A kiló nem százat jelent.

Svédország rácáfolt a mainstream média álhíreire: a 3. hullámban már szinte nincsenek is halálozások

2021. április 01.
  • Egyetlen fotókollázs, ami tökéletesen megmutatja mennyire volt valótlan a mainstream média hírhamisító lejárató kampánya a lezárásokat elkerülő Svédország ellen.

sweden_vs_press.png

  • A hangzatos szalagcímekből egy szó sem volt igaz.
  • A legtöbb országgal szemben csak enyhe korlátozásokat bevezető Svédország mérsékelt lényegében természetes veszteségek mellett vészelte át a koronavírus-járványt.
  • Ráadásul a harmadik hullám, az Európa-szerte február-márciusban meginduló esetszámnövekedés Svédországban már nem járt számottevő halálozásokkal.
  • Míg a lezárt Magyarországon napi 300 főt is eléri a halottak száma, addig Svédországban lényegében egyszámjegyűre csengett le a járvány. Svédország népegészségügyi szempontból visszatért a normalitások világába.
  • Összesen húsz másik európai országban is több áldozatot követelt arányosan a COVID-19, mint Svédországban.

Tovább

Újbudán Barabás Richárd (P) és Orosz Anna (Momentum) lehet Gy. Németh és Simicskó kihívója

2021. március 29.

A XI. kerületben Barabás Richárd (Párbeszéd) és Orosz Anna (Momentum) lehet Gy. Németh Erzsébet és Simicskó István (DK illetve Fidesz-KDNP) kihívója az országgyűlési választásokon.ujbuda_2022.png

Tovább

NYITNIKÉK! Falra hányt nemzeti konzultáció a lezárások ellen

2021. március 24.
  • 74% szerint az első lépések között kellene enyhíteni a 20 órai kijárási tilalmon 
  • 87% támogatja azt, hogy nyissanak meg az éttermek, kocsmák, szórakozóhelyek,
  • a sportlétesítmények nyitását 75% szeretné nagyon — a legfrissebb nemzeti konzultáció szerint.
  • 0% valósult meg mindebből.
  • 100%-ban ment pocsékba a járványmédiává redukálódott hazai újságírás egész éves munkássága. Ez alapján senki sem vette be a rémmeséiket?

A nép beszélt: itt a tavasz, NYITNIKÉK. Ám ebbe a tavaszváró madárcsicsergésbe most csúnyán beleugattak...

Tovább

BRÉKING! A telexes újságíró megvilágosodott a balatoni napsütésben: szabad levegőn nem fertőz a vírus!

2021. március 15.
  • A COVID-19 egyik hosszútávú tünete vagy a mainstream médiamunkás-öntudat diszkrét bája, hogy egyetlen lap sem kell ma emlékezzen arra, amit tegnap írt vagy akár hónapokon keresztül.
  • Egy másik csak újságíróknál és virológusoknál megfigyelt tünet, hogy rezzenéstelen magabiztossággal bármikor képesek kinyilatkoztatni a megkérdőjelezhetetlen igazságot: 
  • Akár a teljes ellenkezőjét annak, amit korábban mondtak. 
  • Ja egyébként szabad levegőn nem fertőz a vírus. Halleluja! Óceánia pedig hadban áll Eurázsiával! — ha nem vettétek volna észre.

screenshot_2021-03-15_at_18_13_02.png

Az igazi újságírás

Ja, a szabadtéri maszkviselésnek egyébként semmi értelme, nincs ok a riadalomra — tudjuk meg Földes Andrástól a Telex újságírójától. Hiába az igazi újságírás minden pillanatban tudja, mi az egyetlen IGAZSÁG. Akkor is, ha hónapokon keresztül oktattak ki magas lóról már az óvodásoknak sem újdonságot jelentő kézmosásról, távolságtartásról, maszkviselésről, annak szinte mágikus gyógyerejét hirdetve, mint Pál apostol a feltámadásét.

Mi, akik nem szenvedünk a vírus csak újságírókat és virológusokat sújtó hosszútávú hatásaitól, persze emlékezhetünk rá, hogy a maszkokat illetően már több megkérdőjelezhetetlen igazság is volt, úgy kezdődött, hogy tessék elhinni semmi haszna — sőt káros is lehet — aztán hosszan ecsetelték, hogy ha megveszem a boltban, akkor nem jut az egészségügyi dolgozóknak, és milyen önző dolog már az ilyen.

A vége minden népnevelésnek az, hogy valaki felülről úgy érzi, hogy kioktathat, hogy megtudd mennyire műveletlen és etikátlan minden, amit normálisnak gondoltál korábban. Ez az ezoterikus tudás pedig csak az igazi újságíróé. Ő tudja, mit kell tenned. Mit kell tennie a kormánynak. Mit kell tennie Elon Musknak. Mert az újságíró mindenkinél okosabb.

Aztán "kiderült", hogy a szájmaszk azonnal véget fog vetni a járványnak, ha kötelezővé tesszük és akár csak két hétig hordjuk mindannyian. Mondjuk, ezekből jóslatokból soha nem lett semmi, pedig most már a budira se mehetsz ki maszk nélkül. A fejlett nyugaton pedig eljutottak oda is, hogy akkor lehet, hogy két maszk kéne... (Apátoknak kellett volna két gumit húznia —  ahogy az egyszeri kommentelő mondaná.) 

Felmentem a Wikipediára, mert gyorsan meg akartam tudni, milyen az igazi újságírás, mert egy kommentelőm vagy olvasóm szerint (a kettő nem ugyanaz feltétlenül), fogalmam sincs róla, engem pedig mindig tanulásra ösztönöz a őszinte és segítő szándékú kritika. Földes Andrásra kerestem rá, mert gondoltam legyen ő a példaképem akkor: a gonzó újságírást dobta ki, aminek Földes Andris, Szily Laci és Uj Péter a legjobb hazai példái:

A gonzó újságírás

Az 1970-es években született, mint az új újságírás egyik fajtája. Feltalálása az amerikai Hunter S. Thompson nevéhez fűződik.

A gonzó lényege az erős szubjektivitás, a tények és a fikció vegyítése a szerző által közvetített üzenet hatásának felerősítése érdekében, aminek a pontosság igényét is alárendeli, és így a stílus felülkerekedik a tárgyilagosságon.

Thompson nyomán, az írás folyamatában gyakran játszanak közre különféle tudatmódosító szerek.

A gonzó újságírás azt vallja, hogy a tényekhez való makacs ragaszkodás nélkül is lehetséges az igazat írni.

Ilyenkor vagyok dühös csak igazán. Megint a kommentelőmnek lett igaza. Erről tényleg fogalmam sem volt....

Senki sem hisz már el semmit

A mainstream média végleg a vicc kategóriájává vált a járványban. Csak úgy mondom, ha a szakma erről nem értesült volna. Az olvasó hiteles tájékoztatása helyett az újságíró a szabadságjogokat korlátozó hatalom és a profitot szimatoló Big Pharma hűséges (és amnéziás) Sancho Panzájaként nap, mint nap hősi küldetést teljesít plusz klikkekért folyó szélmalomharcot vív. Ugyanis a pánik miatt összeomló gazdaság egyre kevesebbet hirdet és a többi lap ugyanolyan jól riogat, szóval ez egy lefelé tartó spirál, ezért rúgták ki a többi kollegát, akik mondjuk nem írhatnak meg bármit ilyen lazán, mint Földes András, aki a Wikipedián is etalon. Legalábbis MetalMurphy szerint, aki a Wikipedia eme szakcikkét írta, bár fene tudja ki lehet.

A mainstream média alkalmatlannak bizonyult a közérdekű információk és a gagyi mellébeszélés megkülönböztetésére, az újsgáíró saját félelmeinek és az operatív törzs adatközléseinek szétválasztására. És legalább az értelmező szótár fellapozására, hogy mit jelent a tudományosan hangzó tendencia, szignifikáns és exponenciális szavak vagy (szégyellem ideírni, mert bizony ez is kihívást okoz pár kollegának) a rengeteg szó. (Nem tíz újabb halottat egy tízmilliós országban, bármilyen ijesztő is a halott szó...)

Földes Andris amúgy gratulációt érdemelne, jut eszembe, a háromhetes Guardian-cikk megegemlítéséért, amiből nem csinált hírt a Telex valamiért, mint oly sok mindenből, mintha csak a bennfentesek számára fenntartott titkos információt súgott volna meg bizalmasan. (Még az is lehet, hogy odahaza titokban blogokat olvasnak munka után?)

Na, most elárulom, hogy külföldi lapokhoz, sőt tudományos publikációkhoz ma már bárki hozzáfér, nem kell hozzá valamely lap újságírójának lenni. Van ez az "internet", tudjátok, nem kódexmásoló szerzetesektől függünk. Mégis, ha a brit szakértő, bizonyos Mark Woolhouse nyilatkozatát mondjuk én adtam volna közre itt, idejöttek volna őrjöngve a kollegák rokonai kommentelni, írtak volna privátban a haverjaik, hogy "honnan veszem" (ott a link mindig), "meg csak összeolvastam valamit a neten, attól nem lesz senki szakértő".... és a Zacher azt mondta..., "meg különben is nincs meg hozzá a végzettségem". (Mihez? Hogy beidézzek egy tanulmányt...?) 

Ez a rohadt vírus fasiszta házmesterekké teszi a legjobb liberális arcokat is!

A telexes újságíró megvilágosodott balatoni napsütésben: szabad levegőn nem fertőz a vírus! De nem vesztette el a képességét, hogy nekifutás nélkül zagyvaságot írjon:

A "fertőzések 10 százaléka történik szabad levegőn, de még itt is szoros, és hosszan tartó együttlét, vagy nyílt és zárt tér együttes használata szükséges a fertőzéshez" — fűzi cikke végéhez hozzá Földes Andris. Milyen fertőzés? Minek a 10%-a? 

Ez a két kijelentés ugyan légből kapottnak (érzed a laza gonzó szóviccemet?) tűnik, és kicsit úgy lóg ott a szöveg végén, mintha saját tudásával tenné jól helyre a szórakozott professzort a cikkíró — vagy mintha az ujjából szopná éppen. De nem a Wikipedián emlegetett tudatmódosító szerekről van szó. Meg kell védjem Andrist! A 10% az elmúlt évtizedek tapasztalatainak durva becslése az összes légúti fertőzésre vetítve úgy általában a légzőszervi vírusokat illetően. Elég pongyola, ilyenkor érdemes valóban tovább menni egy másik forrásra. Mégha az nem is gonzó.

Az idézet (sajnos) szó szerinti fordítás ugyanazon rövid Guardian-cikkből csak egy másik szakértőtől. De az ő török nevét, Dr Müge Çevik, valamiért nem közli Földes, csak Woolhouse-ét. Ha az Origón olvasnám rasszizmust kiáltanék, de ez a 444, akarom mondani a Telex. (Miért van új, egyedül autentikus Indexből kettő btw?) És mi az, hogy nyílt és zárt tér együttes használata? Ha már zárt tér is szükséges, akkor mitől szabad levegőhöz köthető az a fertőzés, és ha már fertőződtem, minek akkor a nyílt tér is? Brrr. Meg milyen hülye már az a vírus, amelyik azzal egrecíroztat, hogy először kikerget a szabadba majd behív a szobába, hogy fertőzzön... Ezek a vírusok is tisztára gonzók.

Van még kérdés? 

Csak az van.

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

Bill Gates szakértője szerint katasztrófához vezethet a tömeges oltás

2021. március 14.
  • Nagyon rossz hír.
  • Geert Vanden Bossche, PhD, DVM, a világ egyik legnagyobb oltásszakértője, számos nagy vakcinagyártónál dolgozott igazgatóként, Bill Gates alapítványának fő programvezetője is volt, katasztrofális veszélyre próbálja felhívni a szakma figyelmét világszerte.
  • A szerinte átgondolatlan COVID-19 elleni tömeges oltások katasztrófába torkollhatnak, amit pont az emberi beavatkozás okoz.
  • Egyenesen a tömeges COVID-19-oltások leállítását javasolja és a lezárásokat is veszélyesnek tartja — járványtani értelemben.

Tovább

Ez a karanténdal pártállástól függetlenül szkeptikusnak és pánikolóknak is egyaránt tetszeni fog!

2021. március 12.

"Totál be vagyunk zárva ide!" Ismét több, mint 2.3 millióan nézték meg a Marsh család legújabb feldolgozását. Ezúttal Jim Steinman Bonnie Tyler által énekelt Total Eclipse of the Heart című slágerét dolgozták fel a '80-as évekből. Paródiában mesélik el, hogyan is telik a négy gyerekes család számára HARMADIK LEZÁRÁS, a Third Lockdown. 

Ez a karanténdal pártállástól függetlenül szkeptikusnak és pánikolóknak is egyaránt tetszeni fog! Talán ránk is férne, hogy végre valamiben közös nevezőre találjunk. Egy csónakban evezünk.

Tovább

Brexit: már sikertörténetekről számolnak be a brit lapok cikkei (amiket a kormány szponzorál)

2021. március 08.
  • Nagy-Britannia jobban teljesít!?
  • Alig két hónap telt el a Brexit óta, de sikertörténetekről számolnak be a vállalkozások az országos és a helyi sajtóban.
  • A dolog szépséghibája, ugyanaz a pár történet jelenik meg mindenütt és mindegyiket a konzervatív brexitpárti Boris Johnson kormánya szponzorálja...
  • "KESMA" brit módra: idehaza a megyei lapokat felvásárló kormányközeli médiaholding ennél sokkal szisztematikusabb, a brit toryknak még van hova fejlődni. 

brexit_kesma.PNG

brexit_kesma2.PNG

A normális újságcikkeknek álcázott, sokszor jelöletlen szponzorált tartalmak ráadásul inkább fiktív vállalkozásokról szólnak. Persze minden változásnak mindig vannak nyertese és vesztesei is, a brexitnek is biztos lesznek haszonélvezői és az is igaz, hogy mindössze két hónap után nem lehet mérleget vonni. A kormánypropaganda célja nyilván az, hogy olyan látszat alakuljon ki a közvéleményben, hogy a megnövekedett bürokrácia csak egyes felkészületlen vállalkozások számára okozott kihívást. A kisexportőrök számára valóban leküzdhetetlen akadállyá vált az olykor a vámmentességhez szükséges hetvenoldalas formanyomtatványok kitöltése, anélkül pedig egyszerűen lehetetlen külkereskedelmet bonyolítani.

gdp_150121.png

A brit exportőrök 49%-a jelentett nehézségeket, a januári export pedig 68%-kal esett vissza, ami túlmutat a gazdasági visszaesésen. Bár nyilván a lockdown második évében egyre nehezebb szétszálazni, mi okoz nagyobb kihívást: a brexithez való alkalmazkodás vagy a lezárások. Az is igaz, hogy minden kezdet nehéz és van élet az EU-n kívül is. Csak eddig a brit vállalkozások az EU-n belül éltek. És ha a britek nem hajlandók enni a halászaik halából és kagylójából, csak az európaiak, akkor belföldi értékesítésben reménykedni nem lehet, az áru egyszerűen ránk rohad. 

A lockdown miatt bekövetkező 10%-os GDP zuhanás, 32%-os visszaesés a feldolgozóiparban nagyobb sokk valószínűleg a brit gazdaság számára, mint a brexit. 

Bár a jelenlegi kormányfő arcával sikerre vitt brexitkampány üzenetei arról szóltak, hogy mennyivel jobb lesz majd az Unión kívül anyagilag az átlagbritnek, ezt biztos nem igazolja most semmi. Sőt Boris Johnson miniszterelnök már úgy véli, hogy a brexit jelentősége nem is gazdasági, hanem politikai: az ország visszanyerte szuverenitását. A mostani nehézségeket (eufemizmus) egyszerű gyerekbetegségnek látja. Az igazat megvallva valószínűsíthető, hogy hosszútávon sem gazdasági előnye, sem hátránya nem lehet egy uniós tagságnak vagy egy kilépésnek. Aki ilyesmivel kábít az tagadja a gazdaság törvényszerűségeit vagy nem érti az arbitrázs működését. A torta végül nem lehet sem nagyobb sem kisebb, mégha másmilyen is lesz. A különbségek idővel ki kell egyenlítődjenek.

kesma.jpg

Legyünk együttérzők a mindenkori kormányfőkkel! Érthető, hogy Boris Johnsonnak is hasonló propagandagépezetre van most szüksége, mint magyar kollegájának. A kormányhoz közelálló médiaholdinghoz, a KESMA-hoz hasonlóan kopipészt tartalomgyártás csak akkor lepleződik le, ha a lapokat egymás mellé tesszük és azt látjuk, hogy mindenütt ugyanúgy egy Anthony és egy Martin oldotta meg azt, amit a szomszédunk nem. A kisvállalkozások egész biztosan bajban vannak, hiszen a brexit-megállapodás 1600 oldalas szövege december 26-án lett megismerhető mindössze (szabadidejében mindenki azt bújja, nem?), hiába tartott négy évig is maga a brexit-folyamat a népszavazástól a megvalósulásig. Érthető, hogy ez nem mehet zökkenőmentesen. És olcsóbb propagandát gyártani arról, hogy ebben a kormány mennyi sokat segített, mint tényleg segíteni a terheken.

Hosszútávon az EU-nak és a briteknek nem fogja megérni egymás életét megnehezíteni. Brüsszelnek viszont most még példát kell statuálni, nehogy kedvet csináljon a kilépéshez. A britekből így lettek az új görögök.

Az átmenet, akár a belépés, akár a kilépés terheit mindenképpen elszenvedi bármely ország. Magyarország számára az Európai gazdasági közösség előszobájában történő 14 évnyi várakozás sem volt áldozatok nélküli, a piacaink idő előtti megnyitása, és a hazai ipar versenyhátraya miatti veszteség hasonló lehet ahhoz, amit most a britek az ország pollitikai manőveréért megfizetni kénytelenek. 

Hogy mihez kezd Britannia a frissen szerzett szuverenitásával kérdéses. Az egyik ilyen forgatókönyvről a CANZUK-ról már írtam: CANZUK: a BREXIT után feltámad a brit birodalom?

Jelenleg Britannia számára nem az a kihívás, hogy újra birodalommá váljon, hanem hogy ki tudják-e nyitni a boltok ajtaját...

UPDATE: egy olvasó hívta fel a figyelmet rá, hogy január óta a font valóban erősödött az euróhoz képest. A teljes igazság az, hogy a népszavazás után jelentős fontzuhanás zajlott le. A font árfolyammozgása persze nagyobb ingadozásokat is mutatott/elszenvedett már ezeknél.

gbp-eur-5y.PNG

A CANZUK-mozgalom címere:

canzuk.png

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

Vajon hol éltek 2020-ban azok, akik most lezárásokat követeltek ki?

2021. március 06.

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

Egy szerintem a közhangulatot sajnos jól kifejező nyúlfarknyi kirohanásra szeretnék csak reagálni, amit a kiváló Mentális Deficit blogon közöltek a kormányzat által a harmadik hullámra beharangozott további szigorításokkal kapcsolatban. Két dolgot tanulhattunk meg eddig a lezárásokkal kapcsolatban: gazdasági-társadalmi értelemben rendkívül károsak, míg cserébe járványvédelmi szempontból lényegében hatástalanok. És mégis: értelmes emberek érvelnek mellette újra és újra. Pánikjukban.

covid_sweden_march21.PNG

Svédország: szemmel láthatóan köszöni szépen jól van, komoly lezárások nélkül is. Hát jobban, mint mi... mivel nálunk elmaradt az első hullám, ezért a harmadikban pótoljuk be sajnos. Svédország, lekopogom, túl van ezen.

Tovább

Hogyan készülnek a COVID-statisztikákról szóló cikkek? Kutyafuttában vagy futószalagon?

2021. március 02.

Vannak dolgok, amikkel nem lehet viccelni, ilyen egy ember halála. A statisztikákkal kapcsolatban viszont több cinikus idézet is közkinccsé vált a XX. században."Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika." (Lenin vagy Sztálin, állítólag.) Többek közt. 

A grafikonok szerelmeseként mindig elnézegetem a lapokban közölt legkülönfélébb statisztikákat.

Amiknek zöme mostanában valamiért covid-os lett...

hu_mortalitas_7_ev.PNG

A 24.hu cikke alapján. Szeptember-december...? Öt, hét..., elmúlt...? Mi van?

Tovább
süti beállítások módosítása