Valószínű mindenkinek elment az esze már a home office unalmában. Egy neten köröztetett kérdőív kitöltésével akarnak a szegedi egyetem kutatói magvas következtetéseket levonni a járvánnyal kapcsolatban. Valójában megkutatják a nagy semmit. Pótcselekvés. Alibi. Áltudomány. Marhaság. Ez is a magyar tudományos élet egyik válságtünete.

Az új koronavírus áldozatainak 99%-a idős, beteg vagy dohányos volt eddig. Növelheti az aggodalmainkat egy tegnapi hír: 34 éves volt, egészséges, nem dohányzott mégis meghalt egy olasz férfi koronavírusban - írja a neves Corriere della Sera, olasz lap.

(Csoma Tamás felirata, forrás Statista.com)

A halál minden életkorban tragikus és elfogadhatatlan, de jobban megértjük és talán inkább elfogadjuk beteg és idős emberek esetében. Mint az közismert 80 feletti a COVID-19 járvány olaszországi áldozatainak átlagéletkora. Ezen túlmenően is jórészt beteg, gyenge immunrendszerű embereket érintett súlyosan a betegség. Szív- és érrendszeri megbetegedésben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, légzőszervi megbetegedésekben szenvedőket elsősorban. És dohányosokat... A légszennyezés is kockázati tényező. De ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok és az egészségesek számára teljes mértékben veszélytelen a betegség. Kicsit olyan ez, mint a lottó, előre nem lehet tudni, hogy milyen módon hat egy vírus az immunrendszerünkre, legyünk akárhány évesek és higgyük "egészségesnek" magunkat. Nem tudhatjuk előre 100%-ra. A valószínűségek azért magukért beszélnek.

Egyelőre magyarázatra szorul, hogy egy fiatal erős, mégcsak nem is dohányzó szevezet, hogyan eshetett áldozatul egy a fertőzöttek 80-90%-a számára enyhe lefolyású betegségnek. Emanuele Renzi egy jó levegőjéről ismert kisvárosból költözött Rómába, a boncolás még új információkkal szolgálhat, de teljesen újra kéne gondoljuk a vírussal kapcsolatos egyéni és társadalmi stratégiáinkat, ha a betegség mostantól az egész populációt veszélyezteti.

(A szintén fiatal, egészséges bergamo-i "egyes számú" beteg hosszú kórházi kezelés után felgyógyult, az ő esetén kiderült, hogy a megbetegedése előtt futott le egy félmaratont, ami nyilvánvalóan igénybe veszi annyira a szervezetet, mintha beteg és idős lenne, ezért a sport túlzásba vitele, tipikusan az élsport is bizony mindig kockázatos.)

Renzi március 6-8-án Barcelona-ban járt, hazatérve 9-én dolgozott utoljára majd önkéntes karanténba vonult. Március 11-én lázasodott be. 16-án már kórházba került. 21-22-én éjjel pedig meghalt tüdőgyulladásban. A betegség lefolyása is jóval rövidebb volt a szokásosnál. Rendszerint sok hétig küzdenek egy-egy beteg életéért. Egyetlen lehetséges okként az merült fel egyelőre, hogy túl későn fordult orvoshoz és került kórházba és ezért nem tudták megmenteni. Vészjóslóbb elmélet, hogy a vírus mutálódott és egy veszélyesebb változata is megjelent.

(Egyébként valóban már két fő változatot különböztetnek meg az új koronavírusból is, de ilyen differenciálásra nincs megbízható adat egyelőre. Minél több a fertőzés, annál többször mutálódik a vírus. Annál több az esélye egy veszélyesebb fajta megjelenésének.)

Ha a fiatalok és az egészségesek is veszélyeztettekké válnak tömegesen, akkor minden okunk megvan a további drasztikus intékedésekre, amik a minap még túlzónak tűntek. Egyelőre ez nem megalapozott persze. Kerüljük a pánikkeltést. A listánkat minden esetre bővíthetjük még néhány kockázati tényezővel:

1. Nemcsak attól kell félni, hogy esetleg nem jut hely számunkra az intenzív osztályon vagy elfogy a nagyon is véges számú lélegeztetőgép. Esetleg nem kapunk időben ellátást a túlterhelt intézményrendszer miatt.
2. Ha a spanyol náthához (ami H1N1 influenza volt) hasonlóan kitör a járvány egy második hulláma és jóval kiterjedtebben szedi az áldozatait, akkor a mostani halálozási adatok bolhacsípésnek fognak tűnni a hátralévőkhöz képest. Okozza ezt akár mutáció vagy valamilyen nem ismert más körülmény, ami elősegíti a megbetegedések kialakulását és súlyosbodását.
3. Az újrafertőződések lehetősége sem kizárható. A vrusos fertőzések sokszor immunitást jelentenek egy adott időre. Általában. Máskor azonban az újrafertőződés sokszor erősebb tünetekkel tér vissza. Ez egyes oltások esetén is megfigyelhető: az elméletileg immunitást szerző szevezet olykor drasztikusabban reagál a vírusra, ami kritikussá teheti a beteg állapotát. Kritikusabbá, mint más esetekben.
4. Egyelőre nem tudunk olyan esetről, ahol kifejezetten a túl erős immunrendszer okozott volna bajt, mint a H1N1 esetén, amikor a tüdőgyulladásra az immunrendszer úgynevezett citokin viharral válaszol és szó szerint megfojtja a tüdőt a túltermelődő citokinoknak nevezett jelzőmolekulák tömegével, ami szintén halálhoz vezet. Pont akkor és olyan betegek esetén, akiknél a legkevésbé számítanánk ilyenre. A tüdő és más szervek működésében leállást okozó citokin vihar viszont sajnos szerepel a súlyos koronavírusos esetek kórlapján. 

Hát itt tartunk most.

(Akár százmillió ember halálát is okozhatt a spanyol nátha. Ezeknek a számoknak szerencsére a közelében sem vagyunk. A koronavírus okozta járvány valószínű fel se tűnt volna száz évvel korábban.)

Kevés dologban lehetünk biztosak, de jópár dolgot mindenképpen meg tudunk tenni saját érdekünkben:

1. Legjobb nem megfertőződni és azt nem továbbadni. Ezzel kísérletezünk most. Sok országban már úgy tűnik kevés sikerrel. Az olasz görbe csak nem akar sajnos lelapulni már, hogy a jelenlegi 3000 fős kritikus esetszám ne növekedjék és még kezelni tudja az egészségügy. 
2. Hozzuk egészséges formába magunkat. Sportoljunk, de csak mértékkel, éljünk egészegesen. Ne dohányozzunk. Kerüljük az alkoholt. Kivéve, ha kézfertőtlenítő...
3. A D-vitamin alapvető fontosságú. Szinte minden hasonló járvány elharapódzása a napsütés hiánya miatti járványszerű D-vitaminhiányhoz köthető. Hogy mennyi az indokolt mennyiség arról elhúzódó viták vannak, a közelmúltban a korábbi értékek sokszorosára emelték az ajánlott napi bevitel mennyiségét. A D-vitamin túladagolás veszélye ettől még valós lehet, nagyon magas és tartósan szedett adagok esetén. Azt hozzátenném, hogy tehát kifejezetten kockázati tényező tehát tartósan zárt térben maradni tavaszra-nyárra, ha nem pótoljuk a D-vitamint. Márpedig tömegektől várjuk most ezt, ami megágyazhat egy következő hullámnak. A D-vitamin fontos szabályozó szerepet tölt be az immunrendszerben, más gyógyszerek mellett megakadályozhatja egy citokin vihar kialakulását is, ami kulcsfontosságú.
4. A C-vitamin szintén nagy mennyiségben segít a betegségek leküzdésében és a megelőzésben is. Sikeresen alkalmazták vírusos tüdőgyulladás esetén is, de az orvosi kezelést biztos nem váltja ki. A tüdőgyulladás nagyon veszélyes betegség. Más esetekben is. A koronavrus esetén is. Ezeket nagyjából mindenki tudja. 
5. Cink bevitele. Más influenzaszerű vírusos megbetegedésekre, de a koronavírusra történetesen ténylegesen igaz, hogy a cink jelenlétében a sejtben nem képes replikálódni a vírus, tehát lényegében hatástalanná válik. A cink sejtbe juttatása azonban nem olyan egyszerű. Pusztán azzal, hogy szedünk cinket nem biztos, hogy a sejteken belül is több lesz, de legalább megadjuk az esélyt a cink felvételére. A többi már az orvosokra tartozó információ.

Nagyon remélem, hogy túlreagáljuk. 

Ez az egyetlen, amit az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott szigorú intézkedésekkel kapcsolatban mondani tudok és szabad. És online miséken imádkozom, hogy legyen elég lélegeztetőgép. Higgadtságot, fegyelmet és némi önmérsékletet kérnék a politika és a média ilyen-olyan szintű szereplőitől most.  Nem sikerül mindenkinek:

Hogy lehet az, hogy ugyanazért tegnap egy youtubert még bevitt a rendőrség rémhírterjesztésért, amit ma a DK-s főpolgármester-helyettes fennhangon követel?

Beszólt a két éve politikából visszavonult Schiffer Andrásnak a 6,2 milliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba, egyik "legkártékonyabb" idézőjelben "politikusnak" nevezte, akinek "a szelleme még mindig itt kísért". Schiffer válaszában mindenkit kioszt, Gyurcsányékat, az LMP-t, a Jobbikot egyszerre.

Sok minden eldőlhet a demokraták előválasztási versenyének ma 14 államban egyszerre megtartott "Szuper Kedd"-jén. Baloldali rajongók tömege csalódhat világszerte, ha Bernie Sanders, az egyetlen önmagát "demokratikus szocialistának" nevező elnökjelölt esélyei idén is szertefoszlanak a jelöltség megszerzésére.

Már jó előre beszereztem a kötelező 2020-as Bernie-pólót, bár ez korántsem jelent teljes elkötelezettséget. Nem mintha szükség lenne rá. A mezőny legidősebb és legbecsületesebb amerikai politikusáért könnyű lelkesedni, ha az ember kellőképpen naív és fogékony a hasonló utópiákra. Mondjuk belőlem pont ez a kettő hiányzik. Bernie-t annak az old school baloldaliságnak az utolsó hiteles képviselőjének látom, ami talán sosem létezett és valahogy a vezetékes telefonnal együtt vált elavulttá és meghaladottá a modern fogyasztói társadalmak individualista néplelke számára. Legalábbis: szerintem. Bernie egy igazi időutazó.

Lehet-e szocializmus az Egyesült Államokban Bernie Sanders-zel? Szerintem nem.

Sanders nagypapás kora miatt is szerethető és tisztelhető figura, pont amennyire könnyen kikarikírozható darabos brooklyn-i akcentusa vagy túlmozgásos gesztusai, visszatérő szófordulatai vagy állandó számháborúja a raklapszámra idézett statisztikákból — ahogy Ben Shapiro, a népszerű fiatal konzervatív youtuber szokta. (Lásd a videót lentebb.) A Sanders-t érő kritikák azonban legalább annyira alaptalanok a kommunista vádat illetően, mint amennyire szerencsétlen PR-öngyilkosság Bernie valóban szuperőszintének is tekinthető politikai önbesorolása a demokratikus szocialistával.

Bernie Sanders kétségtelenül emberöltők óta változatlan és következetes politikája jó esetben is "csak" szociáldemokráciának tekinthető — a baloldali kommentátorok szerint egyáltalán nem nevezhető szocialistának, hiszen sem a profit, sem a kapitalizmus, sem a magántulajdon felszámolását nem tűzte zászlajára sem demokratikusan, sem diktatórikus eszközökkel, nem szorgalmaz államosításokat és hasonlók. Mindössze a jelenlegi gazdasági-társadalmi-politikai rendszert tartja igazságtalannak és korruptnak, és gondolkodik azok korrekcióján: magasabb adók és megemelt jóléti kiadások pl. mindenki számára hozzáférhető egészségügyi szolgáltatások formájában. Ez mind oké lenne.

De még ennek a megvalósítása is valószínű hiú ábránd talán. Az Egyesült Államok nem egy állam, hanem 50, mint az köztudott, mindegyik magáévá kéne tegye Sanders lapraszerelt skandináv szociáldemokrata elképzeléseit, ahogy támogatnia kéne nem utolsó sorban a kongresszus két házának is és egyes durvább rendszerátalakításoknak ki kéne állnia a konzervatív Legfelsőbb Bíróság alkotmányos kontrollját is, ami alig valószínű, hogy mind egyszerre teljesülhet akár kétszer négy év alatt: az amerikai establishment rendkívül konzervatív és bár Trump korábban lehetetlennek tűnő elnöksége mintha ma mindent lehetségesnek láttatna, de nagyívű vállalásokra aligha lehet számítani. Az USA társadalma organikusan fejlődik és egyetlen szereplő akarata nem tudja ilyen mértékben befolyásolni a dolgok menetét. Ha kéne, akkor sem. De történetesen ez az egyensúly és stabilitás a rendszer fő erénye és az amerikai demokratikus siker kulcsa.

Egy elnök munkaköri leírása valószínűleg másról szól. Sanders jó esetben is tehát naív teoretikus vagy álmodozó igazi megvalósítható terv nélkül. Ilyenformán az első szocialista elnökség eleve kudarccal kecsegtet és végül kevesebbet használna, mint amennyire azt sokan túlontúl optimistán remélnék tőle. A kapitalizmus eltörlése pedig eleve nem is szerepel tehát a tervek közt, ez a fiatal értelmiségi baloldaliaknak mindenképpen eleve csalódást jelentene. Ez a legfőbb oka annak, hogy a baloldal egyáltalán nincs túl könnyű helyzetben.

És egyébként is, az én fő problémám pont ez Bernie-vel: ebben az esetben a "szocialista" önazonosság nemcsak önsorsrontóan felesleges, de zárt gondolkodásmódot is jelez. Bernie Sanders mégiscsak érez valami nosztalgiát és baljós közösséget is azokkal a letűnt diktatórikus rezsimekkel Kelet-Európa vagy Latin-Amerika és Kelet-Ázsia szerencsétlenebbik felén, amik nemcsak a vállalkozás szabadságát szüntették meg, de úgy általában felszámolták polgáraik emberi jogait, és végül gyötrelmes gazdasági-társadalmi-morális összeomlásban értek dicstelen véget.

Ez pedig nem szexi. Akkor sem, ha a milleniumi nemzedék erről mit sem tud, vagy nem akar tudni, és egy lelkes része annak érzi, vagy most épp jó ötletnek tűnik rábólintani, mint a nagyobb kóla-sültkrumplira a Mekiben. Mi baj lehet belőle? A címkék tudatosabb megválasztása nagyban növelhette volna elnöki esélyeit, ha az évtizedek óta következetesen ugyanazt képviselő politkus imázsát némileg elamortizálta is volna. Megintcsak: szerintem.

Amúgy pedig Bernie-nek talán kis túlzással mindenben szinte igaza van, amit mond. És épp az a csodálatos benne, hogy nem kell szinte sosem meghazudtolja magát: Hillary Clinton-nal és a politikai establishment-tel szemben éles kritikusa volt a Kissinger-féle állítólagos reálpolitikának az 1970-es években. Szerinte Kissinger-ék mesterkedése és az amerikai beavazkozás Kambodzsában egyértelműen hozzájárult a Vörös Khmer hatalomra jutásához és a történelem legkegyetlenebb és legőrültebb mészárlásához, hárommillió ember halálához. Nyilván ez a minta újra-és-újra megjelenik, ha az egyes amerikai beavatkozásokat nézzük Kambodzsától Irakig. Nem szorul különösebb magyarázatra. Egyébként ebből is látszik, hogy ez a tisztességes öregúr valóban más minőséget képviselne a politikában. Csakhát kétséges, hogy minden egyéb miatt ő marad fent végül a rostán és erről nem a rosta tehet feltétlenül...

Az idős Bernie Sanders-nek vért kell izzadnia, hogy megszerezze a jelöléshez szükséges szavazatokat és legyőzze a Demokraták bennfenteseit, akik gyanakvással tekintettek rá mindig is. Márpedig a különcködése céljai elérését gátolhatják. Megvolna Bernie üzeneteiben az újszerűség, mégha egy kissé könyvből olvasottnak is tűnik ez a szociáldemokrácia, amit hirdet, és kb. annyira és addig is tökéletes, amennyire és amíg papíron van leírva. De akkor is most ez a(z egyébként letagadott) vulgármarxizmus a legeredetibb politikai üzenet, amit a politika balfele kínálni tud.

Nincs új a nap alatt, de igény volna rá.

Ezt követeli meg a social és tömegmédia korszaka is. Más koncepciókra, igazi újszerű gondolatokrara volna szükség, de egyelőre ilyesminek még nyoma sincs, nincs vízió, nincs új világértelmezés, ami van az meg igazából nem működik már vagy nem igaz, vagy nem érezzük már igazán annak.

Sanders-ék társadalmi igazságosságról vallott nézetei is valójában vagy életszerűtlenek vagy erőltetettek, hiszen maga Sanders is a privilegizált felső 20%-nak a tagja, három háza is van. A régimódi szocialista elképzelések ellen mindig a legjobb érv, ha figyelmeztetjük az illetőt vagy magunkat: saját érdekeink esetén mi magunk is kapitalistán gondolkodunk, nem azért mert "bevezettünk" egy társadalmi "rendszert", hanem mert az ember természetszerűleg a legjobbat akarja magának. A kapitalizmust nem bevezettük ugyanis. Az van. Csak a játékszabályait írhatjuk újra.

Ezért még az előválasztási versenyben sehol sem álló Michael Bloomberg milliárdosnak is volt jó pontja a vitákban, amikor erre Bernie-t figyelmeztette, és hiába igyekezett az kijátszani ellene a kizsákmányoló milliárdos kártyát, ez a vád tökéletesen nevetséges egy olyan üzletemberrel szemben, aki mindig is híresen jól megfizette az alkalmazottait. Vagyonosodása minden vitán felül áll, nem ő hozta az adójogszabályokat, hanem pl. az a Bernie Sanders is, aki egész életét azon a gépezeten belül élte le, ami ellen dörgedelmes osztályharcos szónoklatokban folyamatosan harcol.

És az a Bernie Sanders, aki meggazdagodását egyes egyedül az adófizetőknek köszönheti, és nem egy tényleges értékteremtő vállalkozás létrehozásának, mint demokrata vetélytársa, Michael Bloomberg. Pont a kreativitás, a fantázia hiányzik igazából ebből a fajta megkésett baloldali politikából, és mintha nem is igazán tudná értékelni azt. Gazdagnak lenni ugyanis nem feltétlenül bűn, de minden esetben annak látni mindenképpen szimpla irigység, ami finoman szólva lehet, hogy jellemhiba. (Lásd még egy korábbi írásunkat a baloldaliság válságáról.)

De nemcsak ez a hitelességi válság az egyetlen baja annak a régivágású baloldaliságnak, amibe valamennyi hitet egyébként pont Bernie Sanders tudott még önteni most. A baloldalon még olyan szuperegyszerű, üzenet- és ügy-központú politizálásra sem futja igazán, mint Trump-nak és a jobboldali establishmentet tátott szájjal lehagyó társainak saját kútfőből bizony meglepően jól megy. 

Jóslásokba nem bocsátkozom. Ettől függetlenül, aki teheti szavazzon Bernie-re. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

A Republikon által frissen közölt ellenzéki politikusok népszerűségi listája egy teljesen megújult ellenzék képét mutatja. A 28 toplistás szereplő pontosan fele az LMP-Párbeszéd egykori vagy mostani politikusa. Az első nyolcban egyáltalán nem szerepel szocialista vagy DK-s politikus, mindössze nyolcan kerültek fel közülük a toplistára, Gyurcsány Ferenc pedig egyértelműen a sereghajtó még olyan újoncokkal szemben is, mint Kendernay János, az LMP alig ismert társelnöke vagy Kerpel-Fronius Gábor a Momentum budapesti arca. A lista alapján a Párbeszéd kelene legyen az ellenzék húzó ereje, ennek ellenére a pártpreferenciák alapján az LMP-vel együtt legfeljebb az 5%-ra mérik a zöldeket.

A Pesti Srácok és Gyurcsány Ferenc YouTube csatornájának letiltása idehaza is ráirányította a figyelmet az internet-cenzúra problémájára. Magáncégek kerítették be az internetes közlegelőket és privatizálták el fejünk fölül a szólásszabadságot, ami egyszer még sokba kerülhet nekünk.

Hülyeség. A hal nem a fejétől bűzlik, egészében véve egy büdös állat. A magyar közoktatás ezer sebből vérzik, bőven adna okot a kritikák mellett az építő javaslatokra is. Ilyet azonban hiába keresünk idehaza. Az új nemzeti alaptanterv valójában nem érdekel senkit, csak ürügy a frusztrált politikai kirohanásokra. 

Rövid leszek: a szavak "rémisztő képződmények". Niedermüller Péter (DK) nem a szavak embere. Sajátjait sem érti. Valójában ő az egyetlen, aki próbálta utólag félremagyarázni saját mondatait, amit akár bocsánatkérésnek is vehetnénk, ha nem társulna hozzá az a felsőbbrendű arrogancia, ami valójában tükörképe és nem ellentéte annak, amit a jobboldali kormányban kritizálni akart — ad 1...

Sokadik hírként számol be a média a legutóbbi parlamenti választáson még az ország legerősebb ellenzéki pártjának számító Jobbik elnökválasztásáról. Egyetlen jelölt volt. Kicsit olyan ez, mintha igazán senkit sem érdekelne a hír, mintha nem Jakab Pétert, hanem Gipsz Jakabot választották volna meg elnökké. Jakab Péter miskolci történelemtanárból bő másfél éve tört fel képviselővé. Pár hónap kényszerű és nem igazán megindokolt várakoztatás után idén már a párt elnöke. Miért került kátyuba a nemzeti radikalizmus?