edvardantlfinger készítette ezt a képet.
edvardantlfinger készítette ezt a képet.
Indul a szocialisták rendezte főpolgármesteri előválasztási bohózat! És Indul Karácsony Gergely, korábbi MSZP-P-s miniszterelnök-jelölt, zuglói polgármester. Hát izgultunk rendesen, Karácsony Gergely indulását sokáig lebegtették. Fene tudja miért. Kérette magát, vagy esetleg erre is csak hagyta magát rábeszélni, mint ahogy a miniszterelnökséget se akarta — nincs ezzel gond, mert nem is is lett egyébként miniszterelnök.
Eddig azon lehetett volna poénkodni, hogy egy ilyen teljesen légbőlkapott előválasztásnak, amit a balliberálisok maguk(nak) rendeznének meg az egész ellenzék nevében, kb. annyi megbízhatósága lenne, hogy akár egy Puzsér Róbert hasonmásversenyt is rendezhetnének: azt is képesek lennének megnyeretni/elcsalni akár Kósáné Kovács Magdával is. A legalább a hasonmásversenyen komoly esélyekkel, amúgy az esélytelenek nyugalmával induló Sermer Ádám (a Liberálisok jelöltje) és Puzsér Róbert az LMP által is támogatott független jelölt legnagyobb megrökönyödésére. Utóbbi nem is hagyja persze.
"Faszért hagytam magam rábeszélni megint." Upsz ezt elírták.
De ehelyett rögtön erős kezdéssel sikerült beindítani a rekeszizmainkat, magának a szocialista-párbeszédes favoritnak: Karácsony a Partizán című facebookos élő adásban azt is bejelentette, hogy megméretteti magát az ellenzéki előválasztáson, az első, és a második fordulóban is. (Index.hu)
TovábbElőször is köszönet mindenkinek! 911-en töltöttétek ki a kérdőívünket az év végén, ami elég magas szám és nagyon sok minden megtudható belőle arról, hogy az olvasók, vagyis Ti mit gondoltok a közéletről, pártállások szimpátiák, politikai hangulatok szerint. Érdekes látni, hogy milyen sokféleképp is lehet gondolkodni. Most közzéteszem az egész felmérés végeredményét. Mindenféle statisztikával, diagrammal, grafikonnal, táblázattal kiegészítve, amit az adatokból ki lehet bányászni.
Nem akarom ezt bő lére ereszteni. A petárdázás lényegében be van tiltva. Mindenki nyugodjon meg. Szilveszterkor is.
A kispolgári mindenen nyavalygás nincs. Újévkor se'.
Miután minden évben ellepi a social mediát a házi kedvenceink iránt érzett túlcsorduló szentimentalizmus és embercsecsemők iránt se megmutatkozó bárgyú túlféltés, időszerű volt, hogy a politika is beleszóljon végre abba, amit amúgy rendeletileg valószínűleg jól szabályozott...
Hogy demokrácia van-e Magyarországon nem újkeletű vita: a mindenkori magyar ellenzék mindig is türelmetlenül várta az aktuális kormányzat bukását, és többnyire joggal, kiszorítva érezte magát a demokratikus döntéshozatalból. Amikor a jobboldal volt ellenzékben, akkor ők is a szocialisták és a szabad demokraták "diktatúrájaként" élték meg a négy-meg-négy éveket.
Orbán rendszere újfajta egypártrendszer címmel szemlézi a New York Times cikkét az Index.hu, mely magas labdát visszakézből lehetne lecsapni, hiszen a két kormánypárton kívül 5-6-7 ellenzéki párt is aktív szereplője a magyar közéletnek, nemhogy csak egy, képviselőik ott vannak a törvényhozásban és az önkormányzatokban, olykor vezetik is azokat. Az Economist Demokrácia-indexe már kevésbé ad lesújtó képet azért hazánkról.
TovábbVolt egyszer három kismalac és Deutsch Tamás. Amikor megnőttek, a mamájuk elküldte őket, hogy építsenek maguknak külön házikót. Extra: Deutsch Tamás meseszakértő értékeli a kunigundai helyzetet.
edvardantlfinger készítette ezt a képet.
Manipulált közvéleménykutatások? A felmérések alapján két dolgot biztos nem szeretnek a magyar emberek: ha átverik őket a túlórákkal, és ha randalírozó tüntetők törnek-zúznak, kukákat borogatnak, (túlórázó) rendőröket inzultálnak. De sok minden más nem derült ki sajnos. Pl. a közhangulat a törvénymódosításról vagy az az elleni tüntetésekről.
Rogán, Orbán, Harrach, Kocsis, Gulyás saját testével védik az ad-hoc módon a szavazást padsorokból vezető Latorcait miután az MSZP-P és a DK képviselői eltorlaszolták az elnöki pulpitust, ahova Kövér házelnök nem tudott felmenni. Az ellenzék többi része állva tiltakozik, fütyül, szirénázik, konfettit szór a karzatról. Szóval jó a hangulat. A kormánypártiak kicsit jobban élvezik a mosolyuk alapján. Elfogadták a túlóratörvényt. Régen minden jobb volt. Még az obstrukció is...
A reggeli órákban valamikor a lapletöltések számlálója átlépte a bűvös 300.000-et. E ünnepi alkalomból köszöntjük A kiló nem százat jelent. blog háromszázezredik olvasóját! És persze köszönettel tartozunk a többi most már 301.808 olvasónak is.
Tíz legolvasottabb írásunk a blog eddigi történetében: