Egyszer valaki kimondhatná végre, hogy: 

"Nem csak a stadionok fölöslegesek, nem csak olimpiát nem tudunk rendezni, de nincsen szükség egyáltalán profi sportolókra. Utálom a focit, utálom az olimpiákat, utálom a formaegyet, utálom az ebét, a vébét és várom ennek az egész őrületnek a végét.

Aztán az élsportolókat szépen visszaküldjük kapálni.

Dzsudzsák szedheti a szemetet az utcán, oké Hosszú mehet úszómesternek, Szepesi Niki már korábban megtalálta a helyét...

Schumacher és Agassi vagyonából pedig megszüntetjük az éhezést Afrikában.

A sportközvetítések helyére meg majd találunk hasonlóan unalmas régi magyar művészfilmeket a 80-as évekből. Ámen."

Van egy különbejáratú összeesküvés-elméletem arra vonatkozóan, hogy a világot mégse' egy titkos pénzügyi háttérhatalom irányítja, hanem munkanélküli kabarészerzők és megbukott stand-up comedy-sek titkos szövetsége. Ellenben empirikusan igazolható: tudásalapú társadalomról beszélni arcátlan eufemizmus, ez a bolygó az emberi butaság változatos formái által előadott tragikomédia forgószínpada, bár egyes befolyásos mókamesterek nem ritkán még forgó mivoltát is kétségbe vonják. Legalábbis az evolúciót és a klímaváltozást mindenképpen, és itt szembetaláljuk magunkat a legbosszantóbb emberi tulajdonsággal: inkább töltjük az időt a jól hangzó vagy szórakoztató képtelenségekkel, mint a józan ész unalmas iskolapadjában; ráadásul eszünk ágában sincs a kettőt élesen elhatárolni. A politika világa a tömegdemokráciákban nem a megalapozott tudományos vitákra hajaz, hanem sokkal inkább a szórakoztatóipar vagy a divat világának szeszélyessége és önfeledtsége jellemzi. Mintha mindegy lenne. És sokszor amúgy mindegy is. Cui prodest? A Trump-ok, Gyurcsányok, Matolcsyk, na és a Hitlerek könnyen kifigurázható karakterek, minden alkotói válságba került humorista számára kifogyhatatlan témát adnak. És a közönség is imádja utálni őket — amihez talán az kell, hogy mások valóban rajongjanak értük. Az ára viszont olykor óriási, amikor az unalmassá vált politikai állóvizet kiöntjük — sokszor a józan ésszel és a jóérzéssel együtt.

Újévi köszöntők tweetversenye következik. Az új év százalékokban mérhető módon szórakoztatóbbnak ígérkezik, mint az előző.

Magyarország nem is annyira rossz hely, ha a Boston Consulting Group 2016-os Fenntartható Gazdasági Fejlődésről készült Értékelését nézzük:

A sajtó és az ellenzék egyaránt rárepült a legfrissebb, 2015-ös PISA-felmérésekre, mivel az eredmények romlottak: a "harmadik világbeli" Olaszország és Luxemburg, sőt majdnem az "elmaradott" Görögország, Izrael, Izland szintjére "zuhantunk vissza" — a jelzőhasználat nálam persze irónia, de a híradások valóban nem spóroltak a drámai szavakkal. A közoktatás az egészségügy mellett joggal az egyik legtöbb tüntetést kiváltó terület 2010 óta. Forráskivonás, működési zavarba torkolló intézményi központosítás, növekvő óraszám, túlterheltség és folyamatos bérfeszültség. A tüntetések kisebb sikereket is elértek, Hoffmann Rózsa távozott, a KLIK-et pedig átszervezték. 

Érdekes módon a republikánusok színe 2000. óta a vörös.

Gratulálok Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok új elnökének! Most ő volt az, aki meg tudta szólítani az amerikaiak többségét. Nincs ok pánikra. Az Egyesült Államok ma is a szabadság és a demokrácia hazája, és az egész világ érdeke, hogy az is maradjon. Magyarország pedig továbbra is egyik legfontosabb szövetségeseként tekint az Egyesült Államokra...  — Gyurcsány Ferenc

Rossz napjuk van ma azoknak, akik e szép késő őszi napon burkiniben szeretnék hirdetni a melegek házassághoz való jogát — Ásotthalmon. Különösen, ha a bolt tíz méteres körzetében (sic!) még szeszes italt is fogyasztanának...