Nem szerencsés, ha egyetlen vidéki háziorvos akarja eldönteni, hogy bezárjuk az országban az összes óvodát és iskolát. Nem szerencsés, ha megkérdőjelezhető kijelentéseket kérdőjel nélkül adunk közre.
Nem szerencsés, ha egyetlen vidéki háziorvos akarja eldönteni, hogy bezárjuk az országban az összes óvodát és iskolát. Nem szerencsés, ha megkérdőjelezhető kijelentéseket kérdőjel nélkül adunk közre.
Belgium és Spanyolország után Nagy-Britanniát sújtotta legsúlyosabban a COVID-19 2020-ban Európában. Amennyiben a halálozások számával jellemezzük egy járvány súlyosságát és nem a 80%-ban tünetmentes fertőzöttek nyilvánvalóan pontosan nem is megismerhető száma alapján. Ennek ellenére Angliában és…
Történelmi szavazáson van túl a Magyar Országgyűlés: egyhangúlag megszavazták az orvosok bérének duplázását. Akár örülhetnénk is, hogy végre valamiben kormány és ellenzék közös nevezőre tudott jutni a nemzet érdekében, de akadt egy fideszes képviselő, aki ebbe a kegyelmi pillanatba is bele tudott…
Bár nyár végére a világ legtöbb vezető döntéshozója belátta, hogy túlreagálták a járványhelyzetet, ismét ugyanott tartunk, mint júniusban: A média hadat üzent Svédországnak és a valóságnak. Megírtam, hogy a magyar és a nemzetközi média is csúsztat a máskor olyan sokra tartott svéd szabályozások…
Az egyik legrangosabb orvosi tudományos lap, a The Lancet által közölt cikk szerint a COVID-19-járvány nem tekinthető pandémiának, hanem úgynevezett szindémia: nemfertőző alapbetegségek és egy fertőző betegség szinergikus kölcsönhatásaként előálló megbetegedéshullám, nem pedig pusztán egy fertőző…
Az amerikai járványügyi központ, a CDC a COVID-19 áldozatainak komorbiditási statisztikáiról szóló közleményében megállapítja: mindössze 6%-nál mutatták ki, hogy a koronavírusfertőzés okozta kizárólag a halálukat, 94%-nál 2-3 másik betegség, meglévő egészségügyi probléma is tényező volt.
A koronavírus lerontotta a halálozási statisztikákat Nagy-Britanniában. Ugyanakkor a várható halálozásokon felül jóval több haláleset következett be, mint amennyi a COVID-19 számlájára volt írható. A halálozási többlet 41%-át a korlátozások okozták -- írja egy frissen megjelent brit kormányzati…
A karanténnak súlyos ára volt. Ha az élet "megóvása" pénzben nem is mérhető, életévekben már igen: az eredmény lesújtó. A COVID-19-re "terápiaként alkalmazott" társadalmi távolságtartás, karantén, lezárások, a "nem sürgős" egészségügyi ellátás, boltok, üzletek bezárása, gazdaság leállítása kétszer…
A független filmesek által készített riport magyarázatot ad a kérdésre, hogy miért sújtotta New York-ot toronymagasan legsúlyosabban a COVID-19 járvány a világon. Az egyik ok a talán magyarnál is borzalmasabb kórházi állapotok: különösen a katasztrofális statisztikákat felmutató Elmhurst kórházban,…
A "Mátrix" és a valóság közötti szakadék időnként áthidalhatatlan. A mindent elsöprő hírcunaminak látszólag merőben ellentmondó tények bukkannak elő a statisztikák mélyéről.
Mit szólnál, ha azt mondanám neked, hogy a COVID-19 nem rövidítette meg senki életét?! Megdöbbentő, de (egyelőre) igaz,…