A kiló nem százat jelent.

Ez a karanténdal pártállástól függetlenül szkeptikusnak és pánikolóknak is egyaránt tetszeni fog!

2021. március 12.

"Totál be vagyunk zárva ide!" Ismét több, mint 2.3 millióan nézték meg a Marsh család legújabb feldolgozását. Ezúttal Jim Steinman Bonnie Tyler által énekelt Total Eclipse of the Heart című slágerét dolgozták fel a '80-as évekből. Paródiában mesélik el, hogyan is telik a négy gyerekes család számára HARMADIK LEZÁRÁS, a Third Lockdown. 

Ez a karanténdal pártállástól függetlenül szkeptikusnak és pánikolóknak is egyaránt tetszeni fog! Talán ránk is férne, hogy végre valamiben közös nevezőre találjunk. Egy csónakban evezünk.

A videó autentikusan 2021-es: még a mobiljaikat is elkezdik nyomogatni éneklés közben.

Egy éve a Nyomorultak című musical átdolgozásával tettek szert "világhírre" a Facebookon. Azokról a hétköznapi megpróbáltatásokról énekeltek a nappalijukban, amik a fél bolygó népességét sújtják a járvány idején, ahol hasonló szigorításokat vezettek be ellentétben azokkal a szerencsés országokkal, ahol meg nem.

Arról, hogy nem tudnak munkába menni, focizni, vásárolni és a nagyszülők is sok mérföldes távolságra vannak, ráadásul a Skype-ot sem tudják használni... És egyéb apróságok, amik most olyannyira hiányoznak mégis.

A viccesen átköltött és szépen előadott dal mindenkinek egyformán tetszhet.

Érzéseiket mind ugyanúgy átéljük mi magunk is, ha valakit talán jobban, mást kevésbé visel is meg, hogy sehova sem mehet el. És biztosan ugyanúgy féltjük szeretteinket mindannyian, és bízom benne ugyanúgy kívánunk mindenkinek jó egészséget vitáinktól függetlenül — higgyünk akár a maszkokban, akár a D-vitaminban, gondoljunk bármit a lezárások károsságáról vagy indokoltságáról.

Hidegvérüket megőrző karanténszkeptikusok és lockdownpárti COVID-pánikolók, kérlelhetetlen kontrárius kritkusok és a mainstreamen kívül másról hallani sem akarók egyaránt. Mint oly sokszor leírtam: az érzéseihez mindenkinek joga van.

Most, gyanítom nem a nagy sikerre való tekintettel HARMADJÁRA "megrendezett" lezárásokban már ismerősként üdvözli a család az újabb be- és összezártságot — egy dal erejéig a "Third Lockdown" remek refrénné válik.

Megtudhatjuk, hogy a gyerekek közben szépen nőnek, és bár a négygyerekes család idősebb lett egy évvel, de mentálisan egyre inkább leépül. Az ismerős dallamba oltott irónia elviselhetőbbé is teszi talán ezeket. És persze elhízik, mert mindenki többet eszik, mint kéne. Egy jó paródiában a zene harmóniája és a mondanivaló diszharmóniája mindig kicsit ellentétben áll. Ügyes munka. Régen korlátozták a családban az interneten eltölthető időt, most valaki mindig az xboxon lóg — aki magára ismert, szóljon!

Régen külföldi nyaralásokra indult a család, most meg a kocsiba sem nagyon ülhetnek már be. Sőt Britanniában még túrázni sem mehetnek el, de még a parkban sem "cseszhetik el az időt"... Idehaza legalább ez megmaradt, még ha az erdőben is maszkot kell viselnünk — legalábbis hivatalosan. A lockdown nemcsak a család idegrendszerét viselte meg, de úgy tűnik a szülők fegyelme is lazult a csúnya szavakat illetően.

A költő végül ráérez a korszellemre és örökké tartó lockdownt vízionál, ami "olyan mintha medvék lennénk, csak éppen hibernáció nélkül"...

Mind idegesebbek vagyunk, de tegyünk bármilyen álláspontot is magunkévá, jó lenne legalább egy dal erejéig túllátni a buta vitákon a maszkokról és a D-vitaminról. Bárkinek is legyen igaza. Személy szerint nem ez érdekel. Nem az érdekel, hogy nekem legyen igazam, nem az okoz örömet, ha mások hibáira rámutathatok. Az okoz örömet, amikor működő megoldásokat találunk és kikecmergünk ebből a nyúlüregből, amibe jól belezuhantunk. És az okoz örömet, ha ennek köszönhetően minél többen őrzik meg az egészségüket.

Talán a humor és az ilyen dalok segítenek átlendülni a nehezén.

A lezárásokról két tanulmány is született, amit ismertettünk: USA-ban és Nagy-Britanniában megvizsgálták az első lockdown társadalmi hatásait, akkor meg is született a brit és amerikai döntés, hogy csak végső esetben alkalmaznak újra hasonló korlátozásokat, azok súlyos társadalmi ára miatt. Végül a lezárásokat elvető svéd járványügyi szakértőket igazolta az idő: a szigorítások helyett önkéntes együttműködésre épülő modell ugyanolyan jól birkózott meg az ellátórendszer túlterhelésének elkerülésével, és jóval kevesebb áldozattal zárta a járvány első két hullámát, mint Britannia. Az új amerikai kormányzat még egy év újabb lockdownt ígér eközben. 

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr8316458498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Quros 2021.03.13. 10:43:05

Ha nem hazudnál folyamatosan és nem terjesztenél baromságokat a jáványról, az többet segítene, te balfasz köcsög!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.13. 18:40:35

@El Quros: Ha meg az orvos aki levezette anyád szülését, rögtön a biológiai hulladéktárolóba dobott volna téged, az sokat segített volna az emberiségen.

Exploiter 2021.03.13. 20:47:41

@El Quros:

Min segítene, te hulladék.

Fél év telt el az utolsó még két hét óta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.14. 08:13:42

Nem különösebben vicces, de kik ezek az emberek? Megdöbbentő, hogy az egész család énektehetség.

Wildhunt 2021.03.14. 08:39:54

@MAXVAL birсaman közíró: semmi különös, neked van botfüled.

Wildhunt 2021.03.14. 08:58:32

@MAXVAL birсaman közíró: örökletes lehet. Vagy egy erősebb meghűlés.

Jehovah’s Witnesses 2021.03.14. 09:39:52

Nézze aki akarja, nekem tele van a faszom a járvány hőseivel, csodabogaraival, celebjeivel, tagadóival, önkéntes tanácsadóival!
Járvány van karantén van, senkinek nem jó, nem kell a hülyéknek panaszkodni és idegesíteni a normálisabbját, azok is ugyanezt élik át, csak felfogják a súlyát és kénytelen, kelletlen elviselik lázadozás nélkül! Persze ezt az egyik ember felfogja és betartja a szabályokat, a másik meg lázadozik, panaszkodik, majd elszalad a boltba száz kiló lisztet venni és ezer tekercs vécépapírt, hogy a még hülyébb IKEA előtt sorban álló prolikról már ne is beszéljünk!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.14. 10:04:51

@MAXVAL birсaman közíró: Az nem ritka, ha egy család muzikális, akkor minden tagja tehetséges. Lényegében egy folyamtos ének-zene óra lehet az életük.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.14. 10:05:33

@Jehovah’s Witnesses: azért talán nem mindegy, hogy át tudjuk-e vészelni a szarcunamit ép elmével és ebben segít valami vagy sem... de amúgy igazad van többé-kevésbé.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.14. 10:08:32

@El Quros: Rájöttem, hogy minden blogra kell egy udvari bolond. Az enyémé te lettél.
Ha ebben a kontextusban számolom és, hogy még azok is elhatárolódnak tőled akikkel kb. egyetértesz véletlenül, akkor kifejezetten hasznos is a jelenléted. Akár fizetnék is, hogy kommentelj, mint a nagyok szokták! :D

Írj rám privátban és megegyezünk!

A többieknek pedig figyelmébe ajánlom, a témában írt tudományos tanulmányokra, tényekre és valós adatokra támaszkodó összefoglalóinkat: kilonem100.blog.hu/tags/covid-19

Erlko 2021.03.14. 10:11:37

Ezer fölött van a lélegeztetőgépen lévők száma, közel 10 000 új ferőzöttet találnak naponta, 162 ember halt bele csak tegnap, 16 952-en hunytak el eddig összesen. A kormány az orvostanhallgatókat is bevonja az ellátásba, hogy legyen elég ember a kórházakban.

De persze te csak viccelődjél, két vírustagadó poszt között.

Hogy is mondtad korábban, te nagyon okos Kiló?
"a legtöbb országban a COVID-19 egyáltalán nem okozott számottevő problémát. Minden intézkedés eltúlzott volt."
...ja meg:
"És pont "azok" halnak, akik "amúgy is" meghaltak volna."

Jehovah’s Witnesses 2021.03.14. 10:50:38

@A kiló nem százat jelent.: Ezért írtam, hogy nézze aki akarja a járvány alatt kitermelődött hősöket, meg álhősöket, de ha a konkrét helyzetet nem nézzük, akkor ugyebár az eberi élet minden napja valamilyen kihívásról, megoldandó feladatról szól és nevetséges, hogy egyesek sajnáltatják magukat, mások meg a saját vállukat veregetik ennek kapcsán!
Elkorcsosult ez a világ és egyre inkább a hülyébbje került előtérbe!
Nézd meg, hogy Zacher, meg Gődény mennyit szerepel és nézd meg, hogy ténylegesen a járvánnyal kapcsolatos munkát végző orvost, ápolót, gyógyszerkutatót szólaltatnak meg!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.14. 13:43:33

@Jehovah’s Witnesses: Zacherre most elméletileg pont egy COVID osztályt bíztak. Ennek ellenée tölti stúdiókban az idejét és üti el vidéki haknikkal a maradékot. Gődény egy marginális jelenség szerintem. A social médián kívül nem kap teret, mindenütt máshol ki van szorítva.

A kérdésre az a válasz: aki tényleg dolgozik, annak erre nincs ideje.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.14. 13:45:37

@Erlko: a COVID nem okozott komoly problémát. A halálozások most is a legidősebb, gyenge népességet sújtják, a várható élettartam körül. Így senki életét nem rövidítette meg lényegében a vírus. Igen. Ezek a tények.

Ha változik a trend. Akkor megírom azt is.

Egyelőre nem változott.

Mókás pont ezen a blogon bepróbálkoznod cserripikinggel.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.03.14. 14:14:14

Például itt van kilonem100.blog.hu/2021/03/14/geert_vanden_bossche Geert Vanden Bossche. Ő egy hatalmas cunamit jósol, ami pont az oltások és a lockdown miatt következik be.

@Erlko: vagyis @El Quros: becses figyelmébe.

And37 2021.03.21. 21:29:54

@A kiló nem százat jelent.: "A halálozások most is a legidősebb, gyenge népességet sújtják, a várható élettartam körül."
Ha netalántán egyik kórházunkban a lélegeztetőgépen lévők átlagéletkora 55 év alá esne, az már közelítené az ingerküszöböd, vagy csak annyi a lényeg, hogy ebből ki nem éli túl?
süti beállítások módosítása