A XI. kerületben Barabás Richárd (Párbeszéd) és Orosz Anna (Momentum) lehet Gy. Németh Erzsébet és Simicskó István (DK illetve Fidesz-KDNP) kihívója az országgyűlési választásokon.
A XI. kerületben Barabás Richárd (Párbeszéd) és Orosz Anna (Momentum) lehet Gy. Németh Erzsébet és Simicskó István (DK illetve Fidesz-KDNP) kihívója az országgyűlési választásokon.
Előre tudtuk, hogy ez lesz. Az Index még a boldog békeidőkben, idén májusban megírta: Orbán Viktor uborkája nem lesz egy jó uborka. De senki sem sejtette a szerkesztőségben sem, hogy mi következik ezután. Visszatekintés az uborkaszezonra.
A Republikon által frissen közölt ellenzéki politikusok népszerűségi listája egy teljesen megújult ellenzék képét mutatja. A 28 toplistás szereplő pontosan fele az LMP-Párbeszéd egykori vagy mostani politikusa. Az első nyolcban egyáltalán nem szerepel szocialista vagy DK-s politikus, mindössze…
Én tudom, hogy nem sokakat érdekel, de azért emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ha liberális az ember, azért. Ha magyar, akkor azért. Román nacionalistát választottak vezetőnek Európa liberálisai, vígaszként egyik helyettese a magyar Cseh Katalin lett a Momentumból.
Az előválasztás jó ötlet lett volna, de a budapesti ellenzéknek sikerült ezt is elszúrnia. A végülis szinte mindenki által felrúgott ellenzéki főpolgármesteri előválasztás vitájával párhuzamosan volt egy jelölt, aki szánalmas magyarázkodások helyett kidolgozott főpolgármesteri programot mutatott…
Múlt hét csütörtökön a Sétáló Budapest találkozóján jártunk. Azóta Puzsér Róbert otthagyta az ellenzéki előválasztást, a DK által diktált előnytelen és nevetséges feltételek miatt. Az LMP pedig mivel Puzsér nem vesz részt a beígért előválasztáson, ami az ellenzéki együttműködés sarokköve, szintén…
„Szerintünk akkor lesz igazságos Európa, hogy ha senkit nem érhet hátrány amiatt, amilyennek született. Éppen ezért, ha bejutok az Európai Parlamentbe, az első számú prioritásom az lesz, hogy uniós szinten minden tagállamban kötelező legyen eltörölni a női egészségügyi termékekre fizetendő ÁFA-t.…
Olvasóinkon keresztül szerettünk volna képet kapni a közvélemény alakulásáról 2018 végén. A tavalyi nemcsak egy országgyűlési választási év volt, de a mélyülő apátia illetve egy rendkívül turbulens közélet — elit- és politikaellenességig fajuló kiábrándulás és az egyre kétségbeesettebb és…
A választások utáni hangulat mindig a győztesnek kedvez. Különösen, ha ennyire győztes.
A kormánypártok szereznék meg a szavazatok több, mint felét a legfrissebb nyárvégi felmérés szerint, amiben már benne van a Jobbik elnökválasztási botránya és pártszakadása, a két korábbi férfi LMP-társelnök…
Úgy tűnik a szocik is beszálltak a választási fakenews-iparba bűnsegédjükként részt vesz ebben a Republikon és a 24.hu hírportál is. Béljóslás-szintű közvéleménykutatásnak álcázott becslésekkel igyekeznek megtéveszteni a szavazókat, hogy esélyesebbnek állítsák be jelöltjeiket. A felmérés…