy nem fáj a megrendelőknek.
Aztán majd jól elfogynak a testvérháborúban és ki lesznek sepervevaz őstelenített földjükről, mert a bíznic az biznic .
Bejegyzés: Egy kép Ukrajnából, amit a Facebook nem akarja, hogy láss! Mark Zuckerberg az internet Putyinja, a békétlen valóság és a háborús propagandák új korszaka
gigabursch 2022.12.16. 21:30:22
Rajtam nem múlt, a gyermekeim meg majd tesznek róla
Sajnos a generációm ⅔-a a kihalásra szavazott
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
gigabursch 2022.12.16. 21:26:57
Bejegyzés: Ha még egy okostojás nekiáll elemezni, hogy "miért veszített az ellenzék", akkor...
gigabursch 2022.12.16. 21:22:42
Ezt laikusként igen jól körbejártad.
Csak egy egyszerű adatsort hadd mondjak még. Idehazai adatok.
Évente keletkezik 13,7 M m³ fa.
Ebből kitermelhető lenne 12 M m³.
S kitermelnek összesn 8,5-9,0 M m³-t.
Ennyit a rettegésről, amit a tájékozatlan, politikai kretének hőbörögtek.
A rendelettel szerintem két gond lehet.
1) közigazgatásilag - érzésem szerint - alávág az Evt-Tvt-Ákr-Áht négyesnek. De van ott épp elég jogász, hogy ezt megoldják...
2) lehetővé teszi a sarjfelújítást ott, ahol ahol a kiegyezés - 1. VH - Trianoni sokk maga mögött sarjerdőket hagyott, de az elmúlt 7 évtizedben az ágazat kitartó munkával szálerdővé alakította.
Újabb cikk?
Nagyon rég írtál már...
Bejegyzés: Rossz fát tett a tűzre a kormány. Az ellenzék pedig nem látja a fától az erdőt.
A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2022.10.09. 15:35:25
Bejegyzés: Rossz fát tett a tűzre a kormány. Az ellenzék pedig nem látja a fától az erdőt.
Fenehorizont 667 2022.09.27. 02:49:14
Bejegyzés: Szomorú szamuráj: Márki-Zay, a politika Kozsója és az igényes rajongók
Cpt. Flint 2022.09.23. 13:09:40
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
Cpt. Flint 2022.09.23. 12:40:30
Bejegyzés: Rossz fát tett a tűzre a kormány. Az ellenzék pedig nem látja a fától az erdőt.
Piffu 2022.06.23. 15:22:14
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
alöksz róz 2022.06.14. 18:37:07
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
Wildhunt 2022.06.12. 12:47:45
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
Piffu 2022.06.11. 15:58:33
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
Wildhunt 2022.06.09. 13:02:23
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
Wildhunt 2022.06.06. 10:25:25
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2022.06.06. 09:20:56
Bocs: örökség. Elírtam.
Soha sehol nem volt érdemi harc a Dél-Tirolhoz hasonló rendezés érdekében. Mindent aláírtak újra és újra és még azt is sajnálkozással.
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
evilwolf 2022.06.04. 11:08:08
ANTALL által
1991. december 6-án Kijevben aláírt magyar-ukrán alapszerződésről?
-----------
Miért mondott le az Antall-kormány és az Országgyűlés a történelmi Kárpátaljáról?
991. december 1-jén a mai Ukrajnában népszavazást tartottak a Szovjetunióból való kilépésről. Ezzel együtt Kárpátalján arról is szavaztak az emberek, hogy nyerjen-e Kárpátalja egy különleges státust, valamint arról, hogy szülessen-e Beregszász központtal egy magyar autonóm terület?
Az emberek elsöprő többséggel mindkét kérdésre igennel szavaztak. Öt nappal később, 1991. december 6-án Kijevben Antall József, Magyarország akkori miniszterelnöke aláírt egy olyan ukrán-magyar alapszerződést, amely nem reflektált a népszavazásban megnyilvánult népakaratra, és amely örök időkre lemondott Kárpátaljáról. Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter eljárását a Magyarok Világszövetségének Elnöksége a hazaárulás minősített esetének nevezte...
www.magyarmenedek.com/products/13659/Miert_mondott_le_az_Antall-kormany_es_az_Orszaggyules_a_tortenelmi_Karpataljarol__-_Danyi_Laszlo.htm
Bejegyzés: Mindennapi Trianon. A lehetetlen bekövetkezése és a velünk élő szürreális valóságok
Wildhunt 2022.05.22. 10:59:12
Bejegyzés: Ha még egy okostojás nekiáll elemezni, hogy "miért veszített az ellenzék", akkor...
A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2022.05.22. 10:47:56
az ellenzék bashing unalmas