A múlt hosszúra nyúlt
De szerencsére vége
Eredő ember felmegy az égbe
Vetkőző számokban lép fel, de gyóntat is
Nem hiheti senki, hogy hamis
Csak a smártechnikát
Ne a nyelvtankönyvből lesd el
De mi mást is tehetsz még
Ezzel az elesett testtel?
Emlékszel? Karl Marx Stadtban ért minket a meteorológiai nyár. Fiatal agrárhallgató voltál, amikor összefutottunk, összefutott szánkban a nyál.
Miért kell bántani a másikat? Nem lehet mindenki jós. Amit kértél, az lett, és ízlett, ha hozzám szólsz.
Bevallani nem is merem, oly jól ismerem. A nyomorékok évében ismertelek meg.
A szeretet három fő fajtájával közeledtem feléd.
Még jó, hogy megijedtél, de most már hagyd azt a hülye szabadságot, az úgysem elég.
És inkább viselkedj rendesen, hiszen a lét sem a mienké.
Begyulladt szerelmesek kínozzák így egymást. A hús üldözi a lelket és a lélek a húsba ás.
— Neurotic: A múlt hosszúra nyúlt (Budapesti látnok, 1987)
"A demonstráció végén Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik elindítója foglalta össze a mozgalom eddigi tevékenységét, és elmondta, hogy Balog Zoltán szerintük teljesen alkalmatlan az általa felügyelt területek irányítására. A kormány lecserélte ugyan a közoktatásért felelős helyettes államtitkárt, de ő csak végrehajtó volt, Balogot kellett volna, mert fejétől bűzlik a hal. Végül bemondták, hogy van egy alternatív miniszterjelöltjük Balog Zoltán helyett, és felhoztak a színpadra egy szamarat." — Balog Zoltánt egy szamárra cserélték a Kossuth téren - index.hu
Tovább