A kiló nem százat jelent.

12 év után Karácsony lehet Orbán első reális kihívója és ez ráfér az országra

2021. május 15.

Azt hiszem, senkit sem ért váratlanul: Karácsony Gergely ismét hagyta magát rábeszélni.

12 év után a szabolcsi faluból származó Gergő lehet Orbán Viktor első reális kihívója, és ez ráfér az országra, nem mellesleg a hatalomba belekényelmesedett Orbán Viktorra is. Ezt nem hiszem, hanem ebben biztos vagyok.

Azt vártam, angolul jelenti be... :)

Hogy, hogy nem: míg Gyurcsányné nem ment el Bulgáriába, hogy elmondja 4320 kilométeres orbánozását, Karácsony hazalátogatott Szabolcsba, és most függetlenül attól, hogy mit gondoltok róla, ebben az 5 perces beszédben jóval tartalmasabb üzenetet tudott átadni az országnak: miért indul és honnan jött.

Egészen nyilvánvaló, hogy az Apró-klánt nem lehet visszaültetni a hatalomba, a balliberális falanszter többi újonc fegyőre, és médianyilvánosságtól megszédült feketepéterei is szimpla biodíszletnek hatnak ebben a versenyben Gergő mellett.

Szóval, lényegében csak Karácsonyon múlt, hogy egyetlen év után megunja-e a főpolgármesterséget.

Ez azért ad okot a kritikára is, de az előválasztást lefutottnak tekinthetjük.

Akiknek ez tölti ki az életét, javaslom a kormányváltásig tartsák vissza a lélegzetüket!

Én inkább sztoikus kívülállóként ugatok az összefogás-karaván mögött.

Volt már rosszabb is.

Nem kell törökgábornak lenni, hogy tudjuk, mindig is ebben főpolgármesterkedtek: a budapesti városháza az egyetlen természetes ugródeszka a kormányfői székig ebben az országban.

Nem vagyok egy szentimentális ember, de nyíregyháziként némi elfogultságot kell bejelentsek. A korral jár.

Kérem nézze el mindenki. �

Nem kenyerem a politikai marketing. De végülis a jelölt nem vizslakölyköket simogat vagy kisdedeket pelenkáz. A Karácsony-stáb intelligenciájára és kultúráltságára vall, hogy képes úgy élni a lehetőségekkel, hogy abból a legemészthetőbbet hozza ki a politikát bottal sem megpiszkálni akaró publikum számára. Karácsony ehhez ért a legjobban. Ez a szakmája. Azt gondolom az összefogás jószerivel öntudatlanul összeálló sorozatának szükségszerű eleme volt, hogy miután Márki-Zay vagy Jakab Péter vagy Dobrev Klára fan club-jai kielégültek kedvencük előjátéknak ható epizódjai után, az ellenzék egyetlen komolyan vehető jelöltjét az ország ízléséhez hasonlóan nem egy amerikás tévéshow keretében, mint a DK, hanem egy rövid videóbejelentkezésben szülőfalujából, húsvér magyarországi háttérrel mutatták be.

És dícséretes, hogy nem az MSZMP-s időket idéző végtelen beszéd keretében tették ezt, amit, megmondom őszintén, nem lett volna ingerenciám végighallgatni. Ahogy hidegen hagynak a habos álmok is a finn oktatásról a magyar tanerővel súlyosbítva, ami minden jószándék mellett is nyilvánvaló oximoron, mint Nyírtasson a négynapos munkahét vagy az európai egyesült államok. 

Karácsony valami fontosabbról beszél, ami ezeknél a képzelgéseknél kézzel foghatóbb: a rendszerváltásnak máig egyre több a vesztese. Igen, a megvalósult magyar kapitalizmusban valószínű jóval kevesebb esélye lett volna a sikerre sokunknak: nemcsak a négygyerekes szabolcsi özvegy gyerekeinek, de egy másik, nyíregyházi albérleti szobából jószerivel menekülő rokkant nyugdíjas szülők gyerekeinek is. Valóban. A rendszerváltás után mások lehetőségei viszont kitágultak: Fekete-Győr generációja a budai felsőközéposztályból mehetett nyugatra tanulni és sorolhatnám tovább, a Gyurcsány-Dobrev házaspár is megcsinálta a szerencséjét és ki merné vitatni, hogy számos gázszerelő is jól járt az országban. Ne legyünk igazságtalanok, van itt fejlődés, nemde?

Az nem lehet, hogy milliók számára csak ez a keserű irónia maradjon és a hátha, hogy egy nap kap egy jó állást "a" multinál. No, ezért érdemes lehet elindulni egy választáson. Pusztán Orbán leváltásáért nem. Minden másra meg ott vannak az ellenzéki biodíszletek, hogy eljátszák nektek egy parizer és egy Facebook-mém közötti szendvicsben...

Karácsonynak inkább elhiszem, hogy tényleg úgy gondolja, ahogy mondja, és hogy az, akinek mondja magát. De ez nem változtat azon, hogy kikkel kell osztozkodnia a pódiumon. 

12 év után Karácsony lehet Orbán első reális kihívója és ez ráfér az országra, nem mellesleg a hatalomba belekényelmesedett Orbán Viktorra is. Ezt nem hiszem, hanem ebben biztos vagyok.

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr4916560762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 12:30:20

Jó hír, hogy Kari Geri(nctelen) nem fasiszta, ezt az bizonyítja, hogy bojkottálja az idegen nyelveket.

Etniez 2021.05.15. 15:32:57

@МАХVАL bircaman közíró: Beszél angolul, nyelvvizsgája nincs.

De ez csak azóta érdekes, amióta ledagattozta Orbánt. A felségsértést nem bírják elviselni a jobbágyok.

Etniez 2021.05.15. 15:33:48

Egyébként várható volt, Orbánt csak Karácsony vagy Jakab tudja elkapni.

Nem irigylem őket, holnaptól az is címlap lesz, ha beletúrtak az orrukba hatodikban.

Wildhunt 2021.05.15. 16:21:57

@Etniez: egyelőre ott tartunk hogy hazudott egy PhD-t. Schmitt Pál legalább összemásolt egyet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 18:04:28

@Etniez:

S akkor miért hirdetik a ballib megmondóemberek napok óta, hogy nem kell nyelvtudás egy kormányfőnek?

Etniez 2021.05.15. 18:59:36

@ⲙⲁⲭѴⲁl ⲃⲓrⲥⲁⲙⲁⲛ ҡӧⲍíró: Mert az idegennyelv tudás nem tesz senkit jó- vagy rossz emberré.

Én is három nyelven beszélek, 'oszt még is csak egy ballib vagyok. :D
Vagy én lehetnék miniszterelnök?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 19:04:05

@Etniez:

S honnan akkor ez az ideges ballib izzadságszagú kampány?

Miért nem azt mondják: tud kicsit angolul Kari Geri(nctelen), ez elég a beszélgetésekhez, s majd tanul is még?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 19:10:48

@Etniez:

A pár nap óta rohamozó balib pánikkampány Kari Geri(nctelen) hülye mondásának kimagyarázására.

Etniez 2021.05.15. 19:39:17

@ⲙⲁⲭѴⲁl ⲃⲓrⲥⲁⲙⲁⲛ ҡӧⲍíró: Nézek, olvasgatok, nem látok ilyet, ezért kérdem.
Hol?

Etniez 2021.05.15. 19:40:11

@Etniez: 444, 24, Telex, Index, Hvg. Nem mentegetik sehol Karácsonyt.
Te hol látsz ilyet?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 19:41:28

@Etniez:

Mondjuk a legjobb Bolgár Gyri bácsi műsora, egymást levegőt se venni hagyva magyarázza 2 napja mindenki, hogy nem kell nyelveket tudni.

Etniez 2021.05.15. 19:54:06

@ⲙⲁⲭѴⲁl ⲃⲓrⲥⲁⲙⲁⲛ ҡӧⲍíró: Értem, tehát a marginális Klubrádió, ami már csak neten fogható, az a ballib média számodra. :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.15. 19:56:21

@Etniez:

A kemény mag egyik kedvence a Klub Rádió. Onnan tudhatpd meg az elköetlezett ballib tábor mindenkori véleményét.

Bayaz 2021.05.15. 21:35:49

@Etniez: "444, 24, Telex, Index, Hvg. Nem mentegetik sehol Karácsonyt.
Te hol látsz ilyet?"
Nem, ők csak a szokásos módszereiket alkalmazzák, megpróbálják kisebbíteni az ügy jelentőségét és fontosságát és úgy mutatják be (a szóhasználat és ehhez hasonlók segítségével), mintha Karácsonyt álnok módon 'támadnák'.
Ha szerinted objektívek, akkor hasonlítsd össze ezt azzal, mennyire felfújták azt 2014-ben, hogy a magyar adóhivatal elnöke nem tud angolul, mintha ez valami komoly probléma lenne, miközben az, hogy egy miniszterelnök-jelölt magas szintű angoltudással rendelkezzen, valóban fontos az érdekérvényesítés szempontjából.

Egyébként nekem az rémlik hogy te tavaly nyáron még arról írtál, hogy az Index kormányszócsővé válik, aztán most mégis az ellenzéki sajtóhoz sorolod? :D

Alan43 2021.05.16. 02:09:12

Izgatottan varom a tv vitat.

Jehovah’s Witnesses 2021.05.16. 08:39:43

@Etniez: Beszél angolul, nyelvvizsgája nincs.
De ez csak azóta érdekes, amióta ledagattozta Orbánt. A felségsértést nem bírják elviselni a jobbágyok..........................................

Köszönjük az áttekintést a blog hülyéjétől! :D
Tudod faxfej, itt megint senki nem látja a lényeget, mert az egész lavina amiatt indult, hogy Karácsony szellemi fogyatékos és egy komolytalan ostoba választ adott egy nyugati újság riporterének a kérdésére égetve ezzel magát, az ellenzéket és az egész országot, hogy a főváros főpolgármestere mekkora marha! Majd, amikor emiatt elkezdték kritizálni, akkor a szokásos gerinctelenséggel rákente a tolmácsra az egészet, hogy az fordította rosszul az ő, egyébként roppant bölcs és értékes mondanivalóját! Tehát ezt is magának csinálta, mert ha nem akarja rákenni a tolmácsra, akkor fel sem merül, hogy Gerike egy nyilatkozatot sem képes adni angolul, ergo nincs nyelvvizsgája, ami pedig szükséges az egyetemi adjunktusi címhez! A szokásos ellenzéki hülyeségspirál, amikor egy átlagos ostobaságuk elkendőzésére tett kísérlet közben még jobban elkezdenek hibát, hibára halmozni! :D
Ez az ember egy ostoba, gyáva, sunyi, puhatestű hazudozó féreg, az angoltudása teljesen elhanyagolható szempont!

Wildhunt 2021.05.16. 08:44:12

@Jehovah’s Witnesses: pedig nem. Ha ugyanis hazudta a PhD-t vagy az adjunktusi címet, akkor várom az ellenzéki média legalább olyan szintű "leleplező" cikkeit, mint amilyeneket az olimpiai bajnok ellen összeböfögtek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 09:06:01

@Jehovah’s Witnesses:

A vicces itt, hogy el lehetett volna az egészet intézni egy mondattal, pl. "jelenleg tanul angolul, mert jelenlegi tudásszintje alacsony" - erre ugyanis nem lehet mondani semmit.

De nem, a ballib propagnada azonnal belelállt a védhetetlen álláspontba, hogy nem is kell nyelveket tudni.

gigabursch 2021.05.16. 09:08:11

Krausz Gedeon nem csak vezetés képtelen, de még a stratégiai gondolkodás is messze áll tőle.
S mivel igazat sem tud mondani, ebből kifolyólag erkölcsi többlete sincs, amire építkezhetne.

Konkrétan a Kádkőgyáros Dementor Fletó hasznos hülyéje.
Most futtatják, majd félrelökik.
Ebben mondjuk ElQró nagy mágus. Aki emlékszik még a 2004-es puccsra, az tudja, hogy Kiss Pétert hogyan lökte félre az összes mszp-s ősbölénnyel együtt.

gigabursch 2021.05.16. 09:13:49

@Etniez:
Inkább, mint a favoritjaid.
Az, hogy politikai szinten nem azonos a nézőpontunk, egy dolog.
Azonban a favoritjaiddal ellentétben ezerszer intelligensebben szóltál eddig bármihez, mint ők.

Jehovah’s Witnesses 2021.05.16. 09:13:51

@Wildhunt: Csakhogy nincs ellenzéki média, balliberális propaganda hálózat van helyette!
Kerülik a nyelvvizsga ügyet és ami ebből következik és helyette tudatosan terelnek!
Az etinez nevű erkölcsi és szellemi nulla már ízelítőt is adott belőle, mert már az egész ügyet visszájára fordította és a szemét fideszesek a hibásak, ,,felségsértésezik" , és szerinte mi amiatt háborgunk jogtalanul, hogy Gerike Orbán testére tett megjegyzést!

Etniez 2021.05.16. 09:53:52

@Bayaz: Igen, arról írtam és részben igazam lett.

Az Index rendszeres olvasóinak azonnal feltűnt, hogy elkezdték az Origo-jellegű dolgokat.
Például a Jeszenszky nevű egyed 2x is be lett hívva Podcastbe, ott kampányolt Trump mellett, jöttek a kormány narratíváját átvevő cikkek (nem Origó stílusba, de csúsztatás-csúsztatás hátán), blog ketrecbe kerültek Fidelitas-blogok (pl Reaktor).
Ennek eredménye képen az olvasottság harmadára esett pár hónap alatt.

Itt észbe kaptak a fiúk, hogy így hiába lopták el az Indexet, ugyanolyan szar szemét lesz, mint az Origo, ugyanakkora olvasottsággal (nulla).

Azóta ebből visszavettek, a tartalom 10-20%-a lett kormányközeli. Egy-egy finoman kormánypárti cikk, csúsztatásokkal, Nacsa és Bagi-ról szóló cikkek a bulvár rovatba, stb.

Majd jövőre kiderül, akkor fog elválni a szar a májtól.

Szóval az Index át lett alakítva, ez nem kérdés és az sem, hogy csak azért nem csináltak belőle Origót, mert nem tudtak (elvesztették az olvasóikat).

Egyébként összességében nekem jobban tetszik most az Index, és a Telex sem rossz.
De majd jövőre tisztábban látunk.

Etniez 2021.05.16. 10:07:42

@Jehovah’s Witnesses: Kedves Droid:

Az egész nyelvvizsga-ügy onnan indult, hogy Karácsony ledagattozta Orbánt. Erre kiakadt a csicskamédia, a Mandiner-től kezdve a Magyar Nemzetig és az összes zsírdisznó fideszes elsírta a bánatát, hogy lehet ilyet mondani. (mármint, hogyan lehet tényt mondani valakiről)

Utána, jött a fidesz budapesti csírája (Fürjes mellébeszél Balázs), aki alól kivették a Diákváros-ügyét, hogy az így is nulla renoméját megmentsék, (mert a Fundan kap mindent, szarnak a magyar diákokra) és behozta a nyelvvizsga gate-et.
Azóta ti ezen veritek a nyálatokat.

Pedig Orbán egy dagadt, szociopata, alkalmatlan miniszterelnök akkor is, ha beszél angolul.
Karácsony nem tudom, hogy alkalmas-e, mindenesetre nem szociopata, ami már egy jó alap, de nem tud jól angolul. Még megtanulhat. Orbán viszont már nem fog meggyógyulni, sem lefogyni.

Nagyon fáj nektek, hogy Karácsony nem söpörte el a nyelvvizsga.(magyarnemzet.hu/belfold/elsoporheti-karacsonyt-a-nyelvvizsga-gate-9796082/)

Nem is fogja! Az ellenzék mindenáron bukásotokat akarja.

Aztán, írod hogy én találtam ki ez a felségsértéses sztorit!

Hát kedves jobbágy barátom, nem így van:

"Fürjes Balázs testszégyenítést emlegetett, majd Karácsony Gergely nyelvtudását firtatta"

index.hu/belfold/2021/05/08/furjes-balazs-testszegyenitest-emlegetett-majd-karacsony-gergely-nyelvtudasat-firtatta/

Na, mehetsz a krumplidért!

Nem az a baj, hogy hazudsz, hanem az, hogy nálad okosabbal próbálkozol.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 10:58:16

@gigabursch:

Kiváló mulatság.

2001-ben szoktam rá. Akkor minden betelefonáló elmondta mennyire fel van háborodva, hogy Zorbán 55 %-kal emelte a minimálbért, most emiatt hiperinfláció, csőd, polgárháború lesz. Aztán Bolgár Gyuri bácsi felhívta rendszeresen Kéri László bácsi nejét is, aki elmagyarázta független szakértőként, hogy a béremelés ballib kormány alatt a sikert, a biztos fejlődést jelenti, míg fideszes kormány alatt meg a hozzánemértés és a fasizmus jele.

Jehovah’s Witnesses 2021.05.16. 11:03:07

@Etniez: Nem az a baj, hogy hazudsz, hanem az, hogy nálad okosabbal próbálkozol...............

Karácsony gerinctelen patkány módjára megpróbálta a tolmácsra kenni a felelősséget! Ennyi!
Számomra semmi egyéb nem fontos! Nem sértődöm meg Orbán helyett egy hülye magasságra, vagy egyéb testi jellemzőre tett megjegyzésén, igazából a nyelvvizsgája sem érdekel, hiszen már enélkül is sok egyéb ügyben bebizonyította nyilvánvaló alkalmatlanságát nemhogy miniszterelnöknek, de fő, meg kerületi polgármesternek is! És ebben az ügyben emberileg is!
Amit meg felsoroltál, a fideszes politikusok részéről, az reakció, nem kell ez az ősi libsi trükk, hogy "úgy kezdődött, hogy visszaütött"!
És végezetül pedig tudom, hogy vannak nálam okosabb emberek, nem zavar sőt, keresem a társaságukat, jól esik tanulni, jó meglátásokat, gondolatokat megismerni, de tőled eddig csak faszságot olvastam, úgyhogy ne éld bele magad kisfiam semmibe!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 11:05:34

@Etniez:

"Karácsony nem söpörte el a nyelvvizsga"

Ne is söpörje el! A politikai csatatéren mindig jobb a lassú fárasztás, mint a kiütés. Kiütni csak a választás előtt 1-2 héttel érdemes.

Minek kiütni egy egyre gyengülő ellenfelet, hogy aztán az ellenség a helyéte tudjon állítani egy friss harcost? A cél ilyenkor, hogy az ellenség NE TUDJA lecserélni a gyengülő vitézét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 11:06:45

@Jehovah’s Witnesses:

Az a röhej, hogy a ballibek sos etanulnak hibáikból.

Öröm látni, milyen könnyen hagyják magukat bezavarni a zsákutcába.

Etniez 2021.05.16. 11:16:58

@Jehovah’s Witnesses: Miután tételesen cáfoltalak, ezt nyomod elő?

Persze, hogy reakció. Jobbágyvirtus. Én nem védem Karácsonyt, mert én nem vagyok jobbágya, mint ti Orbánnak.

Ez a hatalmas különbség, soha nem is fogod megérteni.

Etniez 2021.05.16. 11:18:54

@ⲙⲁⲭѴⲁl ⲃⲓrⲥⲁⲙⲁⲛ ҡӧⲍíró: Hát ilyenek ezek :D

Az nem baj, hogy ti fidesztálibok le vagytok szarva? Nem akarunk veletek már párbeszédet, meggyőzést, semmit.
A bizonytalanokat kell megszólítani és elzavarni titeket a picsába.
És teljes tévedésben vagytok, "nálunk" Karácsony nem a cél, hanem az eszköz. Nyugodtan támadjátok, Gyurcsányozzatok ezerrel, hatástalan. A jobbágyságot összetartja, a többieket meg elijeszti!

Te is remek eszköz vagy a kezünkben!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.16. 11:21:17

@Etniez:

A bizonytalanok ma is jobban utálják Gyurcsányt, mint Orbánt.

Jehovah’s Witnesses 2021.05.16. 11:45:38

@Etniez: ." Én nem védem Karácsonyt, mert én nem vagyok jobbágya, mint ti Orbánnak."

:DDDDDDDDDDDD Tudom! Bár amit itt előadtál fentebb, azután már szánalmas a pofánkba hazudnod, hogy nem véded és hogy ezzel szembeállítottalak, akár abba is hagyhatnám, de pont itt jött elő a lumpenproli, agyatlan, mindössze az orbánfóbián alapuló személyiségjegyeiteknek a lényege!
Szerintem te hozzám hasonlóan teljesen alkalmatlannak tartod Karácsonyt,viszont beindult a lippsiproli pavlovi reflex és mint potenciális orbánellenfelet, elkezdted védeni a legjobb meggyőződésed ellenére! Ugyanúgy, ahogy megrögzött heteroként homofóboztok, ahogy kiver a víz benneteket is a migránsoktól, a róluk szóló hírektől, de xenofóboztok, kerítéseztek, ahogy tudjátok, hogy Soros, vagy a hazai elit Gyurcsánnyal és Bajnaival az élen milyen mocskos tolvaj módon szedte össze a vagyonát, de ti csak Mészárosoztok, ahogy látjátok, hogy a járvány ellen milyen keményen küzdenek és ti is fostok ezért stikában beoltatjátok magatokat, de müllerceciliáztok, meg nyunyókáztok, ahogy kevesebb rezsit fizettek, de a piaci szereplők hasznát féltitek....soroljam, amit ti is tudtok, de valami skizoid berögzülés miatt még a saját érdekeitek ellenére is hangoztattok, csak mert azzal szerintetek ki lehet baszni Orbánnal!

Jehovah’s Witnesses 2021.05.16. 12:14:11

@Etniez: A bizonytalanokat kell megszólítani és elzavarni titeket a picsába....................

Szerintetek akkor a bizonytalanok megszólítása abból áll, hogy Karácsony magas? :D Értem!

Etniez 2021.05.16. 12:45:41

@Jehovah’s Witnesses: Nem, de talán az elég az embereknek, hogy Karácsony normális.
Nem szociopata, nem tolvaj. Reméljük a legjobbakat.

Etniez 2021.05.16. 12:46:52

@Jehovah’s Witnesses: Nem sikerült megértened a lényeget, lényegében magaddal vitatkozol.

Én nem védem Karácsonyt, csak drukkolok neki. Te vagy jobbágy, te érted a viselkedésed, ne vetítsd ki rám kérlek.

Jehovah’s Witnesses 2021.05.16. 14:54:50

@Etniez: Nem, de talán az elég az embereknek, hogy Karácsony normális....................

Ha neked normális az, aki egy világlap kérdésére ilyen ostoba választ ad! :D
Ez már egy régi teóriám, hogy hasonlóan lehettek ezzel, mint bizonyos filmek mérhetetlenül ostoba, kétbalkezes, vagy rettenetesen aljas, de valamiért mégis népszerű szereplőivel a nézők, tudniillik szeretitek a hozzátok hasonló gyengeelméjű, vagy hasonlóan sunyi geci politikusokat és egynek érzitek közületek!

Etniez 2021.05.16. 16:39:54

@Jehovah’s Witnesses: Olyan szánalmas ez az erőlködés, nem érzed?

gigabursch 2021.05.16. 20:31:45

@Etniez:
Az a gond - mint fentebb írtam -, hogy ez a szerencsétlen, büfészakos nímand csak egy hasznos hülye Fletó kezében.
Csak azt nem értem, hogy ezt miért nem látjàtok be mindannyian.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.16. 21:02:14

@Etniez: Az Index olvasottsága nem változott a "váltás" óta.

Etniez 2021.05.17. 06:30:44

@gigabursch: Mert nem így van, lehet azért.

@A kiló nem százat jelent.: Nem ezt nyilatkozta a kirúgott főszerk.

Amikor fullba tolták a kretént, visszaesett. Ő nyilatkozta, hiszek neki. Nagy ingadozás volt 2 hónapig a propaganda anyagok mennyiségében, mára visszavettek.

Tegnap néztem Origót, csak Gyurcsány és csöcsök. Ner zászlóshajó.

gigabursch 2021.05.17. 09:07:02

@Etniez:
Jó, hiszel benne, te dolgod.
De eddig még semmit nem tett le az asztalra, amire mondhatnám, hogy igen, ez már valami.

Nem kell extra dolognak lennie.
Példának okáért pártunk és kormányunk nagyon helyes döntése volt a dohányzás számos területen, erőből történő visszaszorítása.
Vagy előtte Fletónak a kisajátítási tv. újrahúzása, vagy épp az, hogy egy nemzeti park ne játsszon természetvédelmi hatóságot, hogyha kezelő, mert összeférhetetlen.
(Egyébként a Ket. eredeti állapotában is egy nagyon jó dolog volt, főleg a régi, totál elavult és leselejtezésre való Áe.-hez képest.)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.17. 09:41:46

@Etniez: Ácsi! Most melyik főszerkről beszél és melyik fullba tolták a kreténről?

Nem nyilatkozat függő, az adatok publikusak. Az Index mostani száma nagyon jók:
dkt.hu/

A Joda visszatér 2021.05.17. 10:38:25

Nem Karácsonyon van a hangsúly, hanem hogy a Jobbik beleállt a közös jelöltekbe minden körzetben. Ez ad némi esélyt az ellenzéknek jövőre, és nem Karácsony.

A Joda visszatér 2021.05.17. 10:41:22

@Bayaz:

"Ha szerinted objektívek, akkor hasonlítsd össze ezt azzal, mennyire felfújták azt 2014-ben, hogy a magyar adóhivatal elnöke nem tud angolul, mintha ez valami komoly probléma lenne, miközben az, hogy egy miniszterelnök-jelölt magas szintű angoltudással rendelkezzen, valóban fontos az érdekérvényesítés szempontjából."

No igen, ez tényleg nagyon átlátszó..

Quadanium 2021.05.17. 10:44:02

Karácsony egy analfabéta. Van egy jó videó az Origón! :)

A Joda visszatér 2021.05.17. 10:48:56

@Etniez: Valóban? Akkor egyszerűen elejét vehetné a vádaknak, és tarthatna egy nemzetközi sajtótájékoztatót, ahogy Orbán tette többször. Vagy adhatna egy élő televíziós interjút valamelyik nyugati televíziónak angolul.
Mellesleg a nyelvtudáson kívül más problémás itt vannak itt. Korábban az volt feltüntetve valamelyik éppen aktuális pártja honlapján, hogy rendelkezik PhD-vel, miközben most kiderült hogy 8 év alatt nem volt képes befejezni a képzést. Vagyis hazugságon lett kapva Gery.

A Joda visszatér 2021.05.17. 10:53:42

@Etniez: A lényeg akkor is az marad, hogy a 21. században egy olyan miniszterelnök jelöltetek van, aki nem rendelkezik tárgyalóképes nyelvtudással semmilyen nyelvből.( De még megtanulhat miniszterelnöksége alatt. Biztos lesz rá ideje..:))

Nancsibacsi 2021.05.17. 11:05:00

"Egészen nyilvánvaló, hogy az Apró-klánt nem lehet visszaültetni a hatalomba"
Márpedig én Dobrev Klárára meg ahol csak lehet a DK-s jelöltre/pártra/akármire szavazok az előválasztáson (nem tudom hány rublika lesz), még a szomszéd nevében is!
Nyilván az igazi választáson meg nyilván nem - mert hülye azért nem vagyok -, de hát hadd legyen mert a szuper-széles szivárvány-náci koalíciónak egy olyan jelöltje, aki valahol középen helyezkedik el :-D

chrisred 2021.05.17. 11:11:22

@A Joda visszatér: "Akkor egyszerűen elejét vehetné a vádaknak, és tarthatna egy nemzetközi sajtótájékoztatót, ahogy Orbán tette többször."

Mikor? Nemzetközi szinten azt nevezik sajtótájékoztatónak, ahol kérdezni is lehet.

Galerida 2021.05.17. 11:12:27

Arról azért ne feledkezzünk meg, hogy Karácsony a megválasztása után azonnal "Klíma vészhelyzetet" hirdetett, aztán méhecske garázsokat tervezett és a sárga festéket nem kímélve környezetbaráttá tette a fővárosi közlekedést! Plusz pénzt juttatott a valamikor talán a Lánchidat felújító cégnek és hóna alá nyúlt az egykori Gyurcsány kormány Fidesz által alaptalanul mellőzött tehetséges politikusainak!

A Joda visszatér 2021.05.17. 11:38:48

@chrisred: Nem mikor, hanem hol? Brüsszelben.

pkovaks 2021.05.17. 11:41:59

Meggyesi --> Gyurcsany
Karacsony -->Gyurcsany
...es minden megismetlödik...
SOHA TÖBBE BALOLDALI KORMANYZAST ! ! ! SOHA, SOHA ! ! !

DFK 2021.05.17. 11:43:42

Mondjuk annyiban logikus Karácsony, hogy ő egy Medgyessy 2. A tutyimutyi, láthatóan töketlen, alkalmatlan, szerencsétlenkedő típus a baloldali választó kedvence. Ugyanis pont olyan, mint ő maga.

A Joda visszatér 2021.05.17. 11:44:09

@Etniez: Egyébként bámulatos, hogy milyen laza könnyedséggel kezdtek dagizni meg törpézni, ha egy kormánypárti személyiségről van szó.
Persze ha valaki a belga egészségügyi minisztert

static.promotions.hu/article/63510/crop/1548198839_8189f1ddd635b762706679fa5e6def1b_xl/1548198839_8189f1ddd635b762706679fa5e6def1b_xl_1180_550.jpg

merné ledagizni, akkor az ugye body shaming. A szemforgató viselkedés magasiskolája..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 11:46:09

@A Joda visszatér:

Biztos neki is pincébezuhanásból van PhD-je, mint Pedó-Brendophilus Matyinak.

Nancsibacsi 2021.05.17. 11:51:39

Egyébként nagyon nem kell ezt a kérdést túllihegni - lássátok liberálisok kivel van dolgotok, szállítom is a megoldást INGYEN gyászotokra, hogy a fidesz manipulálja az előválasztásotokat:
A megoldás pedig: SQL UPDATE! Igen, netes szavazás lesz - ha túl sok van Dobrev Klárának, akkor a következő pár 1000 szavazatot tessék átírni Karigerire! Ennyike.
Ingyen volt, nem küldök számlát.

chrisred 2021.05.17. 11:58:22

@Nancsibacsi: És ha közben probléma támad a netes szavazás elérésével, akkor mondják azt, hogy terheléses támadás érte az oldalt. (Sajnos ezért nekem ingyen se jár szerzői jog.)

midnight coder 2021.05.17. 12:01:21

@pkovaks: Egy Bajnaira is lehetne esetleg szavazni, abból kinézem hogy nem úgy ugrál ahogy Gyurcsi bohóc fütyül. De ez eléggé utópia.

midnight coder 2021.05.17. 12:04:35

@chrisred: Már miért lenne emiatt probléma az eléréssel? Egy ilyen SQL villámgyorsan lefut, és nem lockol semmit.

Boldeone Bull 2021.05.17. 12:08:02

A tutyimutyi, láthatóan töketlen, alkalmatlan, szerencsétlenkedő típus a baloldali választó kedvence. Ugyanis pont olyan, mint ő maga."

Èppen ezèrt veszèlyes Orbánra, mert a tökèletes antitèzisèt adja : ő egy 21. századi posztmodern politikus , aki sem erősnek ,sem tèvedhetetlennek nem akar látszani , de emberközeli , szerèny ès konszenzuskereső szemèlyisèg - ami szimpatikus lehet nagyon sok embernek Magyarországon.
Nem vèletlenül állt rá a kormánymèdia ès a kormányközeli lakájèrtelmisèg elemi erővel ,ès fizetett facebook , youtube hirdetès - cunamit indítottak ellene, de mèg a máskor apolitikus megyei portálokról is dobálják rá a szart...
A Fidesz elhibázott kommunikációs politikája emeli fel most Karácsonyt mèg jobban ...
Ha annyira alkalmatlan , szetencsètlen politikus lenne- mint ahogy megpróbálják beállítani- , akkor nem kavarta fel volna így a politikai állóvizet . Sehol nem olvastam a Karácsony- beszèd cáfolatát a kormánymèdiában...
Arra is van egy fogadáson , ha miniszterelnök- jelölt lesz, sem Orbán , sem más fideszes politikai vezető nem meri vállalni majd a nyilvános tv vitát a " gyenge "Karácsonnyal ( sem)

Billy Hill 2021.05.17. 12:10:49

@Jehovah’s Witnesses:

"A bizonytalanokat kell megszólítani és elzavarni titeket a picsába....................

Szerintetek akkor a bizonytalanok megszólítása abból áll, hogy Karácsony magas? :D Értem!"

Hagyd szegényt, tegnap érkezett ez a mostani parancs, ezért ezt kell írnia. :-)

index.hu/belfold/2021/05/16/ok-donthetik-el-a-2022-es-valasztast/

(A bizonytalanok dönthetik el a 2022-es választást)

Boldeone Bull 2021.05.17. 12:13:36

@Nancsibacsi: Nincs èrtelme manipulálni, ezt nem is vállalna fel a legtöbb kormányoldali szavazó, mivel a szemèlyes adatokat meg kell adni , ahhoz hogy szavazzon valaki, utána pedig bele fognak kerülni egy adatbázisba ...
A legtöbben ezt nem vállalják fel , illetve ha kiderül a manipuláció , az a kormányoldal önmagáról sugárzott erős imázsát rombolná, hogy mèg abban sem bíznak , hogy kèpesek legyőzni a gyengènek mondott KariGerit ès már ellenfelét is kell választaniuk..

Billy Hill 2021.05.17. 12:19:08

Szvsz nagy öngól ez a kövérezés, nyelvvizsgahiány és PhD-t kamuzás, ha nem is azonnal, de hosszabb távon biztosan. Az próbált lenni az állítás, hogy van egy vidéki tapló miniszterelnök, de a felvilágosult ellenzék (valószínűsíthetően) egy sokkal jobb miniszterelnökjelöltet tud majd kiállítani, aki műveltebb, kifinomultabb stb. Erre itt van egy szintén vidéki születésű emberke, aki szintén taplóskodik, illetve kiderül, hogy szintén 1 db. diplomája van, PhD ohne, nyelvudás kitudjamilyen - na most akkor mi is a különbség? Mert ez így nem akkora durranás ám...

Dudikoff87 2021.05.17. 12:26:20

"12 év után Karácsony lehet Orbán első reális kihívója"

Három éve már volt miniszterelnök-jelölt. 10%-ot kapott.

Nancsibacsi 2021.05.17. 12:31:44

@Boldeone Bull: "ezt nem is vállalna fel a legtöbb kormányoldali szavazó, mivel a szemèlyes adatokat meg kell adni , ahhoz hogy szavazzon valaki, utána pedig bele fognak kerülni egy adatbázisba"
Dehogy nem vállalná fel. Mi lesz akkor ha bekerülök - amúgy nyilván már benne is vagyok - egy ellenzéki adatbázisba? Na mi fog történni? Szerinted te, aki itt commentelsz a blog.hu-n nem vagy már benne egy ilyen adatbázisban? Vajon a blogok gazdái nem gyűjtik az email címeket és nem rendelnek hozzájuk pártpreferenciát és adják tovább a köpontnak? Ne legyél már naív.

6.Lenin 2021.05.17. 12:43:43

@Boldeone Bull:

És miről vitáznának? A nagy semmiről, amit eddig KariGeri csinált a rábízott beosztásaiban?
Még a saját szülőfalujában is tehetségtelennek tartják, nyilván jól ismerik.

BOAR 2021.05.17. 12:44:30

@Jehovah’s Witnesses: "Ez az ember egy ostoba, gyáva, sunyi, puhatestű hazudozó féreg"
Ezesetben tökéletesen alkalmas miniszterelnöknek. Még a lopásra kellene egy kicsit rágyúrnia, hogy méltó legyen nagyhírű elődjéhez, vitéz al és felcsúti orsós viktátorhoz...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.17. 12:46:48

@Nancsibacsi: Ennek a humortartalmát nem tudom kiértékelni. De értem, hogy Dobrev Klárát kéne válassza mindenki.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.17. 12:51:40

@Dudikoff87: Épp ezért, két éve nem volt reális kihívója Orbánnak. Egyrészt, mert túl sok kihívója volt. Másrészt, egyik sem volt komolyan vehető. Vona Gábor? Szél Bernadett? Karácsony a háta mögött az éppen felbomló MSZP-vel? Karácsony nélkül az MSZP beesett volna 10% alá. Ahogy ez meg is történt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.05.17. 12:55:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔӧⲍÍró: ez a nyelvtudás dolog elég pikáns téma. Itt vagy például te. Nyelveket beszélsz, de a siker messze elkerül.
Vagy Trump, Johnson. Kiváló az angoljuk( bocs, Trumpé nem), más nyelven nem igazán kommunikálnak, kellően taplók, mégis sikeresek...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 12:56:33

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Én nagyon sikeres vagyok, bár ennek valóban nincs sok köze a nyelvtudásomhoz.

Boldeone Bull 2021.05.17. 12:58:16

@Nancsibacsi: Dehogy nem vállalná fel." Akkor , - ha jól èrtem , te kormánypártikènt szavazni fogsz - az általad leggyengèbbnek vèlt ellenzèki jelöltre?
Ennyire nem bízol Orbánban, hogy le tudja győzni a gyenge KariGerit?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.17. 12:58:25

@JogszaBye aLex: ami ha munkanélküli pontosan 0 forint szja kedvezményt jelent.
Én a lengyel támogatási rendszer híve vagyok: 500 zloty minden gyereknek. Ne tegyünk különbséget.

kilonem100.blog.hu/2018/11/06/kitoltottuk_a_nemzeti_konzultaciot_kapjon_minden_gyerek_egyenlo_tamogatast

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 12:59:09

@Billy Hill:

Szerintem ezt maga Kari Geri(nctelen) csinálta, önerőből, ez nem egy direkt kampány volt. Egyszerűen kicsúszott a száján pár marhaság.

6.Lenin 2021.05.17. 13:00:44

@A kiló nem százat jelent.:

Miért ment haza? És kinek is mondta ott? Hol az ujjongó tömeg?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.17. 13:02:23

@6.Lenin: Ez egy jó kérdés. Úgy tűnik ez csak egy videóbejelentkezés volt. Nem nyilvános szereplés.

6.Lenin 2021.05.17. 13:06:33

@A kiló nem százat jelent.:

Miért, talán KariGeri ki mer állni egy nyílt beszélgetésre? Csak az ATV-ben volt eddig "nagyfiú".
Szerintem ő vidéken esélytelen, de ez majd kiderül az előválasztás nevezetű cirkuszban.

Boldeone Bull 2021.05.17. 13:07:01

@6.Lenin: És miről vitáznának? A nagy semmiről, amit eddig KariGeri csinált a rábízott beosztásaiban?
Még a saját szülőfalujában is tehetségtelennek tartják, nyilván jól ismerik."

Orbán már jó ideje nem vitázik senkivel , pedig rendkívül megosztó kormámyzást folytat. Egyszerűen gyáva ember, mert sem Horn Gyulával nem volt elèg meggyőző, Gyurcsány meg beforgatta
Ne vedd be a kormánysajtó marhaságait !
Mi, a boggazdával, együtt jól ismerjük , szemèlyesen is Karácsony Gergelyt, aki egy nagyon jó intellektusú ember , a propagandamèdia állításaival szemben...
De, ringassátok magatokat csak tèvhitekbe !
Elèg megnèzni a nèvsort kik álltak be eddig mögè:
Angyán József, Both Pèter, Ifj Bibó István, Tarr Bèla, ès sok más jelentős szemèly

konrada 2021.05.17. 13:18:38

@A kiló nem százat jelent.: "Én a lengyel támogatási rendszer híve vagyok: 500 zloty minden gyereknek. Ne tegyünk különbséget. "

Na ja! Ideje lenne már, hogy végre megint meg tudjon élni a f.szából az, aki nem akar dolgozni, és a gyerekeit meg szilajon neveli...;)

6.Lenin 2021.05.17. 13:20:10

@Boldeone Bull:

Én veszek be maszlagokat? Hol valósítottak meg bármit az előtte lévő viták ígérgetéseiből? Sehol a világon. Az cirkusz olyanoknak , mit te is lehetsz.

Volt értelme a Megyó, vagy Gyurcsány vitának_? Mindketten hazudtak, és bele is buktak félidőben. Még a ciklusukat se vitték végig.

Ezért tartom értelmetlennek az ilyen "vitákat". Cirkusz a népnek.

Minek a vita, mit csinált a KariGeri Zuglóban, és eddig Bp-en?

Kik állnak mögötte? Sok bukott politikus.

Felőlem megválaszthatják, úgyis bele bukik, hiszen mit kezdene az országgal? Ez sem lenne érdekes, de az ország beleroppanna. Azért viszont kár lenne.

Már 2x buktak a mögötte állók, csődközeli helyzetbe vitték az országot, most is az lenne. Kinek lenne ez jó? A magyaroknak biztosan nem.

De egy kérdésről senki sem beszél. KariGeri Zuglóban se csinált semmit , főpolgármesterként sem, mindig csak magasabbra vágyott. Vajon me-ként mi szeretne lenni? A világ ura?

konrada 2021.05.17. 13:21:04

@6.Lenin:
Hát pestieket még meg is értem, miért szavazna Gerire: Hátha szabadulni tudnának így tőle, de vidékieknek miért kéne egy ilyen töketlen dobzse?

Boldeone Bull 2021.05.17. 13:30:52

@6.Lenin:
Minek a vita, mit csinált a KariGeri Zuglóban, és eddig Bp-en?"

Mit lehetett volna többet ezekkel a pènzügy peremfeltètelekkel ?

www.portfolio.hu/gazdasag/20210506/egy-forintot-sem-kap-budapest-a-kormanytol-a-kieso-adobevetelek-kompenzalasara-482054

Orbánék gyakorlatilag kivèreztetik a Budapestet , kicsinyes politikai bosszút állva a fővárosiakon

DFK 2021.05.17. 13:36:19

@A kiló nem százat jelent.: és akkor beindulhat a megélhetési gyerekgyártás; ugye megvan az a riport, ahol a c típusú állampolgár mondja, hogy hát megél a f@szából is...

NickJ 2021.05.17. 13:49:22

@Billy Hill: Zsigeri szavazás lesz, programot nem kell várni egyik oldalon sem. Az a kérdés, hogy az Orbánt gyűlölők összeadva elérik-e a többséget, semmi más nem számít.

Tény, hogy Orbán 12 év után mintha fáradni kezdene, beleállt olyan ügyekbe, amikbe nem kellett volna. Elég ránézni a megviselt arcára. Lassan el kellene gondolkodni az utódláson, de ez megint csak tőle függ, addig maradhat a Fidesz élén, amíg akar.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.17. 13:49:36

@DFK: @konrada:

EZT NE!

Köszönöm!

Teljesen értelmetlen ilyen övön aluli és nyíltan rasszista szintre levinni a beszélgetést. 30 ezer forintból még nem lehet megélni. Éppenhogy segítség a gyereknevelésben.

Gyerekeket annyira nagyon a kormány akar. Így talán megkaphatna valamit belőle.

A lengyel kormány sem az a hogyismondjam baloldali. A PiS mégis bevállalta ezt. Ez a legnépszerűbb policy Lengyelországban.

6.Lenin 2021.05.17. 13:52:28

@Boldeone Bull:

Ezt MÉG te sem gondolhatod komolyan. Már ezért sem szabadna KariGerinek bármit is vállalnia.
A budapestieknek megfelel, egye fene, sose kedveltem Bp-et, 2010 előtt egy koszos , büdös város volt. Most is az lesz .

Mit tervez Bp-re ez a tehetetlen dodó? Méheket a buszmegállókba? Biciklisáv a Dunán?
Demszkáj a végére bedilizett,

Boldeone Bull 2021.05.17. 14:05:36

@6.Lenin: budapestieknek megfelel, egye fene, sose kedveltem Bp-et, 2010 előtt egy koszos , büdös város volt. Most is az lesz .
Mit tervez Bp-re ez a tehetetlen dodó? Méheket a buszmegállókba?"

Látod , pont ezèrt fogtok veszíteni , mert valós èrveitek nincsenek , csak a szemèlyeskedès , lejáratás, az álhírterjesztès!

Vona tökèletesen leírja a helyzetet ès Karácsony igen jó esèlyeit: index.hu/belfold/2021/05/17/karacsony-gergely-vona-gabor-alapjogokert-kozpont-ellenzek-ellenzeki-osszefogas-valasztas-2022-elovalasztas/

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 14:05:50

@BOAR: Ahham! Meg tudod mondani, miért váltogatod a nickeket?

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 14:14:27

@Boldeone Bull:
Orbánék gyakorlatilag kivèreztetik a Budapestet , kicsinyes politikai bosszút állva a fővárosiakon...............................

Már bocs öreg, de ha az általad használt hasonlat alapján nézzük, akkor az elején miért nem csináltak semmit ? Az elején ugyanúgy csak azzal foglalkoztak, hogy a kormány folyamatban levő projektjeit akadályozzák, meg minden egyéb fingfűrészeléssel! A legelején még nem voltak kivérezve, de az égvilágon semmibe nem kezdtek bele abból, amit még Tarlós alatt kurva nagy megoldandó problémának tartottak!

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 14:20:11

@Boldeone Bull:
Vona tökèletesen leírja a helyzetet ès Karácsony igen jó esèlyeit:...........................

Hova szarjak!!!!!!! :DDDDDDDDDDDD
Vona úgy megbukott politikusként mint a szar és te most ide citálod politikai éleslátóként? A Jobbik a tizedére zsugorodott az ő hibájából!
Befektetési tanácsot meg Bróker Marcsitól, mi! :D :P Háháháháhá!

6.Lenin 2021.05.17. 14:28:18

@Boldeone Bull:

Milyen álhírek? Bp-en tanultam 2 évet, laktam is ott, csak tudom, hogy mit éreztem ott.
Mit tett eddig a polgármester úr? Elcsesztek jó néhány milliárd HuFt-t. Egy rakás léhűtő haverját pénzeli.Mit csinált eddig? Előkészítette a saját útját az ország élére?
Isten óvja Mo-ot.

Körül van véve soxorosan bukott politikusokkal. Milyen álhírekről, személyeskedésről beszélsz?

Ekrü 2021.05.17. 14:37:58

Karigeri igazi balos választás.Ígérgetni nagyon tud,betartani azt meg sehogy,mint ahogy ezt már megtapasztalhatták a budapestiek.Az általa fenntartott idősek otthonában láthatóan úgy halnak meg ahogy csak akarnak, viszont ha miniszterelnök lesz előszeretettel fog kerékpárutat csinálni az autópályákból.
Nyelveket ugyan nem beszél viszont remekül tud hazudni a végzettségéről és példamutató ahogy ellébecolt nyolc évig az egyetemen az adófizetők pénzén.
Amilyen az ellenzék olyan a jelöltjük.A zsák meg a foltja.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.17. 14:42:26

@Jehovah’s Witnesses: Nem kell ahhoz Vona Gábornak lenni. A nyugati lapok is készpénznek veszik és én sem gondolkodtam sokáig.

A felhozatalból Karácsony kimagaslik. Hogy úgy mondjam.

Hogy ő-e a legjobb elképzelhető miniszterelnök-jelölt — az egy másik kérdés.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.17. 14:45:47

@6.Lenin: Karácsonynak egy éve volt a főváros élén eltölteni. Ösz-visz. Legyen másfél. Még visszavan félév.

Két év alatt kéne bizonyítania, ami lehetetlen is. Meg épp ezért problémás, ahogy a rövid jegyzetemben írtam: most váltani és kormányfőnek jelentkezni... hááát, egy kicsit job-hopper benyomást kelt.

konrada 2021.05.17. 14:48:37

@A kiló nem százat jelent.:
Lehet hogy övön aluli, de a rasszizmust te tetted bele, mert én nem írtam azt, milyen származásúra kellene gondolni.

...de ezek szerint te is tisztában vagy vele, hogy volt egy ilyen időszak amikor ez működött, és s azt is, kikre volt jellemző...

Ekrü 2021.05.17. 14:52:29

@Boldeone Bull:
"Orbánék gyakorlatilag kivèreztetik a Budapestet , kicsinyes politikai bosszút állva a fővárosiakon "-Hagyjuk már ezt a sablon dumát,ez már a végén még Demszkynek sem jött be.Elmúltak már azok az idők amikor még el lehetett adni azt,hogy az ellenzéki polgármesterek könnyes szemmel,féloldalra döntött fejjel szipogták a kamerába,hogy ők mennyire,de mennyire mindent megtettek ,csak az a fránya kormány bünteti a várost és ezért nem jut semmire.Karigeritek XIV. kerületi polgármesterként tagja volt a fővárosi közgyűlésnek.Pontosan ismerte a főváros anyagi helyzetét és ennek tudatában kamuzta be a 14 év alattiak ingyen tömegközlekedését.Betartotta?NEM.Az,hogy jelenleg a kisiskolások ingyen utazhatnak az a KORMÁNYNAK és az általa hozott rendeletnek köszönhető.
Azt sem említette a kampányában,hogy kerékpárutat csinál a főbb közlekedési utakból és mellette hajtóvadászatot indít az autósok ellen,csak azért mert képtelen volt megtanulni autót vezetni.A Draskovicsok,Vágók,Kálmán Olgicák kinevezéséről jobb nem is beszélni...
30 éve lakom Budapestem,a férjem ide született.Budapest soha nem fejlődött annyit mint 2010 és 2021 között.

konrada 2021.05.17. 14:56:25

@A kiló nem százat jelent.:
...de mindenesetre nem úgy kéne bizonyítani, hogy azokban a dolgokban is töketlen, amik nem igényelnek sok pénzt, illetve egy város szerves fejlődésének a része.

(Most nem megyek bele, hogy miért tartom hülyeségnek a Római gát, vagy az Óbudai Hajógyári sziget árvízmentesítésének elutasítását, elvégre ő zöldek jelölte polgármesterként azt tette programjába, hogy a város fejlesztése helyett a környezetbe visszafejlesztését támogatja.)
De hogy május közepén miért nem lehet beüzemelni a szökőkutat a Margitszigeten, ez már teljesen érthetetlen...

6.Lenin 2021.05.17. 15:05:39

@A kiló nem százat jelent.:

Már bocs, de egy főpolgármesternek kell valamiféle bejárási idő? mondjuk 10 év? hol a klozet, meg mi a wifi-s jelszó?
Nem kellett volna már valamilyen elképzeléssel rendelkeznie? Méhkaptár a buszmegállókba nem túl morbid?
akkor me-ként mi a túró várható?

Nekem személyesen semmi kifogásom ellene, de az eddigiek alapján (zuglóból indulva), szerintem tök alkalmatlan bármire is.
Azt én értem, hogy a DK-s nagymamák imádják a síros képű kis szerencsétlen figuráját, de ez nem sok jót ígér me-ként az országra nézve.
Bp-en ez a figura elmegy, hiszen volt hasonló elődje (demszkáj) 20 évet lehúzott ő is, hogy a végére bedilizzen.

Szerintem Karácsony képességeihez képest már így is túl sokat foglalkoztunk vele. Nem ér ennyit ez a pacák. De ez majd kiderül, az előválasztás nevezetű cirkusz esetében is. Országosan nem sok jövőt jósolok neki.

Azt elfogadom , hogy sok hasonló "zseni" már nagyon szeretne lopikálni , jól élni a semmiért.
Már bocs, de az őt körülvevő "aszakértői" állomány se tudna talán megélni , ha számítana valamit a hozzáértés.

Valamilyen jövőkép kellene hogy legyen egy ilyen pozícióban lévő pacáknak, nem csak pénzt kunyerálni, aztán nyomtalanul eltüntetni. Ez utóbbihoz ért, azt nem vitatom.

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 15:07:55

@A kiló nem százat jelent.: Itt inkább a politikai hullák csalhatatlan szakértéseire céloztam, ami a balliberális oldalon nagy hagyományoknak örvend! Ezek még a Titanic kapitányát is meghívták volna szakérteni, ha nem süllyedt volna ő is a tenger mélyére!
Karácsony jelölése pedig röhej, mindig a legnagyobb párt vezére a jelölt mindenütt, ha annak a pofája nem bírja ki a nyilvánosság próbáját, nem fogadják el a választók annak ellenére sem, hogy pártjuk nyíltan belépett a koalícióba és egy ilyen konszenzusos figura kell és ráadásul ő a "dzsolidzsóker,, mert vele ment az önkormányzati választás is, akkor az a koalíció nem életképes!

BölcsÉsz 2021.05.17. 15:10:03

@gigabursch: "Aki emlékszik még a 2004-es puccsra, az tudja, hogy Kiss Pétert hogyan lökte félre az összes mszp-s ősbölénnyel együtt. " Nem vagyok a rajongója, de legalább ezt jól tette.

Ekrü 2021.05.17. 15:13:49

@Etniez:
"Nagyon fáj nektek, hogy Karácsony nem söpörte el a nyelvvizsga.
Nem is fogja! Az ellenzék mindenáron bukásotokat akarja."-Ebből is látszik az ostobaságotok.Attól még ,hogy az ellenzéki "függetlenobjektív" propagandalapok az ellenzéki vezetőkkel és kemény maggal karöltve szőnyeg alá próbálja söpörni Karigeri hiányzó nyelvvizsgáját és PhD-ját,attól még a tény az ,hogy Karigerinek nincs nyelvvizsgája és a PhD-ról hazudott.Minél jobban próbáljátok kimosdatni annál inkább eltaszítjátok magatoktól a még bizonytalan,gondolkodó szavazókat.Márpedig a szavazást ők fogják eldönteni...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.17. 15:24:36

Nagyon rettegtek Karácsonytól, hogy idetódult a narancskommandó. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.05.17. 15:27:02

@Ekrü: "a PhD-ról hazudott." - erre valami bizonyíték? A jobboldali vezérhazudózó médiát nem lesz elég linkelni.

Ekrü 2021.05.17. 15:27:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Nagyon rettegtek Karácsonytól, hogy idetódult a narancskommandó. "-Nem belőlünk van sok,hanem belőletek ellenzékiekből kevés.Láthatóan az ellenzéki hozzászólók közül nem sokan akarják megvédeni Kamugerit.Vajon miért? :))))))

BölcsÉsz 2021.05.17. 15:31:35

@A kiló nem százat jelent.: Lengyelországban kisebb a "C" típus (nem a nyelvvizsgára gondolok) aránya.

Boldeone Bull 2021.05.17. 15:33:30

@Jehovah’s Witnesses:" akkor az elején miért nem csináltak semmit"
Minek az elejèn? Az önkormányzatok ellehetlenítèse már 2020 előtt elkezdődött. Karácsony ezt a helyzetet örökölte , ami 2020 áprilisától csak romlott : a Fidesz visszamenőlegesen szedte el Budapest bevèteleit

Boldeone Bull 2021.05.17. 15:41:15

@Ekrü: propagandalapok az ellenzéki vezetőkkel és kemény maggal karöltve szőnyeg alá próbálja söpörni Karigeri hiányzó nyelvvizsgáját"

Mièrt, Orbánnak milyen nyelvvizsgái vannak , csak kèrdezem ? Az angolja- annak ellenère hogy oxfordi ösztöndíjas volt, igen gyengècske! Brutális ackcentussal, szarvas nyelvtani hibákkal beszèli az angolt ! Nem sokkal jobb , mint Karácsony!
Ha a nyelvvizsgák száma számítana , akkor Vadai Ágnes lenne a miniszterelnök jelölt, 5 nyelvvizsgával...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.17. 15:41:37

@BölcsÉsz: Remek cigányozás újfent.

Megkértelek titeket, hogy ne itt.

Higgyétek el, a társadalmaknak mindenütt van teteje és alja is. Cigányok nélkül is. Hogy nálunk a leghátrányosabb helyzetű legalsó rétegek között a romák vannak túlsúlyban, tény, de nem magyarázat mindenre.

Vonatkoztass el a romáktól. Különösen, hogy hasonló életstratégiák jellemzik az azonos státusú nemromákat is. Lengyelországban lengyeleket főleg, mert lényegében minden nemlengyelt elüldöztek, kiirtottak.

(Most éledezik először a sziléziai kisebbség.)

Boldeone Bull 2021.05.17. 15:46:48

@Jehovah’s Witnesses: Karácsony jelölése pedig röhej, "

Gondolom ezèrt veritek ennyien a nyáltatokat , mert röhej , ès ezèrt szólal meg lassan minden prominens lakájèrtelmisègi Karácsony - ügyben , ès van tele a szociális mèdia fizetett kormánypárti szardobálással !
Valójában be vagytok szarva, ezèrt van a nagy megindulás Karácsony ellen!

Ekrü 2021.05.17. 15:48:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Nem érdekel mit hiszel vagy mit nem.Én meg nem hiszek az olyan baloldali propagandalapoknak,mint Telex,HVG és társai.
Azt,a hazugságot, hogy Karácsonynak van PhD-ja azt anno a saját pártja írta ki a honlapjára,ugyanis nem csak most,de már 2013-ban is hazudott róla,ezek szerint még nekik is.
Ha a linkelt cikket nem is olvasod,de van benne egy képernyőfotó a pártja honlapjáról.Úgy gondolom elég beszédes....
mandiner.hu/cikk/20210515_hazugsaggal_kampanyolt_karacsony_gergely
Az meg,hogy mit hiszel vagy sem az a te dolgod,legkevésbé sem érdekel.A te véleményed ugyanis nem számít.

Ménár Atya 2021.05.17. 15:58:06

Nincs ellenzéki oldlon egy normális jelölt sem.
Karigeri tevékenysége,mint főpolgi, kimerült a hisztizésben, felesleges bringasávok festegetésében, és jól megszívatta a választóit a belvárosban.
Meg némi korrupció mindjárt az első bkv közbeszerzésen....
Ezek alapján mit várhatunk miniszterelnökként tőle?
Bringa sáv az M7-re, esetleg zebrák, meg kitiltja hétvégén a balaton felé igyekvőket róla......
De, hát majd meglátjuk, demokrácia van, ha ezt az idiótát szavazza meg a többség,mint a főpolgi székbe, utána már késő lesz nyekeregni ,hogy nem ezt akartuk.......
De bízom benne, hogy elbuknak, egyszerűen alkalmatlanok a feladatra, gyurcsányt meg nem szeretném újra, azért hogy leamortizálja megint az országot.

Ekrü 2021.05.17. 15:58:27

@Boldeone Bull:
"Mièrt, Orbánnak milyen nyelvvizsgái vannak , csak kèrdezem ? Az angolja- annak ellenère hogy oxfordi ösztöndíjas volt, igen gyengècske! Brutális ackcentussal, szarvas nyelvtani hibákkal beszèli az angolt ! Nem sokkal jobb , mint Karácsony!"-De bizony sokkal jobb.Orbán még az ellenzéki médiumok szerint is remekül beszél angolul,ellentétben Karácsonnyal aki ugye sehogy.Ha valakinek akcentusa van az nem befolyásolja abban,hogy megértse az amit mondanak neki,illetve,hogy válaszoljon rá.Viszonyt ha valaki nem beszél egyáltalán az nem is érti és nem is tud válaszolni.Ez az akcentus dolog elég szánalmas válasz a nem tudásra.Az európai országok vezetői majdnem mind akcentussal beszélnek,miután egyikük sem angol anyanyelvű.Na,jó Boris Johnson kivétel.:)))) Kétlem,hogy bárkit is zavarna a megértésben.

Boldeone Bull 2021.05.17. 15:58:47

@Ekrü:
30 éve lakom Budapestem,a férjem ide született.Budapest soha nem fejlődött annyit mint 2010 és 2021 között."

Gondolom ezért zavarták el Tarlós Pistát, inkább Orbánról szavaztak ?

Boldeone Bull 2021.05.17. 16:03:38

@Ekrü:
Orbán még az ellenzéki médiumok szerint is remekül beszél angolul"

Orbán közepes szinten beszèl angolul , közèpfok vagy talán kicsit felett, nem sokkal jobb mint Karácsony , ès a nyelvizsája sem nagyon van ( nem tudni róla)
youtu.be/bO9v8aKSj24
Vadai Ágnesnek meg 5 nyelvvizsgája van ...

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 16:05:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nagyon rettegtek Karácsonytól, hogy idetódult a narancskommandó. :-)).....................................

Bizonyos aspektusból igazad van, csak nem a tehetségétől rettegünk!
Hidd el, nyugodtabbak lennénk, ha nem az isten legnagyobb barmait indítanátok el, hanem olyanokat, akiket bár nem szeretünk, de nem kell félnünk, hogy fél év alatt csődbe viszik az országot! De minél nagyobb buzi valaki, ti annál büszkébben vállaljátok fel!

Ekrü 2021.05.17. 16:08:37

@Boldeone Bull:
"Valójában be vagytok szarva, ezèrt van a nagy megindulás Karácsony ellen! "-Hát persze...Nagyon...:)))))))))))))
Szerintem mellélőttetek vele.Abból indultok ki ,hogy megnyerte a Budapesti választást.Csakhogy azóta eltelt 1,5 év és amit eddig felmutatott az bizony nem túl biztató.Kezdve a teljes DK hadtest beültetésével a zsíros állásokba,folytatva a váltságkezelési kudarcaival, mint pesti úti idősek otthona vagy a BKV járatainak ritkítása járványhelyzetben, de beszélhetünk a be nem tartott ígéreteiről vagy az autósok ellen folytatott hadjáratairól.

Nancsibacsi 2021.05.17. 16:09:15

@Boldeone Bull: "Ennyire nem bízol Orbánban, hogy le tudja győzni a gyenge KariGerit? "
Az ellenzék azzal, hogy 5 olyan pártot összehozott egy választási koalícióba aki céljainak SEMMI közös metszete nincs kihasznált egy kiskaput a választási rendszerben. A választási rendszer - nem a magyar, mindegyik - potens kormányzásra törekszik, amire egy olyan koalíció győzelem esetén se lesz képes, ahol azon kívül hogy "mi lopjunk, ne ők" kb semmiben sem értenek egyet. Innen kezdve az szerintem teljesen vállalható kiskapu keresés, hogy a másik oldal megpróbálja az összefogás arcának azt megválasztani, aki legkevésbé vállalható.

Boldeone Bull 2021.05.17. 16:10:23

@Ekrü: csak az a fránya kormány bünteti a várost és ezért nem jut semmire"

Ez pedig a számokkal is igazolható valóság. Budapest költsègvetèse csak 395 milliárd , miközben az 1\8 lakosságú Debrecen költsègvetèse is már kb 160 milliárd èves szinten..
A Főváros 40 % GDP - t termel országos szinten , miközben a források kb 2,7%- a felett diszponál a városvezetès
Bècs költsègvetèse 10- 12x ekkora kb, ott mindenre jut pènz, mert a város autonómiát èlvez , ès nem rèszesül politikai cèlú büntetèsben, mint Budapest

Boldeone Bull 2021.05.17. 16:15:44

@Ekrü: váltságkezelési kudarcaival, mint pesti úti idősek otthona"

Ezek a Prostisrácok álhírei leginkább, valóságalapjuk nem nagyon van..
Nem vèletlenül mèrik most is a fővárosban a legerősebbnek az ellenzèket , ès megyei jogú városokban ..
Valahogy , az emberek nem veszik be a hazug narratíváitokat!

Ekrü 2021.05.17. 16:16:04

@Boldeone Bull:
"Orbán közepes szinten beszèl angolul , közèpfok vagy talán kicsit felett, nem sokkal jobb mint Karácsony ,"-Válaszoljon neked a Karácsony Gergely:
"A hirtelen támadt érdeklődésre reagálva készséggel elismerem, hogy a miniszterelnök beszélt angolja alighanem jobb, mint az enyém,"
:)))))))))))))))))
"Vadai Ágnesnek meg 5 nyelvvizsgája van ... "-Nosza ,hajrá....itt az új jelöltötök.:)))))

Galerida 2021.05.17. 16:17:19

Előttünk a példa! Valakiknek sikerült elnöknek választatniuk a még Karácsonynál is sokkal tehetségtelenebb Bident, tehát nekik Gergőt- szorosan a háta mögött Gyurcsánnyal -csak laza szórakozás lesz hatalomra juttatni..... És még színes forradalom sem kell hozzá....

Boldeone Bull 2021.05.17. 16:20:26

@Nancsibacsi: Az ellenzék azzal, hogy 5 olyan pártot összehozott egy választási koalícióba aki céljainak SEMMI közös metszete nincs kihasznált egy kiskaput a választási rendszerben"

Dehogy nincs közös metszete : el kell takarítani az egypárti, állampárti , antidemokratikus Orbán- rezsimet , a korrupt klientúrával együtt ès - vègre- plurális demokratikus társadalmi rendszer jöhet Magyarországon ...

6.Lenin 2021.05.17. 16:23:59

@Boldeone Bull:

"A Főváros 40 % GDP - t termel országos szinten , miközben a források kb 2,7%- a felett diszponál a városvezetès "

Ez az Orbán egyik legnagyobb sikere, hogy végre eltörli ezt a "baloldali " mocskot, és belekezdett a vidék fejlesztésébe.
Már csak egy új főváros kellene. Amit Bp csinál az utóbbi időben, az Mo lejáratása (Nolimpia, zsarolás a nemzetközi eseményekkel) stb.

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 16:25:44

@Boldeone Bull: ----------- egypárti, állampárti , antidemokratikus Orbán- rezsimet , a korrupt klientúrával együtt ès - vègre- plurális demokratikus társadalmi rendszer j-------

Ezt a fos lózunghalmazt !

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 16:29:14

@Boldeone Bull: A Főváros 40 % GDP - t termel országos szinten , miközben a források kb 2,7%- a felett diszponál a városvezetès......................

Mit termel, te félnótás?
Amikor egy nyíregyházi, Győrben tankol egy MOL kútnál és OTP kártyával fizet, akkor Budapesten nő a GDP! Erre gondolsz?

Boldeone Bull 2021.05.17. 16:29:16

@Ekrü: A nem sokkal jobb ès az alighanem jobb között nincs sok eltères ....A lènyeg mègis csak az, hogy Karácsony beszèdèből egy szót nem tudtok cáfolni , mert minden igaz volt amit elmondott: betalált , ezért van nagy sivalkodás most a rèszetekről, meg a szardobálas ,mert valid èrvek helyett mást nem tudtok felhozni ...

Ekrü 2021.05.17. 16:31:55

@Boldeone Bull:
"Nem vèletlenül mèrik most is a fővárosban a legerősebbnek az ellenzèket , Nem vèletlenül mèrik most is a fővárosban a legerősebbnek az ellenzèket , ès megyei jogú városokban ..
Valahogy , az emberek nem veszik be a hazug narratíváitokat! "-Ezzel arra a baloldali meggyőződésre céloznál,hogy a vidékiek mind falusi bunkók akik megvezethetők? Csak tudod aki miniszterelnök akar lenni annak az egész országot kell képviselni.Az pedig nem megy úgy ,hogy lenézitek a vidéki embereket.
Ami pedig a megyei jogú városokat illeti,ott a többségében Fideszes polgármesterek vannak.

gigabursch 2021.05.17. 16:35:38

@Boldeone Bull:
Kikivánkozott a demokrácia és a méltósàg?

6.Lenin 2021.05.17. 16:37:05

@Jehovah’s Witnesses:

Így fosztanák megint ki az országot a ballib progresszívek, nyugati segítséggel.
Az ország termelt, dolgozott a fővárosi ingyenélők meg kifosztották őket.

Mint anno, a főurak a párizsi, londoni kuplerájokban vertek el vagyonokat, miközben strtak, hogy Mo milyen elmaradott ország.

Most meg Bp-en mucsaiznak az ingyenélő gazemberek.

Ehhez aswszisztálna ez a tehetetlen dodó.

gigabursch 2021.05.17. 16:38:10

@Boldeone Bull:
S utána?
Vagy csak ennyi?
Bosszú és tombolás? Rombolás és pusztítás?
Mert eddig alkotásról még egy mondat nem sok, de annyi sem esett?

Ekrü 2021.05.17. 16:38:59

@Boldeone Bull:
"A nem sokkal jobb ès az alighanem jobb között nincs sok eltères ...."-Ja...hát persze...:)))) Bocs ,de hol tanultál szövegértést? Segítek jó:
"nem sokkal jobb"- majdnem ugyanolyan
"alighanem jobb"-úgy gondolom,jobb nálam
"A lènyeg mègis csak az, hogy Karácsony beszèdèből egy szót nem tudtok cáfolni ,"-Melyik beszédéből és mit is kellet volna cáfolni? Úgy tudtam a nyelvtudásáról , a PhD-járól no meg a be nem tartott ígéreteiről beszéltünk.Mondott volna közben valamit ez ügyben? :)))))

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 16:42:25

@Boldeone Bull: Maradj már te szellemi nyomorék! Idelinkeled a sehol sem jegyzett G7 nevű szaron megjelent cikket amit egy Jandó Zoltán nevű teljesen ismeretlen nímand írt? És? Most hanyatt kell esni?

Ekrü 2021.05.17. 16:42:36

@Boldeone Bull:
"ezért van nagy sivalkodás most a rèszetekről, meg a szardobálas ,mert valid èrvek helyett mást nem tudtok felhozni "-Miért ,tán nem igaz,hogy nem beszél angolul?Vagy,hogy nincs PhD-ja? Vagy,hogy utálja az autósokat? Hogy járvány idején ritkította a BKV járatait és ezzel tömegnyomort okozott a buszokon?Hogy DK-s őskövületeket zsíros állásba segített? Soroljam még vagy elég ennyi?

6.Lenin 2021.05.17. 16:42:48

@gigabursch:

Miért kérded? 94-ben, 2002-ben mi történt?
Mindenkit kirúgtak, mindent eladtak, jöttek a kölcsönök, eladósodás, csőd.
Most miért lenne másként?
A gárda azonos.

Boldeone Bull 2021.05.17. 16:47:11

@Ekrü: Ami pedig a megyei jogú városokat illeti,ott a többségében Fideszes polgármesterek vannak."

Budapest, Miskolc , Szeged , Pècs- ellenzèki vezetèsű , vs Debrecen Fidesz . A megyei jogú városok esetèn:13-10 a Fidesz javára, a tízerernèl nagyobb lèlekszamú települèsek felén kb, nem komanypárti a polgármester ....

A nagyvárosi polgárok többsège azt mondta az önkormányzati választason hogy : Eddig is ne tovább !

Boldeone Bull 2021.05.17. 16:49:13

@Ekrü: tán nem igaz,hogy nem beszél angolul?Vagy,hogy nincs PhD-ja? Vagy,hogy utálja az autósokat? Hogy járvány idején ritkította a BKV járatait és ezzel tömegnyomort okozott a buszokon?Hogy DK-s őskövületeket zsíros állásba segített? Soroljam még vagy elég ennyi?"

Ez egyik sem igazolja, hogy nem alkalmas miniszterelnöknek ! Orbán bűneit kezdjem el sorolni?

Ekrü 2021.05.17. 16:54:04

@Boldeone Bull:
"Ez egyik sem igazolja, hogy nem alkalmas miniszterelnöknek !"-Hihihiiii...Bocs ,de ez a hét vicce...Innentől kezdve nincs mit mondanom neked,csak remélem,hogy minél többen olvassák a hozzászólásod,ha lássa meg ország-világ,hogy hogyan is gondolkozik az ellenzék....

6.Lenin 2021.05.17. 16:54:54

@Boldeone Bull:

94-ben is elég volt, 2002-ben is, aztán bemutattátok, hogy mire is vagytok csak képesek. Mindig bukás a vége.
Eddig 2 db csodagyerek bukott, Megyó, és a Gyogyós Feri. Félidőben, még a ciklusukat se tudták végigvinni.
ez lenne a vége a "mindenre alkalmatlan" sírós kisfiúra, a DK-s nagymamák kedvencének is.
Ehhez nem kell különösebb éleslátás.

Boldeone Bull 2021.05.17. 16:55:54

@Jehovah’s Witnesses: Okè ,te szellemileg fogyatèkos fidióta! Akkor elmágyarazom neked : A NUTS 3 szintű règiókról ( megye) van KSH statisztika , mekkora az ott megtermelt GDP , de azok kisebb , járási -városi szinten a vállalkozásoktól szolgáltatott adatokból jönnek , így vissza lehet következtetni a varosok által termelt GDP - re ...Budapest egyèbkènt is szinte Pest megyèvel egyenlő ..

gigabursch 2021.05.17. 17:00:19

@6.Lenin:
Mert ezek a felvilágosult haladók eddig még semmit nem mondtak, csak a hőbörgést adták elő.
Nekem ez még kevés, hogy rájuk szavazzak.
Még szerintem kb 8,5 M választópolgárnak is.

Boldeone Bull 2021.05.17. 17:01:08

@6.Lenin: Egyszer mindenki megbukik , így Orbánnak is ez a sorsa, a " mindenre alkalmatlan" a kormányoldal narratívája, vagy elhiszi a többsèg, vagy nem ..majd eldől 2022- ben..

gigabursch 2021.05.17. 17:01:18

@Boldeone Bull:
Akkor lakjon jól Budapest a megtermelt élelmével...

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 17:05:46

@Boldeone Bull: Akármennyi, még lehet tőlem 60% is, akkor sem termelés és pláne nem arra való a GDP, hogy a helyi önkormányzat bassza el, haverokra, szakértőkre, kerékpársávokra!
A rendelkezésre álló pénzzel is képtelenek gazdálkodni, bebizonyították!

Ekrü 2021.05.17. 17:06:00

@Boldeone Bull:
"Budapest, Miskolc , Szeged , Pècs- ellenzèki vezetèsű , vs Debrecen Fidesz . A megyei jogú városok esetèn:13-10 a Fidesz javára,"-Csak szólók,a 13-10 a Fidesz javára azt jelenti,hogy a Fidesznek van 13 az ellenzéknek meg csak 10.Szövegértés pls....
"a tízerernèl nagyobb lèlekszamú települèsek felén kb, nem komanypárti a polgármester ....
"- Szerintem ezt is gondold azért újra...Ha ez valóban így lenne akkor a megyei közgyűlésekben nem tudott volna 2014-hez képest még erősödni a Fidesz.Míg 2014-ben 225 mandátumot szerzetek, 2019-ben 244-et. :))))

6.Lenin 2021.05.17. 17:06:50

@Boldeone Bull:

Más a bukás, és más esetleg egy választáson "valamiért" alulmaradni, főleg, ha nem csak a "helyi" választókon múlik a siker.
Kíváncsi lennék a 19-es önkormányzati választási listákra. Szerintem lenne ott néhány érdekesség.

Eddig két bukott me-e van az utóbbi 30 évnek. Megyó, és Fletó. Ők buktak, mert alkalmatlannak bizonyultak, és leváltották őket.

Boldeone Bull 2021.05.17. 17:11:27

@Ekrü: Ha ez valóban így lenne akkor a megyei közgyűlésekben nem tudott volna 2014-hez képest még erősödni a Fidesz"

Èn azt állítom , hogy a legnagyobb városokban ès Budapesten az ellenzèk erősebb lett: kulcshelyeket vittek el , ezzel nem áll ellentètben hogy a kistelepülèseken , ahol az ellenzèk jelen sem tud lenni, jobb eredèmyt értek el a kormánypárt

Boldeone Bull 2021.05.17. 17:13:44

@Jehovah’s Witnesses: De , most is csak szemèlyeskedni tudsz , te fogyatèkos ès nincs semmilyen állításod !
Mi az állításod Budapest gazdaságról? Vitázni csak akkor lehet, ha van állítás !

2021.05.17. 17:21:35

@Boldeone Bull:
abban különbözik, hogy orbán el tud beszélgetni merkellel vagy macronnal. karácsony nem tudna. mert ő nem merné azt mondani külföldi újságíróknak, hogy "dö dacs gáj". mert mégis mit szólnak hozzá. orbán meri azt mondani. ebben különböznek.

2021.05.17. 17:25:09

@chrisred:
ez elég egyszerű dolog. a fidesz érdeke az, hogy dr. dobrev klára legyen az ellenzék miniszterelnök jelöltje. és nyilván el tudnák érni azt, hogy ő nyerje az előválasztást. csakhogy az ellenzékben se kispályások ülnek. ők függetlenül attól, hogy kire szavaznak a legtöbben valószínűleg karácsonyt hozzák ki győztesen. mert ez az elemi érdekük. karigeri nyerhet. a többi nem.

Boldeone Bull 2021.05.17. 17:32:53

@cvsvrs: A cívisvárosból sokan támogatják Orbánt, mert Debrecen kiemelt kormánytámogatást kap, de a pestiek , a "bűnös város" büntetèsben van ... Persze, az egyes választókörzet Debrecent az ellenzèk így is elviheti , talán a kettest is ...

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 17:33:34

@Boldeone Bull: Milyen állítást vársz? Már leírtam mindent és eleve te kezdtél el rugózni a
budapesti GDP-n!..ami hülyeség, mert az nemzeti össztermék, az egész ország produktuma, nem nagyon szokták régiókra lebontani, csak ha valami baromságot akarnak kimutatni, ugyanis az adja a költségvetés egy részét, honvédelemre, rendvédelemre, meg egyéb országos teendőkre osztja el a kormány, amiben ilyen kretén Karácsony féléknek nincs kompetenciája és egyébként is meghaladná a képességeiket! Budapesten meg csak szolgáltatnak, meg irodákban baszakodnak, tehát nem termelnek és úgy jön ki az általad említett 40 %, tehát azért ha van egy kis eszed, nem várod, hogy azt megkapja Karácsony és Fletó készpénzben szocialista megőrzésre? Ennyire hülye nem lehetsz!

Boldeone Bull 2021.05.17. 17:35:50

@cvsvrs: Legutóbb már Debrecen 160 milliárdos költsègvetèsèről írták , Budapest meg 395 milliárd , 1,7 milliós világváros ...
Valami itt nincs rendben!

2021.05.17. 17:40:14

@Etniez:
az ellenzék egyetlen értelmezhető politikai identitását az adja, hogy annak vezető ereje egy világvárosi szupeelit. ehhez képest a momentum arcoskodói, gyurcsány nímandjai és karigeri álltak össze. (tgm és egyéb magukat a filozofikus mesterrasszba tartozó alakokat hagyjuk). elég keskeny a felhozatal.

Boldeone Bull 2021.05.17. 17:40:53

@Jehovah’s Witnesses: Budapesten meg csak szolgáltatnak, meg irodákban baszakodnak, tehát nem termelnek és úgy jön ki az általad említett 40 %"
A szolgáltatás , a tercier ès a kvaterner szektor az egyik legjobb GDP - termelő , èppen ezèrt jóval magasabb az átlagfizetès a fővárosban , mint vidèken
A Budapesti GDP pedig jól megbecsülhető, a KSH is számítja , ès nyugaton is kèszítenek városi GDP számítasokat

Boldeone Bull 2021.05.17. 17:44:09

@Jehovah’s Witnesses: nem várod, hogy azt megkapja Karácsony és Fletó készpénzben szocialista megőrzésre?"
Már az is elèg lenne , ha visszakapná a főváros az elvett bevèteleit nem lennènek politikai okokból büntèsben!

röf 2021.05.17. 17:49:26

Nyerjen ez az analfabéta ellenzék. Szeretném !!!

2021.05.17. 17:49:57

@Boldeone Bull:
2021-es debreceni költségvetése 47.6 milliárd forint bevétellel és 58.9 milliárd forint kiadással számol. (és ez ugye köszönőviszonyban a budapesti 395 milliárddal).

162 milliárd forint a mérlegfőösszeg. amiben benne vannak a városi és a városkörnyéki állami nagyberuházások. az, hogy egy jelenleg nem létező autógyárhoz most még építenek egy konténer átrakót potom 20 milliárd forintból. vagy az, hogy színházat felújítják potom 10 milliárdból. budapest költségvetéséhez add hozzá, hogy épül egy új atlétikai stadion. vagy a fudan egyetem 500 milliárdból. az mind növeli a mérlegfőösszeget. mert abban benne vannak a beruházások. a lánchíd felújítás, az új duna híd, vagy hidak, stb.

tehát adjuk

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 17:51:55

Ebben az egészben az a legszebb, hogy a libsik éjjel nappal gúnyolják a jobboldal szereplőit, de most emiatt a degenerált Karácsony miatt meg vannak sértődve, hogy az "adjunktus" úrnak egy fia nyelvvizsgája sincs, akkora hülye, közben sokan már középiskolás korukban megszerzik!

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.05.17. 17:53:29

"és ez ráfér az országra,"

Hogy is van a szólás? Úgy kell, mint üveges tótnak a hanyattesés. :-))))))))))))))))))))))))))))))))))

11 Favágó 2021.05.17. 17:55:57

@Boldeone Bull: tudod ez a tehetségtelen karácsony igérni tud. Azt sokan tudnak.
Addig azonban nem jutott el sem Budapesten és tartok tőle Mo viszonylatban sem jutna el, hogy annyit igérjen, amihez a rávalót begyűjti.
Lehet, nem szereted Orbánt, de amit igért, ahhoz bizony megkellet csinálnia a forrásokat. Senki nem adta neki készen 2010-ben a kasszát..
Karigerinctelenről ezt szerintem nehéz elképzelni. Az ingyenes diákbérletig, vagy afővárosi közszolgák bérrendezése (kivéve a saját udvartartása) nem jutott el, vagy a teljesen ingyenes megoldásokhoz sem nyúlt hozzá, mint a női kvóta az önkormányzatnál és cégeinél (ami egyébként marhaság lenne, de igéret volt)

BölcsÉsz 2021.05.17. 17:56:38

@Boldeone Bull: "Orbán bűneit kezdjem el sorolni? " Ebben a cikkben karácsonyról van szó.
Most soroljuk az ő bűneit, és erényeit!
Orbán bűneit akkor soroljuk, ha róla lesz szó! Az erényeit, akkor, ha lesznek.

Jehovah’s Witnesses 2021.05.17. 17:57:01

@Boldeone Bull: Politikai okból büntetésben? Szerintem ők akarják! Itt az index, nézd csak, mekkora a pofájuk most is!

index.hu/gazdasag/2021/05/17/karacsony-baranyi-fudan-konzultacio/

Ja, még egy kis szurkálás neked, a Niedermüllerék bitcoin bányája benne van a budapesti GDP-ben, vagy anélkül számoltad? :D

BölcsÉsz 2021.05.17. 18:02:59

@BölcsÉsz: Természetesen Karácsonyról. Elnézést az elütésért.

11 Favágó 2021.05.17. 18:15:12

@Jehovah’s Witnesses: azt a Fudan-elutasítást tényleg nehéz megérteni.
Kanának egy nagy ajándék diákváros helyett egy nagy diákvárost meg egy egyetemet szintén ingyen.
E+nnyire zakkant nem lehet valaki, hogy nincs pénze (szerinte) kukát üríteni de nem kell neki az ország egyik legnagyobb, legperspektivikusabb fejlesztése ingyen.
Ennek a tökfejnek ha ingyen adnák a déli áramlatot, az sem kellene mert honna folyik benne az ajándék energia

11 Favágó 2021.05.17. 18:15:54

kanának = kapnának,
bocs, zaklatottt voltam

2021.05.17. 18:16:27

@Etniez:
hja, ezek a lapok mit írtak akkor, amikor vida ildikó tolmácsot kért. tállai elvtárs megoldotta. ő nem tud angolul. magyarul viszont tud. és mi magyarul adózunk. tehát alkalmas. kristálytiszta logika ez kérem szépen.

na most lehet azt mondani, hogy ha valamilyen tisztségből országosan 1 van, akkor legyen már az elvárás, hogy annak a csúcs intézménynek a felső vezetője beszélje a világangolt. jól, rosszul, de beszélje. egy informális beszélgetésen képes legyen megértetni magát valamelyik kollégájával. és lehet, hogy orbán akcentussal beszél. és az is lehet, hogy időnként nyelvtani hibákat vét. de legalább képes megszólalni. karigeri meg olyan, mint a tejbetök. az ilyen helyzetekben is csak vigyorog. és tolmáccsal is csak vigyorog. és nem arról beszél, hogy budapest a világ metropoliszainak szűk körében milyen szerepet akar betölteni. orbán elképzelése, hogy egy sportos katonaváros épül egy kínai negyeddel. és ezek mellett a foci eb a prioritás. mert a magyar egy futball nemzet. és lehet mondani, hogy ne ez legyen. hanem?

#szájbergyerek# 2021.05.17. 18:21:37

Magyarul KariGerivel egy hangyaf@sznyival nagyobb esélye van az egyesített ellenzéknek nyerni mint Fletóné Klárival vagy Fletóval esetleg a középre tolódott ballikos Jákobbal.

Csak aztán nehogy meglepődjenek a hívek, hogy a narancsos buktás örömmámor közepette megpuccsolják, mint anno Megyót.

Ekrü 2021.05.17. 18:23:42

@Boldeone Bull:
"Èn azt állítom , hogy a legnagyobb városokban ès Budapesten az ellenzèk erősebb lett: "-Nem,te azt állítottad,hogy a megyei jogú városokat az ellenzék nyerte,a 10 ezer felettiekben meg annyit ért el mint a Fidesz. :))))
De szerintem kiegyezhetünk ebben az "erősebb lett-ben". Ha ugye 13 megyei jogú város a Fideszé, 10 pedig az ellenzéké akkor az százalékban kifejezve 56,52% a Fidesznek és 43,47 az ellenzéknek. Én benne vagyok. :)))))

A Joda visszatér 2021.05.17. 18:49:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Valaki azt írta, hogy neki gatyába' táncolásból van.:)

Etniez 2021.05.17. 18:50:06

@A kiló nem százat jelent.: 24.hu/belfold/2020/12/21/szombathy-pal-index-interju/

Most már jó az olvasottság, de addig amíg nyomták a full kretén Origó irányt, azonnal visszaesett.

Etniez 2021.05.17. 18:52:24

@A Joda visszatér: Nekem továbbra sincs jelöltem, nem tudom hányadjára mondom.

Egy tál lencsére is szívesen szavaznék, ha megbuktatná Orbánt. Nem érdekel. És így van vele az ellenzék, ezért kár erőlködni.

Etniez 2021.05.17. 18:55:59

@6.Lenin: Te mostanában csak visszaböfögöd az összes agitprop panelt? Szinte minden hozzászólásódból látszik, hogy mások adták a szádba a "gondolatokat".

Etniez 2021.05.17. 18:57:36

Egyébként nagy reménnyel tölt el, milyen fidesztálib hiszti zajlik Karácsony ellen, jelzi hogy jó választás lenne.
BE VAGYTOK FOSVA!

:D

Etniez 2021.05.17. 18:59:17

@Ekrü: Szomorkodjunk együtt.

A Joda visszatér 2021.05.17. 19:01:05

@chrisred: Hiába kötelező valami, ha nem tudod teljesíteni, nem fog menni. De van egy egyszerű mód is. Ha az Economist interjút készített Geryvel, biztos a BBC-nél sem lenne nehéz elintézni egy élő tévés interjút. Bemegy, beszélget 15 percet a csatorna egyik műsorvezetőjével és no problemo. A kormánysajtó meg jól beég.:)

nemecsekerno_007 2021.05.17. 19:01:13

Muhahahahahahahaha :))))))))

Most komolyan?! KariGeri?!

Nem szivesen szopórollereznék 2-3 évet azért, hogy minden ,,ballib,, szavazó megértse, ennek az ellenzéknek el kell tűnnie, ha normális országot akarunk.

A Joda visszatér 2021.05.17. 19:04:58

@cvsvrs: Ha nem Karigery nyerne, a győztes egyszerűen visszalépne a javára, fideszes taktikai szavazókra hivatkozva. Már Mérő cikke is egy előzetes magyarázkodás. Nyilván ő sem gondolja komolyan azt az elképzelést, hogy nyilvánosságra hozzák a szavazók teljes névsorát.

Etniez 2021.05.17. 19:05:09

BREAKING NEWS!

Itt egy videó és az ő csodálatos angolja, hasam fogom a röhögéstől:

www.youtube.com/watch?v=bO9v8aKSj24

ERRE? ERRE VERITEK MAGATOKAT? :D

EZ MAKOGÁS, nem angol.

OMG.

Etniez 2021.05.17. 19:07:10

Bazdmeg Orbán sem tud angolul :D

Na, ti fidesztálib gyökerek, egyesével elmentek ti a picsába :DD

www.youtube.com/watch?v=bO9v8aKSj24

Etniez 2021.05.17. 19:09:05

@A Joda visszatér: Akkor vessél egy pillantást erre, ha beszélsz angolul, akkor sírni fogsz a röhögéstől!

www.youtube.com/watch?v=bO9v8aKSj24

Etniez 2021.05.17. 19:09:46

@nemecsekerno_007: Te ugye az a fiú vagy, aki nem hitte el, hogy Karácsony felmossa a padlót Tarlóssal? Ugye? :D

A Joda visszatér 2021.05.17. 19:11:57

@DFK: Valóban vele lenne a legtöbb esélye a libernyák oldalnak. tipikus aszimmetrikus felállás: a rátermett tapasztalt politikus vs anyu mamlasz hülye gyereke. Sose becsüld le a sajnálat erejét.
Viszont Gernyó imázsába csúnyán belekavar a nyelvtudás hiánya. Azoknál a rétegeknél elsősorban, akik a hazai progresszió és nyugatos gondolkodás élharcosát látják benne, és akkor semmilyen idegennyelven nem beszél. Kínos..

A Joda visszatér 2021.05.17. 19:14:37

@Etniez: Kérdéseket tettek fel neki , amit megértett és tudott rájuk válaszolni.Kíváncsian várom Gerykéről a felvételt az összehasonlításhoz. Persze ilyen felvétel nincs és nem is lesz..

Etniez 2021.05.17. 19:14:40

@A Joda visszatér: Orbán sem beszél angolul. Őt is sajnálja anyuci?

www.youtube.com/watch?v=bO9v8aKSj24

Etniez 2021.05.17. 19:15:31

@A Joda visszatér: Tudott rá válaszolni? Olyan az angolja, mint Pákónak a magyarja.

Erre aztán kár vergődni, ez még középfokú nyelvvizsgán is kevés lenne.

BaliBa 2021.05.17. 19:21:00

Ha Karácsony lesz végül a közös ellenzéki jelölt, akkor jó támpontot jelentene a választóknak egy miniszterelnök-jelölti televíziós vita angol nyelven, magyar nyelvű feliratozással. Én nemhogy a miniszterelnöki és miniszteri, de még egy parlamenti képviselői poszt betöltéséhez is legalább egy idegen nyelv tárgyalóképes szintű ismeretét (nem nyelvvizsgát, ilyen-olyan papírokat) írnám elő. És nem csak azért mert enélkül korlátozva vannak a közvetlen nemzetközi kapcsolatépítésben, hanem mert nyelvtudás híján jó okkal feltételezhető (Karácsony esetében ez nem is feltételezés) a beszűkült látókör.

A moslékkoalíció miniszterelnökjelöltjei közül toronymagasan Dobrev a legrátermettebb. Az ismert okok miatt hendikeppel indul, de a jól bevált forgatókönyvet látva én hosszabb távon befutóra fogadnék. Ne adj' isten, hogy így legyen!

A Joda visszatér 2021.05.17. 19:21:15

@Etniez: Persze persze fikakirály. Savanyú a szólő. Ez egy használható nyelvtudás, bár nyilván nem a legjobb kiejtéssel. Nagyságrendekkel jobb , mint a semmilyen nyelvtudás, amellyel Geryke rendelkezik.

6.Lenin 2021.05.17. 19:23:25

@Etniez:

Akkor leírom neked, hogy mi lesz a az országgal , ha 22-ben ez az ellenzék nyer KariGerivel.

22-től 2-3 év, mindenkit kirúgnak, beültetik a helyükre a sok kiéhezett, tehetségtelen tolvajt.
Mindent eladnak bagóért, jöhet az IMF, hitelek dögivel, eladósodás, csőd megint, mert
adóemelés, áremelés, minden kedvezmény visszavonása, közüzemi díjak emelése
Mind4n január megint arról fog szólni, hogy mi, mennyivel lesz drágább.

aztán 4-8 év után megint bukta, mint eddig 2x is. 98-ban, 2010-ben.

Ez az ellenzéki garnitúra másra NEM KÉPES. Eddig csak ezt bizonyították, más semmit.

Minden normális ember előtt ezek világosak, miért kéne ezeket bárkinek is a szájába adni, tudják maguktól is.

NEM ETTŐL SZERENCSÉTLENTŐL FÉLNEK, hanem az országot féltik EZEKTŐL.

A Joda visszatér 2021.05.17. 19:23:56

@BaliBa: Ha csak angolul lehetne, biztos elmaradna az ellenzéki kihívás.:))

11 Favágó 2021.05.17. 19:25:17

@Etniez: www.youtube.com/watch?v=s3RJI8m93ZI
picit olvas a kommentekben is alatta )egy magyr komment volt alatta, kifogásolta az angolját, a többi dicsérte amit mondott
nem tökéletes, meg írott anyag is.
ki a tököm fog gerinek ilyet írni és ő hogy fogja felolvasni

A Joda visszatér 2021.05.17. 19:26:51

Jakabot nem kellene letesztelni egy külföldi stáb váratlan utcai megjelenésével? :) Persze az ő kocsmaproli, krumplizsák dobáló imázsába jobban passzol, hogy nem tud angolul.:)

birka menet 2021.05.17. 19:27:04

@A Joda visszatér:

Ja persze, orbán azt a felolvasásra még épp hogy elegendő angol nylevtudásat is SOROS-nak köszönheti, ő emelte ki a felcsúti putriból és küldte Oxfordba megtanulni olyan dolgokat,amit Magyarországon sose fog.

Igaz, a civilizációt nem sikert orbánnak megtanítani, a felcsúti MSZM-s párttitkár sarja maradt az ami volt, igazi kelet-európai aljanépre bazírozó gumicsizmás diktátor.

chrisred 2021.05.17. 19:28:31

@A Joda visszatér: Na de akkor is az volt a javaslatod, hogy Karácsony csináljon olyasmit, amin Orbán is csak akkor vesz részt, ha nincs más választása.

A Joda visszatér 2021.05.17. 19:31:17

@6.Lenin:

+ ismét felpörög a cigánybűnözés, és megnyitják a déli határt az illegális migránsok előtt, aztán természetesen veszünk át nyugatról is migriket, akiket valszeg nem a Szemlőhegy utca környékére meg Lipóciába telepítenek majd, hanem a külvárosba és az agglomerációba.

11 Favágó 2021.05.17. 19:31:22

Egyébként a nulladik mondattól xar ez az egész poszt.

Abban kéne egységet kialakítani, hogy legyen a mi Gerynk a boos, mert olyan lyó magas. És most még kárcsú.

Feri is az volt, amikor a Margit szigeten futkosott, de megöregedett.

Szóval legyen az 1. szennypont a magasság
a 2. a kárcsúság
a 3. az irányíthatóság
a 4. piécscdí
ha nem dőlt el, 11-esek helyett nyelvvizsga

Boldeone Bull 2021.05.17. 19:34:41

@Ekrü: szerintem kiegyezhetünk ebben az "erősebb lett-ben". Ha ugye 13 megyei jogú város a Fideszé, 10 pedig az ellenzéké akkor az százalékban kifejezve 56,52% a Fidesznek és 43,47 az ellenzéknek"
Budapestet kihagytad , fidióta ! A Fidesz elvesztette Budapestet , ezenkívül Pécs, Miskolc, Szombathely is ellenzéki polgármestert választott.
A nagyvárosokban többsége van az ellenzéknek. Úgy is lehetne fogalmazni: minél nagyobb lélekszámú egy település , annál inkább ellenzéki beállítottságúak a szavazói
Vagy: az iskolázottabb emberek nagyobb arányban szavaznak az ellenzékre , mint a Fideszre . A Fidesznek arányaiban legtöbb szavazója a kistelepüléseken van , a 8 általános végzettek között

A Joda visszatér 2021.05.17. 19:34:48

@chrisred: Karácsony csináljon olyasmit, amit Orbán meg tudott csinálni: Értse meg a feltett angol nyelvű kérdéseket és adjon válaszokat rájuk. Ezzel kihúzhatja a méregfogát ennek kellemetlen ügynek és bebizonyosodik, hogy tud angolul kommunikálni, ami elengedhetetlen a 21. században egy EU-s ország miniszterelnöke számára.

Etniez 2021.05.17. 19:36:39

@11 Favágó: Bazdmeg, én Londonban élek, naponta használom az angolom.

Amit Orbán angolként előad, az Pákó magyar szintje.
Valószínűleg te sem tudsz angolul.
Ez, ami a videón látható: CIKI.

Kár volt titeket komolyan venni.

Etniez 2021.05.17. 19:38:09

@A Joda visszatér: Nem a kiejtéssel van a baj, hanem a teljesen értelmetlen fogalmazással:

"First is" Ki az első?

Látod, te sem beszélsz angolul, az már teljesen nyilvánvaló.

2021.05.17. 19:42:16

@Etniez:
ez a "tú szingz" arra jó, hogy informálisan elbeszélgessen merkel-lel vagy marcon-nal. és az már valami. orbán valaki. karigeri egy senki. ez a probléma. nincs komoly ellenzéki kihívója. hacsak klára asszony rikácsolását nem veszed komolyan.

birka menet 2021.05.17. 19:43:39

@A Joda visszatér: @6.Lenin: "Akkor leírom neked, hogy mi lesz a az országgal , ha 22-ben ez az ellenzék nyer KariGerivel."

Én is leírom neked:

Amint jelzik a belügyböl orbánnak, hogy nem tudják meghamisítani a választási eredményt, nem tudnak 5 órára leállni a szerverek, a Zellenzék nyert, Orbán azonnal rohan a házából a felcsúti reptérre és helyből startolással Moszkvába menekül Putyinhoz.

Rogán, Szírgyártó 38 különböző BTK-s eljárás vádlottja

A fidernyák 2/3-a szintén BTK-s eljárás alatt áll, mindegyik vádalkut akarna kötni

Mérszaaros Lőrinc 1 forintért visszaadta az államnak a teljes összelopott cégbirodalmát és az összes határon inneni és határon túli bankszámláját, cserébe szabadlábon fusizhat tovább eredeti szakmájában Felcsúton.

Polt Péterből Volt Péter lett és előzetesben várja az általa ekent összes ügyben a tárgyalásokat.

A hírhedt agysebész fidesztrollok (Bulgárbirka, neRmecsek, ulpius, ekrü, midnight kóder, 6. Lenin, Ménár Gatya és a többi 58 másodnick) pedig hónapokig zokognak és nem térnek magukhoz a traumától. Aztán átállanak a Magyar Kommunista Párthoz bértrollnak. A tékozló trollok hazatértek.

Tehát mindenki teljesen elégedett lett ezzel a jövővel!

Boldeone Bull 2021.05.17. 19:44:11

@6.Lenin: Mindent eladnak bagóért"

Nem adnak el semmit "bagóéért" mert addigra már Orbán szépen átjátszik mindent haveri kézre, állami vagyon minden egyes eleme átmegy alapítványi kezelésbe , magán -közalapítványi , legyen szó termőföldről, részvénypakettről, állami ingatlanokról, egyetemekről, vagy klinikákról!
Orbán a legnagyobb tolvaj a rendszerváltás utáni politikusok között, de lehet hogy évszázadokra visszamenően is..
A testvére, az apja, a veje milliárdos állami megbízásokat avirálnak - a falutársa , haverja dollármilliárdos !

2021.05.17. 19:50:09

@Boldeone Bull:
csaxólok, hogy a miskolci polgit a fidesz már rég megvette magának.

Boldeone Bull 2021.05.17. 19:51:07

@cvsvrs: karigeri egy senki. ez a probléma. "

Ha senki lenne, nem lenne mögötte számos vezető értelmiségi támogatása , Bod Pétertől, Tarr Bélán át sokan... Az is lehet, hogy Pálinkás József is őt fogja támogatni , unionista!

Etniez 2021.05.17. 19:51:08

@cvsvrs: Miért, Orbán valaki?

11 Favágó 2021.05.17. 19:51:19

@Etniez: olvasd el a kommenteket.
egy tetves nagyar kommentelőn túl senkit nem zavart a kiejtése, viszont nagyon örültek a frissen másként gondolkodásnak.
Engedelmeddel a kommenteket fordító nélkül abszolváltam.
Engem nem zavar, ha kint maradsz és ez az ára, hogy Orbán újrázzon.

birka menet 2021.05.17. 19:52:30

@A Joda visszatér:

orbán angolját akárhogy is kipucolta SOROS a dollárjaival, a felcsúti diktátort az EU sose fogja befogadni, mivel őt egy civilizálhatatlan, félázsiai barbárnak tekinti. Ehhez képest Karigerit az EU-ban akkor is tiszteletet érdemlő politkusként fogják kezelni, ha esetleg idöközben kiderülne róla, hogy még magyarul se tud.

Etniez 2021.05.17. 19:53:23

Na mindegy, offolom a témát. Jó hír, hogy így rettegtek Karácsonytól.

Előző választásnál kiröhögtétek, nem lett jó vége számotokra. Legalább tanultok.

Etniez 2021.05.17. 19:53:56

@11 Favágó: Mi van Droid, hányadik nicked ez már megint?

6.Lenin 2021.05.17. 19:54:48

@Boldeone Bull:

És? Itt marad minden. Nagyon jól teszik, ha magyar kézben maradnak az aranytojást tojó tyúkok, és nem adhatják el megint senkiházi csavargók.

Én nyitott szemmel jártam már 2010 előtt is.

Apropó, mi történt 2010-ben? A magyaroknak az agyukra ment a jólét? Erről ha ejtenél néhány mondatot, megköszönném.

Mellesleg Orbán nagyon jól lop, szépül-épül az ország. Az ellenzékiek nem loptak, de nem is épült semmi, csak az árak emelkedtek minden év januárjában, meg év közben is, de hová lett akkor a lóvé?

birka menet 2021.05.17. 19:55:48

@cvsvrs: "csaxólok, hogy a miskolci polgit a fidesz már rég megvette magának."

Tudjuk, mert az állandóan a fejedben kóválygó szellemek megmondták neked.

Szerintem jobb ha maradsz annál, hogy tovább keresed a sötét anyagot a fekete lyukban, ezzel sokkal kevesebbet ártasz a világnak, mint az egyéb kezeletlen lázálmaid kinyilatkoztatásaival.

6.Lenin 2021.05.17. 19:55:55

@Etniez:

A budapestiek jól jártak vele ezek szerint? Tényleg?

Etniez 2021.05.17. 19:56:29

@11 Favágó: Pákót is megértem fordító nélkül, mégsem dicsekszem a magyar tudásával, már ha érted a különbséget. Komolytalanok vagytok.

Etniez 2021.05.17. 19:56:48

@6.Lenin: Tarlósnál mindenképpen jobb.

6.Lenin 2021.05.17. 19:58:43

@birka menet:

És mi polgárok hogyan fogunk élni? Én leszarom, hogy te akasztani szeretnél, de mi lesz az országgal?
Nagyon nyomorult életed lehet. Kevés a segély?

2021.05.17. 19:59:51

@birka menet:
magam hallottam ódákat zengeni a miskolci polgit, hogy mennyire szereti debrecent. mert errefelé végzett. és a debreceni polgi miskolcon végzett. és így udvaroltak ketten palkovicsnak.

6.Lenin 2021.05.17. 20:01:44

@Etniez:

Amennyiben? Tarlós alatt kezdett élhető lenni a város. Mióta ez a szerencsétlen van, megint koszos, és büdös. Szép lassan megint elindult minden lefelé.

Részletezhetnéd, hogy miben jobb.

2021.05.17. 20:01:52

@birka menet:
a fidesz az ilyen sehol se álló polgármesterekkel ki szokott egyezni. akik nem úgy dk-sok, hogy körbesírják körbe a világsajtót azzal, hogy jaj, jaj, jönnek a nácik.

birka menet 2021.05.17. 20:02:13

@6.Lenin: "Mellesleg Orbán nagyon jól lop, szépül-épül az ország."

Erről különösen orbán 30 ezer covid áldozata tudna egy regényt mesélni, hogy mennyire épült és szépült pl. az állami egészségügyi ellátás. Meg minden. Nem is lehet itt panasz semmire, Még szerencse, hogy a fidesz is nyomja, hogy Rosszabbul élünk mint 4 éve!

A Joda visszatér 2021.05.17. 20:04:02

@birka menet: Ha nem tudott volna angolul, nem kapta volna meg azt az ösztöndíjat. Hidd el, nem Oxfordban kezdett el angolul tanulni.

"Ehhez képest Karigerit az EU-ban akkor is tiszteletet érdemlő politkusként fogják kezelni, ha esetleg idöközben kiderülne róla, hogy még magyarul se tud."

Mióta tisztel bárki is egy csicska vizesnyolcast? Azt, hogy néha megsimizik a buksiját és megveregetik a vállát ne keverd össze a tisztelettel.

birka menet 2021.05.17. 20:04:35

@6.Lenin: "Az ellenzékiek nem loptak, de nem is épült semmi, csak az árak emelkedtek minden év januárjában"

Még szerencse, hogy 2022-ben nem múltat kell választani hanem jövőt. 2022 után a bebörtönözött fideszesek száma fog emelkedni minden év januárjában, nekem ez teljesen elégséges kormányprogram!

6.Lenin 2021.05.17. 20:08:56

@birka menet:

Az egész világon Orbán gyilkolja személyesen az embereket? B+, látott már orvos?

Körbevezetnélek az országban, hogy mi épült az elmúlt 11 évben, és mi előtte. Te hol élsz, pincében? Ennyire nem lehetsz elvakult.

B+, egészségügy. Kijön a faszi a dokitól . 2q-ás, rágyújt, részeg, mint a segg, azt mondja: ez a doki hülye, nem írt fel semmit, így hogyan fogok meggyógyulni?

Értesz te valamit is a körülötted zajlóból?

birka menet 2021.05.17. 20:09:10

@A Joda visszatér:

ja persze troll, orbán oylan zseni volt, hogy már a középiskolában oxfordi angolja volt. Csak azért vitte ki oda Soros, hogy Oxford tanuljon orbántól, nemde? Te vagy orbán angoljára a tanú, a fidernyák bértroll. Az alapfokú nyögési szinteddel.

Ja, ez a vizesnyolcas karigeri egyébként laposra verte a Tarlós eftársodat! A következő állat, amit ki fog lőni: orbán.

A Joda visszatér 2021.05.17. 20:09:35

@Etniez: Szánalmas szőrszálhasogatás. A beszélt magyarban sem a tankönyvi irodalmi magyart beszéljük.vannak olyan szófordulatok, amelyen nem teljesen szabályosak nyelvtanilag Ezzel akarod menteni azt, hogy az ellenzék miniszterelnöke nyilvánvalóan nem képes angolul kommunikálni. Nem érti a neki feltett kérdések jó részét, így eleve válaszolni sem tud rájuk. Ócska terelési kísérlet.

2021.05.17. 20:10:00

@Boldeone Bull:
bod péter ákosnak nincs szavazója. pálinkás professzornak se. tarr bélát hagyjuk. gondolom őt viccnek szántad. de felőlem ezek álljanak össze. és váltsák le orbánt. ez is egy opció. a másik, hogy a fidesz váltsa le ezeket. kiegyezni úgyse tudnak.

Etniez 2021.05.17. 20:10:07

@6.Lenin: Te, aki két évet töltöttél Budapesten, ne okoskodjál már ebben a kérdésben plz :D

Én Budapesten nőttem fel, 9 éve élek Londonban, de továbbra is évi 2 hónapot ott töltök.

Tarlós egy bólogató jános volt, nem több. Ha ő lenne a főpolgi, akkor továbbra is csendben eltűrné az összes fideszes faszságot, Budapest rendezné a következő 20 Olimpiát, foci és bármilyen sportág VB-t és EB-t, épülne a Fundan, stb.

Hogy csak ezeket az agymenéseket megakadályozta, már megérte.
Orbán nyugodtan szopassa csak a pestieket tovább, majd meglátja mennyi szavazatot fog kapni 22-ben Budapesten.

A Joda visszatér 2021.05.17. 20:10:36

@birka menet: Külföldi szavazatok segítségével, amelyen majd nem lesznek '22 áprilisában.

6.Lenin 2021.05.17. 20:10:48

@birka menet:

Nagyon nyomorult életed lehet, ha neked ennyi elég.

Etniez 2021.05.17. 20:12:36

@6.Lenin: index.hu/gazdasag/2021/05/17/alapkamat-virag-barnabas-mnb-forint-arfolyam-monetaris-lazitas-bank/

"Márciusban még 3,7 százalékos volt az infláció, míg áprilisra 5,1 százalékra nőtt. Ilyen magasságban utoljára 2012-ben járt."

Látod, már januárig sem kell várnod, hogy minden dráguljon. Te kezdesz full kretén lenni, pihenned kéne.

A Joda visszatér 2021.05.17. 20:12:48

@Etniez: Beadom a kegyelemdöfést: Orbán angolja olyan, mint Habsburg Ottó magyarja. Karigery angolja meg olyan..mint a kutyámé.:))

birka menet 2021.05.17. 20:14:06

@6.Lenin:

Na vezess körbe az országban félkegyelmüje az indexnek, hogy mi épült! A fideszesek meg NER lovagjaik luxuspalotáit hagyd ki!

Előtte meg szakíts időt arra, hogy leírod orbán, az önmagát EGYSZENMÉLYI járványfelelős eftársnak kinevező diktatorod összes intézkedését a járvány kezelése, kontrollálása és a megfelelő ellátás biztosítása érdekében. Különös tekintettel arra, hogy orbán hirdette meg, hogy az ő saját járványkezelésének az eredményessége a halottak számától függni.

6.Lenin 2021.05.17. 20:17:03

@Etniez:

Neked miért jobb, ha Budapest egy koszfészek? Én jobban örültem amikor láttam a sok külföldi elégedett turistát. A szépülő épületeket, tereket, utcákat.

Neked hiányzik valamelyik nyomortelep? Csak ott érzed magad jól?
Káros lenne ha Budapest valóban egy világhírű város lenne? Tarlós alatt igen csak előbbre lépett az élhető városok listáján.

birka menet 2021.05.17. 20:17:29

@A Joda visszatér: "Orbán angolja olyan, mint Habsburg Ottó magyarja"

Na, megjött A NAP HÜLYÉJE!

Habsburg Ottó magyarja ugyanis perfekt volt. Megint sikerült hülyét csinálnod magadból a vakhitű orbán felszopásoddal.
Ha így folytatod az önszopatást, még bulgárbirkát is belelőzöd a hónap végére!

6.Lenin 2021.05.17. 20:20:34

@birka menet:

B+, az egészségéért elsősorban mindenki maga felelős. Te tényleg ekkora seggfej vagy élősúlyban? Hol élsz te?

2021.05.17. 20:20:50

@Etniez:
2002-2010 közötti inflációs adatok is nagyon hasonlóak voltak. 5% körüliek. az nem zavart?

nincs1agy 2021.05.17. 20:22:31

@Etniez:

Helló! :D

Nagyon vártad az első negyedéves többlethalálozási adatokat:

magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2021/04/911852001halalozas.jpg

Ájjdekellemetlen.:DDD

birka menet 2021.05.17. 20:24:41

@6.Lenin:

Én ma látok elégedett és mosolygós turistákat Budapesten. Mindegyik örül a szépülő épületeknek. Tarlós alatt mindegyik csak hányt. Mondták, hogy csak hányni tudnak ennyi kosztól, kutyaszartól, kátyútól, a mocsoktól, a dugóktól, az elhanyagolt épületektől, az önmaguktól kigyulladó 19. századi ruszki metró szerelvényektől.

Ha tudnál legalább nyögési szinten valami idegen nyelven, akor ezt megérthetted volna. De a munkásőrképzőn persze nem tanítottak neked semmi ilyen tudományt. Csak az ELMEBETEG VALÓSÁGTAGADÁST. Az meg csak arra jó, hogy fideszes lehettél felvételi vizsga nélkül.

6.Lenin 2021.05.17. 20:24:45

@Etniez:

Te a mostani járványt veszed alapul, és te nevezel másokat hülyének? Ennyire nem tartottalak még én sem sötétnek. Tévedtem. Sötétebb lehetsz az átlag ellenzékieknél. Lenéznek a mosogatóban a pakik? Így próbálod kompenzálni?

birka menet 2021.05.17. 20:25:51

@nincs1agy:

magyarnemzet te deklarált agyhalott????? Na megjött A NAP MÁSODIK HÜLYÉJE.
IIletve ugyanaz a hülye a másodnickjén.

Boldeone Bull 2021.05.17. 20:26:17

@cvsvrs: Pont azt történt , hogy megegyeztek az ellenzéki pártok az együttműködésről és a feltételekről is:
index.hu/belfold/2021/01/05/az_ellenzeki_osszefogas_hat_pontban_rogzitette_a_kozos_kormanyzas_alapelveit/

A közös program is készül

birka menet 2021.05.17. 20:27:03

@6.Lenin: "egészségéért elsősorban mindenki maga felelős."

Majd akor rendezd ba a saját covid osztályodat a fél szobás albérletedben te agyhalott orbán birka.

6.Lenin 2021.05.17. 20:30:15

@birka menet:

Mikor épültek, szépültek meg azok az épületek? Demszki, vagy Karácsony alatt?
Azért a nyögési szintnél jobban megy néhány nyelv. Évekig dolgoztam külföldön, a gyerekeim is ott születtek, a nejem se magyar, miatta mentem ki.
Baszki, és jól éltem itthon is még a Kádár alatt is. Leszartam őket. Sose a regnáló kormányok határozták meg az életem. A mostani se, de most lényegesen szabadabb minden.

Etniez 2021.05.17. 20:30:42

@6.Lenin: Látod Lenin, csak lementél kreténbe megint.

2021.05.17. 20:30:50

@Boldeone Bull:
olvastam szórólapot. pl. 4 napos munkahetet ígérnek. ha ezt a német gyáriparosok meglátják, akkor odaszólnak a laschet-nek és a "zöld" lánykának, hogy le nem merjék váltani a gecit.

6.Lenin 2021.05.17. 20:33:17

@birka menet:

B+ hozzád képest a fekete lyukban meg lehetne vakulni a fénytől.

Etniez 2021.05.17. 20:33:17

@nincs1agy: Neked kellemetlen, mert ahelyett, hogy megnézted volna a naptárt, itt habosítod magad.

Első 12 hét, abban még április sincs benne.
Majd akkor verd magad, amikor benne lesz az április és a május.

Nem baj, beégetted magad, ahogy szoktad. Gratulálok.

Etniez 2021.05.17. 20:34:23

@cvsvrs: esetleg elolvashatod, mire reagáltam. Tudom-tudom, write only-ban nehéz.

Etniez 2021.05.17. 20:35:30

@6.Lenin: Te neked nincsen közöd Budapesthez, saját bevallásod szerint is két évet töltöttél ott egész életedben.
Lebuktál, beégetted magad.

Ugatod vissza a fideszes agitprop paneleket, szánalom.

6.Lenin 2021.05.17. 20:37:29

@Etniez:

Ezek nagyon gyenge dolgok. Miért nem váltasz mosogatót Ott a fényes Londonban, ha még a pakik is utálnak?
Ismerek néhányat akik szintén Londonból nyomják, miközben vagy 20-an nyomorognak egy albérletben, és az őslakosok kerülik őket, mint a leprásokat.

Etniez 2021.05.17. 20:38:15

@Etniez: És, többlethalálozást nem hónaphoz mérünk, hanem időszakot nézünk. Tovább nem kiválasztunk egy tetszőleges időszakot, hanem megnézzük az ötéves átlaghoz képest.

A covid többlethalálozást pedig kb 2011/02-2012/07 között kell nézni, akkor volt/lesz ugyanis járvány.

Majd kiszámolom én neked, ne aggódj, csak kerüljenek fel az áprilisi és májusi adatok végre.

De nagyon próbálkozol, helyes, ne is felejtsd el, majd nyáron előszedlek, nyugi! Én sem fogom elfelejteni.

Boldeone Bull 2021.05.17. 20:38:23

@nincs1agy: Nagyon vártad az első negyedéves többlethalálozási adatokat:
magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2021/04/911852001halalozas.jpg

Ne feledjük, hogy a harmadik hullám az nagyjából március elején indult meg igazán, és április közepén ért a csúcsra, + kb. 1-2 hét, mire a KSH statisztikába kerül...Április hónapban álltunk élre a halálozási statisztikákban

Etniez 2021.05.17. 20:39:25

@6.Lenin: Ahhoz képest, hogy saját magad szerint is idős vagy, most nyomod a dedós, már óvodában is kínos nyafogást.

Legyél már felnőtt könyörgöm!

Etniez 2021.05.17. 20:40:22

@Boldeone Bull: (szegény nem tud számolni). Tudja, hogy az április és májusi adatok számítanak, erre itt habosodik az első 12 héttel. Szegény, szenzációt akart, de csak kiröhögtette magát.

A Joda visszatér 2021.05.17. 20:40:32

@birka menet: Te ostoba. Habsburg Ottó törte a magyart, erős akcentussal beszélt. Időnként kereste a megfelelő szófordulatot, mert nem ebben az országban töltötte az életét, de képes volt kommunikálni magyarul, ahogy Orbán is képes kommunikálni angolul. Ugyanerre Karigery valószínűleg nem képes. Ha igen, könnyű lenne bizonyítani, de lapít a srác.
(Ha nem tudsz kiegyezni Habsburg Ottóval, helyettesítsd be Soros apádat!)

Etniez 2021.05.17. 20:44:29

@A Joda visszatér: Azt senki nem vitatja, hogy tud kommunikálni Orbán.

A baj az, hogy ez a tudás is nokedli, erre itt ekézitek Karácsonyt. Orbán angolja valószínűleg jobb (nem hallottam még Karácsonyt), de ez akkor is gyenge. Középfok alja. Nagyon alja.

A ti példátokat használva mint ha megversenyeztetnék Habsburgot meg Pákót...
Csodálatos.

nincs1agy 2021.05.17. 20:44:42

@Etniez: Hát de..te írtad, hogy nagyon várod az első negyedéves többlethalálozási adatokat. Bizakodtál, de pofára esés lett a vége.:D

2021.05.17. 20:45:52

@Etniez:
orbánék kb. azt az inflációt fogják produkálni, amit gyurcsányék a válságban. és ezek után kezdődik a ki hazudik nagyobbat ügyesebben játék. ami ugyebár a politika.

Etniez 2021.05.17. 20:48:00

@nincs1agy: Nem, én azt írtam, hogy nagyon várom az április és májusi adatokat, hiszen akkor voltak a rekordhalálok.
Ne legyél aranyhal.

6.Lenin 2021.05.17. 20:49:00

Többet jártam Bp-en moziba, színházba, mint a ott lakó ismerőseim. Két évet ott tanulta, gimis korom nyaraiból minden évben 1 hónapot is ott töltöttem, utána vállalkozóként évekig hetente jártam anyagbeszerzésből kifolyólag Bp-en, sőt mint gyűjtő árverésekre is.
abban igazad van, hogy sose kedveltem a várost, így a fentieken kívül semmi közöm hozzá.
Igaz volt egy menyasszonyom is Bp-ről, de ha összejött volna, akkor sem ott éltünk volna tovább.

A Fideszhez annyi a közöm, hogy 94 óta rájuk szavazok, mert hülyékre miért is szavaznék.
Ha lenne jobb tőlük azokra szavaznék, de erre az ellenzékre soha. Ennyire érdekel a Fidesz, nagy vonalakban egyetértek velük.

Etniez 2021.05.17. 20:49:37

@nincs1agy: Igen, de nem a járvány elejét nézzük, hanem az egész hullámot. Március második hetétől indultak be a halálozások.
De ezt te is tudod, csak most adod a hülyét, egész jól.

www.worldometers.info/coronavirus/country/hungary/

Etniez 2021.05.17. 20:51:10

@cvsvrs: Még mindig nem olvastad el, mire reagáltam. Próbáld meg légyszíves.

Etniez 2021.05.17. 20:51:25

Na én tényleg off, pápá.

Boldeone Bull 2021.05.17. 20:51:56

@nincs1agy: Február közepén indult a harmadik hullám:" Az esetszám akkor ugrott meg, a halálozás megugrása pedig február utolsó napjaiban , március elejèn ugrott meg, április közepèn tetőzött

6.Lenin 2021.05.17. 20:53:12

@Etniez:

Gyenge vagy. Valami komolyabb érvelést már ne tudsz kipréselni magadból?
ez már unalmas.

Boldeone Bull 2021.05.17. 20:54:03

@nincs1agy: Így van , ès mire a halálozási statisztikába kerül mèg hetekbe is telik...

nincs1agy 2021.05.17. 20:56:38

@Boldeone Bull:

Sokan vártak komoly márciusi többlethalálozást. Ezért lesték nagyon az első negyedéves többlethalálozást 2019-hez képest.Ehhez képest a középmezőnyben vagyunk ebben is, akárcsak a 2020/2019 többlethalálozás összevetésében.

nincs1agy 2021.05.17. 20:58:08

@Boldeone Bull: A februári halálozást február hónapnál tartják nyilván. A márciusit március hónapnál.

2021.05.17. 21:01:39

@Etniez:
ha a jelenlegi 5% körüli infláció jelenleg problémás, akkor vajon ez miért nem volt problémás kétezres években, amikor tartósan ennyi volt. és most hagyjuk bokrost. vagy bod péter ákost, aki karigeri tanácsadója. ők az "európai értelemben vett konzervatívok". nekem semmi problémám nem lenne azzal, hogy ha egy technokrata csoportosulás hívná ki orbánt, akik azt mondanák, hogy budapestet világvárossá teszik. és a sportolók se féljenek. mert néhány világverseny rendezése belefér.

ehhez képest karigeri megígérte, hogy nem lesz stadion. amíg nincs minden ct minden kerületben. és amikor kiderült, hogy réges rég van, akkor azt mondta, hogy lesz atlétikai stadion. feltéve, hogy lesz még játszótér. konkrétan ezt követelte baranyi kriszta. aki előadta, hogy nagyon nagy szükség van egy 20 ezres kézilabda csarnokra. mert azt megérdemlik a fradista csajok. hiszen a bajnokikon rendszeresen vannak kevesebb, mint 2 ezren. és ők hívják ki kubatov gábort.

Boldeone Bull 2021.05.17. 21:02:08

@cvsvrs: olvastam szórólapot. pl. 4 napos munkahetet ígérnek. ha ezt a német gyáriparosok meglátják,"

Lehet. Mindenesetre , teljesen jó az elvi felèpítèse az ellenzèki együttműködès "sarokpoltjainak ": csupa olyan dolog , amit a kedvező irányba változtatná Magyarországot : alkotmányos változások hogy többet nem legyen kvázi egypárti uralom, a hatalom legyen valóban elszámoltatható, plurális társadalom , a jövő zöld legyen , stb...

2021.05.17. 21:03:57

@Etniez:
mérő professzor szerint minden egyes ellenzéki szavazót utcaszinten listázni kellene. azért, hogy ezek után kiszűrjék közülük a fideszeseket. mert ezt követeli meg a demokrácia. ők a demokraták. ilyenkor miért nem horkan fel a társaság a szabadságjogokért. ilyenkor miért nem írja meg a new york times, hogy itt az új hitler. mérő lászló személyében.

Boldeone Bull 2021.05.17. 21:06:58

@nincs1agy: Sokan vártak komoly márciusi többlethalálozást. Ezért lesték nagyon az első negyedéves többlethalálozást 2019-hez képest."

Èppen az előbb tisztáztuk , hogy csak március hóban , de leginkább már utána , a második negyedèvben ugrottak meg igazán a halálozási adatok. januárban ès februárban a kèt hullamközötti relatíve nyugodtabb időszak volt halálozasi szempontból

nemecsekerno_007 2021.05.17. 21:09:58

@Etniez: Te meg az a fiú vagy, aki még 2018 júliusában se hitte el, hogy megint 2/3 van?!

Boldeone Bull 2021.05.17. 21:11:52

@cvsvrs: akik azt mondanák, hogy budapestet világvárossá teszik"

Karácsony azért lobbizik a varsói ès prágai polgarmesterrel együtt, hogy kapjanak a fővárosok közvetlen EU támogatást , a kormánytól függetlenül.
A mostani költsègvetès aprópènz, 395 milliárd forint ...Nèzd meg mennyi Bècs költsègvetèse! De akár Debrecent is mondhatjuk

2021.05.17. 21:13:13

@Boldeone Bull:
az ellenzék legitimációja is kb. annyi lesz, amennyi a fideszé. lényegében egyiknek sincs joga "helyreállítani az alkotmányosságot". de ha az ellenzéki pártok szereznek kétharmadot, akkor majd ők hajtják végre a "fülkeforradalmat". és kirúgják a fideszeseket. felőlem. és beültetik a szocikat és a jobbikosokat, a "zöldeket" és nem tudom még kicsodákat. mondván, hogy ezt akarta a nép. és nagyon európaiak a vezetőik. és ezek után indítanák a következő békemenetet. alkotmányos rend majd akkor lesz ha valamelyik párt, vagy pártszövetség lemossa a másikat. mert ezek kiegyezni nem fognak.

2021.05.17. 21:18:34

@Boldeone Bull:
budapest akkor lehet világváros, ha globális versenyben lenyomja bécset és varsót. tehát ehhez elsődlegesen versenyt kell hirdetni. és nem szolidaritást. és ezek után a versenyt még meg is kellene nyerni.

kvadrillio 2021.05.17. 21:19:39

KARÁCSONY ??? :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Gyurcsány Ferenc: Drámaian széles nyelvtudása van Dobrev Klárának....jahhhh..... akkor jól megtud élni fordításokból ! :OL)))))

nincs1agy 2021.05.17. 21:21:06

@Boldeone Bull: Már márciusban is 200 fölé ment a covid halálozások száma. Sokan várták, hogy ezzel már az első negyedéves többlethalálozásban is az élre kerülünk. Ehhez képest a középmezőnyben vagyunk itt is, és sokan sokkal vezetnek előttünk. Az áprilisival várhatóan előrébbre kerülünk a szomorú statisztikában, de az nem fog kijönni , hogy nálunk volt a legnagyobb a többlethalálozás 2021 első félévében

Boldeone Bull 2021.05.17. 21:22:24

@cvsvrs: vagy pártszövetség lemossa a másikat. "

ez nem a demokrácia, de ezt már kitárgyaltuk 100x , az "1000 leütés " blogon ...
Új alkotmány kell az országnak, amit referendum erősíthet meg, és közvetlen köztársasági elnök választás, azaz: a hatalmi ágak valóban elválhatnak egymástól

nincs1agy 2021.05.17. 21:23:15

birka menet Matyika szebbik arca.:D

Boldeone Bull 2021.05.17. 21:30:25

@nincs1agy: Már márciusban is 200 fölé ment a covid halálozások száma. "
KB. az utolsó két hétben, de egy 3 hónapos periódusról beszélünk , tehát 3 hónap az 12 hét, abból két hét amikor igazán magasra szökött a halálozás , 1/6 időszak ...
Április hóban ugrottunk a világ élére , és most is ott vagyunk ..
A kórházban ápoltak száma is extrém magas volt, 12500 körül a csúcson, és több mint 1500 -an intenzíven, ami igazolja a rossz halálozási adatokat

élhetetlen 2021.05.17. 21:31:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Most mi van? „Kari Geri(nctelen)”. Most úgy érzed, hogy alkottál valami, ha nem is világra, de országra szóló megnevezést? Büszke vagy magadra? Vagy várod a visszavágót, hogy birka(gyatlan), vagy birkahag(os fing)? Mert ennyi vagy.

nincs1agy 2021.05.17. 21:32:43

@Boldeone Bull: Ez erre tett kísérlet az alkotmányos rend megsértése lenne. Egy módon kreálhattok új alkotmányt,ha kétharmaddal nyertek. Veszélyes próbálkozás lenne az, amit felvázoltál. elfajulhatnak a dolgok.

nincs1agy 2021.05.17. 21:36:24

@Boldeone Bull: "Április hóban ugrottunk a világ élére , és most is ott vagyunk"

Éppen arról van szó, hogy a covid halálozási statisztikák az eltérő módszertanok miatt nem alkalmasak az összehasonlításra. Igazságot a többlethalálozási adatok adnak.
Az, hogy az első negyedévben ez nálunk csak 6,6%,, míg az első három helyezettnél 20 fölötti, borítékolja, hogy az áprilisi hozzászámításával sem fogunk dobogóra kerülni. Ez lesz a végső ékes bizonyítéka a covid halálozási statisztikákon alapuló összehasonlítás értelmetlenségének.

2021.05.17. 21:36:59

@Boldeone Bull:
az összes párt azt akarja, hogy a főbírát az országgyűlés válassza. lehetőleg az ő emberét. többek között ezért akar magának többséget. nincs a törvényhozástól függetlenített bíróválasztás.

Érdemes Ferenci (Ferenczy) Péter úr bírósága az 1552. évre.
Az egész tanács határozta Szt. György napján, hogy minden egyes esztendőben mindkét, az alsó és felső járásból tizenkét bíró választassék, hogy szívesebben és kedvesebben szolgálhassanak a városnak, hivatalukkal törvényesen éljenek.

és ettől függetlenül választották meg a városi szenátorokat. tehát a polgárság közvetlen döntötte el, hogy ki legyen (tisztességes) esküdtbíró és ki legyen (rátermett) tanácsos. ilyen szétválasztás a "felvilágosodás" óta sehol nincsen.

Boldeone Bull 2021.05.17. 21:44:24

@cvsvrs: az összes párt azt akarja, hogy a főbírát az országgyűlés válassza. lehetőleg az ő emberét. "

Erre nincs lehetőség, hiszen Orbán már odatette 9 évre a saját emberét- most a közjogi rendszer totális átalakításról nem is beszélek..
Ezért kellene mondjuk egy nép által megválasztott köztársasági elnök, aki felügyelné az ilyen ügyeket
Ha a Fidesz akarta volna , lehetett volna elfogadottabb jelöltet találni , de nem akart ( lsd : anno az LMP megszavazta a Fidesz alkotmánybíráit)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 21:46:56

@élhetetlen:

Büszke vagyok magamra. Többször megesett, hogy általam kitalált kifejezések átmentek álatlános használatba.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.17. 21:49:08

@nincs1agy:

Aztán majd mi is azt mondjuk, nem számítanak az ő törvényeik. Lehet ezt játszani, s nem ők nevetnek majd a végén.

2021.05.17. 21:53:03

@Boldeone Bull:
érthető ez? a városi szenátorok úgy döntöttek, hogy tőlük függetlenül válasszák ki évről évre az esküdt bírákat. ebben áll a hatalmi ágak szétválasztása.

ezzel szemben az összes párt azt mondja, hogy majd ők megmondják, hogy ki legyen a legfőbb főbíró. úgy, hogy az összes többi ezt az egyet köteles szolgálni egy közjogi hiearchiában. és az összes párt azt mondja, hogy ők jelentik a garanciát alkotmányosságra. mert ők képviselik a magyar embereket, az európai értékeket, a láthatatlan alkotmányt vagy akármit. és a másik az diktatúrát akar. mert komcsi, náci, vagy akármi.

Boldeone Bull 2021.05.17. 21:53:48

@nincs1agy: "Az, hogy az első negyedévben ez nálunk csak 6,6%,, míg az első három helyezettnél 20 fölötti"

www.portfolio.hu/gazdasag/20210504/ksh-az-aprilis-meg-halalosabb-honap-volt-mint-a-marcius-481508

A KSH felmérése szerint idén márciusban 40 százalékkal többen haltak meg, mint a tavalyi év azonos időszakában"

Tehát: március hónaptól ugrottak meg brutálisan a halálozási adatok, és azt követően ugrottunk a világ élére , és -egyelőre -ott is vagyunk!

2021.05.17. 21:56:49

@Boldeone Bull:
és ezek után ha az ellenzék nyerne kétharmaddal, akkor "helyreállítanák az alkotmányosságot". ami azt jelentené, hogy leváltanák a fideszes bírákat, alkotmánybírákat. mondván, hogy ez a "jogállam". és helyére beülnének a saját embereik. az mszp-s, a dk-s, a jobbikos, a momentumos és az lmp-s. de ez ugye nem a hatalmi ágak szétválasztása. túl azon, hogy ezeknek a pártoknak összességében nincs nagyobb legitmitása, mint a fidesznek. ez egy újabb "fülkeforradalom" lenne, vagy ellenforradalom, vagy nem tudom mi. aminek elnevezik az ideológusaik.

Boldeone Bull 2021.05.17. 22:02:09

@cvsvrs: ettől függetlenül választották meg a városi szenátorokat. tehát a polgárság közvetlen döntötte el, hogy ki legyen (tisztességes) esküdtbíró és ki legyen (rátermett) tanácsos. "

Ezért kell a közvetlen köztársasági elnökválasztás és akkor - jó esetben - game over az állampárti rezsimnek , az abszolút hatalomnak...a hatalmi ágak -így- másképp jönnek létre ..
Nálunk Orbán dönt a kormányról, a köztársasági elnökről , a legfelsőbb bíróról, legfőbb ügyészről , valójában mindenről ő dönt... Zéró "fékek és ellensúlyok" rendszere

nincs1agy 2021.05.17. 22:03:55

@Boldeone Bull: A többlethalálozási statisztikát 2019-hez kell viszonyítani

nincs1agy 2021.05.17. 22:09:54

@Boldeone Bull:

magyarnemzet.hu/belfold/tobblethalalozas-hazank-az-unios-kozepmezonyben-9698969/

"idén, az első 12 hétben, március 28-ig – 2019-hez, az utolsó járványmentes évhez viszonyítva – 6,6 százalékkal emelkedett a halálozások száma hazánkban. – Eddig 16 uniós tagállamból van legalább 12 hétre adatunk. Ezek közül a középmezőnyben, a kilencedik helyen állunk."

"Hazánkban 2020-ban a többlethalálozás 86 százalékát teszik ki a hivatalosan a koronavírus következményeként elismert halálozások, míg a legtöbb EU-s tagállam esetében jóval jelentősebb az eltérés."

Boldeone Bull 2021.05.17. 22:11:48

@cvsvrs: "hogy leváltanák a fideszes bírákat, alkotmánybírákat. mondván, hogy ez a "jogállam". és helyére beülnének a saját embereik. az mszp-s, a dk-s, a jobbikos, a momentumos és az lmp-s. de ez ugye nem a hatalmi ágak szétválasztása"

Mindnyájan tudjuk , hogy lehetett volna olyan legfőbb közjogi méltóságokat választani , akik megfelelnének a többpárti kívánalmaknak, - legalább az ellenzék egy részének is- és nem kötődnek közvetlenül a Fideszhez , mint Polt Péter, vagy Áder János vagy az outsider Varga Zs... itt azonban eleve a hatalmi ágak megszállása történt, megegyezni senki sem akart az ellenzékkel ,a demokráciát játszani sem akarták..

11 Favágó 2021.05.17. 22:12:45

@Etniez: te kötözködsz?
@11 Favágó: Mi van Droid, hányadik nicked ez már megint?

vagy ez is
@11 Favágó: Pákót is megértem fordító nélkül, mégsem dicsekszem a magyar tudásával, már ha érted a különbséget. Komolytalanok vagytok.

Már ha érted, nem az Orbán létező nyelvtudásának a színvonala a gáz, hanem a Karácsony nem létezője.

2021.05.17. 22:13:17

@Boldeone Bull:
tehát ehhez az kellene, hogy a nézőgyerekek az egyik évben kiválasztják a törvényhozás tagjait. és utána meg valamikor a ciklus közepén arról dönthetnek, hogy kikből álljon a legfelsőbb bíróság. az úgy válhatna egy különálló hatalmi ággá. de ilyen a "felvilágosult" jogrendben nincsen. erről a nézőgyerekek sehol se dönthetnek közvetlen mondván, hogy az nem "jogállami".

2021.05.17. 22:14:08

@Boldeone Bull:
és ki lenne az, aki megfelel az ellenzéknek és a fidesznek is?

nincs1agy 2021.05.17. 22:16:01

@cvsvrs: Nem tudják megcsinálni. Ez az alkotmányos rendsúlyos megsértése lenne. A hadsereg egyik feladata az alkotmányosság védelme. Jövő március közepétől a főparancsnokát pedig valszeg úgy fogják hívni, hogy Kövér László, valamint a rendőrségi vezetőket sem tudnák egyik pillanatról a másikra lecserélni.

Boldeone Bull 2021.05.17. 22:27:23

@nincs1agy: Eddig 16 uniós tagállamból van legalább 12 hétre adatunk. Ezek közül a középmezőnyben, a kilencedik helyen állunk."

Éppen az előbb világosítottalak fel , hogy április hónapban ugrottunk a világ élére, a január és február hónap pedig egy- viszonylag - csendesebb időszak volt.
A covid , lakosságarányos összhalálozás számít, amiben a világ "tetején" vagyunk most és elég combos az előnyünk!
A vak is látja , Orbánék a harmadik hullámot- ahogy a másodikat is- nagyon elszúrták:
1. februárban konzultálni kezdtek a nyitásról, amikor már tudott volt az angol variáns veszélyessége- későn zártak ,intézkedtek, nagyon későn
2. Az egészségügyi dolgozók kb. 4000-5000 ember pont a harmadik hullámra mondott fel, a jogfosztó új közszolgálati törvény miatt, így
3. Az egészségügyi rendszer nem tudta kezelni a nagy terhet : 80-90%- os volt az intenzíves halálozási arány Magyarországon

Boldeone Bull 2021.05.17. 22:33:15

@cvsvrs: és ki lenne az, aki megfelel az ellenzéknek és a fidesznek is?

Biztos hogy nem Kövér Laca, akinek annyi köze van a hadsereghez, mint Varga Zs-nek a bíráskodáshoz : nagyjából semmi
nettó pártállami komiszárok, de egy nem demokrácia már csak így működik..

nincs1agy 2021.05.17. 22:34:03

@Boldeone Bull: Nincs értelme hónapokat kiszúrni. Hosszabb időszakok többlethalálozását kell összehasonlítani az egyes országok tekintetébenaz eltérő fázisú járványhullámok miatt.

nincs1agy 2021.05.17. 22:37:42

@cvsvrs: Bizony a boldog ballibsi aranykor 2002 után, amikor a Fidesz ott állt egy szál Magyar Nemzettel, meg egy Hír TV-vel, szemben a ballib oldal totális médiafölényével. Az voltak aztán a kiegyensúlyozott médiaviszonyok.

Boldeone Bull 2021.05.17. 22:39:06

@cvsvrs: és most meg az van, hogy ezeket szétveri a fidesz. "

Legalább te elismered, hogy szétverték és a maguk uralma alá hajtották a sajtót... egy demokrácia így működik? Ugyan mar !
Tegnap kinyitom a HAON portált, ami soha nem volt politikai portál, csak amióta a kormánypárt leuralta a helyi médiát... és mit látok, már a második Karácsonyt becsmérlő véleménycikket jelentetik meg ...Na, erre varrjál gombot!

Boldeone Bull 2021.05.17. 22:41:28

@nincs1agy: Nincs értelme hónapokat kiszúrni. " Ezért kell az egy millió főre jutó covid-összhalálozást nézni , és akkor rögtön kitűnik Magyarország a sorból!

élhetetlen 2021.05.17. 22:41:43

@Wildhunt: „hazudott egy PhD-t”. Ezt hogy érted? Nem volt ilyen egyetem, vagy nem érvénes ez a lap?
Gergely Karácsony - ODT Personal data sheet (doktori.hu)
Mondd el, hogy mit tudsz, mert ez így homályos egy kicsit. Az ilyen kijelentéseket egy kicsit meg kéne világítani!
Még nézelődtem, értem már. Az Origo nevét nem vállaló cikkírója megírta. Még angolul sem tud, és botrányba is keveredett Karácsony Gergely (origo.hu) . Igy már más.
Külön vicces, hogy most pampogtok egy nyelvvizsgán, hogy államilag elismert-e, mikor egy csomó pénz elment arra, hogy nyelvtanulást biztosítsanak azoknak, akik ennek hiányában nem kapták meg a diplomát, de ez megbukott, és most osztogatja a kormány nyelvvizsga nélkül is a diplomákat. (75 ezer egyetemistán könyörül meg a kormány). „a nyelvvizsgamentesség minden hallgatóra vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz.” Karácsony meg nem 2020 előtt diplomázott, tehát az ő diplomája nyelvvizsga hiányában nem érvényes? Bocs, több dologra reagáltam, mint a mondatod, de azért kéne egy kis tisztán látás.

Boldeone Bull 2021.05.17. 22:51:56

@cvsvrs: Ez a HAON mai ajánlata , rögtön három " cikk " Karácsonyról :

haon.hu/orszag-vilag/megint-angolul-kerdeztek-karacsonyt-megint-nem-valaszolt-video-5269888/

haon.hu/orszag-vilag/egyik-pofonbol-a-masikba-szaladt-karacsony-gergely-egy-hete-5268148/

haon.hu/orszag-vilag/karacsony-csak-babu-gyurcsany-kezeben-5268769/

Ez mind a mai nap " termése " Rosszabbak mint a kommunisták voltak !
Ilyen még Bényei József idejében sem volt , anno!

nincs1agy 2021.05.17. 22:57:40

@Boldeone Bull: De ez egy fals adat az eltérő nyilvántartási módszerek miatt. Biztosabb képet a hosszabb időszakra vonatkoztatott 2019-hez képesti többlethalálozási mutató ad. Eszerint pedig ahogy 2020/2019 összehasonlításában, úgy 2021/2019 összehasonlításában sem fogunk az élbolyba tartozni.

nincs1agy 2021.05.17. 23:00:45

@Boldeone Bull: Az alkotmányos rend védelme érdekében utasítást adhat a hadseregnek, és a jogalapja is bőven meglenne, ha az ellenzék mindenféle hagymázas jogállami buherálásba kezdene, pl. az Alkotmánybíróság védelmében, ha egy esetleges ballib kormány leváltásukra készülne.

nincs1agy 2021.05.17. 23:09:09

@élhetetlen:

Itt szerepelt a hazugság:

web.archive.org/web/20171214183918/https://parbeszedmagyarorszagert.hu/hu/kepviselo/karacsony-gergely

" 1995-1997 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán politikaelméletet tanult, majd 2007-ben az ELTE AJTK Politikatudományi Intézetében PhD fokozatot szerez."

A nyelvvizsga pedig sztem csak tavaly nem kellett a diplomához. Egyszeri alkalom volt. Amikor Karácsony diplomázott-nem tudom hány éves-akkor még lehet, hogy nem volt a diploma megszerzésének kritériuma a nyelvvizsga.

élhetetlen 2021.05.17. 23:26:02

@Bayaz: Van egy kis különbség aközött, hogy egy miniszterelnök jelölt is vihet egy tolmácsot magával, vagy egy tyúk menekülés közben kér tolmácsot, ami nevetséges volt. És, tudod, egy angolul jól beszélő miniszterelnök, aki bekebelezte az egész Balaton partot, fél Fejér megyét, és Tokaj nagy részét, és elérte, hogy kirúgják a Néppártból, mert jól érdekérvényesített, ne legyen már az imádott vezérem, csak azért, mert tud angolul. Nem az angoltudás kéne egy ország vezetéséhez.

Boldeone Bull 2021.05.17. 23:39:11

@nincs1agy: De ez egy fals adat az eltérő nyilvántartási módszerek miatt. "
A két típusú nyilvántartási módszer nagyjából ugyanazt az eredményt hozza , nem okoz nagymértékű számszaki eltérést, főleg nem akkorát , ami kimentené az országot a legrosszabb halálozási statisztikát mutató országok közül...

úgy 2021/2019 összehasonlításában sem fogunk az élbolyba tartozni. " Ezt a hülyeséget meg honnan veszed ??? KSH statisztika csak a 15-ik hétig van , a magas elhalálozás többsége pedig még utána következett...

nincs1agy 2021.05.17. 23:42:37

@élhetetlen: A Néppárt már rég nem az ami volt. Egy pc idiotizmus által megfertőzött politikai zombi.. Ha Orbán valamiben hibázott, az az volt ,hogy nem korábban léptette ki a Fideszt ebből a pöcegödörből.
Egy vezető politikusnak pedig manapság szükséges olyan angol nyelvtudással rendelkezni, hogy tolmács nélkül tudjon interjút adni.

élhetetlen 2021.05.17. 23:43:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Írjál már párat, ami bekerült az akadémiai szótárakba is, amit te alkottál. Én csak bakiztam magyarítással, egyszer, egy tanulmányban a reusable prototip-t túlélő prototípusra fordítottam, csak akkor lett baj, mikor az én megnevetésemet fordították szó szerint angolra, mert nem találkozott a két fogalom. De tényleg sorolj párat az általad képzett kifejezések hol vannak most a köztudatban, És igazold, hogy az saját termék.

nincs1agy 2021.05.17. 23:47:42

@Boldeone Bull: Nem hozza ugyanazt az eredményt, ez már az első negyedéves adatból is látható, mert még az áprilisival sem jutunk el 20 % fölé, ahol a portugálok vannak. Önmagában ez a tény jól mutatja, hogy eltérő módon kerülnek nyilvántartásra covid halálozások. Nálunk egy agyvérzésben, vagy májzsugorban elhalálozott esetén, ha kimutatható a covid, mindenképpen bekerül a covid halálozási statisztikába, míg pl. a szlovákoknál ez közel sincs így. Ott akkor kerül be, csak hogyha sikerül biztos közvetlen kapcsolatot kimutatni a covid és a halál között. És még jónéhányr országban van ez így.

Boldeone Bull 2021.05.17. 23:49:58

@nincs1agy: Az alkotmányos rend védelme érdekében utasítást adhat a hadseregnek, és a jogalapja is bőven meglenne, ha az ellenzék mindenféle hagymázas jogállami buherálásba kezdene"

Ez egy baromság ! A parlament által megválasztott legitim kormánnyal szemeben NEM léphet fel a hadsereg, erre Áder sem utasíthatja, és nem is hajtanák végre a katonák!
De , most elárultad magad hogy egy elmebeteg fideszes kretén vagy, akik a hadsereg bevetését szeretné, azaz katonai puccsot ,ha egy megválasztott kormány fellépne az autokrata rendszer alkotmányellenes intézkedéseivel szemben!
Nyugodt lehetsz , akárhogy ugráltok, az új kormány úgyis visszaveszi az egyetemeket és az egészségügyet a magánalapítványoktól!

Boldeone Bull 2021.05.17. 23:57:52

@nincs1agy: Nálunk egy agyvérzésben, vagy májzsugorban elhalálozott esetén, ha kimutatható a covid, mindenképpen bekerül a covid halálozási statisztikába, míg pl. a szlovákoknál ez közel sincs így"

Ez egy hazugság ., egy szlovákiai magyar újságban megjelent cikk félreértelmezése !

Ott akkor kerül be, csak hogyha sikerül biztos közvetlen kapcsolatot kimutatni a covid és a halál között. "
Ez megint egy baromság!
MIndenki aki covid-os , az a covid miatt hal meg : ARDS -szindróma és vagy sokszervi leállás, el sem lehetne különíteni, éppen ezert mondja a WHO hogy mindenkit oda kell számolni, aki covid tüneteket mutat, illetve pozitív volt a tesztje . Covid -teszt nélkül pedig nem is kerülhet kórházba senki , sem nálunk, sem Szlovákiában , de sehol a világon

Boldeone Bull 2021.05.18. 00:12:01

A világon nincs olyen , mint amit Orbán csinál , kiveszi egy elkövetkezendő kormány kezéből az összes állami szerv feletti ellenőrzést:

444.hu/2021/05/12/kivennek-a-kovetkezo-kormanyok-kezebol-a-paksi-bovites-ellenorzeset

és az állami vagyont- egyetemeket, klinikákat, földet , részvényvagyont- is kimentenek magánalapítványi/pártkezelésbe

Ez ellen a durván alkotmány- és demokráciasértő "törvénykezéssel" szemben minden eszközzel fel kell lépni az új kormánynak! Sőt, ezért választják meg Őket!

nincs1agy 2021.05.18. 00:18:22

@Boldeone Bull: Már önmagukban a többlethalálozás rád cáfol, de egyébként sem úgy van, ahogy írod, Ezt még a Telex cikke is elismerte:

"Más országok ezzel szemben kizárólag pozitív laboratóriumi teszthez kötik a Covid-halálesetek nyilvántartását. Ilyen például Ausztria, Olaszország, Hollandia, Spanyolország vagy az Egyesült Királyság. E két nagy csoporton belül is lehetnek azonban eltérések a módszertanokban. Ciprus, Görögország, Románia vagy Szerbia például úgy definiálja a koronavírusos halálesetet, hogy az klinikailag valószínűsíthető legyen, és laboratóriumban is megerősített. A magyar kormány képviselői többször utaltak Szlovákiára, ahol nálunk szűkebben értelmezik a covidos eseteket. Azok kerülnek be a halottstatisztikákba, akiknél a boncolás kimutatta, hogy a Covid okozta a halálesetet, például azért, mert összeomlott az illető légzése a fertőzés miatt. Szlovákia így is 9. a Covid-halálozási világranglistán."

élhetetlen 2021.05.18. 00:22:23

@nincs1agy: „a nyelvvizsgamentesség minden hallgatóra vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz.” Karácsony meg nem 2020 előtt diplomázott, tehát az ő diplomája nyelvvizsga hiányában nem érvényes?
Itthon: Nyelvvizsga nélkül is kiadják a diplomákat | hvg.hu
Még nem látom, hol a hazugság. Próbálom kitalálni. Később doktorál, mint diplomát szerzett? Máshol doktorált, mint ahol végzett? Vagy mi a hazugság? A barátnőm lányának van két diplomája. A pszichológiát az ELTE-n szerezte, és most, harminc évesen a műszakin doktorál pszichológiából. Elmagyaráznád, hogy mi a hazugság? Vagy maradjunk annyiban, hogy én nem tudom, hogy működik a felsőoktatás, vagy te nem tudod, és akkor befejezve a beszélgetés.

nincs1agy 2021.05.18. 00:22:55

@Boldeone Bull: Ha a kormány az alkotmányos rend ellenében cselekszik,le akarja váltani szabályosan megválasztott alkotmánybírákat stb. Kétharmad nélkül akar alkotmányt módosítani stb, akkor bizony nagyon rákúrhat. A hadseregben és a rendőrségnél nem múlt el változások nélkül.
ez a 11 év. Ha pedig az utcán dőlne el a dolog, abból nagyon rosszul jönne kis a baloldal. A végén még ők lesznek felfüggesztve és nem feltétlenül csak a szó átvitt értelmében. Én nagyon nem ajánlom Gyurcsányéknak az ilyen próbálkozásokat, mert hosszú börtönévek következhetnek a számukra.

nincs1agy 2021.05.18. 00:26:22

@élhetetlen: Miért ne lenne érvényes a diplomája? A PhD-je nincs meg.

"Még nem látom, hol a hazugság. Próbálom kitalálni. Később doktorál, mint diplomát szerzett?"

Csak diplomával lehet PhD képzésre jelentkezni. Karácsony elkezdte a PhD képzést de nyolc év alatt nem sikerült megszereznie a fokozatot, viszont a párja honlapján az volt feltüntetve, hogy 2007-ben megszerezte.

Boldeone Bull 2021.05.18. 00:54:42

@nincs1agy: A magyar kormány képviselői többször utaltak Szlovákiára, ahol nálunk szűkebben értelmezik a covidos eseteket. Azok kerülnek be a halottstatisztikákba, akiknél a boncolás kimutatta, hogy a Covid okozta a halálesetet, például azért, mert összeomlott az illető légzése a fertőzés miatt. "

Erről hol van konkrét dokumentum, mert nagyjából mindenki egy szlovákiai magyar újságcikken megjelent, tévesen értelmezett néhány mondatra hivatkozik

Amit viszont biztosan tudunk az, hogy vezeti Magyarország a John Hopkins 1 milló főre jutó halálozási statisztikáját !
29 ezer ember meghalt , és ennek jelentős részben kormány az oka , a populista baromkodás miatt: "konzultáció a nyitásról "mert nem hozták meg időben sem a második hullám , sem a harmadik hullám előtt a megfelelő intézkedéseket és szétverték az egészségügyi rendszert! Nem véletlenül távozott 4000-5000 szakdolgozó a rendszerből !
Orbán szinte mindent elcseszett, amit lehetett!

Boldeone Bull 2021.05.18. 00:59:38

@nincs1agy: Ha pedig az utcán dőlne el a dolog, abból nagyon rosszul jönne kis a baloldal. A végén még ők lesznek felfüggesztve és nem feltétlenül csak a szó átvitt értelmében"

A fiatalok között arányaiban jóval több az ellenzéki, a kormánypárt tábora inkább az idősebb vidéki rétegekben számosabb , így logikus hogy a fidesztálibok lennének felfüggesztve ! A forradalmakat mindig a fiatalok vívjak meg,a fiatalok viszont nem nagyon szimpatizálnak a Fidesz.- állampárttal!

Boldeone Bull 2021.05.18. 01:04:51

@nincs1agy: A hadseregben és a rendőrségnél nem múlt el változások nélkül."
A rendőrség és a katonaság nem fog a megválasztott kormány ellen fordulni, katonai puccsot végrehajtani , ilyet csak ti, Fidesz-tálibok vízionáltok ... Ez is mutatja, hogy mekkora a valóságtól elszakadt , közveszélyes pszichopaták vagytok!
Iskolapéldája vagy az orbáni rezsim által kitenyészett agytalan - a neved is erre utal - őrülteknek ...

élhetetlen 2021.05.18. 01:04:56

@nincs1agy:Hát örülj, hogy már akár a Balaton partján lakók, vagy ingatlan tulajdonosok sem tudnak lemenni a vízre, Kenesén a szabad strandot a parttól kétszáz méterre lebójázzák egy haveri érdekeltségbe tartozó kikötő kedvéért, azaz kapunk egy nagy lavórt a Balaton helyett, de ez nem számít, csak az, hogy egy vezető politikusnak pedig manapság szükséges olyan angol nyelvtudással rendelkezni, hogy tolmács nélkül tudjon interjút adni. Ja. Az országnak csak ez az érdeke. Semmi más nem számít, Csak az interjúk.
Lehet, hogy nem vagy érintett pl. Balaton ügyben, vagy a Club Aliga tulajdonosa vagy, egy biztos, teljesen érzéketlen vagy a téged nem érintő rendelkezésekkel szemben. Nem minősítelek.

élhetetlen 2021.05.18. 01:21:19

@nincs1agy: Azt, hogy a diplomája nem érvényes, más írta a nyelvvizsga kapcsán, csak idekeveredett. Szerinted ez a párja honlapja?
Gergely Karácsony - ODT Personal data sheet (doktori.hu)

élhetetlen 2021.05.18. 03:09:58

@A Joda visszatér: „tarthatna egy nemzetközi sajtótájékoztatót, ahogy Orbán tette többször”. Komolyan gondolod, hogy nekünk, egyszerű embereknek jó, hogy már akár a Balaton partján lakók, vagy ingatlan tulajdonosok sem tudnak lemenni a vízre, Kenesén a szabad strandot a parttól kétszáz méterre lebójázzák egy haveri érdekeltségbe tartozó kikötő kedvéért, azaz kapunk egy nagy lavórt a Balaton helyett, de Orbán tud angolul, és az ő nyelvtudása adja a jólétünket? Gondolkodj, ha képes vagy rá.

élhetetlen 2021.05.18. 03:27:57

@Galerida: „méhecske garázsokat tervezett”. Ha nem érted, hogy a beporzó rovarok nélkül nem lesz gyümölcs, akkor ne poénkodj ezen. Ez egy filléres megoldás a méhek segítésére, mert azon kívül, hogy mézet is termelnek, a beporzás is rájuk vár. Ez egy pici normális ötlet. Mondj egy ilyet a mostani kormánytól.

élhetetlen 2021.05.18. 04:19:54

@6.Lenin: De, ez komoly. Igen, a kormány durván szívatja Budapestet, ha a város nem akar valamit, az kiemelt akármi lesz, és ettől kezdve nem szólhat bele a város, hogy mi történik. Ha utálod Budapestet, és vidéken élsz, akkor talán neked és a hasonlóknak kellene foglalkozni a méhekkel, (nem olyan szerekkel permetezni, amitől kipusztulnak), és akkor nem lehetne poénkodni azon, hogy Budapesten próbálnak méheket tartani, és esetleg vidékre exportálni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 07:49:42

@Boldeone Bull:

Alkotmányellenesen nem lehet fellépni az alkotmányos rend védelmében, ez önellentmondás.

Ha egy esetlegesen győztes ballib kormány megpróbálna kétharmad nélkül változtatni az alkotmányos renden, annak aneve puccs. S az eredmény polgárháború és káosz lesz.

Ezt ők is tudják, ezért ezt NEM fogják megtenni. CSak azért emlegetik ezt manapság, mert jó kampányüzet a ballib keménymag számára.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 07:51:19

@Boldeone Bull:

A liberók folyton a civil szféráról és a hatalommegosztásról beszélnek. Persze csak akkor ha minden hatalmi ág és a civil szféra az ő ellenőrzésük alatt áll. Ha nem, akkor tiltakoznak, hogy jajjj, nem lehet kormányozni, ha nem minden az övék.

konrada 2021.05.18. 07:54:39

@Etniez:
zorbán sz.rul beszél angolul? Lehet. De beszél.

...csak amit te nem értesz meg: a rossz kiejtés is jobb, mint a semmilyen.
Egy nemzetközi tárgyalás olyan mint az úszás: nem az a lényeg, hogy nem úgy úszol, mint Hosszú Katinka, hanem az hogy átérj a túlpartra.
...mert ha már a rajtkőről leugrás után már fuldokolsz, és úgy kell áthúzni egy úszómesternek a túloldalra - miközben csak kalimpálsz - az több mint problémás: a többiek nem fognak veled együtt úszni, hanem ott hagynak.

6.Lenin 2021.05.18. 09:18:52

@élhetetlen:

Szerintem ennek úgy kellene működnie, hogy van a városnak is egy hosszútávú koncepciója, és van a kormánynak is egy országos. Leülnek, egyeztetnek, és ha van közös találkozási pont, akkor azt meglépik.
A kormánynak vannak terveik, a fővárosnak semmi sincs. amit a kormány akar, azt igyekeznek gátolni.
egyhez értenek, más pénzét elkölteni, mint ahogy a kerületek is. Aztán mindent eladni, árakat emelni. Ezt most is hozták.

Olvastál te az ellenzéktől hosszútávú terveket akár az országgal kapcsolatban is? Kétlem.

Mit szeretnének visszaállítani? A 2010 előtti csődtömeget? Neked is az hiányzik a legjobban? Visszahozni a bukott, tolvaj politikusokat, mint Bp-en?

Én ezt utáltam mindig Bp-ben, koszos. büdös város tele nagyképű bunkókkal. Most is ez jön vissza. De, ha a budapestieknek ez jó, lelkük rajta, leszarom velük együtt az egész várost.

Szerencsére van már választék hová menni, hol vásárolni, vagy szórakozni.

GyMasa 2021.05.18. 10:06:46

@élhetetlen:
"Ha nem érted, hogy a beporzó rovarok nélkül nem lesz gyümölcs, akkor ne poénkodj ezen."
És, mennyi gyümölcs terem Budapest belvárosában???
Ezen kívül szerintem rohadtul nem kellene méheket telepíteni buszmegállók közelébe!
Se a méheknek nem jó, sem az utasoknak.
Tudod, egy méhcsípésbe belepusztul a méh.

"Ez egy filléres megoldás a méhek segítésére, mert azon kívül, hogy mézet is termelnek, a beporzás is rájuk vár."
De nem a belvárosban. Maximum a külsö kerületekben lehetne ilyet csinálni de ott sem a buszmegállókban.

" Ez egy pici normális ötlet. Mondj egy ilyet a mostani kormánytól."
Szerintem felesleges ezzel terelned.
Amúgy, szerintem az online pénztárgépek bevezetése jó döntés volt.

GyMasa 2021.05.18. 10:08:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nekem rémlik, mintha Egyiptomban nem is olyan régen pontosan ez történt volna.
A megválasztrott kormány elkezdett faszágokat csinálni, erre jött a hadsereg, elkapta öket, és új választásokat íratott ki.

chrisred 2021.05.18. 10:20:15

@GyMasa: Jó, hogy nem valami afrikai törzset hozol példának.

GyMasa 2021.05.18. 10:20:51

@élhetetlen:
"Később doktorál, mint diplomát szerzett?"
Igen, a dokroti képzést csak érvényes diplomával lehet elkezdeni.
Akkoriban, amikor diplomát szerzett, úgy rémlik, a nyelvvizsgát ki lehetett váltani azzal az igazolással, ami neki ténylegesen is van.
Az egy teljesen más kérdés, hogy akkoriban ilyen tanszék szintü igazolásokat simán kiállítottak a haveroknak tényleges nyelvtudás nélkül is.

"Máshol doktorált, mint ahol végzett?"
Igen

" Vagy mi a hazugság?"
Én nem nevezném feltétlenül explicite hazugságnak, amit én láttam
web.archive.org/web/20171214183918/https://parbeszedmagyarorszagert.hu/hu/kepviselo/karacsony-gergely
Az alapján, ha csak úgy elolvassa az ember, akkor az a benyomása, hogy doktori fokozata van.
Másrészröl viszont, ha megnézed adátum alapján, hogy 2017-ben még ez volt kiírva a honlapra (azt az állapotot mutatja a link), akkor vagy súlyosan elhanyagolt a honlap, vagy bizony hazudott.
Mindenesetre szerintem ez a link egyértelmüen cáfolja, hogy légböl kapott lejáratókampány lenne ez specifikus állítás ellene.

GyMasa 2021.05.18. 10:22:17

@chrisred:
Tudtam, hogy valakoi elöjön ezzel....
És, ahhoz mit szólsz, hogy NEM tartotta meg a katonaság a hatalmat, hanem új választásokat írt ki?
Ennyire nem akarod érteni, miröl beszélnek mások?

chrisred 2021.05.18. 10:27:38

@GyMasa: Érteni értem, csak nem tartom elfogadhatónak. Ez Európa, nem valami banánköztársaság, ahol mindig annak van igaz, aki a fegyver jobbik végén áll.

GyMasa 2021.05.18. 10:31:44

@GyMasa:
en.wikipedia.org/wiki/Egyptian_Crisis_(2011%E2%80%932014)

" Abdel Fattah el-Sisi, who announced the overthrow of Morsi, then became the leader of Egypt the following year, winning election to the presidency in a landslide victory described by EU observers as free but not necessarily fair."
Tehát, nem emlékeztem 100%-ban pontosan.

GyMasa 2021.05.18. 10:36:57

@chrisred:
"Érteni értem, csak nem tartom elfogadhatónak."
Te. Én pedig a 2/3-os törvények egyszerü többséggel töerténö megváltoztatását nem tartom elfogadhatónak.
Ugyanis az IS rossz precedenst teremt, ami erösen aláássa a demokrácia alapjait.

" Ez Európa, nem valami banánköztársaság,... "
Ez pontosan így van, ezért várom el amindenkori magyar kormánytól, hogy tartsa be a demokrácia játékszabályait!
Ha az ellenzék egyszerü többséggel nekiáll alkotmányozni, akkor semmivel nem különbek egy délamerikai diktátornál.

"...ahol mindig annak van igaz, aki a fegyver jobbik végén áll."
Vagy, aki a "többség akaratának" áll a jobbik végén.
Részemröl végeztem ezzel a témával.

chrisred 2021.05.18. 10:45:58

@GyMasa: A kétharmados törvény bolsevik hagyomány, lényegtelen, hogy léteznek-e vagy sem. Szerintem a demokrácia alapjait a társadalmi vita megkerülésével, egyéni képviselői indítványra hozott törvények már régesrégen aláásták. A demokrácia visszaállítását az szolgálná, ha a parlament tényleg a társadalmi érdekképviselet helyszíne lenne, és nem a hatalom törvénygyára. Onnantól tökmindegy, hogy melyik jogszabályt milyen szavazati aránnyal fogadják el.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 10:48:26

@GyMasa:

Nyilván lehet puccsot csinálni, semmi gond. De ezt neveznénk jogállam visszaállításának?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 10:52:11

@GyMasa:

Közismert, hogy a diplomások nagy részének kamu nyelvvizsgája van.

Kevés a tényleges csaló, aki vette a papírt. Mert ezt is lehet. Nekem volt egy haverom, aki abból élt, hogy mások HELYETT vizsgázott le. Ezt sokáig simán meg lehetett csinálni, csak el kellett veszteni a személyit, majd ideiglenessel menni vizsgára, amiben nem volt fénykép. Pár évvel ezelőttig ez működött, mpst már nem, meft az ideiglenesben is van fénykép.

A legális módszer eszperantó vagy cigány nyelvből vizsgázni. A követelmények ezeknél minimálisak, tényleg fel lehet készülni 2 hét alatt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 10:53:39

@GyMasa:

"NEM tartotta meg a katonaság a hatalmat, hanem új választásokat írt ki?"

De előtte betiltották a korábbi kormánypártot, ezt tedd hozzá. S - csoda! - a puccsisták éltal alakított párt nyert.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.05.18. 11:13:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "balliba gágogás"

Hiába, zseni vagy! A "Birca a zoofil" pedig az enyém.

GyMasa 2021.05.18. 11:39:50

@chrisred:
"A kétharmados törvény bolsevik hagyomány, lényegtelen, hogy léteznek-e vagy sem. "
Óóóó, éééértem!!
Most, hogy az úgynevezett demokratáknak az útjában állnak, már csak"bolsevik hagyomány"-ok!
Azért, az általad is olyan nagyon fasisztának kikáltott orbánék legalább arra a látszatraa dtak, hogy anno csak - az általatok szintén a mostanival szemben demokratikusnak tartott- választási rendszerben megszerzett 2/3-ukkal álltak neki alkotmányozni.
Nem, a 2/3-os törvények a stabilitást szolgálják.

"Szerintem a demokrácia alapjait a társadalmi vita megkerülésével, egyéni képviselői indítványra hozott törvények már régesrégen aláásták."
Itt azért álljunk már meg egy szóra! Szerinted kinek kellene törvényelket indítványozni?
És, te tényleg minden egyes törvényről társadalmi vitát szeretnél?
Szerinted, mekkora esélye lesz majd egy esetleges ellenzéki győzelem esetén annak a "társadalmi vitának", amelyiket a progresszív adózás visszaállításáról kezdeményeznének????
SEMEKKORA.
Főleg együtt a "A kétharmados törvény bolsevik hagyomány..." kezdetű felütéseddel!
Gondolkozz már el egy kicsit!
Garantálom neked, hogy ebben a rendszerben egy ellenzéki kormány egy rohadt törvényt sem lenne képes 4 év alatt meghozni.

" A demokrácia visszaállítását az szolgálná, ha a parlament tényleg a társadalmi érdekképviselet helyszíne lenne, és nem a hatalom törvénygyára."
SZerintem meg csak a "hatalom törvénygyára" részt kellene kiírtani belőle.
Ahhoz viszont amostani ellenzék sem a szándékkal, sem a gerinccel nem rendelkezik.
Kényelmesen bele fognak ülni a fidesz által kialakított rendszerbe, és ők fogják tovább élvezni a gyümölcseit.

" Onnantól tökmindegy, hogy melyik jogszabályt milyen szavazati aránnyal fogadják el. "
Igen, csak ennek az elvnek az alapján, ha mondjuk az ellenzéki összefosás bebizonyítja magáról 1, max. 2 év alatt, hogy teljességgel kormányképtelen, akkor visszatér a fidesz, és mostmár 2/3 sem kell majd nekik, hogy egyszerűen megsemmisítsék azt a pár törvényt, ami egyáltalán keresztül tudott vergődni az idealista rendszereden.
Ad abszurdum, akár be is tilthatják az ellenzéket...
Merugye, mindegy, milyen aránnyal fogadják el...
Komolyan, ez a hozzászólásod mélyen az eddigi szinvonalad alatt van!

chrisred 2021.05.18. 11:44:47

@GyMasa: "az általad is olyan nagyon fasisztának kikáltott orbánék"

Ezt igazold idézettel, különben egyszerű hazugság marad.

"általatok szintén a mostanival szemben demokratikusnak tartott- választási rendszerben"

Soha nem tartottam demokratikusnak, ha európai polgári demokrácia mércéjével mértem.

"És, te tényleg minden egyes törvényről társadalmi vitát szeretnél?"

Nem csak én, ez az európai elvárás egy jogállammal szemben.

GyMasa 2021.05.18. 11:44:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"Nyilván lehet puccsot csinálni, semmi gond. De ezt neveznénk jogállam visszaállításának? "
Én sem tartom ezt jó ötletnek, de fentebb már megírtam, hogy el kellene a nyomorult kettős mérce kezét végre engedni, mert 50%+1 aránnyal ( Ami, ugye valójában a 8+ milliór választói tábornak kb az 1/3-a) hadd ne lehessen már egy teljes ország teljes jogrendszerét az egyik napról a másikra kidobni...
Ennyi erővel fletó megint megpuccsolhatja, most gerikét, aztán királlyá koronázhatná magát!
Betilthatná a fideszt (merugye legyőzni, az olyan macerás), megszüntethetné a választásokat, (mert azon is fel kellene valami teljesítményt mutatni). És akkor máris élete végéig (ami, egyilyen esetben nagyjából max. 5 éve lenne, ismerve e vezetői képeségeit) ő lenne az ország vezetője.
Minek ide a 2/3-os törvények...

GyMasa 2021.05.18. 11:46:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Igen, ezt írtam én is, hogy gerinek valószínűleg valami hasonló "huncutsággal" sikerült azt a tanszéki igazolást anno megszereznie a diplomához is.

GyMasa 2021.05.18. 11:47:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Én ezt értem, de benne volt a linkben, hogy az EU-s megfigyelők szerint a választás szabad volt...
AMi szerint ugye pl. ott lehettek azok a megfigyelők.

GyMasa 2021.05.18. 11:56:58

@chrisred:
"Ezt igazold idézettel, különben egyszerű hazugság marad."
Neked erősorbánfóbiád van, ez egyértelmű.
De, szívesen meghallgatom a véleményedet a rendszerről, hog ymilyen, ha nem fasiszta?

"Soha nem tartottam demokratikusnak, ha európai polgári demokrácia mércéjével mértem."
Az tök jó, mert akkor ebben egyet értünk!
Viszont az összefogósdi támogatónak körében ez az egyik alapvetés, hoyg illegitim 2/3-a van orbánéknak. Ezt én nem támogatom, sőt, 2010-ben az előző választási rendszerben verték fletót szarrá, amiről ugye alkotmáynbírósági határozat is van, hogy alkotmányellenes volt.
Ja, és nem mellesleg az egész elkezdődését egyértelműen annak a dilettáns faroknak a rombolása okozta, aki ma megint az összefogás élén áll közvetve.
Mert ne legyenk illúzióink, hogy Klárika ferike kesztyűbábja (báránybőre) csak...
És, van nekem egy baljós előérzetem, hogy egy ellenzéki győzelem esetén igen gyorsan deja Vu-ja lenne nagyon sok embernek.

"Nem csak én, ez az európai elvárás egy jogállammal szemben. "
Ez nagyon szép, de olvasd el, amit Birca-nak írtam.
Minden egyes törvényt nem bocsáthatsz vitára, mert azzal lehetetlenné teszed az ország vezetését.
A 2/3 eltörlésével pedig még a jogbiztonságot is kivezeted belőle.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 12:00:04

@GyMasa:

Nyilván minden megtehető, semmi gond ezzel. A jog végülis mindig csak következmény.

Megesett már a magyar történelemben jogszakadás,azaz hogy az új rend nem a hatályos jog alapján lett, hanem csak úgy erőből.

Lásd a Kossuth áltai trónfosztást, melyet a hatályos alkotmány nem tett lehetővé.

Aztán a Kiegyezéskor Deákék meg bűvészkedtek hónapokig hogyan lehet valahogy jogfolytonosnak hazudni azt, ami nem az. Kifejezetten humoros mindezt végigolvasni: ugye azt volt a gond, hogy a parlamentet csak a király hívhatja össze, viszont a királyt meg királlyá kell választani a parlament által, ez a 2 meg egymást kizárta,

Meg a mai rend is egy jogszakadás eredménye. 1944 őszén azt mondták kik valakik Debrecenben a szovjet haderő védelme alatt, hogy a jogrend nem érvényes, ők az új jogrend. S azóta máig azt követjük jogfolytonosan.

Most is megteheti ezt egy baliib kormány, ha nagyon akarja, azaz új jogrendet indít. De kétlem, hogy képes lenne ezt megvédeni, jelenleg ugyanis többek között nincs erre megszálló idegen hadsereg az országban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 12:02:55

@GyMasa:

Sokan csinálták ezt.

Mo-on ez valami misztikus ügy: a rettegés a nyelvvizsgától.

Emlékszem, amikor beiratkoztam 1999-ben a Pázmányra, ki kellett tölni a hallgatói lapon "nyelvvizsgái", én meg bírtam, hogy nekem 5 darab van. Mondta is az ügyintézős csaj, miután megkérdzete, tényleg van-e 5 nyelvvizsgám, hogy ilyen embert még nem látott soha életében, mint engem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 12:03:43

@GyMasa:

Szabadon lehetett szavazni minden a katonai hunta által engedélyezett pártra.

chrisred 2021.05.18. 12:06:09

@GyMasa: "Neked erősorbánfóbiád van, ez egyértelmű."

Hogy neked mi az egyértelmű, az a személyes véleményed, nem objektív igazság. De etttől még nincs jogod mások szájába olyan kijelentéseket adni, amik nem hangzottak el.

GyMasa 2021.05.18. 12:07:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"De kétlem, hogy képes lenne ezt megvédeni, jelenleg ugyanis többek között nincs erre megszálló idegen hadsereg az országban. "
Igen, ez a baj!
Nemcsak, hogy nem tudja megvédeni, hanem amikor (mert nem a "ha" a kérdés) visszekerül a fidesz a kormányra, akkor ugyanebben a keretrendszerben ők is ugyanazt megtehetik majd.
Ez, pedig szerintem egy igencsak rossz precedenst teremtene.

nincs1agy 2021.05.18. 12:09:25

@Boldeone Bull: Ha valóban nálunk haltak volna meg a legtöbben covidban,lakosságarányosan, az már látszana az első negyedéves statisztikán, és nem 6,6%-kal állnánk a középmezőnyben a portugálok 28%-ához képest. Beláthatod, hogy az április többlethalálozási adatokkal sem túl valószínű, hogy a közelükbe kerülünk.
De ettől függetlenül a WHO is figyelmeztetett az eltérő módszertanú covid halálozási statisztikák okozta torzító hatásra a valós állapothoz képest.

GyMasa 2021.05.18. 12:10:03

@chrisred:
Nocsak, mire fel ez a megsértődés?
Esetleg kifejtheted saját szavaiddal is ezt a dolgot, csakhogy ne kelljen a megszólalásaid alapján nekem levonni a téves következtetéseket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 12:15:20

@GyMasa:

Ráadásul hiteltelen az egész ballib szemszögből: 1989-1990 környékén ők voltak azok, akik a leghangosabban üvöltöttek, hogy a legkisebb kádárista jogszabály is szigorúan betartandó, mert nem lehet jogon kívüli módon építeni a demokráciát.

nincs1agy 2021.05.18. 12:16:58

@Boldeone Bull: Ha a megválasztott kormány az alkotmányos rendet veszélyeztetve le akarja váltani a megválasztott köztársasági elnököt, és az Alkotmánybíróságot be fog avatkozni, hisz az alkotmányos rend védelme feladatai közé tartozik. Arra is felhívnám a fegyelmet, hogy jövő ilyenkor már valószínűleg Kövér László lesz a köztársasági elnök...
Amennyiben a baloldal átlépi a Rubicont, és freestyle megoldásokban gondolkodik, számolnia kell azzal, hogy a jobboldal is rendkívüli módszereket fog alkalmazni. És utóbbi utcai tömegmozgósító képessége sokkal jelentősebb.
Az egész elképzelés egy hagymázas délibábos hülyeség persze,de vázolj már egy forgatókönyvet, konkretizálva, hogy hogyan képzelitek a "jogállamiság felfüggesztését". Az ördög a részletekben van..

GyMasa 2021.05.18. 12:20:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Min csodálkozol, jogilag az mszp az mszmp utódpártja...
(persze most majd valaki megint bemásolja ide a fideszben lévő ex mszmp-s emberek listáját mert nem képesek az értő olvasásra...)

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.05.18. 12:23:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nos, adott esetben a Karácsony sikerességérôl van szó. Nyilván vannak sportsikerek is, például a csatornasiklás vazelinnel nehezítve, vagy a magánéleti, hogy mennyire vagy sikeres egy báránynál, de ez most nem téma.

nincs1agy 2021.05.18. 12:27:57

@élhetetlen: Nem tudom, hogy más mit írt. A diplomájával valszeg nem lehet gond, mert amikor ő végzett, sztem még nem kellett nyelvvizsga a diplomához. Ha mégis , akkor valamilyen külön méltányossági engedéllyel kaphatta meg, de ettől még szabályos a diploma.
Két probléma van sztem. Az egyik, hogy a baloldal miniszterelnök jelöltje nem képes angolul kommunikálni, amely ma a közvetítőnyelv világszerte, de más idegen nyelven sem beszél. Ez azon túl. hogy komoly hátrány egy rendszeresen Brüsszelbe mászkáló EU-s miniszterelnök számára, eléggé nehezen összeegyeztethető Karácsony nyugatos, progresszív imázsával.
A másik gond, hogy korábban be lett hazudva egy PhD fokozat, amiről kiderült, hogy nincs meg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 12:28:13

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Azt mondtam, én nem vagyok sikeres. Erre az volt az érved, hogy egyszerű proletárként dolgozom. Hogy jön ide Karácsony?

Egyébként Karácsonynak se volt munkahelyi karrierje, azz értelmezésed szerint sikertelen ember.

chrisred 2021.05.18. 12:32:12

@GyMasa: Bármilyen szubjektív, akár érzelemvezérelt véleményed lehet. Csak vállald fel, hogy ez a saját buborékod, és ne bújj olyan kijelentések mögé, hogy más ezt vagy azt kikiáltotta,, holott egy büdös kukkot nem írt róla.

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.05.18. 12:38:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Én nagyon sikeres vagyok, bár ennek valóban nincs sok köze a nyelvtudásomhoz"

Igazad van, egy kimérától tényleg szép teljesítmény, hogy fel tudja venni a telefont...

GyMasa 2021.05.18. 12:51:59

@chrisred:
Odaírtam a válaszomban.
Mit vársz még tőlem?
Általában, ha szó szerint idézek, akkor adok hozzá linket is.
Nem értem, miért vagy ezen ennyire felakadva.
De tényleg érdekelne a véleményed!
Meg esetleg az is, hogy mit gondolsz arról, amit a felvetéseidre írtam.

kvadrillio 2021.05.18. 13:19:25

ORBÁN-KEZDET !!!...HOGY EZ A BAROM MÁR AKKOR MILYEN FASZSÁGOKAT MONDOTT, SZERVEZETT !!!!! :o))) BASSZAMEG !
Tőlem nem kell félni – Orbán Viktor és a rendszerváltás Miként szedné ízekre az illiberális államot építő önmagát a rendszerváltó Orbán Viktor, és miről gondolkodott már harminc évvel ezelőtt is éppen ugyanúgy, mint manapság?
LÉTREHOZTA AZ NGO-KAT, ALAPÍTVÁNYOKAT MINT CIVILSZERVEZETEKET A NYOMORGÓ MAGYAR NÉP NYAKÁRA, VÉRSZÍVÁSÁRA !!!!  SZEGREGÁLTA AZ ISKOLÁKAT MAGÁN-ELITRE, VALLÁSI-PEDOFILOKRA-  ÉS ÁLLAMI-NYOMORGÓKRA !!! LÉTREHOZTA AZ ÚJ-FÖLDESURAKAT HATALMAS FÖLDEKET OSZTOTT NEKIK !!! LÉTREHOZTA AZ ÚJ-OLIGARCHÁKAT...A CSÁNYI-FÉLÉKET S EGYÉB HŰBÉRESEIT !!!!!  ELLOPOTT MILLIÓ MILLIÁRDOKAT, HOGY A SEGGNYALÓIT GAZDAGÍTSA !!!!! MILLIÁRDOKKAL TÖMTE A SOKEZER  ZSIDÓ SZERVEZETET, VALLÁSI TEMPLOMOSOKAT,,  A KAMU-SPORTSZERVEZETEK SZÁZAIT A MAGYAROK PÉNZÉBŐL !!! BETELEPÍTETT LUXUS-LAKÓTELEPEKRE SOKMILLIÓ ZSIDÓT, SOKSZÁZ ARABOT, KÍNAIT, EGYEBEKET.......ÉS ELTELT 30 ÉV.....A MAGYAR NÉP GAZDAGÍTÁSA NÉLKÜL !!!!!
Tőlem nem kell félni – Orbán Viktor és a rendszerváltás Miként szedné ízekre az illiberális államot építő önmagát a rendszerváltó Orbán Viktor, és miről gondolkodott már harminc évvel ezelőtt is éppen ugyanúgy, mint manapság?
NA, KIKET VÁLASSZUNK MEG ORBÁNON ÉS AZ ŐT SEGÍTŐKÖN KÍVÜL ????!!!!
EBBEN AZ ORSZÁGBAN JELENLEG JÓL ÉL ORBÁN MEG A HŰBÉRESEI, A CIVIL-SZERVEZETI ALAPÍTVÁNYAI (NGO-K), A VALLÁSI TEMPLOMOSOK SZERVEZETEI MEG A RENESZÁNSZOZÓ ZSIDÓK......A MAGYAR NÉP MARADT A RÉGI NYOMORÁBAN !+
NA, KIKET VÁLASSZUNK MEG ORBÁNON ÉS AZ ŐT EBBEN A RABLÁSBAN SEGÍTŐKÖN KÍVÜL ????!!!!
ORBÁN, A HAZA MEGRONTÓJA !!!!!

nincs1agy 2021.05.18. 13:35:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nyilván ők sem gondolhatják komolyan, hogy Fletóék elhajtják a törvényesen megválasztott köztársasági elnököt és Alkotmánybíróságot, és ezt majd a jobboldal ölbe tett kézzel végig nézi.
Nem 1947-et írunk és nem állomásozik az ország területén egy a baloldallal szimpatizáló hadsereg. A Majdan típusú megoldások pedig egy győztes választás után nehezen lennének megmagyarázhatók a baloldali közvélemény többségének. A kemény mag pedig nem éri el a kritikus tömeg szintjét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 13:43:40

@nincs1agy:

Valmait olyat magyaráznak, hogy majd jól megijed a Fidesz, s a fideszes képviselők is belemennek ebbe.

Nyilván nem fognak alkotmányozni kétharmad nélkük. Ez csak egy szöveg most a híveknek.

nincs1agy 2021.05.18. 13:54:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hát tényleg. Orbán meg Kövér olyan ijedősek..:DD

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.18. 13:58:17

@nincs1agy:

Őket börtönbe vetik, a többiek meg beszarnak. Mindenfeketeéletszámít-Győr mondta.

nincs1agy 2021.05.18. 13:58:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Még a a Vincent blogon is belátja a szerző::

orulunkvincent.blog.hu/2021/05/02/megsemmisitheto-e_az_alaptorveny_ketharmad_nelkul_megjegyzesposzt

"Nem. Az Alaptörvényben világosan le van írva, hogy csak kétharmaddal lehet megváltoztatni, így az alkotmányos normák súlyos megsértése lenne, ha megpróbálnák egyszerű többséggel eltörölni. Tudom, Vörös Imre professzor úr rájött, hogy az Alaptörvény elfogadása ebbe meg abba, főleg abba, ütközött, és ezért ha a vállunk mögé dobunk két vombatot éjjel kettőkör a keresztútnál, elmúlik. Szerintem Vörös professzor úrnak ezen még dolgoznia kell egy kicsit. Fleck professzor úr is csiszolhatná még a "és akkor bemegyünk vazze a Parlamentbe, kap a Kövér két pofont oszt majdnem jogállami módon kibaszarintjuk ezt a szart a 'csába" elméletét. "

"Egy relatíve békés kormányváltás esetén gyakorlatilag kizártnak tartom, hogy az Európai Unió elfogadná az Alaptörvény kétharmad nélküli eltörlését.."

GyMasa 2021.05.18. 14:09:54

@nincs1agy:
Azért sem fogják ezt meglépni, mert van vaj bőven a szoci hátország fején is...
Majd hülyék lesznek olyan törvényt hozni, ami alapján őket is le lehet csukni...
Ahogy írtam eddig is, majd lesznek színjátékok, meg csinnadratta esetleg 1-2 vezéráldozat, de csak simán beülnek a jóba, és az elszámoltatás ugyanúgy el fog maradni, mint az elmúlt 30 évben minden kormányváltás után...

kvadrillio 2021.05.18. 14:33:58

@kvadrillio: EZ LEMARATTT....MIJAFASZVAN EBBEN AZ ORSZÁGBAN, MASFFIAÁLLAMMÁ TETTE ORBÁN MAGYARORSZÁGOT ???!

Még kilátásban sincs béremelési ajánlat 150 ezer állami dolgozónak
D VG20200109010
- km -
- km -
követés
2021.05.18. 11:51
Fogy a közszolgáltató cégeknél a türelem: a héten a sztrájk előszobájáról döntenek. Vannak hírek szeptemberi emelési tervről is.

Hetek óta a sztrájk előszobájában toporognak a közszolgáltató állami vállalatok szakszervezetei, ugyanis egész évben hiába vártak nem csak érdemi bérfejlesztési ajánlatra a munkáltatók, illetve a tulajdonos állam részéről, azonban még a tárgyalások megkezdéséről is csak hitegetik őket. Legutóbb a múlt hétre ígérték a háromoldalú – szakszervezet, munkáltatói érdekképviselet és a kormány részvételével zajló – érdekegyeztető fórum, a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) plenáris ülésének összehívását, amin az ígéretek szerint maga Mager Andrea állami vagyonért felelős tárca nélküli miniszter is részt vett volna, azonban erre végül nem került sor.

MÁÁÁÁGER ANDREA ??? MÁÁÁÁÁÁÁGERRRR ???! A LEISZTINGER MAFFIATAG ???! EZ A CSAJ MÉG ÉL ?????! ÉS POLITIZÁL MAGYARORSZÁGON MINT......BELEUGATÓ A MAGYAR ÉLETBEHHH ???! BASSZEMEGAKURVAISTEN !

kvadrillio 2021.05.18. 14:47:42

Őszig marad a veszélyhelyzet

A kormánynak joga van korábban is megszüntetni.

PERSZEHOGY MARAD A VESZÉLY ! HISZ GYÖN AZ INDIAI KETTŐSMUTÁNS OCCT KIIRTJA MAGYARORSZÁG 3/4-ÉT !!!!!

kvadrillio 2021.05.18. 14:50:35

@kvadrillio: ÉS A MEGMARAdó 1/4 privatizálhattya egész agyarországot ! basszameg ! ORBÁN ALAPÍTVÁNNNNNYAI MAJD JÓL MEGHÍZNAK ETTŐL ! :o)))))))))))))))))))))))))))) MERA HARÁCSOLÁS KÜLÖNÖSEN KEDVENC HOBBIJA NEKIJEHHH !!! :o)))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2021.05.18. 14:57:41

HMMMMM......A KAPITALISTA PIACGAZDASÁG KIEMELKEDŐ TELJESÍTMÉNYÉN ALAPULÓ EMBERISÉGET CSÖKKENTŐ TEREMÉKEI:::::::::

Lehet, hogy éppen az IKEA veszélyesnek nyilvánított termékét emeli a szájához
- kgyu -
- kgyu -
követés
2021.05.18. 13:18
Kapcsolódók (4)
Visszahívja a Lidl a kézműves libamáját
Az áruház a hűtőlánc megszakadásával indokolja a termékvisszahívást.
Ne egye meg az IKEA kétszersültjét, ha jót akar
Az etilén-oxid hatóanyag felhasználása tilos, mert fogyasztása megnövelheti egyes daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.
Szalmonellás tojást hív vissza a Lidl
Arra kérik a vásárlókat, hogy a terméket vigyék vissza valamelyik üzletbe, ne fogyasszák el.
Szétrobbanhat a szakállvágó, ezért visszahívja a Lidl
November óta volt kaphat az üzletekben a gyulladás- és robbanásveszélyes gép.

Az IKEA visszahívja HEROISK vagy TALRIKA márkájú tányérjait, tálait és bögréit, mert azok forró anyaggal, étellel vagy itallal megtöltve eltörhetnek, és így égési sérüléseket okozhatnak – tudatta közleményében a svéd áruház.

A cég arra kéri minden vásárlóját, aki HEROISK vagy TALRIKA tányérokat, tálakat vagy bögréket vásárolt, hogy szüntesse be a használatukat, és vigye vissza azokat bármelyik üzletükbe, ahol visszakapja a termékek teljes vételárát.

A termékvisszahívásra azért van szükség, mert a felsorolt konyhafelszerelési tárgyak forró anyaggal, étellel vagy itallal megtöltve eltörhetnek, és így égési sérüléseket okozhatnak.

Az áruház hangsúlyozza, hogy termékeit szigorú teszteknek veti alá, hogy ellenőrizze, megfelelnek-e a vonatkozó szabványoknak és jogszabályoknak. Mindezek ellenére bejelentések érkeztek a termékek töréséről.

...NNNA......IJJJJJEN A SZOCIALIUZMUSBAN-KOMMUINIZMUSBAN SOHA NEM VOLT !!%!%!!!!!! EZÉRT IS KELLETT KISZORÍTANI ! BASSZAMEG !

kvadrillio 2021.05.18. 15:09:06

@kvadrillio: vigyázzon mera szájában robbanhat !!! :O)

kvadrillio 2021.05.18. 15:10:58

@kvadrillio: mi már nem gyártunk ijjeneket, mert a mi hollóházi, herendi stb. csészéinket, bögréinket a RENDSZERVÁLTÓ zsidók harácsolták el maguknak !!! basszameg !

kvadrillio 2021.05.18. 15:14:12

Kihez fordul pénzért az Index-olvasó?

Családi összefogás? Baráti kölcsön? Ön mit választana?

TERMÉSZETESEN MINDENKOR SZAKIS A BANKI HITELEKHEZ !!! MERT ORBÁN EZÉRT IS TARTJA ŐKET MESTERSÉGES RABSZOLGABÉREN !!!!!!! EBBEN AZ ORSZÁGBAN CSAKIS A MÉSZAROSOK VEHETNEK ORBÁN-SAJÁT PÉNZBŐL 2 KÉT KASTÉLYT IS MAGUKNAK ! BAZDMEGORBÁN !!!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.18. 17:27:18

@kvadrillio: nem akarlak zavarni, de ez valami SZABAD VERS kísérlet vagy csak spontán magaddal beszélgetsz?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.18. 17:30:10

@GyMasa: Az MSZP az MSZMP utódpártja. De az MSZP-nek remélem már nem lesz utódpártja. Lényegében kimúlóban van. Még saját kormányfőjelöltre sem telik nekik 3 éve.

élhetetlen 2021.05.18. 20:30:16

@6.Lenin: Fura meglátás. Egy példa. A főváros diáknegyed akart adott területen, tehát volt elképzelés. A kormány Kínának adja az egyeztetések ellenére is. Ez szerinted azt jelenti, hogy a fővárosnak nincs terve. Erre nem tudok mit mondani. „egyhez értenek, más pénzét elkölteni, mint ahogy a kerületek is”. Miért, a kormány nem ezt csinálja? A kormány kinek a pénzét költi arra, hogy Kínának építsen egyetemet, vagy vasútvonalat?
„Aztán mindent eladni”. A kormány most akarja törvénnyel kényszeríteni a fővárost, hogy adja el fillérekért a lakásállományát. Ráadásul a feltételek között nem szerepel az, aminek illenék, hogy pl. a 10-15 éve ott lakókra vonatkozzon, mert akkor Bayer Zsolt nem vehetné meg a faháza cseréjéből szerzett vári lakást olcsón, ami ugye tragédia lenne. „árakat emelni”. Te még mindig a rezsicsökkentés bűvöletében élsz? Amikor behozták, akkor sem vetted észre, hogy van, aki egy kis lakás fűtésére, és van aki az úszómedencéje, vagy a teniszpályája fűtésére kap százalékosan ua kedvezményt? „Én ezt utáltam mindig Bp-ben, koszos. büdös város tele nagyképű bunkókkal.”. Ahol te élsz, az a hely meg tele van, gondolom, hozzád hasonló, gondolkodni tudó emberekkel. Vagy legalább ilyennek látjátok egymást.

élhetetlen 2021.05.18. 20:53:20

@GyMasa: „És, mennyi gyümölcs terem Budapest belvárosában???”. Semennyi, tehát nem is permeteznek olyan szerekkel, amitől a méhek pusztulnak, míg vidéken igen. A méh, ha nem zaklatják, nem csíp. Aztán, ha kialakul egy család, az kitelepíthető vidékre, egy méhész is elviszi évente négy, öt helyre is a méheit. Nem tereltem. „Ez egy filléres megoldás a méhek segítésére”, írtam, a pénztárgépek bevezetése jó, de nem volt filléres megoldás, nem jó az összehasonlítás.

élhetetlen 2021.05.18. 21:55:20

@GyMasa: Nem értelek. „ha megnézed adátum alapján, hogy 2017-ben még ez volt kiírva a honlapra (azt az állapotot mutatja a link), akkor vagy súlyosan elhanyagolt a honlap, vagy bizony hazudott.”. Ha 2014-den doktorált, és 2017-ben ez volt a honlapon, és a honlapot nem aktualizálták, ebből hogyan következik, hogy hazudott? Milyen logika alapján jön ez össze az, hogy: „ez a link egyértelmüen cáfolja, hogy légböl kapott lejáratókampány lenne ez specifikus állítás ellene.”. Magyarázd már el, kérlek, hogy az általad bevágott cikkből hol, hogyan látod, hogy vagy diplomája sincs, vagy doktorija nincs. Úgy dátum alapján, mert én nem látom. Nincs1agynak már bevágtam,
Gergely Karácsony - ODT Personal data sheet (doktori.hu)
Tudsz valamit, amit én nem, hogy érvénytelenítették a diplomáját, vagy a doktoriját, mint a volt „álamfőnek”, vagy valami?

GyMasa 2021.05.18. 22:08:34

@A kiló nem százat jelent.:
Hát, ehhez képest a "kimúláshoz" képest pl. igen előnyös megállapodást kötött Budapesten Karigerivel...
Első lépésként az ellenzéknek pont őtőlük kellene mereven elhatárolódnia az összefogásban.
Én soha nem fogok olyan pártformációra szavazni, amihez köze van az msz(m)p-nek, vagy gyurcsánynak.

GyMasa 2021.05.18. 22:14:47

@élhetetlen:
"Semennyi, tehát nem is permeteznek olyan szerekkel, amitől a méhek pusztulnak, míg vidéken igen."
Cserébe van por, meleg, mindenféle méreganyagok.
Meg, tudod mi nincs még Budapest belvárosában?
Virágok, meg fák...

" A méh, ha nem zaklatják, nem csíp."
Tényleg?
És, hogy garantálod egy belvárosi buszmegállóban, hogy " ne zaklassa senki" a méheket?

" Aztán, ha kialakul egy család, az kitelepíthető vidékre, egy méhész is elviszi évente négy, öt helyre is a méheit."
Ezt mind értem, de szerintem ez akkoris egy rettentően alacsony hatásfokú megoldásnak tűnik nekem.

" Nem tereltem."
Ezt soha nem is mondtam, ha jól emlékszem.

„Ez egy filléres megoldás a méhek segítésére”, írtam, a pénztárgépek bevezetése jó, de nem volt filléres megoldás, nem jó az összehasonlítás.
Akkor szépen elbeszéltünk egymás mellett, mert én úgy értettem, amit leírtál, hogy a kormány BÁRMELYIK megoldását kérdezted.
Az, pedig, hoyg mennyibe kerül a pénztárgép, tökmindegy, hiszen nagyon durván megemelte a költségvetés bevételeit.
Kvázi lehetetlenné tette (oké, csak erősen leszűkítette) a trükközést a számlaadással.

GyMasa 2021.05.18. 22:28:33

@élhetetlen:
"Ha 2014-den doktorált,..."
NEM doktorált le, azaz nincs neki doktori fokozata.
8 év alatt nem végezte el.
Innentől az van, amit írtam.
De szívesen veszek bármiféle linket arról, hogy van neki.

"és 2017-ben ez volt a honlapon, és a honlapot nem aktualizálták, ebből hogyan következik, hogy hazudott? "
Hát, ha én azt írom a bemutatkozásomban idén, hogy "2023-ban doktori fokozatot szerzek", az már magában is eléggé szerencsétlen megfogalmazás, mert egyáltalán nem biztos, hoyg valaki el is tudja végezni azt az iskolát.
Pl. nekem is csak 2 év lett meg belőle.
Aztán, nem így szokás fogalmazni, ha az ember doktorit csinál.
Hanem valahogy így: "Jelenleg az XY egyetem Z tanszékének doktori képzésére jár."
Ezt sehogy nem lehet félreolvasni.
De, tudom, ez csak kötözködés.

Milyen logika alapján jön ez össze az, hogy: „ez a link egyértelmüen cáfolja, hogy légböl kapott lejáratókampány lenne ez specifikus állítás ellene.”.
Olyan logika alapján, hogy 10 évvel a várt végdátum után olvasva az a benyomása van az embernek, hogy megszerezte azt a fokozatot.
Addigra már teljesen egyértelmű volt, hogy nem fog doktori fokozatot szerezni.
Tehát a minimum az lett volna, hogy átírja a szöveget egyértelműre.

" Magyarázd már el, kérlek, hogy az általad bevágott cikkből hol, hogyan látod, hogy vagy diplomája sincs, vagy doktorija nincs. "
AZt soha nem állítottam, hogy nincs diplomája, csak annyit jegyeztem meg, hogy akkoriban ki lehetett váltani az állami nyelvvizsgát azzal a tanszéki vizsgaigazolással.
Viszont anno azt rettenetesen könnyű volt kijátszani.
És, ha így tett, amire elég erős gyanút szolgáltat, hoyg valóban megszólalni sem hajlandó angolul, akkor bizony csúnyán csalt, és nem igazán érvényes a diplomája.

"Úgy dátum alapján, mert én nem látom. Nincs1agynak már bevágtam,
Gergely Karácsony - ODT Personal data sheet (doktori.hu)"
Kár, hogy ez a K.G. Nem ő, de jó lenne, ah pl. az Indexen utánaolvasnál:
index.hu/gazdasag/2021/05/18/karacsony-gergely-doktori-iskola/

"Tudsz valamit, amit én nem, hogy érvénytelenítették a diplomáját, vagy a doktoriját, mint a volt „álamfőnek”, vagy valami? "
Lásd a linket.
remélem ez elég bizonyíték, hogy nics doktori fokozata...
Amúgy nem értem, hogy tudtál ebben a témában ennyire tájékozatlan lenni.
Basszameg a csapból is ez folyik jópár napja...

nincs1agy 2021.05.18. 22:33:57

@A kiló nem százat jelent.: Már van neki, DK-nak hívják. hamar beolvadnak Lendvai néniék, mint a szocdemek az MDP-be..

élhetetlen 2021.05.18. 23:51:28

@nincs1agy: Középfokuja van. (ezt én fél év alatt hoztam össze munka mellett, Rigó utca, szóbeli, írásbeli). Karácsony valami olyat mondott, hogy Orbán jobban beszél. Csak annyi kell, hogy legyen egy angolul jól beszélő ember, akivel munka közben angolul kommunikál, akár csak pár órát, és van egy éve. Ez nem az az eset, hogy nincsen lába, tehát nem fog tudni futni.
„A másik gond, hogy korábban be lett hazudva egy PhD fokozat, amiről kiderült, hogy nincs meg.” . Ezt azért írd már meg, hogy mi bizonyítja, hogy nincs meg a PhD, mert lehet hogy igaz, de még nem találtam semmit erre vonatkozólag.

élhetetlen 2021.05.19. 00:35:40

@GyMasa: „Kár, hogy ez a K.G. Nem ő, de jó lenne, ah pl. az Indexen utánaolvasnál: index.hu/gazdasag/2021/05/18/karacsony-gergely-doktori-iskola/ „
Ha nem ő, akkor belátom, hogy tévedtem. Tudod, a ló is megbotlik, bár négy lába van, nekem meg csak kettő.

élhetetlen 2021.05.19. 00:40:45

@GyMasa: „Meg, tudod mi nincs még Budapest belvárosában? Virágok, meg fák...”. Azért vannak, és nem úgy képzelem, hogy itt nagy kaptárakat telepítenek, és majd itt pörgetik a mézet. Ha összeáll egy család, akkor viszik vidékre, és vagy levegyszerezik őket, vagy nem, egy kis esély. „És, hogy garantálod egy belvárosi buszmegállóban, hogy " ne zaklassa senki" a méheket?
Sehogy, hülyék mindenhol vannak, de, ha valaki belenyúl a kasba, és ezt, és a következményt harminc ember látja, akkor lehet, hogy rászólnak a hülyére. Nálunk lehet, hogy nem a hülyék, hanem a méhek ellen tiltakoznak majd. Ilyenek vagyunk.
„Ezt mind értem, de szerintem ez akkoris egy rettentően alacsony hatásfokú megoldásnak tűnik nekem.„. Nincs szó ipari termelésről, de, ha egy vidéki méhésznél kipusztult három család, és haza tud vinni Pestről hármat, az már pozitívum.
„" Nem tereltem." Ezt soha nem is mondtam, ha jól emlékszem.”. Igaz, csak azt mondtad, hogy ne terelj.
Jogos, „én úgy értettem, amit leírtál, hogy a kormány BÁRMELYIK megoldását kérdezted.„, semmi bajom a pénztárgépekkel, bár úgy tudom, hogy az eladóknak komoly összeg volt a gépek beszerzése, és a működtetésnek is vannak költségeik, de mindegy. De az olyan törvények, hogy az egynemű párok nem házasodhatnak, az kinek jó? Ha házasodhatnának, nem kerülne semmibe az államnak, nem ártana senkinek, de pár embernek jó lenne, de nem, alaptörvénybe vésik, hogy nem.

gigabursch 2021.05.19. 09:26:05

Krausz Gedeon fantasztikus angol nyelvismerete.

kuruc.info/r/6/228648/
Csak erős idegzetűeknek.

gigabursch 2021.05.19. 09:28:20

@élhetetlen:
A bizonyíték hiánya nem egyenlő a hiány bizonyítékával.
De ha nincs, és nem tudja felmutatni hogy nincs, akkor nem az a kérdés, hogy ezt mi bizonyítja, mert a helyzet önmagában már megáll, külön izmolás nélkül.

gigabursch 2021.05.19. 09:30:54

@A kiló nem százat jelent.:
A gyárilag ilyen...
Sosem a cikkhez szól hozzá, hanem mindig nagy betűkkel írja a nem releváns marhaságait.
kb másfél évtizede....

nincs1agy 2021.05.19. 09:39:05

@élhetetlen: Karácsony maga is elismerte az ATV-n. hogy nincs PhD-je. Azzal magyarázkodott, hogy valaki beírta az önéletrajzába, hogy van.
Főpolgármesterként, pláne később miniszterelnökként kötve hiszem, hogy lenne ideje intenzív nyelvtanulásra.
Nem tudom, hogy van e nyelvvizsgája. Egyelőre konkrétan sztem nem ismerte el, hogy nincs neki. De ha lenne, valszeg sokkal egyértelműbben kommunikálná a bizonyítvány meglétét. Sztem már feltöltötte volna a fényképét a facebookra. Ezért gondolom, hogy nincs neki.

6.Lenin 2021.05.19. 09:44:14

@nincs1agy:

Szerintem Karácsonnyal nem az a legnagyobb baj, hogy nincs nyelvvizsgája.

A legnagyobb baj, hogy nem tud felmutatni semmit, amit politikusként csinált, azon kívül, hogy hazudozik, lusta, tehetségtelen.Mindent másokra bíz, hogy aztán rájuk hivatkozzon a tehetetlensége miatt.

egy magyarázat lehet, hogy jelölték, mégpedig az, hogy tökéletes bábú, végrehajtat bármit amivel megbízzák, aztán majd dobják, mint a taknyos zsebkendőt.

Értelmes emberek nem szavazhatnak ekkora balfácánra.

gigabursch 2021.05.19. 11:04:20

@nincs1agy: @6.Lenin:
Van egy olyan gyanúm, hogy a Honvédség környékén se járt.
Ugyanis a legtöbb ember, aki járt ott, szerzett B vagy B+C jogsit.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.19. 11:34:10

@gigabursch: Én is csak 37 évesen csináltam meg a jogsit, addig magam is főpolgármester voltam... :)

Míg Gergő valószínű rosszul lát, én a legjobb besorolást kaptam a sorozáson. Elképzelhető, hogy nem lát elég jól a vezetéshez. Meg nem mindenki szeret. Ettől nem kevesebb.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.19. 11:36:43

@gigabursch: Én értem, hogy van egy szoft zsidózásra való kényszered, de nem értem, hogy ez konkrétan mit tesz hozzá a Karácsony-képhez. Most azon túl, hogy a Karácsony nem felvett név. Hovatovább hadd jegyezzem meg, hogy a Kurucon korábban a Hanuka Gergely denunciáció terjedt.

Üdv:
A Kohn nem százat jelent.
blogger

nincs1agy 2021.05.19. 11:45:24

@gigabursch: Nyilván polgári szolgálat. Sokan úszták meg ezzel a sereget annak idején. Esetleg valami orvosi papírral.

nincs1agy 2021.05.19. 11:56:02

@6.Lenin:

A nyelvvizsga nem megléte akkor érdekes, ha korábban bekamuzta, hogy van neki, és még sincs. Nyelvvizsga nélkül is lehet valakinek tárgyalóképes nyelvtudása, de Karácsonynak nincs. Ezt két videófelvétel is tanúsítja.
Itthon még csak ellehetne tolmáccsal, de Brüsszelben borzasztóan kínos, ha valaki nem tud angolul. Pl. az Európai Tanácsban, ahol rendszeres jelenése van a magyar miniszterelnöknek is.
Karigery valóban egy mindent félbehagyó ember. Volt ő már minden csak akasztott ember nem. PhD aspiráns, közvélemény kutató, Gyurcsány tanácsadója, LMP-s amit aztán bomlasztani kezdett (mégse lehet más..), innen kiebrudalták, aztán volt még bukott MSZP miniszterelnök jelölt is, holott korábban igencsak kifejezte ellenszenvét ezzel a párttal szemben.
Azon sem lepődnék ,meg ha egy elbukott országgyűlési választás esetén is feladná a főpolgármesterséget, mert fárasztó.( Győzelme esetén nyilván távoznia kellene erről a posztról.)

GyMasa 2021.05.19. 12:29:10

@nincs1agy:
Az benne volt az egyik első Indexes cikkben, amikor annak a tanszéknek a vezetője, ahogy a doktorit csinálta pontosan leírta, hoyg mi történt.
Eszerint nem nyelvvizsgája van neki, hanem egy tanszéki igazolása a nyelvtudásról.
Abban az időben az is elég volt nyelvvizsga helyett a diplomához.
Viszont abban az időben ilyen igazolást valós vizsga nélkül is könnyedén lehetett szerezni. (bement valaki helyette vizsgázni, "kegyesek" voltak vele a vizsgán és alákérdeztek vagy egyszerűen a tanszék kitöltötte neki a papírt, haveri alapon.)
Azt nem mondom, hogy biztosan ez történt, de lehetséges. A nyelvtudása alapján nem is zárnám ki, hogy megtörtént.

GyMasa 2021.05.19. 12:31:24

@6.Lenin:
Ezt még kiegészíteném azzal, hogy én úgy láttam eddig, hogy minden problémára, ami felmerült, teljesen ugyanúgy reagált:
- A kormány adjon rá pénzt mert az ő dolguk.
Illetve:
- A kormány adja vissza a teljes GDP-t, amit Budapest termel, és akkor majd jó lesz...

GyMasa 2021.05.19. 12:34:58

@A kiló nem százat jelent.:
Én arra emlékszem, hogy anno, amikor előjött a "nagyszerű" ötletével, hogy egész Budapesten csak 20 meg 30 km/h-s sebességgel lehetne hajtani, akkor valahol nyilatkozta, hogy azért nincs jogosítványa, mert egy este apukája nem jött haza, mert meghalt valamilyen közlekedési balesetben.
Ez az ötlet viszont annyira szenzációsra sikeredett, hogy még a kormánypártinak semennyire sem nevezhető Totalcar stábja is egy emberként fikázta le minden szempontból az ötletet.
Az, mondjuk egy előnyös tulajdonsága, hogy - eddig - elengedte ezt az agyrémet.

gigabursch 2021.05.19. 12:45:02

@GyMasa:
Igen, korábban sok lektorátus vihette végig a nyelvi államvizsgát.
Ha jól rémlik az 1999-ben kezdett diákok még élhettek vele.
Nem egy embernek így lett diplomája, soknak meg még így se.
Aztán meg megint sokan vannak, akik tovább tanultak és lett egy-két-... nyelvvizsgájuk, mert pl a közigazgatásban jól fizet a pótlék.

gigabursch 2021.05.19. 12:46:38

@A kiló nem százat jelent.:
Áhhh, semmit..., ...
Amúgy hosszú évek óta te vagy az első blogger, akit ez billentyűzethez hívott.
:-)

GyMasa 2021.05.19. 12:49:03

@gigabursch:
Én 1993-ban csináltam középfokú angolt, aztán a PhD előtt egy Rigó utcai alapfokú németet, mert az kellett, hogy meglegyenek a pontjaim.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.19. 13:00:56

@GyMasa: Nem egész Budapest 2030 és nem az ő ötlete. Ez egy általános nyugati városfejlesztési koncepció, a 30-as korlát életet ment. Ezt tudjuk. Az alapötlet jó. A kivitelezés szerintem hiányos volt.

De túl vagyunk rajta, számos utcát átsoroltak, kitábláztak. Senkit sem lepett meg. Senki nem érzi béklyónak azóta. Simán működik. Alapvetően már 30-asok voltak azok az utcák amúgy is, amiről ment a szócséplés.

Vann erről véleményem, de utanként kéne megvizsgálni, hogy hol, mi a teendő.

A saját környékemen két olyan helyre került rendőrlámpa, ahol valamiért évtizedekig nem volt, pedig kellett volna. Ezért, és a biciklisávok kiterjesztéséért szerintem dícséretet érdemel. Neked lehet más véleményed, de alapvetően kompromisszumokat kötött.

A sötétebb bringalobbisták meg ezt keveslik. Így megy ez.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.19. 13:06:48

@gigabursch: Nem ritka átcsúszni a vizsgákon. Az emberek zömének idehaza szar az idegen nyelvtudása mégis van róla papírja. Nem Karácsony az egyetlen. Nincs rá érzéke. Nekem ezzel sosem volt gondom. A cikkeim jó felét angolul jobban meg tudnám írni, mert eleve nem magyar nyelven olvasok a témákról. A magyar sajtó és internet ugyanis olyan, mint a biblia pauperum, a Szegények Bibliája, gyönge, lebutított kivonat.

GyMasa 2021.05.19. 13:24:01

@A kiló nem százat jelent.:
Akkor bizonyára a Totalcar-os csávók is alaposan félreértették...
Mert ők is úgy értették, ahogy én.
Nekem semmi bajom nincs egy 20-as-30-as lokális korlátozással, de, hogy a Hungárián is 30 legyen a max. az egy agyrém.
Kezdve azzal, hogy Budapesten kb 50 ember hal meg évente autóbalesetben.
Ezzel szemben a rossz levegő miatt vagy 1200.
Ha tehát levisszük az 50-70-es részeket is egyaránt 20-30-ra, akkor gakorlatilag 2,5x-3,5x annyi ideig kell autózniuk az embereknek, ami az eredeti kibocsátás többszörösét eredményezi még akkor is, ha alacsonyabb sebességgel haladnak, ugyanis az autókkibocsátása nem a sebességükkel arányos, hanem a motor terhelésével.
És, egy mai autó nincs felkészítve a huzamosabb 20km/h sebességre.
Az 1200 5%-a már eleve 60 ember, azaz ha még sikerül is nullára csökkenteni a közlekedési balesetekben meghalt emberek számát, akkor is gyanúsan nőni fog a légszennyezettségben elveszített emberek száma.
Szerintem elsősorban a lakóövezeteken keresztüli levágásokat kell megszüntetni, mert nagyon sok balesetnek az az oka, hogy a legközelebbi körúton/sugárúton dugó van, és a türelmetlen barma bemegy a párhuzamos utcába, és ott száguldozik.
Ha elveszi ennek az értelmét (mármint a be-/áthajtásnak és ezzel az időspórolásnak) akkor érdemben is megoldotta a problémát, és nem szopat feleslegesen mindenki mást.

GyMasa 2021.05.19. 13:26:15

@A kiló nem százat jelent.:
" Neked lehet más véleményed, de alapvetően kompromisszumokat kötött. "
Nekem csak annyi a véleményem, hogy vagy teljesen szarul gondolta, vagy csak a kommunikációja teljesen szar.
AMi amúgy tökmindegy, mert bármelyik is igaz, az alkalmatlanná teszi a feladatra.

GyMasa 2021.05.19. 13:28:20

@GyMasa:
Ja, és még valami:
A SZentendrei úton tökrészegen/Fittipaldit játszó, 130-cal száguldozó seggarcnak meg teljesen mindegy, hogy 20-as, 30-as vagy 70-es tábla van kint.
És az amiatt meghalt embereket nem mentené meg a 20-as tábla sem.

nincs1agy 2021.05.19. 13:28:56

@GyMasa: Valszeg, amikor kötelezővé tették a diplomához, volt egy ilyen pár éves türelmi időszak, hogy tanszéki igazolással kiváltható volt. Bár a régi időkben a Rigó utca hegemóniája mellett az egyetemi nyelvi központok saját egyetemük hallgatóinak szabályos nyelvvizsgákat szervezhettek, és nyelvvizsga bizonyítványt is kiállíthattak.

6.Lenin 2021.05.19. 13:31:23

@nincs1agy:

Én arra lennék kíváncsi, hogy a me-i pozíció után mi szeretne majd lenni. Nyilván, mikor rájön, hogy itt is dolgoznia kellene, az már kevés lesz neki.

Talán olyasmire vágyik, ahol csak imádják, de azért semmi mást, csak egy beszarás előtt álló kisgyerek sírós arcát kell produkálnia, mert az nagyon megy neki. A DK-s nagyik imádják ezt a figurát.

gigabursch 2021.05.19. 13:37:53

@A kiló nem százat jelent.:
Egyeteme válogatta, hogy hol milyen szintű képzés és vizsgàztatás volt.
A gond nyilván az általános- és középisolákban, a tanárokban és a diákság fejében van.
Csakhogy ez már a II. VH óta így megy. Lassan nyolc évtizede!
Azonban kis túlzással jobban fogom az oroszt, mint a kedvencetek az angolt.
Manapság pl egyes területeken az, aki valaha tanult is oroszul (pl Balaton környékén), annak sok java származhat belőle.
Mert szinte az összes szláv ajkú nép a 'já gávarju málé pá russzi' mondatra elfogadják azt, amit tudsz, megbecsülik a küzdelmed és félreteszik az épp aktuális viszonyukat az oroszok irányába.

gigabursch 2021.05.19. 13:39:32

@GyMasa:
Én meg leragadtam a szigorlatnál.
A gyerekek mellett kimerültek és egy darabig nem fogom a fonalat sajnos felvenni.
Pedig izgalmas mérnöki téma.

GyMasa 2021.05.19. 14:25:27

@nincs1agy:
Igen, de neki nem ilyenje van, hanem tanszéki igazolása (jelentsen is az bármit)

GyMasa 2021.05.19. 14:26:36

@gigabursch:
Hát sok sikert, és erőt a folytatáshoz!

élhetetlen 2021.05.19. 18:43:38

@gigabursch: Gymasa-nak már írtam, hogy benéztem. Találtam valamit, be is linkeltem, de mivel engem nem Nagy Istvánnak hívnak, ami gyakori név, nem merült fel bennem, hogy csak a név ugyanaz, az ember nem. Ez volt az: Gergely Karácsony - ODT Personal data sheet (doktori.hu).

élhetetlen 2021.05.19. 19:30:08

@nincs1agy: Nem nézem az ATV-t és nem nézem Karácsony facebook bejegyzéseit sem. Már két embernek írtam, hogy ezt néztem be: Gergely Karácsony - ODT Personal data sheet (doktori.hu). A nyelvtanulásról már írtam, és tudom, hogyha az alapok megvannak, akkor, ha a napi munkakapcsolat csak angolul működik, az felér egy intenzív tanfolyammal. (Párizsban volt, egy nyilvántartó rendszert kellett írni, és felhasználói kézikönyvet írni hozzá, és csak angolul tudtam beszélni a megrendelővel, mert franciául nem tudok. Nehezítésnek ott volt a franciásított Windows és a fejlesztő eszköz francia nyelvű leírása). Sokat segít a kényszer.

gigabursch 2021.05.19. 20:35:31

@GyMasa:
Köszönöm, előbb-utóbb

@élhetetlen:
Oké

S mindez megtoldva francia billentyűzettel...
Egyébként igen. A kényszer nagy úr.
Személyes tapasztalatom, hogy mindaz, amit egy magyar ember pl angolban az igeidőkkel el tud szerencsétlenkedni, azt a magyar hangsúlyozással (szó és mondat) messze tudja ellensúlyozni.
S a hangsúly mindenféle embert eligazít, függetlenül a nyelvhelyességtől.

nincs1agy 2021.05.20. 10:06:00

@élhetetlen: Egy multihoz nem vesznek fel megfelelő nyelvtudás nélkül. Nem olyan egyszerű 46 évesen megfelelő szókincsre, gyors szövegértési képességre szert tenni. Utóbbi valszeg azért nem alakult ki Karácsonynál-holott nyilván tanult angolul-mert alapvetően egy lassú, lomha gondolkodású ember.

"akkor, ha a napi munkakapcsolat csak angolul működik"

Egy miniszterelnök napi munkakapcsolatai jó részét saját anyanyelvén folytatja, ahogy egy főpolgármester is.

A PhD fokozat megléte pedig feketén-fehéren ott áll a Párbeszéd Magyarországért honlapján, holott nem szerzett PhD-t Karácsony

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.20. 10:28:42

@nincs1agy: be tudnád linkelni? Mert én sehol sem találom a PhD fokozatot. Igazából sehol sem láttam ilyen említést korábban. Ritka, hogy egy politikusnak legyen ideje PhD-zni. az rengeteg enegia még ilyen kevésbé kézzelfogható tudományágakban is, mint a szociológia vagy a politikatudomány.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.20. 10:37:51

@GyMasa: Ha valaki 130-cal gyorshajt, mindegy, hogy 30-as vagy 50-es a tábla. :)

Nyilván nem olvashattál, de ezért mondtam, nem elég a tábla. Sok helyen eddig is volt tábla, de fekvőrendőr vagy más kialakítás nem támogatta. Ilyenkor nem tartod be, mert ösztönösen vezetsz. Sok esetben nem a 30 a gond, hanem a jobbkezes kereszteződések sora. Pár elsőbbségadás tábla hasznosabb lenne és kevesebb koccanás lenne.

Másrészt pár zebra vagy más gyalogosokat védő megoldás. Nem rakétatudomány ez.

Valóban nem elég a 30-as tábla a lakóövezetben. Ennyi.

nincs1agy 2021.05.20. 10:56:14

@A kiló nem százat jelent.:

web.archive.org/web/20171214183918/https://parbeszedmagyarorszagert.hu/hu/kepviselo/karacsony-gergely

"1995-1997 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán politikaelméletet tanult, majd 2007-ben az ELTE AJTK Politikatudományi Intézetében PhD fokozatot szerez."

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.20. 12:44:03

@nincs1agy: Értem. Hát ezt 2017-ben jól elbaszták. PhD képzésen vett részt, ami nem ugyanaz, és nem szerzett fokozatot. Bár sehol, sohasem használta a dr-t vagy a PhD-t, tehát ez rendben van szerintem. Láthatóan korrigálták az önéletrajzot még abban az évben. Valaki buzgó volt és keverte a fogalmakat.

6.Lenin 2021.05.20. 12:57:46

Orbán: Karácsony igazat mondott, majd elnézést kért érte

Ma beszéltem egy _nyirtassi ismerősömmel, kérdeztem, hogy a bejelentéskor miért nem volt ott senki? Mert utálják, volt a válasz.
Tényleg érdekes, hogy egy ekkora horderejű bejelentéskor még a falu bolondja sincs ott, annak kell lennie valamilyen nyomós oknak, Így már világos. Ismerik.

nincs1agy 2021.05.20. 13:49:32

@A kiló nem százat jelent.: Nem egy embert ismerek, aki rendelkezik a fokozattal, de nem használja sem a "dr"-t sem a PhD-t a nevével együtt.
Ettől függetlenül egy politikusnak felelősséget kell vállalnia a róla a pártja honlapján megjelent adatokért, ellenőriznie kell őket. Mellesleg, hogyha nem ő írta, hanem más (ennek a miértjét már eleve nem értem), akkor nyilván elküldte jóváhagyásra az anyagot

gigabursch 2021.05.20. 14:13:17

@A kiló nem százat jelent.:
Na, még csak az kellett volna, hogy használja.
Egyáltalán nincs rendben.

@nincs1agy:
Látod, ezzel szemben viszont a jogszabályt nem ismerő orvosok, állatorvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és jogászok előszeretettel írják magukat Dr-ként, holott nekik csak a dr. jár.
Úgy az 1980-as évek közepe óta ebben a kérdésben az épp aktuális felsőoktatási törvény tök egyértelmű mindenkinek, kivéve a fenti kasztos csürhének.
Nincs tudományos fokozat, csak a fejükhöz hozzávágott bazári doktori cím, de nem hogy még a nevüket sem tudják helyesen leírni, de ráadásul okmányaikban szereplő adatokkal is, amikor azt a megfelelő hatóságoknál benyújtják gyakorolják - akár tudatlanságból is, de ez mindegy - a hatóságok megtévesztését. Az pediglen bűncselekmény.
Szóval nem csak nettó, hanem bruttó jogszabálytiprók is.
De a szájuk, az akkora mint a bécsi kapu.

chrisred 2021.05.20. 14:18:19

@gigabursch: A doktor szó rövidítése nyelvtanilag pontosan úgy viselkedik, mint bármilyen köznév. Ha a mondat elején van, akkor Dr., ha nem, akkor kisbetűs.

gigabursch 2021.05.20. 14:30:46

@chrisred:
Cicus! Ha hülye vagy a jogszabályhoz, akkor ne okoskodj!
Először járj utána!

Aztán merengj el rajta, hogy mi mondat és mi nem és ne a word helyesírásellenőrzője legyen neked a zsinórmérték!

gigabursch 2021.05.20. 14:49:42

@chrisred:
Csillagom! Olvasd el a jogszabályt és ne okoskodj. Látom nem megy...

gigabursch 2021.05.20. 14:52:40

@chrisred:
Amúgy a belinkelt cikk jó nagy blama a magyartalan tudománytalan akadémija okoskodói részéről, mert azzal sincsenek tisztában, hogy miről hadoválnak.
Úgy tűnik, ők sem olvasták el a jogszabály(oka)t.
Pedig a jogszabály totál egyértelmű.

Ennyit az mta nevű gittegyletről.

nincs1agy 2021.05.20. 14:56:29

@gigabursch: Persze, az átlag magyarnak fingja nincs a dr. és a PhD közti különbségről, hogy utóbbi még egy több éves plusz képzést, plusz tudományos publikációkat, és a dolgozat megvédését jelenti.
Neki az ügyvéd úr dr-je pont olyan, mint egy egyetemi docens Dr-je. Ez is doktor, az is doktor..

nincs1agy 2021.05.20. 14:59:49

@A kiló nem százat jelent.: Mellesleg felvetődik itt még valami. Lánczi közlése a Corvinus doktori iskolájáról szólt, míg a fenti életrajzban megjelenik az ELTE-ÁJK doktori iskolája is. Vagyis korábban Gery elkezdett egy másik PhD képzést is a jogon, amit szintén nem fejezett be?

chrisred 2021.05.20. 15:25:07

@gigabursch: Miféle jogszabály? A magyar helyesírás szabályait nem jogszabály tartalmazza.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.05.20. 15:54:19

@chrisred: ez így van, de legfeljebb az angolban. A magyar nyelvben a péhádé meg a píécsdí csak pár éve van jelen... Nem állítom, hogy rossz, csak régen volt a nagy Dr. és a kis dr. nem egészen ugyanaz, de valami olyasmi. Ma már csak PhD van. Szerintem is. De egy orvos, jogász, fogász attól még használja tőlem... Nem izgat.

nincs1agy 2021.05.20. 16:08:52

@chrisred:

hu.wikipedia.org/wiki/Doktor%C3%A1tus

"A PhD-vel vagy DLA-val rendelkező személyek használhatják nevük előtt a Dr. rövidítést. "

chrisred 2021.05.20. 16:14:28

@nincs1agy: "A kis doktor – nagy doktor kérdést A magyar helyesírás szabályai (Akh.) elvileg kielégítően rendezi, 153. pontja ugyanis kimondja, hogy „A családnevek előtti doktor […] szót, illetőleg rövidítésüket csak kiemelt helyzetben (aláírásban, levélcímzésben, oszlopba rendezett névsorban stb.) és mondat elején kezdjük nagybetűvel […] Mondat belsejében ugyanezek kisbetűvel írandók.”

élhetetlen 2021.05.20. 16:20:07

@nincs1agy: Jó, hogy te mindent tudsz! „Egy multihoz nem vesznek fel megfelelő nyelvtudás nélkül”. Teljesen összezavartál. Tehát én a nyugdíj előtti több, mint húsz évben nem is dolgoztam ott, ahol dolgoztam, mert nem vettek fel, mert csak két szakirányú diplomám volt. Csak 40 évesen jutottam el a Rigó utcáig, és lett meg a középfokú írásbeli szóbeli. Vagy 40 évesen még lehet tanulni, de 46 évesen nem? És nagyon jól elvoltam a dán projektvezetővel. „alapvetően egy lassú, lomha gondolkodású ember”. Ismered személyesen? Te bezzeg penge vagy! Már írtam, hogy mit néztem félre, de nem fogtad fel, még mindig a PhD-n pörögsz. Azt is írtam, hogy nem követem Karácsonyt, sem a honlapján, sem a facebookon, Most viszont ránéztem, és nyoma sincs a nagy hazugságnak. Bevágtál egy 1917-es linket, amit úgy tűnik, azóta javítottak. Te nem tudod elképzelni, én igen, hogy mikor valaki felrakta a honlapra, átfutotta, és átsiklott rajta? Nekem az egyik kollégám szólt 10 év után, hogy elírtam a szakot, ahol végeztem. Normális ember nem olvasgatja az önéletrajzát rendszeresen. És játék a számokkal, nem pontos. „2008-tól egyetemi adjunktus”. Mondjuk 2009 őszén elkezdte a doktorit. A 8 éve 2017-ben jár le, nem tudom, hogyan vannak a félévek, ezt nem játszottam, és nem is akarok utánajárni. Ha a 2007 is elírás, és 2017 lenne, akkor még jó is, mert nem múlt időt írtak. „PhD fokozatot szerez”, és nem szerzett. És nem jött össze, törölték a bejegyzést. Nem tudom, de nem is érdekel, ez csak egy másik lehetőség.
„Ettől függetlenül egy politikusnak felelősséget kell vállalnia a róla a pártja honlapján megjelent adatokért, ellenőriznie kell őket. Mellesleg, hogyha nem ő írta, hanem más (ennek a miértjét már eleve nem értem)”. Gondolod, hogy Orbán írja, szerkeszti a saját honlapját? Ellenőrizték, javították.
„Egy miniszterelnök napi munkakapcsolatai jó részét saját anyanyelvén folytatja, ahogy egy főpolgármester is.”. Így van, de ez nem zárja ki azt, hogy pár közvetlen kollégával megbeszélje, hogy a napi dolgokat angolul vegyék, esetleg ebéd közben is angolul beszéljenek. Egy perfekt ember kell, és ha naponta csak egy órát segít másik háromnak, az rengeteg. Erről ennyit,

nincs1agy 2021.05.20. 16:21:40

@chrisred: Aki rendelkezik PhD-val, az a neve előtt használhatja a Dr.-t (nagy D-vel).

oct.bme.hu/oct/hu/jnagy

---

gigabursch 2021.05.20. 16:55:09

@chrisred:
Olvasd már el amit írtam!
Ftv.
Az épp aktuális.

@A kiló nem százat jelent.:
Kb 35 éve.

gigabursch 2021.05.20. 16:58:40

@chrisred:
Fogd _ már _ fel!
JOGSZABÁLY. Betűzzem?

Érted? Jogszabály. Sőt! Előzmény jogszabályok.
Szakadj már le az mta-s hülyeségről, de ha már előcitáltad, olvasd már el alatta a kommenteket!

nincs1agy 2021.05.20. 17:13:00

@élhetetlen: Miniszterelnökként, de már a kampány alatt is annyi teendője van egy politikusnak, hogy nem jut ideje arra, hogy erről a szintről tárgyalóképes nyelvtudásig jusson. Egy EU-n kívüli ország esetében még hagyján a tárgyalóképes angol hiánya, de egy EU-s miniszterelnöknek rendszeres jelenései vannak Brüsszelben, pl. az Európai Tanácsban és egyéb fórumokon, és nem lehet vele állandóan egy tolmács. Irtó kínos , ha valaki nem tud rendesen kommunikálni a többi miniszterelnökkel, vagy uniós politikusokkal hivatalnokokkal, csak áll ott bambán.
Nem tudom, hogy téged mikor vettek fel multihoz, és milyen pozícióra, de ma már bizonyos pozíció felett esélytelen pályázni megfelelő nyelvtudás nélkül..

Azt a linket akkor javították, amikor kiderült a turpisság

"És játék a számokkal, nem pontos. „2008-tól egyetemi adjunktus”. Mondjuk 2009 őszén elkezdte a doktorit"

Sztem korábban kezdte a PhD képzést, mint hogy adjunktus lett. Ami tény, hogy 8 év alatt nem tudta megszerezni a fokozatot.( A legtöbb egyetemen a docensi kinevezést kötik PhD fokozathoz.) Az is tény, hogy a Párbeszéd Magyarországért nevű politikai formáció-melynek ma is tagja-honlapján az szerepelt, hogy "2007-ben PhD fokozatot szerez." A magyar nyelvben jelen idejű nyelvtani alakot lehet használni múltbéli történésre. Mondjuk egy életrajzban.Pl: Ady 1899 végén Nagyváradra költözik. Ez egyértelműen egy múltban lezajlott befejezett történésre utal..Épp így az , hogy "2007-ben PhD" fokozatot szerez arra utal, hogy megszerezte a PhD fokozatot 2007-ben, ahogy Ady is beköltözött Nagyváradra.
Ezenkívül egy kis 1%-os, zömmel fiatalokból álló politikai erőnél az az életszerű, hogy a honlap működtetője arra kéri a politikusokat, hogy "fiúk-lányok küldjétek már el az önéletrajzotokat, ki szeretném tenni a honlapra".
De ettől függetlenül is egy politikus más megítélés alá esik mint egy civil, neki igenis figyelnie kell arra, hogy pártja honlapján ne jelenjenek meg kamu információk róla.

" Gondolod, hogy Orbán írja, szerkeszti a saját honlapját? "

Egy miniszterelnök más szint , mint egy egy százalékos kis politikai erő kezdő politikusa. Mindenesetre neki is komoly botránnyal kellene szembesülnie, hogyha a végzettségét illetően hamis adatok kerülnének ki az oldalára.

Mindenesetre jó látni, hogy az a baloldal, amely a NAV elnök angol nyelvtudásának hiányából akkora cirkuszt csinált, most milyen megengedő a miniszterelnök-jelölt hasonló hiányossága kapcsán. Csak a jó öreg kettős mérce.:D

nincs1agy 2021.05.20. 17:15:48

@chrisred: Ezt most miért ismételted meg? A helyzet továbbra is az, hogy aki rendelkezik PhD fokozattal, az használhatja a neve előtt a Dr. rövidítést..

GyMasa 2021.05.20. 17:37:03

@A kiló nem százat jelent.:
Szerintem azt kell lezárásokkal, és okos forgalomszervezéssel elérni, hogy senki ne hajtson be egy lakóövezetbe, aki nem ott lakik.
Aki ott lakik, ugyanis nem fog sietni, mert hazamegy éppen. AKi meg a lakótelepen keresztül vágja le a dugót, az pont leszarja, hogy eléugrik egy gyerek.
Ezért kell a gyökerénél kezelni ezt a problémát. Ha nem lehet levágni, akkor nem fognak bemenni idegenek.
És, ehhez nem kell az egész városban agyatlanul 30-ra korlátozni a sebességet.

GyMasa 2021.05.20. 17:38:52

@6.Lenin:
És, még csak nem is vittek magukkal "rajongókat"...

élhetetlen 2021.05.20. 23:00:25

@nincs1agy: „Miniszterelnökként, de már a kampány alatt is annyi teendője van egy politikusnak, hogy nem jut ideje arra, hogy erről a szintről tárgyalóképes nyelvtudásig jusson.” Ez csak a véleményed, nem több. Nem írtam, hogy a vezérigazgatói posztra pályáztam, te viszont azt írtad, „Egy multihoz nem vesznek fel megfelelő nyelvtudás nélkül”, így simán, pozíció nélkül. Kijelentettél valamit, ami nem igaz.
„Azt a linket akkor javították, amikor kiderült a turpisság”. Mikor, úgy időben? 2018-ban, vagy most a 2021-ben javították a lapot?
„A magyar nyelvben jelen idejű nyelvtani alakot lehet használni múltbéli történésre.”. Lehet, de ugyanúgy lehet egy szándékozás, jövőbeli eseményre utaló is. A lányod szeptemberben férjhez megy (most június van). Ez vagy bekövetkezik, vagy borul az egész. És lehet az is, hogy az volt, hogy a lányom szeptemberben férjhez megy. A férjhez megy, mindegyik esetben jelen időben van, tehát a jelen idejű alakzat nem csak a múltra utalhat.
„Ezenkívül egy kis 1%-os, zömmel fiatalokból álló politikai erőnél az az életszerű, hogy a honlap működtetője arra kéri a politikusokat, hogy "fiúk-lányok küldjétek már el az önéletrajzotokat, ki szeretném tenni a honlapra".”. Ez egy hülye felvetés, kis politikusnak, nagy politikusnak, és egy rakás celebnek is saját honlap szerkesztője van. Nem tudtad? Orbánéra esetleg jobban figyelnek.
A kettős mércéről. Ugye azt tudod, hogy a NAV elnökénél sem csak az volt a probléma, hogy nem tud angolul, hanem kitiltották Amerikából. Tudod, hogy miért? Az „álamfő” plagizált, kiderült, lemondott. Eddig rendben. De közvetlenül előtte hoztak egy törvényt, hogy a szolgálati idejét ki nem töltő államfőnek is járjon plusz lakás, iroda, személyzet, és igénybe is vette. Van még mondanivalód? Ha igen, az sem érdekel.

Bayaz 2021.05.20. 23:17:32

@élhetetlen: és miért is tiltották ki? Az USA semmiféle bizonyítékot nem mutatott és mára az egész ügyről kiderült, hogy egy nagy kamu (vagy legjobb esetben is tévedés) volt.

élhetetlen 2021.05.21. 01:17:28

@Bayaz: „mára az egész ügyről kiderült, hogy egy nagy kamu (vagy legjobb esetben is tévedés) volt.” Nem tudom. Ha kamu, akkor semmi, ha igaz, de tévedés, akkor lenne valami helyreigazítás. Az is lehet, hogy volt, csak én nem láttam. Erről nem vitatkozom. Csak arról volt szó, hogy Karácsony honlapján megjelent egy téves adat, amit aztán javítottak, és most mindenki hazugozza. Elkezdte a PhD képzést, de nem fejezte be. És bekerült az önéletrajzába, nem az hogy PhD végtettséget szerzett, csak az, hogy PhD-zik, „szerez”. De ez, nyilván olvastad a kommenteket, ez nem lehet egy baki, amit javítottak, csak HAZUGSÁG. Egy példa. A barátnőm fia elvégezte a közgazdasági egyetemet, minden záróvizsgája megvan. Aztán kiment egy kurzusra Amerikába, hazajött, megcsípett egy nagyon, nagyon jó állást, ott tepert, és a diploma munkája leadása kicsúszott az időből. De jogosan mondja, hogy a közgázon végzett, mert végzett, csak nem mondhatja, hogy ott szerzett diplomát. Valahol ezt kéne érteni, és nem hazugozni. Kidobott öt évet, most egy másik egyetemre jár harminhárom évesen, három gyerekes dolgozó apaként. Nem tudom, érted-e.

chrisred 2021.05.21. 07:52:26

@nincs1agy: Továbbra is elbeszélünk egymás mellett. Te arról írsz, hogy ki használhatja, én meg arról, hogy a magyar nyelv szabályai szerint hogyan kell használni szabályosan.

chrisred 2021.05.21. 07:54:23

@nincs1agy: Meg még mások is, de itt nem erről vban szó, hanem arról, hogy az írásmód tekintetében nincs külön nagybetűs és kisbetűs változat.

6.Lenin 2021.05.21. 09:05:35

@GyMasa:

Még jó, hogy nem egy falusi klozet mellett történt a "nagy" bejelentés, pedig stílszerű lett volna.
azért az igencsak beszédes, hogy nem találtak helyben néhány köcsögöt, vagy ahogy íród is, legalább vittek volna maguk néhányat.

Ekkora bakit lőni is már jelzi, hogy mekkora balfácánok. A másik beszédes dolog, hogy ezt a beégést enyhítsék, most itt is félreviszik a témát. Ki nem tudja még ma Mo-on, hogy mire képes ez a szerencsétlen? Mit számít, hogy milyen a végzettsége? Nem ért semmihez sem, és ezt maga bizonyított már néhányszor.

Szerencsétlenek mosdatnak egy másik szerencsétlent, kész röhej.

GyMasa 2021.05.21. 14:50:38

@élhetetlen:
"...mindegyik esetben jelen időben van, tehát a jelen idejű alakzat nem csak a múltra utalhat. "
Már megbocsáss, de 2017-ben egy 2007-es eseményre utalni, az bizony elég erősen azt jelenti, hogy megtörtént a dolog.
Jelen esetben ez a mondat azt jelenti, hogy 2007-ben megszerezte az PhD fokozatot.
Ez pedig nem igaz.

GyMasa 2021.05.21. 14:54:24

@6.Lenin:
Hát, ahogy nézem, nagyon nem áll most jól karigeri ebben a versenyben.
És, még kevesebb, mint 2 hete volt a bejelentés.
Képzeld, mi lesz itt a választásokig.
Egy katasztrófa, mert abban azért szinte biztos vagyok, hogy ő nem fogja levonni a következtetést, és kiszállni, mint 5 éve Botka.

6.Lenin 2021.05.21. 16:49:46

Néhány 5-et Gerinek a jobb oldaról, szeretettel.

Rákay Philip: Kullancsnapozó, fülbemászóliget, katicakalandpark, hangyakorzó, csótánypromenád

www.origo.hu/itthon/20210521-rakay-philip-kullancsnapozo-fulbemaszoliget-katicakalandpark-hangyakorzo-csotanypromenad.html

Hajrá a zöld Magyarországért. Remélem nem a hullazöldre gondoltak.

Silcon 2021.05.21. 17:08:21

Az EU-ban a színfalak mögött kőkemény érdekérvényesítés megy. Feltennék egy kérdést. El tudja valaki képzelni, hogy Karácsony sikeresen képviseli az ország érdekeit egy Merkel vagy Macron kaliberű politikussal szemben? Orbánnak nem egyszer sikerült. Elhiszem, hogy sokaknak szimpatikus egy ilyen esetlen figura, de miniszterelnöknek nem való, mert nagyon megszívjuk.

élhetetlen 2021.05.21. 19:20:03

@GyMasa: Nézd, fogalmam sincs, mi ez a kupleráj. Nem követtem Karácsony életútját. Amit feltételezek, csak annyi, hogy ahhoz, hogy beiratkozzon egy doktori képzésre, akkor elég volt az ELTE Idegen Nyelvi Lektorátusán kapott igazolás a nyelvtudásáról. (A Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa 2006. május 4-ei ülésén döntött arról, hogy az Idegen Nyelvi Lektorátus önálló tanszékként megszűnik, és 2006. december 1-jétől a Fordító- és Tolmácsképző Tanszékhez tartozik…. a lektorátusi nyelvvizsgákat megszüntették, de előtte volt ilyen). És volt a Rigó utca, utána több tucat akkreditált vizsgáztató, most meg szórják ki a diplomákat nyelvvizsga nélkül. Mit fog csinálni az, akinek tíz év múlva azt mondják, hogy nem érvényes a diplomája, mert nyelvvizsga nélkül kapta meg? (Nekem sem lett volna két diplomám, ha 74-ben és 81-ben nyelvvizsgához kötötték volna, mert akkor nekem sem volt még).
És itt van egy link, ez olyan, mint a Wiki, bárki írhat bele bármit. Karácsony Gergely - Politikapédia (politikapedia.hu). Ki tudja, ki írta, és innét ki vette át és miért.
Lánczi András szerint 2004-ben már a Budapesti Corvinus Egyetemen doktori képzésére járt. A Magyar Nemzet szerint 2007-ben kezdte meg a tanulmányait az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében doktori iskolájában. Kétszer nekiugrott, nem jött össze, de erről beszélhetett, és félreérthette valaki, aztán abba az izébe is beírhatta.
És még két kóbor mondat: „Köszönjük, levettük, mert nem helyesen szerepelt – üzente lapunknak a politikus”, „Karácsony egyik közeli kollégája azt is leszögezte, hogy a főpolgármester sosem beszélt arról, hogy doktori fokozata vagy címe lenne”, azt meg nem találtam, hogy a 18-as kampányában ő mondta volna, hogy PhD fokozatot szerzett, de lehet, hogy csak ügyetlen vagyok. Szoktak hazudni végzettséggel kapcsolatba, az is kideríthető, ha az illető közelében sem járt az adott intézménynek, de, hogy valaki olyat hazudjon, hogy 2007-ben kezdett, és akkor meg is szerezte a végzettséget, ez nekem abszurd.
Ez meg csak egy nyelvtani kiegészítés volt: „A magyar nyelvben jelen idejű nyelvtani alakot lehet használni múltbéli történésre.”. Lehet, de ugyanúgy lehet egy szándékozás, jövőbeli eseményre utaló is. A lányod szeptemberben férjhez megy (most június van). Ez vagy bekövetkezik, vagy borul az egész. És lehet az is, hogy az volt, hogy a lányom szeptemberben férjhez megy. A férjhez megy, mindegyik esetben jelen időben van, tehát a jelen idejű alakzat nem csak a múltra utalhat.

GyMasa 2021.05.21. 19:43:26

@Silcon:
Hát, szerintem karigerinek, ( meg a komplett ellenzéknek) semmiféle igénye nincs rá, hogy bármiféle saját gondolata legyen. Ő csak remek szürke eminenciásként végre fogja hajtani az összes "utasítást" ami az EU-tól érkezik.
Aminek ugye megint pont az lenne a vége, ahol 2009-ben véget ért a kiváló balos kormányzás.
(mondjuk, szerintem ez még nem fog előfordulni, mert az összefosás reális célja az újabb 2/3 megakadályozása lehet)

GyMasa 2021.05.21. 20:03:20

@élhetetlen:
"Mit fog csinálni az, akinek tíz év múlva azt mondják, hogy nem érvényes a diplomája, mert nyelvvizsga nélkül kapta meg? "
Semmit, mert, ha ezt megkérdezik tőle, akkor simán mondhatja, hogy neki nem kellett nyelvvizsga a diplomához!
Arról már nem is beszélve, hogy szerintem az egész "diplomát csak nyelvvizsgával" dolog kicsit túl van tolva!
Számtalan olyan diplomás szakma van, amihez semmi szükség a nyelvvizsgára.

"És itt van egy link, ez olyan, mint a Wiki, bárki írhat bele bármit. Karácsony Gergely - Politikapédia (politikapedia.hu). Ki tudja, ki írta, és innét ki vette át és miért. "
Nos, ez egy wikipédia jellegű oldal, ahol bárki szerkesztheti az oldalt.
Ezek az oldalak úgy űködnek, hogy bíznak a "nagy számok törvényében" azaz abban, hogy mindig lesz valaki, aki a helyes adatokkal javítja ki az oldalt.
Ehhez viszont alap, hogy legyen elég "nagy számú" ember, aki hajlandó erre.
Az azért elég szomorú, hogy ezen az oldalon ma is a hamis állítás szerepel.
(ja, és egyáltalán nem biztos, hogy ez az oldal volt a forrás, lehet, hogy ők is csak úgy átvették...)
Az, mondjuk, már magában is kérdéses, hogy hogyan lehetett tanársegéd PhD nélkül, bár abban nem vagyok biztos, hogy ez felétetele a dolognak.

"Szoktak hazudni végzettséggel kapcsolatba, az is kideríthető, ha az illető közelében sem járt az adott intézménynek, de, hogy valaki olyat hazudjon, hogy 2007-ben kezdett, és akkor meg is szerezte a végzettséget, ez nekem abszurd. "
Igen, de itt nem erről van szó.
Teljesen mindegy, hogy egy ilyen Xpedia.hu mit ír.
Az a lényeg, hoyg a párbeszéd oldalán is ugyanez szerepel.
Mivel 2007-re ígérte a PhD fokozatot, és 2017-ben még minidg ott volt, ez sokat elárul arról, mennyire alapos és megbízható a "Párbeszéd".
Ha 10 évig ott maradhat egy nyilvánvalóan fals adat, akár véletlenül, akár szándékosan, az bizony számomra egy olyan erő benyomását kelti, akire nem szeretnék semmiféle felelősséget rábízni.
Még egy doboz gyufát sem, nemhogy az egész ország vezetését 4 évre.

"A lányod szeptemberben férjhez megy (most június van). Ez vagy bekövetkezik, vagy borul az egész. És lehet az is, hogy az volt, hogy a lányom szeptemberben férjhez megy. A férjhez megy, mindegyik esetben jelen időben van, tehát a jelen idejű alakzat nem csak a múltra utalhat. "
Látom, nagyon nem érted...
10 év után ez mindenképpen védhetetlen.
Nincs1agy írta ezt nagyon szemléletesen Adyval kapcsolatban.
vagy megérted, vagy nem. Ez csak rajtad múlik.
Mindenesetre, szerintem Karigeri nagyon szarul áll a miniszterelnöki esélyeit tekintve.
Azt is ki merném jelenteni, hogy rosszabbul, mint anno '17-ben Botka.
És ez még csak rosszabb lesz az elkövetkezendő szűk évben.
Képzeld, ha igazán beindul a fideszes karaktergyilkos-kommandó...
(arról már nem isbeszélve, hogy mi lesz, ha közben feleszmél az mszp-s hátország is, és ők is belelendülnek...)

élhetetlen 2021.05.21. 22:03:01

@GyMasa: Semmit, mert, ha ezt megkérdezik tőle, akkor simán mondhatja, hogy neki nem kellett nyelvvizsga a diplomához!”. Karácsony meg simán mondhatja, hogy a beiratkozáshoz elég volt a lektorátusi nyelvvizsga, és ez biztos, mert két helyre is felvették, és ez nem azt bizonyítja, hogy semmilyen nyelvvizsga bizonyítványa nem volt. Volt olyan, amit akkor elfogadtak.
Azt írtam, „ez olyan, mint a Wiki, bárki írhat bele bármit”, és utána hosszan magyarázod, hogy olyan, mint a Wiki. OK.
„Az a lényeg, hoyg a párbeszéd oldalán is ugyanez szerepel.”. Igen, de nem tudom, hogy került oda, csak azt tartom képtelenségnek, hogy Karácsony, ha 2007-ben iratkozott be a második nekifutásra, azt „ígérte” volna, hogy 2007-ben meg is szerzi a PhD-t.
„Ha 10 évig ott maradhat egy nyilvánvalóan fals adat, akár véletlenül, akár szándékosan, az bizony számomra egy olyan erő benyomását kelti, akire nem szeretnék semmiféle felelősséget rábízni.”. Mondtam én, hogy bízz rájuk bármit is? Csak arról írtam, hogy nem biztos, hogy nincs nyelvvizsgája, mert akkor azt is elismerték, ami neki volt, stb,, és hogy lehetett tévedés is, amit most hazugságnak neveznek.
„Nincs1agy írta ezt nagyon szemléletesen Adyval kapcsolatban. vagy megérted, vagy nem.”. Képzeld, megértettem, csak hozzáfűztem, hogy a jelen idejű ige nem csak a múltra, a jövőre is vonatkozhat a jelenen kívül. Ez csak egy egyszerű, nyelvtani tényközlés volt.
És nem tudom, hova, mikor került fel a téves infó, azt sem tudom megállapítani, hogy mi a forrás, és azt sem, hogy melyik felületen mi, meddig szerepelt. Te tudod, gondolom.
És nem érdekel Karácsony esélye sem, amit eddig írtam, az csak annyi volt, hogy a „bizonyítékok” a hazugságára nem biztosan megalapozottak. Ennyi.

nincs1agy 2021.05.21. 22:05:51

@élhetetlen: Nyilván nem úgy értettem, hogy árufeltöltőnek nem vesznek fel valakit az Aldihoz nyelvtudás nélkül. Manapság egy pénzügyi multinál pl. még egy gyakornoknak is megfelelő nyelvismeretet kell felmutatni, hogy felvegyék.

"Ez csak a véleményed, nem több."

Igen, itt véleményeket ütköztetünk, erről szól a kommentelés többek között.

"Lehet, de ugyanúgy lehet egy szándékozás, jövőbeli eseményre utaló is."

Nem lehet. A magyarban, hogyha jelen idejű nyelvtani alakot használsz egy múltbeli eseményre, akkor az egy megtörtént , befejetett cselekvésre utal. "Ady 1899-ben Nagyváradra költözik." Ezt nem lehet másképpen értelmezni, mint hogy megtörtént a Nagyváradra költözése 1899-ben.

" A lányod szeptemberben férjhez megy (most június van)"

De ez a mondat keletkezéséhez képest egy későbbi időpontra utal. Az Adyról szóló mondat, a mondat keletkezéséhez képest egy korábbi időpontra utal. Lényeges különbség.

"Ez egy hülye felvetés, kis politikusnak, nagy politikusnak, és egy rakás celebnek is saját honlap szerkesztője van. "

Ahogy már írtam, teljesen mindegy a lényeg szempontjából , hogy ki írta. Egy politikus nem engedheti meg magának, hogy a pártja, vagy akár a Parlament honlapján hamis információk jelenjenek meg róla, különösen olyan végzettség, tudományos fokozat, amelyet nem szerzett meg.

"A kettős mércéről. Ugye azt tudod, hogy a NAV elnökénél sem csak az volt a probléma, hogy nem tud angolul, hanem kitiltották Amerikából. Tudod, hogy miért?"

Nem, és nem is voltak hajlandóak elárulni. Mindenesetre, akik akkor támadták, gúnyolták az elnök asszonyt a nyelvtudás hiánya miatt, most nagyon megengedőek Karácsonnyal szemben Ezen persze max az lepődik meg, aki az elmúlt harminc évben nem ebben az országban élt.

" Az „álamfő” plagizált, kiderült, lemondott."

Nagyon helyes. Sajnos, amikor Furaferi plagizálása kiderült, már max a DK elnökségéről tudott volna lemondani, azt meg ugye ő tartja el.

" De közvetlenül előtte hoztak egy törvényt, hogy a szolgálati idejét ki nem töltő államfőnek is járjon plusz lakás, iroda, személyzet, és igénybe is vette. Van még mondanivalód? "

Az megvan, hogy Horn Gáborék milyen törvényt nyomtak át, amikor már derengett nekik, hogy a szadesz nem fog bejutni a parlamentbe?

nincs1agy 2021.05.21. 22:37:36

@chrisred: De te azt írtad, hogy a PhD az nem Dr. Pedig aki rendelkezik PhD fokozattal az többnyire úgy írja a nevét, hogy Dr. X Y. , ami teljesen rendben van.
Az nincs rendben, amikor egy PhD fokozat nélküli orvos, gyógyszerész vagy jogász használja a "Dr." rövidítést a neve előtt, holott csak a "dr."-használhatná a szabályok szerint.

GyMasa 2021.05.21. 23:06:07

@élhetetlen:
" Karácsony meg simán mondhatja, hogy a beiratkozáshoz elég volt a lektorátusi nyelvvizsga, és ez biztos, mert két helyre is felvették, és ez nem azt bizonyítja, hogy semmilyen nyelvvizsga bizonyítványa nem volt. Volt olyan, amit akkor elfogadtak."
Ezzel nincs is semmi baj!
Azzal van a baj, hogy VÉGÜL elvégezte-e a doktorit, vagy nem.

Azt írtam, „ez olyan, mint a Wiki, bárki írhat bele bármit”, és utána hosszan magyarázod, hogy olyan, mint a Wiki. OK.
Akkor ebben egyet értünk!

„Az a lényeg, hoyg a párbeszéd oldalán is ugyanez szerepel.”. Igen, de nem tudom, hogy került oda, csak azt tartom képtelenségnek, hogy Karácsony, ha 2007-ben iratkozott be a második nekifutásra, azt „ígérte” volna, hogy 2007-ben meg is szerzi a PhD-t.
„Ha 10 évig ott maradhat egy nyilvánvalóan fals adat, akár véletlenül, akár szándékosan, az bizony számomra egy olyan erő benyomását kelti, akire nem szeretnék semmiféle felelősséget rábízni.”. Mondtam én, hogy bízz rájuk bármit is? Csak arról írtam, hogy nem biztos, hogy nincs nyelvvizsgája, mert akkor azt is elismerték, ami neki volt, stb,, és hogy lehetett tévedés is, amit most hazugságnak neveznek.
„Nincs1agy írta ezt nagyon szemléletesen Adyval kapcsolatban. vagy megérted, vagy nem.”. Képzeld, megértettem, csak hozzáfűztem, hogy a jelen idejű ige nem csak a múltra, a jövőre is vonatkozhat a jelenen kívül. Ez csak egy egyszerű, nyelvtani tényközlés volt.
És nem tudom, hova, mikor került fel a téves infó, azt sem tudom megállapítani, hogy mi a forrás, és azt sem, hogy melyik felületen mi, meddig szerepelt. Te tudod, gondolom.
És nem érdekel Karácsony esélye sem, amit eddig írtam, az csak annyi volt, hogy a „bizonyítékok” a hazugságára nem biztosan megalapozottak. Ennyi.

GyMasa 2021.05.21. 23:08:17

@élhetetlen:
"És nem tudom, hova, mikor került fel a téves infó, azt sem tudom megállapítani, hogy mi a forrás, és azt sem, hogy melyik felületen mi, meddig szerepelt. Te tudod, gondolom. "
Persze, hogy tudom!
Neked gerike az "ISTEN".
Neked személyes sértés bármit ellene felhozni!
Szóval, nem vagyok biztos benne, hogy egy hajóban evezünk...

GyMasa 2021.05.21. 23:17:01

@élhetetlen:
"...és hogy lehetett tévedés is, amit most hazugságnak neveznek."
Hát, a politika már csak ilyen...

"Képzeld, megértettem, csak hozzáfűztem, hogy a jelen idejű ige nem csak a múltra, a jövőre is vonatkozhat a jelenen kívül."
Ezzel nem is lenne probléma, de 10 év ebbe nem fér bele. Semmilyen szinten.

" Ez csak egy egyszerű, nyelvtani tényközlés volt."
2007 előtt lehet. de 2007 óta hazugság.

"És nem tudom, hova, mikor került fel a téves infó, azt sem tudom megállapítani, hogy mi a forrás, és azt sem, hogy melyik felületen mi, meddig szerepelt."
Engem nem is érdekel.
Én piaci alapon élem az életemet, és abba nem fér bele semmilyen ilyen "tévedés"
És, sajnálatos módon, én az alapján ítélem meg az embereket, ahogy engem is megítélnek.

" Te tudod, gondolom."
Igen, tudom, és nekem kurvára nem fér bele semmiféle, ilyen szarság.
Ha valaki le akarja váltani orbánt, akkor neki legalább rendelkeznie kell ugyanazokkala tulajdonságokkal.
Karigeri nem ilyen.

"És nem érdekel Karácsony esélye sem, amit eddig írtam, az csak annyi volt, hogy a „bizonyítékok” a hazugságára nem biztosan megalapozottak."
de, bizony, a bizonyítékok sajnos elég meggyőzőek.
Akár elfogadod ezt, akár nem...

élhetetlen 2021.05.21. 23:56:23

@nincs1agy: Tettél egy kijelentést „„Egy multihoz nem vesznek fel megfelelő nyelvtudás nélkül”.”, ami így nem igaz. Az, hogy hogyan gondoltad, nem számít, mert úgy sem igaz. Nem takarítónak vettek fel, informatikai főmunkatárs voltam, bár, mikor beléptem, még nem volt nyelvvizsgám. „Nem lehet. A magyarban, hogyha jelen idejű nyelvtani alakot használsz egy múltbeli eseményre, akkor az egy megtörtént , befejetett cselekvésre utal.”. Nem értetted a hozzáfűzést, jelen idejű nyelvtani alakot használhatsz ezen kívül jelen , és jövőbeli eseményre is. Ennyit írtam, és ez tény. „Egy politikus nem engedheti meg magának, hogy a pártja, vagy akár a Parlament honlapján hamis információk jelenjenek meg róla”. Másképp súlyozok, ez nálam csak baki, de amit a kormány már megtett, az súlyosabb. (egy példa az azeri baltás, másik Pharaon, stb.
„Nem, és nem is voltak hajlandóak elárulni.”. Ezen rugózol, mikor a téged is érintő döntések következményeit a kormány rendszeresen 50 évre titkosítja? Elárulják, hogyan térül meg a Bp-Belgrád vasút vonal, vagy egy nagyobb hajó kikötésére alkalmatlan adriai kikötő?
„Sajnos, amikor Furaferi plagizálása kiderült,”. Itt lemaradtam az elejéről, csak azt olvastam, hogy nincs meg a diploma munkája, és azóta is ezt olvasom. Ha nincs meg, hogyan derült ki a plagizálás? Ha mégis megvan valahol, és bizonyított a plagizálás, akkor miért nem arról beszélnek, miért arról, hogy nincs meg. Még csak állást sem foglalok, engem csak ezek a logikátlanságok zavarnak.
„Az megvan, hogy Horn Gáborék milyen törvényt nyomtak át’. Nem, nincs meg. Még valami?

élhetetlen 2021.05.22. 01:25:10

@GyMasa: Na, megpróbálok a három kommentedre válaszolni. „Azzal van a baj, hogy VÉGÜL elvégezte-e a doktorit, vagy nem.”. Ezzel nincs baj, mert nem találtam olyat, hogy ő azt mondta volna, hogy megszerezte a PhD-t. De ilyet te sem hoztál, tehát benne van a pakliban, hogy valaki írt valamit, és sokáig vagy nem sokáig nem vették észre. Mikor észrevették, vagy szóltak nekik, akkor javították. Aztán az én kommentem tovább, csak nem tudom, miért?
„Persze, hogy tudom!”. Ügyes vagy, én nem tudom, hogy a wikiben ki, mikor, mit módosított, csak az utolsó verziót látom. De ha van időd, írd meg, hogy mikor került az infó a Politikapédiara, a különböző honlapokra, a honlapokon meddig szerepelt, mikor javították, stb, hogy én is megértsem a hazugságot, ne gondoljak bakira.
„Neked gerike az "ISTEN".”. Még csak nem is érdekel, csak a kommenteket olvasva nem láttam igazolva a nagy hazugságot, erről írtam.
„Szóval, nem vagyok biztos benne, hogy egy hajóban evezünk...”. És? Nekem megfelel a saját életem hajója, (akkor is, ha néha zátonyra löknek, majd letolom, bestoppolom), de nem kéredzkedek be a te hajódba, és vendégnek sem hívlak meg az enyémbe.
"Képzeld, megértettem, csak hozzáfűztem, hogy a jelen idejű ige nem csak a múltra, a jövőre is vonatkozhat a jelenen kívül.". Ez az egyszerű tény nem fér bele10 évbe? És „2007 előtt lehet. de 2007 óta hazugság”. No comment, vagy comment, hogy hülyeség, amit írtál.
„Ha valaki le akarja váltani orbánt, akkor neki legalább rendelkeznie kell ugyanazokkala tulajdonságokkal.”. Na, azt ne! Orbán legfőbb tulajdonsága, hogy harácsolni tud. Orbán már megvette a teljes Balatonpartot, (Mészáros a szállodákat, a veje a kikötőket), fél Fejér megyét, Tokaj felét, és az isten tudja még mit, eladta a fél belvárost, Klotild paloták, Párizsi udvar, (nem bérbe adta, eladta, nyilván volt baksis), most el akarja adatni törvénnyel az önkormányzati lakásokat tized áron, hogy Bayer Zsolt faházából is vári öröklakás lehessen. Ha egy ugyanilyen képességű valaki váltaná le, már semmi sem maradna nekünk, civileknek.
„a bizonyítékok sajnos elég meggyőzőek.”, neked, én, már írtam, nem találtam olyan anyagot, ami bizonyítja, hogy K. mondta volna, hogy PhD fokozata van, olyat sem, ami bizonyítja, hogy ő írta ezt akárhova. De semmi gond, evezz tovább, vagy indítsd be a motort a saját hajódon, és menj tovább….

chrisred 2021.05.22. 07:15:42

@nincs1agy: Nem, én azt írtam (egészen pontosan a magyar helyesírási szabályzatot idéztem), aki jogosult a doktori cím használatára, függetlenül attól, hogy milyen alapon jogosult rá nyelvtanilag helyesen úgy teheti meg, hogy aláírásként vagy mondatkezdetként nagy kezdőbetűvel (Dr. Bubó Bubó), nem kiemelt helyzetben pedig kisbetűvel (Beszél majd az utókor dr. Bubóról) írja.

GyMasa 2021.05.22. 12:54:07

@élhetetlen:
"Ha nincs meg, hogyan derült ki a plagizálás? "
Az azért elég beszédes azzal az esettel kapcsolatban hogy mindenki másé viszont megvan.
Nem tartod furcsának, hogy pont az övé tünt el?

GyMasa 2021.05.22. 12:56:51

@élhetetlen:
Oké. látom, nem akarod megérteni, hogy miket írok le.
Ezen felül viszont van egy egészségtelen orbánfóbiád is, ami nagyon károsan befolyásolja azt, ahogy a világot látod.

Glokta 2021.05.22. 15:38:32

@élhetetlen: Gyurcsány plagizálása nem bizonyított (ahogy Al Caponére se tudták rábizonyítani, hogy gyilkosságra utasítást adott), csak nagyon-nagyon valószínű. Valahogy ugyanaz a címe mint a sógora dolgozatának és a szakdolgozat bírálata is nagyon hasonló az övéhez:
index.hu/belfold/2012/04/29/a_plagiumgyanut_erositi_a_gyurcsany-dolgozat_biralata/
Na meg valahogy mindegyik évfolyamtársának dolgozata megvan, csak az övé tűnt el nyomtalanul :D

Glokta 2021.05.22. 15:42:37

@GyMasa: Hát mondjuk ez a reagálás nem annyira abszurd, lévén hogy a kormány kifejezetten szívatja az önkormányzatokat, kiváltképpen a budapestieket és az ellenzékieket...

Karácsony könnyen lehet hogy valóban alkalmatlan - mint ahogy a hozzá karakterben valamelyest hasonlító Medgyessy is az volt - de ezt eddig nem tudta bizonyítani, egyszerűen túl szűk volt a mozgástere hozzá.

nincs1agy 2021.05.22. 15:57:41

@élhetetlen: "Nem értetted a hozzáfűzést, jelen idejű nyelvtani alakot használhatsz ezen kívül jelen , és jövőbeli eseményre is. Ennyit írtam, és ez tény."

Ahogy az is tény, hogy mind a példaként felhozott Ady, mind Karácsony esetében a jelen idejű nyelvtani alak használata egyértelműen egy múltbéli történésre utal a mondat keletkezési ideje szempontjából, míg a te példád egy jövőbeli eseményre a mondat keletkezési ideje szempontjából, ami alapvető lényegi különbség.

" Másképp súlyozok, ez nálam csak baki.." Egészen addig, amíg nem egy kormánypárti politikus. az érintett..Az észak-atlanti politika világában bárhol botrány lenne, hogyha egy hivatalos honlapon a politikus neve mellett hamis végzettség jelenne meg.

"Ezen rugózol, mikor a téged is érintő döntések következményeit a kormány rendszeresen 50 évre titkosítja"

Mondjuk egy külföldi állampolgár kitiltása közel sem olyan horderejű ügy, mind egy több száz milliárdos beruházás, amely horderejű beruházások más országokban is gyakran titkosítás alá esnek. (Egyébként a kínaiak megszerezték a pireuszi kikötőt, szóval nyugi.)
Viszont az, hogy a NAV elnök kitiltása kapcsán Goodfriend elvtársék nem voltak hajlandóak elárulni a kitiltás okát arra utal, hogy egy aljas kis provokációval állunk szemben, amelyből persze kijut majd a következő egy évben is.

"Nem takarítónak vettek fel, informatikai főmunkatárs voltam, bár, mikor beléptem, még nem volt nyelvvizsgám."

Kérdés, hogy mikor volt ez. Ma-hacsak valaki nem fizikai munkára jelentkezik vagy nincs komoly protekciója-nem vesznek fel megfelelő nyelvtudás nélkül egy multihoz még gyakornoknak sem. Egy EU-s miniszterelnöknél pedig alapvető szükséglet az angol nyelv tárgyalási szintű ismerete.

"Itt lemaradtam az elejéről, csak azt olvastam, hogy nincs meg a diploma munkája, és azóta is ezt olvasom."

Tömören: Schmitt plágiumügye után a sajtót elkezdte érdekelni, hogy egyes vezető politikusok miből írták a szakdogájukat vagy doktorijukat, és ha lehet magáról a dolgozatrói is felvételt készítettek(Pl. Orbán esetében.) Fletó azt mondta, amikor megkeresték, hogy annyit költözött már életében, hogy nincs meg neki, és a címére sem igazán emlékszik igazán. A Hír Tv lement Pécsre, az ottani tanárképző főiskolára, de ott sem találtak rá a dogára. Ha már ott voltak , elkezdték lapozgatni az évkönyveket. Ebben megtalálták Fletó dolgozatának címét, és lapozgatva az évkönyvet, egyiküknek feltűnt R.SZ. neve. Valahonnan emlékezett, hogy Feri első feleségének a vezetékneve is ez volt, megnézte a szakdolgozat címét, és láss csodát , majdnem ugyanaz volt a címe , mint a Fletó dogának.
Megkeresték R.SZ.-t, akinek megvolt a saját dolgozata, és bár a Feri doga nem volt meg, de a bírálata igen..Ezt összevetve R.SZ dolgozatával, teljes egyezést találtak: a feridoga bírálata pontról pontra lefedte R.SZ. 4 évvel a Ferié előtt készült dogáját. Különösen árulkodó, hogy a bíráló nem érti, hogy Feri '83-as dolgozatában miért csak '78-ig szerepelnek az adatsorok. (R.SZ. dolgozatát '79-ben adta be.) Később R.SZ. elmondta, hogy Ferink könnyen hozzáférhetett az ő szakdolgozatának egyik példányához, hisz R.SZ. adott egy példányt a szüleinek ,és ez időtájt Feri az anyóséknál (R.SZ. szüleinél) lakott R.SZ. húgával.

"„Az megvan, hogy Horn Gáborék milyen törvényt nyomtak át’. Nem, nincs meg. "

Kedvezményes képviselői nyugdíj törvény.. Mikor 2009-ben látták, hogy igen sok baloldali parlamenti képviselő nem fog bejutni az Országgyűlésbe a 2010-es választások után. Így viszont meglett a jövedelmük a választási bukta után is.

nincs1agy 2021.05.22. 15:59:00

@chrisred: Ezt írtad: "a PHD az PHD és nem Dr. "

élhetetlen 2021.05.23. 02:31:06

@Glokta: Igazad is lehet, és nem védem Gyurcsányt, csak játszom kicsit az ördög ügyvédjét.
„A bírálat alapján rekonstruált Gyurcsány-dolgozat”. Tessék? Egy oldalas bírálatból rekonstruálták?
„Valahogy ugyanaz a címe mint a sógora dolgozatának”. Egy lehetőség az is, hogy a tanszék által kiírt témát választott, és a kiíró már elsütötte azt a témát négy évvel előbb is, és mindketten választották, ezért egyezik a cím, ez a cím kötötte őket a konzulenshez. Mert nem lett volna nagy munka kihagyni a borászatot a címből. A bírálat. Ha ugyanaz az ember bírálta mindkét dolgozatot, akkor a másodiknál észrevette volna, hogy ezt már olvasta, vagy, hogy már leírta, valakinek, hogy „ellentmondásosan ír a Balaton vizének mikroklímát befolyásoló hatásáról". Ha más bírálta a két dolgozatot, akkor viszont nehéz elképzelni (nekem), hogy pontról pontra ugyanazokat a hibákat találják, a szőlészet az nem matematika, ahol, ha rossz egy levezetés, azt minden hozzáértő látja. A másik, hogy ez több mint 35 éve volt, nem volt jellemző az okostelefon, hogy laponként lefényképezzen 35 oldalt, ennyit lemásolni vendégségben a háziak tudta nélkül, elég meredek elgondolás, ha meg kölcsönkérte volna pár hétre, arra emlékezne az ex sógora, anyósa. Az életszerűbb, hogy megspórolta a szakirodalom gyűjtést, és a forrásanyagok listáját írta le magának, esetleg egy felépítés vázlatot. És, ha ugyanonnan vették a Balaton hatását, és az zűrös volt, akkor bekaphatták mindketten ugyanazt.
A nincs meg eset. Hogy saját példány miért nincs, az több dologgal is magyarázható. A könyvtári példány eltűnése is két esélyes, jól jöhetett Gyurcsánynak is, de azoknak is, akik azóta is azon lovagolnak, hogy nincs meg, mert plagizált. Bárki elvihette.
Bocs, ez hosszú lett, és nem más, csak egy eszmefuttatás.

élhetetlen 2021.05.23. 03:40:04

@GyMasa: „Az azért elég beszédes azzal az esettel kapcsolatban, hogy mindenki másé viszont megvan.”. Az meg elgondolkodtató, hogy két eset van. Fletónak jó, hogy eltűnt, vagy azoknak, akik azóta ezen lovagolnak? Mert a könyvtárból bárki elvihette.
„látom, nem akarod megérteni, hogy miket írok le.”. Miért, te meg akarod érteni amit én írok?
„Ezen felül viszont van egy egészségtelen orbánfóbiád is”. Egészségtelen? Egy hónapja kaptam egy levelet, hogy a szabad strand (mellette van a nyaralóm) bal oldalán levő kikötőt bővíti valamelyik csókos, nagyobb lesz a hajóforgalom, és a védelmünk érdekében a parttól kétszáz méterre lebójázzák a vizet, azaz kapunk egy kijelölt lavórt, mert mit képzelek én, hogy csak úgy beúszok a Balatonba, ameddig a kedvem tartja.
Más, várom a következő csapást, a jobb, és a bal oldali szomszéd telket megvette a Valton tulajdonosa. Jobb oldalon egy szálloda, a bal oldalon egy 550 millióért árult ház, aminek a felét takarom, és a két telek köztem, és a víz között összefüggő területet alkot, Azaz U alakban vesz körbe a szomszéd. Idő kérdése, hogy mikor jut el a szomszéd odáig, hogy a nyaralóm helyén jobban mutatna egy szökőkút, ami emelné a ház pompáját, vagy oda bővítené a szálloda parkolóját. És, ha nem akarom eladni, legfeljebb rádől egy fa a házamra, és még én kérem, hogy vegyék meg ingyen, mert a romokat sem fogom tudni eltakarítani, vagy le is éghet a házikóm. Az nem érték, csak két szoba, két fürdőszoba, konyha, étkező, 40 nm. A 150 négyszögöles tlek, ami nagyon jó helyen volt addig, most nagyon rossz helyen van. Fóbia?

élhetetlen 2021.05.23. 05:30:22

@nincs1agy: „Nem lehet. A magyarban, hogyha jelen idejű nyelvtani alakot használsz egy múltbeli eseményre, akkor az egy megtörtént , befejetett cselekvésre utal.”. Nem értetted a hozzáfűzést, jelen idejű nyelvtani alakot használhatsz ezen kívül jelen , és jövőbeli eseményre is. Ennyit írtam”. Te meg keringsz, mint a kutya, aki a farkát kergeti. Nem mondtam, hogy a jelen idejű nyelvtani alak a múltra nem utalhat, csak azt, hogy a jelenre is, és a jövőre is.
„Az észak-atlanti politika világában bárhol botrány lenne, hogyha egy hivatalos honlapon a politikus neve mellett hamis végzettség jelenne meg.”. Sok ilyen volt már nálunk. Csak tudod, van különbség aközött, hogy odakerült, és mikor észrevették, levették, és azt mondták, hogy tévedés volt, és aközött, ahogy Schmitt elfogadta a neki írt törvény, és elfogadott mindent, ami a neki írt tőrvény szerint jár, mert ami jár, az jár, és hülyét csinált magából, mikor beígérte, hogy igenis, megszerzi a doktorit, viszont nekünk sokba kerül az eltartása. Nem látod a két eset között a különbséget?
A titkosítás. Egy vasútvonalnál, ami látható, mi indokolja? Legfeljebb az, hogy ne tudd meg, mire, miért, milyen feltételekkel tolják el az adódat. „(Egyébként a kínaiak megszerezték a pireuszi kikötőt, szóval nyugi.)”, és, mi van Pireusz és Belgrád között? Vagy hol van egy szerződés, megállapodás, hogy, ha így eladósodunk, akkor Kína majd nálunk fog vámoltatni, és így Szijjártó szerint meggazdagszunk? Ez velünk, egyszerű emberekkel szemben nem aljas kis provokáció, hanem nagy szabású kib@szás.
A kit nem vesznek fel hova kérdéshez. A barátnőm fia 33 évesen igazgató egy multinál diploma nélkül, az igaz hogy a nyelvtudása kiváló. És nem volt protekciója. A közgázon minden záróvizsgája megvolt, de nem írta meg a diplomamunkát. Most jár egy másik egyetemre, két és egy születendő gyerek mellett, mert kidobott öt évet, de ne tudd már ilyen biztosan, hogy kit nem vesznek fel hova.
A Fletó dogáról hosszabban írtam Gloktanak fentebb, nem ismétlem, ha érdekel, olvasd el. Csak valami, „Különösen árulkodó, hogy a bíráló nem érti, hogy Feri '83-as dolgozatában miért csak '78-ig szerepelnek az adatsorok.” Az is árulkodó, hogy miért csak most nem érti, miért nem akkor kérdezte meg. Miért adott osztályzatot? Vagy, így utólag, van az a pénz, amiért a haj korpásodik? Ja, és olvasok itt mindent, de csak azt találtam az ex anyóstól, hogy vendégeskedett náluk, de hogy ott lakott volna, olyat nem találtam.
„Kedvezményes képviselői nyugdíj törvény.”. És mennyivel jobb a nyugdíj plafon eltörlése? Az átlagemberen nem segít, csak kibővítette a kört a képviselőkön kívül, az általuk kinevezett emberekre is, pl. Polt Péter, vagy a kuratóriumok 9 évre bebetonozott, magas fizetésű emberei, nem sorolom tovább.

chrisred 2021.05.23. 06:03:55

@nincs1agy: Ez arra vonatkozott, hogy te a doktori képzéssel elnyerhető címet vetetted össze a PhD megszerzésével, mintha minőségbeli különbség lenne köztük. De valójában nem ez a helyzet, az egyik a doktori képzés elvégzése utén jár, a másik meg egy tudományos fokozat. De ennek semmi köze nincs a helyesírás szabályaihoz.

nincs1agy 2021.05.23. 12:24:53

@élhetetlen: " jelen idejű nyelvtani alakot használhatsz ezen kívül jelen , és jövőbeli eseményre is"

Hogyha jövőbeli történésre használod a jelen idejű nyelvtani alakot, akkor nem utalhatsz arra, hogy a múltban történik. Hogyha azt írod,, hogy Ady 1899-ben Nagvváradra költözik, vagy arra, hogy Karácsony 2007-ben PhD fokozatot szerez egyértelmű, hogy egy múltbeli történésről van szó, így már csak ezért sem utalhat jövőbeliségre.

" Sok ilyen volt már nálunk. Csak tudod, van különbség aközött, hogy odakerült, és mikor észrevették, levették, és azt mondták, hogy tévedés volt, és aközött, ahogy Schmitt elfogadta a neki írt törvény"

Schmitt lemondott, Karácsony a mai napig főpolgármester és miniszterelnök-jelölt, Ez pedig már a harmadik végzettséghez köthető botrány a baloldalon: Gyurcsány és Török Zsolt után Karácsony is beállt a sorba. Karácsonyék pedig nem tehettek mást. Miután kiderül a turpisság, kénytelenek voltak javítani, de persze nem tudtak minden nyomot eltüntetni.
A volt elnököket pedig más országokban is megilletnek bizonyos jogosultságok, illetmények.

" és, mi van Pireusz és Belgrád között? "

Na persze megveszik a nagy kapacitású pireuszi kikötőt és aztán nem teremtik meg a teherforgalom számára a kapcsolatot Ny-Európával. Tényleg baromi logikusan hangzik. Különösen annak fényében, hogy így oda-vissza kb. húsz napot nyer a teherszállító hajók jelentős része majd Hamburghoz képest.

"A kit nem vesznek fel hova kérdéshez"

Nézd meg a gyakornoki álláshirdetéseket a multiknál. Mindenhol feltétel a megfelelő nyelvtudás.

"Az is árulkodó, hogy miért csak most nem érti, miért nem akkor kérdezte meg. Miért adott osztályzatot?"

Talán azért, mert Feri akkoriban már jól fizetett függetlenített KISZ-titkár volt jelentős befolyással a pécsi KISZ-ben. Egy főiskolai tanárocska nem mert ujjat húzni a KISZ-szel, de talán egy mezei hallgatót sem kaszál el emiatt. Plágiumkereső program pedig nyilván nem létezett akkoriban.

"És mennyivel jobb a nyugdíj plafon eltörlése?"

Az aktuális elitnek mindig maga felé hajlik a keze. És bizony így volt ez akkor is, amikor a baloldal volt hatalmon. Vajon mennyi kedvezményes képviselői díjat vihetett haza például a fiatal Gál j. az elmúlt tizenegy évben úgy, hogy közben évekig főszerkesztő is volt?

nincs1agy 2021.05.23. 12:30:32

@chrisred: Nem, én "dr." (kis d-vel) és a "Dr." (nagy D-vel) használatát vetettem össze. Hogy sokan akik a "Dr." rövidítést nem használhatnák mert PhD nélküli orvosok, gyógyszerészek vagy jogászok, mégis megteszik.
A "Dr." (nagy D-vel) rövidítés név előtti használata egyértelműen a tudományos fokozat meglétére utal. Ez a szabály.

chrisred 2021.05.23. 13:28:01

@nincs1agy: Párszor már beírtam a szabályt. („A családnevek előtti doktor […] szót, illetőleg rövidítésüket csak kiemelt helyzetben (aláírásban, levélcímzésben, oszlopba rendezett névsorban stb.) és mondat elején kezdjük nagybetűvel […] Mondat belsejében ugyanezek kisbetűvel írandók.”) A Dr. vagy dr. különbsége ezen alapul.

gigabursch 2021.05.23. 15:49:32

@chrisred:
Aláírásként semmiképp sem.
Az nem mondat, hogy nagy betűvel kezdjük.

gigabursch 2021.05.23. 16:03:49

@chrisred:
Párszor leírtad egy hülyének a hülye bejegyzését, amihez
1) nem ismertette a pontos nyelvtani szabályt (tudod: ahogy egy irodalmazásnál kell)
2) már ott akkor ízekre szedték a hülyeségeit
3) még mindig hajtod a baromságot, ahelyett, hogy elolvadtad volna a jogszabályt.

Ezek után tedd fel a kérdéseket:
1) Mi az erősebb? Egy nyelvtani- vagy egy jogszabály?
2) Szerinted egy jogszabályt a kiadása előtt lektoráltatnak-e nyelvtanilag? Igen, a törvényeket mindig (nem emlékszem pontosan, de talán a Jat. mintha ezt előírná). Mire hivatkoztam? Törvényre.

Szóval értem én, hogy neked a kedvenc népi sportod a feleselés meg a szájalás, de juss már el odáig, hogy elolvasod a jogszabályt és nem egy hitvány bejegyzés alapján okoskodsz, hanem előkeresed akkor - ha már kétes az értelmetlen, akaratos vitatkozás* - a pontos nyelvtani szabályt, összevetés és - ha van - megállapítod az eltérést, majd megírod ide (gyk: publikálod).

____'_____
*Remélem megvan a különbség a vita és a vitatkozás között. Az előbbiben érvek vannak, az utóbbiból meg pont az érvek hiányzanak.

nincs1agy 2021.05.23. 18:08:43

@chrisred:

Azt írtad, hogy a "a PHD az PHD és nem Dr. " , ami akkor lenne igaz, hogyha "dr."-írtál volna kis d-vel. A "Dr." (nagy D-vel) rövidítés használata egyértelműen a tudományos fokozat meglétére utal a magyar szabályok szerint.

élhetetlen 2021.05.24. 00:16:50

@nincs1agy: Tényleg a farkadat kergeted. : "jelen idejű nyelvtani alakot használhatsz ezen kívül jelen, és jövőbeli eseményre is", mondtam, de nem mondtam, hogy múltbelire nem. Ezt írtam: Nem mondtam, hogy a jelen idejű nyelvtani alak a múltra nem utalhat, csak azt, hogy a jelenre is, és a jövőre is.„. Te most mit bizonygatsz?
„Schmitt lemondott, Karácsony a mai napig főpolgármester és miniszterelnök-jelölt”. Pár apróság. Karácsony soha nem használta sem a PhD, sem a Dr előtagot, és közvetlen kollégája szerint sem mondta soha, hogy PhD fokozata van. Ez meg már volt: „„Azt a linket akkor javították, amikor kiderült a turpisság”. Mikor, úgy időben? 2018-ban, vagy most a 2021-ben javították a lapot?”. A „turpisság” most derült ki, de 2017-es az utolsó elérhető link, akol még szerepel a PdD? „Karácsony maga is elismerte az ATV-n. hogy nincs PhD-je.”, írtad. A honlapi bakin kívül tudsz olyat mondani, hogy mikor, hol mondta, hogy van? A 2007 meg azért érdekes, mert akkor futott neki egy másik doktori képzésnek, és került be, mint végzett dátum, tehát valószínűbb a tévedés. Schmitt Pál viszont használta a címét. marcius15.kormany.hu/kituntetettek . „Orbán Viktor miniszterelnök úr javaslatára dr. Schmitt Pál köztársasági elnök úr 2011. március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából az alábbi kitüntetéseket adományozza”.
„Schmitt Pál a saját juttatásáról szabályozó törvényt doktorként írta alá múlt nyáron, csakúgy, mint az összes többi törvényt. Hivatali idejében több mint 300 jogszabályt írt alá így: dr. Schmitt Pál.”. „A volt elnököket pedig más országokban is megilletnek bizonyos jogosultságok, illetmények.”. Igen, a tákolmány módosítás előtt is megillették, de két év szolgálati viszony után. Most el lehetne játszani, hogy két nap, aztán csere, aztán újra, és minden jó társnak meglenne élete végéig a másfél millió, a villa, és az egyéb szolgáltatások. Taps!
„megveszik a nagy kapacitású pireuszi kikötőt és aztán nem teremtik meg a teherforgalom számára a kapcsolatot Ny-Európával. Tényleg baromi logikusan hangzik.”. Ha megteremtik, nem biztos, hogy ingyen kapják, mint tőlünk, értsd, kinai kölcsönből építjük, amit vissza kell fizetni, (nem biztos, hogy Görögo, Macedónia, Szerbia is olyan balek lesz, mint mi), szerinted miért nálunk fognak vámoltatni, amiből meggazdagszunk? pireusz belgrád - Bing images . Ha meg csak a vasúthasználati díj jön be, (nagyon kis része vagyunk az útnak), akkor jön az ezer éves megtérülés.
„Nézd meg a gyakornoki álláshirdetéseket a multiknál”. Nem nézem. Tudom, hogy a multik már az egyetemistákat vadásszák gyakornoknak, a barátnőm menye is így kezdett az IBM-nél, és mikor végzett, fel is vették. Belsősökket toborzás, kell valaki, aki tud ilyen szakembert, hozza. És nem önéletrajzot ad be, hanem a leendő főnöke beszélget vele, és, ha megfelelőnek találja, akkor leszól a HR-re, hogy jön, vegyétek fel. A munkaerő piacnak csak egy részét ismered, úgy tűnik.
„Egy főiskolai tanárocska nem mert ujjat húzni a KISZ-szel,”. De most, már érett fejjel nem akar ujjat húzni a kormánypárti erőkkel, most az mondja, amit most akarnak hallani. Megbízható forrás, akár az ex anyós.
És mennyi nyugdíjat kap Semlyén?
Azt hiszem, ez egy értelmetlen beszélgetés, sokat ismételsz, mire én is megismétlem a válaszomat, semmi előre haladás. Részemről befejeztem.

chrisred 2021.05.24. 07:31:57

@gigabursch: 1) Benne volt a pontos idézet a szabályzatból
2) Ha valaki azt mondja, hogy nem, az nem ízekre szedés, csak ellenkezés, érvek nélkül
3) Egyszer már beírtam, mit tartalmaz a jogszabály, most akkor az egész rendelkezés: "A doktori képzésben szerezhető oklevél által tanúsított tudományos fokozat a „Doctor of Philosophy” (rövidítve: PhD), a művészeti képzésben a „Doctor of Liberal Arts” (rövidítve: DLA). Az oklevelet a rektor és a doktori tanács elnöke írja alá."

1) Értelmetlen kérdés. Ahogy írtam, a jogszabály arról rendelkezik, ki használhatja a doktori címet, a helyesírási szabályzat pedig arról, hogyan használhatja helyesen.
2) Nem hivatkoztál semmire, se törvényszámot, se rendelkezést nem írtál be, csak azt, hogy szerinted a törvény ezt tartalmazza. Ez nem hivatkozás.

"Remélem megvan a különbség a vita és a vitatkozás között. Az előbbiben érvek vannak, az utóbbiból meg pont az érvek hiányzanak."

Igen, ezért várok már egy ideje érveket. Az nem érv, hogy a neked nem tetsző állítássokat hülyeségnek nevezed.

chrisred 2021.05.24. 07:35:07

@nincs1agy: Nem, ez akkor igaz, ha valaki azt akarja feltüntetni, hogy neki tudományos fokozata van, akkor azt írja a nevéhez, hogy PhD vagy DLA. Ha valaki azt írja a neve mellé, hogy doktor, vagy ennek a rövidített formáját, akkor csak annyit közöl, hogy joga van a doktori cím viselésére.

Glokta 2021.05.24. 13:49:47

@élhetetlen: Az is több dologgal magyarázható, hogy Mészáros mitől lett gazdag. Elképzelhető, hogy például csak tehetsége és szerencséje volt, de a körülmények ismeretében ez a magyarázat igencsak valószínűtlen.
Ugyanez áll Gyurcsány szakdolgozatára is.

Nyilván lehet mentegetni a menthetetlent, csak nem érdemes.

nincs1agy 2021.05.24. 21:32:06

@élhetetlen: " Nem mondtam, hogy a jelen idejű nyelvtani alak a múltra nem utalhat, csak azt, hogy a jelenre is, és a jövőre is"

Hogyha a mondatban utalás van a múltra, akkor nem utalhat a jövőre.Ennyi. Márpedig a Karácsony PhD-jével kapcsolatos mondatban is ez a helyzet.

"2018-ban, vagy most a 2021-ben javították a lapot?"

2018-ban is volt egy választás. De teljesen mindegy. Egy hivatalos honlapon hamis végzettség szerepelt egy politikusnál, ami botrányos, és semmiféle következménye nincs, persze még lehet, mégpedig az, hogy Karácsony elbukja az előválasztást.

"A 2007 meg azért érdekes, mert akkor futott neki egy másik doktori képzésnek, és került be, mint végzett dátum, tehát valószínűbb a tévedés"

Ekkorát nem lehet tévedni. Ha tisztességes, utal arra, hogy ekkor kezdi toktori tanulmányait.
Mellesleg sztem a doktori képzést 2004-ben kezdte, mert 2012-ben járt le a 8 év, miután ott kellett hagynia az egyetemet. Nehéz kiigazodni rajta, de sztem az ELTE-n kezdte, majd a Corvinuson folytatta, de nem sikerült fokozatot szereznie. Nyilván nem használta, mert így megnő a valószínűsége, hogy valaki lebuktatja, látva a rövidítést a neve mellett.

" Ha megteremtik, nem biztos, hogy ingyen kapják, mint tőlünk, értsd, kinai kölcsönből építjük, amit vissza kell fizetni, (nem biztos, hogy Görögo, Macedónia, Szerbia is olyan balek lesz, mint mi), szerinted miért nálunk fognak vámoltatni, amiből meggazdagszunk?"

Amely országon áthalad ez az árufolyam, ott logisztikai kapacitások létesülnek. Munkahelyek és bevétel keletkezik. Nyugaton ezért prüszkölnek ezerrel, mert ott kisebb lesz a flow.

"És nem önéletrajzot ad be, hanem a leendő főnöke beszélget vele, és, ha megfelelőnek találja, akkor leszól a HR-re, hogy jön, vegyétek"

Hát épp ez az, hogy Geryke egy ilyen beszélgetésen elhasalna, és ha győzne akkor majd neki kellene képviselni az országot az Európai Tanácsban és egyéb EU-s fórumokon. És van valami szörnyű ellentmondás abban , hogy a "pörkölszaftos mucsai Zorbány" képes angolul kommunikálni, míg világmegváltó progresszív, nyugatos Gery nyelvtudása meg zéró. Ez az ügy nagyon csúnyán belemászott az imázsába.

" De most, már érett fejjel nem akar ujjat húzni a kormánypárti erőkkel, most az mondja, amit most akarnak hallani."

? A bírálat akkor született. A bíráló már öreg ember, esetleg halott. A tény az, hogy Furaferi egyik szakdogája sem volt meg. Sem az otthoni, sem az intézményi példány. Valamint, hogy a Feridoga bírálata teljesen lefedi akkori sógora 4 évvel korábban beadott munkáját, és akkor még ott van a hiányos idősorok igencsak árulkodó volta. Aki nem most jött le a falvédőről , annak ennyi gyanús mellékkörülmény elég, hogy levonja a megfelelő következtetést.

"És mennyi nyugdíjat kap Semlyén?"

Vajon mennyi kedvezményes képviselői díjat vihetett haza például a fiatal Gál j. az elmúlt tizenegy évben úgy, hogy közben évekig főszerkesztő is volt?

nincs1agy 2021.05.24. 21:37:57

@chrisred: De nem, mivel alapvető különbség van a "dr." és a "Dr." használata között. Utóbbi használatára az jogosult aki PhD vagy DLA fokozattal rendelkezik.
Tehát nincs az különbség a PhD és a Dr. rövidítés használata között, amit korábbi kommentedben sugalltál:

"a PHD az PHD és nem Dr. "

Aki a neve előtt a Dr. rövidítést használja, azért teheti, mert PhD vagy DLA fokozattal rendelkezik. Ezek valamelyikének megléte nélkül nem használhatná.

élhetetlen 2021.05.25. 01:55:16

@nincs1agy: Veled még befejezni sem lehet egy szóváltást. „Hogyha a mondatban utalás van a múltra, akkor nem utalhat a jövőre”. Te tényleg ilyen hülye vagy, hogy ezt magyarázod?
„Ekkorát nem lehet tévedni. Ha tisztességes, utal arra, hogy ekkor kezdi toktori tanulmányait.”. Nem tudod, hogy került fel a honlapra, és mikor, és ki által, és ki tévedett, pl. 2007-tel kapcsolatban. valami volt 2007-be, egy új beiratkozás, és ha valaki ezt nevezte meg végzésnek, az lehet tévedés, kavarodás, mert nem 2006, sem 2008 nincs az esetben.
Nem kívántam Karácsonnyal foglalkozni, de rávettél. „Mellesleg sztem a doktori képzést 2004-ben kezdte”. És mit igazol a szerinted? A közgázon 2000-ben kezdte a képzést, Lánczi 2004-ben vette státustba, és 2014-ben szüntette meg a munkaviszonyát, mert addig nem jött össze a PhD. 2007-ben kezdte az ELTE-n. A 8, ill. 10 év a munkaviszonyra vonatkozott. Ez nem számít, a lényeg az, hogy mindent világosan látsz. „Nyilván nem használta, mert így megnő a valószínűsége, hogy valaki lebuktatja, látva a rövidítést a neve mellett.”. Benned az fel sem merül, hogy Karigeri nem is olvasta a saját önéletrajzát, ami felkerült, és valaki átfogalmazott benne valamit? Értem, ha te szerepelnél egy mások által is olvasott honlapon, te mindennap elolvasnád magadat, és meg írtam, hogy egy kollégám szólt tíz év után, hogy elírtam a kart, ahol végeztem.
„Munkahelyek és bevétel keletkezik.„. Ja, erre mondják a szakemberek az ezer éves megtérülést.
„Hát épp ez az, hogy Geryke egy ilyen beszélgetésen elhasalna,”. Azért neki már volt pár munkahelye, Lánczi is tíz évig alkalmazta, nem egy év után rúgta ki, hogy nem tud tanítani, és esetleg vesd össze Deutsch Tamással, akinek még a Fideszen kívül még nem volt munkahelye.
„És van valami szörnyű ellentmondás abban , hogy a "pörkölszaftos mucsai Zorbány" képes angolul kommunikálni, míg világmegváltó progresszív, nyugatos Gery nyelvtudása meg zéró”. A középfok nem zéró, és azzal, hogy szerinted egy év alatt nem lehet felszedni egy használható nyelvtudást, ezzel nem lehet mit kezdeni. Magánvéleményed.
„esetleg halott”. Persze, egy esetleg halott mondta, hogy neki gyanús volt, hogy az adatsor miért csak addig az évig van meg. Egyszer kikerestem, még egyszer nem fogom. És, ha csak öreg, akkor is tény, hogy vagy akkor nem volt korrekt, vagy most nem az, tehát az érvelésed gyagya. Az meg ne zavarjon, hogy a tanstózékeken ott van az eredmény, ami nem akadályott meg egy hozzád hasonlót, hogy azt írja hogy Feri be sem adott diploma munkát.
„A tény az, hogy Furaferi egyik szakdogája sem volt meg. Sem az otthoni, sem az intézményi példány”. Akkor most mesélek. Az ELTE-n nem találtam embert, aki hallott volna a témáról, amiről a diplomamunkámat írtam volna. Konzulens pedig kell. Körbe telefonáltam az ország összes matematika tanszékét, néha két hetet is vártam, mert adott ember majd akkor lesz elérhető, de semmi. Fél év múlva találtam valakit a SZTAKI-ban, de fél évem elúszott az évből. Hajtás, PC-m még nem volt, 50 oldalon keresztül az alsó és felső indexek írógépen, itt az indigóval babrálás nem fért bele. A fénymásoltatás sem. Feláras gyorsköttetés, futva leadás. Nincs saját példányom, azt meg soha nem néztem meg, hogy az egyetemi könyvtárban megvan-e. Rólam mit feltételezel?
„a Feridoga bírálata teljesen lefedi akkori sógora 4 évvel korábban beadott munkáját”. Erről már elég sokat írtam, talán ahelyett, hogy engem szórakoztatsz, olvasd el azt, amit erről már írtam, hátha megérted, és nem jössz újra és újra ugyanazzal a szöveggel. (Csak az ilyenekre gondolok, hogy, mint valaki írta, hogy az egy oldalas bírálatból rekonstuálták a 35 oldalas szöveget).
Hú, ez komoly volt. „Vajon mennyi kedvezményes képviselői díjat vihetett haza például a fiatal Gál j.”. Ellen kérdés, „És mennyi nyugdíjat kap Semlyén?”. Válaszod: „Vajon mennyi kedvezményes képviselői díjat vihetett haza például a fiatal Gál j.”. Komoly válasz a problémára.
„Aki nem most jött le a falvédőről , annak ennyi gyanús mellékkörülmény elég, hogy levonja a megfelelő következtetést.”. Aki meg most jött le a falvédőről, ezek a semmit sem mondó „mellékkörülmények” meg elegek ahhoz, hogy esetleg nem a megfelelő következtetést vonják le. Teljesen rendben van, hogy okosnak, logikusnak gondolod magad, teheted, de kérlek, engem már ne fárassz.

chrisred 2021.05.25. 05:44:32

@nincs1agy: "De nem, mivel alapvető különbség van a "dr." és a "Dr." használata között."

Igen, nyelvtani különbség, amit már párszor leírtam.

helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12

"151. A családnevek előtti doktor, idősb, ifjabb, özvegy stb. szót, illetőleg rövidítésüket csak kiemelt helyzetben (aláírásban, levélcímzésben, oszlopba rendezett névsorban, névjegyen stb.) és mondat elején kezdjük nagybetűvel, például:

Dr. Mészáros Mihály Id. Kelemen László
Ifj. Jakab Imre Özvegy Lukács Péterné

Mondat belsejében ugyanezek kisbetűvel írandók: Ott volt dr. Mészáros Mihály is. Szép Gergely és ifj. Jakab Imre panaszt tettek özvegy Lukács Péterné ellen. Hasonlóan a történelmi nevek esetében, kiemelt helyzetben: Gróf Széchenyi István, de szövegben: Miniszteri tárcát vállalt gróf Széchenyi István is."

"Utóbbi használatára az jogosult aki PhD vagy DLA fokozattal rendelkezik."

Senki sem kap jogosultságot a nyelvtani szabályok kikerülésére.

"Tehát nincs az különbség a PhD és a Dr. rövidítés használata között, amit korábbi kommentedben sugalltál:"

Semmilyen különbséget nem sugalltam, azt írtam, ha valaki annyit ír a nevéhez rövidítésként, hogy "dr." (kiemelt helyzetben "Dr."), abból nem derül ki, hogy milyen alapon viselheti ezt a neve mellett. Ha ezt ki akarja hangsúlyozni, akkor oda kell írni azt is, hogy "PhD".

nincs1agy 2021.05.26. 18:35:14

@élhetetlen: Mert annyira ostoba vagy, hogy magyarázni kell, hogyha egy kurva múltbeli évszám van a mondatban, akkor nem utalhat a jövőre. Hogyha most azt mondom, hogy X.Y 1987-ben-ben nyugatra emigrál, akkor nem lehet úgy beállítani, hogy most a jövőre utalok ezzel a mondattal. Nyilvánvaló, hogy a múltbeli emigrációjára utalok vele.

"Nem tudod, hogy került fel a honlapra, és mikor, és ki által, és ki tévedett, pl. 2007-tel kapcsolatban"

A Párbeszéd Magyarországért Mozgalom 2013 környékén alakult. Egyéb kérdés? Egy öt évvel korábbi időpont kerül megjelölésre , hogy ekkor Karácsony PhD-t szerzett egy jelen idejű nyelvtani alakkal utalva a múltra.

"és 2014-ben szüntette meg a munkaviszonyát, mert addig nem jött össze a PhD"

Nem, hanem 2012-ben Lánci közlése szerint: " Ő viszont ezt nem teljesítette, ezért 2012-ben személyesen közöltem vele, hogy emiatt az egyetemi állását meg kell szüntetnem." Vagyis 2004-ben kezdte, és nem 2007-ben

"Benned az fel sem merül, hogy Karigeri nem is olvasta a saját önéletrajzát, ami felkerült, és valaki átfogalmazott benne valamit?"

Persze tudom, ürge bőrbe varrt ügynökök. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy egyes szám harmadik személyben írt kamuinfót tartalmazó CV-ről van szó.Minden politikus elküldte a sajátját és ezt feltették. Mi a rákért történt volna máshogyan. Miért töltött volna időt valaki azzal, hogy összecsipegesse a róluk az infókat, amikor nyilván mindenki rendelkezi saját CV-vel. Komolyan, a csillagot lehazudjátok az égről ha kell. Egyébként a karacsonygergely.hu-n is szerepelt.

" Azért neki már volt pár munkahelye, Lánczi is tíz évig alkalmazta, nem egy év után rúgta ki, hogy nem tud tanítani, és esetleg vesd össze Deutsch Tamással, akinek még a Fideszen kívül még nem volt munkahelye. "

Olyan cégekről beszélgettük, ahová tárgyalóképes angol nyelvtudás kell. Egy magyar egyetemi oktatónál ez ma sajnos nem alapfeltétel. Viszont egy pénzügyi multinál kell, ahogy egy EU-s miniszterelnök esetében is alapvető. Pont nem érdekel, hogy Karigery miért nem volt képes megszerezni, és sokan mások miért igen. Jelenleg nincs neki tárgyalóképes angol nyelvtudása.

"Persze, egy esetleg halott mondta, hogy neki gyanús volt, hogy az adatsor miért csak addig az évig van meg"

" Nincs saját példányom, azt meg soha nem néztem meg, hogy az egyetemi könyvtárban megvan-e. Rólam mit feltételezel? "

Semmit, De ha meglenne a dogád bírálata, és ilyen szintű egyezést találnék egy néhány évvel korábbi szakdolgozattal a bírálati pontok alapján, akkor elkönyvelném, hogy koppintottad.

"Erről már elég sokat írtam, talán ahelyett, hogy engem szórakoztatsz, olvasd el azt, amit erről már írtam, hátha megérted, és nem jössz újra és újra ugyanazzal a szöveggel."

Nem rekonstruál senki semmit. Egyezik a cím, a Fletódoga tíz pontos bírálata teljesen lefedi a sógor dogát, és pontosan odáig tartanak Ferinél az idősorok, mint a négy évvel korábbi munkában: '78-ig. Csakhogy az ifjú Kisz-titkár '83ban adta be a szakdolgozatát. Irtó hülyének kell elenni ahhoz, hogy ennyiből ne essen le a tantusz. De hogyha egy büntetőügy múlna ezen, ennyi közvetett bizonyíték alapján a bíróságon is bizonyítottnak tekintené az egyezést.

" Ellen kérdés"

Te magad jöttél ellenkérdéssel először, amikor előhoztad Schmittet. Megértem ,hogy fáj, hogy előhoztam ezt a rendkívül irritáló témát, hogy fiatal életerős baloldali politikusok,mint Gál J. az utolsó pillanatban szavaztak meg maguknak vastag, élethosszig tartó nyugdíjakat. Ehhez képest hogy is jön ide ,hogy egy aktív parlamenti képviselő mennyit keres? Terelés.

"Aki meg most jött le a falvédőről, ezek a semmit sem mondó „mellékkörülmények” meg elegek ahhoz, hogy esetleg nem a megfelelő következtetést vonják le."

Te vagy tényleg ennyire naiv, vagy vagy hazudsz. Én az utóbbira tippelek. Ember ennyire hülye nem lehet.

élhetetlen 2021.05.26. 23:12:43

@nincs1agy:„Mert annyira ostoba vagy, hogy magyarázni kell”. Nem, te vagy annyira ostoba, hogy magyarázod azt, amit nem kell, ráadásul már hazugozol is. Már többször írtam erre: „Nem lehet. A magyarban, hogyha jelen idejű nyelvtani alakot használsz egy múltbeli eseményre, akkor az egy megtörtént , befejetett cselekvésre utal.” Nem értetted a hozzáfűzést, „jelen idejű nyelvtani alakot használhatsz EZEN KÍVÜL jelen , és jövőbeli eseményre is. Ennyit írtam”, de te még mindig magyarázol egy olyan dolgot, amit minden általános iskolás is tud, de te azt hiszed, hogy csak te tudod.
Lánczi András elmondta az igazságot Karácsony Gergely egyetemi múltjáról – vasarnap.hu. Erről beszélünk, ugye? Karácsonyt 2004-ben vette fel Lánczi. „Ekkor már PhD hallgató volt az egyetem Szociológia Tanszékén”, mondta. Ebből nem következik az, amit te mondasz, hogy 2004-ben kezdte a doktorit. Logika? De ezt már leírtam részletesen. Ha nem értesz valamit, próbáld meg többször elolvasni, hátha átmegy). „Nem, hanem 2012-ben Lánci közlése szerint”. 8 év és két év hosszabbítás az 10 év. 2004 + 10, az 2014. Remélem, nem zavartalak meg nagyon.
Na, ennek már hihetsz, ez Origo: Hazugsággal kampányolt Karácsony Gergely (origo.hu) . „a pártja honlapján közzétett bemutatkozásában azt állította, hogy 2007-ben az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében doktori (PhD) fokozatot szerzett – írja a lap. A jelenlegi főpolgármester akkori állítását cáfolja, hogy egyrészt csak 2007-ben kezdte meg a tanulmányait az említett intézményben.”. És, „Még 2000-ben – miután az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szociológia diplomát szerzett – a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte meg első doktori képzését”. A 2007 meg egy másik egyetemen (ELTE) kezdett doktori volt. Én megértem, hogy nem tudod értelmezni a dolgokat, de ez nem jogosít fel, hogy lehülyézz, vagy lehazugozz.
„Teljesen nyilvánvaló, hogy egy egyes szám harmadik személyben írt kamuinfót tartalmazó CV-ről van szó”. Számodra nyilvánvaló, én el tudom képzelni, hogy aki felrakta, az tudott a 2000-res kezdésről, és a 2007-es kezdést elírásnak gondolta, és „javított”, de erről kár vitatkozni. Nekem meg az nyilvánvaló, hogy nem írja valaki azt, hogy pont abban az évben végzett, amikor kezdett, miközben ezek az adatok ellenőrizhetők. És egy helyre kellett, hogy a téves infó felkerüljön, másik helyre már vihettek onnan.
A multikat meg hagyjuk már, nem hiszem, hogy többet tudsz erről, mint én, mert akkor nem az álláshirdetésekkel jöttél volna.
„Persze, egy esetleg halott mondta, hogy neki gyanús volt, hogy az adatsor miért csak addig az évig van meg”. Nem érted, hogy hülyeséget írsz? „Egyezik a cím, a Fletódoga tíz pontos bírálata teljesen lefedi a sógor dogát, és pontosan odáig tartanak Ferinél az idősorok, mint a négy évvel korábbi munkában: '78-ig.„. Ezt is írtam már, ha csak a források listáját nyúlta le, az nem plagizálás, és abból következhet, hogy ugyanazokat a hibákat szedte össze, és akár az adatsort is. „De hogyha egy büntetőügy múlna ezen, ennyi közvetett bizonyíték alapján a bíróságon is bizonyítottnak tekintené az egyezést.”. Ja. Ezt kétlem.
„Te vagy tényleg ennyire naiv, vagy vagy hazudsz. Én az utóbbira tippelek. Ember ennyire hülye nem lehet.”. De ember lehet ennyire hülye, itt vagy példának, (már, ha megérted, amit írtam, egyébként úgy maradsz). És attól én még nem leszek hülye, hogy te adott dolgokat nem értesz. És szakadj már le rólam.

vackor1 2021.05.26. 23:46:02

Több oka is van, hogy nem - vagy egyre kevesebbet - kommetelnek az értelmes emberek :
az egyik mondjuk, hogy borzasztóan irritáló a butaságotok, érveitek nincsenek, személyeskedtek,sokan még alpári módon teszik ezt is, neveltetés/gyerekszoba híján,
másik, hogy felesleges nektek bármilyen tényt leírni, képtelenek vagytok érteni ( vagy értitek, de akkor vmi jól felfogott önös érdekből tesztek úgy mintha nem értenétek, egyik szánnivalóbb a másiknál ) és felfogni, absztrahálásról nem is hallottatok, orrotoknál előrébb látni képtelen vagytok, stb.,
aztán egyre többen már azért sem állnak szóba veletek, mert felesleges dolgokkal nem igazán érdemes foglalkozni, az meg minden értelmes, gondolkodni tudó, a tényeket látó és értő ember számára világos, hogy mekkora baromságokat beszéltek , véditek a legröhejesebb/ocsmányabb dolgokat is, amit törénelmünk eddigi talán leggusztustalanabb, erkölcstelenebb kormányaként a szeretett vagy nektek ilyen alja munkát adó bagázsotok művel, és az eddigi tapasztalatokból - tudod, amikor még megpróbáltak kulturált , értelmes ember módjára vitatkozni veletek- okulva már legyinteni sem legyint senki az ostobaságotok olvastán. ( tudod az ember egy szint felett nem megy le egy szint alá, már ha érted... )

És tudnék még számos dolgot írni, ha magadtól még ennek az igen egyszerű oknak az elképzelése sem megy.
De ha már ez a téma, akkor ez a fényességes angol "tudása" neked/nektek nyilván ez a non plus ultra, de az igazság ezzel kapcsolatban is az, hogy ez benneteket ( is ) minősít ... youtu.be/bO9v8aKSj24
( életem szerelme szinkrontolmács, valahogy neki jobban hiszek , amikor véleményezi a megszólalásait mint itt nektek )
Bár tudnám mi miatt fröcsög megint az agyatlan horda .. Ja, hiszen tudom : "báncsák a izénket,na aszt a csókolom a kezit viktort, na , asztat báncsák".. Sancta simplicitas.

gigabursch 2021.05.29. 08:14:38

Amikor Fletó felismeri a helyzet valóságát:
30. másodperc
youtu.be/cxRW4-DriOU
süti beállítások módosítása