A kiló nem százat jelent.

Szomorú szamuráj: Márki-Zay, a politika Kozsója és az igényes rajongók

2019. május 13.

Emlékszik még valaki a Szomorú szamurájra? Az Ámokfutók azóta süllyesztőben eltűnt sztárjának, Kozsónak is megvolt a maga tizenötperc hírneve, nem lehet elvitatni tőle. Tartja a mondás a magyar popszakmában, hogy a közönséget nem lehet eléggé alulmúlni. Most nem a kultúrsznobizmus öt perce következik.

Ha valami igaz a popszakmára, akkor az fokozottan igaz a magyar politikára is. Ideje volna emlékezni és elmélkedni kicsit erről.kozso.jpg

Vidéki hakni, alsókategóriás szuggesztív személyiségek, média által teremtett messiások kommersz kiadásban. 

A poszt véletlenül sem Márki-Zay Péter személyéről szól, hanem arról a pár aspektusról, ami felett a rajongó tinilányként viselkedő közvélemény nagyvonalúan átsiklik.

Ez a poszt rólad szól magyar szavazó.

 

1. Márki-Zay Péter amióta egyszer tavaly egy időközin megválasztották Hódmezővásárhely polgármesterének valahogy mindenben kompetensnek érezte magát. Pontosabban mindennel foglalkozott talán csak azzal nem, amire a hódmezővásárhelyiek megválasztották. Erre legutóbb az a Varga-Damm Andrea is felhívta a figyelmünket, aki annak a Jobbiknak a politikusa, amelyik Márki-Zay Pétert az MSZP és a balliberális média segítségével a semmiből megteremtette. "Sosem fogok bízni benned" — fakadt ki a képviselőnő, ami egy kicsit mélyebb és személyesebb ellentétet sugall, mint ami a Facebook-posztban le van írva.

Azért szögezzük le: Márki-Zay-t a kutya nem ismerte. Azért lett valaki, mert az időköziig az összes országos csatornán Márki-Zay melletti propaganda ment legalább olyan elánnal, mint a kormánymédiában a sorosozás.

Márki-Zay olyan mint amikor kihívsz egy nagydumás vízszerelőt, aki egy órán át tudja sorolni, hogy a kőműves és a többi szaki mit rontott el, de teljesen — viszont a rohadt csap továbbra is csöpög tovább. 

Pártpolitika-mentes városvezetést ígért. Ezzel szemben beleállt a legsúlyabb féligazságokkal vagdalkozó, együgyű magyar pártpolitika sűrűjébe...

2. A média által hamubasült pogácsaként osztogatott és csodagyerekként csomagolt újonc, aki alig pár hónapja került a politikába, máris kinyilatkoztatásokat tett, hogy kik lesznek a tavalyi áprilisi választások esélyes ellenzéki jelöltjei az ország mind a 106 választókerületében. Akikről és amikről nyilván nem tudott semmit, és amely jóslatok zömében nagyon nem jöttek be. (Olykor végül pár százalékot elérő DK-sokat tukmált szegény vidéki magyarokra.)

3. A sorozatos kudarcok nem csüggesztették el, mint általában a feedback-re érzéketlen nárcisztikus személyiségeket sem szokták. A minap nagy szerényen a diplomácia világába vetette bele magát a vidéki kisváros polgármestere. Valószínű az ATV-néző kisnyugdíjas az egyetlen élőlény a Földön, aki tátott szájjal beveszi azt a sületlenséget, hogy Márki-Zay Péter és Kész Zoltán (a veszprémi ...immár bukó, 4 éve a kétharmad lebontója, tavaly helyreállítója) tájékoztatja majd a washington-i State Department-et a hazai fejleményekről. (Pont amikor a nemzetközi porondon kissé feszengő magyar miniszterelnök is kisírt egy találkozót Trump elnöknél...)

Az amerikai külügynek van látogatóközpontja, bárki bejelentkezhet lényegében. Márki-Zay ügyesen úgy nyilatkozik az interjúban, hogy fenntartsa a hivatalos látogatás látszatát. A hatalmas lódítást igyekszik egy sasszéval átugrani, de aki össze tud adni két számot, és ismeri hősünket az tudja, hogy korábban már hasonló füllentéseken rajta kaphattuk. A műsorvezetőnő annyira nem firtatta a dolgot tovább. Senki sem hinné el egy ekkora hazugság lebukását. Elvégre hősünk azt a kényszerképzetet vallja valószínűleg őszintén, hogy "ő a hite miatt nem tud hazudni."

4. A "hit", pontosabban: önhitt bigottság. A buzgó hétgyermekes katolikus... Egy ilyen szintű vallásosság mindenki mástól olyan ellenérzéseket váltott volna ki a döntően hiperkritikus ateista balliberálisok körében, hogy a 444-től a 168 óráig élcelődtek volna rajta, mint Kásler Miklóson. De nem ez történt. A földreszállt messiás imázsát jó ideig önfeledten építgette a média és csak a helyi ellenséges, kormánypárti lapocskák igyekeztek leleplezni — hasztalan. Pedig furcsaságból és arcpirító hazugságból azért akadt korábban is.

5. Nem most indul el először, próbált már ő szerencsét a tengerentúlon — akárcsak az egykori magyar popsztár, Kozsó is vagy a magát divattervezőnek érző Herczeg Zoltán is. Hasonló sikerekkel. Közülük egyedül Herczeg Zoli vallotta be férfiasan, hogy nem jött össze. Amerika fejlettebb piac, és nem vesznek meg mindent. Hasonló tehetségekből tizenkettő egy tucat. 

Márki-Zay ugyan nem kéne szégyenkezzen, de imázsa része volt, hogy a választáson már magát valami világszerte keresett szakemberként adja el, amiből egy szó sem volt igaz. Feltűnhetett volna, hogy hazudik, de mindenki szeretett volna egy komoly embert látni Cipolla-ban, olyan ájtatosan és kenetteljesen beszél, annyira jó lett volna egy ilyen messiás. Főnyeremény volt a pali...

Márki-Zay saját maga nyilatkozta még jóval jelöltsége előtt, hogy rakodómunkás  területi képviselő, egyszerű házaló ügynök volt Kanadában és az USA-ban, ami mind becsületes munka, és jobban járt volna, ha nem próbálja magát nagyobbnak mutatni. Csodálatos, de ezek a nyilvánvaló hazugságai nem érdekelték a messiásra vágyó közönséget. Ahogy elhitték azt a nyilvánvaló mesét is, hogy őmiatta telepített az előző városvezetés térfigyelő kamerákat az utcájába, majd a laptop-jára telepített kémszoftvert is...

(Más utcákban vajon, mi volt az oka és vajon honnan tudták, hogy a túlságosan kiugró karriert sehol sem befutó katolikus családapa egyszer majd elindul egy választáson? A Fidesz nyilván a közbiztonság javítására nem is telepíthet térfigyelőrendszer, mindig a legroszabbat kell feltételezni. A tömeges kórtünet neve: paranoia.)

6. A hamis mítoszteremtés időszaka azonban már lejárt. Jórészt hősünknek köszönhetően. Azóta keményen szembement az MSZP-vel, legutóbb lefideszbérencezte Mesterházy Attilát, aminek sem a politikai hasznát, sem az igazságtartalmát nem firtatnám. Honnan tudhatná azt az egyszerű vidéki katolikus értelmiségi a határ mellett? Egy küldetéstudatos és önhitt politikus vagdalkozásának tűnik, akinek legfőbb erőssége, hogy elhiszi magáról, amit korábban a média belőle kreált, hogy ő valami messiás.

"A mai napról egy másik Péter szavai jutnak eszembe: „Uram, jó nekünk itt lenni!” — egyenesen Szent Péter mellé helyezte magát egy beszédben. Ő is elhitte.

De többször támadta azóta az őt felemelő médiát is. Azon túl is fogy körülötte a levegő. Három személyiségi jogi pert vesztett, ám azóta sem kapcsol. Jogerős ítélet szerint Márki-Zay megsértette egy kórház hírnevét (444) 

De a legsúlyosabb mindezek közül az a korábbi eset, amiben az általa vezetett vállalkozás és szülésznő felesége is érintett. Meghalt egy csecsemő, aki ha megfelelő ellátást kapott volna, még ma is élhetne. Szülei azonban szintén bigottan hittek valamiben — akárcsak a magukat nagyon vallásosnak nevező Márki-Zay-ék...

Ismerjük az eszelős és közveszélyes oltásellenes nézeteket. (Ezért folyik a szülők ellen a büntető eljárás.) Itt ráadásul mindössze csak K-vitaminról lett volna szó, amit minden orvos beadott volna kötelezően. Az otthonszülésnél azonban nincs orvos, és Márki-Zay felesége azt nem erőltette, a szülőkre bízta — nem is tudta, hogy kötelező. A tragédia tanulságait majd a per végén lehet leszűrni, nem lenne helyes ítéletet mondani részünkről.

A személyes érintettség azonban egy ilyen súlyú ügyben jelzi számunkra, hogy kifejezetten veszélyes lehet, ha valaki azt hiszi magáról, hogy ért valamihez (mindenhez), olyasmihez is, amire semmilyen felhatalmazása nincs. Márki-Zay már szakmányszerűen ártja bele magát mindenbe az ég világon — ezek szerint a szülészethez is úgy érezte ért eléggé. Sajnos nem így volt. 

A média eközben halálra röhögte magát, hogy Kásler Miklós a tízparancsolattal kívánta gyógyítani a betegségek zömét. Az a helyzet, hogy Márki-Zay valószínű pont ilyen. Csak eközben Kásler Miklós valójában elismert orvosként dolgozott, kikarikírozott mondatai valami buta és homályos metaforának tekinthetők. Amik aztán az egyszerűbb lelkekben termékeny táptalajra hullanak — akár a tévémessiás-polgármester szavai. Tehát nem röhögni kéne Kásleréken vagy Márki-Zay-on, hanem megrémülni. Ha a fenti eset nem elég rá, akkor vajon mi lenne az?

Ez volt az a pont, ahol hősünk a 24.hu-nak is nekiment: Márki-Zay Péterék nem tartják felelősnek magukat a cégüknél született kisbaba halála miatt (24.hu)

Pedig önkritikára lenne szükség, bocsánatkérésre, s félek talán lemondásra. Ehelyett persze a szokásos teatrális demonstrációba kezdett felesége mellett. Más esetben valószínű olyasmiktől lenne hangos a média, hogy a polgármester egy "közveszélyes oltásellenes gyerekgyilkos" vagy valami hasonlóan blikkfangos, amit bármely hatalmon lévő politikussal szemben el szokás sütni. Nála a legóvatosabb híradások is inkább erősíthették a rajongók szimpátiáját — ha eljutott is a tudatukig egyik vagy másik hír...

Így működik a közvélemény. És ez a demokráciákban a legfelsőbb fórum.

Márki-Zay ma is az egyik legnépszerűbb országos ellenzéki politikus (42%-kal). Ettől függetlenül nettó hülyeség, hogy azt gondolja magáról, hogy az egész ellenzéket képviseli. Ilyen ugyanis nincs. Erre senki sem adott neki felhatalmazást. Erre sem.

7. A fideszes Nézőpont némi erőlkodéssel kihozta, hogy ősszel a városban bukni fog. Ezt majd meglátjuk, mert sok múlik kihívóján, kihívóin. Összeveszve két fő támogatójával az MSZP-vel és a Jobbikkal valószínű az esélyei nem a legjobbak, de Márki-Zay-t régóta nem ez foglalkoztatja, hanem az országos politikai karrier. Kérdőjeles, hogy ezt párt nélkül mégis, hogyan teljesítené be, amikor a választókerületben már megválasztása után éppen az a kastélyt építő Lázár János kapott nagy többséget, aki az ellenzéki kampányok jogos célpontja volt.

201904088.jpg

8. Meg tudja nekem mondani valaki, hogy a többi magyar kisváros polgármesterét, miért nem hívják be naponta a tévébe? Ők csak a városukat vezetik, különböző pártszínekben, jól-közepesen, de senkit sem érdekelnek. Van köztük szocialista, fideszes, stb., független és valódi független. A média szereplői azért lassan kezdik észrevenni, hogy az általuk teremtett pszeudomessiás egy Frankenstein, amivel nem tudnak, mit kezdeni. A fagyi visszanyal.

Legalább olyan beszédes, hogy az ATV műsorvezetője, Krug Emília sem számított az önjáró politikusra: ugyanis "az összefogás gátja" és a "kétharmad okozója" együgyű mantránál Márki-Zay bátorkodott nem a műsorvezetőnő által is propagált, szokásosan bűnbakká tett LMP-t ostorozni most, hanem az MSZP-t. Az MSZP hatalomtechnikusai valóban akadályozzák, hogy fair megállapodások szülessenek a helyhatósági választásokon. Ezért áll a bál a XI. kerületben.

Persze ezekhez a megállapodásokhoz Márki-Zay vajmi keveset tud hozzátenni, amivel hozzájárul az a fenti inkább nettó rombolás, semmint "erkölcsi tőke" — aminél kevesebb kamu van a világon. Hadházy Ákossal alapított mozgalmának tényleg semmi értelme, csak egy újabb hamvába holt kezdeményezés, vagy éppen egy újabb szervezet, amely továbbosztja az amúgy is túl tagolt ellenzéki mezőnyt. 

onejob.jpeg

9. Reménytelen szólista. Kozsó karrierje csúfos véget ért, börtön, kórház, adósságok — saját szüleinek kihasználása. Kevés maradandó zenei érték. Igazi ámokfutó. A magyar politikának is van egy ideje egy Ámokfutója: Márki-Zay Péter... A produkció színvonala a vásárhelyiek véleménye szerint sem a legminőségibb, de ne becsülje senki alá a magyar közönség lassan tanuló része számára még mindig tart a mítosz, amit a támadások — magyarán a post-truth univerzumban senkit sem érdeklő tények — inkább erősítenek. 

Ha jósolni kéne, akkor a politikai vákuum szülte hódmezővásárhelyi polgármester osztozni fog Kozsó sorsában, a feledésben.

Politikai sznobizmus következik: már alig várom.

Támogatói elvesztése miatt, ha csepp esze van, nem próbálkozik meg az újraválasztással — kalkulálnak a jobbikosok. De ennek a kritériumnak a teljesülésében nem tudok bízni személy szerint.

Ahogy nem tudok abban sem bízni, hogy az ellenzék szaporodó számú szereplői képesek értelmes együttműködésre — főleg települések közös vezetésére. A kivételek majd erősítik a szabályt. Reméljük minél több lesz. De ehhez nem kell Márki-Zay Péter, mégha az összefogás e első prototípusa hatalmas kudarcnak is mutatkozik Hódmezővásárhely számára. Eredmények nélkül sodródva, ráöntve egy vidéki poros kisvárosra a hazai pártpolitika minden mocskát.

10. Az elfogultsággal nem vádolható Krug Emília (ATV) is megkérdezi hősünket egyetlen monomániásan hajtogatott üzenetéve, az ellenzéki összefogással kapcsolatban, hogy "de ehhez nem kell a mozgalom, mi a Mindenki Magyarországa Mozgalom hozzáadott értéke"? A "demokráciáért" sőt a "szeretetben való összefogás" — és hasonló bullshit-ek Márki-Zay Péter egyedüli válaszai — és önmaga állandó kényszeres előtérbetolása.

Ezek azonban most már, hogy évek óta hasonlóan álságos süket szövegeket hallgatunk, meglehetősen üresen koppannak vissza az ingerküszöbünkön. Nem csak az ellenzéki politizálás manapság, de úgy általában a politika nem a szeretetről szól, hanem a vitákról. És ez nem a "sajnos" kategóriája, hanem magától értetődő, amiről a médiának kellene edukálnia a közvéleményt, nem pedig farizeus módon táplálni a jó és rossz küzdelmének mítoszát, ami a gyerekmesék és a fanatikusok torz valóságképe.

És nem szül semmi jót.

Csak Márki-Zay Pétereket és kiábrándulást.

Nem tenném hozzá, hogy kulturált vitákról, valójában sehol a világon nem kulturáltak a közéleti viták — ahogy a kulturált szót provinciálisan használjuk. Még azt sem, hogy értelmes vitákról, mert azt csak én szeretném, a politikai hitviták máshol is eszetlenül kisarkítottak és bulvárosak. A Márki-Zay jelenség nem egyedülálló. Tanulhatnánk a hasonló celebsorsokból, felismerhetnénk, hogy ilyet már láttunk korábban.

11. A probléma nem Márki-Zay személyisége. Bár alkatilag nem volt képes érdemben hozzátenni, hozzászólni közéleti kérdésekhez. Nincs mondanivalója, mégis rajongótömegeket vonz, mint egy politikai fekete lyuk. 30 éve folyamatosan hallott közhelyeket ismételgetni a demokrácia hiányáról, unalmas és félrevezető.

Ráébreszthetnék arra a fából vaskarikára áhitozó kádári szocializációjú idős közönséget, hogy a demokrácia lényegében pont az, amit most látunk. Zajos. És annyiban működik, amennyit mi kihozunk belőle vagy elvárunk választott vezetőinktől. Ami körülvesz, lényegében az, amire szavaztunk — a választásokon illetve amikor kattintunk egy hírportálra vagy átváltunk egy csatornára. 

beavis_butthead.jpgKorábban Gulyás Mártont és Márki-Zay Pétert Beavis-hez és Butthead-hez hasonlítottuk, amiért széttrolkodták a 2018-as kampányt. Az eredmény nem lett volna más valószínű, de Gulyás Marci becsületére legyen mondva, azóta bocsánatot kért. A tragikusan nomen est omen "Viszlát kétharmad" ötletgazdája is.

Márki-Zay Péter még semmiért sem kért bocsánatot. 

Mha nahno mha nahna rikho! Ihni Kohei!
Imádlak! Szomorú szamuráj!
Csak harcolj értem!
A szerelem vár! Szomorú szamuráj!
Földön, égen!
Raga: Hol volt, hol nem volt: élt egy szamuráj!
Igazi mesemondó nagy király!
Nagy az, aki nagy, aki kicsi, az kicsi!
Hiszi a piszi, aki elhiszi!
Egy mágustól lestem, festem a testem!
Nyerő az erő, míg az ész felemelő!
Agyam alatt az alap izmom, ha dagad...
Abból fakad minden baj, ha egyszer elapad!
Apropó! Én nem vagyok naplopó!
Tele a markom! Tartom a kardom!
Ha jó, ha nem, ha muszáj:
Hívjatok úgy: Szomorú szamuráj!

Kitölthető legfrissebb felmérésünk az EP-választásra, mondd el a véleményed!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr6714819554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.16. 06:21:20

Egyszerűen csak ő az éppen hatályos ballib messiás. Okos ember, ezt ő is átlátja,s kihasználja a helyzetet. S tanulva a korábbi messiások csúnya bukásából lassan építi fel magát.

Persze neki is a bukás lesz a vége, de MZP szeretné húzni az addig maradt idejét.

A röhej, hogy legjobb haverja Kész, a szélsőjobbos emberke, de ezt is simán beszik a ballibek.

Élés helyzetben meg úgyis összeveszik a tábor. MZP-nek annyi esze azért van, hogy ő akar lenne a főnök, s nem akar beállni másokhoz. Ekkor lesz a bukás, a hagyományos ballib tábor szakítani fog vele. MZP esélye a Jobbik vezetésének az átvétele lehet, ekkor egy 5 %-os párt vezetője lehet, mármint miután bukik ősszel Hódmezőn.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.05.16. 15:12:49

@MAXVAL bircaman közíró: látom még hezitálsz leszűrni a következtetéseket, hogy nem: annyira nem eszes, bukni fog

Glokta 2021.10.09. 15:44:34

Hát ez nem jött be...
süti beállítások módosítása