A kiló nem százat jelent.

Brexit: már sikertörténetekről számolnak be a brit lapok cikkei (amiket a kormány szponzorál)

2021. március 08.
  • Nagy-Britannia jobban teljesít!?
  • Alig két hónap telt el a Brexit óta, de sikertörténetekről számolnak be a vállalkozások az országos és a helyi sajtóban.
  • A dolog szépséghibája, ugyanaz a pár történet jelenik meg mindenütt és mindegyiket a konzervatív brexitpárti Boris Johnson kormánya szponzorálja...
  • "KESMA" brit módra: idehaza a megyei lapokat felvásárló kormányközeli médiaholding ennél sokkal szisztematikusabb, a brit toryknak még van hova fejlődni. 

brexit_kesma.PNG

brexit_kesma2.PNG

A normális újságcikkeknek álcázott, sokszor jelöletlen szponzorált tartalmak ráadásul inkább fiktív vállalkozásokról szólnak. Persze minden változásnak mindig vannak nyertese és vesztesei is, a brexitnek is biztos lesznek haszonélvezői és az is igaz, hogy mindössze két hónap után nem lehet mérleget vonni. A kormánypropaganda célja nyilván az, hogy olyan látszat alakuljon ki a közvéleményben, hogy a megnövekedett bürokrácia csak egyes felkészületlen vállalkozások számára okozott kihívást. A kisexportőrök számára valóban leküzdhetetlen akadállyá vált az olykor a vámmentességhez szükséges hetvenoldalas formanyomtatványok kitöltése, anélkül pedig egyszerűen lehetetlen külkereskedelmet bonyolítani.

gdp_150121.png

A brit exportőrök 49%-a jelentett nehézségeket, a januári export pedig 68%-kal esett vissza, ami túlmutat a gazdasági visszaesésen. Bár nyilván a lockdown második évében egyre nehezebb szétszálazni, mi okoz nagyobb kihívást: a brexithez való alkalmazkodás vagy a lezárások. Az is igaz, hogy minden kezdet nehéz és van élet az EU-n kívül is. Csak eddig a brit vállalkozások az EU-n belül éltek. És ha a britek nem hajlandók enni a halászaik halából és kagylójából, csak az európaiak, akkor belföldi értékesítésben reménykedni nem lehet, az áru egyszerűen ránk rohad. 

A lockdown miatt bekövetkező 10%-os GDP zuhanás, 32%-os visszaesés a feldolgozóiparban nagyobb sokk valószínűleg a brit gazdaság számára, mint a brexit. 

Bár a jelenlegi kormányfő arcával sikerre vitt brexitkampány üzenetei arról szóltak, hogy mennyivel jobb lesz majd az Unión kívül anyagilag az átlagbritnek, ezt biztos nem igazolja most semmi. Sőt Boris Johnson miniszterelnök már úgy véli, hogy a brexit jelentősége nem is gazdasági, hanem politikai: az ország visszanyerte szuverenitását. A mostani nehézségeket (eufemizmus) egyszerű gyerekbetegségnek látja. Az igazat megvallva valószínűsíthető, hogy hosszútávon sem gazdasági előnye, sem hátránya nem lehet egy uniós tagságnak vagy egy kilépésnek. Aki ilyesmivel kábít az tagadja a gazdaság törvényszerűségeit vagy nem érti az arbitrázs működését. A torta végül nem lehet sem nagyobb sem kisebb, mégha másmilyen is lesz. A különbségek idővel ki kell egyenlítődjenek.

kesma.jpg

Legyünk együttérzők a mindenkori kormányfőkkel! Érthető, hogy Boris Johnsonnak is hasonló propagandagépezetre van most szüksége, mint magyar kollegájának. A kormányhoz közelálló médiaholdinghoz, a KESMA-hoz hasonlóan kopipészt tartalomgyártás csak akkor lepleződik le, ha a lapokat egymás mellé tesszük és azt látjuk, hogy mindenütt ugyanúgy egy Anthony és egy Martin oldotta meg azt, amit a szomszédunk nem. A kisvállalkozások egész biztosan bajban vannak, hiszen a brexit-megállapodás 1600 oldalas szövege december 26-án lett megismerhető mindössze (szabadidejében mindenki azt bújja, nem?), hiába tartott négy évig is maga a brexit-folyamat a népszavazástól a megvalósulásig. Érthető, hogy ez nem mehet zökkenőmentesen. És olcsóbb propagandát gyártani arról, hogy ebben a kormány mennyi sokat segített, mint tényleg segíteni a terheken.

Hosszútávon az EU-nak és a briteknek nem fogja megérni egymás életét megnehezíteni. Brüsszelnek viszont most még példát kell statuálni, nehogy kedvet csináljon a kilépéshez. A britekből így lettek az új görögök.

Az átmenet, akár a belépés, akár a kilépés terheit mindenképpen elszenvedi bármely ország. Magyarország számára az Európai gazdasági közösség előszobájában történő 14 évnyi várakozás sem volt áldozatok nélküli, a piacaink idő előtti megnyitása, és a hazai ipar versenyhátraya miatti veszteség hasonló lehet ahhoz, amit most a britek az ország pollitikai manőveréért megfizetni kénytelenek. 

Hogy mihez kezd Britannia a frissen szerzett szuverenitásával kérdéses. Az egyik ilyen forgatókönyvről a CANZUK-ról már írtam: CANZUK: a BREXIT után feltámad a brit birodalom?

Jelenleg Britannia számára nem az a kihívás, hogy újra birodalommá váljon, hanem hogy ki tudják-e nyitni a boltok ajtaját...

UPDATE: egy olvasó hívta fel a figyelmet rá, hogy január óta a font valóban erősödött az euróhoz képest. A teljes igazság az, hogy a népszavazás után jelentős fontzuhanás zajlott le. A font árfolyammozgása persze nagyobb ingadozásokat is mutatott/elszenvedett már ezeknél.

gbp-eur-5y.PNG

A CANZUK-mozgalom címere:

canzuk.png

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

Vajon hol éltek 2020-ban azok, akik most lezárásokat követeltek ki?

2021. március 06.

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

Egy szerintem a közhangulatot sajnos jól kifejező nyúlfarknyi kirohanásra szeretnék csak reagálni, amit a kiváló Mentális Deficit blogon közöltek a kormányzat által a harmadik hullámra beharangozott további szigorításokkal kapcsolatban. Két dolgot tanulhattunk meg eddig a lezárásokkal kapcsolatban: gazdasági-társadalmi értelemben rendkívül károsak, míg cserébe járványvédelmi szempontból lényegében hatástalanok. És mégis: értelmes emberek érvelnek mellette újra és újra. Pánikjukban.

covid_sweden_march21.PNG

Svédország: szemmel láthatóan köszöni szépen jól van, komoly lezárások nélkül is. Hát jobban, mint mi... mivel nálunk elmaradt az első hullám, ezért a harmadikban pótoljuk be sajnos. Svédország, lekopogom, túl van ezen.

Tovább

Hogyan készülnek a COVID-statisztikákról szóló cikkek? Kutyafuttában vagy futószalagon?

2021. március 02.

Vannak dolgok, amikkel nem lehet viccelni, ilyen egy ember halála. A statisztikákkal kapcsolatban viszont több cinikus idézet is közkinccsé vált a XX. században."Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika." (Lenin vagy Sztálin, állítólag.) Többek közt. 

A grafikonok szerelmeseként mindig elnézegetem a lapokban közölt legkülönfélébb statisztikákat.

Amiknek zöme mostanában valamiért covid-os lett...

hu_mortalitas_7_ev.PNG

A 24.hu cikke alapján. Szeptember-december...? Öt, hét..., elmúlt...? Mi van?

Tovább

Lehurrogták a nézők a Superbowlon Biden elnököt, a mainstream média töri a fejét, mit mondjon

2021. február 10.

Egy másik, hazai médiából kimaradni látszó kis színes hír. Jött ezzel a "hordjon mindenki maszkot, teszteltesse magát, oltakozzon" dumával, amit már tényleg mindenki unhat, majd a járvány 400-valahányezer áldozatáról szeretett volna megemlékezni egyperces néma csenddel az amerikai elnök. Nem azt kapta.

superbowl_mask.png

Tovább

Joe Biden megfúrta a Keystone XL kőolajvezetéket: ökológiai diadal vagy gazdasági katasztrófa?

2021. január 28.
  • Nagy öröm a zöldeknél, hogy Joe Biden egyik első intézkedésével megvonta a 12 éve húzódó Keystone XL kőolajvezeték engedélyét.
  • Pont ahogy annak idején Donald J. Trump egy tollvonással engedélyezte a hivatali gépezetben elakadt folyamatot.
  • Barack Obama utolsó évében ugyanis jobbnak látta nem beszennyezni a saját kezét a döntéssel, ezért sem igent, sem nemet nem mert rá mondani, kitolta a határidőket és áttolta a felelősséget utódára az erősen — és ahogy látni fogjuk és ahogy meglepő módon Obama is nyilatkozott róla — indokolatlanul átpolitizálódott döntésben.
  • Tehát nem korai ez az öröm? Mi is lett volna valójában ez a kőolajvezeték? Akkor most eztán egy 100% megújuló zöld hippi paradicsomban fognak élni az amerikaiak és a kanadaik vagy tényleg igaz, hogy csődbe megy az egész gazdaság?

keystonexl.png

A kiváló Chris Chappel (America Uncovered, China Uncensored) kommentárjából.

Tovább

BRÉKING NYÚZ: Bayer Zsolt igazat írt. Nyáry Krisztiánnak pedig igaza van! A média kiskorúnak nézi az olvasót és tudatosan hazudik

2021. január 26.
  • Sokat nyavalyogtam már a média elfogultsága és szakmaiatlansága miatt. Most a járványhírek kapcsán Nyáry Krisztián fordul panaszal a sajtóhoz. Nem akarok folyton pálcát törni az egyszerű kétkezi kontentgyárosok felett: a probléma rendszerszintű. Miközben meglepő fordulat, de pár napja Bayer Zsolt is képes volt feketén-fehéren megírni az objektív igazságot — mert érdekei éppen úgy kívánták.
  • A média tudja, hogy hazudik, nem tájékoztatni akar, hanem egy-egy narratívát politikai érdeket szolgál. Saját agendájához tördeli, mozaikozza össze a híreket, eldobálva, megcsonkítva azt, ami éppen nem illik a képbe. És még azért sem kell senkinek magyarázkodniuk ha ellentmondásba keverednek. Mert ők azok, akik végül megmondják majd, hogy ők megmondták... Belátásra számítani épp ezért szerintem teljesen felesleges. 
  • Most viszont én mondom meg. :)

berlinihelyszini.jpg

Tovább

Kamala Harris, Kalifornia Polt Pétere. Történelmi pillanat: beiktatták az első női alelnököt, akkor most örülni kell?

2021. január 21.
  • Sokat beszéltünk a férfiakról, pedig az események igazi főhőse egy nő.
  • Kamala Harris történelmet írt, mint az USA első női alelnöke + színesbőrű. Mivel nagyjából ugyanarra látom képesnek a nőket és a férfiakat (+ a színesbőrűeket és a fehér, "narancs", satöbbi bőrűeket), számomra ez nem akkora csoda, hogy Wonder Womanként ünnepeljük.
  • Pedig Kamala Harris személyén keresztül érthető meg az a korrupt gépezet leginkább, amit amerikai politikának hívnak és aminél talán még a médiabohóc Trump is jobb.

main-qimg-a8582f75995e0d9a2d758bcfc0a945a7.jpeg

Tovább

A magyar média hallgat a többezres lezárásellenes bécsi tüntetésről

2021. január 17.

Lehet keresni az okokat, hétvége van esik a hó, de amíg a fősodratú média (kormánytévétől a telexig) arról is beszámol, hogy valami Szlávik János nevű vagy korábban sosem hallott Kemenesi Gábor víruscelebek mit reggeliztek az valamiért kimaradt, hogy a kijárási tilalom ellenére többezres-többtízezres tüntetéseken tiltakoztak a bécsiek a mostmár nemcsak közröhejszámba menő, hanem sokak megélhetését végleg tönkretevő korlátozások ellen. Kapaszkodj meg: zömében maszk nélkül. Mint a régi világban.

tuntetes-volt-becsben-a-koronavirus-korlatozasok-ellen.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása