Az Extinction Rebellion újabb megosztó akcióval hívta fel magára a figyelmet. Négy brit országos napilap terjesztését gátolták meg akciójukkal — írja a Guardian, amit nem vett célba a szabad sajtó elleni példátlan támadás.
Rupert Murdoch sajtóvállalata elleni XR poszter. Úgy döntöttem akkor tegyünk eleget a kérésnek, írjuk meg az igazságot az XR-ről is...
Nemcsak Magyarországon éri úgy tűnik támadás a szabad sajtót.
Nagy-Britanniában sem fenékig tejfel a sajtószabadság úgy tűnik, csak ott nem a hatalom, hanem szélsőségek igyekeznek nyomás alá helyezni a médiát és befolyásolni annak működését.
A 2018-ban alapított Extinction Rebellion (XR, "Kihalás Lázadás") aktivistái Rupert Murdoch sajtómágnás négy országos napilapjának újságosstandokon való megjelenését tudta megakadályozni múlt szombaton, ami évszázadok óta nem látott támadásnak számít a szabad sajtó ellen legalábbis nyugaton. Tüntetőik eltorlaszolták a nyomdák kijáratait. Az akciót egyszerre ítélte el a konzervatív brit miniszterelnök, Boris Johnson és a baloldali, alapítványi tulajdonban álló független Guardian. A miniszterelnök (maga is egykori neves publicista) kiemelte a szabad sajtó, mint a kormányt számonkérő intézmény fontosságát egy demokráciában. Teljességgel elfogadhatatlannak nevezte, hogy valakik ilyen módon korlátozni kívánják az emberek hozzáférését. A baloldali Guardian azért kiállt a tüntetők demokratikus jogai mellett is. Johnson kiemelte, hogy a szabad sajtó "kulcsfontosságú hazánk jövője szempontjából, ideértve a klímaváltozás elleni küzdelmet is". Kiváló válasz.
Hazánktól eltérően egyetlen munkáspárti politikus kivételével az ellenzék is elítélte a politikailag motivált akciót, a baloldali képviselő azt tweetelte a jobboldali lapokat ért támadás kapcsán, hogy "Bravo XR!", majd törölte vagy "véletlenül törlődött" az Egyesült Királyságban vállalhatatlan poszt. Nálunk ez máshogy zajlott volna és ezen érdemes elgondolkodnunk. Most a független sajtó kapcsán krokodilkönnyeket ejtő egyes ellenzéki politikusok/újságok előszeretettel vonják kétségbe mások és nem is feltétlenül politikai ellenlábasaik jogát is az újságíráshoz, így a kényszerből zömében kezdő újságírókkal újrainduló Indexét is. Ilyesmi Nagy-Britanniában elképzelhetetlen lenne. Persze az is elképzelhetetlen lenne, hogy egy szép napon egy egész szerkesztőség arra ébredne, hogy márpedig nem szeretne Rupert Murdoch-nak dolgozni, akitől előtte éveken, évtizedeken át felvette a fizetését. Körberöhögnék őket. Mi magyarok máshogy csináljuk ezt. Sajnos rosszabbul.
A jobboldali tabloidok, a The Sun és a Daily Mail, a mértékadó, deklaráltan konzervatív, mérsékelt The Times és Daily Telegraph, aminek Boris Johnson miniszterelnök állandó kolumnistája volt, és a nem is NewsCorp-hoz tartozó Londonban ingyenesen terjesztett, de ugyanúgy konzervatív (korábban blairista) tabloid Evening Standard nem tudott a támadás miatt több helyen megjelenni a standokon. Képzeljük el ugyanezt saját kedvenc lapunkkal. Talán némileg könnyebben átérezhető, mi a baj az akcióval.
Az XR persze azzal védekezett, hogy — és ezt magyarként könnyű megérteni — a szabad sajtó "nem is szabad", öt ember kezében van az egész és egyébként is az az igazság, amit ők gondolnak, nem pedig amit a lapok megírnak. Hát mi az igazság és ki mondhatja meg?
Mit mond "a" tudomány?
Az Extinction Rebellion lényegében azzal a tudományosan sehol sem alátámasztott riogatással követel azonnali változásokat, hogy a klímaváltozás miatt a bolygó pár évtizedes időtávon belül lakhatatlanná válik, a civilizáció összeomlik, a gyerekeink nem élik meg a felnőtt kort, és egyéb szörnyűségek, ami — ismétlem — nem találkozik egyetlen komoly tudós értékelésével sem, hacsaknem épp maga is valamely hasonló szervezet elkötelezett híve vagy feltűnési viszketegségben szenvedő aktivista. A tudós és aktivista attitűd keverése nem előnyös kombináció.
A tudós jó esetben az igazságot keresi, az aktivista a saját igazát akarja másokra erőltetni.
Az ember okozta klímaváltozás valós jelenség. Nem elüthető azzal, hogy "a klíma mindig is változott", bár ez is ténykérdés. A változás mértéke és dinamikája valószínűleg nem precedens nélküli, ettől még jelentős beavatkozás a természetes folyamatokba, aminek a kifutását és pontos hatásait nem ismerjük. Ez önmagában még nem ad okot az extrém túlzásokra. Sem alapot az Extinction Rebellion fő követelésének: a "kapitalizmus megdöntésének", bármit jelentsen az, azon túl, hogy a gazdaság (nem a klímaváltozás miatt, hanem az XR számára kivánatos cél elérése által), mint olyan, összeomlana. Egész biztos, hogy nem az jelenti a civilizáció megmenekülését, ha visszaküldünk mondjuk 6-7 milliárd embert előbb a középkorba, majd az éhhalálba természetesen.
A marxizmus-leninizmusnak sem volt programja a kapitalista termelés átalakítására, tulajdonosok helyett pártitkárokat kaptunk, nem volt jó csere, az emberi és természeti erőforrásokat pazarló és a környezetnek sokkal jobban ártó államszocializmus csődje mindenki számára transzparens ma már. Az XR-nek még annyi ötlete sincs természetesen, mint a kommunistáknak volt... Ma csak mémek vannak.
XR: "Holokauszt, genocídium következik be ismét, csak ezúttal világméretekben a nyílt színen zajlik".
"A mai gyerekek 10-20 éven belül meg fognak halni."
Így. A tét tovább nyilván nem emelhető. A BBC riportere megkérdezte az XR szóvívőjét, hogy mégis mire alapozza ezt, mert elolvasván az IPCC-jelentéseit sehol sem talált hasonló értékelést, előrejelzést, sehol sem írják, hogy többmilliárdnyian fogunk meghalni. Főleg miért pont a gyerekek és pláne 10-20 éven belül...
Kitérő választ kapott a megválaszolhatatlan kérdésre. Az XR szerint már most érzékelhető a tömeges migráció, amit szerinte a klímaváltozás miatt szárazság okoz. És szerinte sok tudós mondott hasonlót. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy bár néhány tudós előállt is hasonlóval, ahogy a pandémia során is celebbé vált néhány tudós, de a tudóstársadalom zöme nem ragadtatja el magát ilyen kijelentésekre. Nincs kristálygömbjük.
A klímaváltozás leánykori nevén globális felmelegedés, mint olyan növekvő csapadékmennyiséget hoz majd általánosan, de annak eloszlása megjósolhatatlan természetesen. Ez az első kőbe vésett fizikai tény. A másik, hogy a tömeges migráció és megannyi emberi szenvedés okozója elsősorban a polgárháborúk és a vallási fanatizmusa és messze nem vagy nemcsak a klímaváltozás. Ezeknek is az ember a felelőse, csak hát nem segít rajta szemernyit sem, ha holnaptól nem ülünk repülőre. Éppenséggel ezt idén a karantén-hisztéria kapcsán kipróbáltuk, és a kieső turizmus a harmadik világ gazdaságait valóban térdre kényszerítette, tömegek zuhantak mélyszegénységbe, újra megjelent az éhezés. Mert nem ülhettünk repülőre...
A következtetések levonását az olvasóra bízom, mint mindig
Mire jó ez? Szavazatszerzésre, talán. De Boris Johnson úgy nyert választást, hogy el se ment a klímavitára a kampányban. A gyerekek krónikus szorongása viszont kimutatható számos országban: sokan aggódnak a jövőjük miatt, ami gyerekként nem volna még a dolguk, káros a fejlődésükre. És ami ennél rosszabb: okuk sincs rá. Nem szabad rájuk ilyen terhet tennünk.
Nemcsak az Extinction Rebellion házal ezzel a képtelenséggel, de a politikusok is próbálnak feltűnni vele. Alexandria Occasio-Cortez az amerikai Képviselőház demokrata üdvöskéje is 12 évet jósol nekünk mindössze. De az is lehet, attól retteg, hogy saját politikai karrierje lesz még ennél is rövidebb, ideje tehát sietni... Mire alapozza kijelentését? Semmire. Ilyen változásoknak semmi jele.
Még Greta Thunberg a klímaaktivizmus alig pár éve berobbant tinédzser médiasztárja sem fogalmazott ennyire szélsőségesen könyvében: "2030 után olyan visszafordíthatatlan láncreakciók indulnak be, amit nem tudunk kontrollálni, és ami az általunk ismert civilizáció végéhez vezet" Óvatosabb megfogalmazás, hiszen a civilizációnk ma sem úgy néz ki, mint 50 éve, hálistennek, bízom benne, hogy 50 év múlva egy még élhetőbb, zöldebb világban fogunk élni. Ennek nem látom alternatíváját.
De okot sem látok arra, hogy a dolgok csak rosszabbra és drasztikusan rosszabbra fordulhatnának.
Thunberg leleplezi a zöld politikusokat is
Nem vette észre a sajtó, de egyébként Thunberg kritikával illette a demokraták Green New Deal elképzelését is. És sok igazsága volt, ugyanis egész biztosan kevés a pártok politikai programjában követelt változás, ha igaz az, amit mondanak és közeleg a világvége.
Hát nem? Ha tényleg 12 évünk van hátra, akkor azonnal kéne cselekedni, de mivel ilyen őrültséget senki sem vállal fel nyilvánosan és nem hisz el valójában, ezért az egész érvelés és riogatás nyilvánvalóan hitelét veszti. Greta Thunberg remekül leleplezi a politikai haszonszerzésből zöldre váltókat Al Gore-tól Obamán át Alexandria Ocasio-Cortez-ig. Más kérdés, hogy egyébként nincs sok mindenben igaza, de ő legalább következetes.
Abban 100%-ban igaza van, hogy a klímaváltozásból nem lenne szabad pártpolitikát csinálni.
Mit ír tehát az az IPCC-jelentés?
Olyan, mint Columbo felesége, senki sem látta, de mindenki beszél róla. A 2018-as IPCC-jelentés megállapítja a nyilvánvalót: "a természeti katasztrófák valóban tömegek migrációját okozzák világszerte." Eddig rendben volna, ugyanakkor óvatosan teszi hozzá: "korlátozott.a bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a klímaváltozás vagy a tengerszintemelkedés volna ezek közvetlen okozója."
A jelentések nyelvezetére jellemző, hogy igyekszik tudományosan pontos lenni — ez gondolom nem meglepő egy tudományos célú jelentésnél, mégha meglepő módon kevés tudós szerkeszti is a dokumentumokat. Ugyanakkor ebből az is következik, hogy a szöveg nagyrészt valószínűségek valószínűségeiről értekezik igen hosszan, egyrészt-másrészt, talán, esetleg, pro és kontra, olykor ellentmondó eredményeket is bemutatva, különböző forgatókönyveket is elképzelve, nem csak a lehető legrosszabb esetekét. Hiteles módon csak korrekt hivatkozásokkal, kontextusában lenne szabad beszélni ezekről a kérdésekről. Mindenkinek.
A XR és az újkeletű klímaaktivisták ideológiája tehát meglehetősen egyszerű: egy valós probléma veszélyességének végtelenségig való eltúlzásával igyekeznek alátámasztani szélsőséges akcióik igazát."Az újságíróknak és az aktivistáknak egyaránt kötelességük őszintén és pontosan leírni a környezeti problémákat, még akkor is, ha attól tartanak, hogy ez csökkenti hírértéküket vagy a lakosság iránti érdeklődésüket. Jó bizonyíték van arra, hogy a klímaváltozás katasztrofális keretezése önpusztító, mert sokakat elidegenít és polarizálja az embereket. Az éghajlatváltozás eltúlzása azt a kockázatot vonja maga után, hogy elvonja a figyelmünket más fontos kérdésekről, beleértve azokat is, amelyek felett az ember valós befolyással bírna."
— írja Mike Shellenberger neves amerikai környezetvédő, akinek nemrég jelent meg könyve a klímaváltozásról: Az év környezetvédője bocsánatot kért a klímaváltozás miatti riogatásért
A világvége-érvelés lényege, hogy a cél szentesít MINDEN eszközt. Ez a feljogosítottság-érzés már önmagában veszélyes, vallási és politikai szélsőségesek állandó jellemzője. A világvége mellett minden más súlyos, akár környezeti probléma is eltörpül és ignorálhatóvá válik. Ez a másik komoly veszély, mert sosem csat egyetlen problémával nézünk szembe: ahogy pl. a koronavírus sem az egyetlen egészségügyi problémánk, sőt nem is a legnagyyobb. A klímaváltozás sem az egyetlen problémája az emberiségnek, hogy a legnagyobb-e, még az is vitatható.
Az XR szelíd környezetvédő mozgalom vagy szélsőséges terrorszervezet?
Menthető-e bármilyen tett azzal a hivatkozással, hogy de hát az illetők csak jót akarnak? (Ugyanilyen jót akarhattak a kommunisták vagy a maguk módján még a nácik is? És mi lett belőle?) Legitimálható a sajtó egy részének elhallgattatása, akár csak egy napra is. Ráadásul ez érintett lapok, a bulvár Sun és Daily Mail is az XR állításával ellentétben ugyanazt mondja, ugyanolyan hatásvadsász szalagcímeket közöl le a klímaváltozásról, mint amit az XR is előszeretettel használ. Nagy baj az agybaj. De van rosszabb.
Tavaly ilyenkor az XR a Heathrow reptér megbénítását tűzte ki célul. Drónokkal kívánták megakadályozni a repülőgépek felszállását. Közvetlenül emberéleteket veszélyeztetve. Pusztán azért, mert a repülés kibocsátása szerintük tönkreteszi a bolygót. Hipotetikusan és talán. És erősen közvetett módon, ha...
Az akció ugyan meghiúsult, de mégis sikerült megzavarniuk a repülőtér működését, Európa legforgalmasabb reptere káoszba fulladt, temérdek bosszúságot okozva rengeteg utasnak. Lehet, hogy ez a probléma valaki szerint eltörpül a lángoló esőerdők mellett, de nyilvánvaló, hogy nincs közvetlen kapcsolat az erdők egyébként gyakran természetes vagy emberi gyújtogatás miatt bekövetkező pusztító tüzei és az alig pár Celsius-fokos klímaváltozás között sem. Nemhogy a repülés CO2-kibocsátása és a világvége között.
A repülés mindössze 2%-át teszi ki az emberi CO2-kibocsátásnak a világon a becslések szerint
Az is tény, hogy az emberi kibocsátás szintén csak töredéke az élővilág CO2-kibocsátásnak, ami "hagyományosan" az élet alapját jelenti, hiszen szénalapú életformák vagyunk. Ez a széndioxid kisebbrészben felelős az üvegházhatásért, amely élhetővé teszi az egyébként végzetes kihűlésre ítélt bolygót, a munka dandárját a vízpára végzi el, mint a legjelentősebb üvegházgáz. Ugyanakkor az a többlet kibocsátás, ami szükségszerűen akkumulálódik a légkörben mindenképpen enyhe felmelegedést kell okozzon a fizika 200 éve ismert legegyszerűbb törvényei szerint és ezzel komolyan számolnunk kell, mint minden más globális változással, amit okozunk a bolygó felszínén.
Sem elbagatellizálni, sem eltúlozni nem szabad azonban.
Az emberiség persze nem tud olyan CO2 molekulát a légkörbe ereszteni, ami korábban nem volt ott.
Egész bizonyos, hogy a Föld mélyén rejlő fosszilis tüzelőanyag egykor biomassza volt, csak egy időre kikerült a körforgásból, az élet maga tehát nem kerülhet veszélybe emiatt a bolygón. Éppenséggel a legburjánzóbb vegetáció volt a Földön annak idején, ha számunkra furcsa is elképzelni, hogy az akkor is sarkköri Antarktiszon pálmafák is nőhettek egykor. Földtörténeti értelemben nemrég.Az Extinction Rebellion az akció után felkerült a brit hatóságok listájára a "szélsőséges ideológiák" közé, mint az iszlám radikalizmus, régen a kommunista terrorszerevezetek és hasonlók. Magyarán az XR hivatalosan is terrorszervezetként van nyilvántartva, ami sokak számára túlzás lehet, hiszen a zöld mozgalmak korábban deklaráltan erőszakmentességet hirdettek. Bár az újkeletű klímamozgalmak láthatóan radikálisabbak és valóban veszélyesek, de az XR is erőszakmentes mozgalomként definiálja magát, ami azért reménykeltő azok számára, akik látták Bruce Willis és Brad Pitt főszereplésével a 12 majmot.
Érzésem szerint, azt viszont ki kell mondani, mindössze közveszélyes idiótákról van csak szó. A brit terrorelhárítás folyamatosan monitorozza az XR működését, megelőző programokat alkalmaz, hogy megakadályozza, hogy új aktivistákat tudjon indoktrinálni a hivatalosan és nyugodt szívvel szélsőségesnek nevezhető klímamozgalom.
A brit hatóságok tehát teszik a dolgukat, a konzervatív kormány és az XR éles konfliktusa tapintható, a hétvégén az utóbbi vágott vissza. Ha lecseng majd az iszlamizmus, a jövő terrorizmusának könnyen lehet, hogy a hasonló szervezetekből kiváló még szélsőségesebb sejtek lesznek a kiindulópontjai. Aki akar, ettől ugyanúgy kezdhet már most félni, mint a klímaváltozástól...
Amerikában az XR egyébként bomlásnak indult. A Black Lives Matter-mozgalom miatt az XR kettészakadt, ugyanis az aktivisták egy része nem fogadta el, hogy úgymond "priorizálni kéne bőrszín alapján". A francia forradalom óta ismert jelenség, hogy a szélsőséges mozgalmak előbb-utóbb magukat számolják fel: a forradalom felfalja saját gyermekeit. A zöldek között pedig egyre többen emelik fel a szavukat, hogy nem ilyen klímavédelmet akartak.
Ez a posztsorozat nem más mint oltóanyag az olyan jövőképek ellen, mint Terry Gilliam 12 majmáé. Ugyanis nemcsak a klímaváltozást lenne jó túlélni, de egy szándékos vírustámadást vagy egy elszabotált repülőgépfelszállást is. Én már csak ilyen vagyok.
Mit tud Merkel a klímamozgalmakról, amit mi nem?
Összeesküvés-elméleteket fabrikálni állítólag a magas intelligenciájú emberek pótcselekvése egyébként, nem a szellemi fogyatékosoké, ugyanakkor hatásos gyorstalpaló az előbbieknek, hogy úgy fessenek, mint az utóbbiak. Egy fontos hír van még, amit a témában ismerni kell és a hazai sajtóban valamiért szintén egyáltalán nem jelent meg. Világtól elzárt kis ország vagyunk még mindig. Pedig a legkomolyabb, legmértéktartóbb európai politikus szájából hangzott el. Angela Merkel német kancellár mondta ráadásul egy biztonságpolitikai konfererencián, több forrásból leellenőrizhető, tehát ezért meg merem említeni.
Angela Merkel Oroszország jól dokumentált és számos területen száz éve folyó hibrid hadviselésével hozta kapcsolatba a klímamozgalmakat.
"Németországban most gyerekek tüntetnek a klímavédelemért, ami egy nagyon fontos ügy.
De nem gondolhatja senki, hogy azok a német gyerekek sok-sok év után csak úgy maguktól, minden külső befolyás nélkül hirtelen azon kapták magukat, hogy részt szeretnének venni egy ilyen mozgalomban?"
Merkelnek ezután visszavonulót kellett fújnia, sőt mindent megtett, hogy. elnyerje Greta Thunberg kegyeit. Nem tudom, ez azt bizonyítja-e, hogy Merkel tudja, hogy olyan ellenféllel áll szemben, amivel szemben esélytelen vagy a Bundesmutti egyszercsak rájött, hogy butuska szőke nő és csacsiságot beszél. Merkel nagyon nem butuska, nem beszél csacsiságot és grammra ki tudja számítani mondatai súlyát. Nem véletlenül érte el azt a semmiből (sőt, ami annál is kevesebb, az NDK-ból indulva), amit elért. Amit mond azért kell komolyan vennünk, mert ezek Európa első emberének szavai.
Értelmezés nélkül azonban nem szabad egy ilyen vádat csak úgy itt hagyni. Nem, nem valószínű, hogy a 17 éves svéd diáklány Putyin ügynöke volna. Ez nem így működik. Egy sikeres mozgalom megszervezése azonban a szerencsén kívül szakértelmet, kapcsolatokat, elsősorban médiakapcsolatokat és pénzt igényel. A "társutasnak" nevezett közvetve befolyásolt, de amúgy független ágensek sokkal hatásosabban és hitelesebben teljesítik a "küldetésüket", mint valami tégla egy rossz kémfilmben. A kulturális és közéleten keresztüli befolyásolás amúgy is más műfaj. De ebben az orosz, szovjet majd ismét orosz szolgálatoknak tényleg százéves, megszakítás nélküli rutinja van. Oroszországnak nem érdeke egy erős, egységes, döntésképes Európa. Moszkva érdeke egy folyamatosan meghátrálásra és költséges vállalásokba kergetett, szétszabdalt, destabilizált, önmagában kételkedő, önbizalomhiányos Európa.
Mondjuk, nem is kell nagyon beleturkálni a brüsszeli vegy- és biokonyhákba, hogy ezt elérjük...
Márpedig annak ellenére, hogy Brüsszel, Berlin és Stockholm éllovasa a klímaváltozás elleni küzdelemnek, indokolatlanul sok kritikát kapnak Greta Thunberg mozgalmától, mintha "nem csinálnának semmit". Ami rosszindulatú csúsztatás. Svédország hamarosan klímasemleges lesz, de honnan tudja ezt egy átlagember? Kinek higgyen a korrupt, idős politikusainak vagy egy aranyos, jószándékú kislánynak? Elég azt üvölteni, hogy "nem elég! Még!" (Tény, ha egy felnőtt férfi emelne szót hasonló stílusban, akkor Hitlerhez hasonlítanák, egy kislányról ilyen párhuzamot azonban csak a karikaturisták és egyes amerikai kommentátorok mernek húzni.
Az EU vállalásai világszinten példaértékűek és a legjobb szakértők elemzésein alapulnak, amit nem hiszem, hogy egy svéd gimnazista reprodukálni tudna bármilyen jómódú, minden hájjal megkent családban is él. Amit reprodukálni tud: PR-guruk és médiaszakemberek képesek belőle hatásos médiaterméket gyártani.
És ez meglehetősen jól sikerült. Ennek oka véleményem szerint elsősorban az, hogy: Greta Thunberg szerintem nem szerepet játszik, hanem őszintén az, akinek magát vallja: a világot jobbá tenni akaró kislány. Árnyékot vet a mozgalom hitelességére viszont, hogy ismert:
Greta Thunberg illetve szülei kapcsolata meghatározó üzleti körökkel és PR-szakemberekkel
Akik a baloldali Michael Moore legutóbbi filmjében is meglepetésszerűen kipellengérezett Al Gore-ral is kapcsolatban állnak. Kevesen értik, hogy a megújulók is egy iparág, üzleti érdekekkel. Jól hangzik az Extinction Rebellion antikapitalizmusa – fenét, szörnyen hangzik, mert láttuk hova vezetett nálunk –, de a klímamozgalmak befolyásának növekedése elsősorban bizonyos energiacégek malmára hajtják a vizet, egész pontosan az állami támogtások kétségbeesés szülte euromilliárdjait. Aki azt gondolja, hogy legalább tiszta energiára váltunk és nem a "gonosz" olajlobbit hízlaljuk mostantól, nos annak csak részben van igaza és nem gondol bele a gazdaság valódi működésébe. Mert valószínű nem érti.
Egyrészt az energiacégek már rég diverzifikáltan működnek, egyformán fektetnek megújulókba és fosszilisba. Egyszerre húznak hasznot a hagyományos energiahordozókon és az államilag támogatott zöld energiákon. Épp ezért támogatják lelkesen a zöld civil szervezeteket. Olykor a konkurencia gyengítésére, olykor magukat zöldre festeni, olykor az oszd meg és uralkodj elv alapján érdekeltté és lekötelezetté tenni magukat a környezetvédőket.
Ráadásul minél nagyobb a társadalomban ijedtség annál inkább hajlandó a fogyasztó, az adófizető, valamint a választó és a politika is a zsebébe nyúlni és még nagyobb támogatással dotálni "a világ megmentését". Akár más (akár környezetvédelmi) kiadások rovására. Magyarán: annál nagyobb felárral lehet kiszámlázni a "világ megmentését". Hiszen ki merné azt mondani, hogy nem éri meg? Ki firtatná a költségeit annak, hogy megmenekülünk a pusztulástól és az örök érveléstechnikai aduász: "a gyermekeink" is?
Hogy a probléma a tudomány szerint százéves kifutású és nem évtizedes? Nos, ezt a tényt nem érdemes mindenki orrára kötni. Az átállás úgysem lesz olyan gyors. Sosem lehet elég gyors. De kétszer ad, ki gyoran ad.
Ezt fogjuk megfizetni, nincs itt semmi látnivaló. Főleg nincs itt sehol "világmegváltó ökokommunizmus." Csak az első világ saját bűntudatából eredő félelmeivel manipulálható közvéleménye...
Az energiaipar, a média és a politika
Egész pontosan mit is keresett egy olajcég logója a Index zöld rovatán? Miért szponzorál a Shell "Greta Thunberg-es" híreket Magyarországon is? Ráadásul ez egy deklaráltan világméretű összeesküvés sajtóegyüttműködés klímaváltozásról szóló kampányán belül valósult meg.
A megítélését ismétcsak az olvasóra bízzuk.