Olvasóinkon keresztül szerettünk volna képet kapni a közvélemény alakulásáról 2018 végén. A tavalyi nemcsak egy országgyűlési választási év volt, de a mélyülő apátia illetve egy rendkívül turbulens közélet — elit- és politikaellenességig fajuló kiábrándulás és az egyre kétségbeesettebb és szélsőségesebb, ám egyre szűkebb közönséget vonzó, karakternélküli ellenzéki politizálás — egy furcsa elegyét tapasztalva nézünk idén egy európai parlamenti választás és egy önkormányzati választás elé. (Olvasóink körében végzett felmérésünkről szóló előző két posztunkat lásd az előbbi linkeken.)
Olvasóink körében felülreprezentáltak az LMP, a Momentum, a viccpárt — és arányait tekintve Párbeszéd — szavazói és/vagy szimpatizánsai. A kormánypártok pedig kb. háromszorosan alulreprezentáltak. Pártpreferenciák az ellenzéken belül jelentősen módosultak a tavaly leadott szavazataikhoz képest. Elsősorban az Egyéb, nem szavazna, nem tudja irányba vándoroltak, de a túlóratörvény idején készült felmérés az aktivizálódott Momentum és a protestpártként értelmezhető viccpárt előretörését mutatják. (Kiváncsiságból: az MSZP és a Párbeszéd bár együtt indul 2019-ben, külön megjelelölhető volt.) Ebből látszik, hogy korábbi MSZP-P-szavazó olvasóink kicsivel több, mint a fele az amúgy országos mintákban 1%-ra mért Párbeszéd szimpatizánsa. Az aktív, Index.hu és blogolvasók között mért földindulásszerű változások a teljes, politikát kevésbé követő népességben valószínű mérsékelten vagy késéssel jelennek meg, ezért nem országosan reprezentatívak. Az országos kutatásokban megfigyelt trendek felerősödve mutatkoznak meg a mintánkban. Egy másik különbség, hogy "nálunk" a DK is jelentősen gyengül, illetve a Fidesz népszerűsége is enyhén csökkenni látszik abszolút értékben.
Nézzünk a számok mélyére!
Tovább