Az amerikai posta

A postáról írták 1985-ben az Egyesült Államokban: "A postai levélszolgáltatás egyre lassabbá, drágábbá és megbízhatatlanabbá válik. Az elsőbbségi levél bélyegének ára 22 centtel emelkedik ebben a hónapban, ami 633%-os emelkedést jelent 1958 óta. Az elsőbbségi levél kézbesítése pedig 10%-kal lassabb mint 15 éve. Az amerikai posta vezetője szerint a kézbesítés megbízhatóbb volt 1920-ban mint napjainkban. Az amerikai posta vélhetően a legrosszabbul menedzselt és az egyik legkevésbé őszinte vállalat Amerikában. Egyik újításuk mond csődöt a másik után, a posta képtelen belépni a XX. századba... Az amerikaiak szenvednek a postai szolgáltatások fokozatos elhalásától... Mint minden monopólium, az állam postai monopóliuma is erőszakot tesz a polgárokon, hogy azok elfogadják az egyre rosszabb minőségű szolgáltatást egyre magasabb áron.” – James Bovard: Az utolsó dinoszaurusz, az amerikai posta. (1985) ¹

A piacpárti, libertariánus Cato Institute szerzője 1985-ben fakadt ki a postára, arra a patinás és kiemelten fontos intézményre, mely még az amerikai alkotmányban is szerepel, egész pontosan úgy, hogy a posta alapítás egyedüli jogával a szövetségi kormányzatot ruházza fel. Volt ennek értelme, mert a nagy távolságokon keresztül nem érte meg nagyon a levelek továbbítása, ezt ezért olyan tarifarendszerrel kompenzálták, amely rendkívül drágává tette a levélküldést a keleti parton is.

Az 1840-es években azonban több száz helyi konkurencia is megjelent, amely gyorsabban és olcsóbban vállalta a kézbesítést, házig vitte a levelet, amikor az állami posta csak a hivatalban volt átvehető. A kongresszus az állami tarifák csökkentésével és a monopóliumot megszegők szigorúbb bírságolásával vetett véget a versenynek. A veszteséget dotációval ellensúlyozta a szövetségi állam. 1985-ben természetesen még nem volt érzékelhető az internetes levelezés mint kihívás. A szemmel láthatóan már ekkor is sok problémát görgető postára az első csapást a 70-es években a UPS csomagküldő mérte, amely 15 év alatt a piac 70%-át vette át, elsősorban minőségi okokból: a posta állítólag a csomagok felét sérülten tudta csak kézbesíteni s az erre válasznak szánt, botrányos, milliárd dolláros fejlesztései csupán lelassítani tudták a cég belső logisztikáját. S bár a Federal Express a szövetségi kormányszervek közelségében található a telefonkönyvben, de szintén magáncég, jellemző, hogy egyik legnagyobb megrendelőjük maga az állam. A FedEx vezetője úgy jellemezte üzleti sikerük titkát, hogy cégük "lelki nyugalmat árul"² – utalva az óriási méretű állami konkurencia megbízhatatlanságára.

A következő csapást maga a posta mérte magára, mégpedig egy ECOM (Electronic Computer Originated Mail) nevű elektronikusan továbbított majd helyben nyomtatott és kézbesített levélszolgáltatással, amelyet piaci csodaszernek reméltek, és sikeresnek állítottak ugyan be, de három év üzemelés után 1985-ben beszüntettek. A kor szakértői korábban úgy vélték, hogy az ECOM 2000-re akár a levélforgalom 80%-át³ is át fogja venni, ami a postai dolgozók kétharmadának leépítéséhez vezet majd. Nos több szempontból sem ez történt. Maradjunk az amerikai piac vizsgálatánál, mert itt fejlődött ki nemcsak az internet, de lényegében innen indult hódító útjára az összes új technológia is, szinte kivétel nélkül. Várható, hogy a változások is itt csapódtak le leglátványosabban és leggyorsabban a világ legkompetitívebb, legfejlettebb és legkiterjedtebb belső piacán.

Az internet hatásának 1990-es évektől kezdődően kellene jelentkeznie a levélforgalom számaiban. De meg kell még vizsgáljuk, hogy az email valóban helyettesítő terméke-e a postai levélnek? Az utóbbira a válasz az, hogy nem illetve nem teljesen. Az internetes kommunikáció ugyan versenytársa a "levélbeni" kommunikációnak, de nincs az az alacsony költség, amivel a lehető leggyorsabb postai levél is versenyezni tudna a lényegében azonnali elektronikus üzenetküldéssel. Az elektronikus levél viszont nem képes fizikailag továbbítani semmit, ami anyagi. Az elektronikus levél infrastrukturális igénye látszólag nagyobb a felhasználónál, hiszen számítógépet és internet-hozzáférést is igényel. A valóság persze az, hogy a postai infrastruktúra jóval kiterjedtebb és költségesebb, sőt egy ilyen infrastruktúra lebontása akár sokkal több érdeket sért, ami a racionális költségalapú szemléletet is felülbírálja.

Év	Küldemények száma	Posták száma	Eredmény milliárd dollár
1971	86,983,000,000	31,947	-0.20
1980	106,311,062,000	30,326	-0.66
1990	166,300,770,000	28,959	-0.84
2000	207,882,200,000	27,876	1.55
2005	211,742,700,000	27,385	1.62

8. Az amerikai posta főbb forgalmi adatai. USPS 2006⁴

Az adatsor alapján az internet és az email megjelenése 2006-ig legalábbis semmilyen hatást nem mutat a posta forgalmára nézve. Egy trendszerű és folyamatos növekedést láthatunk. És az 1990-es évek közepéig általában milliárd dollár közeli veszteséget, de a cég működése később konszolidálódott. Ez némileg ellentmond nemcsak a saját várakozásainknak, de a nyolcvanas évek szakértői is másmilyen jövőt vizionáltak, az internetet és az email-t persze előre pontosan nem látva, csupán az infokommunikációs technológiák potenciálját megérezve. Érdemes talán a levelek összetételét is megvizsgálni.

Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy a posta vélt veszteségeit az új mobil- és internetszolgáltatók számlalevelei kompenzálták, de a növekvő új gazdaság szükségszerűen hozott növekedést a hagyományos támogató ágazatokban. A világ egyre növekvő áramfogyasztásán belül egy növekvő 4-5%-ot tesznek ki a kommunikációs hálózatok, személyi számítógépek, adatközpontok összesen⁵ – a további szektorok közötti hatásokat is hosszan sorolhatnánk. A lényegi mondanivaló viszont az, hogy a struktúraváltás sosem megy egyik napról a másikra. Rendszereink egymásra épülnek és egymáshoz igazodnak. Akár egyetlen elem megújításához nem egyszer szükség volna az egész rendszer lebontására és újraépítésére. Ez költséges is és időigényes is és politikai-jogi-kulturális akadályok is nehezítik szinte mindig. "A forradalmak már csak ilyenek".

Az MCI Mail

Volt azonban az email-nek valódi más elektronikus versenytársa, valódi helyettesítő terméke. Léteztek ugyanis a nyitott, ma email-ként ismert elektronikus-internetes levelezésen kívül más email-rendszerek is. Ezek egy-egy telekom céghez kötődtek és kivétel nélkül zárt rendszerekként indultak. Az egyik első ilyen szolgáltatás pl. az MCI Mail volt, amely 1983-ban indult. Még 1993-ban is lelkesen számolt be a tízéves „újdonságról” a New York Times⁶, az internet világa ekkor kezd csak megváltozni, pontosabban kialakulni mai formájában. Az egyes alhálózati rendszerek még kevésbé átjárhatóak, zártabbak voltak. Az MCI rendszeréhez csatlakozó felhasználó kezdetben csak a többi MCI Mail – egyébként ugyanúgy @mcimail.com végződésű mailcímű – előfizetőnek tudott elektronikus levelet írni. (Később lett lehetőség más szolgáltatók rendszereivel kommunikálni: AT&T Mail, CompuServe, és a SprintMail.)

Viszont mivel a hálózathoz és számítógéphez való hozzáférés korlátozott volt a levelet az ECOM-hoz hasonlóan az akkoriban csúcstechnológiának számító lézernyomtatott formában is el tudta juttatni az MCI helyi központjaiból oldalanként $1-2-ért – vagy akár faxban vagy telex formátumban. A szolgáltatás előfizetői az MCI ingyenes telefonszámán tárcsázhattak be modemeikről és kapcsolódhattak az MCI szerveréhez klienseikről – az éves, tehát lényegében korlátozott internet-hozzáférést is biztosító előfizetési díj pedig "mindössze" $49.95 volt, több mailbox esetén persze kedvezményeket kaptunk a viszonteladóktól.

1993-ban az elektronikus levelezés folyamata némileg nehézkes és drága volt, miután a felhasználó megírta a szöveget, modemével be kellett tárcsázzon szolgáltatójához legalább egy pár percre kb. 20 centért, hogy az internetre csatlakozva el tudja küldeni az üzenetet a levelező szerverhez, ehhez jött még egy kb. $12-os havi előfizetési díj, de ennek költsége már ekkor is sok más elérést is biztosított: híreket olvashattunk, fájlokat tölthettünk le szerverekről stb. ezért nem érdemes figyelembe vennünk.

Tehát az MCI szolgáltatása árban versenyképes volt. Versenyképes volt az ekkor már „csiga” levélnek gúnyolt postai levéllel szemben elsősorban. Üzleti levélnél a folyamat a levél diktálásával indult, majd azt titkárunk legépelte és a kimenő levelek kosarába tette, ahonnan egy lóti-futi elvitte a postázóba, ahol iktatták, ami mind-mind újabb költségvonzattal bírt. Biztosan többel mint 20 cent. Az MCI Mail viszont egy levél feladásakor az első 500 karakterért 50 centet számolt fel – a mailbox évi $35-ba került önmagában. A postai levél Egyesült Államokon belüli kézbesítéssel $2-ról indult, a fax viszont egyébként szintén fél dollárról.

Igazából persze egy bármilyen kicsi összeg is végtelenül sok az ingyenességhez képest. De ez mindaddig nem gond, amíg a teljes költségmutató (TCO, Total Cost of ownership), amely tartalmazza a járulékos költségeket is pl. az internet-hozzáférés költségét, és/vagy egyéb előnyöket társítunk mellé pl. jobban értjük a hagyományos modellt és jobban bízunk egy konkrét szolgáltatóban mint az internet arctalan felhőjében. Az MCI és a többi zárt és kereskedelmi levelező rendszer üzleti modellje a megszokott postai zárt rendszert imitálta. Fő különbség persze, hogy a posta valóban monopólium, ezek az elektronikus levelezőrendszerek viszont versenyeztek.  

Az Egyesült Államokban egyébként a postaládákba is kizárólag a USPS juttathatott el levelet eredetileg. Az MCI Mail elektronikus levelesládája hosszú ideig ugyanilyen volt. Az MCI saját rendszerébe zárt felhasználói bázisán kvázi-monopóliumot élvezett, ez a bezártság a vendor lock-in, proprietary lock-in vagy customer lock-in.

Customer Lock-in-től a nyílt platformokig

A zártságból származó gazdasági hasznot – ami a monopólium termelői többletéből fakad – viszont úgy tűnik kisebbnek értékelték a szolgáltatók annál a haszonnál, ami a többi szolgáltató irányába történő levélküldés nyitásából fakadt. Az egyes szolgáltatások így még értékesebbek lettek, noha lebontották az első falat a verseny kialakulása előtt. Ez nagyon fontos momentum.

Az együttműködés előnyének felismerése a verseny során emlékeztethet minket a Nash-egyensúlyra, a Nobel-díjas John Nash és Harsányi János⁷ játékelméleti munkásságára.

A döntéshozói mérlegelés mind többször eredményezi valamilyen nyitott üzleti modell alkalmazását – legyen szó akár az ingyenességről, ahol a lehető legszélesebb piacot célozza meg a vállalat; vagy olyan üzleti platformokról, amikre más vállalkozások építhetnek rá saját maguknak is profitot termelve; vagy a forráskód megnyitásáról, ami a korábban féltve őrzött, legértékesebb üzleti titkok kiadását jelenti.

A gyakorlat alapján kialakítható hipotézist, hogy a nyílt forráskódú együttműködés előnyösebb a tiszta versenynél a vetélytársak számára, bizonyító erejű elméleti tanulmány is megtámogatja.⁸

9. 10. A monopólium termelői többlete és a társadalom holtteher-vesztesége⁹. Vö. MC=0 és P=0!

Az IETF teljesen nyílt és nem utolsósorban teljesen ingyenes protokollja azonban túlságosan nagy nyomást jelentett ugyanazon a platformon. Ahogy arra már utaltam, ennek oka az internet-hozzáférés kezdeti drágaságának volt köszönhető. Bár nagy lökést jelentett a számítógép eladásoknak az internetes levelezés lehetősége, az internet és az email sikeréhez el kellett érni a felhasználók kritikus számát, mert ekkor érte meg csatlakozni a rendszerhez, ami beruházást jelentett minimum egy számítógépbe és egy internet-előfizetésbe.

Az internet-hozzáférés költsége viszont szerencsére folyamatosan csökkent. Az új technológiák egyre nagyobb átviteli sebességet tettek lehetővé. Így pl. a szolgáltatókat terhelő tranzitdíjak az 1998-as Mb/s-onkénti $1200-ról $2.34-ra estek 2012-re.¹⁰ Ez lényegében szabadesés. Emögött iszonyatos fejlesztések álltak, amelyek nem is voltak feltétlenül megalapozottak. Nyilvánvaló, hogy az új gazdaság felvirágzásától sokan rengeteget vártak. És ez többé kevésbé helyes vízió volt. Az 1997-2000-es dot-com válságként ismert hatalmas felfutás öntötte a pénzt a tőzsdén szinte bármilyen, sokszor centet is kitermelni képtelen vállalatba. Elegendő volt internetes vagy valamilyen infokommunikációs vállalatnak lenni és nem volt hiány befektetőkben, sorra létesültek a „jövő szilikon-völgyei” USA-szerte, nem sajnálták az infrastruktúrára az állami, helyi támogatásokat sem, hatalmas sávszélességű üvegszálas hálózatokat építettek ki az új cégeket befogadni tervezett irodaház-komplexumokhoz, amiktől hatalmas fejlődést reméltek – majd a dot-com buborék kidurrant. A főként NASDAQ-on jegyzett cégek részvényei is szabadesésbe kezdtek. Viszont úgy tűnik ennek a válságnak volt egy komoly haszna: az internetes infrastruktúra szépen kiépült, igaz ennek a költségeit olyan befektetők állták, akik azt sosem látták megtérülni – pontosabban sosem látták viszont a pénzüket.¹¹

11. A dot-com buborék. A NASDAQ esése 2000-ben. (NASDAQ)¹²

Ez az áresés természetesen az előfizetői díjakban is hasonló tendenciákat eredményezett. De a puszta árváltozáson túl az előfizetések konstrukciója is felpörgette a piacot. Érdekes módon az előfizetők előnyben részesítették a fix-díjas előfizetéseket, ami korlátlan hozzáférést jelentett. Noha a legtöbb előfizető egyébként rosszabbul járt ezzel a flat-rate-tel mintha fogyasztásarányosan fizetett volna, de a fixdíjat mégis jobban elfogadták, ezáltal ugyanis megszűnt az a mentális tranzakciós költség (Nick Szabo, 1996¹³), ami akár egyetlen percnyi internetre csatlakozáskor is felmerül: el kell döntenünk, hogy megéri-e nekünk az a pár cent vagy sem. Noha pár cent nevetséges költség, a fogyasztók mégis előnyben részesítették, ha ettől a döntéskényszertől megszabadították őket, akár egy nagyobb havi számla ellenében is. Ez utóbbit pedig egyre inkább megszokták és talán elsüllyedt költségként kezelték – cserébe viszont érdekeltté váltak abban, hogy minél több időt töltsenek az interneten, amit egyre több mindenre kezdtek el használni és egyre inkább beépült az életükbe mint alapvető szükséglet. Míg az anyagi javaknál természetesnek tartjuk a fogyasztás alapú számlázást, az információnál illetve az ahhoz való hozzáférésnél ösztönösen érezzük annak viszonylagos korlátlanságát és „ingyenességét”, legalábbis annak természetes zéró határköltségét.

12. Internet használat alakulása a fix díjas, korlátlan hozzáférést biztosító díjcsomagok bevezetése előtt és után: az amerikai AOL-nél, az új-zélandi NZ Telecomnál és egy végig használatarányos díjat alkalmazó francia internet szolgáltatónál azonos időszakban.¹⁴

A nyílt email platform másik előnye, hogy az egyes zárt rendszerek átjárhatóságának biztosítása fejlesztéseket és újabb költségeket igényelt. Az email fizetős konkurensei számára nem maradt több esély. Ez a zéró áron megvalósuló új piaci egyensúly pedig hatalmas fogyasztói többletet eredményezett, annál többet minél több emailt írtunk. Az email iránti „kereslet” pedig az egekbe szökött. Az MCI Mail 2003-ban szűnt meg. Az egykori felhasználók egy csoportja azonban még 2013-ban is találkozót tartott, a szolgáltatás 30. születésnapján. Az új technológiák közösségépítő szerepét érdemes hangsúlyozni. A kezdeti időkben az azonos technikai érdeklődés és a tudat, hogy valami jelentős dolog van születőben és ezt közvetlenül is alakíthatják résztvevői, új kultúrát alakított ki. Ilyen volt pl. a számítógép kezdeti kissé belterjes világában a hacker-ek kultúrája, amelynek ismertetésére itt külön nincs hely. Ilyen sokszor jó hangulatú, baráti-szakmai közösségek hozták létre a szabad szoftvert vagy a nyílt forráskódot, számos szabványt és terméket, s több vállalkozást is, köztük rendkívül sikereseket is.

A kétezres évek

Az amerikai posta statisztikáit¹⁵ tovább elemezve a kétezres évek mutatják az első áttörést. A 2011-es adatok szerint a levelek 83%-a volt a háztartásokhoz köthető, de ebből mindössze 3%-ot tett ki a háztartások közötti levélforgalom. A lakossági levélforgalom összmennyisége is évről évre csökkenő tendenciát mutat a 2009-es 145 milliárd darabról 2011-re 139.1 milliárdra esett vissza követve az évtizedes trendet. Beszédes a levélforgalom összetétele is: mindössze 9% tartalmaz valódi kommunikációs célú leveleket, 6-7% valójában kisméretű csomag vagy folyóirat, de 61% tkp. reklám, a forgalom negyedét számlalevek tették ki, de itt is csökkenő tendenciákat láthatunk: 2011. az első év, amikor a tranzakciók felét már elektronikusan bonyolították le, nyolc évvel korábban ez az arány még csak 17% volt.

Az évi 2-3%-os csökkenő tendencia az egész világot érinti. A közepes fejlett gazdaságokban mint amilyen a magyar ugyanilyen jelenségek játszódtak le. A rendszeres internet-használat ugyan csak 71%-os (KSH, 2012¹⁶), de mobil-penetráció úgyszólván teljes, 116%, így kapcsolattartásra a levélnél, képeslapnál, táviratnál jóval kézenfekvőbb módon az SMS és az email, közösségi portál rendelkezésre áll. Magyarországon 2006.¹⁷ volt (Magyar Posta, 2007) a trendforduló, a forgalom a megnövekedett számú háztartás, vállalkozás és a gyorsuló gazdaság fokozódó kommunikáció-éhsége miatt azonban a trendforduló évében nagyobb még mint akár a 1990-es években, de a trend egyértelműen tovább csökken. A levélforgalom összetétele azonban itt is beszédes. Az előző évtizedben a főszerep már a direkt marketingé volt, ami mostanra szintén csökkenő volument mutat. A gazdasági válság a költséghatékonyabb csatornák irányába tereli a vállalkozásokat ezen a téren is. Egyáltalán nem csak magyar jelenség, hogy a folyamatos és gyorsuló ütemű piac-zsugorodást a Magyar Posta is nem-hagyományos postai termékek értékesítésével, értéknövelt pénzügyi, logisztikai, informatikai szolgáltatásokkal igyekszik pótolni – a Magyar Posta 2009-es Fenntarthatósági jelentése¹⁸ szerint a levélforgalom a posta árbevételének kevesebb mint felét adja, míg a 32%-át pénzügyi szolgáltatások teszik ki. Egy kedvező kereszthatás is megmutatkozik azonban: az interneten történő vásárlások növelték a postai csomagforgalmat. Egyébként a levelekkel ellentétben, a csomagkézbesítés piacán a Posta számos versenytárssal – DLH, GLS stb. – osztozik a piacon, amelyek ahogy a legtöbb országban egyébként nagyobb piaci részesedéssel bírnak mint az „őshonos” posták.

13. Szélessávú internet-előfizetők száma az Egyesült Államokban¹⁹ Tipikus adaptációs S görbe.

A postai levél folyamatos kikopását jelző további mutató, hogy a fiatalabb korosztályhoz kevesebb levélforgalom kötődik mint az idősebbekhez. Továbbá bizonyító erejű, hogy a 2000-es évektől kezdődő folyamatos forgalomcsökkenés egybeesik a szélessávú internet-hozzáférés elterjedésével. Illetve ami még fontosabb az internet-hozzáféréssel rendelkező háztartások levélforgalma jelentősebb visszaesést mutat (USPS uo.). Szembetűnő tehát, hogy olyan eltérő fejlettségű és struktúrájú gazdaságok, mint amilyen a magyar és az amerikai azonos időben hasonlóan reagál. A trendet nem elsősorban a gazdasági fejlettség diktálja tehát, hanem a technológiai változások. A végső motivációt pedig a világgazdaság válsága szolgáltatta. Nagyon valószínű, hogy a postákra a jövőben elsősorban logisztikai vállalkozásokként fogunk tekinteni és nem olyan hivatalokként, amelyeken keresztül egymásnak üzenhetünk, egymást elérhetjük.

Viszont az EU-szakértők várakozásai, a fejletlen postai piacok volumennövekedése szemben a fejlett piacok csökkenésével nem igazolható vissza: „Várható, hogy a kevésbé fejlett postai piaccal rendelkező tagállamok piacai továbbra is erőteljesen növekedni fognak, különösen a címzett reklámküldemények piacában rejlenek még olyan tartalékok, amelyek a szolgáltatási színvonal javulásával felszínre kerülhetnek.”²⁰ – „A felvett levélpostai küldemények száma a 2006-os szintről 868 millióra (9,7%-kal) csökkent, a postacsomag küldemények száma 1,4 millióra (60%-kal) esett vissza. A felvett postautalványok száma 46,3 millióról 40,1 millióra mérséklődött a fenti időszak alatt. A 2006-ban 964 ezer felvett távirat száma 2010-re 69%-kal, 301 ezerre csökkent. A visszaesések mögött nagy valószínűséggel az internet használatának növekedése, az e-mailek küldésének nagymértékű terjedése áll. 2010-ben összesen 8988 levélgyűjtő szekrény volt az országban, 33,5%-kal kevesebb, mint 2006- ban. Az egy kézbesítőre jutó lakosok átlagos száma 990 fő volt (2006-ban 868 fő) országosan. Budapesten azonban alig következett be változás, a mutató ott 1130 volt, 0,4%-kal kevesebb, mint 4 évvel korábban.” (A postai szolgáltatások alakulása 2006 és 2010 között, KSH, Statisztikai tükör 2011/55²¹) Emellett a szolgáltatások színvonala nem javul, hanem romlik, a nem elsőbbségi levelek kézbesítése egyre inkább eltolódik a következő napra. Már jóval korábbról említettem a USPS romló kézbesítési mutatóit is.