„A valódi forradalmak már csak ilyenek. A régi dolgok mindig gyorsabban mennek tönkre mint, hogy az újak elfoglalnák a helyüket." – Clay Shirky, médiaelemző¹.

3. Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége, értékesítési adatok, 2012²)

Nem tudnám megmondani, hol van ma a legközelebbi lemezbolt, de még emlékszem azokra, amelyekben régen vásárolhattam. Mind megszűnt. A lemezeladási statisztikák egy iparág megszűnését jelzik. Vagy átalakulását. A zenét valószínű ugyanúgy szeretjük továbbra is. A digitális másolatunkhoz nem kívánunk nehézkesen és megítélésünk szerint méregdrágán műanyagba csomagoltan hozzájutni. Azt is hiába várják úgy tűnik a kiadók, hogy helyette egyszerűen megvesszük a neten és legálisan letöltjük, a piac összezuhanását a szerényen növekvő digitális értékesítés sem kompenzálja. A jelenség beszédes, részletesebben épp ezért nem szeretném elemezni, mert a hatóköre korlátozott és talán lerágott csont is egyben. Az internetes fájlcserélők szinte kinyírták a piacot. Azok a jó polgárok, akik a boltban nem emelnének el egy kiflit sem a jogszabályok bizonyos tudatában sem érzik, hogy egy egyszerű fájlmásolással bárkinek ártanának, hiszen az információ másolásával senkitől sem veszünk el semmit – miközben tökéletes kópiához jutunk.

A zeneipar is jellemzően fix költségű üzem, a kiadási oldal független az értékesített illetőleg fogyasztott másolatok számától. A következő kópia lényegében ingyen van. A fogyasztók ezt ösztönösen érzik vagy egyszerűen a kézenfekvő, ingyenes és egyszerűbb megoldást választják. Az Apple iTunes-a bebizonyította, hogy van olyan kicsi összeg, amit a fogyasztó elfogad és megfizet a kényelme és nyugalma érdekében. Számos fixdíjas és így legálisan ingyenes internetes és mobilalkalmazásra épülő üzleti modell is próbálkozik az áldatlan állapotok megoldásával – és hogy keressen azon – több-kevesebb sikerrel. Korai lenne eredményt hirdetnünk...

Kanyarodjunk vissza a könyvnyomtatáshoz és annak lassúságához és körülményességéhez. Napjaink könyvei meglepő de lényegében nem különböznek Gutenbergétől továbbra sem. Ez azt is jelenti, hogy bár 2012-ben az Amazon, a legnagyobb internetes könyvforgalmazó, végre több e-könyvet adott el mint hagyományos „papírkönyvet”³ – a papírmentesen, tisztán elektronikusan tárolt könyv, az e-könyv korszaka még messze nem érkezett el, bár az is igaz, hogy az interneten talán ma már hasonló nagyságrendű vagy több tartalom található mint a világ könyvtáraiban – általában bárki számára hozzáférhetően. A rövid cikkek, videók azonban nem azonos műfaj a könyvvel, amely évszázadok óta a műveltség hordozója.

A Makrowikinómia, a fejezeteleji idézet forrása, Magyarországon még nem jelent meg. Én az Amazonról vásároltam meg és meglepődtem azon, hogy a keménykötéses változat most már mindössze 2 dollár 5 centért megrendelhető, sőt használtan akár 1 centért is megkaphatjuk, míg egy elektronikus példány ára $14.99-$15.23 – attól függően, hogy az e-könyvvel együtt szeretnénk-e élvezni a papír verzió oldalszámozását, ami a Kindle eltérő tördelése miatt teljesen felesleges természetesen. Azonban a postaköltség és a várakozás alternatív költsége több mint 15 dollár... ilyen alternatívákat felkínálva vonzóbb a tulajdonképpen "drága" e-könyv is.

• Átmeneti korban élünk.

Az elektronikusan hozzáférhető információk és az elektronikus média sokkal versenyképesebbnek mutatkoznak a gyors és friss hírek és gyors kommunikációt egyértelműen igénylő műfajok esetén – a nyomtatott sajtó válsága ugyanolyan mérvű mint a lemezkiadóké, de ettől még az újságírás nem hal ki, még ha az internet eredendő demokratizmusa miatt akár tehetséges amatőrök ingyenes blogjaival is kell versenyezzenek a figyelemért.

4. IKT-eszközök és használatuk a háztartásokban, 2012⁴

Az elektronikus ügyintézést a legtöbb kormányzat nem csak támogatja, hanem már jó ideje elő is írja, de nemhogy az előírás, még a lehetőség sem teljeskörű. A hivatalos ügyintézéshez az állami szféra és az állam által felügyelt és szabályozott kommunikáció még túlnyomórészt papír alapú okmányokon alapul, csak papíron "hiteles". Mondhatni papíron is csak papíron, hiszen egy pecsét vagy aláírás ma már túl könnyen másolható, túlhaladott. Velük szembeni bizalmunk sokkal inkább eltúlzott és a megszokáson alapul. Valójában és épp ezért kínkeservesen alakul át könnyen feldolgozható és értékes információkat elképesztően olcsón biztosítani képes elektronikusan tárolt és kereshető adatbázisokká – vagy egyelőre szinte sehogy. Ezen a téren véleményem szerint erős a lemaradás. Az e-kormányzat és e-közigazgatás kora sem köszöntött még be – így az átlátható, klikkelésszerűen egyszerű és gyors ügyintézés kora sem, a lehetséges szinergiáknak, amiket már 1980-ban is megjövendöltek számunkra még a töredékét sem használjuk ki.

Ahol dominálnak az üzleti szempontok az elektronikus ügyintézés kerül előtérbe: akár milliókat is átutalhatunk bankszámlánkról egy kattintással. A bankok nyilván nagyobb piaci nyomás alatt vannak mint az állam, amelynek nem volt vetélytársa sokáig, de ez sem teljesen igaz egy nyitott világban: egy másik állam. Az elmaradott államokat fenntartó társadalmak versenyhátránya a tőke és az emberek elvándorlásában is meg kell mutatkozzon – ha más nem idővel. (Megjegyzendő egyébként, hogy Masuda veszélyt lát az automatizált államban. Jóllehet a weber-i értelemben vett bürokrácia, amely éppen egy modernizációs vívmány és a hatékony jogállam objektív személytelen mechanizmusa – mint mechanizmus maga is szükségszerűen gépszerű s mint ilyen logikusan automatizálandó, mint a gépipar általában. Automatizáció nélkül hatékonysága, megbízhatósága és eredményessége is alacsony.)

5. IKT-eszközök és használatuk a vállalati (üzleti) szektorban, 2012⁵

Magyarország ezekkel az értékekkel korántsem tartozik a fejletlen országok közé. Egy az ENSZ-ben készült tanulmány a 31. helyre sorolja az országot. (United Nations E-Government Survey 2012 E-Government for the People, New York 2012⁶)

Az infokommunikációs technológiák legátütőbb sikerét úgy tűnik nem a hagyományosan merev állami szférában kell keressük.

A rendszerszintű pusztán szabályozásból fakadó strukturális kötöttségekre viszont remek példákkal szolgálhat a szektor, amiből okulni lehet. A témához több területen is erősen kapcsolódó jogi problémákat találunk, amelyek puszta bemutatása is külön-külön önálló elemzést igényelne, ezért ezekre is csak utalni tudok. Általában igaz, hogy a törvényi szabályozás sokkal inkább a XIX. század igényeire lett szabva és ha néhány területen – mint pl. a személyes adatok védelme – kifejezetten haladónak értékelhetjük – vagy ha úgy tetszik esetleg, pl. Németországban, akár paranoidnak is tekinthetőek: ahhoz képest mindenképpen ahogy viszont a sokszor felelőtlen polgárok saját adataikkal bánnak –, más szabályozások viszont inkább nem igazodnak a kor technológiai lehetőségeihez. Így a méltányos eljárást vagy elégséges jogbiztonságot nem képesek biztosítani. Jogaink eredményes védelméhez ügyvédek hadát kell alkalmazzuk, hogy akár a valóban elérhető előnynél vagy okozható kárnál jóval költségesebb bírósági eljárások által szerezzünk érvényt vélt vagy valós igazunknak. Nem meglepő, hogy ezt elsősorban óriáscégek engedhetik meg maguknak.⁷

Az "e-értéklánc"

 

Az e-könyv-re viszont érdemes visszatérnünk a könyvkiadás értékláncának rövid elemzéséig. A fejletlenebb magyar piacon ma a kiadók elektronikusan sokkal kevesebb könyvet adnak ki, mint papíralapon – pedig belátható, hogy míg az utóbbival rettentő sok gond lehet és van, addig az elektronikus könyv megjelentetése lényegében semmilyen költséggel nem jár, leszámítva persze azt a szűrőt, amit egy kiadó maga jelent. Ez a szűrő szerep nyilván az ő érvelésük szerint jelentős hozzáadott érték és ezt nem is kívánom vitatni. Nyilván nem minden megszülető tartalom egyaránt értékes és a kiadók régen egyértelműen szűrésre és mérlegelésre kényszerültek, mit jelentessenek meg, mibe fektessenek hónapokig szellemi munkát (lektorálás, illusztrációkészítés, szerkesztés, tördelés, marketing stb.) illetve mely könyvek esetén vállalják az anyagköltségek, logisztika nagyon is valós rizikóját: lévén, hogy a telenyomott papír nagyon már másra nem lenne használható, ezután a könyvesboltokban is terjeszteni kell a kiadványokat, ahol természetesen megint jelentős költségért őrzik meg "a nem végtelen polcokon" azokat példányokat és adják tovább jóval később a véletlenül arra járó végfogyasztónak, az olvasónak vagy küldik azokat vissza. Az is ismert tény, hogy a könyvek többsége bukás, viszont néhány rendkívül sikeres könyv megmenti a kiadót.

6. Könyvek kiadó adminisztratív, marketing, nyomdai és szerkesztési költségei, szállítási kiadásai, kiadó jutaléka 7%, szerzői jutalék 11,7% (National Association of College Stores, 2008⁸)

A lánc XXI. századi szemmel nézve reménytelenül hosszú és szemmel láthatóan olyan sok kézen való megfordulást jelent kötetenként, ami ha belegondolunk nem igazodik a gyorsabban változó világhoz. Ad absurdum egy könyv aktualitását is vesztheti, mire a polcokra kerül, de nem ez az egyetlen probléma. Az e-könyv ára töredéke lehetne a papírkönyvének, akár a szerzők változatlan jövedelme mellett. Ma egy átlagos e-könyv ára azonban nem töredéke, főleg mert általában ugyanazon idejétmúlt, drága és lassú rendszeren keresztül jut el a könyv a szerzőtől a fogyasztóig, ahol egyébként a könyv értékének kb. a tizede jut a szerzőnek.

• Nem elégséges tehát a technológiaváltás. A XXI. századi technológia XIX. századi intézményekben nem eredményez XXI. századi működést.
• Intézményeinket, munkafolyamatainkat, kultúránkat kell XXI. századivá alakítanunk!

Az e-kereskedelem nyilván nem szoríthatta ki a hagyományos kiskereskedelmet. Inkább egy új „frontend-et” jelent: alapvetően új és gyorsabb értékesítési csatornát, de ezentúl még valamit: azt a "végtelen hosszú polcot" jelenti, aminél nem kell aggódnunk, hogy a kihelyezett termék esetleg túl hosszú ideig fog várakozni és foglalja a helyet valami kelendőbb elől. Ez új utakat nyit meg a marketing előtt, ahol a nagymennyiségben értékesített tömegáruk helyett akár a sokféle apró piaci niche-t egybesöpörve egyetlen platformon keresztül elégíthetünk ki és tehetünk ezáltal gazdaságossá: sokat kevésből helyett, sokból keveset értékesítve. A témát Chris Anderson könyve (2006)⁹ részletesen tárgyalja.

De miért is volna szükség kiadók, könyvesboltok, vagy az egyébként ma már 100%-ban digitális hanglemezek esetén épp a lemezboltok, közvetítők láncolatára és egy nehézkes és drága, zárt technológiára, amikor van lehetőség mindezt kikerülni? Számos szerző már rájött erre és az internet segítségével közvetlenül árulja könyveit, rendkívül olcsón és gyorsan – de ez a kivétel. Egy ilyen modell áll ugyan legközelebb a „természetes” állapothoz, illetve ahhoz a fiktív tankönyvi piachoz, ahol sok fogyasztó és sok termelő közvetlenül talál egymásra, torzító tranzakciós költségek nélkül. Nyilván, ha jelentősen teret nyerne ez a modell a kiadók szerepe és működése is átalakulna – eufemisztikusan szólva, ez a dezintermediáció. Egyelőre azonban más szempontok, fogyasztói berögződések és szerzői jogokkal kapcsolatos félelmek is jelen vannak. A szorítás ráadásul kettős: egyik oldalról a könyvkiadók és lemezkiadók másik oldalról pedig ott vannak az illegális fájlcserélők.

Az áldás átok is lehet egyben. Valóban alapprobléma, hogy az elektronikus információtechnológia korlátlan és lényegében tökéletesen ingyenes reprodukálhatóságot tesz lehetővé bárki, akár a fogyasztó számára is, amely nyilván nem lehet érdeke a szerzőnek, mert munkájáért cserébe végül nem jut jövedelemhez, egy különösen sikeres alkotás vagy termék pedig akár jelentős vagyonhoz juttathat egy szerzőt, termelőt – miért mondjon le erről? A szerző jogainak védelmére azonban ma mesterségesen kell megakadályozni az elektronikus reprodukálhatóságot, ami valójában inkább megoldhatatlan feladat. A jogi eszközök túlzott alkalmazása pedig inkább visszatetszést kelthet a fogyasztók körében a jövőben. Valójában amennyiben a kölcsönös bizalom és kölcsönös méltányosság minden érdekelt számára kedvezőbb mint a bizalmatlanság és a méltánytalan bánásmód (tehát a túl magas ár versus az illegális tartalomhoz jutás preferálása), akkor kialakulhat egyfajta egyensúly. Ma már van példa műveiket nyilvánosan letölthetővé tevő szerzőkre mint a technológia adta puszta fájlmásolás műveletet kriminalizálni szándékozó hozzáállásra. Ez a küzdelem egyelőre nem kedvez az e-könyv-mennyország és a rendkívül olcsó olvasás kora eljövetelének.

7. Nyomtatott könyv árának milyen százalékánál vásárolna e-könyv-olvasót¹⁰

A nagyívű utópiák megvalósulása tehát várat magára: az információs kor még nem köszöntött be sem a nagy könyvkiadók és talán sok szempontból a többi médiatartalmat előállító iparág világába sem, az állami működésben sem látjuk megvalósulni azokat a megálmodott lehetőségeket, amelyek a nyilvánosságról, transzparenciáról, egyszerűségről, gyorsaságról szólnak. Pl. a webshopok esetében lényegében ugyanaz az értékesítési folyamat: persze talán kicsit kényelmesebb, talán gyorsabb mind a vevőnek, mind az eladónak, de számos közbeiktatott szereplőt igényel. És ez inkább meglepő, ha belegondolunk. A médiatartalmak piacán az ellátási lánc lerövidülése szemmel láthatóan, akkor is megtörténik, ha a tartalmat előállító ezt nem szeretné. A lánc lerövidülése a költségek és árak szükségszerű csökkenésével kell járjon. Különösen, hogy ráadásul a médiapiac egyre inkább kínálati piac – egyre több információ versenyez a figyelmünkért. Az információ különös „kettős természetéből” fakadó feszültséget maga a piac kell megoldja végül magától.

Miután először a CD-ken megjelenő olcsóbb elektronikus lexikonok, majd végül a teljesen ingyenes, lelkes amatőr szakértők által írt, óriási méretű, internetes Wikipedia lerombolta az enciklopédiák piacát, az Encyclopaedia Britannica 2012. óta már nem is jelenik meg nyomtatásban¹¹. A könyvesboltok és különösen a lemezboltok száma napról napra csökken, ahogy annak idején az omnibuszvonalak is eltűntek, de még egész biztosan sok erdőt kell kivágnunk, ami egyébként szintén nem túlzó szempont. Az elmúlt négy évtizedben megnégyszereződött a papírfelhasználás és a fakitermelés 35%-át a papírgyártás használja fel¹². Az ökológiai szempontok nyilvánvalóak. Emellett a kitermelés okozta károk elsősorban a harmadik világ szegényeinek életminőségét rontják drámaian, másodsorban közvetve a klímaváltozás pedig majd mindannyiónkét.

A hetvenes-nyolcvanas években még számítógépesítésnek nevezett adatfeldolgozási forradalom jelenleg egyelőre csak még több papírfelhasználáshoz vezetett. 2012-ben ugyan már ismét 1.5%-kal kevesebbet, de még mindig közel 3 ezer milliárd oldalt nyomtattunk¹³. A számítógépről való nyomtatás tehát még mindig központi kérdés és állandó sziszifuszi küzdelem is a legtöbb irodista életében, és ennek ellenére túlságosan magától értetődő – illetve ami a legfontosabb: sajnos túl sokszor előírások teszik szükségessé. Logikusnak tűnne az ilyen előírásoktól megszabadulni, hogy utána megszabadulhassunk az aktahalmoktól – illetve a redundáns humán erőforrás-felhasználástól. Ahogy azt a vállalati lean-projektek általában mutatják. A vállalatok azonban csak saját folyamataikat gondolhatják újra. A közigazgatás redundáns folyamataira nincs ráhatásuk.

• Miért szükséges újra és újra egyébként könnyedén hamisítható papírokon igazolnunk a hivatalok, bíróságok, bankok vagy szerződőfelek felé mindazon adatainkat, amelyek naprakészebben és hitelesebben jelen vannak már az állami vagy a magán big data-ban valahol?

Miért hitelesítjük számláinkat, szerződéseinket papíron és tollal és mit hitelesít ez valójában? Nem volna megfelelőbb és megnyugtatóbb erre egy közhiteles IKT szolgáltatás, amely valóban azonosítaná a feleket és az összes közjegyzőnél hatékonyabban rögzítené, tárolná és továbbítaná köz- és magánokiratainkat – összehasonlíthatatlanul olcsóbban, biztonságosabban és gyorsabban, ahogy azt az elektronikus banki műveleteknél megszoktuk? Miért van egyáltalán szükségünk külön számlákra és nyugtákra, pénztárkönyvre, áfabevallásra, amikor az elektronikus banki tranzakciók visszakövethetősége teljesebb és gyorsabb – minden más, ami ezután következik pedig lehetne akár automatikus is?

Függetlensége kivívása után a gazdaságilag amúgy is fejletlen, majd megrendült Észtország egy „Tigrisugrással”¹⁴ képes volt átalakítani saját közigazgatását (egyesek szerint főleg a bekövetkezett hivatalnokhiány miatt) és indított be számos kiterjedt társadalmi programot, invesztált nagy volumenben a tudásba. Többek között egy észt számára az adóbevallás ma néhány kattintással egyenértékű: az adatok ugyanis nyilvánvalóan rendelkezésre állnak, azt csak jóváhagynia kell az adózónak – a legtöbb esetben. Nem véletlen, hogy az elektronikus szavazásban is úttörő szerepet játszik Észtország. Míg a hasonló adottságú Magyarország viszont pl. most teszi lehetővé bizonyos esetekben a postai levélben történő voksolást...

A digitális (szürke)gazdaság ráadásul még az e-banking-nál is gyorsabb és decentralizált, viszont szoftvertechnológiailag nyílt megoldást is kifejlesztett, ahol nincs szükség egy sérülékeny (és korrumpálható) központra és a tranzakciók az elektronikus banki rendszereknél gyorsabban validálódnak magában hálózatban és mennek így végbe – nyilvánvaló lényegében zéró tranzakciós költséggel. Nem teljesen érthető, hogy egy ilyen légből kapott kriptovalutáért, miért adna bárki valódi pénzt? A jelenlegi több tucat egyetlen országhoz vagy pénzügyi intézményhez sem kötődő vagy azok egyike által sem hitelesített vagy fedezett digitális pénznemből – amik közül a bitcoin a legismertebb – jelenlegi értékén kb. 5-10 milliárd dollárnyi¹⁵ van forgalomban vagyis 5-10 milliárd dollár értékben fogadták el eddig e fizetőeszközt értékes fizetőeszköznek. Akár azért, mert a „digitális készpénz” által biztosított anonimitás jól jön az internet sötét sikátoraiban vagy, mert a hazai valutába vetett bizalom alacsony: lásd Argentína¹⁶.

Mivel minden pénznek a belé vetett bizalom ad értéket így a 2007-es pénzügyi világválság és a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megrendülése megfelelő klímát teremtett a nyílt forráskódú, transzparens kriptovaluták globális terjedéséhez is. Nem lehet eldönteni, hogy maga a bitcoin vagy tucatnyi társa hosszútávon fog-e fabatkát is érni, de maga ez a korrumpálhatatlan, transzparens és decentralizált kriptográfiára épülő technológia egész biztosan fontos és iránymutató újítás a kor pénzügyi tranzakciókkal szembeni igényeit figyelembe véve.