A kiló nem százat jelent.

Kutyából szalonna: muszlim lett a holland iszlamofób politikusból

2019. február 05.

Két korábbi tagja is betért az iszlám hitre a holland bevándorlásellenes, iszlamofób Szabadságpártnak (PVV). Geert Wilders szélsőséges pártja többeket "térít" az igaz hit irányába, mint a legtöbb mecset. Őrület.

pvv.jpg

A PVV-ből már korábban kiábrándult volt képviselő, Joram van Klaveren, épp egy Iszlámról szóló könyvön dolgozott, miközben azt vette észre magán, hogy elmélyülve a Korán tanításaiban kritikusból egyre inkább kezd valami mássá  válni. Végül hétfőn jelentette be betérését a muzulmán hitre. Allah hatalmas. Hát még a humorérzéke.

Az iszlamofóbok száma tehát lehet csökkent eggyel, de a szélsőségesek száma egyáltalán nem biztos.

Csak az biztos, hogy a politikus mindig nagyon biztos abban, amit sziklaszilárdan és ellentmondást nem tűrően éppen hirdet. Így megy ez. 

Bár korábban az "iszlámot hazugságnak", a "Koránt méregnek" nevezte, most arra a kérdésre, hogy érez-e bűntudatot úgy válaszolt, hogy "egyszerűen csak tévedett". Az más. (Lehet Hitler is csak tévedett hatmillió zsidóval, de idővel rájött volna és ő is korrigál...? Err.) 

Joram van Klaveren megtérését talán az is elősegítette, hogy a PVV elhagyása után alapított, saját pártja sikertelenségbe fulladt, ő pedig nem jutott be képviselőként újra a holland parlamentbe. Akkori eltávolodását azzal magyarázta, hogy egy bevándorlóellenes tüntetésükön Geert Wilders azon kérdésére, hogy több vagy kevesebb marokkóit szeretnének befogadni, a tömeg azt kezdte el skandálni, hogy "Kevesebbet!". Botrány. (Azon morfondírozom, hogy vajon mégis mit várhatott Klaveren egy bevándorlásellenes párttól, ami ennyire kiábrándította ebben?)

Geert Wilders pártja egyébként nem csak muszlimellenes, lengyelellenesnek, szlávellenesnek, romaellenesnek unióellenesnek is tartják őket. És a megújuló energiákat se igazán támogatják, de a nyugdíjkorhatár 65 fölé emelését se. Eközben egyébként nem zsidóellenesek és nem melegellenesek — az ilyesmi a muszlimellenes szélsőségeseknél identitást adó kérdés, mert a liberális nemzeti kultúrát kívánják védelmezni. Így a zsidók és melegek elleni atrocitásokat egyszerűen a muszlimok számlájára írják a nyugati liberális gyökerű szélsőjobboldaliak. Pedig ugye az agresszióra senkinek sincs monopóliuma. Fun fact: nem is dohányzásellenesek: újra engedélyeznék a dohányzást a bárokban.

Mennyivel egyszerűbb lenne erőszakellenesnek lenni, és letudhatnánk a kérdést örökre a jobboldali és az iszlám szélsőségességgel egyszerre. 

A párt egy korábbi tisztviselője, Arnoud van Doorn, aki szintén muszlim hitre tért, gratulált a döntéshez. "Sosem gondoltam volna, hogy a PVV a megtérők bölcsőjévé válik." 

Pedig a jelenség annyira nem egyedi. Az egyik politikai szélsőségességről egy másikra váltani valójában sokkal könnyebb. A nyilasok közül nagyon sokan lettek hithű kommunisták, és nem csak az utcai suhancok, hanem az ideológusok közül is. Valószínű ez pszichológiai alkati kérdés. Van, aki nem képes normális lenni és "muszáj" valamilyen szélsőségben megtalálnia önmagát.

A  magyar szélsőjobboldal oroszellenessége is ugyanilyen könnyedséggel csapott át egy időben oroszbarátságba. Az már könnyebben levezethető, hogy az egykori szélsőjobboldal, miért távolodott el a jobboldali Fidesztől, miközben saját korábbi elmondásuk szerint Orbán a Jobbik programját hajtja végre — most mégis az "O1G tábort" erősítik korábbi esküdt ellenségeik, Orbán balliberális kritikusainak oldalán. Hogy Orbán vagy Vona válik hamarább muszlimbaráttá azt tudjuk: alkalomadtán mindkettő, de ennek valószínű már semmi köze nincs a szélsőségesek lélektanához.

Politico: Dutch former anti-Muslim politician converts to IslamMandiner.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr9514609498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

illiberális 2019.02.06. 08:53:18

Ha jól emlékszem Vona is nagy barátja volt néhány éve valamilyen török (azaz muszlim) szélsőséges pártnak lehet hogy titokban már ő is Allahot imádja?

Urancityhero 2019.02.06. 09:09:38

Miért ennyire ostoba ez a bejegyzés? Értelmetlen betűhalmaz.

chrisred 2019.02.06. 09:24:20

@illiberális: Ebben mi lenne ehhez a holland Saulus-Paulushoz hasonló nagy fordulat? A magyar szélsőjobb egyébként az antiszemita jellege miatt nem ellenséges a muszlimokkal szemben, míg a hollandoknál ez pont fordítva van. Az Ajax szurkolói közül a keménymag például cionista jelképeket és jelszavakat használ. Képzeljük el ezt egy magyar focicsapat ultráinál.

chrisred 2019.02.06. 09:26:24

Jut eszembe: ez a fickó a holland Szegedi Csanád.

Preszkirptivizmus 2019.02.06. 09:28:34

Rendkivul izlestelen a cim ehhez a cikkhez.

Emmett Brown 2019.02.06. 09:36:24

Csuhások, térdre imához! Nálunk is van precedens antiklerikális eszméket levedleni.

midnightcoder2 2019.02.06. 09:36:46

@Preszkirptivizmus: A cikkhez képest egész ízléses.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.02.06. 09:54:17

@midnightcoder2: @Preszkirptivizmus: mely ízlésbeli vélt előírást sérti meg szerinted és hol? had' tanuljunk. Köszi a visszajelzést!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.02.06. 09:55:03

@MAXVAL bircaman közíró: Lebuktál, hogy nem olvastál sokáig, a holland szélsőjobb liberális és nem jobb szerintem.

chrisred 2019.02.06. 10:25:53

@A kiló nem százat jelent.: Talán arra gondolnak, hogy erről a mondásról a közéletben egyből Kövér László és az ő bajusza jut az emberek eszébe, ami már az ízléstelenség szimbólumává vált.

Homo fideszbirkusz 2019.02.06. 10:26:38

Azt nézzétek majd meg amikor Orbán meg Rogán meg Szargyártó térnek át a muszlim hitre!
A Homo fideszbirkusz birkamenetük nyomban követi majd a vezírt és a templom helyett ezután mecsetekbe mennek majd melegedni.

Orbán meg 170 kilométer hosszú szögesdrót kerítést épít majd a meg nyitott határreszrekre, hogy így védje meg Magyarországot a hódítani jött keresztény turisták hordájától.

bgp 2019.02.06. 10:26:53

@A kiló nem százat jelent.: akkor mégjobb a birka logika szerint, liberálisból fundamentalista. Hajrá.

Homo fideszbirkusz 2019.02.06. 10:29:14

@MAXVAL bircaman közíró: "Még mindig jobb, mintha liberálissá vált volna."

Ruszki ügynök, eddig arról szólt a Kreml által nyomott propagandád, hogy a libsik azért hozzák be a muszlimokat, mert azok majd rájuk fognak szavazni.
Mi van most, Moszkva összezavarodott a fake newsokkal?

Pipas 2019.02.06. 10:34:21

Van ilyen. A csávó hétfőn még azt hitte, hogy az pegazuson mennybe menő mohamed története nevetséges, kedden meg úgy gondolta, hogy tiszta hülye aki nem hiszi el. Hétfőn még az egészet egy régi legendának gondolta, egy mesének, kedden meg úgy gondolta, hogy mindenkinek le kell csapni a fejét, aki ilyen marhaságot mer állítani.

Brix 2019.02.06. 10:36:37

A nyugati ultrakonzervativizmusnak és az iszlámnak van közös átfedése: ez a tradícionalista gondolkodás- a hűség, a hagyománytisztelet, a múlt értékeinek kiemelt szerephez juttatása, így nem is állnak olyan messze egymástól..
Más kérdés, hogy itt szimpla idiotimusról van szó, amely nem ritka , a szélsőséges politikai nézeteket valló emberek között...
Azért veszélyes mindenféle szélsőséges párt hatalomra juttatása, mert közöttük hemzsegnek az identitásváltó emberek... Nekem már Orbán pálfordulása is sok volt, a liberális internacionálé alelnöki székéből, az "illeberális demokrataságig" eljutni...Az emberek gondolkodása nem változik ennyit, ha csak nem opportunista , haszonlesők, vagy esetleg komplett idióták, mint a holland szélsőjobber politikusok...
A legjobb középen maradni politikailag, hiszen onnan könnyebb kissé elmozogni, mindkét irányban, teljes elhiteltelenedés és arcvesztés nélkül...

flydomi 2019.02.06. 10:37:47

@MAXVAL bircaman közíró: Még mindig jobb, mintha liberálissá vált volna.

bezony hazaarulo szutyok. :)
Egy popsi illibsi,mint te,inkabb a muszlim vallast valasztja,es elarulja kereszteny hazajat,ahogy te. :)) Harcoltok a migrik ellen,mikozben sunyi modon oket eltetitek es meg arra is kepesek vagytok,hogy muszlima avanzsaljatok magatokat nagy unnepi buli kozepette.,mikozben a sajat birka hivoiteket atbaxatok a palankon,:)) Ahogy csuti apad is. :))

www.youtube.com/watch?v=7mLtNI13J5U

chrisred 2019.02.06. 10:40:43

@balfaszokkal sáncoló: Emlékeim szerint ők akkor lettek volna hajlandóak megszavazni az alaptörvény módosítását, ha az a letelepedési kötvényre vonatkozik. Vagyis ők az iszlamizáció totális megakadályozását akarták, míg kormány a gazdag muszlimok bejutását továbbra is támogatni akarta.

MEDVE1978 2019.02.06. 10:41:35

Nyugaton a szélsőjobb számos esetben nem zsidóellenes, ugyanis az inkább a szélsőbaloldalnak van fenntartva. A szélsőbal ugyanis bevándorlóbarát, vallási szinten semleges (tehát az érkező muszlim bevándorlókkal szemben toleráns), ugyanakkor emberi jogi alapon Izrael ellenes és palesztinbarát, ez vezet végül el a zsidóellenességhez. Persze ez nem egy lokális, hanem egy általános zsidóellenesség, ami inkább a zsidók izraeli szerepvállaláshoz való viszonyra korlátozódik.

Érdekes, hogy a holland szélsőséges politikusok végül így döntöttek, de nem teljesen meglepő. Alapvetően az iszlám egy elfogadó és toleráns vallás, sok szép elvet lehet benne találni. Ugyanakkor nem annyira "csatornázott", mint a kereszténység, amit majdnem 1500 évig 1 vagy 2 központi figura irányított. A reformáció után ezeknek a figuráknak száma a többszöröse lett, illetve a technikai és tudományos fejlődés is inkább a keresztény irányzatokra hatott (mivel az iszlám területek elmaradottak voltak). Az iszlám sokkal decentralizáltabb, ami sajnos manapság abban is érződik, hogy a szélsőséges nézetek, értelmezések is helyet kapnak ugyanúgy, ahogy a mérsékelt emberbarátok. Vélhetően utóbbiak szerint tértek meg a holland politikusok.

Úgy gondolom, hogy szerepe van annak, hogy van szélsőjobboldal, akár Hollandiában. Ha morális értékítéletes címkét kell rá tegyek, azt kell mondanom, hogy önmagában rossz, összességében jó.
Miért jó? Egyszerűen azért, mert a duális világrendszer bukását követő rövid fejlődés (90-2008) után olyan folyamatok kerültek előtérbe, amelyekre a kormányoknak, országoknak reagálniuk kellett. Ha nem lenne populista szélsőjobboldal, ezekre a folyamatokra továbbra is szarnának, míg azok erodálnák a társadalmat.

Igazából két nagy ilyen folyamat van, ami egységet képez: az egyik az államokon belüli szétszakadás, a másik az államok közötti szétszakadás. Az első lényege, hogy nőnek a jövedelmi, érvényesülési és vagyoni különbségek az egyes társadalmakon belül, a jelenlegi struktúrák egyre kevésbé biztosítják a társadalmi átjárhatóságot és erodálják a XX. század legnagyobb stabilizációs vívmányát, a középosztályt. A második lényege, hogy a folyamatok beárazzák az egyes országokat, gyakorlatilag emberek milliót minősítve kevésbé fontossá (Kelet-Európa) vagy szükségtelenné (egyes afrikai országok) a nemzetközi gazdaság szempontjából.

Az első képzi a társadalmi belső feszültség döntő részét azzal, hogy a polgár azzal szembesül, hogy a tőke nem adóztatható, a gazdagok pedig nemzeti és nemzetközi szinten is sikeresen menekülnek az adóztatás alól. Sőt jellemző a tőke negatív adózása (amikor egy állam azért fizet, hogy a multi egyáltalán odamenjen termelni). A kormányok így fokozottan terhelik, megszorítják az átlagembert érintő rendszereket (oktatás, infrastruktúra, egészségügy stb.), illetve növelik a humán adókat (fogyasztás és jövedelem). A társadalom így azzal szembesül, hogy a kormány nem tudja megoldani a problémákat és ezért a tradicionális politikai szereplők (középutas néppártok) ellen fordul. Ugyanezt látni Németországban, ahol szétforgácsolódott a pár éve még stabil kétpárti váltórendszer 5-6 szereplőssé, egy profilú pártokat helyzetbe hozva vagy Franciaországban, ahol meg is bukott a régi estabilishment keresztény-konzervatív és szocialista része is. Kelet-Európában inkább jellemző ehelyett, hogy a domináns korábbi néppártok veszik fel a szélsőséges álláspontokat, hogy hatalomban maradhassanak.

A másik aspektus az országok értékelése a nemzetközi gazdasági rendszerben. Ha tradicionális közgazdasági szempontból nézzük, Szomália semmire sem jó. Nincs túl sok nyersanyag, nincs infrastruktúra, nincs béke, sőt egyenesen fizikai erőszak és háború van. Meg sok gyorsan szaporodó fekete ember. A világ gazdasági rendszere értékeli Szomáliát, szükségtelenre,ezért az nem nagyon jut külső forrásokhoz (ki akarna oda befektetni). Ezért az ottani emberek el akarnak vándorolni, ebben segíti őket, hogy látják a kánaánt (EU).

A folyamatok egymásba kapcsolódnak, hiszen a nemzetközi gazdasági rendszer olyan sok országot és embert értékel éppenhogy ne halj éhen, de élj a pokolban szintre, hogy azok elkezdenek özönleni Európába. Ez pedig tökéletes a szélsőségeseknek, mert megvan a külső ellenség is. De ha az ember hideg fejjel végiggondolja, akkor sem fenntartható az afrikaiak és egyes nem afrikai arab országok szaporodási üteme. Így ez is "hasznos", az EU-nak, hogy túléljen mérsékelnie kell a bevándorlást.

illiberális 2019.02.06. 10:42:55

@Homo fideszbirkusz: Nincs itt semmilyen zavar a libsik azért hozzák a muszlimokat hogy rájuk szavazzanak majd egy kis idő után úgy megszeretik őket hogy áttérnek a muszlim hitre! Itt inkább azaz érdekes hogy a holland szélsőjobboldaliak egyben liberálisok is na ezt Magyarországon nehezen tudnám elképzelni!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 10:43:13

@A kiló nem százat jelent.:

Ez most terminológiai vita. Ami szerintem nem idevaló, bár szívesen megvitatom ezt is.

A PVV a holland pártstruktúrában "szélsőjobbnak" számít, jelentsen ez bármit is.

Valójában inkább újjobb párt persze. S inkább az angolszász trendet követi, ahol az újjobb alapvetően klasszikus liberális (neoliberális) és nacionalista.

Ugyanaz, mint mondjuk Trump szellemi hátországa, mely abszolút ultraliberális, ami ott jobboldalnak számít a progresszív-liberalizmushoz képest.

Nyilván Kelet-Európában más a hozzáállás.
A kelet-európai populizmus következetesen antiliberális, azaz nagyobb államot akar, míg az angolszász populizmus szinte anarchista, nagyon kis államot akar, azaz következetesen liberális.

2019.02.06. 10:43:21

Újabb bizonyítéka annak, hogy létezik spirituális világ és az iszlám ott olyan fegyvertárral rendelkezik, amilyennel a nyugati világ itt. Illetve csak rendelkezett. elmenypark.net

ulpius66 2019.02.06. 10:43:33

Előre jelzem, fingom sincs a holland belpolitikai, pártpolitikai viszonyokról.....

Szerintem meg csak "annyi történt" hogy ez a Klaveren nevű úriember jól összeveszett a saját pártjának vezetőivel, erre jól kibaszták őtet onnan.... és mint ilyenkor lenni szokott (lásd Bod Péter Ákos, Mellár, stb...) a sértődött úriember vált a volt pártja legnagyobb ellenségévé, a legnagyobb bírálójává vált ...... OTT ÁRT A VOLT PÁRTJÁNAK, AHOL CSAK TUD!!!!!

Erre ő a legjobb módszernek azt tartotta, hogy jól beletér az iszlám hitbe!!!!
(hadd fájjon a volt pártjának, a vezetőknek...)

Ennyike.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 10:44:01

@Homo fideszbirkusz:

Ha választani kell az iszlám és az ateizmus közt, két kézzel szavazok az iszlámra, azt hiszem, ez világos.

2019.02.06. 10:44:25

@MAXVAL bircaman közíró: Az égiek szerint a pénz a hibás és nem az azt kezelni képtelen (fejletlenebb) embereik. Ilyen vagy te is a liberalizmussal.

2019.02.06. 10:45:10

@ulpius66: Mint az egykoron liberális Birca.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 10:45:17

@Brix:

Középen maradás = ez jellemzően a nem gondolkodó, folyton sodródó emberek magyarázkodása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 10:49:05

@flydomi:

Pedig világos.

Az iszlámban van egy értékes alap, s tévtanítások is. Semmi baj vele, míg nem akarja magát ránk erőszakolni.

Az ateizmus viszont értéktelen, nincs benne mit nézni.

_most_ 2019.02.06. 10:50:24

Annyira nem meglepő, hisz a jobboldali meg a iszlám kultúra nagyon is hasonló értékeket vall, korábban a magyar jobboldal is dicsérte az iszlámot, mert azt még nem fertőzte meg a liberalizmus, persze most már jobban örülnének egy liberálisabb iszlámnak :D

_most_ 2019.02.06. 10:53:45

@MAXVAL bircaman közíró: azért nem véletlenül sokkal fejletebb az ateista Nyugat-Európa, mint a mélyen vallásos Közel-Kelet, és sosem az ateisták szoktak terrorista merényleteket végre hajtani.

Bicepsz Elek77 2019.02.06. 10:55:52

@MEDVE1978:
Ott bukik, hogy a biologia(nepszaporulat)elobb-utobb a gazdasanal gontosabb lesz, mert gazdasagot par evtized alatt konnyu gelepiteni. Afrika meg nem a Nyugat jatszotere tobbe miota a kinaiak benyomultak.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.02.06. 10:58:37

@balfaszokkal sáncoló: jaaa :) nahát :) eszembe se jutott — ismert magyar szólás-mondás, az áthallás természetesen szerintem is vicces, de szerintem az ízléstelenség egy más kategória

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.02.06. 11:03:16

@balfaszokkal sáncoló: ja :) nem kell, a poszt még csak nem is iszlámellenes, a szélsőségesekkel szembeni irónia persze elkerülhetetlen — szerintem a kollegákat az zavarta, csak nekem furcsa a reakció, mert ennél durvább dolgokat is le szokás ma már írni, még csak idiótának se neveztem a faszit, hiszen nem vagyok elmeorvos

Pipas 2019.02.06. 11:03:33

"Alapvetően az iszlám egy elfogadó és toleráns vallás"

Tényleg?! Mégis kikkel szemben "toleráns" az iszlám? Kiket fogad el? Ne kamuzzál már ekkorát!

Pipas 2019.02.06. 11:08:35

@MAXVAL bircaman közíró: "Ha választani kell az iszlám és az ateizmus közt, két kézzel szavazok az iszlámra, azt hiszem, ez világos."

Mert ostoba vagy. Olyanokra szsvazol, akiknek arra van tanításuk, hogy ha a lényukat megerőszakolják, akkor a lányt meg kell ölni. Inkább, minthogy el kelljen fogadni az ateistákat, akik azt mondják, hogy "nem hiszem el a meséket, amiket te készpénznek veszel.

Látod ezért rossz a vallás: baromságokat beszélsz tőle!

flydomi 2019.02.06. 11:11:28

@MAXVAL bircaman közíró:

Ateizmusrol nem volt szo hazaarulo. :) Minden egyes hsz-el hazudsz,ahogy szoktal. :) Magyarazol folyamatosan,mig kozben szembekopod magad illibi popsi muszlim hivo. :) A keresztenysegrol frocsogtel sokszor,hogy a muszlim migri hordat meg kell allitani,ahogy apad is frocsogot rola,mikozben sunyi modon eltetitek oket es be engeditek a kereszteny vilagba a veszedelmet,mert ez a nagy hangoztatot kereszteny illibsi hozzaallasotok. :)) Majd fenykepet rakj fel,mikor a pulyaid imadkoznak a mecsetben,a nonemu ivadekaid burka-hurkaban feszitenek,mikozben a genetikai hulladekos him ivadekaid elvagjak anyukad torkat. :))

_most_ 2019.02.06. 11:11:49

Jól mutatja a történet, hogy azt lehet legkönnyebben utálni, amit nem ismersz, ügye Magyarországon is azért aratott akkora sikert a muszlim ellenes propaganda, mert a többség nem ismer személyesen muszlimokat, így mindent el tud hitetni róluk a fidesz propaganda.

midnightcoder2 2019.02.06. 11:18:16

@Brix: "Nekem már Orbán pálfordulása is sok volt, a liberális internacionálé alelnöki székéből, az "illeberális demokrataságig" eljutni..."

És amikor az addig antikommunista SZDSZ hirtelen koalíciót kötött az MSZ(M)P-vel ? A politikusi szakma alapkövetelménye a vastag arcbõr.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 11:20:09

@Pipas:

Nem vagyok az iszlám, csak annyit mondtam: a kisebb rossz az ateista liberális tomboláshoz képest.

midnightcoder2 2019.02.06. 11:21:18

@_most_: Azért, ha megfordultál egy-két iszlám országban akár csak turistaként is, akkor jó eséllyel annyira nem szeretnél tartósan ilyen helyen lakni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 11:21:34

@_most_:

Az ateisták inkább terrorbombáznak, 1000-szer több embert megölve, mint a terroristák.

Populista Pista 2019.02.06. 11:22:53

@_most_:
Nem szükséges személyesen találkozni mondjuk krokodilokkal ahhoz, hogy utáljad őket. Elég volna csak pár darab a Balatonban és máris nagyon más érzés fürödni benne. Muszlimból néhány darab talán még elmegy, de ha egy sincs akkor se fog senki zokogógörcsöt kapni.

_most_ 2019.02.06. 11:22:55

@MAXVAL bircaman közíró: szerintem Izrael pont nem ateista ország.

midnightcoder2 2019.02.06. 11:23:29

@MAXVAL bircaman közíró: A terroristák azért ölnek meg viszonylag kevés embert itt, mert rohadtul nem érdekük az európai liberális politikusok gyengítése. Nekik az lenne a legrosszabb forgatókönyv, ha Orbán és kollégái jutnának hatalomra.

chrisred 2019.02.06. 11:24:15

@MAXVAL bircaman közíró: Itt az ateisták alatt a kommunistákat kell érteni? Mert ha csak terrorbonbáztak volna...

_most_ 2019.02.06. 11:24:37

@Populista Pista: nem hiszem túl sokan utálnák a krokodilokat Magyarországon.

chrisred 2019.02.06. 11:25:58

@midnightcoder2: Tehát az európai liberálisok emberek ezreinek az életét mentik meg nap mint nap?

chrisred 2019.02.06. 11:28:51

@midnightcoder2: Legalábbis a magyar rendszerváltóké mindenképpen. Szerencsére egyre kevesebben aktívak, reméljük, inkább előbb, mint utóbb mindegyik az SZDSZ káderek sorsára jut.

chrisred 2019.02.06. 11:30:57

@MAXVAL bircaman közíró: Trump presbiteriánus, May anglikán vallású.

Pipas 2019.02.06. 11:38:51

@MAXVAL bircaman közíró: "az ateista liberális "

A kettőnek nem sok köze van egymáshoz, úgyhogy tologatod a kaptafán. Szokás szerint megint olyasmiről beszélsz, amiről halvány gőzöd sincs. :(

Pipas 2019.02.06. 11:43:57

@MAXVAL bircaman közíró: "Az ateisták inkább terrorbombáznak, 1000-szer több embert megölve, mint a terroristák."

A terrorbombázásban a legjobbak az amerikaiak voltak, akik közt legendásan sok a keresztény. Vallásosabbak, mint európa, gyakorlatilag törökországgal vetekednek vallásosságban.

Akkor most mondhatjuk azt, hogy a keresztények terrorbombáznak? Ugye nem? Attól, hogy a kommunisták hivatalosan ateistának nevezték magukat még nem kenheted minden bűnüket az ateistákra, mint ahogyan hitler bűneit sem kenjük sem a keresztényekre, sem a kutyatulajdonosokra, sem pedig a vegetáriánusokra.

Úgy két év után ezt már illene felfognod... tudom, a vallásod akadályoz ebben, amit mondasz, azt hinned kell, mert jobbnak kell tartanod magad mint azok, akik nem vallásosak. Tudok, akik azért hisznek el dolgokat, mert vannak rájuk bizonyítékok, nem azért, hogy jól érezzék magukat. :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 11:51:28

@chrisred:

Ez személyes ügyük, ami a kérdés szempontjából lényegtelen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 11:55:15

@Pipas:

Elvileg valóban nincs egymáshoz közük, a liberalizmus alapítói mind hívő protestáns keresztények voltak. De MA már közük van egymáshoz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 11:56:26

@Pipas:

Személyesen hiába keresztény XY, ha egy nem-keresztény cél érdekében cselekszik.

Ezen az alapon az én munkahelyem is keresztény, hiszen ott dolgozom én.

chrisred 2019.02.06. 11:59:42

@MAXVAL bircaman közíró: A hitbéli meggyőződés mindenkinek a személyes ügye. Ott kezdődnek a gondok, ahol ez nem igaz, lásd muszlim fanatikusok.

chrisred 2019.02.06. 12:01:21

@MAXVAL bircaman közíró: A logikád szerint csak az lehet keresztény, aki egy keresztény szervezetnek dolgozik.

erkölcsi hulla 2019.02.06. 12:07:56

Ezek a politikus kutyák pénzért mindenre kaphatóak, ha kell szembe is szarják magukat és az elveiket.
Mint itt is látszik. Biztos támogatták a cégét pár milliócskával, ha áttér a kecskebaszók hitére.

Férgek.

Brix 2019.02.06. 12:14:42

Be kellene már fejezni, hogy minden polémia megtárgyalása, a meggyőző érvek hiánya miatt mindig liberálisozáshoz vagy nácizáshoz vezet...Az ilyen egysíkú gondolkodás, amikor ehhez hasonló jelzőket aggatnak a vitapartnerre, az érvtelenség beismerését jelenti...
A fő gondom nekem az , az ultrakonzervatív , alt-right politikával, hogy túlságosan profán módon közelíti meg a valóvilág történéseit, és valós, működőképes politikai megoldások helyett , megpróbálja illúziókat kínál a néptömegeknek...
A való világ realitásival senki sem mer szembenézni, azaz: a globalizáció sok szempontból negatív világfolyamatait senki sem fogja tudni megállítani, különösen a populisták nem...
A multikulti , a migráció előretörése és a nemzetállamok átalakulása még csak a kezdeteknél tart....Európa nem tud autark állapotban maradni , ekkora gazdasági potenciállal, fogyó népességgel, és sok ezer km-es , teljesen védhetetlen határokkal...
A "vágy" nyilván az , hogy megmaradjon a "fehér, keresztény, homogén" nemzetállam - de ez csak egy össznépi illúzió- amit most meglovagol a populista politika- a szomorú? jövőt , senki sem tudja visszafordítani.... Bárki kerüljön hatalomra , a globális trendeket nem tudja megtörni, legfeljebb időlegesen lassítani...

Helga Beauty Salon. 2019.02.06. 12:26:21

Ez a muzulmanizálódó jóember érdekes ugyan, de egyáltalán nem szokatlan jelenség!
Régen elvétve jött hír magáról megfeledkezett részegen tivornyázó képviselőről, fogadáson viselkedni nem tudó bumburnyák honatyáról, esetleg az asszonyt vak komondorral megmerénylő macsóról, de ezek sem egyfolytában tolták a műsort, hanem eseti botlásaik voltak. Manapság a pártok nem tudom milyen okból, de olyan képviselőket visznek a parlamentbe, akik tíz danos idiótákként nyilvánulnak meg minden esetben, a normális ember csak hüledezik a tetteiken. Hogy honnan szedik őket a jóisten sem tudja!

Pipas 2019.02.06. 12:27:35

@chrisred: "A hitbéli meggyőződés mindenkinek a személyes ügye."

Miért lenne már az?! Miért lenne magánügy, hogy a világ fontos kérdéseiben mit gondol valaki, ha az alapvetően befolyásolja a viselkedését? Ha egy orvosnak meggyőződése, hogy a betege a halála után a világ legjobb helyére kerül, akkor ez az ő "személyes ügye"? Egészen biztos, hogy még egy picit sem befolyásolja a viselkedését?

Ha egy tanárnak meggyőződése, hogy azok a diákjai, akik nem fogadják el Krisztust személyes megváltójukként, azok a pokolra kerülnek, az miért lenne a magánügye? Biztos vagy benne, hogy még egy kicsit sem próbálja meg vallásra nevelni a diákokat?

Ha egy biológusnak a személyes meggyőződése, hogy az evolúció marhaság és az isten teremtette az embert, akkor az ugyanolyan jól meg tudja tanítani a tudományt, amit ma már sokan úgy emlegetnek, hogy "evolúciós biológia"?

Nem, ezt nem fogadom el, a személyes meggyőződés, a hit nem magánügy. Szemérmesen magánügyként kezeljük, ha elismert történelmi vallásokról van szó, de ettől még nem lesz magánügy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 12:29:16

@chrisred:

Nme, ez nem így van.

Nyilván egy keresztény nem lehet olyan munkakörben, mellyel közvetlen módon keresztényellenes eredményt segít elő.

De még ilyen helyen is lehet, ha az ő személyes tevékenysége irreleváns.

Pl. ha könyvelő vagy egy homokos bárban, azt teheted keresztényként is. De tulajdonosa nem lehetsz már.

Pipas 2019.02.06. 12:30:26

@Helga Beauty Salon: "Hogy honnan szedik őket a jóisten sem tudja!"

Így igaz. A zsíroskenyér kiesik az ember szájából, amikor meghallja némelyiket nyilatkozni. Mint múltkor az a tízparancsolatos orvos/politikus csávó, aki két ezer éves legendák alapján szervezné újra az egészségügyet.

Fél lépésre állunk attól, hogy a parlamentbe elkezdjenek birkát áldozni vagy varázsigéket kántálni. Elég félelmetes érzés ezt végignézni.

Pipas 2019.02.06. 12:36:56

@MAXVAL bircaman közíró: "Személyesen hiába keresztény XY, ha egy nem-keresztény cél érdekében cselekszik."

Már megint fordítva ülsz a lovon. Hihetetlen, hogy képes vagy mindent kifordítva látni. :D

Nem az a lényeg, hogy "keresztény céllal" cselekszik -e valaki, hanem az, hogy a cselekedeit a keresztény írások segítségével képes -e indokolni, felmenteni. Ha azért merek megtenni valamit, mert az ószövetségben találtam egy passzust, ami alapján megtehetem, akkor bizony van köze a kereszténységnek a tetteimhez, a kereszténységgel mentem magam, azzal indokolom a tetteimet. Az, hogy más keresztények azt mondják, hogy ezt hiba volt megtennem, az rohadtul nem számít.

Az ateisták soha nem fogadnak el olyan könyvet, ahol az van, hogy X milyen frankó csávó, felvitte a hegyre a fiát és majdnem megölte, annyire eltökélt volt. A keresztények ilyen könyvből tanulnak. Ha az ateista felviszi a fiát a hegyre, hogy elvágja a nyakát az egészen biztos nem azért tette, mert ateista. Ha a keresztény ugyanezt teszi, akkor az a kereszténység hibája.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 12:40:16

@Helga Beauty Salon:

A liberálissá züllő Európa jelensége hosszú ideje, hogy egyes kiábrándult emberek egzotikus vallásokban keresnek gyógyírt.

Régi jelenség ez, Már a XVIII. században megjelent a "szent vadember" dicsőítése, aki együtt él tökéletes harmóniában a természettel, míg mi elromlott, ipari emberek átkozottak vagyunk.

Aztán ennek modern formája, hogy legyünk buddhisták, muszlimok, stb. az majd csodaszeráen megtisztít bennünket.

Helga Beauty Salon. 2019.02.06. 12:40:33

@Pipas: "Hogy honnan szedik őket a jóisten sem tudja!"

Így igaz. A zsíroskenyér kiesik az ember szájából, amikor meghallja némelyiket nyilatkozni. Mint múltkor az a tízparancsolatos orvos/politikus csávó, aki két ezer éves legendák alapján szervezné újra az egészségügyet."

Ahogy olvastam a hozzászólásodat egy valami megerősödött bennem amit eddig is tudtam!
Azt írod itt debil módon hogy kétezer éves legendák alapján szervezik az egészségügyet!
Szóval azt nem tudom hogy a szellemi fogyatékos képviselőket honnan a bánatból hozzák, viszont az holtbiztos hogy a hozzád hasonló sutyerákok igényeinek kielégítésére sípolgatnak arénáznak, ajtónak szaladnak illetve viselkednek úgy általában páviánok módjára!
Ez már a demokrácia legmagasabb foka, nektek elmebetegeknek is vannak közvetlen képviselőitek a parlamentben!

chrisred 2019.02.06. 12:41:30

@Pipas: Én nem azt mondtam, hogy senkinek sem befolyásolja a szakmai tevékenységét. Egy papnak nyilvánvalóan messzemenően befolyásolja. De ha a hitbéli meggyőződését az egész életmódjára ki akarja terjeszteni, akkor olyan élethivatást válasszon magának, és ne olyant, mint a felsoroltak, ahol alapkövetelmény a lelkiismereti semlegesség. Mint ahogyan régen lehetett lelkiismereti okokból fegyver nélküli szolgálatot választani. De azt nem lehetett, hogy bevonult katonának, és utána lelkiismereti okokból megtagadja a parancsot.

MEDVE1978 2019.02.06. 13:15:46

@Brix: Nos, két dolog jutott erről eszembe. Az egyik lehetőség, hogy hasonló outputnál, egy bizonyos szinten növekvő vagyoni állapotnál szükségszerűen ugyanaz a társadalomszerkezeti állapot fog beállni. Magyarul hiába nő a latinók és négerek aránya az USA-ban, ezek a latinók ugyanúgy a társadalmi státuszukat akarják majd megtartani és megvédeni a bevándorlóktól. Hiába jön be X millió néger és arab Európába, ha szinten akarja tartani az életszínvonalat, akkor előbb-utóbb kardinális problémaként jelentkezik majd nála a migráció, az, hogy a kevésbé szerencsés honfitársai özönleni akarnak befelé.

Sokan a PC forradalmat is félreértik, mert az inkább az üzletről szól, mint szívjóságról. A Disney fizetővendégeinek jelentős része már latinó, néger vagy sárga. Éppen ezért kell a Star Warsba erős latin beütésű, kreol pilóta, néger rohamosztagos és sárga szerelőlány.
Ugyanez a helyzet sok más termékkel is. Egy Nike elad mindenkinek, ezért nyilván neki a sokszínűség lesz kifizetődő minden szinten. Money makes the world go round.

A másik a destabilizáció. Ebből a szempontból sajnos leginkább Európa áll szopóágon. Igen ott van az USA-t délről érő migrációs nyomás, de az USA déli határán Mexikó, egy másik erős középhatalom van, ami képes megállítani vagy mérsékelni a nyomást. Emellett az amerikai kontinens népességnövekedése jóval elmarad Afrikáétól. Meg kell nézni, hogy hol van fenntarthatatlan népesség-növekedés a világon. Ez néhány ázsiai ország és Afrika. Ázsiát inkább a kemény közép- és nagyhatalmak jellemzik, amelyek kezelik a migrációs nyomást. Tehát, ha egymillió bangladeshi úgy döntene, hogy inkább Kínába vagy Japánba megy, nem tennék zsebre, amit kapnának. Marad a Közel-Kelet meg ugye Afrika, mint válsággóc. Ennek pedig a legfőbb iránya Európa.
Európában nagyon kevesen képesek a józan megoldás megtalálására. A mainstream sajtót mindenféle álmodozó humanista tartja kezében, ahogy a politikusok egy része is végtelenül rövidlátó. Sajnos az igazság valószínűleg az, hogy az afrikai probléma nem kezelhető és két megoldása van: az egyik, hogy valahogy visszaesik a népszaporulat és brutálisan magas népességszám (éhínség, háború, polgárháború, járványok stb.), a másik, hogy a migrációs nyomás destabilizálja az európai jóléti rendszerek maradványát. Utóbbi elkerülése miatt pozitív a szélsőjobb hatása, hiszen az erkölcsi alapon érvelő álmodozóknak ellenhat és visszahúzza őket a földre.
A jelen technológiai helyzet mellett szerintem nincs humanista megoldása az afrikai és közel-keleti népesedési növekedés okozta problémának, ezért szintén azt gondolom, hogy ezt kár számon kérni akár a mainstream, akár a szélsőséges pártoktól. Megoldást csak a népességcsökkenés vagy korábban páratlan technológiai fejlődés jelenthet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.06. 13:19:23

@chrisred:

Ugyanez igaz az ateistákra. Lehet szabadon ateista a 4 fal között, de ez ne befolyásolja munkáját.

chrisred 2019.02.06. 13:38:40

@MAXVAL bircaman közíró: Nyilvánvaló, egy ateista ne menjen el papnak.

chrisred 2019.02.06. 13:43:40

@MEDVE1978: Európát a nagyhatalmak destabilizálják, és ebben a tekintetben nagy az előnyük, mivel az USA, Oroszország és Kína is erős központi irányítással rendelkezik, míg Európa széttagolt és egymással szembenálló részekböl áll.

Pipas 2019.02.06. 13:52:57

@Helga Beauty Salon: "Azt írod itt debil módon hogy kétezer éves legendák alapján szervezik az egészségügyet! Szóval azt nem tudom hogy a szellemi fogyatékos képviselőket honnan a bánatból hozzák,"

A bibliából vette a pasas, azt állította, hogy ha az emberek betartanák a tízparancsolatot majdnem az összes egészségügyi problémájuk megoldódna. Azaz szerinte a betegségeket, egészségkárosodásokat nem vírusok, baktériumok, mérgek, a táplálkozás, az öregség okozza, hanem azok isten haragját, büntetését jelzik. esetleg démonok okozzák, ahogyan Jézus gondolta. Ezek bizony több ezer éves legendák.

"viszont az holtbiztos hogy a hozzád hasonló sutyerákok igényeinek kielégítésére sípolgatnak arénáznak, ajtónak szaladnak illetve viselkednek úgy általában páviánok módjára!"

Valakivel összekeversz öregem. Én jobboldali gondolkodású, nacionalista, konzervatív ember vagyok. Beleestél abba a hibába, hogy minden keresztény jobboldali, minden ateista liberális. Ez amolyan bircaman szintű világlátás. :D

Pipas 2019.02.06. 13:57:28

@MAXVAL bircaman közíró: "Sose a szöveget kell nézni, mindig csak a tanítást."

Hát persze. Nem az a lényeg, hogy mi van odaírva, hanem majd te megmondod, hogy azt hogyan kell érteni. A baj csak az, hogy van ezernyi nálad okosabb ember, akik meg mást mondanak arról, hogy mi a "tanítás". :D

chrisred 2019.02.06. 13:57:45

@MAXVAL bircaman közíró: Mi másról? Nem nagyon ismerek más szakmát, aminek a vallási meggyőződés szükséges kelléke lenne.

Populista Pista 2019.02.06. 14:05:21

@_most_:
A muszlimok és a krokodilok is veszélyesek. Az evolúció azért alakította ki a veszélyérzetet, hogy jobb esély legyen a túlélésre. Ha az útálat a veszélyérzet szubjektív kivetülése, az is megfelel a célnak: az egyéni fittség növelése a túlélésért folytatott verseny szempontjából.

chrisred 2019.02.06. 14:11:53

@Populista Pista: A krokodilokat az evolúció alakította ki, a muszlim vallás az emberi társadalmi együttélés egyik produktuma. Ha ezen a vonalon ajarsz továbbhaladni, akkor ne rejtőzz a pc mögé, mondd ki, hogy nem a muszlimokról, hanem a sötétbőrűekről van szó. Mert az tényleg evolúciós válasz a napsugárzásra.

Tangooo 2019.02.19. 12:11:27

A "betérés" kifejezés a zsidó hit felvételét jelenti. Az eredeti cikkben is a "convert" szó szerepel, ami nem betérést jelent, hanem áttérést, átváltást.
süti beállítások módosítása