"Én abban az értelemben LMP-s vagyok..." — Karácsony Gergely, ATV, 2018. április 4. (sic!)
Ha SZDSZ vagy MSZP politikusként ismeri meg az ország nem lett volna képes népszerűséget szállítani az MSZP 2018-as (talán legutolsó) kampányába.
Évekkel korábban, amikor egy random beszélgetésen felmerült, azt hittem, hogy Karácsony Gergő azért jobb miniszterelnöke lehetne az országnak, mint a korrupt Orbán Viktor. Úgy gondoltam, hogy személye nagyon sokak — akár a baloldallal szemben bizalmatlan LMP-szavazók egy része — számára is olyan ajánlat volna, amire nagyon nehezen tudnának nemet mondani. 2018. április 8-a megmutatta, hogy tévedtem.
Az LMP számára Karácsony Gergő ugyan folyamatos fejfájást tudott okozni, de az MSZP-branddel képtelen volt választói tömegeket megszólítani, ahogy ezt előző posztunkban már elemeztük. Viszont egy választás erejéig meg tudta állítani az MSZP további erodálódását, és az LMP esetleges további erősödését, amely beérni látszott már a nyolc éve válságba és korrupcióba belebukott utódpártot. A valódi változást akarók ezt sosem fogják neki megbocsátani. S talán nem jutott a dörzsölt Molnár Gyula eszébe, de eldobva a taszító MSZP-logót, Karácsony Gergely Listája néven akár valóban fordíthattak volna a szerencséjükön: így viszont mérsékelni tudták csak a szavazóik újabb lefeleződését: az MSZP 2006-ban még 2,3 millió voksot kapott, 2010-ben már csak a felét, idén pedig annak is a felét. Ez drámai, tartós és folyamatos népszerűségvesztés, ami az MSZP végét jelzi előre — és ezt minden MSZP-s tudja. Nem véletlenül döntött két hiteles politikusuk, Gőgös Zoltán és Demeter Márta is, hogy otthagyják a pártot. Demeter Márta már korábban az LMP-hez csatlakozott, Gőgös idén már nem veszi át mandátumát.
Még sötétebbnek mutatja a balliberálisok jövőjét, hogy pont az MSZP-t ketté szakító Gyurcsány-párttal "kellett" (?) kartellben indulniuk, miközben a DK nyilvánvaló hosszútávú stratégiája az MSZP pozíciójának elfoglalása. Akárhogy is: a két balliberális párt együtt kevesebb támogatottságot ért el, mint a Jobbik, és háromszázezer szavazót vesztettek a 2014-es választás óta, ami bőven elég lett volna a Fidesz kétharmada ellen, amit megakadályozni az ellenzéki pártok egyedüli reális célja lehetett volna. Ehelyett kaptunk az MSZP-től három miniszterelnök-jelöltet is. Botkát, Karácsonyt és hát igen a Lattman Tamást, aki annyira szeretett volna miniszterelnök lenni, hogy végül elfogadta a kisgazdák nevű kis tribute band jelölését is. Majd a Brian életét megelevenítő, bukott jelöltjei számára a még tiszta ellenzéki vetélytársaktól visszalépéseket követelő öngyilkos elit alakulattá szerveződés követte a mulatságos miniszterelnök-jelölti castingot, s az MSZP egyre inkább egy viccpárt körvonalait kezdte mutatni — csakhogy egy ROSSZ-VICC-pártét.
"De mi az Úristenért léptetnénk vissza a jelöltjeinket? A demokrácia az egy olyan dolog, ahol vannak pártok..." — tanítja a médiamunkást Kovács Gergely (MKKP) — és ezek a pártok nem mind szeretik egymást ám s a szavazóik gyakran nem kevésbé.
Nem csoda, hogy ezekre az Al Capone-i ajánlatokra az LMP és a Kutyapárt is beintettek és a parlamenti küszöb miatti pániktól hirtelen stréberbe átmenő Juhász Péter és Fekete-Győr sem léptetett mindenkit vissza. Noha az egész kiszorítási stratégiának az Együtt és a Momentum voltak a legnagyobb kárvallottjai. Viszont ne felejtsük el Al Capone uralta Chicago-t, de Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc ma már pitiáner maffiózók csupán a magyar politikában. Miközben "taktikai szavazásra" buzdítva mutyiztak a háttérben és lent vidéken (mert ott nem vesszük észre?) Vona Gáborral mind abban reménykedtek, hogy valahogy a végén jobban jönnek majd ki, mint a másik kettő. Mint valami Tarantino film kétbalkezes bűnözői: végül mind megszívták. Mert miről szólt az egész "taktikai szavazás" az aranyszájú Márki-Zay-jal és a hiperaktív Gulyás Mártonnal, a két Beavis & Butthead-szerű politikai karikatúrával? Kovács Gergely (MKKP) ezt is jól összefoglalta, hogy mindenki megértse:
"Amellett kampányoltak, hogy a negyednáci Jobbik és a félhalott MSZP-DK-ra szavazzanak az emberek."
És nos nem szavaztak — szerencsére nem elegen. A vidék nyomokban tartalmaz már csak balliberálisokat, de a Fidesz és a Jobbik közül választva az emberek érthető okokból nem az Orosz Mihály Zoltán és Janiczák Dávid-féle futóbolondok és hülyegyerekek Jobbikát tartották jobb választásnak. Ugyanígy Budapesten sem tolongtak a DK-ra voksolni, akinek a stratégiája arra a részeg emberre hasonlít, aki miután közölték vele, hogy undorító le akarja hányni a körülötte állókat, hogy kimondhassa: ti is! (Lásd még Gyurcsány-féle viszki kóstolóról írottakat.) A tukmált jelöltek minőségén és a választókon múlt szegénykéim eredménytelensége, nem az LMP, a Momentum, a Kétfarkú, az Együtt politikusain. Egyébként volt értelme, mert az átszavazások sulykolásával a Jobbik eggyel több listás mandátumot szerzett a töredékszavazatokból. Ha a visszaléptetések megtörténtek volna, nem mondom, talán még be tudtak volna nyomni egy-egy levitézlett szocialista-dékást vagy egykori szkinhedvezért, hogy végül azok az új politikusok is megkülönböztethetetlenek legyenek ezektől, akik az előbbiek baromságairól semmit sem tehetnek.
Jobbra Gulyás Márton, baloldalon Márki-Zay Péter.
"Tehát ha valakinek itt vissza kell lépnie, az a Gulyás Márton és a Márki-Zay lépjen vissza a politikától és ne csinálja azt, hogy a kicsit is jobbszándékú, jobbindulatú, normálisabb pártoktól a Jobbikra és a Gyurcsányra tolja a szavazatokat" — Kovács Gergely (MKKP) — illetve ceterum censeo: Gyurcsány is.
Akkor "súlyosbítva azt, amit amúgy is": Hány másodpercig vagy képes hallgatni egy Fodor Gábor interjút? Rosszul vagy, ha meglátod ahogy Heller Ágnes feltűnik a képernyőn és a nácik mellett aggitál? Akkor neked nem Lengyel Lászlót, Kéri Lászlót, Kuncze Gábort kell reggel magadba töltened kávé helyett, hogy tudjad nem a már soha többé meg nem jelenő Népszabadság soha többet meg nem írt vezércikke igazít majd el, hogy mit kell gondolj a politikáról — eldöntöd azt te magad. Jó hírem van, amit nem mondtak még el, de azok közé tartozol, akik egyre többen vannak — szemben azokkal, akiknek leáldozóban van a vörös csillaga vagy épp horogkeresztje, amit másokkal vitettek volna fel a 2018-as választás Golgotájára saját keresztrefeszítésük elkerülése végett. Ez a húsvét azonban máshogy alakult. A nyuszi életben maradt, jó idő lett — és nem lett karácsony.
Kb. 12%-nyi szavazó szavazott az LMP, a Momentum, a Kéfarkú Kutyapárt, az Együtt listáira — ugyanannyi szavazó, ahány az MSZP-re — az LMP-t leszámítva teljes esélytelenségük, a "taktikai szavazás" egyoldalú sorosozáshoz hasonlító propagandája ellenére. Amikor a kormányváltást pókerarccal betli lapokra bemondó MSZP-P is ugyanennyit ért el, nyugodt szívvel beszélhetünk e 12%-nyi szavazó esetében Új Ellenzékről. Míg az MSZP-DK tábor elbukta szavazói majdnem harmadát, addig azok, akiknek a visszaléptetését várták volna el mindenhol 371 ezer új választót tudtak maguk mellé állítani, ami 71 ezerrel több, mint az MSZP-DK vesztesége, s mivel a Jobbik sem tudott szemernyit sem előrelépni népszerűségben, teljesen egyértelmű, hogy ezek a pártok lehettek volna az egyedüli jó választás arra, hogy az egész ellenzék növelni tudja egyéni jelöltjei támogatását, mert ezekben a pártokban van növekedési potenciál és integratív erő. Ezek a pártok nem vesztették még el a hitelüket és ezek nem taszítják a választókat végletes módon. Ezek a pártok tudnak akár a politikában, akár a kormányban csalódott szavazókat megnyerni, akik nélkül lehetetlen új többséget teremteni. Mert az egyre kevesebből még megpróbálni sem volt érdemes.
A pártok most nem is annyira fontosak. A pártokat alkotó emberek sokkal inkább. Az új nemzedékek képviselői, pl. Bősz Anett, vagy akár Szarvas Koppány Bendegúz, de mindenképpen Ungár Péter is mentalitásukban sokkal közelebb állnak egymáshoz ideológiai különbségeik ellenére, mint a korábbi nemzedék affektáló szadeszes megmondóemberei a magyar néphez. Valóban igaz, hogy Budapesten kívül is van egy Magyarország, ma még Orbán jobban ismeri ezt az országot, mint bármelyik vetélytársa — és talán jobban is képviseli.
Orbán Viktor azzal tematizálta már jó előre a választási kampányt, hogy ellenzékváltó hangulat van. Tölgyessy Péter és Csizmadia Ervin is Új Ellenzékről beszélnek. Egyikük sem vizesnyolcas, nem a mindenkori papagájkommandók tagjai. Nagyon helyesen mutat rá Csizmadia, hogy eddigi ellenzékét tkp. maga Orbán Viktor jelölte ki, ő tartotta állami hirdetések infúziójával életben az MSZP körüli médiát, miután a 70:30-ból már ugyan kiebrudalták is a szocikat. Az emberek egy nem csekély részének most tehát elege lett Orbán Viktor ellenzékéből és nem kértek Orbán egykori országos barátjának, Simicska Lajosnak a közreműködéséből sem, aki az Orbánnal közösen ellopott országból szerzett milliárdokkal akarta felfuttatni nekünk a Jobbikot. A demokrácia diszkrét bája, hogy a politikai szereplők közti (khm) dinamika erősen rányomja a bélyegét a folyamatokra. Épp ezért igen jót tenne, ha a jövőben nem egy oligarcha vagy nem Orbán jelölné ki saját ellenzékét, hanem mi választók állnánk végre fel a fotelből és vennének kezünkbe a sorsunkat végre. S akár együtt zavarnánk el Orbánt Gyurcsány Ferenccel, a tévéképernyőbe égett, körúton kívül még alig járt balliberális megmondóemberekkel, a téeszértelmiségiekkel, akik hol egy kopott MSZP-s, hol jobbikos, hol fideszes pólóban osztják az észt a falusi kocsmákban aggitálva a mindenkori egypártrendszer mellett — mintha nem vezették volna már rég be az internetet még Istenmezejére is a halál fasza után egy méterrel. Mert mi szavazók vagyunk a többség: vidéken és a városokban, nem a felettünk karmesterkedő paprikajancsik.
UPDATE:
A hétvégén sikerült megszámolni az átszavazók és a levélben szavazók szavazatait, 2018. mérlege:
A 2018-as választást értékelő cikksorozat írásai:
Amit tudnod kell az LMP-ről, de még a Pesti Bulvár sem merte megírni
Új Ellenzék: akik egyszerre fogják elzavarni Gyurcsányt és Orbánt
Ütésváltás kétharmad idején: amit az ellenzéknek tennie kell és ami az országgal most történni fog