Korábban már írtunk a XI. kerületben folyó kampányról. Mégpedig arra figyelmeztettünk "Kihagyott 11-es" címmel, hogy egy alapvetően nyerhető helyzetet nagyon könnyen elszalaszthat a Fidesszel szemben Budapesten csodával határos módon most szövetségben induló ellenzék. Néhány gondolat arról, hogy miért szükséges, de nem elégséges feltétele az összefogás az ellenzéki győzelemnek? Miért tenne jót a magyar demokráciának, ha a Fidesz kapna végre valamilyen ellensúlyt? Miért érdeke valójában minden tudatos polgárnak most a változásra szavazni? Most szavazhatsz erről a Facebook-oldalunkon:

Néhány egyszerű összefüggés az önkormányzati választások kapcsán: 

1. A matek. Tényleg nem bonyolult dolog a politika, a választók előbb megértették az egyszerű összefüggést, mint az egymással versengő kispártok. A Fidesz alsó hangon is stabil 40-50%-os tömbjén nem nagyon mutatkozik repedés rövidtávon, tehát egy döntően többségi választási rendszerben eredményes politizálásra 5-10-20%-os kispártok nem számíthatnak, csak ha szövetségben indulnak. Az önkormányzati választáson ez fokozottan igaz: a mandátumok 70%-a egyéni kerületekben dől el: az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. A maradék 30% a kompenzációs lista, amin arányosan osztoznak a mandátumot nem eredményező voksok alapján a pártok. Ez a legnagyobb kerületben is csak 7 mandátum összesen, szemben az egyéniben megszerezhető 17-tel. A matek másik fele: a pártok kényszerházassága káderhiány és hálózati hiányosságaik miatt is egyszerű logisztikai szükségszerűség. Még a nagyobbnak gondolt pártok sem lennének képesek most egy teljes országot lefedő kampányra. A Fidesz 50 ezres tagságával szemben a fénykorát élő Jobbik sem lépte túl talán sosem a 18 ezer főt, a legtöbb ellenzéki kispárt tagsága erősen korlátozódik Budapestre és a néhányszáztól-néhányezer főig terjed — az egykor népes MSZP-tagság pedig egyszerűen kiöregedett és kihalt mára. Az utánpótlást más pártok szívták fel, mert nem érezték sajátjuknak szüleik nyomdokaiba sem lépni.
2. Előválasztások kellenek: a szövetségen belüli pozíciók legdemokratikusabb és legtisztességesebb elosztási módja az, ha a szavazók dönthetnek róla közvetlenül. Nem "füstös" szobákban, zárt ajtók mögött, Al Capone módjára alkudozó hatalombrókerek osztják a lapokat — visszautasíthatatlan ajánlatokat téve a gyengébbnek vélt szereplőknek. Hát ez most is kb. így történt, leszámítva a főpolgármester-jelöltséget és a IX. kerületet. Ráadásul mindkét esetben olyanok nyertek, akik alulmaradtak volna, ha a még mindig befolyásos MSZP-DK pártközpontok döntenek. Ezért Kálmán Olga helyett legalább Karácsony Gergely indulhat, Baranyi Kriszta (LMP-PM-Puzsér-MKKP) is megérdemelten szállhat ringbe Jancsó Katalin (az éppen virágkorát élő Momentumba igazolt ex-LMP-s) helyett. Örök szkeptikus vagyok. Nem hittem a műfaj hazai sikerében, de immár egyértelmű, hogy ez a lehető legjobb dolog egy demokráciában. És még itthon is működik. Szóval előválasztásokat! Százat, ezeret! (A jövőben esetleg a különböző típusairól is írok majd.)
3. Fair megállapodások alapozzák meg a bizalmat és az egységet. Egy komoly veszély van: a demokratikus játékszabályok alapján ugyebár bárki elindulhat egy választáson, tehát csak egy erős és mindenki számára fair szövetségben érdeke a szereplőknek betartani az egyezségeket: nem elindulni, ha az előválasztáson valaki alulmarad. Puzsér Róbert pl. nem érezte magáénak ezt a szövetséget, ezzel gyengül az ellenzéki egység is — tehát érdemes lett volna olyan feltételekben megegyezni, ami minden szereplő számára elfogadható. Ez nem történt meg: így maradt a megosztottság — persze a szavazók nem hülyék, el tudják dönteni, hogy egy Puzsérra vagy Karácsonyra adott X fejezi-e ki legjobban a véleményüket. Miért hiúsult meg jelentősebb együttműködés 2018-ban? Épp a tisztességtelen ajánlatok folytán: amikor a DK és az MSZP 27 LMP-s visszalépést várt volna el 3-ért cserébe. Végül alig néhány kölcsönös visszalépés történt, de mindez érdektelen volt, mert a Jobbiknak akkor még nem érte meg vezető pártként együttműködni a jelentősen eltérő politikai családba tartozó egyéb ellenzéki pártokkal. Késő bánat eb gondolat, de a Jobbik sem profitált ebből az elsőségből semmit, pedig felismerhette volna, ha egy szövetség élére áll, akkor jelentősen növelni tudta volna elfogadottságát és mozgásterét is. Az egymástól alig különböző célokat megfogalmazó, képességekben hasonló figurákat kitermelő kispártok közt pedig a választók sem igazán tudtak választani, így a pártküzdelmek leginkább egymás kölcsönös felmorzsolásával végződtek — így tudott a Fidesz végül még tovább erősödni egy harmadik kétharmados győzelem után is. Még egy kis ellenzéki tűzszünet vagy különbéke is jobb összeredményt hozott volna.
4. A pártalkuk nem a lehető legjobb jelölteknek adnak lehetőséget. Mindenhol máshol azonban jó-rossz, igazságos-igazságtalannak tűnő alkuk, felülről kikényszerített döntések, pártkvóták alapján dőltek el a pozíciók — alkalmasság és népszerűség nem számított. Nem az ellenzék pártjainak és független szereplőinek összességéből merít a jelölt-casting, hanem az egyes pozíciókat pillanatnyi erőviszonyok alapján megkaparintó pártok sokszor nagyon kicsiny tagsága ölébe hull a lehetőség, ami nem a lehető legjobb jelöltek kiválasztását eredményezi. Leszámítva néhány kivételt. Tényleg nincs magyarázat a tavaly még Budán induló Niedermüller Péter Erzsébetvárosi indítására. Vagy a régóta következetesen kudarcos Horváth Csaba egykori II. kerületi polgármester XIV. kerületbe ejtőernyőztetésére. Tüttő Katáról annyi rosszat írtak, hogy én nem csatlakoznék a kórushoz, mert nem tudom megítélni az alkalmasságát innen, de imitt-amott sorra tűnnek fel azok a figurák, akik meghatározták a Demszky-érát, amit Gyurcsánnyal együtt, nem nagyon sírnak vissza a budapesti polgárok. A Fidesszel szembeni legerősebb és legkevésbé vitatott érv a korrupció, ez esetben indokolt lenne törekedni a legtisztább és legkompromittálhatatlanabb jelöltek játékba hozására. Már ha van egyáltalán jelentkező. De az sem derül ki igazán a pártalkuk és Molnár Zsolt folyton betelő notesza miatt, ha lenne... 
5. Felemás megújulás ellenzéki oldalon. A régi balliberális elit megbukott, ezt már olyan sokan leírták jobb- és baloldalon, és minden megismerhető szám is ezt mutatja régóta. De már ha királycsináló szerepben is érezhetik újra potentátjaik, alkukra kényszerültek. A most felálló ellenzéki szövetség már nem a 2010 előtti. A szövetség hat pártjából kettőt adnak a régi balliberális pártok, négy viszont újnak számít és döntően igaz mindegyikre egytől egyig az MSZP-SZDSZ múlttal szembeni önmeghatározás. De az is igaz, az ideálistól, a tényleges megújulástól még messze vagyunk. Nagyon gyorsan fogyasztja és nagyon lassan neveli ki az új politikusokat az ellenzék, nincsenek tradíciók, nincs tudásátadás és nincs életpályamodell sem: utánpótlás és visszavonulás helyett inkább folyton betörő ifjútörökök és dezertálás/kiátkozás rombolja a stabilitást és a bizalmat a még vállalkozó kedvű kevesekben. Vegyük úgy, hogy kétharmadáig teli a pohár és nem harmadáig üres. De lehet-e csak részlegesen megtisztulni, megtisztulás-e az? A pletykák szerint a legtöbb új párt elégedetlen a polgármesterjelölti felhozatallal: a XI. kerületben, nemcsak LMP-s, de Párbeszédes és Momentumos forrásaink szerint is inkább csak elfogadták a DK-s jelölt személyét, mint a központból kapott megmásíthatatlant, de nem elégedettek magával a döntéssel. A felemás módon megújult ellenzéken belül már most az az egyik visszatérő kérdés, hogy hogyan élhetőek túl az idős DK-s és szocialista politikusok? Még győzelem esetén sem számítanak fáklyásmenetre a feltörekvő Momentum és pont az alkuk és Karácsony masszív népszerűsége  folytán is erősnek látszó Párbeszéd másodvonalba kényszerülő politikusai.
6. Régi rossz balliberális reflexekkel nem lehet nyerni. Ehhez hasonlóan a szinte kiszorított LMP és Jobbik elégedetlen tagsága könnyen szembefordulhat egy kudarc után a pártvezetések szövetségi politikájával — ahogy ezt Kispest vagy Angyalföld vagy a Sétáló Budapest XI. kerületi indulása is mutatja. Eredményt elérni nemigen tudnak, de gondot bizony okozhatnak az ellenzék figyelmen kívül hagyott, elidegenített szereplői és főleg szavazói. Ezzel valahogy a kampányguruk nem számolnak. Ahogy azzal sem, hogy megújulás nélkül nem lehet új többség. Pl. a köztudatba beégett emlékű Lakos Imrékkel vagy Bajnai Gordonokkal nem lehet népszerűvé lenni az ingadozó jobboldaliak körében, akik talán épp most fontolgatják a fővárosban, hogy esetleg megelégeljék-e az orbánizmus túlzásait. Ha emlékeztetjük őket a 2010 előtti világra, akkor nagyon könnyen dönthetik el a választást újra Orbán Viktorék javára, akiknek pont ez a legfontosabb aduász a kezében. Viszont az is igaz sajnos, hogy ezek a régi balliberális hatalombrókerek azok, akik ismerik a magyar politikai rendszert és értik a játékszabályokat, káderhiány miatt sem lehetne őket és befolyásukat, bizony kormányzati- és médiakapcsolataikat, nélkülözni. Ez van. Szükség van rájuk. Nem megkerülhetőek, ahogy az új szereplők, a trónkövetelők sem ejthetőek ki következmények nélkül.
7. Jót tenne az országnak végre egy erős(ebb) ellenzék. Orbán Viktortól a legutolsó fideszes potentátig érzékelhető, hogy elkényelmesedtek, egyre inkább elbízzák magukat, egyre többet engednek meg maguknak legyen szó akár a közpénzek nyíltan önkényes és politikai célú osztogatásáról. Egyetlen kormány sem zsarolhatná egy demokráciában a választókat, hogy szavazzanak az ő polgármesterjelöltjeire, mert akkor majd érkeznek az állami támogatások. Ha az államszocialista utódpárt örökítette is át ezt a rossz szokást a demokráciába és viszi most tovább a Fidesz, mint káros tradíciót, nekünk ezt nem kell szeretnünk, és legalább ebben lehetne nemzeti egység is akár. Állítom még annak is megéri a változásra szavazni most, aki zömében elégedett a kormánnyal vagy a városvezetéssel. 

Mindenkinek megérné ugyanis egy a kormányt és az ellenzéket is együttműködésre és kompromisszumokra kényszerítő, kevésbé (nyíltan) korrupt és polgárháborús politikai rendszer. Ahol nem evidencia az, hogy ha enyém a hatalom, akkor bármit megtehetek, mert a szavazóim úgyis jobban utálják az ellenfelemet, mint amennyire az én körmömre akarnának nézni. Nos ezért érdemes az ellenzéki jelöltekre szavazni, mert az üzenet a kormány felé is, és azonnali változást indít meg helyben. Pl. hat többek közt a helyi Fidesz-alapszervezetkre is, hogy mást ne mondjak, az pedig előbb-utóbb becsatornázódik az országos poliikába.

Kezdetnek az is elég lenne, ha legalább egy egészséges versenyre tudná inspirálni egy ellenzéki pártszövetség vagy választási uniópárt a hatalomhoz túlságosan is hozzászokott Fideszt. Ehhez még a sosem-elérkező messiást sem kell megvárni, mert az ellenzéki pártszövetségek erre már elégségesnek tűnnek — ha külön-külön valóban nem is sokat érnek. De üdvös lenne, hogy legalább úgy érezzék a miniszterek és államtitkárok, polgármesterek, hogy nem hitbizományba kapták a tisztségüket Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök kegyelméből, hanem eredményeket kell felmutassanak a választók felé is.

2010 óta először kínálkozik komoly esély, hogy eredményesen mutasson sárgalapot országos választáson a magyar polgár, aki bízom benne tudatosabb, mint amilyenre a magyar ugaron termett pártok nevelték eddig. Még egy kerületi önkormányzat költségvetése is akár soktízmilliárd forintra rúg a hatáskörök megnyirbálása óta is. Nem mindegy, hogy a közvagyont dézsmáló kisstílű maffiózókra bízzuk-e a városainkat, ezért érdemes szavazni és kiszavazni azokat, akik könnyűnek találtattak.