• "Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek" — kezdődik George Orwell 1984 című regénye. Egy hideg április napon... akár a mai.
• Sosem hittük, hogy bekövetkezik: kijárási tilalom, megfigyelő állam.
• Mindez 1-2 éve még ugyanolyan elképzelhetetlen lett volna, mint amennyire abszurd George Orwell disztópiája...
• COVID-1984: Orwell sem találhatta volna ki, ami felé az emberiség tart — és MI SEM FOGJUK:
• De hamarosan lehet, inkább unalmas lesz, mint rémisztő...

A texas-i Houston relatíve híres és trendin bölcs "BE SOMEONE" feliratú kvázi "városhatárt jelző" graffitijét újragondolták az elmúlt hetekben. Egyre többen használják a korábban csak elzárt underground tag-ként járványszkeptikusok között terjedő COVID-19 + Orwell 1984 = COVID-1984 parafrázist. Az eddig is illegális graffiti a város egyik nemhivatalos szimbólumává vált korábban.

Van, aki szerint viszont a legújabb átfestését, mint gondolatbűnt már jelenteni kéne a rendőrségen... És még a helyi újság is emellett érvel. 

Megérkeztünk.

"Szinte általános volt, hogy a harminc éven felüliek féltek a saját gyermekeiktől. És okkal, mert alig telt el hét, hogy a Times ne közölt volna cikket arról, hogyan hallgatott ki valamelyik kis besúgó - rendszerint „gyermekhősként” emlegették őket - valamilyen kompromittáló megjegyzést, amiért aztán feljelentette szüleit a Gondolatrendőrségnél." (George Orwell: I. rész, 2. fejezet)

Az NDK-ban állítólag történtek is ilyesmik. Ha most nem is a gyerekek jelentik fel a szüleiket, de a paranoia rég az emberek agyára ment már. A brit lockdown annyira elvette az emberek eszét, hogy voltak, akik kihívták a szomszédjukra a rendőrt, mert a gyerekek a SAJÁT kertjükben játszottak. Ez önmagában egy dolog, de a rendőrök még intézkedtek is. A közrendőr máshol sem az agysebész szinonimája... (És a végén mindig ők szívják meg.)

Bár a magyar kormány nem jeleskedik a transzparens tájékoztatásban, a rendőrség napra pontosan közli a sokszor teljesen értelmetlen járványvédelmi intézkedésnek titulált szigorítások megszegői elleni intézkedések százait, ezreit. A cél talán az elrettentés lehet. Azt hinné az ember, hogy a kórházakban dolgozóknak kéne jobban jeleskedni a világszinten csúfos halálozási statisztikák miatt, és nem az utcán magában sétáló emberek vegzálása kéne legyen a cél. A brit rendőrök ennél jóval messzebb mentek, keményen bírságoltak csupán azért, ha nem akartad nekik megmondani, miért indultál útnak, de még azért is lesújtott a törvény egyszerű polgárokra, ha csupán nassolnivalót ment valaki vásárolni: ugyanis a törvény és rendőr szerint az nem alapvető élelmiszer és nem lehet ám csak úgy vásárolgatni manapság, mert "emberéletekbe kerül". Hogy csipszet veszel a boltban...

Az emberéletek veszélyeztetése olyan gumiszabállyá vált, ami akár bebörtönzésre is okot ad. Manapság pedig már mindenre ráhúzzák ezt, noha a tünetmentes fertőzésátadás elképesztően ritka és többnyire csupán másik tünetmentes fertőzést okoz — ezt mutatják a tények. A legsúlyosabb fertőzések a hanyag kórházi és idősotthonbeli ellátás miatt következnek be, zárt intézményekben, nem a boltokban és nem az utcán — ahogy azt már oly sokszor leírták.

Egy gyorsan változó, megbolondult világban az egyszerű emberek nem érzik a dolgok valódi súlyát, vagy túlreagálják azokat, vagy félreértik azok valódi értelmét és jelentőségét.

Egy néni az orra alá tolt szájmaszkkal dorgál meg, ha a szabadban nem viselsz maszkot, az ideges családapa átmegy az utca túloldalára paranoiájában és nem mulaszt el beszólni, miközben te élveznéd végre a tavaszi jó időt, ami minden bajunkat elfeledtethetné — orvosi értelemben is. Legutóbb egy amerikai tinédzser jelentette fel a szüleit, mert azok Trump-gyűlésen vettek részt, bár az nem törvénytelen még, csak a social média tiltotta be a volt elnököt. Azt hihetnénk, hogy az ilyesmit az 50-es években magunk mögött hagytuk, de az emberek szörnyetegek, bármire képesek. Tömegek adakoztak szegény lány megsegítésére, demonstrálva a társadalmi szintű agybajt.

Ehhez hasonlóan az Amerika szerte városokat feldúló, rég megvalósult fekete egyenjogúság élharcosai sokszor más feketék üzleteit gyújtották fel, egyszerű civileket, fekete rendőröket fenyegettek meg és öltek meg nagy igazságérzetükben. Az ő megsegítésükre sikeres gyűjtéseket szerveztek vezető politikusok — egyikük ma az USA alenöke. Ennyi erővel Osama bin Laden is indulhatott volna az USA elnökségért.

Modernkori borzalmak, amik párszáz éve még elképzelhetetlenek lettek volna. Minden kor kitermeli a maga szörnyűségeit. Az emberiség nem lett okosabb. Csak máshogy ostoba. Babonák és tévhitek kormányoznak minket, különösen, ha nem tudunk úrrá lenni a félelmeinken, az erőszak gyakran csapódik le irracionális módon ártatlan áldozatokon. Lehetne a médiát szidni, de alapvetően a társadalom kollektív bűnössége kimondható. Bárki meg tudná előzni ezeket a szörnyűségeket. De senki sem teszi.

A maszk még nem arcunkon taposó csizma.

Orwell szerint az emberiség ebbe az irányba halad kitartóan, csak mi nem vettük észre a 80-as évek házibulizajától, bár már sejthettük a 90-es évek depressziója idején — a 2000-es évek csak egy hosszú várakozásnak tűnt, vártuk, hogy jöjjön valami rossz. Valami kódolva van a sorsunkba. Én ezt nem hiszem. De Orwell figyelmeztetései mindig érvényesek. Az ember szabadsága és az életét irányító külső erők küzdelme örök. Sosem győzhet egyik sem.

Sosem voltunk szabadok, talán az ősidőkben sem, és sosem jön el 1984. A kettő között ingadozik civilizációnk.

A legnagyobb veszély talán éppen az, ahogy Noam Chomsky mondja, hogy a neoliberális politika, az óriáscégek érdekei jól megférnek együtt az autoriter rendszerekkel. Olyan cégek, mint a Facebook vagy a Google könnyen megkötik a maguk alkuját Kínával.

A Big Pharma, a polgárok felett kontrollra vágyó kormányok, Kína szuperhatalmi törekvései "csodálatos" érdekegyezése mind egy irányba mutat: a szabad világ felszámolásának irányába. A zsarolható politika, a korrupt médiaműködés, az anyagi érdekek leplezetlenül törhetnek felszínre, most mindent meg lehet tenni, mert úgyis mindenkinek egy dolog fontos, a cél szentesíti az eszközt: a COVID ellen nincs drága vakcina, nincs megkérdőjelezhető közbeszerzés. A magyar és a brit kormány ugyanúgy a saját kormányközeli vállalkozói kitömésére használta pl. a járványhelyzetet. Nincs új a nap alatt. 

A lejtő nagyon csúszós. Ne engedjünk az első lépésnek sem. Rajtunk múlik. 

Az arcmaszk számomra vállalható kompromisszumnak számított, már februárbanm jóval azelőtt volt maszkom, hogy kötelező lett volna és vettem FFP2-t is. Zsúfolt helyen, influenzaszezonban, igen is lehet haszna, ki-ki eldöntheti, akár még akkor is, ha nincs pandémia, mert mindig van valami más, de ma már ebben is átestünk a ló túloldalára, lényegében mindenütt kötelezővé tettük, szép időben, szabad téren is, akkor is, ha árva lélek nincs már az utcán. Szinte csak azért, hogy újabb sikeres rendőri akciót jegyezhessen a statisztika. Kafka és Orwell versenyeznek életünk forgatókönyvírásában. Helyettünk. Szokás szerint mindig mások írják azt.

Orwell egyfajta paródiának nevezte regényét, amiről azt mondta meg tudta volna írni jobban is, ha éppen nem lett volna beteg. Nem akarok áthallást kelteni a COVID-halálozásokkal, de fertőző tüdőbetegségbe halt bele, mindössze 46 éves volt. Annak ellenére, hogy 1950 nem volt annyira régen, jóval több ember haláláért voltak felelősek a fertőző betegségek, a TB, mint manapság akár a pandémia idején.

Kényszeresen szúrom ezt be ide. (Mórickának mindenről ugyanaz jut eszébe. De ez nem Móricka hibája.)

Orwell születésekor, 100 éve még 10 millió emberre durván 80 ezer fertőző betegségben elhunyt jutott évente. Manapság ez a szám kevesebb, mint 5 ezer. A pandémiák idején legfeljebb ez 10-15 ezerre "ugrik" fel. (A magyar mostani 26 ezer halott két év alatt jött össze, és jelentős arányban nem fertőző betegség okozta a COVID-halálozásokat, mint tudjuk. 10-20%-a egyértelműen COVID, 50-60%-ban játszott közre a halálozáskor. Az egészségesnek tűnő Orwell halála viszont nem okozott akkora megrökönyödést akkor, mint ma egyetlen hasonló korú túlsúlyos szívbeteg "COVID-áldozat" híre. Sosem volt még ekkora maszatolás a statisztikákkal!? — ó dehogynem: minden kérdésben ezt tesszük, mert a közvetlenül meg nem élhető szubjektív vélekedéseket szeretjük objektívnek beállítani. Objektivitás nincs.

Objektív azt állítani, hogy a kolera 300 ezer magyar áldozata mellett akár a bruttó 26 ezer eltörpül, ha az egyikük a saját nagymamánk? (Ahogy egyébként így van, papíron.)

"A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ"

(George Orwell: 1984, I. rész, 1. fejezet)

És jelenti a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) is. A nem igazolt hatásosságú korlátozások , amikor százezrek megélhetését tették tönkre, egyenesen megüdvözülnek

Lényegében legyőztük a fertőző betegségeket a fejlett világban. Épp ezért alkalmasak a pánikkeltésre már a szórványos tüsszentések is. A félelemérzet Orwell regényében is kulcsfogalom. Orwell a háborús félelmet választja, mint a társadalom elnyomására alkalmas klasszikus eszközt. Még ezt is megkaphatjuk persze. De a bush-i War on Terror érvei és évei nem voltak elégségesek és inkább háború ellenes érzéseket szültek. Kiderült az emberek nem annyira hülyék, mint a kormányok gondolták és nem voltak a kormányok sem mind egységesen bekényszeríthetőek a háborús propaganda zsákutcájába: Franciaország és Németorzság akkor nemet mondott, a legutáltabb USA-elnök, George W. Bush iraki hadjáratára. A szinte globális normává tett COVID-lezárások ellen is "fellázadt" Svédország és több tucatnyi amerikai tagállam már. A lista egyébként hosszabb.

A Közel-Kelet továbbra is egy új globális háború kiindulópontjává válhat, amiben épp annyira nem tudjuk kiismerni magunkat, ki-kivel van, mint Orwell regényének szereplői Eurázsia és Óceánia viszonylatában. Emlékszik még kivel volt az Al-Kaida Szíriában? Az USA ellen vagy az USA-val szövetségben, a kurd ellenség vagy barát? Aszad az oroszok szövetségese vagy az ISIS ellen mindenki partnere?

A valóság nem kevésbé abszurd, mint a regény. Jó és rossz sokkal nehezebben kibogozható, mint a mesékben.

A számunkra közeljövőre vonatkozóan Orwell regénye akár még távoli biztonságos jóslatnak is hathat. A Cancel-culture, ami valójában egy minden kultúra ellen egységesen fellépő ikonoklaszta fehér vagy vörösterror itt van velünk:

"2050-től kezdve, sőt valószínűleg már hamarább, alapjában véve senki sem fogja ismerni az óbeszélt. A múlt egész irodalmát elpusztítjuk. Chaucer, Shakespeare, Milton, Byron — csak újbeszél változatban léteznek majd, ami azt jelenti, hogy nemcsak más lesz írásaik értelme, mint ma, hanem éppen az ellenkezője lesz. Még a pártirodalom is megváltozik. Sőt: a jelszavak is megváltoznak. Hogyan is lehetne megtartani egy olyan jelszót például, mint „a szabadság: szolgaság”, ha egyszer a szabadság fogalmát eltöröltük? A gondolkodás maga is teljesen más lesz. Ténylegesen nem is lesz gondolkodás a mai értelemben. A párthűség nemgondolkodást jelent. Azt jelenti, hogy nincs szükség gondolkodásra. Párthűség egyenlő: tudattalanság." (George Orwell: 1984, I. rész, 5. fejezet)

Az újságok nyelvezetére már ma sem lehet ráismerni, pedig még csak 2021 van.

Minden szóról kiderült, hogy tetszőlegesen újraértelmezhető.

Ha elég rugalmasak vagyunk a bolhából is lehet elefántot csinálni. A rémisztő 10% növekedés, ha nem közöljük, hogy mennyi növekszik mennyire, "megfelelő" kontextussal BÁRMILYEN módon magyarázható, akár drámává is növeszthető. Orwell talán nem tudta, hogy ez spontán fog bekövetkezni, nem kell hozzá Igazság Minisztérium. Bár, ami a tényeket illeti a Biden adminisztráció alatt Alexandria Ocasio-Cortez felvetette, hogy esetleg szükség volna egy "igazság minisztériumra", ami az "álhíreket" megrendszabályozza. Meg még nem valósult. Ha jobban a mélyére ásunk bármi lehet álhír.

A vitákban elkövetett érvelési hibák sosem ragadják meg a viták lényegét: eltérő TÉNYEKBŐL indul ki mindenki. És következtetései már eleve adottak. Az a fajta megközelítés, hogy elfogadjuk egy kutatás eredményeit, akár megerősíti prekoncepcióinkat, akár, nem ritka, mint a fehér holló. Az még ritkább, hogy elfogadjuk az esetleges jogos kritikákat. A szólásszabadságot addig érezzük fontosnak, amíg a sajátunkéról van szó. A máséért senki sem küzd. Nem élünk lovagias időket.

Ráaádsul előbb lépünk túl a témán, mint gondolnánk vagy konszenzusra juthatnánk. A konszezus akkor jön el, amikor már a COVID — kapaszkodj meg: senkit sem fog már érdekelni. Így lesz ugyanis. Valójában ez volt jóval nagyobb járványokkal. Valójában unalmasak és SEMMI jelentőségük.

A megfigyelő állam nemcsak Kínában virágzik viszont, ha a regényben nem létező szuperállamok rendszerei nem is léteznek, van globális Google-, Facebook-birodalom, figyelő "telekép" helyett pedig internet és mobiltelefon több mikrofonnal, kamerával, mint amennyiről bármely Gestapo- vagy KGB-vezér álmodhatott. Van megfigyelési kapitalizmus. Hogy ne csak a kormánytól és az NSA-tól félhessünk. Magukat emberjogi harcosnak kiadó, pride-on parádézó monopolvállalatok, akik tudják mi a "JÓ" és "HELYES", mi a "TUDOMÁNYOS KONSZENZUS" és már masszívan cenzúrázzák azt az internetet, amit lényegében elprivatizáltak, körülkerítettek tőlünk felhasználóktól.

Hogy mi igaz? Egyre több fáradtsággal deríthető ki csak, amire az átlagembernek nincs, nem lehet ideje. Az egyszerű ember pedig nem vesződik vele. 

Egyelőre annyit látunk, hogy a rendre számok nélkül közölt járványhírekben a rengeteg szó maximum 10-20-at jelent, a szignifikáns vagy az exponenciális szavak pedig egyszerű szinonímái a "ma több, mint tegnapnak" vagy egyszerűen az újságíró képzeletében létező veszélyt írják le, ami a valóságban még akkor is minimális, ha a COVID sokak (=százezrek=1% töredéke=kevesek) számára tényleg veszélyes betegség: a magyar fertőzötteknek is 90%-a tünetmentes, a tünettel rendelkezők zöme is enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget, 90%-nak pedig nincs visszamaradó tünete, akinek van 50%-ban fáradtságra panaszkodik pár hónapig, ami azért nem egy horrorfilm — meg talán nem is meglepő egy vírussal való küzdelem, de akár egy jobb legénybúcsú után sem. Minden komolyabb fertőzés velejárója. A tények, számok rég nem számítanak. 

"A végén a Párt ki fogja jelenteni, hogy kettő meg kettő öt, s mindenki el fogja hinni. Elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb ki ne jelentsék ezt: helyzetük logikája megköveteli. Filozófiájuk ki nem mondottan tagadja nemcsak a tapasztalás érvényességét, hanem a külső valóság tényleges létezését is. Az eretnekségek eretneksége a józan ész" (George Orwell: 1984, I. rész 7. fejezet)

(Hont Andrástól.)

"Szinte semmi sem igazolja": csak a számok... A számok igazolják. A COVID felerészben most is zárt intézményekben terjedő kórházi fertőzés.

Írott malaszttá teszik nemcsak a nyelvtant, de a matematikát is. Tényleg lassan olyan kinyitni egy újságot, mint az ötvenes években volt.

"Nem érted, hogy az újbeszélnek az a célja, hogy a gondolkodás területét szűkítsük? A végén betű szerint lehetetlenné fogjuk tenni a gondolatbűnt, mert nem lesznek szavak, amelyekkel elkövethető lenne. Minden fogalmat, amelyre egyáltalán szükség lesz, egyetlen szóval fogunk kifejezni, s ennek az egy szónak a jelentése szigorúan meg lesz határozva." (George Orwell: 1984, 5. fejezet)

A Facebook mindent megtesz, hogy a neki nem tetsző szavakat még ironikusan se használhasd. A politikai korrektség évtizedek óta zajló harc a nyelv ellen és olykor egy leíró megnevezés miatt is megütheti az ember a bokáját. Én igazából azt hiszem, hogy az emberek nem ennyire programozhatóak.

(Nem tűrik a kritikát. A woke őrület része, hogy ezt a woke-paródiát korhatárossá cenzúrázta a YouTube inkvizítora.)

De az egész woke őrület kitalálói azt hiszik, hogy igen, pontosan azt hiszik, amit Orwell regényének negatív hőse gondol, hogy erre képesek lehetnek. Időlegesen igen. Zavart okozhatnak a fejekben, persze. De nagyon csúnyán vissza fog ez ütni és az emberi szabadságvágy el fogja söpörni ezeket a korlátokat. Legalábbis bízom benne. Rossz ómen, hogy a Szovjetunió 70 évig is elzakatolt, pedig néha milliók életébe került a működése. Ha az 1984 sokaknak egy kézikönyv, akkor jelezném, hogy sok hasonló program bukott már el csúfosan. Az önmagukat beteljesítő jóslatokon túl vannak saját megvalósulásukat ellehetetlenítő jóslatok is.

Lehet az 1984 regény egy vakcina a totalitarianizmus járványa ellen? Nos, a hatásosságán vitatkozhatunk ugyanúgy, mint a COVID-vakcinákén. 

Az oltásokról jut eszembe. A tanult társadalomtól legalább annyira elvárt vakon hinni a vakcinákban, mint jó kereszténynek a szentelt víz mindenható erejében. Vannak még akik az utóbbira esküsznek, és ne becsüljük alá a placebo-hatást!

"Ha lehet még egyáltalán reménykedni valamiben (írta Winston), csak a prolikban lehet." (George Orwell: 1984, I. rész, 7. fejezet)

„Nem oltatjuk be magunkat, kerüljön ez bármibe” – erős az oltásellenesség a fizikai dolgozóknál — számol be a kevésbé képzettek attitűdjérő az 24.hu. A kétkezi munkások többsége elzárkózik a COVID elleni oltásoktól. Ami meglepő, mert azt hinné az ember, hogy minél képzettebb valaki, annál jobban érzékeli a potenciális veszélyeket.  Valójában annál több kifogást talál az ellenérvek leszerelésére, ha mást nem azt a gőgös érvet, hogy "laposföld".

Az értelmiségiek úgy tűnik leragadtak a rajzfilmszintű megértésnél és valami vallásos csodatételként tekintenek az oltásokra, amikben eretnekség kételkedni, amiket tudatlanság megkérdőjelezni. Akinek "a" tudomány az új vallás, ott az oltás az új oltári szentség, és a kételyt éppúgy száműzi, mint középkori babonákban hívő elődei. Az elit ráadásul mindig holtbiztos a dolgában. Ha egy maszk nem jött be, kell húzni egy másodikat. Nem igaz? Ha a boltok bezárása nem segített elsőre és másodjára, majd talán harmadikra...

"Nyeregben lenni" magabiztossá tesz.

Aztán általában tudjuk, hogy mennyire nem mindig jön ez be. Ettől még a "prolik" nem feltétlenül alkalmasabbak döntéseket hozni sajnos és nem egy parasztlázadás vagy proletárforradalom hozza el sosem a megváltást. A probléma inkább ott van, hogy az elitek sem annyira intelligensek, mint amennyire velünk szeretnék elhitetni vagy mi gondoljuk, főleg, ha az elithez soroljuk magunkat és nem az ellenkultúrához, a szkeptikusokhoz, a kontráriusokhoz, akik a nyugati társadalmak aranyrögének és a paradigmaváltás előhírnökeinek bizonyultak mindig.

Néha úgy tűnik, hogy a legegyszerűbb társadalmi probléma megoldására sem alkalmas a hatalom. Viszont ez csalóka, a problémákat a társadalmak inkább szép lassan kinövik, de ritkán oldják meg. Kevés sikeres felülről végrehajtott reformot jegyez a történelem. Ami tényleg hasznos, az előbb-utóbb polgárjogot nyer, elterjed és főszabállyá változik, majd akkor dobjuk félre, amikor elavulttá vált rég. Nehezíti az emberiség dolgát, hogy túl sok paradigmaváltásra kényszerül, túl rövid időn belül, pedig mindenki szereti a biztonságot nyújtó változatlanságot. Az ipari forradalom koráig ilyenben élt az emberiség. Sok köszönet nem volt benne. Szóval ne panaszkodjunk.

"Mi nem elégszünk meg a negatív engedelmességgel, még a legnyomorultabb megalázkodással sem. Ha végül is megadod magad nekünk, annak saját szabad akaratodból kell történnie. Mi nem azért pusztítjuk el az eretneket, mert ellenáll nekünk; amíg ellenáll, soha nem pusztítjuk el. Mi megtérítjük, hatalmunkba kerítjük a lelke legbensejét, újjáalakítjuk. Kiégetünk belőle minden rosszat és minden képzelődést; a magunk oldalára állítjuk, nem látszatra, hanem őszintén, szívvel-lélekkel. Magunk közül valóvá tesszük, mielőtt megöljük. Elviselhetetlen számunkra, hogy egy hibás gondolat létezhessék bárhol a világon, akármennyire titkos és erőtlen is. Még a halál pillanatában sem engedhetünk meg semmiféle elhajlást. A régi időkben az eretnek úgy ment a máglyára, hogy még eretnek volt, kinyilvánította eretnek voltát, örült neki. Még az orosz tisztogatások áldozata is rejtegethetett lázadást a koponyájában, miközben agyonlövetése helyére lépkedett. Mi azonban kifogástalanná tesszük az agyat, mielőtt kioltjuk."

A régi zsarnokságok parancsa a „Ne tedd” volt.

A totalitárius rendszereké a „Tedd”.

A mienk: „Legyél.” (George Orwell: 1984, III. rész 2. fejezet)

Sokan nem elégednek meg azzal, hogy felveszed a maszkot. Hinned is kell a "rendszerben". A kételkedés egyértelműen gondolatbűn. Nem szabad feltenni, hogy ha hordja mindenki és holtbiztosak voltatok a hasznában, akkor hogy lehet, hogy maszkok mellett következett be a legtöbb halálozás, történt a legtöbb fertőzés. Bizonygattátok, hogy mennyire tudományosan igazolt. Nem elég betartanod a szabályokat. Hinned is kell benne, hogy ez fontos. Hogy a nagymama miatt... Hogy a többiek miatt. Hogy életeket mentünk... Hogy hősök vagyunk pusztán azzal, ha otthon maradunk — vagy kiposztoltuk, de amúgy dehogy maradtunk, hiszen lehetetlen.

Hogy végre valami történik unalmas életünkben, ami minket is különlegessé tesz.

Pedig egységnyi sugarúak vagyunk.

"A Két Perc Gyűlöletben nem az volt a borzasztó, hogy mindenki köteles volt részt venni benne, hanem az, hogy lehetetlen volt elkerülni a belekapcsolódást. Harminc másodpercen belül képtelenséggé vált az ellenállás. Mintha a félelem és bosszúvágy eksztázisa öntötte volna el az egész embercsoportot: a vágy gyilkolni, kínozni, kalapáccsal arcokat összezúzni, mintha elektromos áram változtatott volna minden embert akarata ellenére fintorgó, sikoltozó holdkórossá. S hozzá ez a düh, amely mindenkit megszállt, elvont, iránytalan érzelem volt, amelyet egyik tárgyról a másikra lehetett vetíteni, mint valami reflektor fényét." (George Orwell: 1984, I. rész 1. fejezet)

De szertartásosan kell szurkálni a tűket egy Gődény György-szerű vudubabába. Laposföldezni, alufóliasisakozni. Jelenteni kell, aki felteszi a kérdést, hogy mennyire jó az az anafilaxiás sokk vagy az a vérrögképződés amiatt az életmentő oltás miatt, ami 60 alatt Németországban valóban több beteget termel, mint a COVID. Oltatsz vagy meghalsz. Üzenik és ezt kell hirdetned neked is. Miközben másfél éve 99.99% minden további nélkül vészelte át a járványt.

"Fel kell hagynod azzal az elképzeléssel, hogy az utókor igazolni fog, Winston. Az utókor sohasem fog hallani rólad. Kiemelünk a történelem folyamatából. Gázzá változtatunk, és kibocsátunk a sztratoszférába. Semmi sem marad belőled: még egy nyilvántartásban szereplő név sem, még egy élő agyban lévő emlék sem. Megsemmisítünk a múltban éppúgy, mint a jövőben. Sohasem létezett leszel."  (George Orwell: 1984, III. rész 2. fejezet)

(Orwell vagyis Eric Blair valójában az író és nem a regény főgonosza, no problem...)

Általában utálom az 1984-párhuzamokat, a kényszeres párhuzamkeresés eredendően ostobaság. Mindig minden hasonlít mindenre, minden mindennel összefügg. 1984 túlságosan alacsonyan csüngő gyümölcs vagy lerágott csont — illetve alacsony intellektuális erőfeszítés előhívni, mint közismert kulturális toposzt. Kb. annyira kézenfekvő, mint minden kormány diktatározása, hiszen minden hatalom természetrajza hasonló. Ezért "mindig igaz". De ami mindig igaz, az aligha igaz ténylegesen. Nem világít rá eredeti, autentikus módon valójában semmire. Az internet kanálisainak és pöcegödreinek közhelygyűjteményeit ettől függetlenül lelkesen és számlálatlanul terjesztik.

Óvnék attól, hogy nagyon belelovalnánk magunkat egy olvasmányélménybe.

A médiából megismehető "valóság" is legalább ennyire virtuális a társadalom számára, mint amennyire fikció egy regény. Mert mi a valóság? Az, hogy dolgozni megyünk, játszunk a gyerekkel, megemésztjük az ételt a gyomrunkban, kirándulunk olyan fák alatt, akik mit sem tudnak forradalmakról, rezsimekről, mindet túlélték jó eséllyel. A nagy folyamatok, amikről majd a történelemkönyvek vagy ma az újsághírek szólnak teljesen mást jelentenek, tőlünk független és életünket sokszor nem is nagyon közvetlenül érintő események összességét adják, amiket úgy kerülgetünk életünk kis csónakjával mintha vadvízi evezésen vennénk részt.

(Az illuminátusoknak is lehet igaza és még jó ötleteik is. Tényleg.)

Nem esnék a média szokásos hibájába, hogy egy absztrakt jelenséget kontextusból kiragadva egyetlen létélményként mutassak be. A megfigyelő kapitalizmus, a rendőri túlkapások, a kafkai szabályok korántsem akkora rémség az átlagember életében — egyelőre, mint gondolnánk.

És ha épp nem az egzisztenciánkat építettük rá a YouTube cenzúrája sem érint minket annyira súlyosan ("legfeljebb" az igazságérzetünket). Ha nem vendéglátósok vagyunk elviselhető lehet, hogy nem lehet étterembe menni. És egy kis maszkviselés miatt is túlzás az ördögöt rögtön a falra festve hepciáskodni a Tesco biztonsági őrével — ahogy a média teszi minden más kapcsán. Kivéve ezeket a jelenségeket.

Ugyanakkor, ha mégis beszélni akarunk ezekről a nemkívánatos trendekről, akkor 1984 újraolvasása igenis hasznos időtöltés. Szó szerint venni viszont azért több, mint a regény üzenetének a félreértése. Khm. Most még! :) 

Sokkal értelmesebb időtöltés is az 1984 lapozgatása, mint a szokásostól drámai módon alig eltérő halálozási statisztikákon szörnyülködni — tudniillik máskor is haltak ám meg emberek járványok idején és ezen úgy tűnik semmivel sem tudunk változtatni sajnos.

Aki valami nagy Great Reset-es konteós leleplezést várt a végére, most csalódást kell okozzak. Akkor kell átmenni a hídon, ha dolgunk van a folyón túl és már a partján vagyunk és alaposan megvizsgáltuk tartószerkezetét statikailag.  :)

COVID-1984: ettől még őrület a köbön, hazugságok féligazságokba csomagolva. Átverés, lobbik, óriási félreértések, végtelen arrogancia, kapitális tévedések, milliárdos csalások milliárdos csalások hátán. Markukat dörzsölő hatalmasok, kismberi félelmek, tömeges irracionális pánik, nyájimmunitás és csordaviselkedés. Orwell sem találhatta volna ki, ami felé az emberiség halad — és mi sem tudjuk, de hamarosan inkább unalmas lesz, mint rémisztő.

Ma minden COVID, de kicsit várunk és mindenki számára olyan unalmas lesz, mint számomra. Aztán elefelejtjük.

A COVID, mint annyi minden, leginkább csak a fejünkben létezik, mint a kapitalizmus vagy a szabadság vagy az egész politika. És mégis ez köti le most a figyelmünket: lassan túl kéne már lépjünk. Az emberiség dolga ennek a — mondjuk így — paradoxonnak a megértése volna. Sokat segítene a bajain és az én mentálhigiénés állapotomon. :)