Hosszú idő után újra növekedésnek indult a zeneipar bevétele. Ha kicsike is a grafikon jelenkori vége felé a fellendülést jelző domborulat a régi bakelit (vinyl), kazetta és CD hegycsúcsok után, de a Gellért-hegyet is meg kell becsülnie annak, akinek nem jut Mount Everest...
2002-ben (nem volt olyan rég) még a CD jelentette a zeneipar (rohamosan zsugorodó) bevételeinek zömét, mára a streaming, az internetről való letöltés nélkül, közvetlenül hallgatott zene válik egyre jobban a zenehallgatók kedvenc formátumává. A fogyasztó szemében a pénzbeni ár mellett a könnyű használhatóság, a kényelem és az igényesség is értékként jelenik meg.
A már némi szakértelmet is igénylő és olykor veszélyes tartalmakkal összekapcsolt, megtévesztően működő torrentoldalakon keresgélni és letölteni egyfajta alternatív költség, olykor bosszúság sőt anyagi kár, s ehelyett ha fillérekért hozzáférünk valamihez jogtisztán akár a Spotify, akár az iTunes vagy a Google Play szolgáltatásán keresztül, akkor inkább azt választjuk.
Tehát ez egy üdvözlendő trendnek és fair deal-nek tűnik, egyelőre.
Már letölteni is részben azért volt népszerűbb, mert könnyebb, mint a fél lakás áttúrával előkeresgélni a vágyott CD-lemezt — ártól függetlenül; de beírni egy fizetős előfizetéses streaming-szolgáltató keresőjébe a kívánt előadót vagy dalt még inkább egyszerűbb, mint illegális kalózmásolatát beszerezni egy adott mp3-nak akár egykor a Napsterről vagy mindenféle illegális zugportálról torrenttel vagy mással.
Hogy az amúgy fizetős mellett szintén megjelenő, illegális streaming-szolgáltatások, mint a Kodi (egyes pluginjein keresztül élvezhetőek), mikor törnek át és kezdik el kilapítani ezt a zeneipar számára örvendetes visszatérést, az még a jövő zenéje. :)
Forrás: http://www.visualcapitalist.com/music-industry-sales/