Melyik az égetőbb probléma? Egy szép régi épületben emberi hibából keletkezett tűzkár vagy csak tavaly 7900 négyzetkilométer felégetett esőerdő Brazíliában? Vagy a gótikus katedrálisoknál is ősibb emberi hülyeség? Április 22. a Föld napja. Bolygónk pedig lángokban áll.
Nagyobb a füstje mint a lángja.
Franciaország gazdag ország, Párizs talán néhány nap alatt több pénzt keres a turistákon, mint a Notre Dame-ban keletkezett tűzkár, mégis többen mozdulatak meg világszerte, hogy segítsék a helyreállítást, adományokkal, szolidaritással, megosztásokkal.
A Cathédrale Notre-Dame de Paris ugyanis szimbólum. A félig befejezettnek tűnő tornyairól híres gótikus katedrális sok mindent megélt hosszú élete során, hozzátapad a francia történelem, ami a franciák által gyarmatosított világban a világ történelme is egyben. Hiszen mi is többet tudunk 1789-ről, mint az ukrán vagy a lengyel testvéreink történelméről, torz világképünkben ők is "csak" hozzánk hasonló keleteurópiak, félperiféria. De a Notre-Dame az a Notre-Dame. Hiszen még egy Disney-rajzfilmben is szerepel. Mindenki, aki szeretné a nagyvilág szemében civilizált embernek mutatni magát, az most hamut kellett szórjon a fejére. Látványosan.
A jószándék mellett van ebben némi szánalomra méltó emberi gyarlóság is.
A műszaki baleset kapcsán mindent megtudhattunk a Notre-Dame-ról. Többet mint saját húsvér problémáinkról. Azt is, hogy már nincs akkora fa Franciaország területén, amiből a katedrális tartógerendáit pótolni lehetne. Majd importálnak a párizsiak abból a harmadik világból, aminek szisztematikus kifosztására nyugati világ épült. Miközben a katedrális égő tetőszerkezete emberek millióinak együttérzését váltotta ki azonnal összemérhetetlenül kevesebb figyelmet szenteltünk a világon minden másnak. Ennek az egyetlen épületnek a helyreállítására rögtön annyi adomány gyűlt, amiből egész Budapest egy évig finanszírozható volna. Eszement, érdemtelenül nagy összeg.
Az első napokban érkező milliárd dollárnyi adomány az afrikai országok jó részében felszámolná az éhezést. (Bár akár az is elég volna, ha kevesebb élelmiszert dobnánk a kukába. Afrika segélyezése persze bonyolult történet.) Nagyságrendileg tehát most egyetlen épület miatt megmozdult az egész emberiség olyan mértékben, mint amennyire az emberiség kontinensnyi problémái miatt kéne.
A legfontosabb kérdések úgy látszik nem annyira égetőek az emberiség számára. Legyen szó akár az éhezésről, akár a bolygó megmentéséről.
Néhány lángoló gerenda elég volt beindítani tömegek empátiarohamát, de évi 5000-8000 négyzetkilométer felégetett esőerdő Brazíliában nem vált ki ilyen reakciókat. Pedig azon a túlélésünk múlhat. 1970 óta a brazíliai őserdő egy ötödét pusztítottuk már el. Ha ebben az ütemben haladunk száz év múlva egyáltalán nem lesz fa az Amazonas-i esőerdőkben. És garantáltan minden más is romokban fog heverni, nem csak a Notre-Dame, hanem az egész emberi civilizáció. Nem éppen Disney-rajzfilmbe illő történet.
Talán joggal lehetünk büszkék katedrálisok vagy a technika csodáira, de az emberiség ezen reakciói alapján nem kimutatható, hogy létezik intelligens életforma a bolygón. Felemelő érzés az is, amikor baj esetén az emberek mind megmozdulnak és közösen lépnek fel. De empátiánk olykor annyira tévutakon jár, hogy még az is hihető volt, hogy idehaza pénzt gyűjtöttünk Isaura kiszabadítására. Egyetlen fehér rabszolgalány szívbemarkolóra hangolt filmbeli története több empatikus reakciót váltott ki, mint fekete rabszolgák millióinak valós sorsa.
Helyes globális döntésekhez a szív rég nem elég. Az emberi empátia olyan, mint a nyugdíjas házaspár, akit házaló csalók vernek át és fosztanak ki gagyi és megtévesztő termékbemutatókon. Észnél kéne lennünk. Magunk alatt vágjuk a fát. A Notre-Dame tüze bagatell, ahhoz a világégéshez képest, amit az egyetlen lakható bolygón magunknak okozunk.
Feltüzelt érzelmek.
A tűz, az emberiség első vívmánya, meleget és védelmet is adott számunkra, de egyben a legrettegettebb veszélyforrásunk is volt, ha elszabadult és pusztító erdőtűzként oltott ki minden életet. Ősi reflexünk, hogy felkorbácsolja érzelmeinket és szélsőséges reakciókat vált ki belőlünk. Nemcsak az empátiánkat tüzeli fel, nemcsak a félelmeinket szítja fel, de a gyűlöletet is.
A Notre-Dame iránti eltúlzott mértékű nyugati szolidaritás szükszerűen váltotta ki a harmadik világbeli emberek indulatát: a valódi égető problémák nem Párizs közepén találhatóak. A nyugati ipari társadalom által okozott klímaváltozás Afrikában és a Közel-Keleten érezteti elsősorban hatását. Perzseli fel a termőföldeket, számolja fel az emberi élet alapfeltételeit — okozza milliók kétségbeesett elvándorlását.
E kétségbeesés primitív reakciókat is kivált. Dühöt és gyűlöletet a nyugati igazságtalansággal szemben. Amikor a francia bevándorló diáklány kifakad, hogy "leszarom a Notre-Dame-ot, csak ti fehérkék deliráltok", akkor ennek ad hangot. És világos, hogy nem tehetné meg ezt mondjuk a mekkai legutóbbi szerencsétlenség miatt Szaud Arábiában főleg öntudatosan ateista kommunista nőként, ahol a katasztrófa emberéleteket is követelt. Ilyet csak nyugaton lehet. 29 éve nálunk is. Amikor szándékosan szélsőségesen és provokatívan ad hangot indulatainak, akkor a legrosszabb nyugati, francia hagyományokat követi.
A szólásszabadság ugyanis szintén kétélű vívmány: akár a tűz. Ugyanúgy kell tisztelnünk, félnünk és védenünk.
Akár igaz, akár nem igaz: csak a nyugati társadalomban megtűrt ez a fajta szólásszabadság. Másmilyen pedig nem létezhet. Így nekünk sem "fatvával" és kiátkozással kell fogadnunk. De nem is önfeladó toleranciával. Józan és átgondolt válaszra volna szükség.
Nem is lehetne franciább és fehérebb, mint amikor a fehér ember ellen uszít. Hiába tagadja az arab származású diáklány kapcsolatát a francia történelemmel, pont ez a történelem az, ami a Notre-Dame-ban is testet öltve megadja ezt a szabadságot az emberi lélek számára. És ez legalább annyira felbecsülhetetlen közös kincse az emberiségnek, mint a bolygó ökológiai rendszere, ami megszült és táplál minket. Szélsőségességében a diáklány legalább annyira obszcén módon francia, mint a Charlie Hebdo, amelynek szerkesztői az emberi jóérzés és az iszlám elleni provokációi miatt muszlim szélsőségesek áldozatává is váltak. Ugyanígy tüzelik fel egyes muszlimok hasonló rasszista kirohanásai az európai rasszizmust.
A gyűlölet mindig gyűlöletet szül, tudjuk. Ok és okozat láncolata nyilvánvaló, azonban nem ad felmentést sem egyik, sem másik szélsőséges reakcióra. Legfőképp egyetlen szélsőséges kijelentés sem jogosít fel a fizikai erőszakra. És azt talán szintén nem tudtuk, hogy a kritikátlan empátia szintén gyűlöletet szül. Ahogy a kritikátlan tolerancia szintén előbb-utóbb túlreakciókba csap át. Ez a gyűlölet a klímaváltozással együtt egyszerre emésztheti fel az emberiség egyetlen és közös életterét. Hamuvá váloztatva mindent, amiért elődeink gyönyörű katedrálisokat és mecseteket emeltek egykor.
A Charlie Hebdo elleni merénylet után mindenki Charlie volt — talán jogosan. De nem csak Charlie vagyunk, hanem az arab diáklány is. A Föld napján a bábeli hangzavarban meg kéne hallanunk amit a bolygó üzen: je suis Notre-Dame.
Kitölthető legfrisebb felmérésünk az EP-választásra:
Még több közvéleménykutatás:
Amit a HVG.hu elfelejtett megírni az LMP-ről
A HVG volt régen az a hetilap, amit érdemes volt kézbevenni, ha az ember informatív anyagokat akart olvasni pártpropaganda helyett. Kevesen tudják, de a HVG.hu-t nem ugyanaz a szerkesztőség készíti, mint az amúgy szintén jobb napokat és magasabb olvasottságot is megélt hetilapot. Mostanában...
